Connect with us
Hirdetés

Gazdaság

Optimistább cégvezetők, erősödő beruházási szándék

A Rentasystem immár hatodikkal alkalommal volt kíváncsi a KKV-k és a nagyvállalatok IT és egyéb eszköz-beruházásaira és azok finanszírozási hátterére.

A tavalyi évhez hasonlóan továbbra is stagnálnak az IT beruházások, a tartós bérleti konstrukció azonban óriási növekedésnek indult.

A megkérdezett vállalatvezetők 63%-a úgy gondolja, hogy stagnálni fog 2020-ban IT beruházásuk, azonban 36% kismértékű vagy jelentős fejlesztéseket szeretne – derül ki a Rentasystem 120 cégvezetőt megkérdező felméréséből.

„Immár hatodik éve kutatjuk a beruházási kedv és a finanszírozási háttér témakörét, és idén is van szemmel látható változás, az elmúlt két év megtorpanása után idén ismét látványosan nő az érdeklődés a tartósbérlet iránt”

– állítja Székely Balázs, a Rentasystem ügyvezető igazgatója.

A megkérdezettek 59%-a az árbevétel 1-2%-t költötte 2018-ban IT eszközökre, kis százalékuk azonban az árbevétel 3-10%-át is hajlandó volt IT beruházásra fordítani. 2020-ban a KKV-k 34%-a 2 millió forint alatt tervez befektetni, míg a többség 5-10 millió forint között kíván IT eszközöket finanszírozni. A cégvezetők jelentős része szerint a beruházások stagnálni fognak, de a kis mértékű IT beruházások iránti szándék az előző évhez képest 20%-al nőtt.

Mire költenek a cégek leginkább?

A korábbi évekhez hasonlóan főként munkaállomásra és szerverre (21%), informatikai biztonságra (13%), mobileszközökre (12%) költenek a cégvezetők. Tavaly a megkérdezett nagyvállalatok 12%-a azt válaszolta, hogy tervez autóflotta fejlesztést 2019-ben, ez az érték idén sem változott, a cégvezetők továbbra is nyitottak az autóflotta és az egyéb gépi berendezések esetében finanszírozói közreműködés igénybevételére.

A megkérdezett vállalatok 15%-a 2 millió forint alatt tervez gépek és egyéb berendezésekre beruházni, 4,2% 2-5 millió forintért, 8,3% 5-10 millió forintért, 7,5% 10-25 millió forintért, 2,5% 25-50 millió forintért tervez költeni, 5,8% pedig 50 millió forint feletti értékben tervez beruházni gépekre, egyéb berendezésekre.

Csak a cégek 17,8% tudta, hogy mezőgazdasági és építőipari gépeket és szoftvereket is lehet tartós bérelni, és 13,9% vélte úgy, hogy robottechnológiai eszközök operatív lízingje is lehetséges. Ennél is kevesebben tudták, hogy akár orvosi eszközöket, valamint LED világítástechnikai eszközöket is lehet bérelni.A cégvezetők valamivel pozitívabbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint tavaly

A vállalatok 38%-a tavaly azt felelte, hogy semleges a gazdasági kilátásokat illetően, idén ez az érték 30%-ra csökkent, míg 12% nagyon pozitív volt a gazdaság alakulását tekintve (2018-ban csupán 9%).

A készpénzes finanszírozás népszerűsége csökkent, újra tör előre a tartósbérlet

Tavaly a megkérdezettek 70%-a a készpénzzel kívánta leginkább finanszírozni IT eszközeinek beszerzéseit, idén már csak a vállalatok 46%-a gondolja úgy, hogy ez a legjobb finanszírozási forma, ami igen jelentős elmozdulás, és a gazdasági szereplők viselkedésének rugalmasabbá válását markánsan jelzik. Autóbeszerzés esetén már csak a megkérdezettek 30%-a részesíti előnyben a készpénzes finanszírozást, 16% a lízingre, 10% pedig a tartós bérletre esküszik. Itthon továbbra is kevesebben gondolnak a tartós bérletre, mint a Magyarországnál fejlettebb európai országokban, de ez betudható annak, hogy a cégvezetők 40%-ának nincs teljes körű információja a tartós bérletről. 33% egyáltalán nem tájékozott az informatikai tartós bérlet kapcsán, a megkérdezettek mindössze 27%-a van tisztában a fontos tudnivalókról.

A legtöbben (21%) szakmai hozzáértés alapján választana szolgáltatót, és előnyben részesítik, ha IT berendezések, autók, egyéb gépek és egyéb berendezések finanszírozását is kézből vehetik igénybe, 17,2% pedig a stabil szolgáltatói hátteret tartja fontosnak.

Gazdaság

AI-asszisztensek által kezdeményezett fizetések fogadása

Újabb mérföldkőhöz érkezett az AI-asszisztensekre épülő digitális fizetés: a Mastercard bevezette az ehhez szükséges Agent Pay technológiát, amelynek fogadására a K&H is felkészítette rendszereit.

A bank rendszerei már képesek azonosítani azokat a tranzakciókat, amelyeket a felhasználó megbízásából mesterséges intelligencia alapú alkalmazások indítanak. Ez fontos lépés afelé, hogy a jövőben az AI-asszisztensek a kereséstől a fizetésig támogathassák a vásárlási folyamatot.

A mesterséges intelligenciára épülő digitális asszisztensek egyre több feladatot képesek elvégezni a felhasználók helyett. A jövőben lehetővé válhat, hogy egy AI-asszisztens ne csak termékeket keressen vagy ajánlatokat hasonlítson össze, hanem a felhasználó kérésére megszervezzen egy utazást, kiválassza a legkedvezőbb ajánlatot, majd a jóváhagyást követően a fizetést is lebonyolítsa.

Az ilyen úgynevezett AI-asszisztált fizetések elterjedésének egyik alapfeltétele, hogy a pénzügyi rendszer képes legyen felismerni és megfelelően kezelni azokat a tranzakciókat, amelyeket nem közvetlenül az ügyfél, hanem egy általa felhatalmazott digitális asszisztens kezdeményez. A Mastercard ezért olyan technológiai fejlesztést vezetett be, a Mastercard Agent Pay-t, amely lehetővé teszi az ilyen tranzakciók azonosítását. A K&H rendszerei már felkészültek ezek fogadására és kezelésére.

A fejlesztés nem azt jelenti, hogy az AI-asszisztensek már ma tömegesen vásárolnak a felhasználók helyett, ugyanakkor megteremti az ehhez szükséges technológiai alapokat. A cél, hogy az ügyfelek a jövőben könnyebben és gyorsabban intézhessék online vásárlásaikat, miközben a döntés és az ellenőrzés továbbra is náluk marad.

„Az AI-alapú digitális asszisztensek fejlődésével a pénzügyi szolgáltatásoknak is alkalmazkodniuk kell az ügyfelek új és jövőbeni igényeihez egyaránt. Nemsokára egyre természetesebb lehet, hogy valaki egy AI-asszisztenst kér meg egy utazás megszervezésére, egy termék felkutatására vagy akár egy rendszeres beszerzés lebonyolítására. Az ilyen megoldások egyik legnagyobb előnye, hogy könnyebbé és gyorsabbá teszik a mindennapi ügyintézést és vásárlást. Az ügyfél továbbra is kontroll alatt tartja a döntést, miközben az AI leveszi a válláról az időigényes keresés és szervezés jelentős részét. A K&H-nak, mint innovativ, a jövőre időben készenálló banknak, célja, hogy ezekben az új élethelyzetekben is biztonságos, kényelmes és megbízható fizetési megoldásokat biztosítson ügyfeleinek. A mostani fejlesztés fontos technológiai alapot teremt ahhoz, hogy az AI által kezdeményezett fizetések a jövőben zökkenőmentesen működhessenek”

– mondta Lóska Gergely, a K&H informatikai és innovációs vezetője.

A technológia biztonságos működését többek között olyan megoldások támogatják, amelyek lehetővé teszik az AI által kezdeményezett tranzakciók egyértelmű azonosítását, miközben a felhasználók továbbra is meghatározhatják a jóváhagyási feltételeket és a költési korlátokat. Igy az AI-asszisztensek a jövőben ugyanúgy megbízható segítői lehetnek a vásárlásoknak, mint ahogyan ma az információkeresésben vagy a tartalomkészítésben segítik a felhasználókat.

A K&H fejlesztése lehetővé teszi, hogy ügyfelei biztonságosan használhassák a digitális kereskedelem következő generációs megoldásait, amikor az AI-asszisztensek a vásárlási folyamat természetes részévé válnak.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket Magyarországon

Berobbant a nyár, vele együtt pedig az oktatási szünetek is megkezdődtek. A félévi adatok azt mutatják, hogy a logisztikai ismeretek iránt továbbra is jelentős az érdeklődés Magyarországon. A hazai ellátásilánc-menedzsment mesterszakokra 2024-ben például 681 jelentkezés érkezett, míg a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) Felsőfokú Logisztikai Menedzser képzésében csak tavaly több mint félezer, jelenleg pedig már több mint 600 aktív hallgató tanul. Az adatok rávilágítanak, hogy a logisztikai tudás ma már számos területen jelenthet hozzáadott értéket. 

A logisztikai tudás mára fontos üzleti kompetenciává vált

Az elmúlt évek gazdasági és geopolitikai eseményei egyaránt rámutattak arra, hogy az ellátási láncok hatékony működése alapvetően befolyásolja a vállalatok versenyképességét. A koronavírus-járvány, a nemzetközi kereskedelem változásai és egymást érő kihívásai, az e-kereskedelem térnyerése, valamint a hazai gyártóipari beruházások növekvő száma egyaránt felértékelték a logisztikai és ellátásilánc-menedzsment ismereteket. Miközben korábban a logisztikát sokan csak a szállítással és raktározással azonosították, ma már a beszerzés, a termelés, az értékesítés, a készletgazdálkodás, a projektmenedzsment és a vállalatirányítás területén is meghatározó szerepet tölt be. A vállalatok egyre inkább olyan szakembereket keresnek, akik átlátják a teljes értékteremtési folyamatot.

„A logisztika ma már nem csak egy önálló szakterület a vállalatokon belül, hanem egy olyan integrált szemléletmód is, amely a beszerzéstől az értékesítésig végigkíséri a működést. Az ellátási láncok megértése vezetői kompetenciává vált, ezért egyre több szakember szeretné elsajátítani a területhez kapcsolódó ismereteket”

– mondta Dr. Doór Zoltán, a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) elnöke.

Számos felsőoktatási képzés fontos eleme a logisztikai ismeretek átadása is

A logisztikai ismeretek fontosságát jelzi, hogy ma már számos felsőoktatási képzés tananyagában megtalálhatók. A hallgatók logisztikai és ellátásilánc-ismereteket szerezhetnek logisztikai mérnöki, közlekedésmérnöki, gazdálkodási és menedzsment, nemzetközi gazdálkodási, kereskedelem és marketing, marketing, valamint ellátásilánc-menedzsment képzéseken is. Logisztikai fókuszú felsőoktatási képzések többek között Budapesten, Győrben, Debrecenben, Miskolcon, Gödöllőn és Veszprémben is elérhetők. Csak az ellátásilánc-menedzsment mesterszak az elmúlt években nyolc hazai felsőoktatási intézmény kínálatában egyaránt szerepelt, ráadásul 2024-ben az elsőhelyes jelentkezők száma alapján a nyolcadik legnépszerűbb gazdaságtudományi mesterszak volt Magyarországon. A Logisztikai Évkönyv 2025-ös kiadványának 27-es számú tanulmányában publikáltak szerint, a szakra összesen 681 jelentkezés érkezett, ebből 243 jelentkező első helyen jelölte meg a képzést. Figyelemre méltó, hogy az elsőhelyes jelentkezők közül 186-an levelező képzési formát választottak, ami jól mutatja a munkavégzés mellett megszerezhető tudás iránti igényt.

„A logisztikai ismeretek mára nem kizárólag a logisztikai vezetők számára hasznosak. Egy kereskedelmi szakember, termelési vezető, beszerző vagy akár egy vállalkozó számára is komoly versenyelőnyt jelenthet, ha érti az ellátási láncok működését és összefüggéseit”

– hangsúlyozta Dr. Doór Zoltán, aki hozzátette, hogy a munka mellett megszerezhető friss ismeretek iránti igényt ők is tapasztalják.

 

Kiemelkedő népszerűségnek örvend ez a logisztikai felnőttképzés is

A logisztikai tudás iránti érdeklődés nemcsak a felsőoktatásban, de a felnőttképzések piacán is jól érzékelhető. A Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) több évtizede foglalkozik logisztikai tudásmegosztással és szakemberképzéssel. Képzési portfóliójának meghatározó eleme a Felsőfokú Logisztikai Menedzser képzés, amely egy nagyjából egy év alatt elvégezhető logisztikai felnőttképzés. Online és személyes formában egyaránt elérhető, Budapesten és az ország több nagyvárosában is egyaránt rendszeresen meghirdetésre kerül. A logisztikai felnőttképzés gyakorlatorientált szemléletére jellemző, hogy az oktatók jelentős része maga is aktív logisztikai, ellátásilánc- vagy vállalatvezetési szakember. Emellett hallgatóik számos logisztikai folyamatba a valóságban is betekinthetnek, például céglátogatásokon keresztül. A nagy múlttal és a versenypiac elismertségével is rendelkező oktatás népszerűségét jól mutatja, hogy csak tavaly több mint 500 hallgató vett részt a képzésben, jelenleg pedig már több mint 600 aktív diák tanul a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) különböző képzési csoportjaiban. A résztvevők között pályakezdők, középvezetők és felsővezetők egyaránt megtalálhatók.

„A vállalatok egyre nagyobb értéket tulajdonítanak azoknak a munkatársaknak, akik nemcsak a szűken vett saját szakterületüket ismerik, hanem képesek az egész ellátási lánc működésében gondolkodni. A hallgatóink jelentős része ezért a napi munkája mellett fejleszti tovább logisztikai és menedzsmentismereteit”

– emelte ki a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) elnöke, aki hozzátette, hogy persze náluk is van nyári szüneti időszak, de annak végeztével folytatódnak a képzések is.

A minőségi logisztikai tudás iránti igény várhatóan tartós marad

A gyártóipar, az autóipar, a kereskedelem, az e-kereskedelem és a szolgáltató szektor fejlődése egyaránt azt mutatja, hogy a logisztikai szakemberek iránti kereslet hosszabb távon is meghatározó maradhat. Az ellátási láncok összetettségének növekedése, a digitalizáció és az adatvezérelt működés terjedése olyan tudást igényel, amely egyszerre ötvözi az üzleti, technológiai és szervezési kompetenciákat. A szakma fejlődését és a tudásmegosztás fontosságát jól jelzi, hogy a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) munkáját az elmúlt években több hazai és nemzetközi hírű rangos elismeréssel is díjazták. A szervezet évek óta MagyarBrands minősítéssel rendelkezik, 2026-ban pedig ismét Business Superbrands elismerésben is részesült, sorozatban harmadik alkalommal. A közel 40 éve működő logisztikai szakmai szervezet épp a közelmúltban vette át a legújabb Business Superbrands oklevelét is.

„A logisztika jelentősége folyamatosan erősödik a gazdaságban, ezért különösen fontos számunkra a tudásmegosztás és a szakmai utánpótlás támogatása. A Business Superbrands és a MagyarBrands elismerések egyaránt visszaigazolásai annak, hogy a szakmai közösségépítő tevékenységeink, valamint az oktatás területén végzett munkánk a versenypiac számára is jelentős értéket képviselnek”

– fogalmazott Dr. Doór Zoltán.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Harmadik alkalommal indul az Anti-Scam Month kampány, új jelentés mutatja be a többeszközös csalások fejlődését

Bitget elindította Anti-Scam Month kezdeményezésének harmadik évét, és közzétette „The Evolution of Fraud in the Multi-Asset Era” című 2026-os csalásellenes jelentését, amely a blokklánc-biztonsági vállalattal, a SlowMisttel együttműködésben készült.

A jelentés azt vizsgálja, hogyan változnak az online csalások a digitális pénzügyi ökoszisztéma fejlődésével, amelyben egyre nagyobb szerepet kapnak a kriptovaluták, tokenizált eszközök, részvények, CFD-k, digitális tárcák és mesterséges intelligenciával támogatott befektetési megoldások.

A jelentés szerint a felhasználói szokások átalakulása jelentősen befolyásolja a csalások működését. A Bitget Research adatai alapján a két vagy több eszközosztályban aktív felhasználók aránya 2025 közepén még nem érte el az 1%-ot, 2026 májusára azonban már meghaladta a 10%-ot. A csalók ehhez alkalmazkodva egyre gyakrabban kombinálnak több történetet, social engineering technikákat, mesterséges intelligenciával előállított tartalmakat és különböző kommunikációs csatornákat egyetlen csalási folyamaton belül.

A Bitget Research és a SlowMist vizsgálatai szerint a sikeres támadások ma már ritkán épülnek egyetlen hibára. A csalók a közösségi médián, üzenetküldő alkalmazásokon, befektetői közösségeken, adathalász oldalakon és kriptotárcákon keresztül több lépésben vezetik végig az áldozatokat, mielőtt megszerzik digitális eszközeiket.

A 2025 júliusa és 2026 júniusa közötti időszakban a Bitget biztonsági rendszere több mint 150 millió rosszindulatú kérést blokkolt, 13 000-nél is több magas kockázatú IP-címet azonosított, 18 135 felhasználóvédelmi esetet kezelt, valamint 32,3 millió dollár értékű vagyon visszaszerzését segítette elő biztonsági incidensekhez és csalásokhoz kapcsolódóan.

„A biztonsági kihívások a piacok fejlődésével együtt változnak. Ahogy egyre több felhasználó fektet be kriptovalutákba, részvényekbe, tokenizált eszközökbe és mesterséges intelligenciára épülő termékekbe, úgy válnak egyre kifinomultabbá a csalási módszerek is. Ezeknek a kockázatoknak a megértése kulcsfontosságú a felhasználók védelme és a digitális pénzügyi ökoszisztéma iránti bizalom erősítése szempontjából”

– mondta Gracy Chen, a Bitget vezérigazgatója.

A jelentés szerint a jelenlegi csalási trendeket többek között az AI által generált befektetési személyiségek, a deepfake videók, a hangklónozásos támadások, a mesterségesen létrehozott befektetői közösségek, a kriptotárcákat célzó támadások, a rosszindulatú okosszerződések és az egyre fejlettebb adathalász kampányok alakítják.

A vizsgált esetek között szerepel egy deepfake videó, amelyben a csalók a ciprusi elnök, Nikos Christodoulides nevével éltek vissza, egy mesterséges intelligenciával létrehozott befektetési reklámkampány, amely svéd befektetők ezreit károsíthatta meg, a mintegy 90 fiktív befektetőből álló Truman Show szintetikus közösségi csalás, valamint a 2026 elején dokumentált Rublevka Team kriptotárca-leürítő művelet.

A jelentés nemcsak a csalási módszereket elemzi, hanem bemutatja az áldozatok pszichológiáját, a leggyakoribb belépési pontokat, az ellopott eszközök mozgását és a visszaszerzés nehézségeit is. Emellett gyakorlati tanácsokat ad arra, hogyan erősíthetik a felhasználók fiókjaik biztonságát, miként ismerhetik fel az AI által támogatott megtévesztéseket, hogyan értékelhetik tudatosabban a befektetési lehetőségeket, és mit tehetnek egy biztonsági incidens esetén.

A Bitget 2024-ben indította el az Anti-Scam Month kezdeményezést, amelynek célja, hogy biztonsági szakértőkkel, iparági partnerekkel és szervezetekkel együttműködve növelje a felhasználók tudatosságát az egyre összetettebb online fenyegetésekkel kapcsolatban. Az idei kampány során júniusban oktatóanyagokkal, biztonságtudatossági programokkal és iparági együttműködésekkel segítik a felhasználókat digitális eszközeik védelmében.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss