Gazdaság
Idén is informatikai szakembereket díjazott a Neumann Társaság
Tizenkét hazai szakember informatikai területen végzett munkáját ismerte el a Neumann Társaság. A járványhelyzet miatt idén nem hagyományos rendezvényen, hanem a Jelenből a digitális jövőbe című online konferenciáján ismertette a díjazottakat, és virtuálisan adták át plaketteiket és emlékérmeiket.
A Jelenből a digitális jövőbe konferencia megnyitóbeszédét tartó prof. dr. ifj. Székelyhidi László maga is az egyik idei díjazott. A Lipcsei Egyetemen dolgozó 43 éves magyar matematikusnak a matematika és társtudományai, a fizika és a kémia határterületén folytatott kutatási tevékenységét ismerte el Neumann professzori címmel a Neumann Társaság és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Szenátusa.
“Egyebek mellett ifj. Székelyhidi László fontos eredményeinek köszönhetjük, hogy napjainkban a meteorológusok olyan áramlástani matematikai modellekkel dolgozhatnak, amelyek lehetővé teszik az időjárás dinamikájának, így például a felhők mozgásának gyors és pontos kiszámítását. A modellek minél hatékonyabbá tétele pedig ma, a szuperszámítógéppel készülő előrejelzések korában is kulcsfontosságú”
– kommentálta az idei díj átadását dr. Beck György, a Neumann Társaság elnöke.
„ifj. Székelyhidi László kutatásai egyre szélesebb értelemben segítik az áramlástani jelenségek matematikai modellezésen keresztüli jobb megértését, az egyelőre alig mérhető részletek matematikai eszközökkel való szimulálását, és ezen keresztül való numerikus elemzését. Munkássága várhatóan jelentősen hozzájárul felszíni vizeink jelenségeinek jobb megértéséhez, fokozott számszerűsíthetőségéhez, ezáltal például a vízi környezetben sajnos még nem kiküszöbölhető szennyezések turbulens elkeveredési folyamatainak szikárabb becsléséhez. Erre az együttműködésre számos hazai tudományos iskola nyitott Székelyhidi professzorral, bizonyítva a matematika és a műszaki tudományok egymást megtermékenyítő örök kapcsolatát”
– tette hozzá dr. Józsa János, a Műegyetem rektora, maga is az áramlási folyamatok szakavatott művelője.
A digitális számítógépek működési elveit kidolgozó Neumann Jánosról elnevezett professzori címet 2017 óta minden évben olyan hazai vagy külföldi egyetemi tanár kaphatja meg, aki kimagasló, nemzetközi szinten is ismert és elismert tudományos teljesítményt nyújtott, tudományterülete, tevékenysége pedig kapcsolódik Neumann tudományos eredményeihez. 2019-ben a kvázikristályok felfedezéséért Nobel-díjjal is elismert izraeli professzor, Dan Shechtman részesült az elismerésben.
Az év informatikai újságírója
A Neumann Társaság, az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetségével és az Informatika a Társadalomért Egyesülettel ítéli oda „Az év informatikai újságírója” díjat, amely a 2010-ben elhunyt számítástechnikai újságíró, Kovács Attila nevét viseli. 2020-ban Sági Gyöngyi, a Digitrendi.hu alapító-szerkesztőjének munkáját ismerték el ezzel a díjjal.
Az év Tarján-díjasai
A társaság a hazai számítástechnika egyik úttörőjéről, Tarján Rezsőről elnevezett Tarján-díjjal az informatika oktatásában, népszerűsítésében kiemelkedő teljesítményt nyújtó szakembereket díjazza. 2020-ban dr. Bíró Piroska, dr. Kádek Tamás, dr. Kósa Márk Szabolcs és dr. Pánovics János, a Debreceni Egyetem Informatikai Karának kiváló oktatói, a DEIK Regionális Programozói Csapatverseny szervezőinek munkáját jutalmazták a díjjal. Ugyancsak elnyerte a 2020-as Tarján-díjat dr. Németh Krisztián, a BME VIK Távközlési és Médiainformatikai Tanszékének oktatója, aki egyik projektje keretében a MESz-1, az első magyar elektromechanikus számítógép működésének bemutatásán dolgozik.
Az év Kalmár-díjasai
Idén két magyar szakembert jutalmaztak a Kalmár-díjjal a számítástechnika alkalmazása területein elért kimagasló eredményekért. Egyikük prof. dr. Horváth Zoltán, a győri Széchenyi Egyetem Matematika és Számítástudomány Tanszékének vezetője, aki az iparban felmerülő problémákat megoldó matematikai kutatásokkal és az alkalmazásukat validáló számítógépes szimulációkkal ért el elismerésre méltó eredményeket.
A másik díjazott dr. Bertók Botond, a veszprémi Pannon Egyetem oktatója, az IBM Szoftvertechnikai Kutató-fejlesztő Központ vezetője. Fő kutatási területe az optimalizáció, vezetésével egy olyan szoftverrendszer jött létre, amely a világ élvonalába tartozó matematikai modellezési technikákat és optimalizálási eljárásokat teszi elérhetővé és könnyen kezelhetővé.
Az év Neumann-díjasai
Neumann-díjjal a számítástechnikai kultúra kialakításában, fejlesztésében elért eredményeket ismeri el a társaság. Idén Gyetvai Károly, a Debreceni Szakképzési Centrum – Mechwart András Gépipari és Informatikai Technikum igazgatóhelyettese kapta meg az elismerést, irányítása alatt az iskola diákjainak 90 százaléka digitális írástudóvá válik az ECDL égisze alatt.
Dr. Horváth Gyula, a Neumann Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának alelnöke a nemzetközi diákolimpiákon (CEOI, IOI) évek óta sikeresen szereplő magyar diákok felkészítéséért kapta meg a díjat. Dr. Megyery Károly, a társaság Informatika-történeti Fórumának vezetőségi tagja az online elérhető Informatikatörténeti Adattár fejlesztésének koordinálásáért részesült az elismerésben.
Az idei életműdíjasok
Életműdíjjal ismerte el a Neumann Társaság Raffai Mária, PhD., a Gazdaságinformatikai Kutatási és Oktatási Fórum elnökének pályáját, melynek a közel két évtizede megrendezett gazdaságinformatikai konferenciák, valamint szakfolyóiratok és egyetemi ifjúsági díj is részét képezik. Ugyancsak ebben az elismerésben részesült dr. Hanák Péter, aki tíz éven át vett részt a magyar informatikai K+F irányításában a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatalban és húsz éven át szervezett informatikai versenyeket, valamint négy ciklusban a társaság alelnöke is volt.
Dr. Sándory Mihályt, a KFKI Mérés- és Számítástechnikai Kutató Intézetének egykori vezetőjét több évtizedes, kiemelkedő, iránymutató tevékenységéért, többek között a TPA számítógépcsalád kifejlesztésében és sikerre vitelében szerzett elévülhetetlen érdemeiért jutalmazták életműdíjjal.
A Neumann Társaságról
A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság a legnagyobb múltra visszatekintő hazai informatikai szervezet, 1968-as megalapítása óta kiemelkedő szerepet vállal a digitális esélyegyenlőség megteremtésében. Tevékenységei között kiemelt az informatikai tehetséggondozás, amelynek jegyében évtizedek óta főszervezője a Nemes Tihamér Országos Középiskolai Számítástechnikai Tanulmányi Versenynek és a Logo Országos Számítástechnikai Tanulmányi Versenynek, illetve felkészítője a diákolimpiákra utazó csapatoknak. A társaság célja, hogy a digitális világ GPS-eként segítse a tájékozódást az információs társadalom világában.
You may like
-
Átadták a 44. Magyar Filmszemle díjait
-
Idén végre Magyarországon is duplázódhat az ingatlanbefektetések értéke
-
Megújuló üzlethálózattal és egyedi tarifákkal indul a One Magyarországon
-
Gazdasági érdek és lehetőség a fenntartható építés Magyarországon
-
Hazánkban nyílt meg Közép-Európa legjelentősebb alternatív takarmányfehérje üzeme
-
Virágzik a használt termékek piaca
Gazdaság
Átadták a Science Park új közmű- és úthálózatát
Újabb hazai és nemzetközi befektetők bevonzása a cél az SZTE Science Parkba, amelynek közmű- és úthálózata 2024 decemberére készült el 9,5 milliárd forintos állami forrásból.
A fejlesztés ünnepélyes átadását február 7-én tartották, beszédet mondott Lantos Csaba energiaügyi miniszter, Prof. Dr. Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem rektora és Dr. Fendler Judit, az universitas kancellárja.
Befejeződött a szegedi Science Park közmű- és úthálózatának fejlesztése, melyre a kormány 9,5 milliárd forint költségvetési forrást biztosított. Ebből az alkalomból átadóünnepséget és emléktábla avatást rendeztek 2025. február 7-én, amelyen részt vettek mások mellett a Szegedi Tudományegyetem (SZTE), a magyar kormány, a szegedi önkormányzat és az akadémiai szféra képviselői, valamint a kivitelező cégek és a sajtó munkatársai.
Prof. Dr. Rovó László, az SZTE rektora a közműhálózat fontosságát orvosi hasonlattal érzékeltette: a szervezetben található erek és idegek hálózata nélkül még a legkiválóbb elme sem működhetne. – A több mint egy évtizeddel ezelőtt megkapott szovjet laktanyát átformáltuk olyan területté, ami a jövőt fogja építeni. Mielőtt az egyetemi fejlesztések megkezdődtek, az ELI ALPS települt ide, sikerült létrehozniuk a világ egyik legfejlettebb lézertechnológiai központját, majd a Rheinmetall is csatlakozott, amely a világ új mobilitását fogja biztosítani néhány éven belül. Az eddigi eredmények alapján is büszkék lehetünk, de a jövőben további fejlődés vár ránk – mondta a rektor.
Az ünnepségre eljött Lantos Csaba energiaügyi miniszter, a Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány korábbi kuratóriumi tagja. Amikor részt vehetett az egyetem életében, fontosnak tartotta, hogy segítse az akadémiai és az üzleti szféra közeledését. – Érezhetőek voltak annak a jelenségnek a hátrányai, amit Bay Zoltán világhírű fizikusunk úgy írt le, hogy „szerintem nem beszélik ugyanazt a nyelvet, ezért sohasem jutnak egyről a kettőre.” Márpedig ezt a szakadékot át kell hidalni ahhoz, hogy a tudomány és a gazdaság fejlődése egymást erősítse – hangsúlyozta Lantos Csaba. – Számolnunk kell azzal is, hogy mindkét területen egyre gyorsabb ütemű a fejlődés. Ebben a versenyben talpon maradni csak úgy lehet, ha tudatosan megdolgozunk azért, hogy összekössük egyetemeinket, kutatóhelyeinket a világ tudományos életével és a versenyszférával. Erre pedig keresve sem találnánk jobb példát, mint a Szegedi Tudományegyetem és a hozzá kapcsolódó Science Park – mondta el az energiaügyi miniszter. Szerinte a most átadott beruházásokkal létrejön egy önálló városrész, amely a gyakorlatorientált oktatás és az innovációs együttműködések terepe lesz.
– Egyetemünk életében a Science Park fejlesztési koncepciója az első olyan próbálkozás volt, ahol kiléptünk a szűken vett oktatási, kutatási, gyógyítási térből, és már a kezdetekben az volt a szándékunk, hogy a terület alkalmas legyen arra, hogy ide vonzzon magas hozzáadott értéket produkáló piaci cégeket és kutatási innovációkat – hangsúlyozta Dr. Fendler Judit, az SZTE kancellárja. Felidézte, hogy a Science Park közművesítése és az úthálózat kiépítése szűk másfél év alatt valósult meg 9,5 milliárd forint hazai költségvetési forrásból. 2023 nyarán kezdték meg a nyertes ajánlattevők, a Colas Út Építőipari Zrt. és a DÉLÚT Építő és Bányászati Kft. a munkálatokat. 2024 decemberében, határidőre el is készült a 85 hektáros terület teljes belső úthálózata, valamint az ivóvíz-, a szennyvíz-, a gáz-, a villamos- és távközlési hálózat. Kialakították a csapadékvíz elvezetésének rendszerét, a közvilágítást, elvégezték a kertészeti munkálatokat.
– Így tudtunk megfelelni az első világcég, a Rheinmetall által támasztott igényeknek, ennek köszönhető, hogy ide telepítik azt az üzemüket, amely a hidrogénmeghajtású járműgyártáshoz kapcsolódó termékeket fogja Szegeden gyártani. A fejlesztés persze nem most indult. A terület közepén 2011-től 15 hektáron felépült a világ legfejlettebb lézeres kutatóközpontja, 2022-ben pedig az egyetem átadhatta a volt tiszti szállásból átalakított, 3300 négyzetméteres inkubátorházat – sorolta az eddig elért eredményeket a kancellár, nem elfeledve a tavaly májusban átadott Energetikai Innovációs Tesztállomást sem. Dr. Fendler Judit elmondta, meggyőződése, hogy a beruházásnak hála hamarosan további hazai és nemzetközi vállalkozásokat köszönthetünk itt befektetőként, ezzel növelve régiónk gazdasági erejét. A befektetők megjelenése és az egyetem együttműködése erősíti a szegedi egyetem magasan képzett hallgatóinak helyben maradását, csökkenti az általános elvándorlást.
Az átadóünnepség zárásaként Dr. Fendler Judit, Lantos Csaba és Prof. Dr. Rovó László leleplezte azt az emléktáblát, amely a Science Park Szeged Tudományos és Innovációs Park közművesítésének és úthálózatának átadása alkalmából készült.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Szigetvári József a PortfoLion csapatában folytatja
Szigetvári József februártól Venture Partner pozícióban csatlakozik az OTP Csoporthoz tartozó PortfoLion Capital Partners kockázati- és magántőke alapkezelőhöz, ahol évtizedes tapasztalatával, szekértői szerepben támogatja a PortfoLion jelenlegi és jövőbeli portfóliócégeinek növekedését és nemzetközi terjeszkedését.
Szigetvári József az utóbbi két évtizedben egyaránt vezetett online médiaportfoliót, épített nemzetközi szinten is sikeres e-kereskedelmi vállalkozást és vett részt a legnagyobb iparági szervezetek irányításában. A Szallas Group vezérigazgatójaként, egészen egy évvel ezelőttig, több mint egy évtizeden át irányította a közép-kelet-európai szállásfoglalási piac meghatározó szereplőjét, és aktív szerepet vállalt a cégcsoport nemzetközi terjeszkedési stratégiájának megvalósításában. Nem csak a Szallas Group felvásárlásának előkészítésében vett részt, de vezetése alatt számos európai ország helyi szereplőjének felvásárlását és integrációját is megvalósította, így a cég régiós szereplőként is sikerrel vette fel a versenyt a legnagyobb globális szállásfoglalási oldalakkal.
“A Szallas Groupnál megvalósított buy-and-build stratégia a PortfoLion befektetési filozófiájának is központi eleme, aminek a más cégekre és iparágakra való átültetésében Józsi tapasztalata felbecsülhetetlen”
– emelte ki Molnár András, a PortfoLion vezérigazgatója.
“A célunk, hogy ne csupán tőkét biztosítsunk a portfóliócégek számára, hanem partnerként minden, a növekedéshez elengedhetetlen feltételt megteremtsünk számukra. Ebben kulcsszerepet játszanak az iparági szakértők, akik mélyebb piaci ismereteikkel és operatív tapasztalatukkal még komplexebb támogatást nyújtanak a vállalkozások számára.”
– tette hozzá Molnár András.
A venture partner szerepkör a nemzetközi tőkebefektetési gyakorlatban olyan tapasztalt szakemberek bevonását jelenti, akik iparági tudásukkal, kapcsolatrendszerükkel és operatív tapasztalatukkal segítik a befektetési alapok munkáját és portfóliócégeik fejlődését. A venture partnerek gyakran közvetítő szerepet töltenek be a befektetési alap és a vállalatok között, támogatva a cégépítést, a növekedési stratégiát és az akvizíciós lehetőségeket.
„Több mint egy évtizede dolgozom szorosan befektetőkkel, és ennek jelentős részét a PortfoLion csapatával együttműködésben töltöttem. Mindig is érdekelt, milyen a másik oldalról, befektetőként támogatni a vállalatokat – nemcsak az operatív kihívások megoldásában, hanem az új lehetőségek megtalálásában is.”
– foglalta össze Szigetvári József, a PortfoLion új venture partnere.
Jelenleg Szigetvári olyan portfolionos vállalatokkal dolgozik együtt, mint a 4FIZJO és a Pepita, amelyek saját piacukon már most is meghatározó szereplők, és erős alapra építkezve vágtak bele növekedési terveik megvalósításába. A PortfoLion és Szigetvári közös célja, hogy a meglévő portfoliócégek támogatása mellett újabb sikersztorikat találjanak. Olyan vállalkozásokat keresnek, amelyek illeszkednek a PortfoLion stratégiájához, és megfelelő tőkével, szakmai tudással és tapasztalattal sikeres nemzetközi terjeszkedésen mehetnek keresztül.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Több mint 5,2 milliárd forintot fektetett az árak csökkentésébe az IKEA
A 2024-es pénzügyi évben az IKEA Magyarország közel 12 millió eurót fektetett az árak csökkentésébe, amellyel a megfizethetőséget helyezte előtérbe a nyereséggel szemben. Ez a stratégiai lépés támogatta az áruházlátogatások 2,3 százalékos növekedését, amely elérte a 8,3 milliót. Az online vásárlás is megugrott, közel 379 000 megrendeléssel, ami az összes vásárló közel negyedét teszi ki. Az árbevétel 5,4 százalékkal 138 milliárd forintra csökkent, szemben a 2023-as 145 milliárd forinttal.
„A 2024-es pénzügyi évben bátran fektettünk a jövőbe annak érdekénen, hogy az IKEA-t megfizethetőbbé, elérhetőbbé és fenntarthatóbbá tegyük. Soha nem volt ilyen fontos számunkra, hogy az emberek oldalán álljunk. Egyedülálló üzleti struktúránk és pénzügyi függetlenségünk lehetővé teszi számunkra, hogy évtizedekre szóló döntéseket hozzunk és beruházásokat eszközöljünk, így hosszú távon is az üzletünkre és a vásárlóinkra koncentrálhatunk”
– mondta David McCabe, az IKEA Csehország, Magyarország és Szlovákia vezérigazgatója, majd hozzátette:
„Nagyon örülök, hogy a soroksári áruház átépítési folyamatai lezárultak. Mostantól Európa legnagyobb fulfillment áruházaként működik, amely gyorsabb online kiszállításokat biztosít a magyar piacon és 80 százalékkal növeli a korábbi kapacitást.”
Kezdeményezés a megfizethetőségért
A 2024-es pénzügyi évben az IKEA több lépcsőben csökkentette árait a magyar piacon, amely a termékkínálat 20 százalékát érintette. 2025. január 1-től további árcsökkentés lépett életbe, ezúttal újabb 251 termékre vonatkozóan. Az átlagos árcsökkenés ennek eredményeként 2023. szeptember 1. és 2025. január 1. között 17,5 százalék volt.
„Ez a stratégiai kezdeményezés hangsúlyozza a vállalat elkötelezettségét a megfizethetőség és a vásárlók elégedettsége iránt. Az új évbe lépve továbbra is arra törekszünk, hogy termékeinket a lehető legtöbb fogyasztó számára elérhetővé tegyük. 2023. szeptember 1-től mostanáig több mint 6,7 milliárd forintot fektettünk az árcsökkentésbe”
– jegyezte meg David McCabe.
Az aktuális januári árcsökkenés többek között a KOMPLEMENT családot érinti, amely a PAX tárolórendszer alkatrészeit tartalmazza, átlagosan 19,5 százalékos csökkenéssel. Emellett a BRUNKRISSLA paplanhuzat család ára átlagosan 22 százalékkal, a mindennapos konyhai kellék, a PRICKIG mikrohullámú sütő fedél ára átlagosan 28 százalékkal, a BÅRSLÖV kanapéágy család ára pedig átlagosan 16 százalékkal csökkent.
Innováció
A vállalat a 2024-es pénzügyi évben elindította a soroksári áruház átépítését. A kiemelt projekt több mint 19,2 milliárd forintos beruházásból valósult meg. Az átépített áruház a legmodernebb technológia és a márka gazdag örökségének ötvözésével újradefiniálja a vásárlási élményt Magyarországon. Ez az innovatív központ nemcsak fejlett automatizálással és robotikával rendelkezik, hanem új eszközöket is bevezet a kiterjedt termékkínálat felfedezéséhez. A modern technológiák integrálásával a soroksári áruház célja, hogy egyedülálló, kombinált fizikai és digitális vásárlási élményt nyújtson, javítva a hozzáférhetőséget és biztosítva a gyorsabb online kiszállítást. Ez a megközelítés tükrözi az IKEA elkötelezettségét a zökkenőmentes és inspiráló környezet megteremtése iránt mind a vásárlók, mind a munkatársak számára.
További innovációs és fenntarthatósági tervei részeként az IKEA a 2025-ös pénzügyi évben 2 millió eurót szán a fenntarthatóság javítására áruházaiban. Ez az átfogó fenntarthatósági csomag magában foglalja a napelemes panelek telepítését, a fűtési, szellőzési és légkondicionáló rendszerek korszerűsítését, megújuló fűtési és hűtési megoldások bevezetését.
Ügyfélélmény-szolgáló tervek
Az IKEA Magyarország jelentős növekedést tapasztalt a felhasználói aktivitásban: 219 000 felhasználó vette igénybe az alkalmazást, ami 12 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. A vállalat tervei között szerepel, hogy 2025-ben még több IKEA Family előny bevezetésével, például szállítási kedvezményekkel és jobb termékválasztékkal fokozza a vásárlói élményt.
A vásárlók kiszolgálása iránti elkötelezettségének részeként a vállalat bevezeti továbbá az IKEA KOMPASS funkciót – egy olyan innovatív digitális navigációs eszközt, amely segíti a vásárlókat a termékek hatékonyabb megtalálásában az áruházakban.
„A kezdeményezés célja, hogy javítsa az évente több mint 8 millió magyarországi látogató vásárlási élményét. Az IKEA Magyarország továbbra is elkötelezett amellett, hogy megfizethető megoldásokat kínáljon, miközben innovatív szolgáltatásokkal és termékkínálattal elősegíti a fenntartható jövőt és javítja a vásárlói elégedettséget”
– mondta David McCabe. A cél, hogy a digitális megoldás 2025 végére az összes magyarországi áruházban megvalósuljon.
Az IKEA 2025-ben legalább egy Tervezőstúdió megnyitását tervezi, hogy tovább növelje a személyre szabott tervezési megoldások elérhetőségét.
„A tervezőstúdiók lehetővé teszik számunkra, hogy szorosabb kapcsolatot teremtsünk a vásárlóinkkal, még azokon a területeken is, ahol nincsenek teljes értékű áruházaink”
– tette hozzá David McCabe.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Népszerű
Az ABB és a Környezettudatos Építési Egyesületek Világtanácsa egész Európában együttműködik a fenntartható, energiahatékony épületek létesítésének ösztönzése érdekében
A vezetékes- és a mobilinternet forgalom is emelkedett a Telekomnál az ünnepi időszakban az elmúlt évhez képest
Az olimpiai bajnokok lassabban öregszenek
Új fejezet nyílik a filmgyártásban Magyarországon
Egyre többet várnak el a nyugdíj-megtakarítóktól a pénztárak
Mapei: 2025 a lehetőség éve az építőiparban
Digitális lopásvédelmet mutatott be az elektromos kerékpárok akkumulátoraihoz a Bosch eBike Systems
Érkezik az Eclipsa Audio: a Samsung 3D hangélménye a 2025-ös tévékészülékeihez és hangprojektoraihoz
A HONOR Magic7 Lite a DXOMARK akkumulátor rangsorának első helyezettje
Nem élünk olyan jól, mint ahogy az MNB adatai mutatják
Technokrata.hu
Színt vallott 2024-ről az egyik lakástakarék: erős évet zárhattak tavaly a pénztárak
A magyar pénzügyi szféra meghatározó szereplői a CEE régió legnagyobb fintech konferenciáján
A Széchenyi István Egyetemen végeztek az ország első ESG mesterszakosai
SZEzonnyitó: az autó-motor sport és a járműipari technológiák élvonalában a Széchenyi István Egyetem
Tovább bővül az eÁfa-rendszer funkcionalitása
A Samsung tovább mélyíti elkötelezettségét az óceánok védelmében
A fogászat jelene és jövője: riasztó adatok és új technológiai áttörések
A Z és Alfa generáció ekkora százaléka nyitott a kriptó alapú nyugdíjra
A Husqvarna a legöregebb robotfűnyírót keresi Európában
IT szakember kerestetik! – Így segíthet egy fejvadász cég
Műszaki-Magazin.hu
Az 5 leggyakoribb kérdés bérméréssel kapcsolatban
A sikeres piaci növekedés receptje az elégedett munkaerővel kezdődik
Új angol nyelvű képzések a Széchenyi István Egyetemen
Párizsi hátraarc
Megérkezett a századik gyakornok a Schneider Electrichez
Új hidrogén töltőpontok érkezhetnek Európa fő útjaira
Űrtechnológiát hoz a hálószobákba a tollszakma hazai képviselője
Magyar innováció segíti az erdők fenntarthatóságát
A szaharai porviharok miatt kevesebb energiát termelhetnek az itthoni napelemek
Mi most egy diploma értéke a munkaerőpiacon?
Ajánljuk
Friss
-
Gazdaság2 hét ago
Egyre többet várnak el a nyugdíj-megtakarítóktól a pénztárak
-
Szórakozás2 hét ago
Forma-1 versenyautókkal bővült a Hot Wheels palettája
-
Okoseszközök2 hét ago
Megugrottak a HONOR Magic7 Pro európai eladásai a versenytársak készülékeinek megjelenése után
-
Mozgásban2 hét ago
Szárnyal a budapesti használtautó-piac
-
Gazdaság2 hét ago
Megváltoztatja a játékszabályokat a mesterséges intelligencia a pénzügyekben
-
Okoseszközök2 hét ago
Mesterséges intelligencia a mobilokban: Itt a jövő, megérkeztek az okos asszisztenssel felvértezett telefonok!
-
Ipar2 hét ago
120 év jövőbe mutató gondolkodását ünnepli a Knorr-Bremse
-
Okoseszközök2 hét ago
A Huawei bemutatta újdonságait Budapesten