Connect with us
Hirdetés

Gazdaság

A járványhelyzet még inkább felértékeli a rugalmas foglalkoztatási formákat

A járványhelyzet még inkább felértékeli a rugalmas foglalkoztatási formákat

A járvány miatt azok is kipróbálhatták az otthoni munkavégzést, akiknek korábban nem volt erre lehetőségük, és a részmunkaidő is vonzóbb lett azoknál a munkavállalóknál, akiknek a gyermekeik oktatásáról is otthon kellett vagy kell gondoskodniuk.

A Morgan Stanley budapesti irodája számos lehetőséget kínál a családi vagy bármilyen más okból flexibilitásra vágyó kollégáknak. A technológiai központ munkatársai karrierjük során módosíthatják is a munkabeosztásukat, ha megváltozik az élethelyzetük.

A koronavírus a munkáról való gondolkodásunkra is nagy hatással volt. Azok a munkaadók, akik korábban szkeptikusak voltak az otthoni munkavégzés hatékonyságával kapcsolatban, meggyőződhettek róla, hogy a motivált dolgozók távolról is értékes és hatékony munkát tudnak végezni. Ahol pedig már a járvány előtt is ismert volt ez a munkavégzési forma, zökkenőmentesen tudták átállítani működésüket. A gyermeket nevelő munkavállalók terhei az iskolák és az óvodák bezárása és újranyitása miatti teendők kapcsán jelentősen megnőttek, és mindezzel könnyebben birkóztak meg azok a szülők, akik rugalmas foglalkoztatás keretében dolgoztak.

Ilyen a rugalmas munkavégzés egy globális banknál

A flexibilitás a Morgan Stanley mintegy 2000 főt foglalkoztató budapesti irodájában is a mindennapok része. A globális pénzintézet egyik legfontosabb technológiai központja többféle rugalmas munkavégzési formát is kínál. Már a járvány előtt is lehetővé tette, hogy munkanapjaik egy részében, illetve havonta néhány napot a kollégák otthonról dolgozzanak. A részmunkaidő terén is számos különböző opciót kínál a vállalat, jellemzően heti 20 és 35 órás időtartam közötti munkaviszonyban. Van példa arra is, hogy két részmunkaidős alkalmazott lát el egy munkakört (megosztott munkakör). A napi munkaidő terén is rugalmasak a lehetőségek: a meghatározott törzsidőn túl a munkavállalók szabadon gazdálkodhatnak idejükkel.

Családbaráttá tehet egy munkahelyet a rugalmasság

A munkatársak más-más okokból veszik igénybe ezeket a lehetőségeket. Vannak, akik felsőoktatási tanulmányokat folytatnak a munka mellett, mások egészségi okból döntenek így, és előfordul az is, hogy a munka–magánélet egyensúly javítása a cél. A legjellemzőbb ok azonban a gyermekvállalás.

„Azzal, hogy a szülési szabadságot követően részmunkaidőben, otthoni munkavégzéssel térhettem vissza a munkába, lehetővé tette, hogy megtaláljam az egészséges egyensúlyt családi életem, szakmai kiteljesedésem és személyes igényeim között úgy, hogy egyikből se kelljen engedem”

mondta el Cynthia G. Petansky, aki IT projektmenedzserként dolgozik a Morgan Stanley budapesti irodájában.

A férfi munkavállalók is egyre gyakrabban élnek a rugalmas lehetőséggel, hogy könnyebben megbirkózzanak a gyermeknevelés feladataival.

„Menedzserként és négy gyermek édesapjaként különösen fontosnak tartom azt, hogy befogadó és rugalmas környezetet teremtsek a csapatom számára, ahol mindenki megkapja a megfelelő, egyedi igényeihez illeszkedő támogatást”

– tette hozzá Vadász Zoltán, aki egy nagy szofverfejlesztő csapatot vezet a vállalatnál.

Empatikus vezetőkre és felelős beosztottakra van szükség

A Morgan Stanley technológiai központjában arra is lehetőség van, hogy az élethelyzet esetleges változásával a munkavállalók más időbeosztást válasszanak. A cég rotációs programja pedig arra is lehetőséget ad, hogy ha valaki más területen próbálná ki magát, például új technológiát tanulna – a most egyre hangsúlyosabbá váló felhőtechnológia területe lehet ilyen – akkor ehhez is segítséget kapjon. Kifejezetten odafigyelnek arra, hogy a részmunkaidős kollégák szakmai előmenetele is zökkenőmentes legyen.

„Nem állásra, hanem karrierre veszünk fel embereket – hangsúlyozta ezzel kapcsolatban Mátyás-Kollár Gabriella, a Morgan Stanley IT részlegének magyarországi operációs igazgatója. – Büszkék vagyunk rá, hogy a rugalmas munkavégzés nálunk nem a járvány okozta kényszerhelyzet eredménye volt, hanem már korábban is kínáltunk ilyen lehetőségeket, amelyeket aztán az elmúlt hónapok tapasztalatai alapján tovább is fejlesztettünk. Szükség is van rá, mivel a járványügyi korlátozások alatt is folyamatosan bővítjük csapatunkat, és továbbra is keresünk új kollégákat.”

„A rugalmas munkavégzés sikeréhez fontos a bizalom és a felelősség: a vezető megbízik beosztottjában, nem mikromenedzseli, kevesebb személyes találkozás mellett is kellően empatikus – a beosztott pedig saját idejével felelősen gazdálkodva színvonalasan és határidőben elvégzi a rábízott feladatokat. A munkavállalók nagyon pozitívan értékelik a rugalmasságot, és a vezetők is támogatók”

tette hozzá a szakember.


Vissza a munkába – nemcsak kismamáknak

A Morgan Stanley idén immár negyedik éve hirdette meg a pályafutásukat több év kihagyás után folytató szakembereket megcélzó Return to Work – Vissza a munkába programot. A program résztvevői fokozatosan – akár részmunkaidőben – térnek vissza a „szakmai mélyvízbe”, és közben a munka mellett számos képzésen vesznek részt, a szakmai tudásfrissítésen túl nyelvtudásukat erősítő, önbizalom-növelő, időmenedzsmentet javító tréningeken. A jelentkezési határidő 2020. november 27. További információért kérjük, látogasson el a program honlapjára: www.morganstanley.com/returntowork.


 

Gazdaság

Így látnak a fiatal kutatók a pénzügyi piacok mögé – reflexív AI a tőzsdén

A mesterséges intelligencia és az adattudomány már nem a jövő – hanem a pénzügyi szektor jelenét formáló erő. A K&H STEM pályázat éppen azokat az egyetemistákat emeli reflektorfénybe, akik komplex rendszermodellezéssel és innovatív technológiai megoldásokkal keresnek választ valós gazdasági kihívásokra.

Az egyik dobogós kutatás pedig túlmutat a szakmán: a tőzsdei folyamatok megértése mindannyiunk életét érinti – legyen szó megtakarításokról, nyugdíjalapokról vagy a gazdasági stabilitásról.

A pénzügyi piacok mögött nem csupán számok állnak, hanem emberek: döntések, várakozások és egymásra adott reakciók hálózata alakítja az irányokat. A kutatás éppen ezt a láthatatlan dinamikát teszi érthetővé: hogyan formálódik a befektetői hangulat, és miért mozdul sok szereplő egyszerre ugyanabba az irányba egy-egy kritikus pillanatban. Ez a megközelítés közelebb visz ahhoz, hogy a gazdasági folyamatokat ne csak adatokként, hanem emberi működésként is értelmezzük.

A felismerések ráadásul nem maradnak az elmélet szintjén. A hétköznapi befektetők számára is kapaszkodót adnak: segítenek megérteni a hirtelen árfolyam-ingadozások mögötti okokat, és azt, miért válhatnak tömegessé bizonyos döntések. Ez a tudás hozzájárulhat ahhoz, hogy a lakossági befektetők tudatosabban kezeljék megtakarításaikat, felismerjék a piaci hangulat hatását, és hosszabb távon stabilabb, átgondoltabb pénzügyi stratégiát építsenek.

Somlai Dóra, a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatójának projektje a magyar tőkepiac működését vizsgálja egy reflexív ügynökalapú szimulációs modell segítségével. A rendszer virtuális befektetők hálózatát modellezi, és azt elemzi, hogyan alakíthatják a piaci folyamatokat a befektetők várakozásai, egymás döntései és a kollektív hangulat. A kutatás több technológiai megközelítést integrál egyetlen rendszerben. A modell valós tőzsdei idősorokra épül, hálózati viselkedésmodellezést alkalmaz, és tanuló algoritmus segítségével optimalizálja a befektetői döntési szabályokat. A genetikus algoritmus evolúciós módon hangolja a modell paramétereit, így a szimuláció képes feltárni azokat az önmagukat erősítő folyamatokat, amelyek a piaci volatilitás vagy a kollektív befektetői viselkedés mögött állhatnak. Az ilyen modellek hosszútávon hozzájárulhatnak a pénzügyi rendszerek stabilabb működéséhez és a piaci folyamatok pontosabb előrejelzéséhez, ami közvetve mindenki számára fontos, akinek megtakarítása, hitele vagy nyugdíjcélú befektetése kapcsolódik a gazdaság teljesítményéhez.

Az idei pályázat világosan megmutatta, merre tart a jövő: egyre több kutatás épít a modern informatikai módszerek és a valós gazdasági adatok találkozására. Ezek a projektek nem elméleti kísérletek, hanem élő példái annak, hogyan kapcsolódik össze az egyetemi tudás a piac valós működésével.

Jól látszik az is, hogy a hallgatók már azokon a kulcsterületeken dolgoznak – mint az adattudomány, a mesterséges intelligencia vagy a komplex rendszerek modellezése –, amelyek ma a pénzügyi szektor digitális átalakulásának motorjai.

„A STEM pályázat számunkra nemcsak egy tehetséggondozási program, hanem egy olyan szakmai platform, ahol láthatóvá válik, hogyan gondolkodik a következő generáció technológiai problémákról. Egyre több hallgató dolgozik adattudományi, mesterséges intelligencia- vagy komplex rendszermodellezési projekteken, amelyek nagyon közel állnak azokhoz a kihívásokhoz, amelyekkel a vállalati IT-csapatok is foglalkoznak. A K&H-nál ezért különösen fontos számunkra, hogy kapcsolatban maradjunk ezzel az egyetemi innovációs közeggel. Informatikai szervezetünk ma már a bank egyik kulcsterülete, a fejlesztések jelentős része házon belül történik, és olyan digitális megoldásokon dolgozunk, mint a mobilbanki fejlesztések, az ügyfélélményt támogató rendszerek vagy a banki ökoszisztéma technológiai platformjai. A K&H IT egyfajta szakmai műhelyként működik, ahol a kollégák modern technológiai projekteken dolgozhatnak, inspiráló és tapasztalt szakemberekkel együtt. Nagy hangsúlyt fektetünk a fejlődési lehetőségekre is, széles körű szakmai képzéseket, világos karrierutakat és akár projektváltási lehetőségeket kínálunk annak érdekében, hogy mindenki megtalálja azt a technológiai területet, ahol igazán kibontakozhat”

– mondta Ozorai Dénes, a K&H IT vezetője.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

A Konecta és a Lenovo stratégiai partnersége

A Konecta, az ügyfélélmény és a digitális szolgáltatások globális piacvezetője bejelentette stratégiai szövetségét a technológiai szektor meghatározó szereplőjével, a Lenovóval. Az együttműködés a kategóriaelső technológiai megoldásokat ötvözi a fejlett ügyfélkezelési szakértelemmel, hogy alapjaiban formálja át a digitális munkahelyi megoldásokhoz és a munkavállalói élményhez fűződő piaci megközelítést.

A partnerség alapgondolata egy égető piaci kérdésre ad választ: miért épülne a digitális munkahely széttagolt IT-szerződésekre és egymástól független szolgáltatókra, ha működhetne egységes, mesterséges intelligencia által vezérelt élményplatformként is? A felek piacformáló szereplőként kívánják átírni az iparági játékszabályokat: közvetlen alternatívát kínálnak a merev, hagyományos IT-outsourcing modellekkel szemben, újradefiniálva a vállalati szolgáltatások beszerzését és üzemeltetését.

Beszállítói viszonyból stratégiai összefonódás

Ami kezdetben hagyományos partneri kapcsolatnak indult, az mára mély stratégiai együttműködéssé fejlődött. Miközben a Konecta globális programot indított saját munkahelyi infrastruktúrájának modernizálására, a Lenovo túllépett a technológiai beszállító szerepén: kulcsfontosságú partnerré vált egy olyan AI-alapú működési modell kidolgozásában, amely az automatizáció révén jelentősen csökkenti az emberi erőforrás-igényt. A Konecta globális hálózatában – amely több mint 100 000 munkavállalót érint – már megkezdődött a Lenovo szolgáltatásainak fokozatos bevezetése.

Ezzel párhuzamosan a Konecta vette át a Lenovo e-kereskedelmi tevékenységének támogatását, és a felek már tárgyalnak a CX-üzleti folyamatok kiszervezéséről (BPO), valamint az AI-támogatott szolgáltatási képességek kiterjesztéséről. A folyamatok 2025-ben, Egyiptomban sikeresen elindultak, tovább erősítve ezzel is a régió növekvő szerepét globális CX- és digitális központként.

Diszruptív modell a digitális munkahelyekért

A Konecta és a Lenovo egy közös, teljes körű digitális munkahelyi ajánlatot fejlesztett ki, amely közvetlenül versenybe száll a piacon már elterjedt, bevett rendszerekkel.

Míg korábban a vállalatok bonyolult és széttagolt ökoszisztémákra – külön eszközgyártókra, infrastruktúra-szolgáltatókra és IT-támogatókra – támaszkodtak, az új modell az egységre törekszik.

Az ajánlat a Konecta AI-vezérelt szolgáltatásmenedzsmentjére és CX-szakértelmére épít, amelyet a Lenovo a digitális munkahelyek integrátoraként emel a következő technológiai szintre. A cél a teljes technológiai ökoszisztéma egyesítése, ahol az AI-képes eszközök és a vállalati platformok közvetlenül az üzleti célokat szolgálják.

Fogyasztói szintű élmény bevezetése a szervezeti működésbe  

Míg az ügyfélélmény az elmúlt évtizedben jelentős fejlődésen ment keresztül, a belső munkavállalói folyamatok gyakran továbbra is reaktívak, folyamatvezéreltek és hibajegy-alapúak maradtak. A partnerség egyik központi célja, hogy a fogyasztói CX-szabványokat a belső munkavállalói élményre is alkalmazza.

Az új modellben a munkavállalókra kiemelt ügyfélként tekintenek: az AI-alapú chat- és önkiszolgáló funkciók villámgyors ügyintézést tesznek lehetővé, míg a többcsatornás (omnichannel) elérés a kommunikáció zökkenőmentességét garantálja. Az adatközpontú személyre szabás révén a rendszer érezhetően hatékonyabbá teszi a mindennapi munkát, így az IT-támogatás egy reaktív folyamatból valódi prémium digitális szolgáltatássá lényegül át.

Jövőbe mutató alternatíva

Ahogy a vállalatok modernizálják technológiai környezetüket és a munkavállalói élményt (EX) is fejlesztik, a Konecta–Lenovo stratégiai szövetség a hagyományos IT-szolgáltatási modellekkel szemben egy jövőbe mutató alternatívát kínál.

A Konecta-Lenovo partnerség az egyszerűsítést választotta a komplexitás helyett. Az eszközpark, a háttérinfrastruktúra és a terméktámogatás egységesítésével egy olyan rugalmas szemléletmódot alakítottak ki, amely képes a digitálisan fejlett munkaerő legmagasabb igényeit is kiszolgálni.

„Ez a szövetség tükrözi azt az ambíciónkat, hogy újragondoljuk a technológia és a szolgáltatás találkozását. A Lenovo technológiai fölényének és a Konecta CX-szakértelmének ötvözésével egy olyan modellt alkottunk, amely az intelligenciára és a felhasználói elégedettségre épül”

– hangsúlyozta Julien Vidal, a Konecta csoport növekedési igazgatója (CGO).

„A Digital Workplace kezdeményezések középpontjában az áll, hogy javítsuk a munkavállalói élményt, ezáltal felszínre hozzuk a produktivitást, az innovációt, sőt még a kreativitást is”

-tette hozzá Rakshit Ghura, a Lenovo Digital Workplace Solutions alelnöke és általános igazgatója.

„A Konectával közösen segítünk a szervezeteknek abban, hogy hatékonyabb és eredményközpontúbb munkakörnyezetet teremtsenek.”


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Már social media és Google-kampányokra is pályázhatnak a kkv-k

Új lehetőség nyílt a hazai kis- és középvállalkozások számára: immár social media és Google-kampányok megvalósítására, linképítésre, SEO- és PR-cikkek online megjelenítésére is igényelhető támogatás a Modern Vállalkozások Programján belül. A projekteket a Content’ n more (CNM) ügynökség viszi, mely tíz éve támogatja a hazai vállalkozások online láthatóságát.

A DIMOP Plusz, GINOP Plusz, valamint a Demján Sándor 1+1 KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program keretében elérhető pályázatok célja, hogy a kkv-k versenyképesebbé váljanak a digitális térben – olvasható honlapjukon. A CNM ügynökség 10 éve segít hazai vállalkozásokat az online térben való megjelenésben, legyen szó több milliárdos forgalommal bíró cégről, vagy pár főt foglalkoztató vállalkozásról, vagy éppen szárnyait bontogató startupról.

Támogatott Google Ads és Meta-kampányok

A pályázatok kiemelt célja a digitális jelenlét fejlesztése, amely ma már elengedhetetlen feltétele az üzleti növekedésnek. A támogatott tevékenységek között a Content’n more jóvoltából már támogatottan elérhetőek Google Ads kampányok, Meta-kampányok (Facebook és Instagram). Az ügynökség a költés optimalizálásától kezdve a teljeskörű lebonyolítást vállalja, marketingterv kidolgozásával, kreatívok gyártásával, és a kampányt megerősítő SEO-cikkek megjelenések szervezésével. „Egy vállalkozás online jelenlétének megalapozása, legyen szó Goolge vagy AI keresésekről, egyértelműen a SEO-nál kezdődik” – emeli ki Lóska Márton ügyvezető.

Szakértői segítség a kampányok tervezésében és lebonyolításában

A pályázó vállalkozások nem maradnak egyedül a kampányok megvalósítása során. Az ügynökség szakértő csapata a teljes folyamatban képes támogatást nyújtani. Hogy a kampányok folyamatosan a cégek igényeihez legyenek alakítva.

A cég komplex szemlélettel dolgozik: a marketing, a PR és az online sajtómegjelenések összehangolásával segíti a vállalkozásokat abban, hogy igény szerint ne csak direkt eladásokat produkáljanak, hanem hosszú távon is erősítsék márkájukat.

Google Ads és Facebook-kampányok: gyors eredmények, hosszú távú hatás

A jól felépített Google Ads és Facebook-kampányok nemcsak azonnali forgalmat generálnak, hanem értékes adatokat is szolgáltatnak a vállalkozások számára. A hirdetési aktivitást a SEO-alapú tartalommarketing és a célzott PR-cikkek egészítik ki, amelyek erősítik a bizalmat és javítják a láthatóságot. „Egyértelmű, hogy egy gyors készletkisöpréshez a Facebook- és Google Ads kampányok a legcélravezetőbbek

Pályázati forrásból erősíthető az online láthatóság

A Modern Vállalkozások Programján belül elérhető támogatások valódi lehetőséget kínálnak a kkv-knak arra, hogy pályázati forrásból fejlesszék digitális marketingtevékenységüket. A cél nem csupán a megjelenés, hanem az üzleti eredmény: több érdeklődő, nagyobb ismertség és erősebb piaci pozíció.

A támogatási konstrukciók segítségével a vállalkozások biztonságos, szakmailag megalapozott környezetben vághatnak bele a Google- és közösségimédia-kampányokba.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss