Connect with us

Gazdaság

Gigaberuházás keretében érkezik a robotizáció a hazai villamossági piacra

Innováció és létszámbővítés a Daniella Kft.-nél

Egy közel 2 milliárd forintos beruházás keretében új logisztikai raktárközpontot épített a villamossági termékek kis- és nagykereskedelmével közel 30 éve foglalkozó Daniella Kft.

A 2021. január elejétől működő 12 000 m2-es csarnok a hazai villamossági piac legfejlettebb és leginnovatívabb raktára lesz, amelyben egy robotizált rendszer optimalizálja, gyorsítja és pontosítja majd a logisztikai munkafolyamatokat.

A dinamikusan fejlődő, kétszeres MagyarBrands díjas magyar vállalat átfogó fejlesztése nem csupán technológiai jellegű, de nagymértékű létszámbeli növekedést is jelent, hiszen a vállalat logisztikai munkaerőállományát is 40%-kal bővíti. A cég növekedését az is jól mutatja, hogy a logisztika és az e-kereskedelem terén is újító vállalat idén nyáron a Magyar Nemzeti Bank által elindított vállalati kötvényvásárlási program keretében 3,6 milliárd forintos sikeres kötvénykibocsátást is végrehajtott. Ez nem csupán a Daniella Kereskedelmi Kft. vásárlóközönségének a cégbe vetett töretlen bizalmát példázza, hanem a hazai befektetési piacét is.

A beruházással duplájára nő a piacvezető cég raktárkapacitása

A közel harminc éve működő Daniella Kft. egy kezdetben 4 fős vállalkozásból mára több mint 320 főt foglalkoztató, közel 20 milliárd forint árbevételű piacvezető céggé nőtte ki magát. A villamossági anyagok kis- és nagykereskedelmével foglalkozó vállalat a 31 telephelyével, valamint a B2B és B2C webáruházával valódi országos lefedettséget tudhat a magáénak. A 3,6 milliárd forintos tőkebevonásnak köszönhetően több nagy volumenű fejlesztés is megvalósulása is felgyorsul, amelyek között a legjelentősebb a közel 2 milliárd forintból létrejövő nagytarcsai logisztikai központ megépítése. A hazai villamossági piacon egyedülálló beruházásról beszélhetünk, amely új fejezetet nyit a dinamikusan fejlődő cég életében, hiszen raktári kapacitásuk duplájára nő, így a korábban 6000 m2-es helyett januártól már egy dupla akkora, 12 000 m2-es raktárból szolgálják ki a vásárlóik igényeit.

„A Daniella Villamosságnál minden szükséges eszköz, tudás, és infrastruktúra adott ahhoz, hogy a forgalmunkat is megduplázhassuk. A raktári beruházásunk a webáruházi innovációnk, a sok egyéb fejlesztéseinkkel karöltve tekinthetőek egy átfogó innovációs programnak is, amely óriási jelentőséggel bír a cég életében. Ennek köszönhetően piacunkat a jövőben is dominálni tudjuk, szélesebb körben pedig a hazánkban működő cégek között technológiai tekintetben vett elithez csatlakozhatunk. Így azt mondhatom, hogy bár a koronavírus idén érintette a piacunkat is, mégis, mi több szempontból is jelentős évet zárhatunk 2020-ban.”

– nyilatkozta Hadnagy Ernő, a cég ügyvezető igazgatója.

Hogyan működik a magyarországi villamossági piac legmodernebb, robotizált okosraktára?

Napjainkban az innovatív és gazdaságos logisztika, az ipar 4.0 egyre nagyobb arányban alkalmaz automatizált, programok által vezérelt okos megoldásokat. Ide tartozik a Daniella új csarnokában hamarosan szolgálatba álló robotizált raktári rendszer is, amelynek feladata a villamossági piacon ismert apróanyagok raktározása, hatékony kiszedése és csoportosítása lesz. A négy emelet magas raktári polcsorokról egyedi módon, egy direkt erre a célra fejlesztett szoftver által vezérelve zajlanak majd a raktározási és kiszedési munkálatok. Az innovációnak köszönhetően a logisztikai folyamatlánc egy része automatizálttá válik, felgyorsul, még pontosabb lesz. Mindez tehát optimalizálja a folyamatokat, ezáltal a hatékonyság nagy mértékű növekedése várható. Az intelligens robotmegoldások alkalmazása hatalmas technológiai előrelépést jelent a cég, és ezzel párhuzamosan a magyar villamossági anyagkereskedelem számára egyaránt.

Új munkahelyeket teremt a robotizáció a Daniella Kft.-nél

A robotizációs technológiák alkalmazásánál joggal merül fel a kérdés, hogy vajon a munkaerő számbeli csökkenését eredményezi-e egy ilyen fejlesztés. Fontos megemlíteni, hogy a Daniella Kft. új logisztikai komplexumában a robotizált raktári rendszer jövőbeni alkalmazása hatékonyabbá teszi a raktározási és árukiszolgálási folyamatokat, de nem váltja fel az emberi munkaerőt. Sokkal inkább arról beszélhetünk, hogy új, magas hozzáadott értékű munkaköröket hív életre ez a fajta fejlesztés. A logisztikai beruházással és a friss technológia bevezetésével a logisztikai egység a munkatársi állomány tekintetében is nagy fejlődésen megy át, a 40 %-os létszámbeli növekedésén túl, szellemi és szakmai tőke bővülés is. Az általános raktári feladatkörök mellett naprakész, magasan kvalifikált pozíciókkal gazdagodik a terület, amelynek köszönhetően az infrastrukturális és IT jellegű fejlesztéseket a cég a lehető leghatékonyabb módon tudja hasznosítani. Így elmondható, hogy a nemzetgazdasági szempontból is kiemelt jelentőséggel bíró beruházás rengeteg új munkahelyet teremt, hiszen az általános bővülés mellett új munkakörök, pozíciók is létrejönnek.

A beruházásról készült videó ide kattintva megtekinthető:

Gazdaság

NAV 2024: kevesebb vizsgálat, több eredmény − új korszak az adatvezérelt ellenőrzésekben

Megjelent a NAV 2024-es tevékenységét összegző évkönyv, amelyből kiderül: az adóhatóság kevesebb, de célzottabb ellenőrzéssel dolgozik, miközben hatékonysága látványosan nőtt.

A Deloitte szakértői szerint a transzferár-ellenőrzések, az online kereskedelem és az újonnan alakult vállalkozások számíthatnak fokozott figyelemre 2025-ben és 2026-ban.

 Az Online Számla rendszernek köszönhetően, amely minden számlát elektronikusan rögzít és továbbít az adóhatóságnak, jelentős mértékben fehéredett a gazdaság, azonban a NAV megállapításainak 90 százaléka még mindig áfával kapcsolatban született. A rendszer lehetővé teszi, hogy az adóhatóság szinte élőben lássa a gazdasági eseményeket, ezért az áfa-visszaélések gyorsan azonosíthatóak.

Két tényező biztosan „piros lámpát” kapcsol a NAV rendszereiben: ha nincsenek összhangban az adóbevallások az online adatokkal, illetve, ha extrém módon növekszik a forgalom.

A KATA-ról való átállás nem zajlott zökkenőmentesen 2024-ben. Az adóhatóság több mint 300 alkalommal célzottan vizsgálta az érintetteket, és 161 millió forintnyi hiányzó adót tárt fel. Ezek a vizsgálatok várhatóan a közeljövőben is folytatódni fognak az átállás végéig.

Az évkönyv rámutatott arra is, hogy az ingatlanértékesítéssel kapcsolatos adószabályokat sokan nem ismerik megfelelően: a bevallást elmulasztóktól több mint 1 milliárd forint adót és hasonló összegű bírságot szedett be a NAV.

A legnagyobb adózók vizsgálata továbbra is a hatóság fókuszában volt. Háromnegyedüknél talált a NAV valamilyen rendellenességet, miközben a hatékonyság jelentősen javult: az ellenőrzésszám szinte változatlanul maradt, de másfélszer több be nem fizetett adót tártak fel, mint 2023-ban.

Transzferár-ellenőrzések és új trendek a nagyvállalatoknál

A multinacionális cégek transzferár-ellenőrzései 2024-ben kiemelt hangsúlyt kaptak. A NAV azt vizsgálta, hogy az egy vállalatcsoporthoz tartozó cégek megfelelő, piaci áron számolnak-e el egymás között. A hatékonyság látványosan javult: a korábbi évvel szinte megegyező ellenőrzésszámmal 3,3 milliárd forint helyett már 8 milliárd forintnyi hiányzó adót találtak.

A gyártó szektorban is aktív volt a hatóság: a veszteséges vagy alacsony nyereségű cégeknél öt ellenőrzés keretében 1,1 milliárd forintnyi hiányra derült fény. Új tendencia, hogy a nagyvállalatoknál már nemcsak az áfa-szabálytalanságok, hanem a vállalatcsoporton belüli árazási problémák is egyre gyakoribbak.

A transzferárazás az egyik legösszetettebb terület, ahol a NAV ma már kifejezetten adatvezérelt módszereket alkalmaz. A tapasztalataink szerint a hatóság egyre mélyebben elemzi a vállalatcsoportokon belüli nyereségeloszlást és a piaci árakhoz való viszonyt, ezért a cégeknek a dokumentáció mellett a tényleges gazdasági tartalomra is nagyobb hangsúlyt kell fektetniük.”

– mondta Balázsi Ákos, a Deloitte Legal jogviták és peres ügyek csoportjának ügyvédje.

Új módszerek: tanácsadói kapcsolatok feltérképezése és a kriptovaluták lefoglalása

A NAV 2024-ben új projektet indított a könyvelők és adótanácsadók ügyfélkörének feltérképezésére. A hatóság azonosította, mely vállalkozások veszik igénybe ugyanazon szolgáltatók munkáját, bár az évkönyv még nem részletezi az eredményeket.

Igazi 21. századi fordulatként a NAV négy bűnügyben összesen 224 ezer dollár (mintegy 80 millió forint) értékű kriptovalutát foglalt le. A Deloitte szakértői szerint ez mérföldkő, hiszen a digitális eszközök korábban nehezen voltak elérhetők a hatóságok számára.

A kriptovaluta-ügyletek már nem láthatatlanok a hatóságok előtt. A nemzetközi automatikus információcsere kiterjedésével a NAV néhány éven belül globális rálátást kaphat a digitális tranzakciókra, ami új korszakot hozhat az adóellenőrzésben.”

– mondta Ramocsa Dávid, a Deloitte Legal jogviták és peres ügyek csoportjának ügyvédje.

Kevesebb, célzottabb ellenőrzés – előtérben az együttműködés

A 146 ezer elvégzett vizsgálat több mint 90 százaléka jogkövetési vizsgálat volt, ahol a NAV elsősorban információt gyűjt, nem pedig azonnal büntet. Ezek gyakran egy későbbi, átfogó ellenőrzést készítenek elő. A hatóság megközelítése változik: egyre inkább támogatja az adózókat, és önálló javításra ösztönöz. Büntetést csak komolyabb problémák esetén szab ki, ekkor viszont akár 200 százalékos bírságot is alkalmazhat.

Bírósági sikeresség és fizetési könnyítések

A NAV szakmai teljesítményét jól mutatja, hogy elsőfokon az ügyek 82 százalékát, a Kúria előtt pedig 77 százalékát nyerte meg. Érdekes azonban, hogy a perköltségeknek csak 55, illetve 52 százalékát ítélték meg a hatóság javára – ami azt jelezheti, hogy a nagyobb összegű vitákban az adózók érvelése is erősödik.

A fizetési nehézségek számottevően nőttek: 30 százalékkal több részletfizetési, halasztási vagy mérséklési kérelmet nyújtottak be, amiből összesen 133,2 milliárd forintnyi könnyítést engedélyezett az adóhatóság.

Mi várható a következő évben?

A jelenlegi trendek alapján különösen a következő adózói csoportok számíthatnak fokozott ellenőrzésre:

  • transzferárazással érintett multinacionális vállalatok,
  • adókedvezményeket igénybe vevők,
  • rendszeresen importáló cégek,
  • elektronikus kereskedelmi szereplők.

Magyarországon a korábbi bírósági döntések iránymutatásként szolgálnak a későbbi hasonló ügyekben, ezért a NAV ezeket saját eljárásai során is figyelembe veszi. Az adózók számára érdemes felkészülni: a hasonló esetek tanulmányozása és a korai, proaktív egyeztetés csökkentheti a vitás helyzetek kialakulásának kockázatát.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

A Telekommal 100%, hogy a vállalkozásod nem áll meg

Áramszünet, zsarolóvírus, adatvesztés – csak pár példa arra, milyen váratlan akadályok adódhatnak a digitális térben, melyek a vállalkozások számára akár végzetes következményekkel is járhatnak.

Ezekkel a problémákkal ráadásul gyakran saját szakértő IT csapat nélkül kell a vállalkozóknak megbirkózniuk. Éppen ezért nem meglepő, hogy a Telekom kutatása szerint a vállalkozások negyede lenne hajlandó többet fizetni azért, hogy a fentiekhez hasonló eseményeket elkerülhesse. A Telekom Üzleti Net Nonstop csomagjai instant megoldásokkal biztosítják az üzletmenetfolyamatosságát a vállalkozások számára, még szélsőséges körülmények között is.

 A vállalkozóknak rendkívül sok mindennel kell egyszerre foglalkozniuk és a mai, gyorsan változó világban a vállalkozások működése a kiszámíthatatlanságról és a bizonytalanságról is szól. Maga a világ is követhetetlen tempóban alakul át, miközben turbulens gazdasági környezetre, sokszínű és folyamatosan módosuló ügyféligényekre, technológiai kihívásokra kell naponta megfelelően reagálniuk. Ezek a kihívások különösen nagy nyomást helyeznek a digitális infrastruktúrára és biztonságra, melyek zavartalan működése nélkül ma már elképzelhetetlen az üzletmenet folyamatossága. A Telekom és a BellResearch kutatásai* azt is jelzik, hogy a vállalkozások rendkívül leterheltek, üzleti környezetükben számos negatív gazdasági hatás éri őket, amelyeket ellensúlyozniuk kell. A többségük számára, s különösen igaz ez a mikrovállalkozásokra, általában nem áll rendelkezésre egy saját informatikai csapat a különböző feladatokra.

A digitális biztonság pedig az egyik leginkább érintett terület, ahol a cégek rászorulnak külső informatikai segítségre. Ráadásul a vállalkozások ritkán jutnak professzionális IT-támogatáshoz az adott területen szakértő szolgáltatótól. A kutatási eredmények alapján kézzelfogható segítséget jelenthet számukra egy olyan szolgáltatás, amely folyamatos rendelkezésre állással dolgozik azért, hogy az üzletmenetüket fenyegető kockázatokat elhárítsa.

„Feltöltés közben jött az áramszünet, elszállt minden, amin eddig dolgoztunk”.

„Pont akkor állt le a hálózat, amikor elküldtük az ajánlatot, lemaradtunk egy kivételes lehetőségről”.

„Zsarolóvírus van a gépen, csak abból választhatunk, hogy fizetünk, vagy bedobjuk a törülközőt.”

A legtöbb vállalkozással-vállalkozóval előfordulhatott már valamelyik a fenti krízishelyzetek közül (vagy ha nem, előfordulhat a jövőben). Minél több a technológia a környezetünkben, annál jobban rá vagyunk utalva: felmérhetetlen segítség, de kockázatforrás is egyben. A Telekom 2024q4-es ICT keresleti kutatása szerint a KKV-k mintegy egynegyede – még magasabb díj mellett is – olyan internet-csomagot választana, amely szünetmentes áramforrást és mobilhálózaton biztosított Wi-Fi elérést is tartalmaz.

A Telekomnál elérhető Üzleti Net Nonstop csomagok gondoskodnak róla, hogy aminek működnie kell, az krízisek idején is működőképes maradjon.

„Fejlett digitális eszközökkel, stabil optika hálózattal, valamint gigabit sebességű csomagokkal, gyors és stabil wi-fi mellett lehetséges fenntartani az üzletmenetet, de az Üzleti Net Nonstop csomagok lehetővé teszik azt is, hogy a vállalkozások működése akkor se álljon le, ha áramszünet, hálózati hiba vagy online támadás éri őket”

– ismertette a Telekom megoldásait Sipos Tamás, kis-, és középvállalati szegmens vezető.

A csomagok három kulcsfunkciója: szünetmentes áramforrás, amely áramszünet esetén is biztosítja a kapcsolatot; mobilhálózaton biztosított Wi-Fi elérés, amely automatikusan átkapcsol mobilinternetre, ha a vezetékes hálózat kimarad; valamint adathalászat elleni védelem és kiberbiztosítás, amely extra biztonságot ad az adatok és az üzlet védelmében.

„A Telekom valódi, gyakorlati üzletmenet-folytonossági megoldást kínál a magyar vállalkozásoknak, hiszen célunk, hogy szolgáltatásainkkal a vállalkozások üzletmenetét is támogassuk. Hiszünk benne, hogy ők az ország fejlődésének motorjai – ha ők zavartalanul működnek, azzal az egész ország előrelép. Az üzletmenet digitális fenntartását biztosító szolgáltatásainkkal is tuningoljuk a vállalkozásokat, és így az országot”

– tette hozzá a szakember.

További információ itt érhető el.

*1) Üzleti távközlési piaci részesedési és ICT kereslet kutatás 2024q4, nagymintás (2600), reprezentatív kvantitatív kutatás, amit a Telekom megbízásából a BellResearch végzett.

2) BellResearch, Magyar Infokommunikációs Jelentés 2025


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Aszálykezelési stratégiák a mezőgazdaságban

Hazánk mezőgazdaságának egyik legnagyobb kockázati tényezője az aszály, amely egyaránt kihat a terméshozamra és a gazdálkodók életére.

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) legújabb kötete, az Aszálykezelési stratégiák a mezőgazdaságban átfogóan tárgyalja a szárazság okozta kihívásokat, a termelési rendszerek sérülékenységét, valamint a szélsőséges időjárási feltételekhez való alkalmazkodás szükségességét.

A kiadvány szerkesztői – Dr. Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora és Dr. Zsembeli József, a MATE Nemzeti Éghajlat- és Tájkutatási Központ igazgatója – részletesen mutatják be az aktuális helyzetet Magyarországon, különös tekintettel a 2022-es és 2024-es súlyos aszályokra, amelyek rávilágítottak a fenntartható és az aszály káros hatásait mérséklő mezőgazdasági stratégiák jelentőségére. A szakértők fontosnak tartják, hogy a gazdálkodók mellett a politikai döntéshozók is aktívan részt vegyenek a megfelelő szabályozások és támogatási rendszerek kialakításában, hiszen csak átfogó és összehangolt beavatkozásokkal lehet hatékonyan szembenézni az aszály okozta kihívásokkal.

Amint a könyv előszavában is olvasható, az éghajlatváltozás hatásai egyre kézzelfoghatóbbá válnak a mezőgazdaság mindennapjaiban, különösen a csapadékeloszlás kiszámíthatatlansága és a gyakrabban jelentkező aszályos időszakok révén. Magyarországon az aszály a mezőgazdasági termelés kockázatának egyik, ha nem a legmeghatározóbb tényezője. Bár az árvizek, a korai fagyok, a kártevők és egyéb kockázati tényezők komoly kihívások elé állítják a gazdálkodókat, a mezőgazdasági termelés és bevételkiesés szempontjából egyetlen más termelési kockázati forrás sem olyan jelentős országosan, mint az aszály. A nagy szárazság csökkentheti a terméshozamokat, a gazdálkodókat arra késztetheti, hogy szűkítsék a termesztett növények körét és területét, növeljék a termelési inputokat, például a növénytermesztésben az öntözésre vagy az állattenyésztésben a takarmányokra, állatjólétre fordított költségeket.

Az „Aszálykezelési stratégiák a mezőgazdaságban” című könyv célja, hogy gyakorlati és tudományosan megalapozott útmutatást nyújtson a gazdálkodóknak, agrárszakembereknek és döntéshozóknak arra, miként készülhetnek fel hatékonyan az aszályok következményeire. A könyv szerzői azonban nem csupán a kihívásokra kívánják felhívni a figyelmet, hanem azokra a lehetőségekre is, amik segítségével a mezőgazdaság alkalmazkodóbbá, ellenállóbbá és hosszú távon is életképessé válhat. Ennek érdekében a kötet átfogó képet ad az aszály élettani és gazdasági hatásairól, a korszerű vízgazdálkodási technikákról, valamint bemutatja a fenntartható, adaptív gazdálkodási módszereket, amelyek segíthetnek enyhíteni a vízhiány okozta károkat.

A gazdálkodók akár jelentős mértékben is alkalmazkodhatnak a szárazsághoz, a talaj nedvességmegtartó képességét növelő beruházások és intézkedések révén. A különféle talajvédő, nedvességtakarékos művelési módok és gyakorlatok, amelyek növelik a talaj szervesanyag-tartalmát, miközben csökkentik a talaj nedvességveszteségét – mint például a direktvetés vagy a redukált talajművelés, a takarónövények használata, a megfelelő vetésváltás stb. – segíthetnek a gazdaságoknak alkalmazkodni az aszály egyre növekvő kockázatához. Az öntözés hatékonyságának növelése is csökkentheti az aszály okozta károkat. A kötet számos további lehetőséget is felkínál a gazdálkodóknak.

A közelmúltban tapasztalt számos jelentős aszály arra ösztönzi a szakpolitikát, hogy a fókusz a rövidtávú aszályreagálásról a hosszútávú szárazságtűrő képesség kiépítése felé mozduljon el. Az aszályhoz való alkalmazkodás adekvát stratégiai megoldásokat igényel mind ágazatonként, mind régiónként. A kiadvány multidiszciplináris megközelítésben tárgyalja az aszály problémakörét, egyben bemutatja a legújabb kutatási eredményeket, gyakorlati alkalmazásokat, valamint hosszútávú megoldási stratégiákat a mezőgazdaság, a vízgazdálkodás, a környezetvédelem és a társadalmi rendszerek számára.

Ajánljuk ezt a könyvet mindazoknak, akik elkötelezettek a mezőgazdasági termelés jövőjének megőrzése iránt, valamint azoknak, akik mélyebb ismeretekre vágynak az aszály okairól és következményeiről.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss