Connect with us

Gazdaság

Európai szinten készít stratégiát a digitális készségek oktatásáról a Codecool

2020. december 2-án virtuális nyitóülésen hirdették ki az Európai Szoftverkészség-fejlesztési Szövetség (ESSA) megalakulását.

A 26 ágazati partner – köztük a Codecool Programozóiskola – együttműködésével létrejövő szövetség célja az új európai szoftverkészség-fejlesztési stratégia és szakképzési tanterv kidolgozása és végrehajtása. A szövetség így kívánja kezelni az európai szoftverágazat munkaerőhiányát, mely visszafogja az infokommunikációs szektor növekedését.

Írországtól Görögországig különböző szakképzési intézmények, iparági érdekképviseletek és a privátszektor olyan képviselői, mint az Amazon, az Adecco az Nvidia vagy a Codecool tömörültek szövetségbe, hogy olyan stratégiát dolgozzanak ki, amellyel növelhető az európai infokommunikációs szektor versenyképessége a programozói készségek fejlesztésén keresztül. A négy évig tartó projektet a tagállamok által felállított DIGITALEUROPE szervezet koordinálja, és az Európai Bizottság támogatja az Erasmus+ programon keresztül. Magyar részről a Codecool Programozóiskola mellett a Budapesti Műszaki Egyetem és az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) csatlakozott az ESSA alapítóihoz.

Jelenleg az európai munkaerő 52 százalékának lenne szüksége átképzésre a DIGITALEUROPE felmérése szerint. Ez talán a legegyértelműbben a szoftverfejlesztés területén mutatkozik meg. A technológiai innováció megváltoztatta az informatikai infrastruktúrák tervezésének, kivitelezésének és üzemeltetésének életciklusát. Napról napra új technológiák jelennek meg: felhő, mesterséges, intelligencia, dolgok internete, kiberbiztonság, blokklánc, melyek túlnyomórészt szoftveralapú fejlesztéseket követelnek. A folyamatosan változó technológiai követelményekkel azonban az oktatás és szakképzés nem tud lépést tartani. Így az infokommunikációs szektor megfelelően képzett szakemberek iránti keresletét egyre nehezebb kielégíteni, ami az iparág versenyképességére, innovációs készségének növelésére is hatással van. A piaci szereplőknek rövidebb és hatékonyabb oktatási ciklusokra van szüksége, valamint szorgalmazzák a képzési oldal és a munkaadók igényeinek jobb összehangolását is.

„Saját korábbi tapasztalatunk, de az iparágban is többen osztják azt a véleményt, hogy túl nagy idő telik el a képzési igény felmerülése és jóváhagyott oktatási programok beindulása között, és a kínálat még így sem feltétlen találkozik a kereslettel. Ezért indokolt a rugalmasabb, rövidebb, változatosabb tanulási útvonalak kialakítása”

– magyarázza Boda József a Codecool Programozóiskola társalapító-ügyvezetője.

„A Codecool éppen azért jött létre, hogy rövid idő alatt tudjunk magasan képzett, a munkaerőpiaci igényekhez igazodó készségekkel rendelkező szoftverfejlesztőket partnereink rendelkezésére bocsátani. Büszkék vagyunk, hogy az IT-szakemberek képzésében szerzett tapasztalatainkra európai szinten is szükség van, így örömmel csatlakoztunk az ESSA-hoz.”

A szövetség célja, hogy egy olyan innovatív és átfogó szakképzési tervet állítsanak össze, amely a különböző munkakörökre testre szabható, és amely tartalmazza azokat a kompetenciákat, tudást és készségeket, amelyre a munkaerőpiacnak szüksége van.  A projekt elején a piaci és üzleti igények elemzésére kerül sor, hogy valós adatokra alapozhassák mind a szoftverkészség-fejlesztési stratégia, mind a szakképzési programok fejlesztését és végrehajtását. A tanterv és a tananyagok felvértezik a tanulókat az infokommunikációs szektorban szükséges kompetenciákkal, és ezek megszerzését EU-szerte elismert tanúsítványokkal igazolhatják.

Az ESSA-projekt keretein túlmutató további fejlődés érdekében a szövetség tagjai hosszú távú stratégiát dolgoznak ki a szövetség folyamatos bővítésére, valamint a szoftverkészség-fejlesztési stratégia és a szakképzési programok folyamatos fejlesztésére. Emellett létrejön az Európai Szoftverkészség-fejlesztési Közösség, amely online platformot biztosít a szoftveripar és a szakképzés közötti diskurzusra, tudásmegosztásra, best practice-ek terjesztésére, így biztosítva a projekt eredményeinek uniós szintű elfogadását és hasznosítását.

Gazdaság

Lassult az IT munkaerőpiac, kihívás a cégeknek a toborzás

Az IT szektor ment át az egyik legnagyobb változáson a munkaerőpiacon az elmúlt néhány évben.

Míg a járványhelyzet alatt még különösen magas kereslet mutatkozott az informatikai területen aktív munkavállalók iránt, addig ez mostanra jelentősen csillapodott. A toborzás viszont továbbra is számottevő erőbefektetést igényel a HR szakemberek részéről, mert a munkavállalói aktivitás is mérséklődött – derült ki a Profession.hu Backstage podcast legújabb adásából.

Az álláspiacot lassulás jellemzi az IT területen: a Profession.hu adatai alapján egyrészről a munkalehetőségek száma lecsökkent, ezzel párhuzamosan viszont nem nőtt meg jelentősen az egy hirdetésre jutó átlagos jelentkezőszám, tehát a munkavállalói aktivitás is mérséklődött a területen.

Hogyan találhatnak a cégek jó IT-s kollégát?

A jó szakemberek megtalálása, felvétele és megtartása továbbra is jelentős kihívás az IT toborzási terület számára. Gyakran abba a hibába esnek a munkaadók, hogy túl hosszúra nyújtják az elvárások listáját annak ellenére, hogy az elvárások között megjelölt egyes képességek nem is esszenciálisak az adott munkakör teljesértékű betöltéséhez.

„A munkaadók jelentősen tágíthatják a jelöltbázist azzal, ha átgondolják a munkakörrel járó feladatokat és az ezek teljesítéséhez szükséges képességeket. Ennek mentén pedig ajánlott csak valóban lényeges elvárásokat támasztaniuk a jelöltek felé. Így több munkakeresőt szólíthatnak meg a nyitott pozícióval, és nagyobb eséllyel találhatnak a csapatba jól illeszkedő kollégát. Ugyanez igaz a tapasztalattal kapcsolatos elvárásokra is: ha van olyan jelentkező, aki érezhetően jobban illeszkedik a közösségbe vagy akár a cégkultúrába, de nincs meg minden elvárt készsége, érdemes a vállalatoknak átgondolniuk, hogy egy keveset engedjenek ezen a téren a meghatározottakból, mert idővel megtérülhet”

– magyarázza Varga Zsófia, a Profession Services technológiai keresésekkel foglalkozó csapatának vezetője.

A korábbi években tapasztalt turbulens IT piacon kiemelten magas volt a cégek pályakezdő szakemberek iránti kereslete is. Mostanra ez a munkaerőigény áthelyeződött a releváns és több éves szakmai tapasztalattal rendelkező senior munkavállalókra, a juniorok lehetőségei pedig beszűkültek annak ellenére, hogy jelentős potenciál rejlik bennük az IT szegmensben. „A juniorokkal való közös munka kimondottan előnyös lehet az IT területen: cégként egy olyan szakembert képzünk ki, akinek a szaktudását könnyebben bővíthetjük olyan elemekkel, amelyek számunkra a leginkább hasznosak, illetve már a legelején beletanulhat a vállalat működésébe. Emiatt a jó toborzási folyamatnak flexibilisnek kell lennie” – fogalmazott Paksy Bálint, a magyarországi Nokia privát mobilhálózatokért felelős osztályának vezetője.

Mi változott a mesterséges intelligencia elterjedése óta?

Az MI elterjedése egyértelműen elkezdte formálni az informatikai területet is, számos munkakört alakított át, és kiszélesítette a lehetőségeket a hatékony munkavégzés terén. Jelentős versenyelőnyre tehetnek szert, és hatékonyabban tarthatják meg a munkavállalóikat azok a munkáltatók, amelyek belső továbbképzési lehetőséget nyújtanak a dolgozóik számára. Így egyrészt a dolgozók könnyebben tudnak igazodni a változásokhoz és az MI nyújtotta lehetőségeket is hatékonyabban tudják integrálni a munkavégzésükbe.

„Sokan féltek kezdetben attól, hogy a mesterséges intelligencia munkahelyeket, illetve feladatköröket szüntet meg többek között az IT piacon is, azonban ez nem így van. Az MI-től nem érdemes félni, hanem használni kell: elsősorban eszközként érdemes rá tekinteni és átgondolni azt, hogy hogyan tudjuk integrálni a napi munkafolyamatainkba, hogy minél jobban, gyorsabban, hatékonyabban oldjunk meg feladatokat”

– javasolta Lajkó Károly, az SAP senior IT toborzási tanácsadója.

A munkaadóknak a rendezvényeken való jelenlétben továbbra is jelentős toborzási lehetőségek rejlenek, mert ezeken közvetlenül tudnak kommunikálni a potenciális jelöltjeikkel. Az adásban elhangzott beszámolók alapján az iparági állásbörzék, az IT versenyek, illetve az egyetemeken való jelenlét továbbra is fontos szerepet játszanak a sikeres munkaerő-felvételben.

Általánosságban elmondható a magyarországi IT álláspiaccal kapcsolatban, hogy sokkal inkább nevezhető normalizálódásnak a jelenleg is zajló csökkenés az álláshirdetések számában, mintsem zuhanásnak. A nyitott pozíciók száma az elmúlt néhány évben ugyanis kimondottan magasnak számított a területen, ehhez képest mérsékelt munkavállalói aktivitás mellett.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

AI Act megfelelőség – A vélt versenyelőnyből súlyos bírság lehet, ha nem tartjuk be a szabályokat

Az AI-technológiák jelentős előnyöket kínálnak a vállalatok számára, ugyanakkor helytelen használatuk súlyos következményekkel is járhat.

Az Európai Unió mesterséges intelligencia rendelete alapján 2025. február 2-tól akár 35 millió eurós vagy az éves globális árbevételük 7 százalékának megfelelő bírságot jelenthet a tiltott AI-tevékenységet végző vállalatok számára. A szabályozásnak való megfelelés védelmet nyújt a bírságokkal és reputációs károkkal szemben.

A mesterséges intelligencia (AI) alkalmazásának globális szabályozásában zászlóshajónak számító jogszabály, az Európai Unió mesterséges intelligencia rendelete (AI Act) 2024. augusztus 1-jén lépett hatályba. A rendelet célja az AI-rendszerek etikus és biztonságos használatának elősegítése, miközben technológia-semleges, kockázatalapú megközelítést alkalmaz.

Az AI Act alkalmazási köre széles. Nemcsak az Európai Unióban működő gyártókat, importőröket, forgalmazókat és szolgáltatókat érinti, hanem az EU-n kívüli vállalatokat is, ha azok termékei vagy szolgáltatásai elérhetők az uniós piacon, vagy hatással vannak uniós állampolgárokra. A jogszabály értelmében 2025. február 2-tól akár 35 millió eurós vagy az éves globális árbevételük 7 százalékát kitevő pénzbüntetést is jelenthet azoknak a vállalkozásoknak, amelyek tiltott AI-tevékenységeket folytatnak. Az AI Act olyan gyakorlatokat sorol a tiltott kategóriába, amelyek súlyosan sérthetik az alapvető emberi jogokat, jelentős fizikai vagy pszichológiai kárt okozhatnak, vagy hátrányos megkülönböztetést eredményezhetnek.

„Az AI Act-nek való megfelelőség biztosítása nem csupán jogi kötelezettség a vállalatok számára, hanem reputációjuk, megbízhatóságuk megőrzése szempontjából is kritikus. Mivel a szabályozás rendkívül összetett és a hatálya az Európai Unió határain túlra is kiterjed, a cégeknek proaktívan kell fellépniük. Ez azt jelenti, hogy a megfelelőség biztosításának érdekében át kell vizsgálniuk a teljes értékláncukat, egészen a fogyasztókig”

– mondta dr. Barta Gergő, a Deloitte Vezető AI Menedzsere és Szakértője.

Szervezeti Roadmap és AI kockázatkezelési keretrendszer kialakítása

A rendeletben, illetve harmonizált jogszabályokban lefektetett követelmények maradéktalan betartásának egyik kulcstényezője a szervezeti és technológiai megfontolások sikeres felmérése és menedzselése. Fontos, hogy a vállalatok egy átfogó AI-stratégia részeként vizsgálják az AI Act-ben megfogalmazott követelményeket.

„Iparági tapasztalataink alapján számos vállalat megfelelőségi tervéből hiányzik az AI-stratégia kialakítása, aminek következtében a szabályozási megfelelőség nehézségekbe ütközik. Ennek legfőbb oka, hogy a meglévő vállalatirányítási struktúrák és kockázatkezelési keretrendszerek jellemzően nem tartalmazzák az AI-technológiák által jelentett kockázatok hatékony kezeléséhez szükséges speciális elemeket és mechanizmusokat”

– mondta Prisznyák Alexandra, a Deloitte Vezető AI és Robotika Szakértője.

Komplex AI-rendszerek és tiltott AI-gyakorlatok

A tiltott AI-gyakorlatok megfelelő azonosítása érdekében a piaci szereplőknek alaposan meg kell vizsgálniuk az alkalmazott AI megoldásaikat.

Attól függően, hogy milyen célt szolgálnak, az AI-megoldások gyakran egyetlen rendszer különböző részegységeit alkotják. Ez megnehezítheti az adott részegységek, illetve az egész AI-rendszer megfelelő kockázati besorolását is.

„Az eseti értékelés elengedhetetlen a megfelelő kategorizáláshoz, különösen a komplex AI-rendszerek esetében, amelyek eltérő kockázati profilokkal rendelkezhetnek iparágtól és alkalmazási kontextustól függően”

– mondta dr. Nagy Dániel Attila, a Deloitte Legal Vezető Adatvédelmi és Technológiai Jogi Szakértője.

Például egy hitelbírálati rendszerben a hitelminősítő modell központi elem, míg egy munkavállalókat támogató chatbot a hitelbírálatot végző munkavállaló kapcsolódó dokumentumkezelését, jelentéstételi feladatait támogatja. Ennek megfelelően az egyes alkomponensek eltérő kockázati kezelést és megfelelőségi lépéseket igényelnek.

A vállalatok sikeres felkészülését az AI Act-nek megfelelő működésre a szervezet átfogó strukturális és folyamatátalakítási igényének felmérése mellett az is elősegítheti, ha a munkavállalókat a szervezet minden szintjén támogatják az AI-kompetenciák elsajátításában.

A Deloitte tiltott AI-gyakorlatok felismeréséről és azok megfelelő kezeléséről szóló tanulmánya itt érhető el.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

2025-ben is Top Employer minősítést kapott a Yettel

Sorozatban a második alkalommal szerepel a mobilszolgáltató a legjobb hazai munkáltatók listáján. Idén 20 hazai cég szerezte meg a független nemzetközi intézet, a TOP Employers Institute minősítését.

A tavalyi évet követően 2025-ben is a legjobb magyarországi munkáltatók közé került a Yettel a független nemzetközi intézet, a Top Employers Insitute auditja alapján, mely egy kiemelkedő munkáltatói gyakorlatokat tanúsító globális intézmény. Programja révén lehetővé teszi a vállalatok számára, hogy a legkülönbözőbb területeken értékeljék, és javítsák a munkavállalói környezetet. Segít megismertetni a jó gyakorlatokat, miközben a sikeresen pályázó szervezetek hitelesített, minősített és elismert munkáltatókká válhatnak. A cégcsoportban a hazai vállalaton kívül a bolgár Yettel is megszerezte a minősítést. Magyarországról idén összesen 20 cég került a listára.

„Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy idén is megszereztük a legjobb munkáltatóknak járó címet, mert ez visszaigazolja, hogy jó úton járunk a generációkon átívelő inspiráló munkahellyé válás útján, és hogy mindaz, amit a kollégákért teszünk, valódi hatással bír, és ez nemzetközi mezőnyben is elismerést szerez” – mondta el Szalai Enikő, a Yettel HR vezérigazgató-helyettese. „Elkötelezettek vagyunk abban, hogy hosszú távon is életben tartsuk a jól működő gyakorlatainkat, és figyelembe vegyük a fiatalabb generációval érkező új igényeket is, ezeket összhangba hozzuk a vállalaton belül”

– tette hozzá.

A vállalat 2025-ben igyekszik a még fejlesztendő területekre fektetni a hangsúlyt: külön fókuszt kap idén a szervezeti kultúra további finomhangolása, a munkáltatói márka építése és a kiválasztási folyamat erősítése.

A Yettelnél különösen büszkék a kollégáknak biztosított kiemelkedő juttatási csomagra és a munkavállalói életciklus tudatos támogatására és követésére. Évek óta sikeres az apasági szabadság, amelynek keretében a törvényileg biztosított 5 napon felül további 4 hetes fizetett távollétet igényelhetnek azok, akiknek partnere gyermekvállalás miatt szülési szabadságra megy, valamint a nagyszülői szabadság, amelynek keretében a vállalatnál 5 nap fizetett szabadság jár azon munkavállalóknak, akiknek unokájuk született. A cégnél minden kollégának alanyi jogon jár élet-, betegség- és balesetbiztosítás, valamint magánegészségügyi szolgáltatás, és évek óta jól működik az a program, amely minden munkavállalónak díjmentesen elérhető szakmai tanácsadást nyújt jogi, pénzügyi, egészségügyi és életmódbeli, vagy akár lelki, magánéleti problémák esetében. A koronavírus járvány idején hozta létre és azóta is működteti a vállalat a Szolidaritási Alapot, amelynek célja, hogy azokat a kollégákat segítse, akiknek váratlan és nehéz pénzügyi helyzettel kell szembenézniük.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Friss