Gazdaság

Több tízezer embert támogat a Design Terminal a vírushelyzetben

Közhasznú online sorozattal, virtuális képzésekkel, ötletversenyekkel valamint azonnali pénzadományokkal is segítette a közösséget az elmúlt két hónapban a Design Terminal. Ha mindezt számokban akarjuk megfogalmazni, az így hangzik: közel 27ezer néző, több mint 20ezer jelentkező, 2,5 millió forint. A villámgyors reagálással, alkalmazkodással, összefogással, innovatív és hatékony megoldásokkal nem csupán a vállalkozók számára, de annál sokkal szélesebb társadalmi rétegnek nyújt segítséget a DT hazánkban, határainkon túl és nemzetközi terepen is. 

Mindenkit próbára tevő két hónapon vagyunk túl, mely során közös kihívás volt, hogy a lehető leginkább csökkentsük a válság hatásait. A Design Terminal, küldetéséhez híven vette fel a kesztyűt a jelenlegi nehézségekkel szemben, és segítette a startupokat, kis- és középvállalkozásokat, és ezen túlmenően a leginkább nehéz helyzetbe kerülő társadalmi csoportokat.

 TÚLÉLÉSI KISOKOS A VÁLLALKOZÓKNAK

Közel 27 ezren látták a Design Terminal közszolgálati jellegű videósorozatának négy részét a facebookon. A Túlélési Kisokos – Elsősegély startupok és kisvállalkozások számára című széria a számadatok és a nézői visszajelzések alapján elérte célját, vagyis eljutott azokhoz, akiket a legnehezebb helyzetbe sodort a válság. A magyar vállalkozások támogatást, tudást, ötleteket kaptak hiteles és tapasztalt szakértőktől a túléléshez, újrakezdéshez. Az online bekapcsolódó nézők feltehették az őket leginkább foglalkoztató kérdéseket a műsor résztvevőinek, így az összes rész interaktív, élő diskurzus mentén zajlott, melyben mindenki aktívan részt tudott venni a képernyők előtt.

A sorozat részei visszanézhetők a Design Terminal facebook oldalán!

A sorozat állandó műsorvezetője Gundel Takács Gábor volt, aki olyan szakértőkkel beszélgetett mint például Fehér Gyula (Oktogon Ventures), Tomán Szabina (Toman Lifestyle), Dr. Cséfalvay Zoltán (volt OECD nagykövet), Pistyur Veronika (Oktogon Ventures), Várdy Zoltán (a TV2 volt vezérigazgatója), Lakatos Dávid (Formlabs) és Susánszky Ádám (Zing Burger).

Dr. Cséfalvay Zoltán, volt OECD nagykövet:

„A sevillai 48 napos teljes kijárási tilalom után nagy öröm volt számomra, hogy – noha virtuálisan, de – újra Budapesten és barátaimmal együtt lehettem. A legmeglepőbb az az optimizmus volt, amire most nagy szükség van, és amit Böszörményi-Nagy Gergely és Fehér Gyula is többször megfogalmazott: aki most belevág egy vállalkozásba vagy elindít egy startupot, az bizonnyal nagyon bízhat magában, üzleti ötletében, technológiai újításában, és természetesen kollégái képességében, így nagy valószínűséggel sikeres lesz a vállalkozása is. Sőt, ez az optimizmus nekem még egy kutatási ötletet is adott, hiszen talán érdemes lenne majd megnézni, néhány év távlatából, hogy milyen is volt a koronavírus válság idején indított startup-generáció. Sokat beszéltünk arról, hogy mit tanulunk és eddig is mit tanultunk a mai válságból, és azt hiszem, éppen ez a legfontosabb. Ne hagyjuk, hogy karatén magánya elsodorjon bennünket, gondolkodjunk inkább a tanulságokon, mert ezzel tudunk már most felkészülni koronavírus válság utáni új világra.”

Pistyur Veronika, az Oktogon Ventures társalapítója:

„Nagy felelősség  olyan kérdésekre választ adni, amelyek most a cégalapítók többségének kétségbeesést okoznak. Ebben a krízisben  keretezte jól az alaphelyzeteket a Design Terminal sorozata, és jó érzés volt megtapasztalni, hogy a tények és nehézségek figyelembevétele mellett is tudtunk lehetőségekről, alkalmazkodásról, optimista szcenáriókról beszélgetni.”

Várdy Zoltán, a TV2 volt vezérigazgatója, a The Launch Code alapítója:

“A beszélgetés visszaidézte a tíz évvel ezelőtti gazdasági válságot amikor vállalatvezetőként kellett gyorsan reagálnom egy bizonytalan és változó üzleti környezetre. Nagyra értékeltem volna, ha akkoriban lett volna egy olyan fórum, mint a “Túlélési Kisokos”, ahol erőt tudtam volna meríteni ilyen szakemberek jó tanácsaiból. Örülök, hogy legalább most segíteni tudtam startupoknak abban, hogy mit tegyenek egy ilyen helyzetben.”

Susánszky Ádám, a Zing Burger alapítója:

„Nagyon jól felkészült csapattal találkoztam a Design Terminalnál, és remek szervezésben volt részem. Élvezetes volt ilyen nagy tudású mediátorral beszélgetni! Köszönöm a lehetőséget!”

A VÁLSÁGKEZELÉS KERÜLT FÓKUSZBA AZ ELSŐ VIRTUÁLIS MENTORPROGRAMBAN IS

A Design Terminal már a válság kitörése utáni első pillanatban alkalmazkodott az új kihívásokhoz, a tempót és minőséget pedig azóta ennek szellemében diktálja. Tematikájában és formátumában tevékenységének zászlóshajója, a Mentorprogram is villámgyorsan újult meg. Teljes mértékben az online térbe tették át a startupokat szakmai tudással támogató program tavaszi szemeszterét, melyhez formabontó képzéseket, workshopokat és izgalmas közösségépítő programokat állítottak össze.

Annak érdekében, hogy minél pontosabb képet kapjon a nemzetközi startup világ vírusválság okozta helyzetéről, a Design Terminal korábban Startup Krízis kérdőívet indított. Erre 22 országból 240 válasz érkezett, a konklúziók pedig nagyban segítették a szervezőket abban, hogy célzott és a jelenleg leghasznosabb képzési tervet állítsanak össze a Mentorprogramban résztvevő csapatok számára.

Ilyen volt a Virtuális Power Camp!

ÖSSZEFOGÁS A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN

Virtuálisan rendezték meg – először a programsorozat története során – a Kárpát-medencei magyar vállalkozók találkozóját is, mely a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága szervezésében, a Design Terminal szakmai együttműködésével jött létre immár ötödik alkalommal.

200 külhoni magyar vállalkozó vett részt a szomszédos országok magyarlakta területeiről: Erdélyből, Felvidékről, Vajdaságból és Kárpátaljáról. A találkozó célja az volt, hogy szakmai segítséget nyújtson a határon túli területeken is nehéz helyzetbe került magyar vállalkozások számára, valamint elősegítse a külhoni magyarság és az anyaország közötti kapcsolatok szorosabbra fűzését.

A Kárpát-medencei hálózatnak már mintegy 300 külhoni magyar vállalkozó a tagja. A május elején megrendezett, kétnapos online találkozón 77 erdélyi, 43 felvidéki, 53 vajdasági és 27 kárpátaljai vállalkozó vett részt.

Így érezték magukat a résztvevők!

2,5 MILLIÓ FORINT AZONNALI ADOMÁNY A VÍRUS ELLENI KÜZDELEMRE

A közösségekről és összefogásról szólt az azonnali, 2,5 milliós pénzadomány felajánlása is . Másfél millió forinttal támogatta a Design Terminal a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetet az egészségügyi dolgozók megsegítése érdekében, ötszázezer forinttal az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítványt, és az innováció fontosságát szem előtt tartva további ötszázezer forintot a 3D nyomtatás a koronavírus ellen” civil összefogás számára ajánlott fel.

KÉT HACKATHON, 20 EZER JELENTKEZŐ, TÖBBSZÁZ INNOVATÍV MEGOLDÁS

A vírus elleni védekezésben kulcsszerepet betöltő szakemberek és intézmények, így például az egészségügyi, oktatási és gazdasági szektor támogatása volt a fő célja a Hack the Crisis 48 órás, online hackathonnak, melyet több mint 30 országban rendeztek meg, és melyben a Design Terminal kiemelt partnerként és szervezőként vett részt. A hazai fordulóra összesen több mint 800 fő jelentkezett, és 12 csapat jutott be a végső válogatásba.

Nemzetközi kurátorként a DT-t kérte fel az Innovációs és Technológiai Minisztérium az EU vs. Virus páneurópai hackathonra. Közel 250 fő hazai jelentkező, vagyis 50 csapat részvételével zajlott az esemény. Az Európai Bizottság és az Európai Innovációs Tanács a tagországokkal közösen szervezte a kreatív online versenyt, melyen a koronavírussal kapcsolatos társadalmi kihívások leküzdésére alkalmas innovatív megoldásokat keresték. A páneurópai hackathonra több, mint 20 ezer jelentkező regisztrált. Összesen 2160 projekt érkezett be a szervezőkhöz, amelyből a nemzetközi zsűri 117 innovatív megoldást jutalmazott. Három magyar csapat is sikerrel szerepelt a hackathonon, kettő közülük bejutott az első hat kiemelt kategóriagyőztes közé.

Gazdaság

Rekord a Balatonon: akár már 3,2 millió egy újlakás négyzetmétere

balaton

Változatlanul Siófok az új építésű lakást vásárlók kedvence a Balaton-parton, amit az áremelkedés sem tört meg.

Az Otthon Centrum mérése szerint a tóparton háromszoros az árkülönbség a legolcsóbb és legdrágább települések újépítésű projektjei között. A rekorder egy fővároshoz közeli község, 3,2 millió forintos négyzetméterárral.

„Jellemzően az ingatlan vízparttól, illetve fővárostól való távolsága a két legmeghatározóbb tényező egy nyaraló árának alakulása során,”

– összegezte a Balaton-parti ingatlanpiac érték befolyásoló tényezőit Kosztolánczy György, az Otthon Centrum vezérigazgatója.

A legnépszerűbb hazai nyaralóövezetben 65 projektben összesen 2500 lakás épül, ezeknek nagyjából a fele érhető el jelenleg. A projektek kínálati fajlagos átlagára 1,81 millió forint négyzetméterenként – jegyezte meg a cég vezérigazgatója, aki arról is beszámolt, hogy a projektszámok ugyan megegyeznek az előző negyedéves értékkel, ám jelenleg 7 százalékkal kevesebb lakás épül. A kínálati négyzetméterárról szólva Kosztolánczy György elmondta, hogy már 1,8 százalékkal magasabb a téli átlagnál. Az év első negyedévében öt projekt 85 lakása jelent meg az online térben, ami ugyancsak több az előző negyedév 3 projektjének 35 lakásánál.

A legtöbb projekt és lakás Siófokon épül: a balatoni új építésű lakások nagyjából harmada köthető a tópart legnagyobb városához, ahol 19 projektben 740 lakás kivitelezése kezdődött el. Siófokon átlagosan 2,1 millió forintért kínálják az új lakások négyzetméterét, ami 2,8 százalékkal múlja felül az előző negyedéves értéket, a többi balatoni projekt átlag értékénél pedig már 15,9 százalékkal magasabb ez az ár. Siófok után kilenc projekttel Balatonlelle a legnépszerűbb, míg Balatonfüreden, Balatonszemesen, Keszthelyen és Zamárdiban négy-négy projekt van folyamatban. A tóparti települések felén, összesen 19 helyen van aktív beruházás.

Az épülő lakások számában szintén Siófok az első (740), majd Balatonszemes következik (~350), ahol egyetlen projektben a tóparti települések legnagyobb beruházása indult el (153 lakással). Keszthely is aktív (263), de a projektekben bővelkedő Balatonlelle sem sokkal maradt el az épülő lakások számában (218).

A szakember kiemelte, hogy a legolcsóbb és a legdrágább település átlagos kínálati négyzetméterára között háromszoros a különbség:

„Talán még soha nem nyílt ennyire szét az árolló”

– kommentálta a vezérigazgató a négyzetméterenkénti átlagot. A legolcsóbb város Balatonfüred 1,18 millió forinttal, amelyet Badacsonytomaj 1,2, Fonyód 1,44 millió forinttal követ.

A tópart legdrágább települése Balatonakarattya, ahol az új építésű lakások négyzetméterét átlagosan 3,2 millió forintért kínálják a fejlesztők. Ezzel Akarattya jócskán lekörözte a második Zamárdit (2,24) és a harmadik Alsóörsöt (2,14 millió forint). A legtöbb településen 1,5–2,0 millió forint közötti sávban mozog egy négyzetméter fajlagos átlagára.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább

Gazdaság

Tovább erősíti regionális szerepét a piacvezető villamossági cég

Székesfehérváron második telephelyét nyitotta meg 2024. április 24-én a több mint 30 éves szakmai tapasztalattal rendelkező Daniella Villamosság.

Az évi nettó 40 milliárd forintot meghaladó árbevételű, piacvezető, debreceni székhelyű családi vállalkozás új egységében az ipari partnerek körében felmerülő villamossági igények teljeskörű kiszolgálására törekszik. A közel 500 főt foglalkoztató, immár 39 telephellyel és webáruházzal is rendelkező vállalat a jövőben még markánsabb szerepet kíván betölteni a régió vállalkozásainak életében.

Az ipari szereplők szolgálatában

Magyarország elsőszámú villamossági kis- és nagykereskedése, a magyar és nemzetközi viszonylatban is jelentős eredményeket felmutató Daniella Villamosság második székesfehérvári telephelyének 50 millió forintos árukészlete, neves stratégiai beszállítók, úgy, mint a Schneider, a Siemens, a WAGO, a Phoenix Contact, a Weidemüller, az ELKO EP támogatásával áll az ipari partnerek rendelkezésére.

A lokáció más vevőszegmenst szólít meg, mint a nyüzsgő belvároshoz közeli B2C kereskedés. A mindössze négy hónap alatt kialakított új egység – a célcsoport összetett igényeire figyelemmel – az általános villanyszerelési termékek kereskedelme mellett tanácsadói, mérnöki, tervezési és automatizálási feladatokra is felkészült. A Daniella Villamosság Ipari Divíziója műszaki javaslatokkal, megoldásokkal, termékspecifikációk kidolgozásával is támogatja az értékesítést. A cég a régióban, megerősített személyes jelenlétével, rendkívül széles kapcsolati tőkével kívánja hangsúlyozni a vármegye gazdasági fejlődése iránti elköteleződését.

Az innovatív vállalatcsoport magas minőségű kiszolgálással fokozza az ügyfélélményt

A vállalat országos lefedettséget megcélzó hosszútávú stratégiai elképzelése 2024 április 24-én következő szintre lépett azáltal, hogy megnyitotta második üzletét Székesfehérváron. A közel 500 m2 alapterületű, 3000-3500 db, az ipari vállalkozások igényeire specializálódott, azonnal elérhető termékkel rendelkező telephely a Videoton Ipari Parkhoz közel található. A hazai villamossági piac legmodernebb robotizált nagytarcsai központi raktárában pedig további 250 000 db tétel áll az ügyfelek rendelkezésre, melyet akár másnapi kiszállítással biztosítanak a Fejér vármegyei üzletben vásárlók számára is.

„A nagy múltú családi vállalkozás és az ipari szereplők vállalatirányítási rendszereinek összekapcsolása lehetővé teszi a logisztikai, a beszerzési, az anyaggazdálkodási folyamatok összefűzését. Ezáltal szorosabb technológiai és stratégiai összefonódások jönnek létre az üzleti partnerek között.”

– hangsúlyozta Hadnagy Ernő, a Daniella Villamosság ügyvezető igazgatója.

A cég központi értéke az emberi erőforrás

Az országos lefedettségű vállalat sikeres működésének fontos összetevője a tudásbázis megőrzése, a vevők legjobb kiszolgálása, a stabilitás, illetve a munkahelyek megtartása a családias értékrend megőrzése mellett. A második székesfehérvári telephely megnyitása további 5 munkahelyet teremtett, ezzel már 8 főre növelve a közvetlenül kiszolgáló egységekben dolgozók számát. Rajtuk kívül két területi képviselő aktív munkája is hozzájárul a partneri kapcsolatok ápolásához és kiépítéséhez.

Székesfehérvár és a Daniella Villamosság kapcsolata példaértékű

„Örömmel üdvözlöm, hogy a magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező Daniella Villamosság második kereskedelmi egységét nyitotta meg Székesfehérváron. Egy új telephelyének létrejötte mindig nagy jelentőségű mind a beruházó, mind pedig a befogadó város életében. Együttműködésünk példaértékű, ami – reméljük – további cégek számára is vonzóvá teszi a vármegyeszékhelyt.”

– emelte ki beszédében dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere.

Felvillanyozzák a várost

„Arra törekszünk, hogy a cég ne csak egy elszigetelt kereskedelmi egységként működjön a városban. Elkötelezettek vagyunk a régió fejlődésének irányába, ezért üzleti magatartásunkat a városi szereplők lüktetéséhez és elképzeléseihez igazítjuk. Közös projektek megvalósításában gondolkozunk az oktatás, a kultúra és a sport területén. Számunkra fontos, ahol befogadó közösséget találtunk, ott együtt nagyszerűt és jót tegyünk.”

– emelte ki Barabás Borbála, a Daniella Villamosság stratégiai fejlesztési vezetője.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább

Gazdaság

A CIB Bank a Kyndrylt választotta hitelezési platformja modernizálására

kyndryl

A Kyndryl (NYSE: KD), a világ legnagyobb IT infrastruktúra-szolgáltatója és a CIB Bank, Magyarország egyik legnagyobb kereskedelmi bankja ma bejelentette, hogy a Kyndryl támogatta a bankot alkalmazásai modernizálásában és fedezetlen hitelezéssel kapcsolatos munkafolyamatai átalakításában.

Ennek eredményeként a CIB Bank – a fogyasztói hitelek feldolgozására szolgáló modern és automatizált rendszer bevezetésével – tovább egyszerűsíti hitelezési folyamatát, nagyobb hatékonyságot és jelentős költségmegtakarítást érhet el.

Az 1979-ben alapított CIB Bank az Intesa Sanpaolo Csoport tagjaként közel 455 000 ügyfelet szolgál ki. A technológiai innovációk által irányított, gyorsan fejlődő pénzügyi szektorhoz igazodva a CIB Bank élvonalbeli technológiai integrációval alkalmazkodik a digitális bankolás korszakához, amelyet az ügyfelek rugalmasság és zökkenőmentesség iránti igénye vezérel.

A CIB Bank ügyfélközpontú megoldásokra törekszik, célja, hogy egyensúlyt teremtsen a versenyképesség és a szabályozási megfelelés között, bizalmat és biztonságot nyújtson egy dinamikusan változó piacon. Ennek érdekében bízta meg a Kyndrylt egy informatikai modernizációs projekt megvalósításával, melynek célja a bank fedezetlen hitelekkel kapcsolatos munkafolyamatainak átalakítása, a kisvállalkozói hitelezési szolgáltatás felhasználói felületének frissítése, valamint a jelzáloghiteleket és kisvállalkozásokat kezelő platform korszerűsítése. A projekt során jelentősen átalakították a CIB Bank hitelkártyák, folyószámlahitelek és személyi kölcsönkérelmek kezelésére szolgáló folyamatát, egyszerűsítették a programkódokat, újratervezték az üzleti műveleteket, miközben az alaptechnológiát változatlanul hagyták.

„Nagyon örülünk, hogy a Kyndryl partnerünk ebben a projektben”

– mondta Sante Cusimano, a CIB Bank működésirányítás vezérigazgató-helyettese.

„A Kyndryl alkalmazásfejlesztés és működési támogatás terén szerzett szakértelme segítségével modernizáltuk hitelezési folyamatainkat, fejlesztettük belső képességeinket, személyre szabottabb és hatékonyabb szolgáltatást nyújtunk ügyfeleinknek.”

„A Kyndryl büszke arra, hogy együttműködhet a CIB Bankkal ebben a modernizációs projektben. Jelentős mérföldkő számunkra, hogy a hagyományos IT szolgáltatói szerepkörünkön túllépve megbízható üzletialkalmazás-szolgáltatóvá váltunk”

– mondta Marosvári Tamás Bence, a Kyndryl Magyarország üzleti folyamatok tanácsadásáért felelős vezetője.

„Elkötelezettek vagyunk az iránt, hogy ügyfeleink elvárásait felülmúló megoldásokat nyújtsunk.”

A projekt központi eleme a Kyndryl átfogó szolgáltatásainak integrálása volt, amely lehetővé tette a bank hitelezési munkafolyamatainak és rendszereinek teljeskörű átalakítását.  A Kyndryl az alkalmazási rétegtől az infrastruktúráig mindent modernizált, és már üzemelteti is az eszközöket és alkalmazásokat.

A fejlesztések jelentősen javították a CIB Bank hatékonyságát, így a bank még rugalmasabban képes reagálni a piaci és üzleti változásokra. A termékfejlesztés ésszerűsítésével a CIB Bank felgyorsította az innovációt, és csökkentette a piacra vezetési időt. A hitelezési folyamatok egyetlen platformon történő központosítása csökkentette a működési költségeket a technológiai infrastruktúra egyszerűsítésével, valamint a műveletek és a támogatás konszolidálásával.

A minőségellenőrzéssel ellátott üzemeltetési és támogatási modell bevezetése lehetővé teszi, hogy a CIB Bank szükség szerint módosítsa az alkalmazás egyes összetevőit. Az új rendszernek köszönhetően a hitelügyintézők már kevesebb időt töltenek az adatbeviteli rendellenességek javításával és a belső hibák miatt elutasított kérelmek kezelésével. Ez a munkatársak elégedettségét is növeli.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább
Hirdetés Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés Hirdetés

Facebook

Hirdetés Hirdetés
Hirdetés Hirdetés

Friss