Connect with us

Gazdaság

48 óra alatt hoztak megoldásokat a válságra a startupok

A vírus elleni védekezésben kulcsszerepet betöltő szakemberek és intézmények, így például az egészségügyi, oktatási és gazdasági szektor támogatása volt a fő célja a Hack the Crisis online hackathonnak, vagyis ötletversenynek, amelyben a Design Terminal kiemelt partnerként és szervezőként vett részt.

Több mint harminc országban rendezték meg, online formában a 48 órás Hack the Crisis hackathont. A verseny során a szervezők arra buzdították a fejlesztőket, hogy ötleteikkel, fejlesztéseikkel reagáljanak a világ jelenlegi helyzetére, a pandémia okozta nehézségekre, támogassák erőfeszítéseikben a kulcsfontosságú szakembereket, szervezeteket, közösségeket.

Kiemelt partnerként segítette a hazai szervezést, a csapatok, mentorok és vállalatok toborzását a Design Terminal. Az innovációs ügynökség számára egyértelmű volt, hogy részt vesz a kezdeményezésben, hiszen számukra is az egyik legfontosabb küldetés a startupok, vállalkozások megsegítése a jelenlegi helyzetben.

Az Észtországban indított esemény fókuszában a leterhelt egészségügyi rendszer, a társadalmi felelősségvállalás, a vállalkozások pénzügyi nehézségei és a digitális oktatás állt. Ezen területek nehézségeire vártak kreatív megoldásokat a szervezők. A Hack the Crisis egyik legfőbb célja, hogy rávilágítson arra, mekkora potenciált jelentenek Magyarország számára az itt dolgozó fejlesztők és informatikai szakemberek, továbbá, hogy a válság közepette is digitális gyorsítópályára állítsa Magyarországot.

A hazai fordulót április 3. és 5. között rendezték meg. Kimagasló számú, összesen 134 megoldás érkezett be a szervezőkhöz és a több mint 70 mentorhoz, szakértőhöz. Összesen 813 fő jelentkezett a versenyre, és 12 csapat jutott be a végső válogatásba. Díjazott lett több, a Design Terminalhoz is kötődő vállalkozás, akik az innovációs ügynökséghez hasonló hitvallás mentén szeretnének segíteni a nehéz helyzetben. A DT ügyfelének, a Szintézis-NET-nek és alumni csapatának, a ViddL-nek közös fejlesztése a Digitális Összefogás díjat nyerte el. Az ügynökség startup eseményein rendszeresen résztvevő Budapest Innovation Group megoldása is elismerésben részesült: ők a Save Small Businesses különdíjat érdemelték ki.

A hackathon egyik nyertes csapata egy 3 alkalmas üzleti mentorálást kapott a Design Terminaltól. A DT hamarosan elindítja Magyarország első Virtuális Mentorprogramját is, melynek szintén a startupok krízishelyzetben való segítése lesz az egyik fő fókusza, valamint további segítő tartalmakkal is készülnek a magyar startupok és KKV-k számára.

Gazdaság

Mesterséges intelligencia-kutatással növeli a képzési hatékonyságot a Kamara

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) munkájában a mesterséges intelligencia és ahhoz kapcsolódóan az oktatás is hangsúlyos szerepet kap.

A hatékonyság növelése érdekében a Nagy Elek vezetésével megújuló Kamara kérdőívvel térképezi fel a kis- és középvállalkozások tudását, hozzáállást és tapasztalatait a mesterséges intelligenciáról.

Az oktatás és a digitalizáció kiemelten fontos a vállalkozások működése során, mert a képzettebb, valamint a modern megoldásokat hatékonyan használó munkavállalók nagyobb hozzáadott érték előállítására képesek, illetve magasabb nyereség érhető el ott, ahol modern, innovatív megoldásokat alkalmaznak. A digitális fejlődést a kamara számos programja gyorsítja. Az intézkedések egyszerre kínálnak választ a rövid távú kihívásokra és alapozzák meg a magyar gazdaság hosszú távú versenyképességét, biztosítva, hogy a hazai vállalkozások tudásra, innovációra és együttműködésre építve aktív alakítói legyenek a jövő gazdaságának, miközben megőrzik hagyományos értékeinket.

A mesterséges intelligencia (MI) gyors fejlődése alapjaiban formálja át a vállalkozások működését és versenyképességét. Az MKIK ebben kiemelt szerepet vállal, hiszen megbízható információt és gyakorlati támogatást nyújt tagjai számára az új technológiák alkalmazásában. Ennek részeként tavasszal elindította a „Digitális Ébresztő!” című szemináriumsorozatot, amely kifejezetten a kis- és középvállalkozások számára kínál üzleti folyamatokban is hasznosítható megoldásokat Kerek István AI-szakértő irányításával. A program ősszel kibővítve, sorozatként folytatódik azzal a céllal, hogy tízezer vállalkozáshoz jusson el. Ezeken az eseményeken a szakértők akár egy nap alatt is kínálhatnak megoldásokat az egyes vállalkozások digitális kihívásaira.

A kis- és középvállalkozások tudását feltérképező felmérés eredményeinek feldolgozása után még relevánsabb és gyakorlatiasabb oktatást tud majd nyújtani a kkv-knak, amely után a vállalatok folyamatai gyorsabbá, pontosabbá és egyszerűbbé válhatnak az adatalapú döntési folyamatok révén. A kutatást ezen a linken (https://app.cooltool.com/psrv3dpztvn) lehet kitölteni.

Az MKIK a stratégiai együttműködés keretében már javasolta a kormánynak az áfa alanyi adómentességi határ többlépcsős emelését, amely szerint a következő három évben 20, 22, majd 24 millió forintra nőne a határ. A legkisebb vállalkozások érdekében az átalányadózók költséghányadának 40-ről 50 százalékra emelését, valamint a szociális hozzájárulási adó 112,5 százalékos szorzójának eltörlését is javasolt a Kamara, amely újabb konkrét ajánlások részletein dolgozik.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Fontos változások a FOXPOST működésében: megkezdődik a Z-BOX-ok integrációja

Ősszel megkezdődik a Packeta Z-BOX automaták integrálása a FOXPOST hálózatába.

Az első szakasz szeptember 8-án indul: ettől a naptól a FOXPOST hálózatában kétféle automata lesz elérhető. A már ismert érintőképernyős készülékek FOXPOST A-BOX néven működnek tovább, emellett megjelennek a Packeta rendszeréből ismert, gombos kezelőpanelű automaták, FOXPOST Z-BOX néven.

A két automatatípus egy hálózatban, egységes megjelenéssel működik, az eligazodást az automatákon elhelyezett A-BOX és Z-BOX logók segítik. A csomagátvétel mindkét automatánál ugyanúgy működik, de néhány dologban különböznek.

Az A-BOX automaták a FOXPOST-nál megszokott érintőképernyős felülettel működnek, csomagfeladáshoz nem szükséges előzetes regisztráció, a fizetés pedig POS-terminálon történik. A Z-BOX nyomógombos kezelőpanelt használ, csomagfeladáshoz online regisztráció kell, a fizetés pedig fizetési linken keresztül zajlik. A webshopokban külön jelölések mutatják, melyik típus milyen lehetőségeket kínál.

Az első lépésben 18 automata kerül telepítésre. Ezt követően néhány hetes tesztüzem indul, amely során a cég figyeli és értékeli a működési tapasztalatokat. A tesztidőszak után az idén összesen 139 FOXPOST Z-BOX automata kerül kihelyezésre új helyszínekre. A teljes Packeta-hálózat integrálása 2026-ban folytatódik.

A változásokkal együtt megújul az automata-kereső modul és az adatkapcsolati rendszer (widget/JSON). Az új rendszer pontosabb, valós idejű telítettségi adatokat mutat, így a felhasználók könnyebben választhatják ki a legszabadabb automatát.

A FOXPOST pontos, részletes tájékoztatással segíti a felhasználókat, a webshopokat és a webáruházmotor-fejlesztőket az átállásban. Az elérhető információk között szerepelnek az automaták használatát bemutató leírások, a különböző típusok funkcióit összehasonlító anyagok, valamint az integrációhoz szükséges technikai útmutatók is.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Soha még nem vettünk fel ennyi személyi kölcsönt egy hónap alatt

Miközben mindenki az Otthon Start lakáshitelről beszélt júliusban, a személyi kölcsönök piacán történelmi csúcs született: a havi folyósítás átlépte a 100 milliárdos lélektani határt. A bankok között is óriási a verseny az ügyfelekért: már több pénzintézet kínál 10 százalék alatti kamatot átlagos jövedelemre is – hívta fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.   

Miközben már a július is jórészt az Otthon Start lakáshitelről szólt, a személyi kölcsönök folyósítása újabb történelmi csúcsok döntött. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője emlékeztetett rá: már korábban jelezte, hogy júliusban a személyi kölcsönök havi folyósítása átlépheti a bűvös 100 milliárd forintos értéket, ami meg is történt.

Megdőlt a lélektani határ

A hónapban a családok által felvett 107,2 milliárd forint harmadával magasabb összeg, mint egy évvel ezelőtt. Ennél is beszédesebb azonban, hogy a júliusban kihelyezett személyi kölcsönök összege mindössze 10 milliárd forinttal maradt el attól, amennyit a teljes 2014-es évben igényeltek a lakosok a pénzintézetektől.

Gergely Péter emlékeztet: a lakáshitelpiacon is 2021 tavaszán sikerült átlépni a havi 100 milliárdos álomhatárt, és idén júliusban is „csak” 142 milliárdos volt az adott hónapban aláírt lakáshitel-szerződések értéke.  

További csúcsot jelent az, hogy július végére átlépte a 200 ezret a folyósított személyi kölcsönök száma: hét hónap alatt 202 904 esetben folyósítottak a bankok személyi kölcsönt. Tavaly még októberig kellett várni ahhoz, hogy a szerződések száma átlépje a 200 ezres határt, míg a 2019-es sikerévben is augusztus végére sikerült csak elérni ezt. 

Az infláció húzza felfelé az átlagos hitelösszeget

A BiztosDöntés.hu szakértője ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy a növekedésnek inflációs oka is van: az év első hét hónapjában a folyósított 634,5 milliárd forint ugyan összegében 40 százalékkal haladja meg a 2024-es év hasonló időszakának kihelyezéseit, ám a szerződések számában – hiába léptük át már hét hónap alatt a kétszázezres határt – az éves növekedés mindössze 15 százalékos. 

Ez azt okozza, hogy az átlagos személyi kölcsön összege egyetlen év alatt 20 százalékot meghaladó mértékben emelkedett. Az ügyfelek által idén aláírt szerződések átlagosan 3,13 millió forintról szóltak, szemben az egy évvel ezelőtti 2,6 millió forinttal.  

Ennek az emelkedésnek egészen biztos az az oka, hogy a hitelből megvalósítani akart vásárlások, beruházások megdrágultak. Gergely Péter szerint persze lehet ezt optimistán is interpretálni és azzal érvelni, hogy annak köszönhető a magasabb hitelösszeg, hogy a személyi kölcsönök kamata komoly mértékben csökkent az elmúlt időszakban. Tavaly júliusban a személyi kölcsönök átlagos THM-e (teljes hiteldíj-mutatója) az MNB statisztikái szerint 17,56 százalék volt, ami idén júliusra másfél százalékponttal, 16,07 százalékra csökkent. 

Mindez a szakértő szerint azt jelenti, hogy egy átlagosnak számító, 3 millió forint összegű, 5 évre felvett hitel havi törlesztője mintegy 1 500 forinttal alacsonyabb, mint egy éve, a teljes futamidő alatt közel százezer forint pénzügyi előnyt jelent. 

Már 10 százalék alatt a kamatok

A személyi kölcsönök iránt várhatóan a jövőben is erős marad a kereslet, amiben közrejátszhat, hogy már kisebb hitelösszeg esetében is elérhető 10 százalék alatti kamat. 

A BiztosDöntés.hu személyi kölcsön kalkulátor alapján 3 millió forint hitelösszeg, 5 éves futamidő és 400 ezer forint nettó igazolt jövedelem esetén jelenleg már három bank (CIB, Erste, K&H) is 10 százalék alatti kamattal ad kölcsönt, ami 64 ezer forint alatti havi törlesztőket jelent. Amennyiben a bankok közötti verseny tovább erősödik, akkor Gergely Péter szerint a 10 százalék alatti kamat után a 10 százalék alatti THM elérése lesz a következő lépés.

A kamaton felül a bankok az online igénylést és a gyors hitelbírálatot illetően is versenyeznek egymással. A CIB Előrelépő Személyi Kölcsönnél és az Erste Most Extra Személyi Kölcsönnél például a teljes hiteligénylési folyamat online, az utóbbinál pedig a folyósítás akár 3 napon belül megtörténhet, míg az MBH Bank a Hajrá Személyi Kölcsönnél 48 órán belüli hitelbírálatot ígér. 

Gergely Péter szerint ráadásul a következő hónapokban, főleg az Otthon Start miatt még inkább elterelődik majd a figyelem a személyi hitelekről, emiatt a bankok akár újabb akciókkal hívhatják fel magukra a figyelmet.  


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss