Connect with us
Hirdetés

Gazdaság

Újraindul a termelés a kecskeméti Mercedes-Benz gyárban

A koronavírus-világjárvány okozta több hetes szünet után a Mercedes-Benz 2020. április 28-tól fokozatosan újraindítja termelését a kecskeméti gyárában.

A fokozatos gyártásindítás alatt először egyműszakos, később pedig kétműszakos munkarendben történik majd a munkavégzés. A gyár legfőbb célja, hogy a termelés újraindulása után is megőrizze munkatársai egészségét, ezért a kollégák védelme érdekében új higiénés és megelőző intézkedéseket vezettek be.

A kecskeméti Mercedes-Benz gyár több mint 4400 munkavállalót foglalkoztat, így különösen fontos, hogy mindent megtegyen a közösség egészségének megőrzése érdekében. Mindezt pedig nem csupán a gyár területén, hanem már a munkába és a hazafelé vezető úton is.

„Munkavállalóink egészsége és biztonsága a legfontosabb számunkra, ezért további szigorú higiéniai- és védőintézkedéseket vezettünk be a termelés újraindításához kapcsolódóan. Nagy köszönet illeti a kollégáinkat, akik az elmúlt hetekben, a leállás időszakában a munkatársak védelmére szolgáló több mint 120 intézkedést megvalósították, és ezzel előkészítették a gyárat a biztonságos újraindulásra. Természetesen ezek a szabályok csak akkor érnek valamit, ha azokat valamennyi munkatársunk betartja – én azonban nagyon bízom abban, hogy a híres kecskeméti csapatszellem most is segíteni fog nekünk ebben

– mondta Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.

Intézkedések már az újraindítás előtt

A bevezetett új szabályokról és hasznos higiénés tudnivalókról a gyár minden munkatársa már az első munkanap előtt kapott egy tájékoztató kisfüzetet, így azt a dolgozók már otthon is tanulmányozni tudták.  Az első munkanapon a bevezetett intézkedésekről mindenki egy kötelező oktatás során is értesülni fog.

A cég minden dolgozója számára mosható maszkokat küldött, így már az első munkanapon ebben tudnak érkezni a gyárba. A védőmaszk helyes használatáról és annak tisztításáról szintén a kiskönyvben olvasható részletes tájékoztatás.

Megérkezés a munkahelyre

Megváltoztak a gyár területére történő belépés szabályai. A munkatársak munkaruhában és munkavédelmi cipőben érkeznek és sorban álláskor legalább 1,5 méteres távolságot kell tartani.

Ugyanez a biztonsági távolság érvényes a buszon történő utazásnál és a megállókban, ebből a célból megnövelték a gyárhoz közlekedő buszok számát is, a munkatársakat pedig maszk viselésére kérik. Ugyanezek a szabályok érvényesek az autós utazóközösségekre is.

Nemrég készült el a városközpontból a gyárig vezető kerékpárút. A cég arra számít, hogy a tavasz beköszöntével ismét egyre több munkatársuk fogja a biciklit választani a munkába járás eszközeként – ezt a következő hetekben egy belső információs kampány is támogatja majd.

A gyártásban

A leállás heteiben a gyártás munkaállomásait átalakították a minimális 1,5 méteres biztonsági távolság figyelembe vételével, és ehhez igazították magukat a munkafolyamatokat is. Azokon a munkaállomásokon, ahol az 1,5 méter távolság nem tartható, a munkatársaknak kötelező maszkot viselni, illetve vagy védőszemüveget vagy plexi védőmaszkot kell használni.

A takarítószolgálat rendszeresen fertőtleníti és takarítja a gyár területét. Ezenkívül a munkatársaknak minden munkakezdés előtt egyénileg meg kell tisztítaniuk saját munkaterületüket, a munkaeszközöket, a kezelőtáblákat és válaszfalakat. Ehhez tisztítószereket bocsátanak a rendelkezésükre.

A későbbiekben induló kétműszakos működésnél a reggeli és éjszakai műszakokat szétválasztják egymástól, úgy, hogy az egyes műszakcsoportokhoz tartozó munkatársak lehetőleg semmilyen mértékben ne érintkezzenek a másik műszakcsoporttal. Ennek érdekében az egyes üzemekben a műszakváltáskor használatos állandó be- és kijáratokat határoztak meg.

Munkaközi szünetek

A munkatársak biztonsága érdekében átalakították a pihenőzónákat, meghatározták az egyszerre ott tartózkodók számát. Kijelölték a székek helyeit a padlón, amelyeket tilos elmozdítani.

Az étkezésekre és az étkezők, konyhák használatára vonatkozó szabályokat is átalakították. A gyár területén lévő étel- és italautomaták esetében bővítették a bankkártyás fizetési lehetőségeket, ezzel csökkentve az érintések számát.

Az üzemi étkezdékben leszűkítették a menüválasztékot és megkérték a kollégákat, hogy saját evőeszközeiket használjak vagy a tálcákkal együtt a személyzettől vegyék el. A székek helyét itt is kijelölték, ügyelve a 1,5 méteres távolságok betartására. A kantinokban jelöléseket festettek fel a padlóra a helyes távolság betartásához, a pénztáraknál pedig a védelmet szolgáló plexi válaszfalakat szereltek fel.

Irodai munkavégzés

Az adminisztrációs területen azoknak a munkatársaknak, akiknek tevékenysége ezt lehetővé teszi, továbbra is home office-ban történő munkavégzést ajánlják. A megbeszéléseket lehetőség szerint digitális formában kell lebonyolítani. Akárcsak a gyártócsarnokban, az irodákban is az érvényes, hogy minimálisan 1,5 méteres távolságot kell tartani, ezt az asztalcsoportok kialakításánál is figyelembe vették.

Saját íróasztalát a munka elején és végén minden munkatársnak fertőtlenítenie kell. A tárgyalótermek esetében meghatározták, hogy legfeljebb hány fő tartózkodhat egyszerre a helyiségben, ahol szintén legalább 1,5 méteres távolságot kell tartani.

Egy lépés a megszokott élet felé

Ez csupán egy kivonat abból a több mint 120 intézkedésből, amelyekről a vállalat ügyvezetése döntött, és a belső üzemorvosi szolgálattal egyeztetve, a nemzetközi, nemzeti és helyi hatóságok ajánlásai alapján az újrainduláshoz bevezetésre kerültek.

Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezetője elmondta: „A bevezetett intézkedéseknek köszönhetően felkészültünk a termelés újraindítására a kecskeméti Mercedes-Benz gyárban. Örömmel várjuk, hogy együtt ismét egy kis lépést tehessünk a normál élethez visszavezető úton, és újra megkezdhessük az autók gyártását.“

Gazdaság

Szintet lép a hálózati kapacitás kihasználása – összefogott a Schneider Electric és a Kraken

A meglévő villamos hálózatok kapacitásának jóval hatékonyabb kihasználását teszi lehetővé a jövőben a Schneider Electric és a Kraken együttműködése. Elemzői becslés szerint, ha csak az iparban és a kereskedelmi szektorban sikerül növelni a keresleti oldali rugalmasságot, az éves szinten akár ezermilliárd dollárt is érhet.

A Schneider Electric, a világ egyik vezető energiatechnológiai vállalata és a Kraken a most bejelentett együttműködés keretében új megoldásokat kínál az elosztórendszer-üzemeltetőknek (DSO) és a közműszolgáltatóknak. Ezek a megoldások új szintre emelik a hálózat felügyeletével, a torlódások előrejelzésével és a kereslet valós idejű irányításával kapcsolatos képességeiket. Az áramigény rugalmas kezelésének fokozásával és a meglévő hálózati kapacitás jobb kihasználásával megnyílik a lehetőség arra, hogy az adatközpontok, vagy a nagy ipari fogyasztók gyorsabban kapcsolódhassanak a hálózatokhoz. A két vállalat által kínált megoldások alkalmazása lehetővé teszi a drága hálózati fejlesztések elhalasztását, csökkentve ezáltal a rendszerköltségeket, így elkerülhetővé teszi az áremelést a lakossági fogyasztók és az ipar felé, és támogatja a növekedést, valamint felgyorsítja az energiaátmenetet.

A Schneider Electric és a Kraken összefogása lehetővé teszi a háztartások és a vállalkozások számára, hogy hozzájáruljanak egy rugalmasabb és hatékonyabb villamosenergia-rendszer megvalósításához. A villamosenergia-igény elektromos járművek, otthoni energiatárolók, napenergia-rendszerek, ipari szereplők és közüzemi méretű energiaforrások közötti elosztásának optimalizálásával csökkenthetők a hálózati torlódások, valós időben lehet egyensúlyban tartani a hálózatot és lehet értéket teremteni az egész energiarendszerben. Elemzői becslés szerint, ha csak az iparban és a kereskedelmi szektorban sikerül növelni a keresleti oldali rugalmasságot, az éves szinten akár ezermilliárd dollárt is érhet.

Az áramigény növekedésével egyre sürgetőbbé válik a rugalmasság fokozása. Csak az adatközpontok áramigénye 2024-ben elérte a 415 TWh-t, és ez a szám 2030-ra várhatóan megduplázódik. Ezen felül a hálózatok súlyos túlterheléssel küzdenek, mivel a hálózatüzemeltetőknek gyakran nem áll rendelkezésükre valós idejű információ a hálózat állapotáról. Az erre a problémára adott hagyományos megoldások tőkeigényes, hosszú átfutási idővel járó infrastruktúra-fejlesztésekre támaszkodnak. Ez a patthelyzet pedig késlelteti a hálózati csatlakozásokat, megakadályozza a növekedést és mindenki számára megnöveli a költségeket.

A most bejelentett partnerség gyorsabb, okosabb és rugalmasabb utat kínál. A Schneider Electric a One Digital Grid Platform és az EcoStruxure DERMS segítségével valós időben nyújt átfogó képet a hálózati korlátokról, emellett pedig a szélesebb EcoStruxure ökoszisztéma biztosítja a kereslet oldali rugalmasságot a prediktív optimalizálás, az intelligens energiamenedzsment, az elosztott vezérlés és a rugalmas terheléskezelés érdekében.

A Kraken ezt az átfogó képet kiegészíti azzal, hogy az elosztott energiaforrásokat egyetlen, összehangolt rendszerré alakítja. Az MI-alapú (mesterségesintelligencia-alapú) platform összekapcsolja és összehangolja az elektromos járműveket, az otthoni energiatárolókat és a hőszivattyúkat, aminek köszönhetően pontos képet lehet alkotni a helyi, kisfeszültségű hálózatról. A Kraken ezeket az eszközöket összehangolja a közüzemi méretű tárolókapacitásokkal, áramtermelő berendezésekkel és ipari terheléssel, hogy lehetővé tegye a fogyasztás valós időben történő átirányítását és a hálózat egyensúlyban tartását.

„A Kraken számára egyértelmű: az, hogy milyen gyorsan leszünk rugalmasak, meghatározza, hogy milyen gyorsan tudjuk biztosítani az energiaellátást. A mesterséges intelligencia nem csupán a keresletet növeli – forradalmasítja azt is, hogy mekkora kapacitást tudunk kihozni a már meglévő hálózatból. Mi ezt a képességet nagy léptékben hasznosítjuk, hogy felpörgessük a hálózati csatlakozásokat és bővítsük a rendelkezésre álló energia mennyiségét. A Schneider Electric-kel közösen egy rugalmasabb, megfizethetőbb és tisztább energiarendszert építünk – a fogyasztók és a bolygó érdekében”

– mondta el Amir Orad, a Kraken vezérigazgatója.

„A közműszolgáltatók és a hálózatüzemeltetők komoly nyomás alatt állnak, hogy fenntartsák a megbízhatóságot, reagáljanak a változó keresletre és jobb adatok alapján hozzanak jobb döntéseket, miközben elöregedő infrastruktúrával dolgoznak. Célunk egy zökkenőmentesen működő, interoperábilis energiarendszer létrehozása. Azáltal, hogy a Schneider Electric platform-megközelítését ötvözzük olyan partnerekkel, mint a Kraken, segíthetünk az ügyfeleknek a meglévő eszközeik maximális kihasználásában, a komplexitás csökkentésében, az új képességek gyorsabb bevezetésében, a rejtett kapacitások felszabadításában és abban, hogy hamarabb kezdjen értéket termelni a beruházásuk”

– tette hozzá Frédéric Godemel, a Schneider Electric „Energy Management” részlegért felelős ügyvezető alelnöke.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

A DVM 2026-ban átfogó stratégiai és arculati megújuláson esett át, egyidejűleg a Váci úti irodafolyosó egyik legkiemelkedőbb épületébe, a Promenade Gardensbe költözött. A megújulás célja, hogy a vizuális megjelenés is hűen tükrözze azt az átfogó szakmai tudást és iparágakon átívelő tapasztalatot, amely a vállalatot több mint három évtizede a piac élvonalában tartja.

Hazánk legkomplexebb integrált építészeti és építőipari szolgáltatásait nyújtó cégeként a DVM a projektek teljes életciklusát összehangoltan kezeli, az igények megfogalmazásától a tervezésen át a kulcsrakész átadásig. Működése három kiemelt pillérre épül: Design & Build, tervezés és generálkivitelezés. Legyen szó a W Hotelről, egy háromezer négyzetméteres magánklinikáról, egy húszezer négyzetméteres ipari csarnokról vagy egy 650 lakásos társasházról — a DVM minden esetben azonos, kiemelkedő minőséget nyújt megrendelőinek.

Az új arculat középpontjában a „DVM” cégnév áll, amely már nem viseli a korábbi „group” utótagot. A gesztus üzenete egyértelmű: a márka három betűje mára magabiztosan képviseli a cég letisztult szolgáltatásrendszerét és az általa lefedett iparágakat. A megjelenés elegáns minimalizmusa félreérthetetlen iparági utalásokat hordoz. A betűformák ívei egyszerre idézik meg a mérnöki precizitást és az épített környezet egyedi karakterét. A logó egyúttal az egész arculati rendszer kiindulópontja is: egyes részei önálló grafikai elemekké alakíthatók, így következetes vizuális nyelvet teremtenek.

A megújulás részeként megszülettek a DVM kiemelt szektorait képviselő almárkák is. A nyolc egységből álló albrand-rendszer — DVM Heritage, DVM Hotel, DVM Retail, DVM Healthcare, DVM Logistics, DVM Home, DVM Office és DVM Beyond — azt a széles működési palettát mutatja be, amely a cég munkáját jellemzi: a műemléki rekonstrukcióktól a kereskedelmi, szálloda-, lakó-, ipari, logisztikai és egészségügyi fejlesztéseken át az egyedi, speciális projektekig.

A megújulás azonban messze túlmutat a vizuális megjelenésen. A DVM az elkövetkező évtizedek legnagyobb iparági átalakulásaira készül tudatosan: a fenntarthatósági elvárások, az építési technológiák és a mesterséges intelligencia rohamos fejlődése gyökeresen átformálja a szektort. A vállalat meggyőződése szerint éppen ezért értékelődnek fel még inkább azok az emberi, partneri és alvállalkozói kapcsolatok, amelyeket az elmúlt évtizedekben épített ki. A DVM felelősségként tekint saját szerepére az épített környezet alakításában. Olyan minőséget kíván létrehozni, amely évekig örömöt szerez mindenkinek: annak is, aki csak elsétál az épület előtt, és annak is, aki belép az irodába, szállodába, otthonába vagy orvosi rendelőbe.

„Az új arculat a szakmai önképünk vizuális megfogalmazása. Az új logó letisztultsága és az albrandek rendszere pontosan azt fejezi ki, ami a DVM működésének lényege: integrált, sokoldalú szakmai tudás, mérnöki precizitás és építészeti minőség, emberi léptékben.”

— emelte ki Massányi Tibor, ügyvezető partner.

A DVM megújulása tudatosan felépített következő fejezet kezdete, amelyben a három évtized alatt felhalmozott tudás, a megújult vizuális identitás és az új irodai környezet együtt teremti meg az alapot a következő évtizedek kihívásaihoz.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Debrecen húzza a vidéki lakáspiacot

Érd maradt a legdrágább vidéki város az új építésű lakások piacán, miközben Szeged feljött a második helyre az ársorrendben. Az Otthon Centrum adatai szerint a legtöbb új lakás továbbra is Debrecenben épül, ahol az átlagos négyzetméterár eléri 1,3 millió forint.

A megyei jogú városok új építésű lakáspiacán továbbra is Debrecen a legaktívabb piac, miközben országosan enyhén csökkent a kínálat, az árak pedig tovább emelkedtek. Az Otthon Centrum második negyedéves felmérése szerint a 25 megyei jogú városban jelenleg 293 lakóingatlan-fejlesztési projekt zajlik, amelyekben összesen több mint 7300 lakás épül. Bár a fejlesztői aktivitás valamelyest mérséklődött az év elejéhez képest, a négyzetméterárak növekedése nem lassult.

A projektek száma negyedéves alapon 1,7 százalékkal, a fejlesztés alatt álló lakások száma pedig 4,3 százalékkal csökkent. A kínálat szűkülése ugyanakkor nem fékezte az árak emelkedését. Az új építésű lakások átlagos négyzetméterára 1,32 millió forintra nőtt, ami három hónap alatt 4 százalékos, míg éves összevetésben 12,1 százalékos drágulást jelent.

„Az új építésű lakások piacán továbbra is erős a kereslet, miközben a fejlesztők egyre magasabb kivitelezési és finanszírozási költségekkel szembesülnek. Ez a kettősség magyarázza, hogy a kínálat mérsékelt csökkenése mellett az árak tovább emelkednek”

– mondta Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője.

A fejlesztések földrajzi eloszlása alapján továbbra is Debrecen számít az ország legaktívabb új építésű piacának. A hajdúsági vármegyeszékhelyen jelenleg 57 projekt van folyamatban, amivel jelentősen megelőzi a második helyezett Szegedet (45 projekt) és a harmadik Nyíregyházát (27 projekt). A sorban utánuk Győr, Székesfehérvár és Pécs következik. A kisebb városok közül Szombathely emelkedik ki 14 futó fejlesztéssel. Ezzel szemben a nagyobb vidéki központok közül Miskolc meglehetősen visszafogott aktivitást mutat, mindössze nyolc beruházással. A lista végén Békéscsaba és Esztergom áll, ahol csupán egy-egy kisebb lakásszámú fejlesztés zajlik. Dunaújvárosban és Salgótarjánban továbbra sincs aktív társasházi lakásépítés.

Nemcsak a projektek száma, hanem a fejlesztés alatt álló lakások volumene alapján is Debrecen vezet: a városban jelenleg több mint 1500 új lakás épül. Szeged mintegy 1200 lakással a második helyen áll, míg Győr közel 800 lakással foglalja el a harmadik helyet.

Az árszint tekintetében továbbra is Érd áll az élen, ahol az új lakások átlagos négyzetméterára eléri1,52 millió forintot. A második helyre Szeged került 1,4 millió forintos átlaggal, míg Sopron és Székesfehérvár holtversenyben, 1,39 millió forintos árszinttel következik a sorban.

 „Az élmezőnyben egyre kisebbek az árkülönbségek. A legnagyobb vidéki városok többségében már 1,2–1,4 millió forintos négyzetméterárakkal találkoznak a vásárlók, miközben az egyes projektek közötti eltéréseket egyre inkább a műszaki tartalom, az energiahatékonyság és az elérhető szolgáltatások színvonala határozza meg”

– emelte ki Soóki-Tóth Gábor. A szakember szerint figyelemre méltó, hogy szinte valamennyi megyei jogú városban átlépte az új építésű lakások átlagos négyzetméterára az egymillió forintot. Kivételt egyedül Baja jelent, ahol a 948 ezer forintos középérték ugyan még elmarad ettől a határtól, de már megközelíti a lélektani küszöböt.

A második negyedévben 24 új projekt indult el, amelyek keretében összesen 313 lakás építése kezdődött meg. A beruházások döntő többségében az értékesítés is elindult: 23 projektben, összesen 303 lakás esetében már a hirdetések is megjelentek, míg egyes beruházásoknál a fejlesztők egyelőre kivárnak a piacra lépéssel. Az új projektek terén ismét Debrecen bizonyult a legaktívabb piacnak, ahol egyetlen negyedév alatt hét új projekt rajtolt el, ezzel is tovább erősítve a város vezető szerepét a vidéki újépítésű lakások piacán.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss