Mozgásban

A SpaceX űrhajósai pelenkában térnek vissza a Földre

spacex

A legénység nem aggódja túl a dolgot.

Ahogy korábban beszámoltunk róla, elromlott a SpaceX Crew Dragon űrhajójának WC-je, így a Nemzetközi Űrállomásról (ISS) hamarosan visszatérő négy asztronautának úgy kell megtennie a hazautat, hogy az illemhely zárva lesz.

Az AP most arról ír, hogy az űrhajósok pelenkát viselnek majd a hazaúton, erről Megan McArthur beszélt a legutóbbi sajtótájékoztatón. Hozzátette: most nem optimális a helyzet, de kezelhető.

“Az űrrepülés tele van sok apró kihívással. Ez csak az egyik, amivel találkozunk és foglalkozunk a küldetésünk során, szóval nem nagyon aggódunk miatta”

– mondta.

Az űrhajósok szerint az elmúlt félév elég intenzív volt odafent: több űrsétát tettek, korszerűsítették az állomás elektromos hálózatát, kezelték az orosz dokkolás során fellépő problémákat, és vendégül láttak egy forgatócsoportot is.

A legénység – Shane Kimbrough, Megan McArthur, Thomas Pesquet és Akihiko Hoshide – a hónap közepén utazik vissza, de azt még nem tudni, hogy az út pontosan milyen hosszú lesz. Korábban két Crew Dragon űrhajónak 19 és 6 órába telt visszajutnia a Földre. Az utazás számos tényezőtől függ, többek közt az időjárástól is.

Forrás: HVG

Mozgásban

Beindította az ufóvadász irodáját az USA

AOIMSG

Az amerikai védelmi minisztérium bejelentette, új munkacsoportot hozott létre az azonosítatlan légköri objektumok vizsgálatára.

Alig egy hete szivárgott ki a hír, hogy az amerikai kongresszus egy olyan új hivatalt szeretne tető alá hozni, ami az úgynevezett ufóaktákat göngyölítené fel. Bár az információt hivatalosan nem erősítették meg, a jelek szerint valóban nem kacsa volt a hír. Az amerikai védelmi minisztérium szerdán bejelentette: megalakult az Airborne Object Identification and Management Synchronization Group (AOIMSG) nevű szervezet (magyarul nagyjából: a légi objektumok azonosításával és kezelésével foglalkozó munkacsoport), mely az amerikai haditengerészet azonosítatlan légi jelenségekkel foglalkozó munkacsoportjának munkáját veszi át és viszi tovább. A minisztérium közlése szerint az AOIMSG a minisztérium és a tágabb értelemben vett amerikai kormányzat munkáját hangolja majd össze annak érdekében, hogy észleljék és azonosítsák azokat a repülő objektumokat, valamint, hogy felderítsék a repülést és az amerikai nemzetbiztonságot érintő fenyegetéseket.

A szervezet megalakítása mellett azután tették le a voksukat a döntéshozók, hogy júniusban napvilágot látott egy jelentés, ami 144 “azonosítatlan légi jelenség” vizsgálati eredményét tartalmazta. Ezek közül egy kivételével mindegyik megmagyarázatlan maradt.

A vizsgálat azzal az ajánlással zárult, hogy ha az Egyesült Államoknak esélye van megismerni a jelenségek hátterét, akkor arra érdemes lenne további erőforrásokat dedikálni. A védelmi minisztérium ezt az ajánlást fogadta meg, így mostantól nagyobb elánnal vizsgálják majd ki a jelenleg nem megmagyarázott eseteket.

Forrás: HVG

Tovább

Mozgásban

Az Alza fél órán belül ki fogja szállítani, amit rendelsz

alza

A DoDo Magyarország harmadik legnagyobb forgalmú webáruházától, az Alza.hu-tól kapott megbízást az online megvásárolt termékek aznapi kiszállításának támogatására. A rendelések kézbesítésébe egyelőre Budapest területén bevont logisztikai partner, a DoDo mesterséges intelligencia alapú tervezéssel, és az „utolsó 2 kilométeres” elv érvényesítésével képes jelentősen lerövidíteni az online áruházon keresztül megrendelt termékek kézbesítési idejét. Az új megoldás egyben a környezeti hatások csökkentésével fenntarthatóbbá is teszi a szállítási feladatok teljesítését.

A webáruházakkal szembeni egyik legfontosabb vásárlói elvárás a kiszállítás felgyorsítása: már nem napokban, hanem órákban mérik az áru megrendelése és kézhez vétele között eltelt időt. A DoDo megbízásával Magyarország egyik legnagyobb e-kereskedője, az Alza.hu egy olyan partnert von be a szállítási feladatok teljesítésébe, amely az elmúlt években innovatív fejlesztésekkel és egy új megközelítés, az „utolsó két kilométeres elv” bevezetésével ért el látványos eredményeket a rendelések kézbesítésének felgyorsítása terén.

A cseh startup által kifejlesztett egyedülálló logisztikai platform mesterséges intelligencia segítségével hangolja össze a különböző futárfeladatok teljesítését. A folyamat minden elemében adatvezérelt: a kereslet, az aktuális forgalmi helyzet és a flottakapacitás várható alakulásának egyidejű elemzése révén a DoDo képes a feleslegesen vagy párhuzamosan megtett utak kiküszöbölésére. Ezzel pedig nemcsak a kiszállítást gyorsítja fel, de csökkenti a rendelések kézbesítésének ökolábnyomát is. A kézbesítési idő lerövidítését segíti emellett az „utolsó 2 kilométeres” elv követése, ami azt jelenti, hogy a DoDo futárjai kisebb távolságokat tesznek meg.

Az új szállítási megoldás novembertől elérhető az Alza.hu vásárlói számára, egyelőre Budapesten. A DoDo kifejezetten gyors kézbesítésre dedikált flottája közvetlenül a vásárlói címekre, az áruház bemutatótermeibe, valamint a nemrég jelentősen megnövelt számú AlzaBox önkiszolgáló csomagautomatákba kézbesíti a megrendeléseket.

A házhozszállítás rohamtempóban fejlődik, egyre gyorsabb és pontosabb kézbesítési módok állnak rendelkezésünkre. Az adatvezérelt logisztikai megoldások pedig olyan perspektívát nyitnak az e-kereskedelem résztvevői előtt, amellyel a vásárlói igényeket a lehető legteljesebb mértékben kielégítve tudják fejleszteni szolgáltatásaikat. A DoDo adatvezérelt, mesterséges intelligencia alapú rendszere a különböző információk összesítése és valós idejű elemzése révén gyorsítja fel az olyan jelentős piaci szereplőkhöz beérkező megrendelések teljesítését, mint amilyen az Alza webáruház”

– mondta el Sáfár Károly, a DoDo magyarországi képviselője.

Az Alzánál folyamatosan új lehetőségeket keresünk, hogy ügyfeleinket minél magasabb színvonalon szolgáljuk ki. AlzaBox-hálózatunk bővítése mellett, a hagyományosabb szállítási módok, így a futárszolgálatokkal végzett házhozszállítás továbbfejlesztésére is összpontosítunk. Köszönhetően a cseh DoDo logisztikai startuppal való együttműködésnek, valamint a nemrég megnyitott új budapesti helyi elosztóközpontunknak, a fővárosi vásárlók az AlzaExpres szolgáltatásunk igénybevételével a korábbiaknal sokkal gyorsabban, de továbbra is a hagyományos kiszállítás árán vehetik kézhez megrendeléseiket

– mondta el Takács Csaba, az Alza.hu magyarországi vezetője.

Tovább

Mozgásban

Önvezető szupervonatot mutattak be Japánban

japán

A japánok attól tartanak, hogy a jövőben mozdonyvezető-hiány lesz, ezért önvezető szuperexpressz vonatot tesztelnek.

Az East Japan Railway Company által üzemeltetett 12 kocsiból álló Shinkansent automata rendszerrel szerelték fel. A teszt során egy 5 kilométeres szakaszt tett meg oda-vissza a vonat, egyelőre csak 100 kilométer/órás sebességgel. A mozdonyvezető bent ült a fülkében, de az indítást és a fékezést is az automata rendszer végezte.

A cég azért fejleszti az önvezető szuperexpresszt, mert attól tartanak, hogy a japán társadalom elöregedése miatt nem lesz elegendő mozdonyvezető. (NHK)

Forrás: 444

Tovább
Hirdetés Hirdetés
Hirdetés Hirdetés

Friss