Connect with us
Hirdetés

Gazdaság

A Samsung már hatodik éve őrzi élvonalbeli helyét a Best Global Brands listán

A nemzetközi márkatanácsadó Interbrand idén is az ötödik helyen rangsorolta a Samsungot a világ legnagyobb márkáit tartalmazó listán. Az Interbrand minden évben közzéteszi a „Best Global Brands” listáját, amelyen a Samsung sorozatban hatodszor került a legjobb 5 közé. Az idei listán a Samsung 90,5 milliárd dolláros márkaértéket ért el, ezzel – ahogy 2020 óta minden évben – őrzi a pozícióját az egyetlen, TOP 5-ben szereplő ázsiai vállalatként.

Az Interbrand szerint a Samsung értékelését pozitívan befolyásolták az alábbi tényezők:

  • Az AI versenyképesség megerősítése a vállalat különböző üzletágaiban
  • Az ügyfélélmény fejlesztésése a termékeken átívelő intergációval
  • A célzott beruházások az AI-hoz kapcsolódó félvezetők piacán
  • Ügyfélközpontú márkastratégia

„A Samsung egyik fontos célja, hogy az AI-innováción és nyílt együttműködéseken keresztül minél több felhasználó élvezhesse a mesterséges intelligencia előnyeit a mindennapi életében – mondta Won-Jin Lee, a Samsung globális marketingirodájának vezetője. – A jövőben is felhasználóközpontú stratégiát fogunk követni, többek között az egészség és a biztonság területén is, hogy a Samsung egy még kedveltebb márkává válhasson.”

A Samsung az „Innováció mindenkinek” jövőképének megfelelően arra törekszik, hogy az AI megoldások világszerte minél több felhasználó számára elérhetővé váljanak. A vállalat várhatóan még 2025-ben 400 millió eszközön teszi elérhetővé a Galaxy AI-t, ezzel széles körben hozzáférhetővé válik ez az izgalmas technológia. A Samsung így tovább erősítheti pozícióját a mobil AI szegmensben. A háztartási elektronikai területen a vállalat számos termékének AI funkcióit továbbfejlesztette, olyan, a kategóriákra szabott megoldásokkal, mint a Vision AI vagy a Bespoke AI.

A különböző partnerekkel folytatott együttműködéseknek köszönhetően a felhasználók méginkább személyre szabott AI élményeket érhetnek el a Samsung készülékein. A vállalat Knox platformjának köszönhetően ezek a funkciók fejlett kibervédelemmel, biztonságosan használhatók.

A Samsung az AI megoldások iránti növekvő kereslet mellett komplex – felhő-, eszközalapú és fizikai AI-ra épülő – kínálatot alakított ki a félvezetők piacán.

Az AI mellett a Samsung számára kiemelten fontos, hogy termékei és szolgáltatásai minél szélesebb körben elérhetővé váljanak, és tudatos innovációkkal fejlessze az egyes üzletágakat. Erre példa a SmartThingsen keresztül összekapcsolt készülékekkel elérhető energiahatékonyság is.

A Samsung elismert tevékenységei üzletáganként

Mobileszközök:

  • Meghatározó szerep a mobil AI korszakban, a technológia népszerűsítése a Galaxy AI segítségével.
  • A márka pozíciójának további erősítése a kihajtható készülékek szegmensében a Galaxy Z Fold7 és Galaxy Z Flip7 bemutatásával.
  • A felhasználók bizalmának növelése a megerősített adatvédelmi és biztonsági technológiákkal.
  • A viselhető okoseszközökön elérhető egészségügyi szolgáltatások bővítése a Samsung Health fejlesztésével és együttműködésekkel.

Hálózatok:

  • Kiemelkedő szerepvállalás erősítése az AI-alapú virtualizált rádiós hozzáférési hálózatok (vRAN) és az Open RAN területén.
  • Folyamatos technológiai innováció a különböző 5G-alkalmazások támogatására, beleértve a kiváló minőségű streaminget és gaminget.
  • A 6G műszaki szabványosításának támogatása.
  • A Samsung hálózati technológiájának és fenntarthatósági megoldásainak bemutatása, partnerekkel együtt.

Kijelzők:

  • A televíziók, hangprojektorok és gaming monitorok területén betöltött szerep megszilárdítása.
  • Innovatív nézői élmény a Vision AI funkcióval.
  • A The Frame tévé és az Art Store szolgáltatás fejlesztése a személyre szabott művészeti élményekért.

Digitális eszközök

  • Meghatározó szerep a hűtőszekrények és mosógépek kategóriájában rendszeres innovációval és fejlett AI funkciókkal.
  • Személyre szabott, kényelmes megoldások és kiemelkedő AI funkciók a SmartThings technológia integrációjával.
  • A Bespoke AI termékvonal bővítése, rendszeres fejlesztésekkel olyan területeken, mint például az energiahatékonyság, a felhasználói élmény, a teljesítmény vagy a kialakítás.

Félvezetők

  • Sokszínű portfólió működtetése a felhőalapú, eszközön található és fizikai AI alkalmazások terén.
  • Stabil, erős pozíció megtartása az okostelefonokhoz használt, illetve autóipari memóriachipek piacán
  • A vállalat szakértelmének és jövőképének bemutatása kiemelt technológiai rendezvényeken.

Az Interbrand Best Global Brands listáját az egyes márkaértékek értékelése alapján állították össze, amely a vállalat pénzügyi teljesítményének, a márka vásárlásokra gyakorolt hatásának és a márka versenyképességének (stratégia, empátia, differenciálás, vásárlói elkötelezettség, következetesség, bizalom) átfogó elemzésén alapul. Ez a – nemzetközileg egyik legnagyobb múltra visszatekintő – márkaérték-becslés széles körben elismert értékelésnek minősül.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Gazdaság

Nő a verseny, nőnek az elvárások: a technológiai felkészültség dönti el, ki marad talpon Black Friday alatt

A 2025-ös Black Friday minden eddiginél nagyobb terhelést hozhat a magyar webshopoknak, miközben a vásárlók egyre gyorsabb, hibamentes online élményt várnak.

A legfrissebb kutatások alapján az akciós időszak forgalma akár egy teljes havi megrendelésszámot sűríthet egyetlen hétvégébe, ami komoly technológiai próbatételt jelent az e-kereskedőknek. A szakértők szerint idén már az dönti el a versenyt, hogy ki mennyire átgondoltan és időben készítette fel platformját a terhelési csúcsokra.

A magyar online kiskereskedelem 2025-ben olyan átalakulás közepén áll, amelyhez hasonlóra a szektor közel 25 éves hazai történetében még nem volt példa. A PwC legfrissebb, 2025-ös elemzése szerint a magyar e-kereskedelmi piac 2024-ben elérte az 1920 milliárd forintos forgalmat, ami 15 százalékos növekedést jelent. A bővülés fő hajtóereje már egyértelműen az import kereskedelem, amely egymagában 330 milliárd forintot, vagyis a teljes piac 17 százalékát adta. A globális online kiskereskedelem 2025 végére várhatóan 6,56 billió dollárt ér el, 7,8 százalékos éves növekedéssel, miközben a vásárlói utak több mint fele már online kezdődik. Az NRC kutatása szerint a nemzetközi e-kereskedelmi óriások erősödése, különösen a gyors szállítással és fulfillment központokkal terjeszkedő ázsiai platformok megjelenése, radikálisan átalakította a játékteret: Magyarországról az árversennyel már nem lehet nyerni, a gyors szállítás, a személyre szabott vásárlói élmény és a kifogástalan technológiai infrastruktúra lett a siker kulcsa. Ez a helyzet különösen fontossá teszi az olyan csúcsidőszakokra való felkészülést, mint a Black Friday, amikor egyetlen technológiai hiba vagy leállás nemcsak bevételkiesést, hanem reputációs károkat is okozhat.

A várakozások szerint a 2025-ös Black Friday időszak online forgalma elérheti a 160 milliárd forintot, ami minden eddiginél nagyobb terhelést jelent az e-kereskedelmi rendszereknek. Ilyen körülmények között a háttérben dolgozó webfejlesztők fő feladata az, hogy a vásárlói élmény akkor is zökkenőmentes maradjon, amikor a forgalom egyetlen nap alatt az éves átlag többszörösére ugrik. A Virgo most megosztja tapasztalatait az e-kereskedelmi platformok felkészítéséről.

A kérdés már nem az, lesz-e forgalom, hanem az, hogy bírja-e a rendszer

A Publicis Groupe Hungary és a PwC Magyarország közös kutatása szerint a magyar Black Friday forgalma 2024-ről 2025-re tovább emelkedik, az online kiskereskedelem részaránya pedig várhatóan már el fogja érni a teljes magyar kiskereskedelem 18%-át, szemben a 2023-as 12,5%-kal. Ez azt jelenti, hogy egyetlen hétvége alatt akár ugyanannyi rendelés is  érkezhet, mint amennyit egy átlagos webshop egy teljes hónapban kezel.

„A számok mögött azonban egy kritikus kérdés áll: vajon az infrastruktúra képes-e kiszolgálni ezt a mennyiséget?”

– mondja Hornok Ádám, Product Owner.

„A Black Friday számomra olyan, mint egy precízen megtervezett szimfónia. Már hónapokkal előtte leülünk a fejlesztőkkel, az üzemeltetéssel, a marketinggel, mindenki tudja mi a szerepe, mikor lép be, hogyan reagálunk, ha valami eltér a terv szerintitől. És amikor éjfélkor megérkezik az első nagy roham, nem a feszültség uralja a csapatot, hanem az, hogy végre kipróbálhatjuk élesben, amit hónapok alatt felépítettünk. Ez már rég nem csak kampány – ez csapatmunka a legmagasabb szinten, ahol minden apró részlet számít.”

A terhelési csúcsok három hulláma

A korábbi évek adatai és tapasztalatai alapján a Black Friday forgalmi mintázata is teljesen más, mint amivel a hétköznapokban találkozunk. Éjfélkor indul a roham – az első két órában az éjjeli baglyok érkeznek, hajnali fél 6 és 9 között pedig a pacsirták. Aztán jön a harmadik hullám délután, amikor munka után megnyitják a laptopot. Három különálló csúcs, mindegyik más jellegű terheléssel.

Ez egy átlagos működési naphoz képest sokszoros igénybevételt jelent, amihez a szakemberek szerint a skálázható, felhő alapú infrastruktúra ma már alapfeltétel, de ez is csak akkor működik jól, ha megfelelő tesztelés előzi meg.

„Egy hétköznapi webshop másodpercenként 10–20 kérést kezel. Black Friday reggelén ez 500–1000-re ugorhat. Ha erre nincs felkészülve a rendszer, elakadnak a folyamatok: lassul a betöltés, hibák jelennek meg a kosárban vagy a fizetési oldalon, és ezt a vásárlók azonnal ‘büntetik’ ”

– mondja Hornok Ádám.

Mi történik a háttérben?

A fejlesztők és üzemeltetők számára a Black Friday előtti utolsó este a legintenzívebb időszak. Ekkor történik:

– az adatbázisok végső szinkronizációja,
– a cache-ek optimalizálása,
– a terheléselosztás finomhangolása,
– a valós idejű monitorozó rendszerek aktiválása,
– a vészforgatókönyvek átnézése.

Balázs Ádám, az üzemeltetés vezetője szerint ez az a pont, ahol eldől, hogy másnap sima működés vagy hibaüzenetek fogadják-e majd a vásárlókat:

„A felhő alapú megoldások nagy előnye, hogy automatikusan képesek skálázódni, de ez nem váltja ki az előzetes tervezést. Előre kell meghatározni, hogyan reagáljon a rendszer egy-egy terhelési helyzetre, milyen logokat figyelünk valós időben, és milyen gyors intézkedések szükségesek, ha valahol torlódás alakul ki.”

Öt terület, amelyen nem lehet spórolni

A Virgo szakemberei, akik több vezető magyar e-kereskedelmi platformmal, köztük a Euronics Magyarországgal is együtt dolgoznak – amely a 2024-es Black November időszakban 16%-os árbevétel-növekedést ért el év/év alapon, miközben az átlagos kosárérték is 10%-kal emelkedett –, az elmúlt évek tapasztalatai alapján öt kulcsfontosságú területet azonosítottak, ahol a felkészülés különösen meghatározó:

  1. Terheléses tesztek – Nem elég feltételezni, hogy a rendszer bírja a terhelést, fontos már októberben éles teszteket futtatni, amelyek szimulálják a Black Friday forgalmát és feltárják a szűk keresztmetszeteket.
  2. Skálázható infrastruktúra – Modern felhőalapú megoldásokkal a szerverkapacitás automatikusan növelhető a forgalmi csúcsok idején, így elkerülhető a rendszerleállás.
  3. Minden eshetőségre protokoll – Mi van, ha rossz ár jelenik meg? Mi van, ha egy külső fizetési szolgáltató elérhetetlenné válik? Válsághelyzet közepén nincs idő improvizálni, előre kidolgozott forgatókönyvek kellenek.
  4. Folyamatos monitorozás – A Black Friday nem akkor kezdődik, amikor a vásárlók megnyomják a „Kosárba” gombot, hanem hetekkel előtte, amikor a terhelés fokozatosan épül. Valós idejű riasztási rendszerek nélkül a csapat vaksötétben halad.
  5. Szoros csapatmunka és kommunikáció – A sikeres Black Friday soha nem egy ember teljesítménye. A fejlesztők, üzemeltetők, ügyfélszolgálat és marketing csapatának szorosan összehangolva kell dolgoznia.

Mit jelent ez 2025-re nézve?

A magyar vásárlók 44 százaléka ma már kizárólag online csatornákon keres akciókat, és folyamatosan nő az elvárás a gyors betöltési idő, a zökkenőmentes fizetés, az azonnali visszaigazolás iránt. A szakértők szerint a következő Black Friday sikerét nem a kampányok újdonsága, hanem a háttérben végzett precíz, hónapokkal korábban elkezdett technológiai munka határozza meg. A vásárlók számára ebből semmi nem látszik, és épp ez a lényeg: ha minden működik, az annak az eredménye, hogy a rendszer és a csapat már jóval a nagy nap előtt felkészült a terhelésre.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

A magyarok figyelik az árfolyamokat, de az utalások rejtett díjai még mindig sokakat meglepnek

Milliárdokat veszítenek naponta[1] a nemzetközi átutalások rejtett díjai miatt magánszemélyek és vállalkozások, így nem meglepő, hogy a magyarok többsége egyre tudatosabban vizsgálja az árfolyamkülönbségeket és a tranzakciók költségeit.

Ennek ellenére sokan még mindig több pénzt veszítenek, mint kellene, amikor külföldre utalnak vagy ott költenek – derül ki a Wise friss, reprezentatív felméréséből[2].

Az árfolyamok iránti figyelem nagy, de az átláthatóság elmarad

A Wise, a globális technológiai vállalat, amely a világ pénzforgalmának legegyszerűbb és leghatékonyabb módját építi, arra volt kíváncsi, hogyan kezeli a magyar lakosság a nemzetközi utalásokat, mire figyelnek a tranzakciók során, milyen szolgáltatásokat részesítenek előnyben, és mi bosszantja őket legjobban a hétköznapokban, amikor más pénznemeket kezelnek.

A kutatásból kiderül, a magyarok több, mint fele (59%) ellenőrzi az árfolyamokat, mielőtt nemzetközi fizetést hajtana végre, és ehhez leggyakrabban a Google-t használják. A fiatal felnőttek (a 18–29 évesek) közül még többen (66%) figyelnek oda az árfolyamváltozásokra, ami a növekvő pénzügyi tudatosság biztató jele, és betudható annak, hogy feltehetőleg gyakran utaznak és vásárolnak Magyarországon kívül.

Az átláthatóság továbbra is aggodalomra ad okot

A fokozott óvatosság valószínűleg a nemzetközi fizetések korlátozott átláthatóságát és a globális pénzügyi műveletek nagyobb átláthatóságának folyamatos igényét tükrözi. A válaszadók nagyjából harmada (30%) úgy véli, hogy a hagyományos bankok adatai nehezen átláthatóak nemzetközi tranzakciós díjak vagy az árfolyamok tekintetében, és nagyjából minden tizedik válaszadó mondta azt, hogy egyáltalán nem kap egyértelmű információkat, amikor utalást indít más ország pénznemében.

A rejtett díjak és a kedvezőtlen árfolyamok okozzák a legtöbb frusztrációt 

A magyarok közel fele (45%) a rejtett vagy magas díjakat nevezte meg legnagyobb frusztrációjának a nemzetközi fizetések során, ezt szorosan követte a kedvezőtlen árfolyamok (38%) válasz. Meglepő, hogy amíg a válaszadók közel fele (47%) azt állítja, hogy nem hajlandó elfogadni a rejtett díjak miatti pénzvesztést, szinte ugyanennyien (45%) ismerik el, hogy mégis tolerálják azt – gyakran azért, mert bíznak a hagyományos bankjukban, vagy úgy gondolják, hogy a szolgáltató váltás túl bonyolult lenne.

A fintech cégek egyre nagyobb teret nyernek, mivel a magyarok jobb ár-érték arányt keresnek

A felmérés arra is rákérdezett, hogyan kezelik a magyarok külföldi valutájukat. A válaszadók fele (50%) saját elmondása szerint egyáltalán nem tart devizát, akik viszont igen, azok gyakran választanak fintech megoldásokat (24%), de sokan otthon tárolják készpénz formájában (23%), vagy a hagyományos bankszámlákon (12%). A fintech platformok különösen népszerűek a 18–29 éves fiatal felnőttek körében (41% tartja így külföldi valutáját), ami azt mutatja, hogy a fiatalabb felhasználók inkább a digitális, átlátható pénzügyi eszközöket keresik.

Bárki számára, aki külföldön kap fizetést, költ vagy utazik, és több pénznemben tartja a pénzét, fontos, hogy naprakész legyen az árfolyamok és az átutalási díjak tekintetében”

– mondta Horányi Gergő, a Wise termékfejlesztési vezetője.

„A Wise-nál a Google-on látható valós árfolyamot és a teljes költséget előre megadjuk az ügyfeleknek az utalások előtt – nincsenek meglepetések, nincsenek rejtett költségek”

A fiatalabb generációk hajtják a változást

A felmérés arra is rávilágított, hogy sok 18–29 éves számára a külföldre történő fizetés vagy pénzátutalás már a mindennapi élet része: a 18–29 évesek 14%-a legalább hetente végez nemzetközi utalásokat, minden negyedik (26%) fiatal felnőtt pedig már nem csak forintban tart pénzt.  A növekvő elkötelezettség a globális szemléletű pénzügyi szokások felé történő elmozdulást is jelzi – különösen a magyarok következő generációja körében, akik számára a pénzmegtakarítás kiemelkedően fontos lehet.

[1] Edgar, Dunn and Company kutatása, 2024

[2] Opinio Institute Kft. kutatása, 2025. október

3 18 év feletti lakosság


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

A vásárlók 160 000 forint felett is hajlandóak költeni a Black Friday alatt, a kedvezmény mértéke a fő motivátor

Weboldalának látógatói között tartott felmérést az Alza.hu.

A 1618 megkérdezett arra kérdésre, hogy mennyit tervez költeni a december 1 éjfélig futó Black Friday időszakban, 37 százalék felelte azt, hogy akár 160.000 forint felett is. 23 % tervez 80 001 és 160 000 forint között, 19% 16 001 és 50 000 forint között, míg 17% 50 001 és 80 000 forint között és a legkevesebben 16 000 forint alatt kívánnak költeni.

“A válaszadók 58% csak megfelelő ajánlat esetén tervez az akciós időszak alatt vásárolni, míg 30% a már előre kinézte a terméket és készült az akcióra. A Black Friday időszakkal egyidőben indult 0% THM-es kezdőrészlet nélküli akciónk is sokak számára nagy segítség”

– fűzte hozzá Nagy Dávid, az Alza.hu PR managere.

Elmondható, hogy a kedvezmények mértéke a fő motivátor, hiszen arra a kérdésre, hogy mi a legfontosabb a Black Friday akció során, 1130 válaszadóból 71% ezt a választ adta.

Az Alza.hu novemberi BF kínálatban a kedvezmények mértéke akár a 81%-ot is eléri, ahogy például a Konix My Hero Academia ” Himiko Toga” Nintendo Switch  tok esetében. A kedvezmények az összes kategóriában impozánsak, hiszen a Dove Care izzadásgátló spray is 73% kedvezménnyel fut.

“A vevőink 25% egy már előre kiválasztott termék árcsökkenése miatt döntött a vásárlás mellett. Az eladások alapján feltételezzük, hogy a jelenleg 209 890 forint helyett 144 890 forintért kapható PlayStation 5 (Slim) Digital Edition akcióját sokan várták”

 

– mondta el a PR manager, hozzátéve:

 

“a  maradék válaszok egyenlő arányban oszlottak meg az ingyenes szállítás és a vásárlás gyorsasága és kényelme között, ami az AlzaPlus+ tagoknak automatikusan jár, a megjelölt termékek esetében pedig az éjfélig megrendelt termékek már másnap délelőtt az AlzaBoxokból átvehetőek.”

Az elektronikai termékek vezetik magasan, 47%-kal a tervezett vásárlások kategóriáinak listáját.

Az 1177 válaszadó második kedvence 16%-kal a kis háztartási gépek kategóriája, például az eladási lista harmadik helyén álló Philips Series 800 Panarello automata kávéfőző is ide tartozik, ami jelenleg 305%-os árcsökkenéssel 89 990 forintért kapható. 13% a hűtőket, mosógépeket és más nagyháztartási gépeket várták legjobban, népszerű közöttük az Alza sajátmárkás Siguro elöltöltős mosógépe fekete színben, ami most 159 990 forintra van árazva.

“Rengetegen használják ki az kedvezményeket a 0% THM akciónkkal kombinálva, aminek keretein belül akár kezdőrészlet nélkül, 20 havi törlesztéssel vehetik meg új készüléküket. A vásárlóink 10%-a a játékokat és szórakoztató cikkeket keresi inkább, állandó favoritok a LEGO ® termékek és a konzolok világa. 4% a drogéria és kozmetikai miatt keresi fel az oldalunkat, toplistások az ajándékszettek és a prémium parfümök. A sport és kültéri tevékenységek kategóriát 2% választotta, a maradék 8% pedig olyan egyéb kategóriákba eső termékeket tervez vásárolni, mint az autó-motor vagy épp irodai felszerelés, sőt, a Bery Jones dióféléket, aszalt- és szárított gyümölcsöket is sokan itt szerzik be az ünnepek előtt, az 1 kilogrammos pörkölt, sós pisztácia például 6900 forintért rendelhető most”

– tette hozzá a szakember.

1160 válaszadóból 715-en, azaz 62% választotta azt, hogy főként magának vásárol a december 1 éjfélig tartó Black Friday alatt. 236-an azt jelölték meg válaszul, hogy fele-fele arányban vásárolnak másoknak és maguknak.

“209 válaszadó főként ajándékba vásárol családnak, illetve barátoknak, ilyenkor előfordulhat, hogy nem a legmegfelelőbb a választás. Kétirányú rendszerünk lehetővé teszi a már meglévő, vagy netán rosszul kiválasztott ajándékok egyszerű visszaküldését, elég a legközelebbi AlzaBoxba helyezni őket és nagyjából egy perc alatt kezelhető az elállási szándék”

– fűzte hozzá Nagy Dávid.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss