Mozgásban
Nem csíped a tömeget? A Google most már ebben is egít!
Bővebb információk a járatokról, járatonként a zsúfoltsági adatokról és virtuális visszatekintés arról, hogy mikor merre jártunk.
Összesen száz ország több mint tízezer közlekedési szolgáltatójával dolgozik együtt a Google, hogy segítse a korlátozások után a normálisra visszaálló élet során az utasokat abban, hogy elkerüljék a tömeget, és biztonságosan ingázhassanak.
Magyarországról egy ideje már elérhetők a BKK adatbázisa alapján a Google Térkép útvonaltervezőjében a valós idejű közlekedési adatok, most ezen funkciók bővültek.
Ha utat tervezünk A-ból B pontba, a korábbi „pontosan érkezett-e a járat”, és „zsúfolt-e a járat” helyett utazásunk során megadhatjuk, hogy
- a járművön van-e ülőhely és állóhely,
- mennyire zsúfolt a vonalon a megálló és a jármű,
- akadálymentesített-e a jármű és a peron; s ha igen, milyen módon,
- mennyire van meleg a járművön,
- van-e biztonsági szolgálat vagy kamera.
Ezeken felül – szó szerint, hisz a jelzés az útiterv összegzésének tetején jelenik meg – a Goggle Térkép figyeli és jelzi, mennyire zsúfolt célunk és környezete.
A nagyobb városokban, például New Yorkban vagy Sydney-ben az alkalmazás jelezni fogja, hogy egy adott metrószerelvény melyik kocsijában hányan utaznak, hova érdemes felszállni. Ez a funkció itthon nem elérhető (egyelőre).
Google, mit csinálok az életemmel?
Nem fog megoldást nyújtani a térkép az identitásválságunkra, de segít szó szerint megmutatni, hogy mit csináltunk. Amennyiben be van kapcsolva a Helyelőzmények mentése, és a térkép hozzáfér a GPS-hez, mobileszközökön (iOS-en és Androidon egyaránt) a Google Maps ezentúl még pontosabban fogja listázni, mikor merre jártunk, és az adott helyekre vonatkozó információkat is gyűjt.
Például ha elmentünk kipróbálni egy új éttermet, a térkép a telefonunkon keresztül a helyen töltött idő után megkérdezi majd, hogy ott fogyasztottunk-e, vagy elviteles rendelésért mentünk. Ettől függően a kiszolgálás gyorsaságát, minőségét és egyéb infókat is megadhatunk. Ehhez hasonló funkciók korábban is voltak, ezek alapján jeleníti meg a kereső például a zsúfoltsági adatokat, ha rákeresünk egy helyre.
Újdonság viszont, hogy az Android-rendszerű készülékeken az Idővonal menün belül megjelenik egy Kirándulások (Trips) menüpont, melyen visszakövethetjük, mikor merre jártunk, utunk során pedig milyen nevezetességeket, éttermeket, egyebeket ejtettünk útba. Azt is láthatjuk majd, mivel utaztunk, és mennyi időt töltöttünk sétálással, bringázással vagy járművön. Ez a funkció visszamenőlegesen is működik, így akár megtalálhatjuk a két évvel ezelőtti balatoni nyaralás során random felfedezett isteni lángosost.
A Google szerint így sokkal könnyebben ajánlhatunk a járvány előtti élethez való visszatérés során a barátainknak dolgokat, emellett a keresőóriás térképszolgáltatása által kínált adatok és információk is pontosabbak lehetnek.
Ha valakit kikészít, hogy ennyi adatot ment el róla a Google Térkép, akkor lehetősége van az adatok manuális törlésére, vagy beállíthatja, hogy a rendszer bizonyos idő elteltével automatikusan eltávolítsa a mentett dolgokat.
A kibővített funkciók és újdonságok a Google Maps alkalmazás frissítése után elérhetők.
Forrás: Index
Mozgásban
Szenvedély a mobiltárcában: McLaren F1 Team Mastercard kártya az OTP Bank kibocsátásában
Új, McLaren F1 Team Mastercard kártyával jelentkezik az OTP Bank és a Mastercard: a mobiltárcákban megjelenő két új kártyakép a digitális fizetést, az innovációt és a sport iránti rajongást kapcsolja össze a mindennapi fizetésekben.
Az újdonságot népszerűsítő promóciós játék 10 legjobban teljesítő résztvevője Angilába, a McLaren technológiai központjába is eljuthat.
Július közepe óta elérhető az OTP Bank Mastercard kártyabirtokosai számára a McLaren tematikájú két digitális kártyakép; a második tematikus design, amelyet az OTP Bank és a Mastercard közösen bocsát ki a magyar piacon.
„Örömmel kapcsolódunk olyan együttműködésekhez, amelyek egyszerre kínálnak innovatív megoldásokat és különleges élményeket ügyfeleink számára. A McLaren Mastercard Forma 1 Team által inspirált új kártyaképek egyedi megjelenést adnak digitális kártyáinknak, a játék fődíja pedig valódi kuriózum: látogatás a McLaren Mastercard Formula-1-es csapat székhelyére. Ez teszi igazán különlegessé ezt a közös kezdeményezést”
– nyilatkozta Máriás Endre, az OTP Bank bankkapcsolati területének vezetője.
A digitális kártyaképet kiegészíti az OTP Bank a Mastercarddal együttműködésben indított Ultimate McLaren Mastercard F1® Team Kvíz, amely az OTP MobilBank alkalmazásban érhető el. Az OTP Bank által kibocsátott Mastercard kártyák birtokosai a mobilalkalmazásban regisztrálhatnak, ha részt kívánnak venni a promóciós játékban: a kártyás vásárlások után (a virtuális kártya esetén duplán) járó pontgyűjtés során 60 pontot kell összegyűjteni, majd egy rövid kvíz kitöltése után máris indulhatnak a játékosok a fődíjért, egy angliai utazásért. A program a repülőút mellett tartalmaz egy páros belépési lehetőséget a McLaren Technology Centre-be, a műszaki innováció egyik globális csúcslaborjába, és egy vacsorát a McLaren Mastercard Formula 1® csapat székhelyén.
„A Mastercardnál elkötelezettek vagyunk amellett, hogy közelebb hozzuk az embereket azokhoz az élményekhez és szenvedélyekhez, amelyek igazán fontosak számukra. A McLaren Forma–1-es csapattal kialakított partnerségünk révén új lehetőségeket kínálunk a rajongóknak arra, hogy még intenzívebben kapcsolódjanak a motorsport világához. Az OTP Bankkal közösen olyan digitális megoldásokat alkotunk, amelyek a technológiai innovációt emlékezetes élményekkel ötvözve ezt a szenvedélyt a mindennapi fizetés részévé teszik”
– fogalmazott Márkus Gergely, a Mastercard country managere.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Mozgásban
A Hankook bemutatja sorozatgyártás előtti első haszongépjármű gumiabroncsát az új magyarországi gyártósorról
A Hankook prémium gumiabroncsgyártó bővítette üzemét Rácalmáson, és októbertől kezdi meg a tehergépkocsi- és autóbuszabroncsok gyártását Európában.
A vállalat 540 millió eurót fektetett a gyár bővítésébe. Az újonnan épített gyáregység éves termelési kapacitása meghaladja a 800 000 darabot. Az IAA Transportation kiállításon a Hankook hivatalosan is bemutatta az új európai teherautó- és buszabroncs-gyártó létesítményeiben előállított első, sorozatgyártás előtti abroncsot.
Jongho Park, a Hankook Tire Europe elnöke és operatív igazgatója kiemelte az új gyár stratégiai jelentőségét a Hankook európai tevékenysége szempontjából:
„Európai gyárunk tehergépkocsi- és autóbuszabroncs-gyártással történő bővítése újabb mérföldkő a Hankook számára Európában. A magyarországi frekventált elhelyezkedés és az európai kulcspiacok közelsége nagy előnyt jelent. Ez lehetővé teszi számunkra, hogy európai ügyfeleinket még megbízhatóbban és gyorsabban lássuk el prémium haszongépjármű-abroncsokkal, és a lehető legnagyobb rugalmassággal reagáljunk igényeikre.”
Rövidebb távolságok, gyorsabb szállítási idők
A Hankook eddig kizárólag Koreában és Kínában gyártotta az európai piacra szánt tehergépkocsi- és autóbuszabroncsait. A magyarországi gyártással a Hankook jelentősen lerövidíti a szállítási útvonalak egy részét. Ez növeli az ellátásbiztonságot és lerövidíti a szállítási időket. Ezzel egyidejűleg csökken a logisztika CO₂-kibocsátása, mivel részben megszűnik az Ázsiából történő szállítás. A helyi gyártás nagyobb függetlenséget biztosít a Hankook számára a szállítási költségek és a változó nemzetközi kereskedelmi feltételek tekintetében.
540 millió euró az egyik legfontosabb piacra
Európa a Hankook egyik legfontosabb értékesítési piaca, amely a vállalat globális árbevételének mintegy 45 százalékát adja. A Hankook 2007 óta három bővítési ütemben mintegy 856 millió eurót fektetett a magyarországi gyártóüzembe. A harmadik ütem 2015 tavaszán fejeződött be. Jelenleg a rácalmási gyár éves kapacitása 17 millió személygépkocsi-, SUV- és könnyű haszongépjármű-gumiabroncs gyártását teszi lehetővé. A negyedik bővítési ütem az új tehergépkocsi- és autóbuszabroncs-gyártósort foglalja magában 540 millió eurós beruházással. 2024 óta a bővítési projekt részeként mintegy 66 000 négyzetméternyi új gyártó- és kiszolgálóépület épült.
Az új gyártósorral a Hankook több mint 450 új munkahelyet teremt a térségben. A Hankook világszerte nyolc gyártóüzemet működtet, amelyek együttes kapacitása évente akár 100 millió gumiabroncs, és mintegy 20 000 munkavállalót foglalkoztat.
„A bővítési projekt az egyik legnagyobb ipari fejlesztési projekt volt, amelyet valaha a magyarországi telephelyen megvalósítottak”
– mondta Ho Taek Lim, alelnök, a rácalmási gyár ügyvezető igazgatója.
„Az új tehergépkocsi- és autóbuszabroncs-gyártás az üzemet egy lényegesen összetettebb és magasabb automatizáltsági szintű gyártóüzemmé fejleszti.”
Magas szintű automatizálás és fenntartható gyártás
Az új gyártóüzemet magas fokon automatizált létesítményként alakították ki. Automatizált logisztikai rendszerek támogatják a teljes folyamatot a félkész termékektől a gumiabroncsok raktározásáig. Az automatikusan vezérelt szállítórendszerek (AGV-k), valamint a logisztikai menedzsment- és valós idejű nyomonkövetési rendszerek irányítják az anyagáramlást és a raktározást. Az automatizált ellenőrző rendszerek állandó termékminőséget és magas gyártási hatékonyságot biztosítanak.
A fenntarthatóság központi követelmény volt az új gyártósor tervezése és üzemeltetése során. Az üzem energiahatékony berendezéseket, optimalizált ellátórendszereket és korszerű folyamatirányítási rendszereket alkalmaz az energia- és vízfogyasztás csökkentése érdekében. A rácalmási gyár már 2023-ban megszerezte az ISCC PLUS (International Sustainability & Carbon Certification) tanúsítványt.
A gyártás 22,5 colos gumiabroncsokkal indul
Az új gyártás 22,5 colos tehergépkocsi- és autóbuszabroncsokkal indul. A kapacitás növekedésével és további specifikációk jóváhagyásával a Hankook fokozatosan bővíti gyártási portfólióját, így a haszongépjármű-típusok és az ügyféligények szélesebb körét fedi le.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Mozgásban
Az iskola előtti 100 méter a mamataxi legveszélyesebb szakasza
A tanévkezdéssel rengeteg iskola környékére visszatért a félórás reggeli közlekedési káosz. A szülő elsősorban a biztonság miatt viszi autóval a gyerekét egészen az iskola kapujáig, de ha ugyanezt több száz másik szülő is megteszi, éppen az iskola előtti 100 méteres szakasz válik a reggeli út legveszélyesebb részévé. A probléma kezeléséhez az önkormányzati szándék mellett inkább szervezésre és kommunikációra van szükség, mint komoly beruházásra.
A jelenséget mindenki ismeri, aki iskola közelében lakik vagy reggelente gyereket visz. Fél nyolctól sorban érkeznek az autók, mindenki a bejárathoz lehető legközelebb szeretne megállni. A gyerek kiszáll, előkerül a táska, néha a szülő is kiszáll, közben mások érkeznek, valaki tolat, a zebrán pedig folyamatos a gyalogosforgalom. Akár egyetlen rossz helyen várakozó autó elég ahhoz, hogy percek alatt az egész utca beduguljon, egy alsó tagozatos pedig elég könnyen eltűnik egy jármű holtterében.
A probléma korántsem magyar sajátosság, bár a MUNIPOLIS rendszerét használó hazai településeken is egyre több, a jelenséggel kapcsolatos észrevétel és panasz érkezik‒ mutatott rá Czinger Erik, az önkormányzati kommunikációs hálózatokat működtető MUNIPOLIS magyarországi vezetője. Az ADAC Stiftung idei, ezer szülő bevonásával készült kutatása szerint a német általános iskolások negyedét rendszeresen autóval viszik vagy hozzák. A válaszadók 61 százaléka túl nagynak tartja az iskolák körüli autóforgalmat, 58 százalék pedig kifejezetten veszélyesnek látja a gyereket szállító autók miatt kialakuló helyzeteket. Pozsonyban a Nevädzová utcai iskola előtt korábban autók tucatjai próbáltak minél közelebb jutni a bejárathoz, majd a gyerekek között fordultak és tolattak vissza. A város ezért hétköznap 7.30 és 8.00 között lezárta az iskola előtti szakaszt, a közelben pedig gyors kiszállásra alkalmas zónát alakított ki. Az átalakítást a megkérdezett szülők 78 százaléka támogatta.
A „Puszi és pá” rendszer jó irány lehet, ha valóban gyors kiszállást jelent, és a helyét is jól választják meg, de egy tábla önmagában kevés, ahogy arra egy bécsi példa is rámutatott. Egy iskolautcán egy hónapig csak táblával jelezték a reggeli korlátozást, majd fizikai akadállyal is lezárták az utat. Utóbbi volt hatékonyabb. Budapesten is sikerrel próbáltak kihasonló megoldást: a XVII. kerületi Gregor József Általános Iskola környezetében például 2025 szeptemberében reggel 7 és 8.30 között korlátozták az autóforgalmat. Sok más európai városban is inkább részben vagy egészben lezárják az autóforgalom elől a közvetlenül az iskola előtt lévő szakaszt a reggeli csúcs idején, a gyereket szállítók pedig valamivel távolabb állhatnak meg ‒ mutatott rá a szakértő.
Fontos látni, hogy az ilyen problémák megoldása elsősorban nem pénzkérdés. Először azt kell megérteni, honnan érkeznek a gyerekek, hol alakulnak ki a veszélyes pontok, hol lehetne néhány perces kiszállóhelyet kialakítani, és mit fogadnának el a szülők, illetve a környéken élők. Ehhez érdemes már térképes bejelentéseket, célzott kérdőíveket és közvetlen lakossági kommunikációt is használni. A saját önkormányzati hálózatainkból is azt látjuk, hogy az ilyen helyi változtatások elfogadottságát alapvetően meghatározza, bevonták-e előtte az érintetteket, és tudják-e, pontosan mi és miért változik – mondta Czinger Erik. Az is tapasztalat, hogy egy akár szakmailag jó döntést is nehéz betartatni, ha a szülők feje felett születik és nem értik, miért van rá szükség.
Az iskolák előtti reggeli dugó nyilván nem szüntethető meg mindenhol ugyanazzal a módszerrel, mert a forgalom mértéke és a környék adottságai is különböznek. Van, ahol néhány parkolóhely áthelyezése segít, máshol a zebra, az egyirányúsítás vagy a forgalmi rend átgondolása, és akad olyan utca, ahol a félórás behajtási korlátozás lehet a legegyszerűbb megoldás. Azt kellene minden autóval érkező szülőnek tudomásul vennie, hogy a helyzet biztonsága csak romlik azzal, ha mindenki megpróbálja kocsival a küszöbön kitenni a gyerekét. Sok helyen száz-kétszáz méterrel távolabb lehet kialakítani olyan pontot, ahonnan a gyerek biztonságosan, gyalog folytathatja az útját. Ehhez elsősorban jól előkészített, érthetően kommunikált helyi megoldás kell, amiben az érintett szülők és az önkormányzat akár viszonylag gyorsan is meg tudnak egyezni.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Gazdaság2 hét ago
Olvadni kezdtek a betéti kamatok, de még így is verik az inflációt, érdemes sietni a lekötéssel
-
Gazdaság2 hét ago
Már reklámokkal is válaszolhat a ChatGPT a magyarok kérdéseire
-
Ipar2 hét ago
Szilárdtest-transzformátor jöhet az AI-adatközpontok energiaéhségének csillapítására
-
Gazdaság2 hét ago
Az LG kibővített AI-otthon ökoszisztémával érkezett az IFA 2026-ra
-
Okoseszközök2 hét ago
Hisense IFA 2026: intelligensebb otthon, új szintű képélmény és magával ragadó szórakoztatás
-
Gazdaság2 hét ago
A Xiaomi Auto 2027-től Európában is kapható lesz
-
Gazdaság2 hét ago
A következő válságot még nem látjuk, de az AI már keresheti a nyomait
-
Tippek2 hét ago
Sztrádára fel: a biztonságos autópályás közlekedés írott és íratlan szabályai








