Connect with us

Ipar

Gesztenyés Főnix – őszre újjá kell építeni a leégett vótapusztai gyárat

Szó szerint a hamvaiból kell újjáélednie szeptember közepére az ország legnagyobb gesztenyefeldolgozó üzemének.

A Kadarkút-vótapusztai gyárat tűzvész semmisítette meg március 27-én. A lángok egy új gépsor üzembe állítása közben, emberi mulasztás miatt csaptak fel, 3,5 milliárdos kárt okozva, lényegében megsemmisítve a gépeket és a teljes üzemcsarnokot. A rövid határidő ellenére mind a vezető, mind a dolgozók elkötelezettek az újrakezdés mellett és közösen, erőn felül teljesítve futnak versenyt az idővel.

A Sarkpont Zrt. az ország legnagyobb kapacitású és legkorszerűbb gesztenyefeldolgozója. Alapítója és vezetője, Egyed Károly gyerekkora óta rabja a szelídgesztenyének. Mára nemcsak az ország, talán a régió legnagyobb feldolgozóüzemét hozta létre ‒ és hozza létre újra. A Sarkpont Zrt. meghatározó, de messze nem egyetlen terméke a sokak által kedvelt gesztenyepüré. A cég és vezetője fajtanemesítéssel, folyamatos gasztronómiai termékinnovációkkal, táplálkozástudatos fejlesztéseivel minden energiáját a különleges és egészséges gyümölcs kultúrájának építésére fordítja.

A matematikus és mérnök végzettséggel is rendelkező szakember maga tervezi és programozza a cég különleges, magasan automatizált gépsorait, a válogatott alapanyagok pedig egész Dél-Európából, sőt, olykor a tengeren túlról érkeznek az üzembe szeptember-októberben, amikor az éves termelés 80-85%-a készül. Ez idén is így lesz, amennyiben sikerül addigra újjáépíteni a gyárat. Dr. Neszményi Zsolt, Somogy vármegye főispánja és Szászfalvi László, a térség országgyűlési képviselője is biztosította támogatásáról a katasztrófa sújtotta Sarkpont Zrt.-t. Ígértek támogatást a bérekhez és az üzem újjáépítéséhez, valamint az építési engedély soron kívüli megadását.

A gesztenyét nem lehet hosszú ideig tárolni, mert hamar romlani kezd a minősége – ismertette Egyed Károly. A legjobb, ha a beérkezést követő 48 órán belül feldolgozzuk, és mi így is fogunk tenni, ahogy minden évben 1993 óta. A helyzet most persze sokkal bonyolultabb, mint az eddigi években; nem tudjuk nyugodtan várni a szüretet és termékfejlesztésekkel, piacépítéssel tölteni az időt. Szeptemberre állnia kell az új csarnoknak, és újra fel kell építeni a gépsorokat. Sokan ígértek különböző segítséget, melyekről, – ahogy a vezető hozzátette ‒ nagyon gyorsan kiderül majd, jelentenek-e valamit a gyakorlatban.

A munkát már megkezdték, az építési tervek jóváhagyására várnak, remélik, ezeknek sikerül gyorsan átfutnia a rendszeren. E közben a gépekhez szükséges alkatrészeket is be kell szerezni, az összeszerelés is hatalmas munka, nyilván csak a csarnok után. Csarnok alatt ráadásul nemcsak a falakat és a tetőt kell érteni ‒ mind megsemmisült ‒ hanem egy jelentős, élelmiszergyártáshoz szükséges infrastruktúrát is, speciális közműhálózattal és -teljesítménnyel. A kivitelezők lényegében fenntartják számukra a szükséges kapacitásokat, de rengeteg a feladat. Nemcsak adminisztratív határidőkkel küzdenek ‒ mutatott rá Egyed Károly ‒ de például a bank, amelyikkel szinte a kezdetek óta kapcsolatban álltak, most, hogy igazán szükség lenne rá, elég barátságtalanul, szinte ellenségesen áll az ügyükhöz.

Emellett és nem utolsó sorban gondoskodni kell arról a mintegy 40 emberről, akik a cégnél dolgoznak, többen évtizedek óta. Mind állományban maradtak, senkinek nem mondtak fel, és senki nem hagyta el a vállalatot, de szeptemberig még hátra van egy fél év, amikor nincs termelés, nincsenek bevételek, csak elképesztő kiadások. A munkatársak közül sokan önként segítettek a romok eltakarításában, többen még ingyen is felajánlották a munkaerejüket, de családos, hétköznapi emberekről van szó, és a Sarkpont Zrt. a több mint 700 éves település legnagyobb munkáltatója.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

 

Ipar

Forradalmi megoldás az építőiparban

Falazórobotot mutatott be a Wienerberger Magyarországon

Magyarországra is megérkezett a Wienerberger új falazórobotja, amely teljes kőművescsapatok munkáját láthatja el az építkezéseken. Az innovatív technológiai fejlesztés gyorsan, tökéletes pontossággal dolgozik, és megoldást kínál az építőipart sújtó jelentős munkaerőhiányra. Az építőanyaggyártó magyar csapata azon dolgozik, hogy a robotot minél előbb a hazai kivitelező cégek rendelkezésére bocsájtsa, így javítva az építkezések hatékonyságát és minőségét.

Több száz építőipari szakember, kivitelező, beruházó és kereskedő társaságában mutatkozott be idehaza a WLTR – ejtsd Valter – névre keresztelt innovatív falazórobot. A piacvezető építőanyaggyártó Wienerberger és a cseh GreenBuild forradalmi újdonsága óránként akár 10 négyzetméter falazat kivitelezésére képes tökéletes pontossággal, akár 3,25 méteres magasságig. A kereskedelmi, ipari, valamint lakóépületek külső-belső teherhordó falainak és válaszfalainak felépítésére alkalmas robot hozzávetőleg egy ötfős kőműves csapat munkájának megfelelő kapacitással rendelkezik. WLTR a falazóelemeket a tervrajzot pontosan követve, gépi precizitással helyezi el, ezáltal kiküszöbölve a hibázás lehetőségét és biztosítva a munka egyenletes minőségét.

Az építőipar egyre súlyosbodó munkaerőhiánnyal néz szembe egész Európában, amely nemcsak az építkezések költségeit növeli, de a kivitelezések idejét is jelentősen meghosszabbítja. Ezzel az egyedi fejlesztéssel a Wienerberger célja, hogy megoldást kínáljon a szakemberhiánnyal küzdő építőipari cégek problémáira, és jelentősen hozzájáruljon az építőipari hatékonyság növeléséhez.

„A WLTR falazórobot nem csupán egy egyedülálló technológiai fejlesztés, hanem valós megoldás egy égető piaci igényre. A munkaerőhiány ugyan nem az egyedüli probléma az ágazatban, de jelentős gondokat okoz, és ezzel együtt a fenntartható megoldások és a hatékonyság javítása iránti igény is folyamatosan nő”

– mondta Potos János, a Wienerberger Zrt. kereskedelemért és marketingért felelős igazgatósági tagja.

„Különösen büszkék vagyunk arra, hogy ezzel a megoldással egy olyan nagy múltra visszatekintő, ma is meghatározó szerepet betöltő építőanyagot, mint az égetett kerámia, sikerült a legmodernebb technológiával párosítani. A Wienerberger célja, hogy a kiváló minőségű kerámia építőanyagok mellett olyan megoldásokkal segítse az építőipari szereplők munkáját, amik javítják a kivitelezések minőségét, valamint csökkentik az építkezések idejét és költségeit”

– tette hozzá a szakember.

A robot jelenleg a Wienerberger által fejlesztett Porotherm Robot Ready falazóelemekkel dolgozik, amelyek speciális, európai szabadalommal védett, a robot által könnyen megfogható kialakításuk révén teszik lehetővé az automatizált falazást. A technológia a paneles építési megoldásokkal szemben egy sokkal fenntarthatóbb alternatívát nyújt, miközben megőrzi az égetett kerámia használatából fakadó előnyöket.

A cseh piacon már nagy sikerrel alkalmazott WLTR hamarosan a magyar kivitelezők számára is elérhetővé válik. Az építőanyaggyártó néhány éven belül tömeges elterjedésre számít, ugyanis a robotizált falazás teljes költsége versenyképes a hagyományos építési technológiákkal. Ez a lépés itthon is elősegítheti a digitalizáció térnyerését és a fenntartható építési gyakorlatok elterjedését a szektorban.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Ipar

Milliméteres pontosság és adatvezérelt működés

Az ipari digitalizáció nem csupán gépekben, hanem a gondolkodásmódban is forradalmat hoz. Jelenleg a magyarországi kis- és középvállalkozások döntő többsége még nem alkalmaz fejlett Operational Intelligence (üzemeltetési intelligencia, OI) rendszereket.

Az Operational Intelligence rendszer valós idejű adatgyűjtéssel és -elemzéssel segíti a vállalatokat abban, hogy gyorsan és megalapozottan hozzanak döntéseket az üzleti működésük optimalizálására. Az iparági átlagos teljesítményszint 25–30% között mozog, szemben a nemzetközi élmezőny – például a Toyota – által elért 80% feletti értékekkel. Ennek a szintnek az eléréséhez elengedhetetlen az adatalapú döntéshozatal és a fejlett monitoringrendszer. Az Sz. Variáns célkitűzése, hogy jelentősen szűkítse ezt a különbséget, és hosszú távon is versenyképes pozíciót építsen ki a hazai és akár nemzetközi piacokon egyaránt. A cég ezen irányelveket veszi alapul mikor újabb és újabb beruházásokat hajt végre. Így a cég legfrissebb beruházása is ezt az elképzelését bizonyítja, amely egy újtípusú, pontosabban egy bígelést kiváltó marógép a papíralapú csomagolástechnikában. Az eszköz nemcsak a gyártási pontosságot, azaz a dobozon lévő hajtóélek pontosságát növeli, hanem az Ipar 4.0 elveire építve azonnali adatkinyeréssel segíti a gyártás, vizualizált teljesítménymutatókkal és mikroszintű elemzésekkel támogatja a gyártás hatékonyságát.

Az új eszköz mellett a vállalat kiemelt figyelmet fordít a belső kommunikáció fejlesztésére is. Az üzemi és irodai monitorhálózattal, napi hangulatmérő barométerrel, valamint strukturált vezetői párbeszéddel alakítja ki azt az emberközpontú működést, amely hosszú távon is versenyelőnyt jelent a munkaerőpiacon.

Lehet, hogy a jövő luxus dobozai is Debrecenben készülnek majd?

A csúcstechnológiás zónamotorokkal működő biegelést kiváltó élmarógép nemcsak a gyorsaság, hanem a precizitás terén is kimagasló teljesítményt nyújt. A gép lehetőséget biztosít arra, hogy a korábbi gyártási paraméterek egyetlen gombnyomásra visszanyerhetők legyenek, így az átállási idő akár több óráról mindössze 15 percre csökkenthető. A hagyományos biegelési technikákkal ellentétben a gép roncsolásmentes, kimart vájatokat készít, amelyek garantálják a szabályos, éles és esztétikus hajtásokat.

„Az új berendezés nem a meglévő technológia kiváltására, hanem annak kiegészítésére és továbbfejlesztésére szolgál, lehetőségeket nyitva meg a gyártás diverzifikálása előtt. A régióban, illetve Magyarországon mindössze egy-két vállalat rendelkezik ilyen berendezéssel, így ez a technológiai újdonságnak számít. A speciális dobozformák előállítása, a töltőgépes konfekcionálás támogatása, valamint a finoman kialakított hajtóélek precíz gyártása révén az Sz. Variáns képessé válik olyan iparágak kiszolgálására – mint például az elektronikai, a luxuscikkeket gyártó vállalatok – amelyek korábban technológiai korlátok miatt nem voltak elérhetők.”

– fejtette ki Szakál János, az Sz.Variáns ügyvezető igazgatója.

Valós idejű termelési adatok a hatékonyság szolgálatában

Az új generációs biegelőgép tökéletesen illeszkedik az Ipar 4.0 szemléletébe, amely a rendszerszintű gondolkodást, az automatizációt és az adatvezérelt döntéshozatalt helyezi előtérbe. A berendezés a működés során folyamatosan gyűjti és naplózza a teljesítményadatokat, lehetővé téve a mikromegállások, a termelési hatékonyság valós idejű nyomon követését és elemzését. Ennek köszönhetően a munkatársak nem csupán utólagos értékelésekre hagyatkozhatnak, hanem azonnali beavatkozással optimalizálhatják a folyamatokat, jelentősen növelve ezzel az üzemi hatékonyságot.

Digitális kijelző alapú kommunikáció – Információ ott és akkor, ahol valóban szükség van rá

Az Sz. Variáns nemcsak technológiai innovációban jár élen, hanem a belső információáramlás újra szervezésében is meghatározó szerepet vállal. A gyártósorokhoz telepített monitorok lehetővé teszik, hogy a munkatársak valós időben, közvetlenül férjenek hozzá a műszaki utasításokhoz, a teljesítménymutatókhoz (KPI-okhoz), valamint a napi célkitűzésekhez és eredményekhez.

A megoldás egyszerre biztosít célzott, területspecifikus tájékoztatást és átfogó, digitális vállalati szintű kommunikációt is. Nemcsak a gyártási folyamatok, hanem a „real time” kommunikáció is digitalizált módon segíti a hatékonyságot.

Mérhető munkavállalói élmény – Tudatos employer branding az ipari környezetben

Az Sz. Variáns a digitalizációt nem csupán technológiai, hanem humán fókuszú eszközként is alkalmazza. Az üzemben elhelyezett, egyszerűen kezelhető „smiley készülék” lehetőséget biztosít a dolgozók számára, hogy napi szinten, anonim módon jelezhessék aktuális közérzetüket. Az így nyert adatok valós időben segítenek feltárni a szervezeti hangulat alakulását. A rendszeres, strukturált 1:1 felső, középvezetői és a termelésben lévő kollégákkal folytatott megbeszélések – heti vagy kétheti vagy havi gyakorisággal – nemcsak a személyes visszacsatolás platformjai, hanem az értékalapú vezetés megerősítésének is hatékony eszközei.

Az Sz. Variáns fejlesztései azt mutatják, hogy a versenyképes ipari működéshez ma már elengedhetetlen az adatvezérelt technológia és az emberközpontú vállalatirányítás összehangolása. Az új biegelőgép és a kapcsolódó digitális megoldások nemcsak a hatékonyságot növelik, hanem hosszú távon is erősítik a munkavállalói elkötelezettséget, ezzel erősítve az Sz.Variáns cégértékét és a piaci pozícióját.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Ipar

Üzlet a levegőből: a gázok láthatatlan szerepe a mindennapi életünkben

Ipari gázgyártás Magyarországon.

A minket körülvevő levegő nemcsak az élet alapja, hanem számos iparág számára is nélkülözhetetlen „nyersanyag”. Az ipari és orvosi gázok kulcsszerepet játszanak a kórházakban, az élelmiszeriparban, a gyártásban és a csúcstechnológiai szektorban is. De hogyan nyerik ki ezeket a fontos anyagokat, és milyen technológia teszi ezt lehetővé? A hazai gázgyártás egyik meghatározó szereplője adott betekintést ebbe a világba.

Érték a levegőből: mínusz 250 fokon

Kevesen tudják, hogy az ipari és orvosi gázok jelentős részét közvetlenül a levegőből nyerik ki. Hegedüs Ákos, a Linde Gáz Magyarország Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a cég légbontási technológiája lehetővé teszi a levegőt alkotó gázok – nitrogén, oxigén, argon, valamint a ritkább nemesgázok – egyenkénti szétválasztását.

A folyamat során a levegőt ún. kriogén hőmérsékletre, azaz körülbelül mínusz 250-260 Celsius-fokra hűtik, így cseppfolyós állapotba kerül. A gázok forráspontjaik szerint különülnek el: előszőr a nitrogén, majd az oxigén, az argon, végül a ritkább nemesgázok – például a xenon, a kripton és a neon. Az így kinyert gázokat speciális tartályokban tárolják, palackozzák, vagy folyékony formában tartálykocsival szállítják a felhasználókhoz. Ezek az anyagok szinte minden iparágban jelen vannak.

Tudta? Az oxigénpalackok súlya különösen fontos a mentősök számára. Az alumíniumból készült palackok sokkal könnyebbek az acél változatoknál, így kevésbé terhelik a dolgozókat, és nagyobb mozgékonyságot biztosítanak vészhelyzetben.

Altatógáz: az egészségügytől a csúcstechnológiáig

Répcelak és környéke nemcsak Magyarország legjelentősebb természetes szén-dioxid forrása, hanem a térség egyik legfontosabb lelőhelye is. Az ottani mezőkből kinyert és feldolgozott szén-dioxid elengedhetetlen a szénsavas üdítőitalok gyártásában, hegesztésnél és orvosi alkalmazásoknál is.

Répcelakon található továbbá Közép-Európa legnagyobb dinitrogén-oxid (altatógáz) gyártó üzeme is, amely belföldi és nemzetközi piacokra egyaránt szállít. Ezek az üzemek nemcsak a hazai igényeket elégítik ki, hanem exportálnak is olyan növekvő piacokra, mint Szaúd-Arábia vagy Törökország, ahol a helyi gyártókapacitás korlátozott, viszont a kereslet – különösen az elektronikai ipar részéről – folyamatosan nő.

Tudta? A szén-dioxidot az üvegházi növénytermesztésben szintén használják. A fotoszintézis serkentésével növeli a terméshozamot, ezért egyes kertészetek dúsítják vele az üvegházak levegőjét a gyorsabb és szabályozottabb növekedés érdekében.

A dinitrogén-oxid altatásra és fájdalomcsillapításra való hasznosítása az egészségügyben szinte köztudott, de ugyanilyen kulcsszerepet játszik a csúcstechnológiai iparban: elengedhetetlen például a mikroszkopikus precizitású chipek és a kijelzők előállításánál is.

A modern technológia a tartályokat is figyeli

A vezérigazgató azt is kifejtette az Ipar Hangjai podcast legújabb adásában, hogy bár az ipari gázok a vállalatok gyártási költségeinek kis részét teszik ki, számos ipari folyamatban nélkülözhetetlenek. Emiatt pontos logisztikai tervezést igényel a kiszállításuk, ahol egyre nagyobb szerepet kapnak a digitális megoldások és az automatizálás.

A Linde fejlett telemetriai rendszereket és mesterséges intelligenciával (MI) vezérelt algoritmusokat alkalmaz a logisztika optimalizálására. Az MI folyamatosan elemzi a fogyasztási mintákat, előrejelzi az igényeket, és kiválasztja az optimális szállítási útvonalakat, – a költségek és a környezeti hatás csökkentése érdekében, – miközben biztosítja a zavartalan ellátást például a kórházak és gyárak számára. Ausztria és Németország kórházaiban már digitális palackokat használnak, amelyek lehetővé teszik az orvosi oxigénkészletek automatikus nyomon követését és kezelését is.

Ez a modern infrastruktúra olyan automatizálási megoldásokat integrál, amelyekkel a működési folyamatok távolról is vezérelhetőek. Például a Linde üzemeiben Siemens irányító- és automatizálási rendszerek működnek, amelyek precízen szabályozzák a kompresszorokat és hűtőrendszereket, ezáltal biztosítva a magas minőségű és energiahatékony üzemelést.

Mini gázüzemek a nagyipari szereplőknek

A Linde működésének egyik legérdekesebb eleme a helyszíni gáztermelés, amely különösen előnyös a nagy ipari gázfogyasztók – például hazai akkumulátorgyártók – számára. Ezek a gyárak közvetlen környezetében, helyben kialakított üzemek teljes mértékben az adott vállalat igényeihez igazodnak, lehetővé téve az oxigén, nitrogén vagy hidrogén közvetlen előállítását a gyártási folyamatok részeként. A Linde ezekben az esetekben nemcsak a berendezéseket telepíti és üzemelteti, hanem folyamatos távoli felügyeletet és optimalizálást is biztosít.

Fenntarthatóság a gázgyártásban

Az ipari és orvosi gázok előállítása energiaigényes folyamat, ezért a Linde kiemelt figyelmet fordít az energiahatékonyság javítására. Ezek az erőfeszítések illeszkednek az olyan iparági trendekhez, mint a megújuló energia integrálása és a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése, – összhangban az EU Green Deal és az ENSZ fenntartható fejlődési céljaival. A gázcég magyarországi telephelyein napelemparkokat telepítenek, hogy termelés egy részét megújuló energiából fedezzék, miközben folyamatosan optimalizálják az energiafelhasználást. A közúti szállítás csökkentése érdekében vasúti tartálykocsikat vásároltak, és megkezdték az elektromos teherautók tesztelését is.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Friss