Connect with us

Mozgásban

A Bosch-nál repülni tanulnak az autók

Légitaxikhoz fejlesztenek szenzortechnológiát

Néhány éven belül az égi közlekedés hozhat megoldást a városi dugókra: a Boston Consulting Group előrejelzése szerint 2030-ban az emberek mintegy egymilliárd repülőutat fognak megtenni pilóta nélküli légitaxikban, miután a megosztó szolgáltatások a föld feletti fix útvonalakon is megjelennek.

img_05-1

A Bosch egy olyan modern érzékelő-technológián dolgozik, mellyel ezek a repülések nagyon biztonságosak és kényelmesek lehetnek.

„Az első légitaxik várhatóan legkésőbb 2023-tól indulhatnak el a nagyobb városokban. A Bosch vezető szerepet szeretne vállalni ennek a jövőbeni piacnak az alakításában”

– nyilatkozta Harald Kröger, a Bosch Gépjármű-elektronika divíziójának az elnöke. A hagyományos repülőgép-technológia túl drága, illetve túl nehéz és nagy méretű az autonóm légitaxikban való alkalmazáshoz. A Bosch szerint ezt ki lehetne küszöbölni az automatizált vezetésben, illetve az ESP csúszásgátló rendszerben használt modern érzékelőkkel.  Egy mérnökcsapat ezért több tucat érzékelő kombinálásával egy univerzális vezérlőegységet alkotott meg a légitaxikhoz.

Bosch technológia a légitaxikhoz

Az univerzális vezérlőegységet úgy tervezték meg, hogy a légitaxik pozíciója mindig meghatározható legyen, és így nagy pontossággal és biztonságosan lehessen őket vezérelni. A Bosch szenzordoboza úgynevezett MEMS (mikroelektro-mechanikus) érzékelőkkel rendelkezik, amelyeket a vállalat több mint 25 éve fejlesztett a járművekhez. Ezek az érzékelők adatot szolgáltatnak a gépjármű vezérlőegységének arról, hogy a jármű épp fékez vagy gyorsít-e, illetve megadják a haladási irányát. A Bosch légitaxikhoz kifejlesztett szenzordoboza olyan gyorsítás-érzékelőkkel van ellátva, amelyek mérik a légijármű mozgását. A beépített legyezési sebesség érzékelők mutatják a repülő jármű állásszögét, a mágneses mező érzékelők pedig az irányszögét. A megoldásba nyomásérzékelők is tartoznak, melyek a légnyomás-adatok felhasználásával meghatározzák a magasságot, a dinamikus nyomásértékek mérésével pedig a jármű sebességét.

A légijármű szektor jelenlegi – több tízezer vagy akár százezer euró értékű – érzékelőrendszereivel ellentétben a Bosch ezen költségek töredékéből meg tudja valósítani a megoldást. A vállalat ugyanis olyan érzékelőket alkalmaz, melyeket a gyártásban már tesztelt, kifejlesztett és sok éve gyárt is a járműipar számára.

„A Bosch a megoldásával a szolgáltatók széles köre számára szeretné megfizethetővé tenni a légitaxik közlekedését”

– mondta el Marcus Parentis, a Bosch könnyű elektromos járművek vezérlőegységeiért felelős technológiai csapatának vezetője. A Bosch érzékelők ráadásul nagyon aprók és könnyűek. A légitaxi-gyártók plug-and-play módszerrel egyszerűen beszerelhetik a Bosch érzékelődobozát a légijárműveikbe.

img_03-2

Megosztott mobilitás a levegőben: 1 milliárd repülőút a légitaxikban 2030-ban

Az elektromos légitaxik piaca várhatóan jelentősen növekedik az elkövetkező években: 2020-ra már terveznek ilyen repülőutakat pl. Dubaiban, Los Angelesben, Dallasban és Szingapúrban. A szakértők szerint a kereskedelmi üzem 2023-ban indulhat. A kezdeti időszakban valószínűleg pilóták is lesznek a járművekben, és várhatóan 2025-től repülhetnek autonóm üzemmódban a könnyű légijárművek a nagyobb városokban, amelyeket földi személyzet irányíthat majd. A Roland Berger német stratégiai elemző és tanácsadó cég szerint addigra mintegy 3000 légitaxi fog üzemelni világszerte. A légitaxik száma 2030-ra 12 ezerre nőhet, 2050-re pedig megközelítheti 100 ezret. Az amerikai pénzügyi tanácsadó és szolgáltató vállalat, a Morgan Stanley becslése szerint a légitaxik piaca 2040-re akár az 1,35 billió eurót (1,5 billió USD-t) is elérheti, az Egyesült Államok és Délkelet-Ázsia piacairól kilépve megjelenhet Németország nagy- és közepes méretű városaiban is.

„A mai közlekedési lehetőségekhez képest a légitaxik sok időt spórolhatnak a 10 kilométeres vagy annál nagyobb távolságokon, maximum 300 kilométeres hatótávolsággal”

– mondta Marcus Parentis, aki bízik az egyre növekvő piaci lehetőségekben.

„Kapcsolatban vagyunk légijármű-ipari és gépjármű-ipari légitaxi-gyártókkal, valamint légijárműveket készítő és megosztó szolgáltatást indítani tervező start-upokkal egyaránt. Nem az a kérdés, hogy lesznek-e légitaxik, hanem az, hogy mikor”

– tette hozzá.

Mozgásban

Szárnyal a budapesti használtautó-piac

Nem okozott nagy meglepetést a 2024-es hirdetési ranglista győztese: Budapest toronymagasan első, Székesfehérvár és Debrecen ért fel még a dobogóra.

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu szakértője megnézte, tavaly melyik településekről adták fel a legtöbb hirdetést, és bár a főváros dominált, a vidéki városok rangsorolása meglepő végeredményt hozott.

A Használtautó.hu-n a legfrissebb adatlekérés alapján a 2024-es évben az alábbiak szerint alakult a meghirdetett autók számának ranglistája:

„Ahogyan számos más szektorban, úgy az autóértékesítés terén is Budapest dominál: innen valamivel több mint 6-szor annyi hirdetést tettek közzé, mint a második helyezett Székesfehérvárról. A top 5-öt kiegészítő négy vidéki település hirdetési számai ehhez képest viszonylag kiegyenlítetten alakulnak. Az autók gyors eladásában jelentős szerepet játszanak a hirdetéskiemelések, amelyeket 2024-ben több mint 150 000 felhasználó vett igénybe. További érdekesség, hogy 2024-ben az autókereskedések 19%-kal több hirdetést adtak fel, mint a magánszemélyek”

emelte ki Koralewsky Márk, a Használtautó.hu üzletágvezetője.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Mozgásban

Molnár Martin helytállt a darálóban a közel keleti F4-es bajnokság második állomásán

Két top 10-es eredményt ért el Abu-Dzabiban, köztük eddigi legjobbját, és háromból kétszer csapata legeredményesebbje volt.

Eddigi legjobb eredményét érte el a három futamból kétszer ismét csapata legjobbjának bizonyuló Molnár Martin az F4 Middle East Championship második fordulójában, miközben már most kijelenthető, hogy remek felkészülésként szolgál számára ez a sorozat a brit F4-es bajnokságra.

Maradt Abu-Dzabiban az F4 Middle East Championship mezőnye a szezonnyitó után, hiszen mindössze egy nap szünettel következett a bajnokság második fordulója. A 29 fiatal versenyző némileg más vonalvezetésen csapott össze, mint a nyitóhétvégén, és ezúttal nem az 5281 méter hosszú Grand Prix-nyomvonalon, hanem a 4572 méteres, 18 helyett 16 kanyarból álló Corkscrew aszfaltcsíkon mérette meg magát. Ez a vonalvezetés nagyrészt megegyezik az F1-esek által is használttal, de a leghosszabb egyenesre fordító 5-ös kanyar nincs benne, helyette egy, a híres Laguna Seca-i dugóhúzóra hasonlító kombináción mennek át a versenyzők a hármas kanyar után, innen is ered a nyomvonal neve.

Martin és csapata, az Evans GP a múlt heti utolsó versenyre előrelépett a beállításokkal, így jobb alapokkal várhatta a második fordulót, a Hungarian Motorsport Academy (HMA) pilótájának az időmérőn azonban nem jött ki a lépés: az első kvalifikáción a 12., a másodikon – amely a harmadik futam rajtsorrendjéről dönt – pedig a 14. időt autózta. Az első versenye azonban már úgy sikerült, ahogy remélte, és a 12. helyről egészen a 7. pozícióig kapaszkodott fel, ami az eddigi legjobb eredménye ebben a bajnokságban.

„Jól sikerült a rajtom, rögtön nyertem két pozíciót, majd a kör végén éppen előzni készültem, amikor beküldték a biztonsági autót. Az újraindításnál tapadtam az előttem levőre és sikerült megelőznöm, majd a folytatásban is jókat csatáztam. Előre és hátra is figyelnem kellett, az előttem levő egyik riválisomnak ráadásul megsérült az első szárnya, ami miatt lassabb volt. A mögöttem érkezővel egy alkalommal oda-vissza előztük egymást, 4-5 kanyaron át csatáztunk, belülről igazán élvezetes volt. Örülök a hetedik helynek” – értékelte az első futamot a 16 esztendős sportoló.

Ez a hetedik hely azt jelentette, hogy a második, fordított rajtrácsos versenyen Martin a 4. helyről rajtolhatott. Előzetesen az volt a célja, hogy a dobogóért csatázzon, ésa rajt utáni métereken meg is tartotta a 4. helyet, az első kanyar felé száguldva tapadt az előtte levőre. Ám ezúttal ő húzta a rövidebbet a gyors balosban, ott ugyanis beragadt a riválisa mögé, aminek következtében ketten is körbeautózták, a kör végére pedig további három pozíciót veszített és a 9. helyre csúszott vissza. A folytatásban nem szakadt le az előtte haladóktól és végül ebben a pozícióban ért célba, azaz újabb top 10-es eredményt ért el, és összességében zsinórban ötödször bizonyult az Evans GP legjobbjának, hiszen az első hétvégén mindegyik futamon ő végzett a csapatban a legelőrébb.

A második forduló záróversenyén folytathatta volna ezt a sormintát, miután a 14. helyről remek rajttal három pozíciót javítva 11.-ként zárta az első kört, ám a rajtbaleset miatti piros zászlós megszakítás után már nem volt rendben az autója, és végül a 11. helyről egy koccanást követően feladni kényszerült a futamot. „A második futamra új gumit tettünk fel, és mint kiderült, a kopott gumihoz megfelelő guminyomás itt túl alacsony volt. A rajt utáni első kanyarban ezen a pályán muszáj kívülre kerülni, ezt a korábbi futamokon én is így csináltam, de most nem tudtam, ezért beragadtam az előttem haladó mögé. Későn jött meg a gumi tapadása, ezért a folytatásban is folyton védekeznem kellett, többen is megelőztek, majd pont addigra javult fel a tempóm, mire beküldték a biztonsági autót” – összegezte a második futamot Martin.

„A harmadik futamon jól rajtoltam, majd érkezett újra a biztonsági autó, ami kisebb káoszt idézett elő, mert a mérnököm szólt a fülemre, hogy Safety Car, de a pálya melletti paneleken még kanyarokon át nem érkezett meg a jelzés. Végül piros zászlóval félbeszakították a futamot, majd a biztonsági autó mögött indították újra. Már ekkor, lassú tempónál is éreztem, hogy nem stimmel valami az autóval, ami meglepett, mivel semmilyen kontakt nem történt korábban. Nem volt egyenes a kormány a kezemben, talán a kormányoszlop és a kormányösszekötő találkozásánál törhetett el valami. Végül egy kisebb koccanás után beakadt a kormány és nem tudtam egyik irányba sem fordítani, amivel vége is volt a versenyemnek. Kár érte, addig a pontig jól alakult.”

Martin tehát egy 7. és egy 9. helyezéssel zárta az F4 Middle East Championship második fordulóját, ami pedig Kiss Pál Tamás, a Motorsport Talent Management (MOTAM) sportszakmai vezetője, egyben Martin coach-a és mentora számára a legfontosabb, hogy a leginkább fejlődést igénylő területen látványosat javult a tavalyi év végéhez képest.

„Tisztán látszanak az erőviszonyok, és hogy melyik csapat mire képes, ami egyrészt a tapasztalaton múlik. Nekünk azonban nem erre kell koncentrálni, hanem arra, hogy Martin abból tanulja a legtöbbet, ahol van, a mezőny sűrűjében, a darálóban. Furcsán hangzik, de ez hasznosabb, mintha utcahosszal nyerné a futamokat. A tavalyi évet úgy fejeztük be, hogy a test-test elleni csatákban és a versenyszituációk kezelésében, felismerésében, a minél rövidebb idő alatti minél jobb döntéshozatalban kell a legtöbbet fejlődnie. Annak örülök, hogy stabilan a legjobb tízben autózik, de sokkal fontosabb az, amit látok a pályán.”

„Az angol közvetítés kommentátora is megjegyezte, hogy Martinon látszik, mekkorát tudott fejlődni tavaly óta a versenyzés terén. Visszahúzódó stílusból mostanra eljutott oda, hogy az F4 Middle East Championship eddigi 6 futamán az egyik leglátványosabban versenyző pilóta volt, aki oda-vissza előzéseket mutat be, kerék a kerék ellen csatázik, és még sportszerűen, de keményen küzd. Elértük tehát a célunkat, amiért ebbe a bajnokságba jöttünk, és ha ez így marad a folytatásra is, akkor teljesen elégedett leszek, mert ennek meglesz a hozadéka az angol bajnokságra, nekünk pedig arra kell koncentrálnunk. Ez egy felkészítő bajnokság, és jó látni, hogy sokszor mutatja őt a kamera a közvetítésben, mert a rendező is érzi, hogy Martintól lehet számítani látványos megmozdulásokra.”

Az F4 Middle East Championship Dubajban, a harmadik fordulóval folytatódik február 8-án és 9-én.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Mozgásban

Fedezze fel a megújult Honda HR-V dinamikus stílusát!

Honda HR-V e:HEV

A Honda céltudatosan frissítette a HR-V e:HEV kínálatát minden felszereltségi szinten, beleértve a külső és a belső formatervet, a színeket és tökéletesítette a vezethetőséget – valamint egy új kiadást is kínál.

Reagálva a korábbi vásárlók visszajelzéseire az eredmény a Honda jelenlegi legkelendőbb európai modelljének továbbfejlesztett változata, amely változatlanul egy középkategóriás hibrid SUV minden előnyét kínálja.

Megújult külső és belső kialakítás

Valamennyi felszereltségi szinthez tartozik egy új, markánsabb első lökhárító és átalakított hűtőrács, amely kristályfekete felső díszítéssel és sötétített fényszóróbelsővel rendelkezik. Ezek az elemek erőteljesebb, karakteresebb megjelenést kölcsönöznek az autónak, ami még jobban kiemeli az autó stílusát és modern arculatát.

A HR-V első lökhárítójához egy magasfényű fekete, alsó szegélyrész kapcsolódik, amellyel elegánsabbnak hat. Az autó új fényszórói hangsúlyosabb nappali menetfénnyel (DRL) rendelkeznek, melyek belső elemeit sötétebb színű bevonattal látták el, ezzel biztosítva a modern megjelenést. Az Advance felszereltségtől fölfelé a vezető az Adaptív menetfényszóró (ADB) előnyeit is élvezheti, ami a rendszer automatikus alkalmazkodását jelenti az adott forgalmi körülményekhez.

A gépkocsi hátulján található, a teljes szélességet átfogó LED-lámpatest belső szerkezete szintén megújult, az autó új színei pedig tovább fokozzák a jármű formatervezési jegyeinek hangsúlyosságát. A paletta három új árnyalattal bővül –  Sage Green, Seabed Blue és Urban Grey – így kínálnak további lehetőséget a vásárlóknak az autó személyre szabásához.

A műszerfal középső alsó részét és a magasfényű, zongoralakk fekete felülettel rendelkező középső konzolt áttervezték, hogy mind a vezető, mind az utas könnyebben hozzáférhessen a vezeték nélküli töltőhöz; mely laposabbá vált és egyben ergonomikusabb is, megkönnyítve a használatát. A felhasználói élmény érdekében további belső módosításokat eszközöltek a japán gyártó mérnökei, például növelték az utastér hangszigetelését ezáltal csökkentve a zajszintet, így fokozva a kényelmet.

Az új Advance Style Plus panoráma üvegtetővel rendelkezik, emellett minden felszereltségi szinthez alapfelszereltségként jár a sötétített üveg, amely a melegebb napokon védelmet nyújt a napsütés ellen, ugyanakkor nagyobb biztonságot és kényelmet biztosít az utasok számára.

2024 Honda HR-V e:HEV

Vadonatúj Advance Plus felszereltség

A megújult HR-V megjelenésével egyidőben Honda bemutatja az Advance Plust, amely különleges stílusjegyekkel rendelkezik.

Ennek a kivitelnek az alapja az Advance Style felszereltség, melyet különleges fényezéssel látták el. Az alsó lökhárítók, a kerékívek és az alsó ajtó díszlécei a karosszéria színével harmonizálnak, ami egységes, esztétikus megjelenést kölcsönöz a modellnek. A harmóniát a „Crystal Black” hűtőrács ellensúlyozza, amely kontrasztot teremt és kiemeli a jármű karakterét. Az autó egyedi könnyűfém keréktárcsákat kapott, amelyek még inkább hangsúlyozzák a HR-V exkluzív stílusát.

Átgondolt helykihasználás hibrid hatékonysággal ötvözve

A legújabb HR-V megőrizte azt a rendkívül variálható belső terét, amely a korábbi generációk védjegyévé vált. Mivel az üzemanyagtartály az alváz közepén kapott helyet, így sokkal több tér maradt az első ülések alatt. Ez a kialakítás lehetővé teszi a hátsó „Magic Seats” ülésrendszer használatát, amely igény szerint lehajtható vagy felhajtható, így növelve a csomagtér módosítását.

Köszönhetően a Honda erőteljes és hatékony kétmotoros (az egyik meghajt, a másik generátorként működik) hibrid e:HEV hajtásláncának, amely kiemelkedő üzemanyag-takarékosságot biztosít, a legújabb HR-V dinamikus vezetési élményt is kínál.

Honda SENSING – az átfogó menetbiztonsági csomag

A HR-V e:HEV kategóriájában a legátfogóbb fejlett biztonsági és vezetéstámogató rendszereket kínálja, beleértve a többnézetű kamerarendszert (Multi View Camera System) is. A központi érintőképernyőn aktiválható rendszer 360°-os panorámaképet mutat a jármű környezetéről, választható oldal- vagy felülnézetben.

A széles látószögű, nagyfelbontású kamera lehetővé teszi a jármű környezetének pontosabb észlelését, például a padka nélküli szegélyek és út menti közlekedési jelzések felismerését. Az aktív biztonsági rendszerek felülvizsgálata során arra törekedtek a mérnökök, hogy ezek a rendszerek kevésbé befolyásolják a pilótát, így zavartalanul adhassa át magát a vezetés páratlan élményének.

Az új Forgalmi Torlódás Asszisztens, (Traffic Jam Assist) már 0 km/órától is működik, ami csökkenti a forgalmi dugók okozta fáradtságot. További előny, hogy a rendszernek köszönhetően jobb lett az ütközés elleni védelem, így még magasabb szintű biztonságot nyújt.

A megújult Honda HR-V e:HEV 2025 év elejétől érhető el a hazai márkakereskedésekben.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Friss