Connect with us

Gazdaság

A kifinomult kibertámadások ellen fejlettebb hálózatvédelem kell

A mesterséges intelligencia és a szoftver, mint szolgáltatás (SaaS) is egyre szélesebb körben része a vállalkozások mindennapjainak

A mesterséges intelligenciával támadó kiberbűnözők miatt a vállalatok számára létszükséglet egy olyan biztonsági rendszer felállítása, mely hatékonyan veszi fel a harcot a legfejlettebb technológiai megoldásokkal is.

A szolgáltatás, mint szoftver (SaaS) biztonságpiaci jelenlétének erősödése ennek a jelenségnek köszönhető, hiszen már a kisvállalkozások is egyre gyakrabban találkoznak Big Data vagy MI alapú problémával, amelyhez szakértő partner, szolgáltató bevonása szükséges. Háttérelemzés a hálózati kommunikációs gyártó Zyxeltől.

A SaaS kategóriájába tartoznak az egyre népszerűbb felhő alapú hálózatbiztonsági megoldások, amelyek a vállalkozások számára kellő rugalmasságot biztosítanak az adatok és az üzleti eszközök megvédésére, bármilyen kihívással is álljanak szemben.

A rugalmasság igénye különösen érvényes a kis- és középvállalkozásokra, akik gyakran küzdenek azzal, hogy megfelelő védelmet tudjanak biztosítani hálózatuk számára, általában az idő, az emberi erőforrás vagy a szükséges szakértelem hiánya miatt. Egy SaaS megoldással már náluk is csökkennek a kockázatok, hiszen az IT kollégák naprakészen, és a legmodernebb technológiáknak megfelelő szinten tarthatják a biztonsági intézkedéseket, emellett pedig sakkban tartják a kitartó és folyamatosan fejlődő kiberbűnözőket.

Big data és MI – a támadók is használják, ezért az áldozatoknak is kell

A kisvállalkozások mellett a nagyobb cégeknek is sok vesztenivalója van. Azok az előnyök, amiket egy Saas képes nyújtani a fenyegetések ellen, áthidalják a cégméretből adódó korlátokat. A big data és a mesterséges intelligencia térnyerésével muszáj átköltözniük adataikkal a felhőbe, ez viszont azt is jelenti, hogy a hagyományos biztonsági megoldások már nem tudnak elegendő védelmet nyújtani azok ellen a fenyegetések ellen, amelyek mögött a fejlett technológia áll.

Ezért terjedhetett el a fejlett támadások elleni védelem (ATP) egyre nagyobb mértékben, hiszen az ilyen szolgáltatások valós időben képesek megfigyelni és megvédeni a hálózatokat. A technológiák nagy része még azelőtt felismeri a fenyegetéseket, hogy azok kárt okozhatnának.

A kulcsszó az irányítás

A tech világában ahol kereslet van, ott megjelenik a válasz is, a cégek pedig garantáltan nem maradnak magukra ennek az ijesztőnek tűnő feladatnak a megoldásában. Egyre több felhő analitikai szolgáltató érhető már el, akik segítik őket abban, hogy hogyan lépjenek fel a hálózati fenyegetésekkel szemben.

„A kulcsszó az irányítás. Amíg a cégek gyakran továbbra is a tűzfalak frissítéseire bízzák magukat, a kiberfenyegetések folyamatosan fejlődnek, és taktikát változtatnak; az olyan SaaS megoldások, mint az ATP és a sandboxing erre valósidejű választ nyújtanak, és jellegükből adódóan ugyanabban a tempóban tartják a lépést a technológia fejlődésével, mint a rosszindulatú szoftverek.”

mondta Treso Tamás, a Zyxel magyarországi vezetője.

A felhő most már alapkövetelmény lesz

A felhő alapú vizuális analitika és riportolás csökkenti az erőforrások felesleges használatát. Észrevétlenül, a felhőben működnek, központosítva és elemezve az összes információt a fenyegetések adatairól. A rendszergazdák a statisztikák és adatok alapján ezután bármikor alaposabban utánajárhatnak a fenyegetéseknek, és megfontoltabb intézkedéseket hozhatnak az észlelt és fennálló támadások ellen. A mélyanalitikák tiszta képet mutatnak a hálózatot ért támadásokról, felhatalmazva az ATP és USG tűzfal felhasználókat arra, hogy megtegyék a megfelelő lépéseket, és még hatékonyabban tudjanak védekezni a kibertámadások ellen.

zyxel

„A KKV-k számára a kérdés most már nem az, hogy ki szeretnék-e használni a felhő alapú hálózatbiztonsági megoldásokat, hanem hogy melyik szolgáltató megoldását válasszák. Amennyi adatot a cégek ma már kezelnek, gyakorlatilag kijelenthető, hogy azok nagyobb biztonságban vannak egy harmadik fél specialista kezelésében, amely megfelelő védelmet tud nyújtani.”

– tette hozzá Treso Tamás.

Ezek a szolgáltatások nemcsak hogy képesek lépést tartani a fenyegetések fejlődésével, de a vállalkozások folyamatos fejlődéséhez és bővüléséhez is igazodnak. Azzal, hogy a cégek kiszervezik az üzleti tevékenység során keletkező hatalmas mennyiségű adatot, a lehető legfelelősségteljesebb döntést hozzák meg a támadások elkerülése érdekében. A SaaS egy olyan egyedi szolgáltatást és testre szabhatóságot szolgáltat, amellyel többé nem kell az amúgy is idő- és költségérzékeny előrejelzésekkel foglalkozni.

Gazdaság

Jelentős drágulás a nyaralópiacon

A lakáspiachoz hasonlóan a nyaralópiac is lendületet vett az elmúlt félévben, és éves szinten 37 százalékos áremelkedést produkált.

Az Otthon Centrum adatai szerint a vízparti ingatlanok értéke átlagosan kétszerese a települési árszintnek, s köztük olyan új építésű projekt is van, amelynek kínálati négyzetméterára már meghaladja a 4 millió forintot.

Az elmúlt fél év eladásai alapján négyzetméterenként 698 ezer forintért cseréltek tulajdonost a nyaraló besorolású ingatlanok, ami az előző év azonos időszakához képest 37 százalékos áremelkedésnek felel meg. A kereslet is nőtt: az Otthon Centrum hálózatának közreműködésével az egy évvel ezelőttinél 17 százalékkal több nyaralót értékesítettek – ismertette a legfrissebb nyaralópiaci trendeket Soóki-Tóth Gábor. A cég elemzési vezetője arra is felhívta a figyelmet, hogy az árképzést jelentősen befolyásolja a nyaraló elhelyezkedése és állapota. A vízparttól távolabbi és felújításra szoruló ingatlanok átlag alatti, a vízparti (vagy annak közelében lévő) és jó állapotú nyaralók pedig jóval átlag feletti áron kelnek el.

A Balatonon négyzetméterenként átlagosan 762 ezer forintért cseréltek tulajdonost az önálló ingatlanok, ez az érték 42 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakában mért átlagnál. Elsősorban azért, mert idén jobban fogytak a magasabb árú vízparti ingatlanok – árnyalta a folyamatokat a szakember. A legdrágább lokáció a Balaton keleti medencéje: Balatonakarattyán és a vele szomszédos Balatonvilágoson átlépte a négyzetméterár az egymillió forintot. Siófokon és Fonyódon 800 ezer forint az átlag, de a rekorder ezúttal a nyugati medence települései közül Badacsonytomajon került ki, ahol 1,35 millió forint a négyzetméterár átlagértéke. Ugyanakkor a tó nyugati medencéje még mindig olcsóbb, például Balatonberényben négyzetméterenként átlagosan 566 ezer forintért, Balatonfenyvesen 569 ezer forintért keltek el az ingatlanok. Az északi parton Révfülöp ennél is olcsóbb, itt az átlag négyzetméter ár 525 ezer forint.

A balatoni árakat a Velencei-tó közelíti meg leginkább: az elmúlt félévben mért négyzetméterenkénti átlag 645 ezer forint volt, ami 2,5 százalékkal múlja felül a tavalyi év első felében mért átlagértéket.

A Balatonhoz és a Velencei-tóhoz képest kedvezőbb ár jellemzi a Tisza-tó térségét. Itt a fajlagos átlagár 340 ezer forint volt az elmúlt hat hónapban, ám ez szintén két számjegyű, 30 százalékos áremelkedést jelent. A nagyobb települések, mint Tiszafüred és Abádszalók jelentősen drágábbak, a köztes települések pedig olcsóbbak a fent említett átlagnál. A vízparti ingatlanok négyzetméterára a települési átlag duplája, vagyis itt is meghaladja a fél millió forintot. Tulajdonképpen az összes térségre jellemző, hogy a vízparti ingatlanok a települési átlagnál kétszer drágábbak.

Az új építésű lakások esetében két – két és félszeres a szorzó a használt ingatlanokhoz képest: Siófokon 1,96 millió forintért, Balatonfüreden 2,05 millió forintért hirdetik az új lakások négyzetméterét. A vízpartiak ebben a szegmensben is drágábbak, van olyan projekt, amelynek kínálati négyzetméterára meghaladja a 4 millió forintot. Ma már a kisebb településeken sem lehet olcsón új építésű ingatlanhoz jutni, hiszen az átlagár itt is 2 millió forint, sőt néhány vízparti projekt esetében a 3 millió forint feletti kínálati négyzetméterár sem ritka – összegzett Soóki-Tóth Gábor.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Kezdő vállalkozóknak indít díjmentes képzést a Kamara

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) a területi kamarák közreműködésével új, térítésmentes képzést indít vállalkozást tervezők és már működő cégek vezetői számára.

A „Vállalkozói Iránytű” elnevezésű program célja, hogy gyakorlati, azonnal alkalmazható tudást nyújtson a résztvevőknek pénzügyi, adminisztratív és stratégiai kérdésekben. Jelentkezni 2025. augusztus 26-ig lehet a résztvevő vármegyei és városi kamarák honlapjain keresztül.

A képzés a Vállalkozásfejlesztési Projekt keretében, a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával valósul meg, és úgynevezett blended learning, azaz hibrid formában zajlik, amely ötvözi az e-learning anyagokat – például videókat és esettanulmányokat – a kontaktórákkal. A tanfolyam négy fő témakört ölel fel: az ötlettől a koncepcióig tartó folyamatot, az üzleti tervezést, az adózással és adminisztrációval kapcsolatos ismereteket, valamint a válságkezelés alapjait. A részvétel teljes mértékben ingyenes, a rugalmas tanulási forma pedig lehetővé teszi, hogy a résztvevők saját tempójukban haladjanak. A program végén hiteles tanúsítvány igazolja a megszerzett tudást.

A képzés kezdő és indulás előtt álló vállalkozók számára egyaránt nyitott, továbbá azoknak is ajánlott, akik szeretnék megerősíteni üzleti ismereteiket és tudatosan építeni vállalkozásukat. Az indulás 2025 szeptemberében várható, a pontos időpontot a jelentkezők a regisztrációt követően kapják meg. A jelentkezési felület és részletes információk a területi kamarák honlapjain (mkik.hu/teruleti-kamarak) érhetők el. Kérdés esetén a helyi kereskedelmi és iparkamara munkatársai állnak az érdeklődők rendelkezésére.

További információk:

https://mkik.hu/hirek/tudasalapu-oktatasi-projekt-vallalkozoknak-gyakorlatiasan

A képzés felnőttképzés keretében, a vonatkozó törvényi előírásoknak megfelelően valósul meg. Felnőttképzési engedélyszám: E/2021/000218. Készült a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Vállalkozásfejlesztési Projektjének keretében, a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Gyorsítósáv: a vállalatok hatékonyságát támogatja a Széchenyi István Egyetem tudásbázisához kapcsolódó cég egyedülálló fejlesztése

Sikeresen zárta a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által meghirdetett Gyorsítósáv pályázat támogatásával megvalósult projektjét a CoReLog Kft.

A győri Széchenyi István Egyetem tudásbázisához kapcsolódó vállalkozás olyan szolgáltatáscsomagot fejlesztett, amely lehetőséget biztosít a cégek számára az automatizált alkalmazkodásra és a hatékonyság fenntartására, növelésére.

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal Gyorsítósáv pályázata gyors növekedésre és jelentős hozzáadott érték felmutatására képes hazai cégek fejlesztését támogatja. A Széchenyi István Egyetem, illetve az intézmény környezetében működő spin off vállalkozások több nyertes projekttel is büszkélkedhetnek, amelyek mindegyike jelentős tudományos vagy műszaki újdonságtartalommal rendelkező innovációt tartalmaz. Az egyik sikeres fejlesztés a cégek logisztikai rendszerének hatékony szervezését segítő CoReLog Kft-hez kötődik.

„Projektünk eredményesen zárult, hiszen sikerült megvalósítanunk mindazt, amit a pályázati szakaszban elterveztünk. Olyan komplex szolgáltatáscsomagot fejlesztettünk, amely hatékonyan támogatja ügyfeleink belső logisztikai folyamatait. A termelő vállalatoknak folyamatosan különböző változásokhoz kell alkalmazkodniuk, ilyenek többek közt az ingadozó vevői igények, illetve az olyan nehezen kiszámítható külső és belső tényezők, mint az alapanyaghiány, vagy a gépleállás. A fejlesztés részeként egy olyan algoritmust és szolgáltatáscsomagot hoztunk létre, amely a termelő vállalatok alkalmazkodóképességét segíti. Tanuló algoritmusunk a vállalatirányítási rendszerrel együttműködve ad javaslatot az operatív döntésekhez”

– fogalmazott dr. Bódis Tamás, a CoReLog Kft. ügyvezetője, a Széchenyi István Egyetem Logisztikai és Szállítmányozási Tanszékének oktatója.

Hozzátette, az integrált modul határozza meg, hogy melyik munkatárs vagy robot melyik anyagmozgatási feladatot, mikor és milyen folyamat mentén hajtsa végre. Nemzetközi szintű újszerűsége az ütemező algoritmusokkal szemben, hogy a végrehajtás módját is vizsgálja. A koncepció alapját adó algoritmus kifejlesztése a Széchenyi István Egyetemen valósult meg, melyet a CoReLog Kft. vett hasznosításba. A Gyorsítósáv pályázat ennek piaci szolgáltatássá fejlesztését támogatta, és az ebből származó bevételek után a cég licence-díjat fizet az egyetem hasznosító vállalkozása, az Uni Inno Zrt. számára.

„A Gyorsítósávnak köszönhetően vállalatunk új szintre emelte szolgáltatásait. Megoldásunkkal ügyfeleink nem csak időközönként tudják rendbe tenni működésüket, hanem annak folyamatos nyomon követése és fejlesztése is lehetővé válik. Mindez napi szintű operatív döntéstámogatást jelent, és a lehető leghamarabb észlelhetővé válik, ha komolyabb változtatásra van szükség”

– részletezte az ügyvezető.

Végezetül elmondta, cégük sikereiben nagy szerepet játszik az a támogató közeg –infrastruktúra, kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenység, ipari kapcsolati háló –, amelyre a spin off vállalkozások a Széchenyi István Egyetemen számíthatnak. Ennek az ökoszisztémának az építéséhez saját eredményeikkel, új partnerek vonzásával és a piaci tapasztalatok oktatásba való beépítésével igyekeznek maguk is hozzájárulni.

A CoReLog által megvalósított módszerről részletesen itt olvashat.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss