Gazdaság
A dolgozók személyes adatainak kiszivárgásáról hallgatnak legtöbbször
A Kaspersky dolgozói jóllétet vizsgáló 2021-es jelentéséből az derül ki, hogy bár a szervezeteknél rendszeres jelenség a dolgozói adatok kiszivárgása, mégis csaknem a felük (45%-uk) jobbnak látja nem nyilvánosságra hozni ezeket az incidenseket.
Ugyanakkor talán a dolgozóknak sincs meg a megfelelő kiberbiztonsági tudásuk ahhoz, hogy megvédjék magukat, tekintve, hogy a vállalkozások mindössze 44%-a kínál informatikai biztonsági képzést.
A vállalati kibervédelem nem lehet sikeres az összes szervezeti szinten dolgozók összefogása nélkül. A technológia fontos a kibertámadások megelőzésében, de az emberi tényezők is kulcsfontosságú szerepet játszanak, tekintve, hogy az incidensek 85%-a ezekhez köthető. Az informatikai vállalkozások döntéshozóinak bevonásával végzett globális Kaspersky-felmérés abba nyújt betekintést, hogy mennyire hatékonyan működnek együtt a szervezetek és a dolgozóik, és mennyire hatékonyan védik magukat, az ügyfeleiket és egymást.
Annak ellenére, hogy a nagy visszhangot kapó adatkiszivárgásokat főként az ügyféladatok ellopásával hozzák összefüggésbe, a dolgozók személyes adatai is nagyon népszerűek a kiberbűnözők körében. 2021-ben a szervezetek több mint egyharmada (35%-a) nem tudta garantálni a dolgozói adatainak teljes biztonságát, és szenvedett el incidenseket ezeket érintően. A felmérés szerint ennél csak az ügyfelek személyes azonosítását lehetővé tevő adatok esetében rosszabb a helyzet (43%).
A tény, hogy az érintett szervezetek 45%-a nem hozta nyilvánosságra a dolgozói személyes adatok sérülését, azt jelzi, hogy a probléma nagyobb annál, mint amekkorának látszik. Ami a többieket illeti, 43%-uk proaktívan beszámolt az incidensről, 12%-uk pedig csak azt követően tett így, hogy az incidens kiszivárgott a médiába. Ez jól mutatja, hogy a vállalati vagy az ügyféladatok sérüléséhez viszonyítva a dolgozói adatok kiszivárgását hozzák a legritkábban nyilvánosságra.
„Ha egy szervezet kiberincidenst szenved el, a megfelelő válságkommunikáció legalább olyan fontos, mint a reagálás és a helyreállítási intézkedések. Az adatsérülés kockázata mindig fennáll, és a vállalkozásoknak tudomásul kellene venniük, hogy jobb a proaktív feltárás, mint egy leleplező cikk a sajtóban” – vélekedett Miroslav Koren, a Kaspersky Kelet-Európáért felelős igazgatója. „A megfelelő, pontos, időben történő kommunikációval ugyanakkor nem csak a hírnevet érő potenciális kár minimalizálható, hanem a közvetlen pénzügyi veszteségek is nagy mértékben csökkenthetők. A vállalatnak fontolóra kell vennie egy világos válságterv kidolgozását, és előre képzésben kell részesítenie a dolgozóit, hogy elkerülhető legyen a pánik és a zűrzavar. A vállalati kommunikációs szakembereknek és az informatikai biztonsági csapatoknak információkat kell cserélniük a kiberbiztonság témájában, és együtt kell meghatározniuk azokat az útmutatásokat, eszközöket, csatornákat és nyelvezetet, amelyek veszélyhelyzetben segíthetnek a belső és a külső kommunikáció megfelelő kezelésében” – tette hozzá a szakember.
A külvilág potenciális kiberbiztonsági incidensekről való tudtának hiányát általában belső erőfeszítésekkel sem csökkentik. A kutatás szerint a szervezeteknek mindössze 44%-a vezetett már be biztonsági oktatást és képzést annak biztosítására, hogy a dolgozók birtokában legyenek a kritikusan fontos információknak. Ráadásul ezen vállalatok több mint fele (64%-a) legalább egy problémát tapasztalt a képzési szolgáltatások minősége kapcsán, mint például elégedetlenség a kurzusok nagy fokú komplexitása miatt, vagy támogatáshiány, illetve ismerethiány a képzést tartó részéről.
Ha a dolgozók számára nem biztosítják a védelmi intézkedések fontosságával kapcsolatos alapismereteket, akkor nem várható el tőlük, hogy kövessék a szabályokat. 2021-ben a dolgozók általi szabálykövetés és a nem megfelelő végfelhasználói biztonsági kultúrával való megküzdés jelenti a három legfőbb probléma egyikét a vállalkozások számára az informatikai biztonság kapcsán – legalábbis a válaszadók 42%-a ezt tartotta az egyik legaggasztóbb problémának. A gyakorlatban a vállalatoknál rendszeresen előfordul az informatikai biztonsági szabályok megszegése (41%), az informatikai erőforrások helytelen célra történő használata (42%), valamint az adatok nem megfelelő megosztása mobil eszközökön keresztül (38%).
Az adatsérülések megelőzéséhez összehangolt cselekvésre van szükség mindenki részéről, aki bármilyen vállalati rendszerrel foglalkozik, és ezért a támadók potenciális célpontja lehet. Ahhoz, hogy a dolgozók nagyobb biztonságban legyenek, a vállalatoknak a megbízható védelmi intézkedések bevezetése mellett a dolgozóik biztonságtudatosságát is növelniük kell. Ezt többek között az alábbi módokon tehetik meg:
- Biztosítani kell a szoftverek azonnali kijavítását és frissítését, hogy meggátolhassák a támadók rendszerbe való behatolását.
- A személyes adatokat magas szintű titkosítással kell ellátni, erős hitelesítő adatokat, valamint többtényezős hitelesítést kell megkövetelni.
- A hozzáférési kísérleteket blokkolni képes, fenyegetésészlelési és -elhárítási funkcióval is rendelkező, hatékony végpontvédelmi megoldást, valamint felügyelt védelmi szolgáltatásokat kell használni a támadások hatékony kivizsgálásához és szakszerű elhárításához.
- A minimálisra kell csökkenteni a kulcsfontosságú adatokhoz hozzáféréssel rendelkezők számát. Adatsérülések sokkal nagyobb valószínűséggel fordulnak elő az olyan szervezeteknél, ahol túl sok ember dolgozik eladható vagy valamilyen módon felhasználható bizalmas és értékes információkkal.
- Biztosítani kell a dolgozók számára a szükséges kiberbiztonsági ismereteket. Olyan képzést kell nyújtani a számukra, amely lebilincselő módon tárja eléjük az összes szükséges és naprakész információt. Időmegtakarítás és minőségi szolgáltatás biztosítása céljából a vállalatoknak tanácsos globálisan elismert képzési szolgáltatókhoz fordulniuk, akik hatékony tanulási folyamatot tudnak biztosítani.
A teljes jelentés, valamint a biztonságos és kiegyensúlyozott környezet megteremtésével kapcsolatos további tanácsok ezen a linken érhetők el.
Gazdaság
Black Friday a Xiaominál: négyszeres Mi Pont és extra kedvezmények
A korábbi évekhez hasonlóan idén is Black Friday akcióval jelentkezik a Xiaomi Magyarország. November 2. és 30. között a gyártó hivatalos hazai webáruházában, a mi.com-on, valamint hivatalos értékesítési partnereinél kedvezményes áron érhetők el a márka okostelefonjai és okoseszköz-ökoszisztémájának számos készüléke, a nagy háztartási gépektől a porszívókon és elektromos rollereken át a viselhető eszközökig.
A promóció utolsó napjaiban, november 25. és 30. között egyes termékek pedig még kedvezőbben lesznek megvásárolhatók.
A teljes promóciós időszak alatt az alábbi kiemelt készülékekhez juthatnak hozzá kedvezményes áron a vásárlók:
Xiaomi nagy háztartási gépek
- Mijia Front Load Washer 8kg
- Mijia Front Load Washer 7kg
- Mijia Refrigerator Cross Door 502L
Xiaomi porszívók
- Xiaomi Robot Vacuum 6 sorozat
- Mijia Stick Vacuum 4 sorozat
Xiaomi elektromos rollerek
- Xiaomi Scooter 6 sorozat
Xiaomi és REDMI viselhető eszközök
- Xiaomi Band 10 és Xiaomi Band 10 Pro
- REDMI Watch 6 és REDMI Watch 6 NFC
Xiaomi és REDMI okostelefonok
- Xiaomi 17T sorozat
- REDMI Note 17 sorozat
Az akciós lista egyik legfrissebb tagja a nyár végén világszerte bemutatott REDMI Note 17 sorozat. A család csúcsmodellje, a REDMI Note 17 Pro Max 9 210 mAh-s akkumulátora a legnagyobb az Európában eddig forgalmazott REDMI Note telefonok között, a készülék ráadásul 100 W-os HyperCharge gyorstöltést is kínál.
A Xiaomi Robot Vacuum 6 sorozat csúcsmodellje, a Robot Vacuum 6 Max 35 000 pascalos szívóerejével rekordot jelent a Xiaomi kínálatában, ráadásul további újdonsága, hogy az új fejének köszönhetően falszegélyek, a sarkok és a bútorlábak környéke is alaposan kitakarítható vele. Emellett a Mijia Stick Vacuum 4 sorozat pedig kézi porszívóként nyújt praktikus segítséget a bútorok és polcok, vagy akár az autó belső terének tisztításában.
A Xiaomi okosotthon-koncepciójában a háztartási gépek nem különálló eszközök, hanem egy összefüggő ökoszisztéma részei. A mosógépektől és a hűtőszekrényektől a porszívókon át a konyhai kisgépekig a Xiaomi termékei együtt teszik egyszerűbbé, kényelmesebbé és hatékonyabbá a mindennapi háztartást.
További kedvezmények az utolsó napokban
A Xiaomi az akció hajrájára is tartogat meglepetést. November 25. és 30. között több okostelefon, okosotthon-készülék, szórakoztatóelektronikai termék és kiegészítő eszköz az eredeti Black Friday-akciós árnál is olcsóbban lesz elérhető.
Négyszeres Mi Pontok a Black Friday alatt!
A mi.com-on vásárlók a kedvezményes árak mellett további előnyben is részesülnek: a teljes akciós időszak alatt, november 2. és 30. között minden vásárlás után a szokásos pontmennyiség négyszeresét kapják.
Alapesetben minden elköltött 100 forint után 1 Mi Pont jár, amely kedvezménykuponra váltva 5 forintot ér. A Black Friday idején ehelyett 100 forintonként 4 Mi Pont, azaz 20 forint értékű jóváírás gyűjthető. A pontok a következő vásárlásnál használhatók fel, akár a Black Friday akciós időszakában is. A kampány első napjaiban szerzett pontok így már az akció november 25. és 30. közötti hajrájában, a még kedvezőbb árakon kínált termékeknél is beválthatók. A pontokat azonban nem szükséges azonnal felhasználni: azok a Black Friday után, például a karácsonyi ajándékok beszerzésekor is kedvezményre válthatók. A Mi Pontok és a kuponok részletes felhasználási feltételei a mi.com/hu oldalon érhetők el.
A Xiaomi Black Friday ajánlatában szereplő termékek a Xiaomi hivatalos webáruházában (mi.com) érhetők el.
Az ajánlat 2026. november 2. és 30. között, illetve a készlet erejéig érvényes. A részletekről a mi.com weboldalon lehet tájékozódni.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Olcsóbb lett a kötelező, mégis alig keressük a jobb ajánlatokat
Az autósok jelentős része továbbra sem használja ki a biztosítók közötti versenyben rejlő lehetőségeket, pedig az így elérhető megtakarítás évente átlagosan 12-18 ezer forint lehet a SimpleBiztosítás.hu szakértőinek becslése szerint. Az egyedi ajánlatok között ugyanakkor jelentős különbségek is lehetnek.
Várhatóan mintegy 70 ezren váltanak biztosítót a november elején kezdődő kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampányban, noha az érintettek száma ennek mintegy hét és félszerese. A biztosítók közötti verseny továbbra is jelentős megtakarítási lehetőségeket kínál: azoknak ugyanúgy, akik több éve fizetik ugyanarra a szerződésre az inflációval évről évre korrigált díjat, mint azoknak, akik abban a hiszemben vannak, hogy évekkel ezelőtt a legkedvezőbb konstrukciót választották ki.
„A biztosítók évente akár többször is módosíthatják a tarifáló paramétereiket, ezért már a tavalyi állapot sem mond semmit az aktuális kondíciókról”
– véli Deák András, a SimpleBiztosítás.hu vezérigazgatója. Szerinte emiatt érdemes minden évben ellenőrizni, hogy van-e olcsóbb ajánlat a piacon, és nem kell félni a legkedvezőbbtől: a kgfb uniformizált termék, tehát nincs különbség egy kisebb vagy nagyobb biztosító konstrukciója között. Az összehasonlítás ráadásul mindössze perceket vesz igénybe: a SimpleBiztosítás.hu felhasználói például átlagosan 15 perc alatt jutnak el a főoldaltól a konkrét ajánlatig.
Csökkenő díjak, növekvő költségek
A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb kgfb-indexe szerint 2026 második negyedévének végén a normál használatú személyautók átlagos éves biztosítási díja 55 521 forint volt, 2,7 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál. A csökkenés Budapesten és vidéken egyaránt megfigyelhető volt, miközben a biztosítók kárráfordításai 10,8 százalékkal emelkedtek. Utóbbi elsősorban a javítási és karbantartási költségek drágulásával függ össze, és arra utal, hogy a biztosítóknak egyre nagyobb költségnyomás mellett kell versenyezniük az ügyfelekért.
Az országos átlag ugyanakkor csak a piaci folyamatok egyik oldalát mutatja. A SimpleBiztosítás.hu 2026-ban kötött, szeptember 22-én még élő személyautós kgfb-szerződéseinek átlagos éves díja 56 809 forintot tett ki, vagyis megközelítette az MNB által közölt országos értéket. Az egyéni díjak azonban ettől jelentősen eltérhetnek: a biztosítók eltérő kockázatértékelése és kedvezményrendszere miatt két, hasonló adottságú ügyfél is egészen más ajánlatokkal találkozhat.
„A kötelező biztosítás díját ma már annyi tényező befolyásolja, hogy az országos átlagból szinte lehetetlen megmondani, kinek mennyit kellene fizetnie. Ráadásul az sem biztos, hogy ugyanaz a társaság kínálja a legkedvezőbb feltételeket egy fiatal városi autósnak és egy több évtizede balesetmentesen vezető vidéki üzembentartónak. Éppen ezért nem az a legfontosabb kérdés, hogy általában drágult-e vagy olcsóbb lett a kgfb, hanem az, hogy a saját szerződésünknél találunk-e kedvezőbb ajánlatot”
– mondta Deák András.
Nemcsak az számít, milyen autót vezetünk
A biztosítási díjak közötti eltéréseket nem feltétlenül a gépjármű márkája vagy kategóriája magyarázza. Azonos feltételek mellett a nagyobb teljesítményű autókra jellemzően magasabb díjat kell fizetni, de legalább ilyen fontos tényező lehet az üzemben tartó életkora, lakóhelye és kártörténete is. A biztosítói díjszabások alapján a 30-55 éves korosztály általában kedvezőbb helyzetben van, mint a fiatalabb vagy idősebb autósok, míg a nagyvárosi lakóhely jellemzően magasabb díjakkal járhat.
A díjkülönbségeket tovább növelik az egyes biztosítók eltérő kedvezményrendszerei. Ezért az összehasonlításhoz a biztosítók alapdíjai mellett az egyes fizetési és szerződéskötési konstrukciókra is érdemes odafigyelni. És még az sem kizárt, hogy valaki a jelenlegi biztosítójánál, új szerződés megkötésével talál kedvezőbb megoldást.
A biztosításváltás már jórészt online történik
Bár az év végi kampányban évről évre kevesebben váltanak, akik megteszik, azok túlnyomó többsége már az internetet választja. A szakértői becslések szerint az év végi váltások mintegy 85 százaléka online történik. Deák András szerint ez azt mutatja, hogy a digitális ügyintézés egyre kevésbé jelent akadályt: az autósoknak néhány perc alatt össze tudják hasonlítani több biztosító ajánlatát, és a szerződéskötés jelentős része is elintézhető online.
Noha az év végi kampány azokat az üzembentartókat érinti, akiknek a kgfb-szerződése január 1-jén fordul át, a többieknek sem érdemes megfeledkezniük az ajánlatok összehasonlításáról. Az év végén érintett autósoknak legkésőbb december 1-jéig kell felmondaniuk meglévő szerződésüket, míg a többiek az év során, saját fordulónapjukhoz igazodva válthatnak biztosítót, a felmondásra vonatkozó legalább 30 napos határidő betartásával.
A váltással elérhető éves megtakarítás átlagosan 12-18 ezer forint a SimpleBiztosítás.hu szakértőinek becslése szerint. Ezért is fontos, hogy az autósok ne automatikusan hosszabbítsák meg meglévő szerződésüket: néhány percnyi kalkulációval kiderülhet, hogy a jelenlegi ajánlat továbbra is versenyképes-e, vagy ugyanazért a kötelező biztosításért a következő évben lényegesen kevesebbet is fizethetnének.
A kgfb-váltással párhuzamosan érdemes lehet a Casco biztosítást is ellenőrizni, hiszen ebben a szegmensben is jelentős a verseny a biztosítók között.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Az LG a közlekedésbiztonság új korszakát mutatta be ITS World Congress rendezvényen
Az LG Electronics (LG) Dél-Koreában október 19. és 31. között megrendezett ITS World Congress rendezvényen (Az intelligens közlekedési rendszerek világkongresszusa) ismertette a jövő közlekedésbiztonságáról alkotott vízióját.
A „Beyond Mobility, Connected World” („A mobilitáson túl: összekapcsolt világ”) mottó jegyében megrendezett ötnapos eseményen kormányzati képviselők, iparági vezetők és szakértők vitatták meg az intelligens közlekedési rendszerek jövőjét.
Az LG a kongresszuson bemutatta, miként mozdul el az autóipar a kizárólag az egyes járművek biztonságára építő megközelítéstől az együttműködésen alapuló balesetmegelőzés felé, ahol a járművek, a közlekedők, az infrastruktúra és a hálózatok összehangoltan működnek. A vállalat műszaki előadásokon, szakmai programokon és élő bemutatókon keresztül szemléltette közlekedésbiztonsági technológiáit, valamint azt, hogy az összekapcsolt technológiák hogyan járulhatnak hozzá egy biztonságosabb és összehangoltabb mobilitási ökoszisztéma kialakításához.
A járműkommunikációtól a kooperatív közlekedésbiztonságig
Ahogy az autóipar egyre gyorsabban halad a szoftveralapú járművek (SDV-k) és az automatizált vezetés felé, a főként fedélzeti érzékelőkre támaszkodó biztonsági rendszerek korlátokba ütköznek a jármű közvetlen környezetén kívüli veszélyek felismerésében. A kooperatív közlekedésbiztonsági technológiák lehetővé teszik, hogy a járművek valós időben osszanak meg információkat a közlekedés más résztvevőivel és a környező infrastruktúrával, így javítva a lehetséges veszélyhelyzetek észlelését.
Az LG a 2026-os ITS World Congress rendezvényen azt szemléltette, hogyan ötvözi a Soft V2X technológiára épülő biztonsági platformja a jármű és környezete közötti közvetlen kommunikációt (vehicle-to-everything, V2X) a felhőalapú, jármű és hálózat közötti kapcsolattal (vehicle-to-network, V2N). A Soft V2X az LG integrált, kooperatív közlekedésbiztonsági platformja, amely valós időben kapcsolja össze a járműveket, a hálózatokat és az infrastruktúrát. A bemutató az európai újautó-értékelési program (European New Car Assessment Programme, Euro NCAP) együttműködésen alapuló biztonsági forgatókönyveihez is igazodik.
Az LG a „Seamless V2X-V2N Intelligence for NCAP-Ready Safety” elnevezésű bemutató keretén belül valós közúti környezetben is tartott demonstrációkat a kongresszus helyszínének közelében. Egy, az LG telematikai hardverével felszerelt jármű, valamint V2X-kommunikációra képes eszközök és egy gyalogosoknak szánt mobilalkalmazás segítségével azt mutatták be, hogyan ismerik fel az összekapcsolt biztonsági technológiák a beláthatatlan kereszteződésekben kialakuló kockázatot, hogyan észlelik a közeledő gyalogosokat és kerékpárosokat, valamint miként figyelmeztethetnek időben a vezető látóterén kívül eső veszélyekre.
A platform egyesíti a Soft V2X technológiára épülő, végpontok közötti üzenetvédelmet, a szolgáltatásminőség (Quality of Service, QoS) előrejelzésével támogatott, V2X- és V2N-kommunikációt intelligensen összehangoló megoldást, valamint az 5G Automotive Association (5GAA) és az ITS Korea szabványaira épülő V2N-szervert. Ezek a technológiák együttesen növelik a biztonsági szempontból kritikus üzenetek megbízhatóságát, és segítik a szolgáltatások folyamatos működését.
Az LG megoldása a járművek, a kommunikációs hálózatok, a felhőalapú szolgáltatások és a közlekedési infrastruktúra integrációjával túlmutat a hagyományos V2X-technológián. Lehetővé teszi, hogy a járművek és a környező infrastruktúra közösen ismerjék fel a lehetséges veszélyeket, és reagáljanak rájuk, így a kizárólag járművekre összpontosító rendszereknél átfogóbb, együttműködésen alapuló biztonsági megközelítést támogat.
Nemzetközi összefogás a balesetmentes társadalomért
A technológiai fejlesztés mellett az LG a Toyota és a világ különböző régióiban működő ITS-szervezetek képviselőivel együtt részt vett a „Toward Building a Zero-Accident Society” („A balesetmentes társadalom megteremtése felé”) című szakmai programon is. A résztvevők azt vizsgálták, milyen nemzetközi együttműködések segíthetik a közúti balesetek számának csökkentését és az együttműködő V2X-technológiák elterjedésének felgyorsítását.
A program során az LG ismertette világszerte végzett technológiai tesztjeinek tapasztalatait, és bemutatta az Euro NCAP változó biztonsági követelményeihez igazodó kooperatív V2X-alkalmazásait. A résztvevők továbbá közös nyilatkozatban szorgalmazták az iparági együttműködés bővítését, valamint a kooperatív közlekedésbiztonsági technológiák fejlesztését és elterjesztését.
A nyilatkozat hangsúlyozza a járműveket, a közlekedőket, az infrastruktúrát és a kommunikációs hálózatokat összekapcsoló közlekedésbiztonsági keretrendszer fontosságát. A legfontosabb célok között szerepel az SDV-architektúrák képességeinek bővítése, a vezeték nélküli (over-the-air, OTA) frissítéseken alapuló szolgáltatások továbbfejlesztése, az együttműködő V2X-technológiák elterjedésének felgyorsítása, valamint az NCAP biztonsági értékelési keretrendszereivel való összhang erősítése.
Innováció és szabványosítás az összekapcsolt közlekedésbiztonságért
Az LG két, az összekapcsolt mobilitás jövőjével foglalkozó szakmai programon mutatta be a Soft V2X technológiájának lehetőségeit.
A „V2X Technologies for Hyper Connected Mobility Service” („V2X-technológiák a fokozottan összekapcsolt mobilitási szolgáltatásokhoz”) című programon az LG a Korea Electronics Technology Institute (KETI), az Electronics and Telecommunications Research Institute (ETRI) és a Sungkyunkwan Egyetem képviselőivel vett részt a V2X-ökoszisztéma jövőjéről szóló panelbeszélgetésen. A vállalat ismertette álláspontját a V2N- és a hibrid V2X-megoldások szabványosításának fejlesztéséről, amely elősegítheti a technológiák bevezetését a nemzetközi piacon.
A „Global Connectivity Solutions to Support Connected and Automated Driving” („Globális kapcsolódási megoldások az összekapcsolt és automatizált vezetés támogatására”) című programon az LG a globális autógyártók számára kínált V2N-szolgáltatások alkalmazási lehetőségeit, valamint a jövő közlekedési környezetéhez igazodó, összekapcsolt biztonsági technológiák fejlesztésére vonatkozó megközelítését mutatta be. A vállalat továbbá ismertette az AI-ra és a digitális infrastruktúrára épülő következő generációs biztonsági szolgáltatásokról alkotott vízióját, szemléltetve a járműveket, a hálózatokat, a felhőplatformokat és a közlekedési infrastruktúrát összekapcsoló integrált mobilitási ökoszisztéma lehetőségeit.
„A közúti balesetek számának csökkentéséhez nem elegendő pusztán az egyes járművek biztonsági teljesítményét javítani”
– mondta Lee Sang-yong, az LG járműipari megoldások üzletágának (Vehicle Solution Company) kutatás-fejlesztési laboratóriumának vezetője.
„Az LG célja, hogy a kooperatív közlekedésbiztonsági technológiák révén összekapcsolja a járműveket, a közlekedőket, az infrastruktúrát és a hálózatokat, ezáltal pedig hozzájáruljon egy biztonságosabb mobilitási ökoszisztéma kialakításához, valamint a balesetmentes társadalom megvalósításához.”
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Ipar2 hét ago
Öt éven belül az ipari növekedést is veszélyeztetheti a vízhiány
-
Gazdaság2 hét ago
K&H: a dialógusalapú bankolásé a jövő – új korszak érkezik
-
Gazdaság2 hét ago
Kamarai előadások segítik a felkészülést az új cégcsoportos árelszámolási szabályokra
-
Okoseszközök2 hét ago
37 éve a magyar otthonokban: Nosztalgikus kampánnyal ünnepli a jászfényszarui televíziógyártást a Samsung
-
Okoseszközök2 hét ago
Bemutatkozott az iRobot új takarítórobotja, a Roomba Max 875 Combo
-
Tippek2 hét ago
A Hankook Winter i*cept evo 4 nyerte az Auto Bild Allrad SUV és crossover téli gumiabroncs-tesztjét
-
Ipar2 hét ago
Öt éven belül a növekedést is veszélyeztetheti a vízhiány az európai ipari vezetők több mint fele szerint
-
Tippek2 hét ago
Őszi checklist autósoknak: 5 lépés az első fagyok előtt, amelyek megelőzhetik a téli baleseteket




