Gazdaság
A dolgozók fele ugyanazon a készüléken néz felnőtt tartalmakat, mint amit távmunkához is használ
Amint a közösségi távolságtartást biztosító intézkedések mindennapjaink részei lettek, és a dolgozók folyamatosan szoknak hozzá új munkakörnyezetükhöz – amely akár a saját nappalijuk is lehet –, a magánélet és a munka könnyen gyakran összemosódik. A mostanában több felnőtt tartalmat néző otthonról dolgozók fele (51%-a) úgy nyilatkozott, hogy a munkavégzéshez is használt készülékén néz felnőtt tartalmakat, derül ki a Kaspersky Hogyan változtatta meg a koronavírus-járvány az emberek munkavégzési módját című jelentéséből.
Az „új normálisnak” számító jelenlegi helyzet hatással van a dolgozók munka és magánélet közötti egyensúlyára. A dolgozók csaknem egyharmada (31%-a) arról számolt be, hogy most a korábbinál több időt tölt munkavégzéssel. 46%-uk ugyanakkor azt mondta, hogy több időt tud a személyes tevékenységekre fordítani. Ez a változás talán annak tudható be, hogy az embereknek most nem kell annyit ingázniuk vagy utazniuk ahhoz, hogy eljussanak a munkahelyükre.
A jelentésből az is kiderül, hogy a dolgozók nehezebben tudják elkülöníteni egymástól a munkát és a személyes tevékenységeket, különösen akkor, ha az informatikáról van szó. A vállalkozások számára aggasztó lehet, hogy a saját bevallásuk szerint az otthonról való munkavégzés kezdete óta több felnőtt tartalmat néző dolgozók 51%-a azt állítja, hogy a munkájához használt készüléken nézi a felnőtt tartalmakat. A dolgozók csaknem egyötöde (18%-a) ráadásul olyan készüléken teszi ezt, amelyet a munkáltatója biztosított a számára, 33% pedig azt mondta, hogy a munkavégzéshez is használt saját készülékén néz felnőtt tartalmakat.
A dolgozók 55%-a továbbá arról számolt be, hogy mostanában többet olvas híreket, mint mielőtt elkezdett volna otthonról dolgozni. Bár ez érthető, hiszen az emberek naprakészek akarnak lenni a koronavírussal kapcsolatos legújabb fejleményekből, e tevékenység 60%-át azon a készüléken végzik, amelyet munkavégzéshez is használnak. Ez pedig akár malware-fertőzésekhez is vezethet, ha a dolgozók nem figyelnek oda arra, hogy milyen forrásokat és weboldalakat látogatnak.
A dolgozóknak az is szokásukká válik, hogy a személyes szolgáltatásokat munkavégzési célokra használják, ami növeli az árnyékinformatika potenciális kockázatát, többek között az érzékeny adatok nyilvánosságra kerülését. Például a dolgozók 42%-a a saját személyes e-mail címét használja munkaügyekhez, 49%-uk pedig úgy nyilatkozott, hogy nőtt az e-mail-használata, mióta otthonról dolgozik. 38%-uk olyan személyes üzenetküldő szolgáltatást használ, amelyet a munkahelyi IT-részleg nem hagyott jóvá, 60%-uk pedig gyakrabban használ chatszolgáltatást az új körülmények között.
„A szervezetek nem teljesíthetnek minden felhasználói igényt, például nem engedhetik meg, hogy a dolgozók tetszés szerinti szolgáltatásokat használjanak. Fontos megtalálni az egyensúlyt a felhasználói kényelem, az üzleti szükségszerűség és a biztonság között. Ennek eléréséhez egy vállalatnak a csak minimálisan szükséges jogosultságok elve alapján kell hozzáférést biztosítania a szolgáltatásokhoz, VPN-t kell létrehoznia, valamint biztonságos és jóváhagyott vállalati rendszereket kell használnia. Az ilyen típusú szoftverekben lehetnek bizonyos korlátozások, amelyek kis mértékben csökkentik a használhatóságot, de nagyon jól garantálják a biztonságot”
– mondta el Andrej Jevdokimov, a Kaspersky információbiztonsági igazgatója.
Annak biztosítására, hogy a vállalkozások mindent megtegyenek a dolgozóik és a vállalati adatok biztonságban tartása érdekében, a Kaspersky az alábbi intézkedések meghozatalát ajánlja a munkáltatóknak:
- Szervezzenek alapvető biztonság-tudatossági képzést a dolgozóknak. Ez online is megoldható, a témakörök pedig terjedjenek ki a legalapvetőbb gyakorlatokra, például a fiók- és a jelszókezelésre, a biztonságos levelezésre és a végponti biztonságra. A Kaspersky és az Area9 Lyceum készített egy ingyenes modult, amely segít abban, hogy a dolgozók biztonságosan dolgozhassanak otthonról.
- Gondoskodjanak arról, hogy az eszközök, a szoftverek, az alkalmazások és a szolgáltatások mindig frissítve legyenek a legújabb javításokkal.
- Telepítsenek fel már bizonyított szoftvert, például a Kaspersky Endpoint Security Cloudot minden végpontra (a mobileszközökre is), és kapcsolják be a tűzfalakat. Bármilyen megoldást használjanak is, az tartalmazzon webes fenyegetések és e-mailes adathalászat elleni védelmet.
Azoknak a dolgozóknak és felhasználóknak, akiknek a saját készülékeikről kell otthonról dolgozniuk, a Kaspersky a következőket ajánlja:
- Használjanak megbízható biztonsági megoldást, például a Kaspersky Security Cloud szoftvert, amely fenyegetések széles köre ellen biztosít átfogó védelmet.
- Szigorúan csak megbízható forrásokból töltsenek le oktató vagy szórakoztató tartalmat.
Ha többet szeretne megtudni arról, hogyan érintette az otthoni munkavégzés a dolgozókat, és ha el szeretné olvasni a teljes jelentést, keresse fel a https://www.kaspersky.com/blog/report-covid-wfh/ webhelyet.
Gazdaság
Így látnak a fiatal kutatók a pénzügyi piacok mögé – reflexív AI a tőzsdén
A mesterséges intelligencia és az adattudomány már nem a jövő – hanem a pénzügyi szektor jelenét formáló erő. A K&H STEM pályázat éppen azokat az egyetemistákat emeli reflektorfénybe, akik komplex rendszermodellezéssel és innovatív technológiai megoldásokkal keresnek választ valós gazdasági kihívásokra.
Az egyik dobogós kutatás pedig túlmutat a szakmán: a tőzsdei folyamatok megértése mindannyiunk életét érinti – legyen szó megtakarításokról, nyugdíjalapokról vagy a gazdasági stabilitásról.
A pénzügyi piacok mögött nem csupán számok állnak, hanem emberek: döntések, várakozások és egymásra adott reakciók hálózata alakítja az irányokat. A kutatás éppen ezt a láthatatlan dinamikát teszi érthetővé: hogyan formálódik a befektetői hangulat, és miért mozdul sok szereplő egyszerre ugyanabba az irányba egy-egy kritikus pillanatban. Ez a megközelítés közelebb visz ahhoz, hogy a gazdasági folyamatokat ne csak adatokként, hanem emberi működésként is értelmezzük.
A felismerések ráadásul nem maradnak az elmélet szintjén. A hétköznapi befektetők számára is kapaszkodót adnak: segítenek megérteni a hirtelen árfolyam-ingadozások mögötti okokat, és azt, miért válhatnak tömegessé bizonyos döntések. Ez a tudás hozzájárulhat ahhoz, hogy a lakossági befektetők tudatosabban kezeljék megtakarításaikat, felismerjék a piaci hangulat hatását, és hosszabb távon stabilabb, átgondoltabb pénzügyi stratégiát építsenek.
Somlai Dóra, a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatójának projektje a magyar tőkepiac működését vizsgálja egy reflexív ügynökalapú szimulációs modell segítségével. A rendszer virtuális befektetők hálózatát modellezi, és azt elemzi, hogyan alakíthatják a piaci folyamatokat a befektetők várakozásai, egymás döntései és a kollektív hangulat. A kutatás több technológiai megközelítést integrál egyetlen rendszerben. A modell valós tőzsdei idősorokra épül, hálózati viselkedésmodellezést alkalmaz, és tanuló algoritmus segítségével optimalizálja a befektetői döntési szabályokat. A genetikus algoritmus evolúciós módon hangolja a modell paramétereit, így a szimuláció képes feltárni azokat az önmagukat erősítő folyamatokat, amelyek a piaci volatilitás vagy a kollektív befektetői viselkedés mögött állhatnak. Az ilyen modellek hosszútávon hozzájárulhatnak a pénzügyi rendszerek stabilabb működéséhez és a piaci folyamatok pontosabb előrejelzéséhez, ami közvetve mindenki számára fontos, akinek megtakarítása, hitele vagy nyugdíjcélú befektetése kapcsolódik a gazdaság teljesítményéhez.
Az idei pályázat világosan megmutatta, merre tart a jövő: egyre több kutatás épít a modern informatikai módszerek és a valós gazdasági adatok találkozására. Ezek a projektek nem elméleti kísérletek, hanem élő példái annak, hogyan kapcsolódik össze az egyetemi tudás a piac valós működésével.
Jól látszik az is, hogy a hallgatók már azokon a kulcsterületeken dolgoznak – mint az adattudomány, a mesterséges intelligencia vagy a komplex rendszerek modellezése –, amelyek ma a pénzügyi szektor digitális átalakulásának motorjai.
„A STEM pályázat számunkra nemcsak egy tehetséggondozási program, hanem egy olyan szakmai platform, ahol láthatóvá válik, hogyan gondolkodik a következő generáció technológiai problémákról. Egyre több hallgató dolgozik adattudományi, mesterséges intelligencia- vagy komplex rendszermodellezési projekteken, amelyek nagyon közel állnak azokhoz a kihívásokhoz, amelyekkel a vállalati IT-csapatok is foglalkoznak. A K&H-nál ezért különösen fontos számunkra, hogy kapcsolatban maradjunk ezzel az egyetemi innovációs közeggel. Informatikai szervezetünk ma már a bank egyik kulcsterülete, a fejlesztések jelentős része házon belül történik, és olyan digitális megoldásokon dolgozunk, mint a mobilbanki fejlesztések, az ügyfélélményt támogató rendszerek vagy a banki ökoszisztéma technológiai platformjai. A K&H IT egyfajta szakmai műhelyként működik, ahol a kollégák modern technológiai projekteken dolgozhatnak, inspiráló és tapasztalt szakemberekkel együtt. Nagy hangsúlyt fektetünk a fejlődési lehetőségekre is, széles körű szakmai képzéseket, világos karrierutakat és akár projektváltási lehetőségeket kínálunk annak érdekében, hogy mindenki megtalálja azt a technológiai területet, ahol igazán kibontakozhat”
– mondta Ozorai Dénes, a K&H IT vezetője.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
A Konecta és a Lenovo stratégiai partnersége
A Konecta, az ügyfélélmény és a digitális szolgáltatások globális piacvezetője bejelentette stratégiai szövetségét a technológiai szektor meghatározó szereplőjével, a Lenovóval. Az együttműködés a kategóriaelső technológiai megoldásokat ötvözi a fejlett ügyfélkezelési szakértelemmel, hogy alapjaiban formálja át a digitális munkahelyi megoldásokhoz és a munkavállalói élményhez fűződő piaci megközelítést.
A partnerség alapgondolata egy égető piaci kérdésre ad választ: miért épülne a digitális munkahely széttagolt IT-szerződésekre és egymástól független szolgáltatókra, ha működhetne egységes, mesterséges intelligencia által vezérelt élményplatformként is? A felek piacformáló szereplőként kívánják átírni az iparági játékszabályokat: közvetlen alternatívát kínálnak a merev, hagyományos IT-outsourcing modellekkel szemben, újradefiniálva a vállalati szolgáltatások beszerzését és üzemeltetését.
Beszállítói viszonyból stratégiai összefonódás
Ami kezdetben hagyományos partneri kapcsolatnak indult, az mára mély stratégiai együttműködéssé fejlődött. Miközben a Konecta globális programot indított saját munkahelyi infrastruktúrájának modernizálására, a Lenovo túllépett a technológiai beszállító szerepén: kulcsfontosságú partnerré vált egy olyan AI-alapú működési modell kidolgozásában, amely az automatizáció révén jelentősen csökkenti az emberi erőforrás-igényt. A Konecta globális hálózatában – amely több mint 100 000 munkavállalót érint – már megkezdődött a Lenovo szolgáltatásainak fokozatos bevezetése.
Ezzel párhuzamosan a Konecta vette át a Lenovo e-kereskedelmi tevékenységének támogatását, és a felek már tárgyalnak a CX-üzleti folyamatok kiszervezéséről (BPO), valamint az AI-támogatott szolgáltatási képességek kiterjesztéséről. A folyamatok 2025-ben, Egyiptomban sikeresen elindultak, tovább erősítve ezzel is a régió növekvő szerepét globális CX- és digitális központként.
Diszruptív modell a digitális munkahelyekért
A Konecta és a Lenovo egy közös, teljes körű digitális munkahelyi ajánlatot fejlesztett ki, amely közvetlenül versenybe száll a piacon már elterjedt, bevett rendszerekkel.
Míg korábban a vállalatok bonyolult és széttagolt ökoszisztémákra – külön eszközgyártókra, infrastruktúra-szolgáltatókra és IT-támogatókra – támaszkodtak, az új modell az egységre törekszik.
Az ajánlat a Konecta AI-vezérelt szolgáltatásmenedzsmentjére és CX-szakértelmére épít, amelyet a Lenovo a digitális munkahelyek integrátoraként emel a következő technológiai szintre. A cél a teljes technológiai ökoszisztéma egyesítése, ahol az AI-képes eszközök és a vállalati platformok közvetlenül az üzleti célokat szolgálják.
Fogyasztói szintű élmény bevezetése a szervezeti működésbe
Míg az ügyfélélmény az elmúlt évtizedben jelentős fejlődésen ment keresztül, a belső munkavállalói folyamatok gyakran továbbra is reaktívak, folyamatvezéreltek és hibajegy-alapúak maradtak. A partnerség egyik központi célja, hogy a fogyasztói CX-szabványokat a belső munkavállalói élményre is alkalmazza.
Az új modellben a munkavállalókra kiemelt ügyfélként tekintenek: az AI-alapú chat- és önkiszolgáló funkciók villámgyors ügyintézést tesznek lehetővé, míg a többcsatornás (omnichannel) elérés a kommunikáció zökkenőmentességét garantálja. Az adatközpontú személyre szabás révén a rendszer érezhetően hatékonyabbá teszi a mindennapi munkát, így az IT-támogatás egy reaktív folyamatból valódi prémium digitális szolgáltatássá lényegül át.
Jövőbe mutató alternatíva
Ahogy a vállalatok modernizálják technológiai környezetüket és a munkavállalói élményt (EX) is fejlesztik, a Konecta–Lenovo stratégiai szövetség a hagyományos IT-szolgáltatási modellekkel szemben egy jövőbe mutató alternatívát kínál.
A Konecta-Lenovo partnerség az egyszerűsítést választotta a komplexitás helyett. Az eszközpark, a háttérinfrastruktúra és a terméktámogatás egységesítésével egy olyan rugalmas szemléletmódot alakítottak ki, amely képes a digitálisan fejlett munkaerő legmagasabb igényeit is kiszolgálni.
„Ez a szövetség tükrözi azt az ambíciónkat, hogy újragondoljuk a technológia és a szolgáltatás találkozását. A Lenovo technológiai fölényének és a Konecta CX-szakértelmének ötvözésével egy olyan modellt alkottunk, amely az intelligenciára és a felhasználói elégedettségre épül”
– hangsúlyozta Julien Vidal, a Konecta csoport növekedési igazgatója (CGO).
„A Digital Workplace kezdeményezések középpontjában az áll, hogy javítsuk a munkavállalói élményt, ezáltal felszínre hozzuk a produktivitást, az innovációt, sőt még a kreativitást is”
-tette hozzá Rakshit Ghura, a Lenovo Digital Workplace Solutions alelnöke és általános igazgatója.
„A Konectával közösen segítünk a szervezeteknek abban, hogy hatékonyabb és eredményközpontúbb munkakörnyezetet teremtsenek.”
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Már social media és Google-kampányokra is pályázhatnak a kkv-k
Új lehetőség nyílt a hazai kis- és középvállalkozások számára: immár social media és Google-kampányok megvalósítására, linképítésre, SEO- és PR-cikkek online megjelenítésére is igényelhető támogatás a Modern Vállalkozások Programján belül. A projekteket a Content’ n more (CNM) ügynökség viszi, mely tíz éve támogatja a hazai vállalkozások online láthatóságát.
A DIMOP Plusz, GINOP Plusz, valamint a Demján Sándor 1+1 KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program keretében elérhető pályázatok célja, hogy a kkv-k versenyképesebbé váljanak a digitális térben – olvasható honlapjukon. A CNM ügynökség 10 éve segít hazai vállalkozásokat az online térben való megjelenésben, legyen szó több milliárdos forgalommal bíró cégről, vagy pár főt foglalkoztató vállalkozásról, vagy éppen szárnyait bontogató startupról.
Támogatott Google Ads és Meta-kampányok
A pályázatok kiemelt célja a digitális jelenlét fejlesztése, amely ma már elengedhetetlen feltétele az üzleti növekedésnek. A támogatott tevékenységek között a Content’n more jóvoltából már támogatottan elérhetőek Google Ads kampányok, Meta-kampányok (Facebook és Instagram). Az ügynökség a költés optimalizálásától kezdve a teljeskörű lebonyolítást vállalja, marketingterv kidolgozásával, kreatívok gyártásával, és a kampányt megerősítő SEO-cikkek megjelenések szervezésével. „Egy vállalkozás online jelenlétének megalapozása, legyen szó Goolge vagy AI keresésekről, egyértelműen a SEO-nál kezdődik” – emeli ki Lóska Márton ügyvezető.
Szakértői segítség a kampányok tervezésében és lebonyolításában
A pályázó vállalkozások nem maradnak egyedül a kampányok megvalósítása során. Az ügynökség szakértő csapata a teljes folyamatban képes támogatást nyújtani. Hogy a kampányok folyamatosan a cégek igényeihez legyenek alakítva.
A cég komplex szemlélettel dolgozik: a marketing, a PR és az online sajtómegjelenések összehangolásával segíti a vállalkozásokat abban, hogy igény szerint ne csak direkt eladásokat produkáljanak, hanem hosszú távon is erősítsék márkájukat.
Google Ads és Facebook-kampányok: gyors eredmények, hosszú távú hatás
A jól felépített Google Ads és Facebook-kampányok nemcsak azonnali forgalmat generálnak, hanem értékes adatokat is szolgáltatnak a vállalkozások számára. A hirdetési aktivitást a SEO-alapú tartalommarketing és a célzott PR-cikkek egészítik ki, amelyek erősítik a bizalmat és javítják a láthatóságot. „Egyértelmű, hogy egy gyors készletkisöpréshez a Facebook- és Google Ads kampányok a legcélravezetőbbek
Pályázati forrásból erősíthető az online láthatóság
A Modern Vállalkozások Programján belül elérhető támogatások valódi lehetőséget kínálnak a kkv-knak arra, hogy pályázati forrásból fejlesszék digitális marketingtevékenységüket. A cél nem csupán a megjelenés, hanem az üzleti eredmény: több érdeklődő, nagyobb ismertség és erősebb piaci pozíció.
A támogatási konstrukciók segítségével a vállalkozások biztonságos, szakmailag megalapozott környezetben vághatnak bele a Google- és közösségimédia-kampányokba.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Mozgásban2 hét ago
Nagy Roland gokartversenyző az Aston Martin F1-es csapat akadémiájának tagja lett
-
Tippek2 hét ago
A forró helyek a Dyson HushJet™ Mini Cool ventilátorral a legmenőbbek
-
Gazdaság2 hét ago
Magyar fejlesztésű kasszarendszerrel nyitotta meg első koszovói üzletét a Decathlon
-
Egészség2 hét ago
Életeket menthet a fejlesztés – fiatal magyar egyetemi hallgató innovációja nyerte a K&H STEM pályázatát
-
Gazdaság2 hét ago
Globális trend: a vállalati mobilitás a megvalósítható megoldások irányába tolódik
-
Gazdaság2 hét ago
Új fejezet a vállalati digitális fenntarthatóságban – Az SBTi Net Zero V2.0 előrevetíti a következő évek szabályozásait
-
Tippek2 hét ago
28% kieső fókuszidő, 30%-os teljesítményromlás – ideje újragondolni az irodát
-
Egészség2 hét ago
Digitális gyógyír a magány ellen: a technológia humánus arcát mutatják meg a jövő magyar innovátorai




