Connect with us
Hirdetés

Gazdaság

Évente több mint félmillió forintot dobnak ki a magyar háztartások

Évente több mint félmillió forintot dobnak ki a magyar háztartások

Az idei év korlátozásai mindenkit tudatosabb bevásárlásra ösztönöztek, a Samsung legújabb kutatásából azonban kiderül, hogy a megvásárolt ételek tárolásában már kevésbé előrelátók a magyarok.

A hűtő és más konyhai tárolók nem megfelelő használata akár százezres nagyságrendű kidobott élelmiszerhez is vezethet egy-egy háztartásban.

A gyümölcsök vannak a legnagyobb veszélynek kitéve a magyar háztartásokban, a legtöbben rossz helyen tartják a körtét (76 százalék), az almát (86 százalék) és a narancsot (83 százalék) is. Ezeknek a hűtőben lenne a helyük, ahol tovább eltarthatók. A felmérés szerint, hasonló okokból, a megvásárolt élelmiszerek sokkoló, 29 százalékát dobják ki a magyarok évente, így akár 597 580 forintnyi étel is a kukába kerülhet háztartásonként. Az adatok alapján legnagyobb arányban a fűszernövényektől (38 százalék), a készételektől (37 százalék) és a szószoktól vagy öntetektől (38 százalék) szabadulnak meg a felhasználók. Meglepő eredmény, hogy olyan drága, kényelmi termékek, mint a fagyasztott készételek, gyakran maradnak a hűtőben, így értékes helyet foglalnak, később mégis kidobják őket.

Az olyan termékek, mint például a ketchup pazarlása két főbb okra vezethető vissza. A felhasználók nehezen tudják eldönteni, hol tárolják, hiszen több mint negyedük (27 százalék) a hűtőn kívül tartja. Felbontás előtt ez is jó megoldás lehet, azonban a megkezdett üveget mindenképpen hűtőbe kell tenni. A hasonló szószok és ízesítők csomagolásán ráadásul sokszor nem látható, mennyi maradt bennük, ami újravásárláshoz és így a fölösleg kidobásához vezethet. A megfelelő tárolás így nemcsak a pazarlást csökkentheti, hanem a helykihasználást is hatékonyabbá teheti.

A megkérdezettek több mint egyharmada (36 százalék) úgy gondolja, elkerülhetné a pazarlást, ha jobban rendszerezné az élelmiszereket, a válaszadók több mint kétharmada (69 százalék) szerint pedig tovább elállnának az ételeik, ha megfelelő módon tárolnák azokat.

A Samsung éppen ebben kínál segítséget a felhasználóknak. A vállalat innovatív megoldásai, mint a No Frost, vagy az Optimal Fresh+ technológiák segítenek megtartani az ételek minőségét, a Samsung új RB7300 hűtőjét pedig úgy tervezték, hogy a romlandó termékek frissességét is hosszú ideig megőrizze, hogy a felhasználók tovább élvezhessék a kedvenc ízeiket.

A kutatás alapján az élelmiszer kidobásának leggyakoribb okai között szerepel a nem ellenőrzött lejárati dátum (37 százalék), a nem megfelelően tervezett bevásárlás (35 százalék) és a hűtőben felejtett termékek (25 százalék).

Azok számára, akik szeretnének hosszabb időre előre helytakarékosan bevásárolni vagy gyakran feledkeznek meg a hűtőben megbúvó termékekről, ideális megoldást kínál a Samsung SpaceMaxTM technológiája, amely a vékonyabb oldalfalaknak köszönhetően biztosít több helyet a hűtőben, miközben annak mérete a megszokott marad.

Élelmiszertárolási tippek

Termék Megfelelő tárolás helye
Narancs Hűtő
Körte Hűtő
Fokhagyma Hűtő
Alma Hűtő
Szilva Hűtő
Szőlő Hűtő
Fűszernövények Hűtő
Répa Hűtő

A Samsung egyszerű, bárki számára megvalósítható tippekkel járul hozzá az élelmiszerpazarlás elleni harchoz és segíti a felhasználókat, hogy tovább frissen tartsák kedvenc ételeiket. Ehhez elég egy pillantást vetni a hűtőre.

  1. Alakítsd a hűtőd elrendezését a saját igényedhez! Mindig lesz egy nagyobb flakon vagy doboz, ami nem fér el úgy, ahogy szeretnéd, a polcokat kiszedni pedig általában nem egyszerű. A Samsung Slide & Fold Fiókjai könnyedén felhajthatók, följebb vagy lejjebb állíthatók így a hűtő tartalmához igazíthatod azokat és egyik termék sem okoz majd fennakadást.
  2. A gyümölcsök és zöldségek eltérő időben érnek és másképp szállítják őket, éppen ezért kiemelten fontos, hogy olyan módon tárold őket, hogy a lehető leghosszabb ideig megőrizzék frissességüket. Egyes gyümölcsöket és zöldségeket, mint például az avokádót, az őszibarackot és a dinnyét, érésük előtt szabad levegőn érdemes tárolni, azonban érésük után érdemes a hűtőszekrénybe tenni.
  3. Az egyenletes hőmérséklet fenntartása érdekében keress olyan modelleket, amelyekben megtalálható a No Frost technológia. Ezzel nemcsak az ételek maradnak hosszabb ideig frissek, de megakadályozza a jég felhalmozódását is, így nem szükséges leolvasztani, a hűtő pedig jégmentes marad.
  4. Nem csak a hőmérséklet, a páratartalom is számít. Használd ki a hűtőszekrény fiókjai által kínált lehetőségeket! Ha teheted, használj olyan fiókokat, amelyek lehetővé teszik a hűtés szabályozását, így a friss gyümölcs és zöldség mennyiségétől függően állíthatod be hőmérsékletet, amelynek köszönhetően azok ropogósak és frissek maradnak, nem vizesednek. Senki nem szereti a fonnyadt salátát!
  5. A nyers húst, a baromfit és a halat mindig a hűtőszekrény alsó polcán tárold, jól becsomagolva! Így megakadályozhatod a szagok terjedését, és a hús leve sem fog más élelmiszerekre csöpögni, ami növelné a keresztszennyeződés kockázatát, amely további élelmiszerpazarláshoz vezethet. A Samsung Optimal Fresh+ zónája lehetővé teszi, hogy a húsokat vagy gyümölcsöket hosszabb ideig, biztonságosan tárold. A csúszkával könnyedén szabályozható a légáramlás, így a hőmérséklet 0 és 3 fok között állítható be. Ez a kis eltérés nagyban befolyásolja a hús, a gyümölcs és a zöldség frissességét. Az Optimal Fresh+ két hőmérsékleti zónára osztja a könnyen kezelhető rekeszt, amelyben egy rugalmasan mozgatható elválasztóval alakíthatsz ki az igényeidnek megfelelően nagyobb vagy kisebb helyet.

„A hűtőszekrény fiókjának alján felejtett zöldségek látványát mindannyian ismerjük, de néhány apró változtatással ez a múlté lehet. Elég egy kicsit odafigyelni a szokásainkra, tudatosan átrendezni a hűtőt és megismerni a különböző ételek optimális tárolási módját, így tehetünk mi az élelmiszerpazarlás ellen a hétköznapokban – mondta el Samu Zsófia, a Samsung Magyarország kommunikációs vezetője. – Gondoljuk át, hogyan használhatjuk ki legjobban a hűtőben rendelkezésre álló helyet és a funkciókat, hogy az ételek minél hosszabb ideig frissek maradjanak! Az RB7300 hűtőszekrény Rack & Shelf funkciója segít csökkenteni a hűtőszekrényben található holtteret, így hatékonyabban tárolhatunk több terméket. Amennyiben a rendelkezésre álló konyhai tér korlátozott, a Samsung SpaceMax™ technológiája jelenthet megoldást. A vékonyabb falaknak köszönhetően a kívülről azonos méretű hűtő belül nagyobb kapacitással bír.”

Ötből négy (83 százalék) megkérdezett magyar ember bűnösnek érzi magát az elpazarolt ételmennyiség miatt, a megkérdezettek több mint kétharmada pedig (71 százalék) a korlátozások miatt még inkább tudatában van az élelmiszerpazarlásnak. Ugyanakkor a válaszadók háromnegyede (74 százalék) már kész tervvel rendelkezik, hogyan vegye fel a harcot az otthonában a probléma megoldása érdekében.

A 11 európai országban, 20 000 fő részvételével végzett kutatás során kiderült, hogy Svájcban veszett kárba a legtöbb élelmiszer, őket szorosan követte Norvégia, Olaszország és Franciaország.

A hűtőszekrény optimális elrendezéséről és az élelmiszerpazarlás kezeléséről további információ a https://www.samsung.com/hu/explore/food-home/four-simple-tips-for-better-fridge-management/ weboldalon érhető el.

Megjegyzések

Európai kutatás, amelyet a 3gem kutató csoport 11 országban végzett 2020 novemberében, 2000 magyar felnőtt megkérdezésével.

A pénzbeli kár értékét a válaszadók átlagos heti kiadásai és az összes kategória becsült átlagos fogyasztása / hulladékai alapján számították. Az éves adatok ez alapján, az év heteinek szorzatával számítva.

Gyakran helytelenül tárolt ételek

Hűtőszekrényben tárolja Hűtőszerkényen kívül tárolja Nem használja a háztartásban Megfelelő tárolás helye
Narancs 15% 83% 2% Hűtő
Körte 19% 76% 5% Hűtő
Fokhagyma 13% 84% 3% Hűtő
Alma 12% 86% 2% Hűtő
Szilva 25% 67% 8% Hűtő
Szőlő 34% 62% 4% Hűtő
Fűszernövények 27% 67% 6% Hűtő
Répa 45% 53% 2% Hűtő

Legmagasabb arányú élelmiszerpazarlás

Kategória Hulladék
Fűszernövények 38%
Szószok/Öntetek 38%
Készételek 37%
Szárazáru 32%
Édességek/Csokoládé 30%
Zöldségek 30%
Kenyér 29%
Gyümölcs 28%
Tejtermékek 27%
Húsok 26%

Élelmiszerpazarlás országonként

Rangsor (Pénzbeli kár alapján) Ország
1 Svájc
2 Norvégia
3 Olaszország
4 Franciaország
5 Belgium
6 Németország
7 Hollandia
8 Svédország
9 Lengyelország
10 Egyesült-Királyság
11 Magyarország

Gazdaság

Megjelentek a Wekerle Plusz lakáshitel részletszabályai

Kedden este megjelent a Magyar Közlöny oldalán a Wekerle Plusz lakáshitelről szóló kormányrendelet, amely a legfeljebb 50 millió forintos kedvezményes lakáshitel feltételeit részletezi.

A program jogilag már szerdán elindulhat, a bankoknak azonban még biztosan kell idő a felkészüléshez.

Az Otthon Startra pályázóknak néhány nap haladékot adott a kormány. Szép csendben pedig a CSOK Plusz és a falusi CSOK ügyleti kamatai is módosultak. A Bank360 összefoglalta a legfontosabb részleteket.

Már jogi akadálya sincs annak, hogy a kedd délelőtti bejelentés alapján október 28-án elindulhasson a Wekerle Plusz lakásszerzési hitel, kedden este ugyanis megjelentek a Magyar Közlönyben a vonatkozó részletszabályok. A már ismertetett feltételek alapján a Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsön keretében a 18 és 45 év közötti jogosultak legfeljebb 50 millió forintos hitelt vehetnek fel, maximum 25 éves futamidőre. Az új lakások esetében legfeljebb évi 3 százalékos, használt lakásoknál legfeljebb 5 százalékos kamatot kell fizetni.

Pontosít a kormányrendelet: kik lesznek jogosultak az igénylésre?

A Wekerle Plusz lakáshitelt egy igénylő csak egy alkalommal veheti fel. Házaspárok vagy élettársak csak együttes igénylőként adhatják be az igénylést. A hitelszerződésbe adóstársként kizárólag az igénylő szülője, valamint testvére vonható be, azzal a feltétellel, hogy nem szerezhetnek tulajdont a lakásban.

Együttes igénylés esetén a pár mindkét tagjának meg kell felelni az alapfeltételeknek:

  • Büntetlen előélettel kell rendelkezniük.
  • Nem lehet a jogszabályban megengedettnél nagyobb köztartozásuk.
  • Nem rendelkezhetnek a Központi Hitelinformációs Rendszerben kizáró tartozással, kivéve, ha azt legalább egy éve rendezték.
  • Az igényléskor nem állhat fenn más lakáscélú állami kamattámogatott kölcsönjogviszonyuk.
  • Nem állhat fenn velük szemben korábbi lakástámogatás visszafizetésére vonatkozó kizáró ok.

Nem feltétlenül kizáró ok a korábbi lakástulajdon

A korábbi Otthon Start Programhoz hasonlóan itt sem feltétlenül kizáró ok, ha az igénylőnek már volt valamilyen ingatlantulajdona, a Wekerle Plusz esetén viszont eltérő szabályoknak kell megfelelni. Az igénylő sem jelenleg, sem korábban nem rendelkezhetett lakásban legalább 50 százalékos tulajdoni hányaddal. Közös igénylés esetén az ugyanazon lakásban fennálló tulajdoni hányadokat össze kell számítani.

Bizonyos feltételek mellett jogosult lehet az is, akinek korábbi vagy meglévő lakástulajdona legfeljebb 30 millió forint értékű, akinek a lakását lebontották, illetve aki haszonélvezeti joggal terhelten szerzett ingatlant. Ez azt jelenti, hogy például egy kisebb értékű örökölt ingatlan nem feltétlenül akadálya a kedvezményes hitel felvételének – írja a Bank360.hu.

Az értékhatárok maradnak

A Wekerle Plusz Magyarország területén található új vagy használt lakás, egylakásos lakóépület, valamint tanya vagy birtokközpont lakáscélú ingatlanának megvásárlására, illetve építésére használható fel. Lakás esetén a vételár felső határa 100 millió forint, egylakásos lakóépület, tanya vagy biztokközpont esetén pedig 150 millió forint.

Emellett a vételár vagy bekerülési költség alapján számított négyzetméterár kezdetben nem haladhatja meg a bruttó 1,5 millió forintot. Ezt a korlátot 2028. január 1-jétől évente, a rendeletben meghatározott KSH-lakásárindex alapján emelik.

5 éves bentlakási kötelezettség

A támogatott személynek a folyósítást, építés esetén az utolsó részfolyósítást, vagy a használatbavételi engedély kiadását követő 180 napon belül lakóhelyet kell létesítenie az ingatlanban. Ezután a támogatott ingatlanban öt évig életvitelszerűen kell laknia. A rendelet ugyanakkor meghatározott kivételeket enged, például indokolt, legfeljebb kétéves más településen történő munkavállalás, tanulmányok, egészségügyi ellátás vagy hozzátartozó ápolása esetén.

Díjak és határidők

A rendelet a hitelintézetek által felszámítható díjakat is korlátozza. Az igényléshez és folyósításhoz kapcsolódó banki díj legfeljebb 30 ezer forint lehet, amelybe az értékbecslés és a helyszíni szemle díja nem tartozik bele. Az előtörlesztési költség legfeljebb az előtörlesztett összeg 1 százaléka lehet.

Az igénylőkre az alábbi határidők vonatkoznak:

  • vásárlásnál az adásvételi szerződést követő 180 napon belül kell beadni az igénylést,
  • építkezésnél a használatba vételi engedély kiadása előtt szükséges benyújtani a hiteligénylést.

A bankoknak a hitelbírálatra vásárlás esetén 30 napjuk van, építkezési hitel igénylése esetén pedig 60 napjuk. A bírálati határidőbe nem számít bele a szükséges hiánypótlás időtartama.

Az ügyleti kamat a kormány egy korábbi ígérete alapján valóban alacsonyabb az Otthon Start lakáshitellel és más államilag támogatott hitelekkel összehasonlítva. Az ÁKK által meghatározott átlaghozam maradt referenciamutatóként, viszont ennek a mutatónak a súlyozott számtani átlagának (jelenleg 5,46%) csak a 0,5 százalékponttal növelt mértékével kell majd számolni.

A kormány egy mozdulattal más állami támogatásoknál is csökkentette az ügyleti kamatot:

  • a falusi CSOK esetében az ügyleti kamat az ÁKK 115 százalék + 1 százalékpontról az alábbira módosul: ÁKK + 1,5 százalékpont,
  • a CSOK Plusz esetében az ügyleti kamat az ÁKK 110 százalék + 1 százalékpontról az alábbira módosul: ÁKK + 0,5 százalékpont.

Mi történik, ha valaki elveszti a kamattámogatást?

Jogosulatlan igénybevétel esetén a már felhasznált kamattámogatást a jegybanki alapkamat öt százalékponttal növelt mértékének megfelelő kamattal együtt kell visszafizetni. Emellett a kamattámogatás a jövőre nézve megszűnik, és a fennmaradó futamidőben a hitel kamatát piaci kamattal terhelve kell tovább törleszteni.

Meddig lesz Otthon Start és mikortól igényelhető a Wekerle Plusz lakáshitel?

A Wekerle Plusz lakáshitelre vonatkozó rendelet 2026. október 28-tól lép hatályba – az más kérdés, hogy a bankoknak még biztosan nem volt idejük felkészülni az új termék bevezetésére. Az Otthon Start Program építkezés esetén legkésőbb 2026. november 15-ig (ami a hétvége miatt inkább 13-a) igényelhető, ha már megkezdődött az építkezés engedélyeztetési eljárása. Vásárlás esetén legkésőbb 2026. október 31-ig megkötött adásvételi szerződés esetén lehet benyújtani az igénylést – ez felülírja az eddig ismert október 27-ei, az adásvételi szerződésre vonatkozó határidőt.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Döntött az ENSZ: világszintű új szabályrendszer az automatizált és autonóm vezetés területén

A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen globálisan összehangolt műszaki-jogi keretrendszer nélkül.

Ez a harmonizáció eddig elmaradt, azonban az ENSZ-EGB a közelmúltban megalkotta az automatizált vezetési rendszerek biztonsági követelményeit rendszerező első világszintű szabályozást. Ezen szakmai mérföldkő főbb részleteit foglalja össze Nyalka Csaba, a DLA Piper Hungary együttműködő szenior ügyvédje.

Napjainkban kivételesnek számít, ha az Európai Unió, az Amerikai Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Japán, Kanada és Kína közös platformra helyezkedik valamilyen témában. Ilyen konszenzus alakult ki az automatizált vezetési rendszerek (Automated Driving Systems – ADS) szabályozása során, aminek eredményeként az ENSZ Európai Gazdasági Bizottság (ENSZ-EGB) Járműelőírások Harmonizációjáért felelős Világfóruma (WP.29) a 199. ülésén elfogadta az ADS-re vonatkozó első globális követelményrendszert, ami előreláthatólag az ENSZ 185. számú előírásaként épül be a meglévő szabályok közé.

Miért jelent mérföldkövet az ENSZ-EGB döntése?

A nemzetközi jog szintjén mostanáig nem volt olyan előírás a személygépkocsik és az áruszállító járművek vonatkozásában, ami az ADS-hez kötődő biztonsági követelményeket és az irányadó műszaki módszertant egységesen és ilyen részletességgel szabályozta volna. A járműautomatizálás területét inkább az jellemezte, hogy az éllovas országok egymástól függetlenül alakították ki saját műszaki-jogi keretrendszereiket. Az elmúlt évek tapasztalatai azonban azt erősítették, hogy a széttagolt regionális és nemzeti szabályozás helyett egy globális követelményrendszerre van szükség. Ez ugyanis csökkentené a gyártók költségeit és egyben növelné hatékonyságukat, hiszen harmonizált előírások esetén nem kell országonként átalakítaniuk gyártási folyamataikat.

Üzleti szempontból pedig a legfontosabb, hogy az új követelményrendszer megnyitja az utat a tömeggyártás előtt és segíti az ADS-szel felszerelt járművek széles körű elterjedését. Jelenleg ugyanis például az EU-ban szigorú korlát áll fenn: az Európai Parlament és Tanács (EU) 2018/858 rendelete alapján csak néhány járműkategóriában, és kategóriánként évente mindössze 1500 automatizált / autonóm személygépjármű hozható forgalomba. Ez azonban a szakértői várakozások szerint az ENSZ-EGB új előírásai miatt alapjaiban meg fog változni; tehát a jövőben az ilyen járművek nem kis sorozatban, hanem darabszámkorlátozás nélkül lesznek engedélyezhetők az uniós típusjóváhagyási rendszerben.

A gazdasági megfontolásokon túl az ENSZ-EGB kiemeli azt is, hogy egy ilyen globális kodifikáció támogatja az új technológia társadalmi elfogadását, illetve közelebb hozza az évek óta előrevetített célt: a biztonságos és balesetmentes közlekedés elérését.

A definíciók fontossága

Különösen egy világszintű jogalkotás során kritikus pont a fogalmak és azok pontos jelentésének egységesítése. Az új szabályrendszerben 35 kiemelt definíció található, amelyek a jövőben globális szinten ugyanazzal a tartalommal bírnak. Így például az ADS; az ADS-jármű; az ADS-felhasználó; a tervezett működési tartomány (ODD); a dinamikus vezetési feladat (DDT); az adattároló rendszer automatizált vezetéshez (DSSAD); biztonsági irányítási rendszer (SMS); a virtuális tesztelés vagy a tesztpálya.

Az ADS-szel szembeni követelmények

Az előírás egyik kulcsfontosságú része az ADS-szel szemben támasztott követelmények részletes meghatározása. Ezzel összefüggésben az ENSZ-EGB általános elvként rögzíti, hogy az ADS biztonsági szintjének legalább egyenértékűnek kell lennie egy képzett és körültekintő emberi vezető szintjével. Ezen túl a rendszernek a közlekedési szabályok betartása mellett fel kell ismernie a biztonsági kockázatokat és eseményeket, amelyekre reagálnia is szükséges.

Nem szorul magyarázatra az a követelmény, miszerint az ADS főszabályként nem okozhat ütközést. Ha viszont ez elkerülhetetlen, a rendszernek törekednie kell az ütközés súlyosságának enyhítésére, amelynek során kötelező átváltani az ún. kockázatcsökkentett állapotba vagy pedig le kell állítani a járművet.

További lényeges követelmény, hogy amíg aktív egy ADS-funkció, addig a közlekedés biztonsága és a működés zavartalansága érdekében le kell tiltani a kézi irányítás vezérlőelemeit. Az ADS és a járművezető közötti együttműködés kapcsán az ENSZ-EGB további részletes szabályokat határoz meg a rendszer aktiválásától kezdődően, a menet közbeni működésen át egészen annak kikapcsolásáig.

Kötelező előírás, hogy a járművet fel kell szerelni olyan adattároló rendszerrel (DSSAD), amely képes figyelemmel kísérni az ADS működését. Ezzel összefüggésben a dokumentum 6. számú melléklete tartalmazza ezen rendszerek specifikációit, így például az adatformátumot, adathozzáférést, valamint az adatelemeket.

A gyártók felelőssége

Logikusan merül fel a kérdés: kinek kell biztosítania az ADS előírásoknak megfelelő működését?

Első lépésként meg kell határozni az irányadó technológiai feltételeket és elvárásokat a jármű, valamint az ADS teljes életciklusára vonatkozóan. Ennek megfelelően a követelményrendszer tartalmazza a szabványosított és ellenőrizhető műszaki paramétereket, referenciaértékeket, továbbá az ADS ellenőrzésére és értékelésére vonatkozó előírásokat. Ezek címzettjei pedig a gyártók.

Az ENSZ-EGB tehát kifejezetten a gyártókra telepít kötelezettségeket, lefedve a teljes tervezési, fejlesztési, gyártási, üzemeltetési és leszerelési folyamatot. További elvárás a biztonsági irányítási rendszer működtetése, valamint a gyártó köteles ellátni a részletesen meghatározott kockázatkezelési, gyártásirányítási és biztonsági feladatokat is.

A dokumentum röviden foglalkozik a kiberbiztonság témakörrel is. Ezzel összefüggésben az ENSZ-EGB által támasztott követelmény egyértelmű: kötelező biztosítani az ADS védelmét az ilyen támadásokkal szemben. Ennek érdekében a gyártó köteles dokumentálni és végrehajtani a kiberbiztonsági folyamatokat a tervezési, fejlesztési, gyártási, valamint az üzemeltetési szakaszokban egyaránt. Mindez összhangban áll a kifejezetten a jármű és kiberbiztonság témakörrel részletekbe menően foglalkozó 155. számú ENSZ-előírással.

Mi várható ezen fejlemény után az európai uniós és a hazai jogalkotásban?

Nyalka Csaba, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje így értékelte az aktuális világszintű szabályozással kapcsolatos következő lépéseket:

„Az új követelmények – a 157. számú ENSZ-előíráshoz hasonlóan – előreláthatólag 2027 első felében be fognak épülni az EU típusjóváhagyási és engedélyezési rendszerébe, ami az automatizált / autonóm járművek tömeges piacra lépésének elengedhetetlen előfeltétele. Az ENSZ-EGB előírásai itthon hivatalosan az uniós implementációt követően lesznek irányadók, ugyanakkor a hazai jogalkotás során már addig is indokolt megvizsgálni az új rendelkezéseket mind az automatizált / autonóm járművek tesztelési szabályainak módosítása, mind pedig ezek üzemszerű működésének kodifikálása során.”


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Miért kell évtizedekre előre gondolkodniuk az ingatlanfejlesztőknek egy gyorsan változó piacon?

Akár már néhány év alatt is jelentősen átalakulhat az ingatlanpiac, miközben az épületeknek és a városnegyedeknek évtizedeken át kell vonzónak és jól használhatónak maradniuk.

Az új technológiák, a változó munkahelyi elvárások és az éghajlati kockázatok ezért alapvető kérdés elé állítják a fejlesztőket: hogyan hozhatnak ma olyan döntéseket, amelyek húsz év múlva is helytállónak bizonyulnak? Erre keresi a választ a Skanska 2026-os „Shaping Sustainable Places” jelentése.

A riport azt vizsgálja, hogyan őrizhetik meg a városi fejlesztések vonzerejüket, alkalmazkodóképességüket és gazdasági életképességüket jóval az építkezés befejezése után is. A tanulmány szerint a hosszú távú érték szempontjából az átadáskori teljesítmény önmagában már nem elegendő; legalább ilyen fontos, hogy a projekt teljes életciklusa során mennyire képes alkalmazkodni a változó igényekhez.

A riportban bemutatott európai fejlesztések azt példázzák, hogy a rugalmasság milyen szerepet játszhat a hosszú távú érték megőrzésében. Alapkövetelmény, hogy az épületek alkalmasak legyenek az új technológiák befogadására, az eltérő munkavégzési módok támogatására és a változó bérlői igények kiszolgálására. Ugyanilyen fontos, hogy a tágabb városi környezet részeként is hosszú távon jól működjenek. A jelentés szerint a tervezés legkorábbi szakaszában meghozott döntések gyakran meghatározóak abban, hogy egy épület évtizedek múltán is versenyképes marad-e.

„Nem az jelenti az igazi kihívást, hogy a mai piaci körülményekre tervezzünk, hanem az, hogy előre lássuk, mire lehet szükségük a bérlőknek, a befektetőknek és a városoknak tíz vagy húsz év múlva. Az épületek néhány év alatt elkészülnek, használhatóságuk és vonzerejük azonban több gazdasági ciklusra szól”

– mondta Aurelia Luca, a Skanska magyarországi és romániai kereskedelmi ingatlanfejlesztési üzletágának ügyvezető alelnöke.

A jelentés stockholmi, koppenhágai, prágai és poznańi projektek példáján keresztül mutatja be, hogyan segítheti a hosszú távú szemlélet a fejlesztések vonzerejének és értékének megőrzését. Az egyes épületek teljesítményén túl ezek a projektek olyan tágabb szempontokat is figyelembe vesznek, mint az alkalmazkodóképesség, a városi kapcsolatok, a közterek és a mindennapi felhasználói élmény.

Az elmúlt két évtizedben a Váci úti irodafolyosó a főváros egyik legmeghatározóbb üzleti negyedévé vált. Ezzel párhuzamosan az elvárások is átalakultak: a kiváló megközelíthetőség, a szolgáltatások, a közterek, a kikapcsolódási lehetőségek és a munkakörnyezet általános minősége ma már alapvető szempont a vállalatok és a képzett munkaerő vonzásában. Egy ilyen városrész nem egyetlen fejlesztési ciklus alatt születik meg, hanem hosszú évek során, a magánberuházások, az infrastruktúra korszerűsítése és a változó felhasználói igények együttes hatására formálódik. Ez a hosszú távú szemlélet a H₂Offices fejlesztését is meghatározza. A jelentésben bemutatott többütemű nemzetközi projektekhez hasonlóan a H₂Offices is folyamatosan formálódik. A projekt teljes víziója a tervezett utolsó ütem megvalósulásával válik majd teljessé.

Ez a hosszú távú gondolkodás a ma meghozott döntésekre is kihat. A nyilvános terekkel, a kényelmi szolgáltatásokkal, a közlekedéssel, a bérlői élménnyel és a jövőbeni alkalmazkodóképességgel kapcsolatos szempontok már évekkel azelőtt beépülnek a tervezésbe, hogy a fejlesztés elérné végleges formáját. A cél túlmutat a mai kereslet kiszolgálásán: olyan helyszín létrehozása jelenti a fő irányvonalat, amely a környék és használói igényeinek változásával együtt is hosszú távon vonzó marad.

A tanulmány szerint ez a fajta gondolkodás az egész ingatlanágazatban egyre fontosabbá válik. A bérbeadási aktivitás, a minősítések és a tranzakciós volumenek továbbra is fontos mutatók, de mindig csak egy adott pillanatról adnak képet. A siker valódi mércéje később mutatkozik meg abban, hogy egy fejlesztés több piaci cikluson keresztül is képes-e embereket, vállalkozásokat és befektetéseket vonzani.

Mindez a városok, a befektetők és az ingatlanfejlesztők számára egyaránt a következő évtizedek egyik meghatározó kihívása lehet. A piacok továbbra is változni fognak. A ma létrehozott helyeknek pedig velük együtt szükséges alkalmazkodniuk. Ehhez a következő üzleti ciklusnál messzebbre kell tekinteni, és már most szükséges számolni a következő generáció igényeivel.

A Skanska 2026-os „Shaping Sustainable Places” jelentése teljes terjedelmében itt érhető el: https://www.skanska.com/group/en/media/foresight/reports/shaping-sustainable-places-report


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss