Ipar
AI-keresésekhez igazodó eszközt fejlesztettek Magyarországon
Forradalmi újítás segíti a hazai KKV-kat az AI keresésekben való megjelenésben
Mesterséges intelligencia alapú keresésekre való optimalizálást segítő új eszközt mutattak be. A BP Content Optimizer magyar nyelvű tartalmakat alakít át úgy, hogy azok megjelenhessenek generatív keresőmotorok – például a ChatGPT – válaszaiban. A közel tíz éve működő keresőoptimalizálási ügynökség szerint a kis- és középvállalkozások komoly hátrányba kerülhetnek, ha nem készülnek fel időben a változó keresési szokásokra. Az első verzióhoz korlátozott hozzáférést biztosítanak, hogy a visszajelzések alapján alakítsák ki a hazai gyakorlatot – közölte Szesztay Péter ügyvezető.
A következő 1-2 év döntő lesz a kis- és középvállalkozások számára: aki nem foglalkozik időben az AI keresésekre való optimalizálással, komoly hátrányba kerül a versenytársaival szemben – erre hívja fel a figyelmet a BP Digital, akik válaszul most egy vadonatúj, hazai fejlesztésű eszközt vezetnek be a piacra. A BP Content Optimizer segítségével a vállalkozások úgy jelennek meg a mesterséges intelligencia által vezérelt keresésekben – például a ChatGPT-ben vagy más AI asszisztensekben –, hogy nem kell SEO-szakértőnek lenniük. A BP Digital új terméke gyors, egyszerű és költséghatékony megoldást kínál azoknak a cégeknek, akik nem akarnak lemaradni az AI-forradalomról.
„A generatív keresőmotorok használata berobbant, és ez teljesen új helyzetet teremtett a tartalommarketingben. Már nem elég a klasszikus SEO – a cégeknek olyan tartalmakra van szükségük, amit a mesterséges intelligencia is ’ért’ és beemel a válaszaiba. Mi erre fejlesztettünk ki egy átlátható, könnyen kezelhető, professzionális rendszert” – mondta el Szesztay Péter, a BP Digital ügyvezetője.
A BP Content Optimizer SEO-ra és AI-ra is optimalizál:
a meglévő cikkeket, aloldalakat, termékleírásokat képes újrastrukturálni, javítani, és alkalmassá tenni az AI-eszközök által történő feldolgozásra – mindezt magyar nyelven, magyar vállalkozások igényeire szabva.
Évek óta tesztelt, most végre elérhető
A termék mögött nem kísérleti startup, hanem egy közel 10 éve működő, keresőoptimalizálásra specializálódott ügynökség áll. A BP Digital saját belső projektjei során szerzett szakmai tapasztalatát építette ebbe az új, minden keresőmotorban működő,kkv-szektor számára is elérhető rendszerbe.
„Az AI keresőkben való megjelenés nem a jövő, hanem a jelen. Az a célunk, hogy ezt az új lehetőséget, a szakmailag értékes szövegeket mindenki számára elérhetővé tegyük – ne csak azoknak, akik külön csapatot tudnak rá felépíteni” – tette hozzá Szesztay.
Most lehet előnybe kerülni – de az idő számít
A BP Digtial szerint a következő időszakban robbanásszerűen megnő azoknak a cégeknek a száma, akik mesterséges intelligenciára optimalizált tartalommal jelennek meg. Az early adopterek – vagyis akik most lépnek – hosszú távú előnyre tesznek szert, mivel a generatív keresőmotorok gyakran az első beépített forrásaikat részesítik előnyben.
A BP Content Optimizer első verziójához korlátozott számú hozzáférést biztosítanak a vállalkozások számára – a cél az, hogy szoros együttműködésben alakítsák ki a legjobb hazai AI-optimalizálási gyakorlatot.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ipar
Kézi 3D szkenner fedélzeti minőségellenőrzéssel – bemutatkozik a FreeScan Omni
Az ipari minőségbiztosítás egyik legnagyobb kihívása, hogyan lehet a garantált precizitást és a hatékonyságot optimális egyensúlyba hozni.
A SHINING 3D legújabb fejlesztése, a FreeScan Omni, most erre ad egy forradalmi választ: egyetlen eszközön integrálja a szkennelést, mesh generálást, ellenőrzést és riportkészítést – mindezt a szkenner fedélzetén, valós időben, számítógép nélkül.
Az új eszköz – csakúgy, mint a SHINING 3D teljes ipari metrológiai portfóliója – az ADMASYS HU kínálatában érhető el Magyarországon, helyi szakmai támogatással és szervizháttérrel.
A FreeScan Omni egy vezeték nélküli, kézi, metrológiai 3D szkenner, amely képes a teljes, fedélzeti minőség-ellenőrzési folyamatot azonnal elvégezni a terepen, a gyártósoron vagy a mérőlaborban. Az eszköz előre beállított mérési sablonokkal és intuitív felhasználói felülettel dolgozik, így az operátorok egyszerűen beolvassák az alkatrészt és néhány pillanat múlva már meg is kapják a mérési riportot – nincs manuális adatfeldolgozás, nincs várakozás.
A VDI/VDE 2634-3 szabvány szerint, ISO 17025 laborban tanúsított metrológiai pontosság sem hagy kívánnivalót maga után: a FreeScan Omni 0,02 + 0,03 mm/m volumetrikus pontosságot biztosít. A háttérben egy nagy teljesítményű számítási modul dolgozik, amely valós időben végzi a 3D adatfeldolgozást.
A FreeScan Omni hivatalos bemutatója október 24-én lesz egy élő, nemzetközi webinár keretében, ahol a SHINING 3D szakértői részletesen bemutatják a technológia működését és előnyeit a gyakorlatban. Csatlakozzon az élő bemutatóhoz, és ismerje meg, hogyan formálja a SHINING 3D a metrológiai innováció jövőjét!
A SHINING 3D az utóbbi években jelentős erőforrásokat fordított kutatás-fejlesztésre, célja pedig nem kevesebb, mint a piacvezető pozíció megszerzése az ipari metrológia területén. Az új FreeScan Omni mellett nemrég debütált a FreeProbe 2 tapintómérő megoldás is, amely a hordozható precíziós mérés új perspektíváját nyitja meg a gyártási és minőségellenőrzési folyamatokban.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ipar
Antimikrobiális anyagot mutatott be az LG a németországi K Show-n
Az LG Electronics (LG) a K 2025 nemzetközi műanyagipari szakkiállításon mutatta be LG PuroTec™ antimikrobiális adalékanyag-megoldásainak átfogó portfólióját. A világ egyik legjelentősebb műanyagipari vására október 8–15. között zajlott Düsseldorfban.
Globálisan terjeszkedik az LG fejlett anyagokkal foglalkozó üzletága: a vállalat legújabb termékcsaládja Németországban, a K Show-n debütált. Az LG idén részt vett a három legnagyobb nemzetközi műanyagipari kiállításon – a kínai Chinaplas-on, az amerikai National Plastics Exposition-ön és az európai K Show-n –, ezzel erősítve nemzetközi jelenlétét az iparágban.
A PuroTec nevű megoldás számos iparágban alkalmazható széleskörűen, beleértve a háztartási gépeket, az egészségügyet, az építőipart, a csomagolóanyagokat és az autóipart. A teljes PuroTec portfólió mellett az LG a K Show-n az egyik globálisan vezető vegyipari és anyagfejlesztési vállalattal, az LG Chemmel közösen fejlesztett antibakteriális műanyagokat is bemutatta.
A vállalat a kiállításon öt fő PuroTec termékvonalat mutatott be: az AAP-t, az ABP-t, az SAP-t, a ZAP-t és az AAW-t. Az LG PuroTec egy üvegpor-alapú antimikrobiális adalékanyag, amely gombásodásgátló és antibakteriális tulajdonságokkal rendelkezik, és hatékonyan használható műanyagok, festékek, porbevonatok és textíliák gyártása során. Megakadályozza a mikroorganizmusok elterjedését és az ezzel járó szagokat, így hozzájárul a termékek tisztaságának és tartósságának megőrzéséhez. Az LG több évtizedes üvegpor-fejlesztési tapasztalatára építve – és háztartási készülékekben való sikeres alkalmazása után – a PuroTec az LG B2B portfóliójának egyik kulcsfontosságú növekedési motorjává vált: az éves árbevétele több mint kétszeresére nőtt az előző évhez képest.
Az LG célja, hogy a fejlett anyagtechnológiai üzletágát új alkalmazási területek felé bővítse, például a Marine Glass megoldásokkal, amelyek a tengeri ökoszisztémák helyreállítását és a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését támogatják, vagy éppen a Mineral Wash technológiával, amely környezetbarát módon, felületaktív anyagok nélkül tisztítja a textíliákat. Az LG jelenleg 420 szabadalommal rendelkezik az üvegpor-technológiához kapcsolódóan, és a dél-koreai Changwonban, az LG Smart Park üzemben évi 4500 tonna termelési kapacitással bír.
2025 szeptemberében az LG együttműködési megállapodást írt alá egy globális tanúsító szervezettel, az SGS Korea-val a PuroTec nemzetközi antimikrobiális tanúsítási szabványainak kidolgozásához. A megállapodás értelmében az LG technológiai tapasztalatát osztja meg a tanúsítási folyamatok kialakításához, az SGS Korea pedig a globális normáknak megfelelő tanúsítási eljárásokat dolgozza ki. Az így tanúsított termékek viselhetik az SGS Global Performance Mark jelölést, amely a nemzetközi ügyfelek számára az átláthatóságot és megbízhatóságot fogja jelezni.
„Az LG PuroTec több, mint egy adalékanyag – ez egy stratégiai szempontból is fontos B2B növekedési motor, amely valódi értéket teremt ügyfeleink és a különböző iparágak számára világszerte”
– mondta Lyu Jae-cheol, az LG otthoni megoldások üzletágának elnöke.
„A globális partnerekkel való együttműködések erősítésével, a nemzetközi szabványosítással és a megbízható teljesítmény biztosításával célunk, hogy a PuroTec az LG anyagtechnológiai üzletágának egyik alappillérévé váljon – elősegítve a fenntartható növekedést és megerősítve vezető szerepünket a globális piacon.”
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ipar
A Kingston Technology 2024-ben is megőrizte vezető helyét a DRAM-modulok eladásában
A Kingston Technology Europe Co LLP, a memóriatermékek és technológiai megoldások terén világvezető Kingston Technology Company, Inc. egyik társvállalata, a mai napon bejelentette, hogy a TrendForce elemzőcég árbevétel szerinti legfrissebb rangsorában nemzetközi szinten első helyet szerzett a DRAM-modulgyártók között.
A Kingston a hozzávetőlegesen 66%-os piaci részesedésével továbbra is őrzi vezető szerepét. A TrendForce szerint a DRAM-modulok eladása 2023 azonos időszakához képest 7%-kal nőtt, ami az előző évi csökkenéshez képest fordított tendenciát jelent. A Kingston megőrizte erős piaci részesedését annak ellenére is, hogy bevételeinek növekedési üteme lassult a 2024 második felében tapasztalt mérséklődő fogyasztói kereslet miatt.
A jelentés kiemelte, hogy a világ öt első számú memóriamodul-gyártója tette ki a 2024-es összértékesítések 81%-át, az első nyolc pedig 83%-os piaci részesedést tudhatott magáénak. Az eredmények megerősítették, hogy a Kingston dominánsan vezeti a DRAM-modulok piacát, mivel a második helyen álló szállító a teljes piaci részesedésből mindössze 5 százalékot tudott megkaparintani. 2023 4. negyedévének végén a DRAM-beszállítók elkezdték előnyben részesíteni a nagy sávszélességű memóriákat és a szerverminőségű DDR5-termékeket. Ez a stratégiai váltás a többi DRAM-típus szűkebb elérhetőségéhez vezetett, ami megnövelte a keresletet, és összességében magasabb árakat eredményezett. Válaszul a modulgyártók növelték a beszerzést és feltöltötték készleteiket, ami 2024-ben összesen 13,3 milliárd dolláros piaci bevételt eredményezett. Az év második felében azonban a modulárak emelkedése elkezdte visszafogni a keresletet, ami végső soron korlátozta az értékesítés növekedését.
2024-ben a Kingston piacra dobta a Kingston FURY Renegade termékcsalád korlátozott kiadású, versenyautók ihlette változatát. A Kingston FURY Renegade DDR5 RGB Limited Edition feltűnő, a modern versenyautókat idéző lekerekített dizájnjával a legújabb technológiákat ötvözve 8000 MT/s-es agresszív sebességet biztosított, amely támogatta az extrém órajeltúlhajtási lehetőségeket, miközben minimálisra csökkentette a teljesítményt korlátozó szűk keresztmetszeteket. A Kingston továbbá bevezette a Kingston FURY Renegade DDR5 CUDIMM-modulokat is, amelyek kompatibilisek az Intel új 800-as szériás (korábbi kódnevén Arrow Lake) lapkakészletével. Az alapórajel növelését támogató DDR5 CUDIMM-modulok a professzionális felhasználók olyan szélesebb csoportjához is eljutnak, akik csúcsteljesítményt követelnek, és rendszereikből a lehető legtöbbet szeretnék kihozni a jelintegritás romlása nélkül.
„A TrendForce 2024-es értékelése jól tükrözi vállalatunk töretlen erejét és rendkívüli alkalmazkodóképességét egy újabb kihívásokkal teli üzleti év során”
– nyilatkozta Iwona Zalewska, a Kingston EMEA-régiójának DRAM-részlegéért felelős értékesítési menedzsere, majd hozzátette:
„Ez a mérföldkő nem csupán a Kingston domináns piaci jelenlétét érzékelteti, hanem rávilágít a vállalat rugalmasságára és iparágon belüli jelentőségére is, hiszen immár 22 egymást követő évben sikerült megőriznünk vezető pozíciónkat.”
További információkért látogass el a kingston.com oldalra.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Zöld1 hét ago
Kiszárad a Balaton? – Az AI mondja meg?
-
Mozgásban2 hét ago
Az összetett harmadik helyén zárta Molnár Martin a brit F4 idei szezonját
-
Mozgásban2 hét ago
Vissza az irodába vagy győzött a home office?
-
Gazdaság2 hét ago
Digitális banki megoldásait fejleszti a CIB Bank a Kyndryllel együttműködve
-
Ipar2 hét ago
A Messer hosszú távú héliumellátási megállapodást kötött a QatarEnergy-vel
-
Ipar2 hét ago
Bivalyerős megawatt-töltő érkezik a piacra
-
Gazdaság2 hét ago
Egyre nagyobb probléma az öregedő hazai járműpark
-
Szórakozás2 hét ago
Hollywoodi díszletek között derül ki, ki a legjobb a csapatban