Connect with us
Hirdetés

Mozgásban

Megújul a carVertical Magyarországon

carvertical

Részletesebb információkkal bővítette járműtörténeti adatszolgáltatását a hazánkban is működő litván cég.

A carVertical 2022-es felmérése szerint felhasználóik többsége úgy gondolja, hogy szolgáltatása leginkább a professzionális autóvásárlóknak, autós szakiknak vagy a műszaki dolgokban jártas fogyasztóknak szól, pedig az autótörténeti jelentések legalább annyira hasznosak a hétköznapi autóvásárlók vagy eladók számára is. A felhasználók szélesebb körének támogatása érdekében a carVertical mostantól teljesen megújul a régióban, így Magyarországon is, nemcsak új megjelenéssel, de kártörténeti jelentéseiben való számos változtatással is támogatva felhasználóit.

2022-ben a carVertical átfogó felmérést végzett ügyfelei igényeiről és motivációiról.

„Megkérdeztük, miért használják a járműtörténeti jelentéseket, mit tartanak hasznosnak szolgáltatásunkban, hogyan látják országuk használtautó-piacát, és hogyan vásárolnak használt autót”

– mondja Rokas Medonis, a carVertical vezérigazgatója.

A felmérés szerint hazánkban a járművezetők 76%-a tudja, mi az az alvázszám, és az autóvásárlás során, az üzletkötés előtt ellenőrizte már a kinézett autó előtörténetét. Sok vevő azonban továbbra is a szerencsében bízik, amikor használt járművet vásárol. Mivel a magyarok 43 százaléka maximum 3000 eurót költ autóra, egy rossz üzlet esetén jelentős veszteségeket kockáztat.

Az országok közötti felhasználói különbségekbe való betekintés mellett az eredmények arra is utaltak, hogy a legtöbben a járműtörténeti jelentéseket továbbra is főként az autóguruk és gépjárműszakértők számára nyújtott szolgáltatásnak tekintik.

„Mint kiderült, számos felhasználónk jól ért a technológiához és a járművekhez, és bár kedveljük az autórajongó közösségünket, a carVertical egyik fontos küldetése az, hogy a használt járművek piacát azon hétköznapi autósok számára is biztonságossá és vonzóvá tegye, akiket esetleg nem érdekelnek az autók műszaki szempontjai”

– magyarázza Rokas Medonis.

A vállalat hangsúlyozza, hogy a jármű előéletének ellenőrzése nem csak az autóvásárlók számára fontos, hanem hasznos lehet a gépkocsijukat karbantartani igyekvő tulajdonosok és eladók számára is. A carVertical ezért folyamatosan újít, eszközöket fejleszt és új funkciókat vezet be, hogy a járműadatok világát mindenki számára elérhetővé tegye.

Az új logó, színek és a felhasználókat segítő hasznos márkakarakterek mellett a carVertical újratervezte fő szolgáltatását, a járműtörténeti jelentést, amely a weboldalon és a megújult alkalmazáson keresztül lesz elérhető.

A carVertical működésének kezdete óta Magyarország mindig is az egyik vezető piac volt a vállalat számára. Az országban 9-ből 1 autó tekert órás, így a kártörténeti jelentés értékes eszköz a csalók elleni küzdelemben.

„Ahhoz, hogy átláthatóbbá tegyük a magyarországi használtautó-piacot, szélesebb közönséget kell megszólítanunk, nem csak a profi hozzáértőket és a gépjárművek rajongóit. Ezért továbbfejlesztettük megjelenésünket, és jelentős frissítéseket vezettünk be az alkalmazásunkban és a jelentésünkben”

– mondja Medonis.

Az új járműtörténeti jelentést az alapoktól kezdve fejlesztették ki, mostantól átláthatóbb és könnyebben érthető megjelenítésben a hétköznapi felhasználók számára is. Az új jelentés többek között részletesebb, rendszerezettebb és mélyebb magyarázatot tartalmaz a kárfelvételi adatokról, valamint tippeket, tájékoztató grafikákat és tanácsokat is magában foglal.

„Szeretnénk a jelentést vizuálisabb élménnyé tenni, segítve a felhasználókat az őket érdeklő járművekkel kapcsolatos gyorsabb döntések meghozatalában. Az új dizájn ezen kívül segít abban is, hogy a jövőben új típusú információkat biztosítsunk a felhasználók részére”

– állítja Medonis.

Az új jelentéshez és alkalmazáshoz megújult blog is érkezik, amely hasznos tippeket, szakértői tartalmat, infografikákat és videós ajánlókat kínál.

Ezek a változtatások még a tapasztalatlan felhasználóknak is segítenek abban, hogy jó járműveket vásároljanak, megfelelően karbantartsák vagy épp előnyös áron eladják azokat.

A carVertical legfőbb küldetése az átláthatóság, és a jelen változások bevezetése egy újabb lépés ebbe az irányba. A vállalat vezérigazgatója szerint azonban még mindig hosszú út áll előttünk.

„A járműtörténeti jelentések fontosak, de nem elegendőek. Javítani kell a piacon lévő járművek minőségén, ami először is a megfelelő karbantartásról szóló edukációt jelenti. Másrészt új utakat kell találni és új eszközöket kell kiépíteni annak érdekében, hogy az autóipari adatok pontosak legyenek és megfelelően működjenek. Fontos piaci szereplőként minden innovációnkkal arra törekszünk, hogy utat nyissunk az átláthatóság felé, amely mindannyiunk közös érdeke”

– mondja Medonis.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Mozgásban

Tízből négy magyar autós került útközben vészhelyzetbe az elmúlt évben

A magyar autósok kétötöde került váratlan vészhelyzetbe tavaly az utakon, miközben a külföldi meghibásodások vagy balesetek költsége sok esetben több százezer forintra rúghat – derül ki a Redion (korábbi nevén Europ Assistance) Asszisztencia Biztosítás Index kutatásából.

A reprezentatív felmérés szerint a magyar autósok többsége rendszeresen tesz meg nagyobb távot belföldön, míg közel minden második autós évente legalább egyszer hosszabb külföldi útra indul saját járművével. A hazai autópark jelentős része ugyanakkor elöregedett: az autók negyven százaléka 16 éves, vagy annál idősebb, ami növeli a műszaki meghibásodások kockázatát.

A magyarok többsége hasznosnak tartja a gépjármű-asszisztenciát

A Redion (korábbi nevén Europ Assistance) által Magyarországon első alkalommal elkészített, reprezentatív Asszisztencia Biztosítás Index kutatás szerint a magyarok közel fele (46%) hallott már a vészhelyzetben azonnali, gyakorlati segítséget nyújtó gépjármű-asszisztencia biztosításról, és a válaszadók jelentős többsége pozitívan viszonyul a termékhez. A magyarok négyötöde kifejezetten vonzónak tartja a szolgáltatást, míg közel háromnegyedük (72%) úgy vélte, hogy a gépjármű-asszisztencia valódi segítséget nyújthat váratlan helyzetekben.

A kedvező megítélés ellenére a tényleges használat egyelőre viszonylag alacsony: gépjármű-asszisztencia biztosítással jelenleg a magyar autósok mintegy negyede rendelkezik. Ugyanakkor a potenciális kereslet ennél jóval magasabb, megfelelő ajánlat esetén a magyarok autósok közel fele (47%) nyitott lenne a szolgáltatás igénybevételére.

Öregszik a hazai autópark

Az Asszisztencia Biztosítás Index felmérés szerint a magyar háztartások több mint kétharmadában (68%) van saját tulajdonú személygépkocsi, és ezen háztartások 14 százaléka több autóval is rendelkezik.

A hazai autóállomány jelentős részét idősebb járművek teszik ki. Az autók mindössze 18 százaléka legfeljebb ötéves, míg 31 százalékuk 6–15 éves. Közel minden negyedik jármű (24%) 16–20 éves, a válaszadók 17 százaléka pedig arról számolt be, hogy háztartásuk legfiatalabb autója is több mint húszéves.

Minden második magyar autós évente egyszer hosszabb külföldi útra indul

A kutatás rámutat, hogy az autósok kétötöde (42%) tervez külföldi autós nyaralást 2026-ban, közülük minden tizedik több alkalommal is útra kel. A magyar autótulajdonosok jelentős része rendszeresen használja gépjárművét hosszabb utazásokra is. Tízből közel kilenc autós (86%) évente legalább egyszer belföldön tesz meg nagyobb távolságot, míg közel felük (47%) éves szinten minimum egy alkalommal hosszabb külföldi útra indul saját járművével.

Akár félmillió forintos számlát is eredményezhet egy külföldi meghibásodás

Bár a magyarok közel 70 százaléka úgy érzi, felkészült egy váratlan autós vészhelyzet kezelésére, a valóságban sokan komoly nehézségekkel és jelentős kiadásokkal szembesülnek, amikor bekövetkezik a baj.

A felmérés szerint az elmúlt évben a magyar autósok kétötödével fordult elő valamilyen útközbeni vészhelyzet.

A külföldi autós utazások során leggyakrabban általános műszaki meghibásodás (27%), gumiabroncs-probléma (22%), lemerült akkumulátor (14%) vagy közlekedési baleset (13%) okozott gondot.

A problémák megoldása sok esetben jelentős anyagi terhet ró az érintettekre. Műszaki hiba esetén a válaszadók közel fele (49%) 250 ezer forint alatti összegből tudta megoldani a helyzetet. Több mint harmaduknak (36%) azonban már 250 és 500 ezer forint közötti összeget kellett kifizetnie a javításra, mentésre vagy hazajutásra, míg közel minden tizedik autós esetében a költségek meghaladták az 500 ezer forintot is.

Vészhelyzet esetén először a szerelőt vagy a családot hívjuk

A kutatás arra is rávilágított, hogy a magyarok többsége továbbra is személyes kapcsolataira támaszkodik autós vészhelyzet esetén.

A válaszadók közel harmada (29%) elsőként saját autószerelőjét keresné, míg minden ötödik autós valamelyik közeli családtagját, például édesapját vagy testvérét hívná segítségért. A megkérdezettek 15 százaléka barátjától kérne támogatást, és csupán 11 százalékuk fordulna elsőként asszisztencia-szolgáltatóhoz.

A felmérés szerint ugyanakkor a magyarok egyre inkább felismerik az asszisztencia-biztosítás értékét. A válaszadók elsősorban a 0–24 órás segítségnyújtást (43%), a helyszíni javítást (38%), az autó szervizbe szállítását (38%) és a belföldi segítségnyújtást (35%) társítják a gépjármű-asszisztencia szolgáltatásokhoz.

„A kutatásból jól látszik, hogy a magyar autósok jelentős része rendszeresen indul hosszabb utakra, miközben a hazai járműpark folyamatosan öregszik. Ez együtt jár a műszaki meghibásodások kockázatának növekedésével is. A válaszadók közel fele úgy gondolja, hogy bármilyen autós utazás során segítséget jelenthet a gépjármű-asszisztencia, míg minden negyedik magyar elsősorban a hosszabb külföldi utak esetében tartja fontosnak. Egy váratlan meghibásodás vagy baleset nemcsak stresszt, hanem jelentős anyagi terhet is jelenthet, ezért egyre fontosabb, hogy az autósok előre felkészüljenek ezekre a helyzetekre”

– mondta Timár Gábor Szabolcs, a Redion (korábbi nevén Europ Assistance) operációs vezetője.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Mozgásban

Arrabona Racing Team: továbbfejlesztett autóval vág neki második elektromos szezonjának a Széchenyi István Egyetem csapata

Mérföldkő volt az Arrabona Racing Team életében, hogy több mint egy évtizedes belsőégésű korszak után tavaly villamos hajtásra váltott. Az elektromos éra első járműve tele volt impozáns műszaki újdonságokkal, ám a benne lévő potenciált gyermekbetegségei miatt nem tudta megmutatni. A győri Széchenyi István Egyetem hallgatói csapata ezért jelentősen egyszerűsítette és alaposan tesztelte az autót, amellyel idén közelebb kerülnének az élmezőnyhöz.

Emlékezetes: az Arrabona Racing Team (ART) története legnagyobb sikerét aratva 2024-ben összetettben győzedelmeskedett a Formula Student East versenyen, akkor még belsőégésű hajtáslánccal. Minden adott volt a folytatáshoz, a csapat azonban a változás mellett döntött: a mezőny nagy részével együtt a villamos hajtás irányába indult el, követve ezzel a járműipar és a motorsport trendjeit.

A tavalyi ART_12 már az új éra első fejlesztése volt, amellyel a csapat bemutatkozott az elektromos kategóriában. A jármű magas szintű innovatív tartalommal bírt, ám kiforratlansága miatt sok gyermekbetegséggel is rendelkezett. Az idei fejlesztések pontosan ezek kiküszöbölését célozták: stabilan működő, üzembiztos konstrukció létrehozását, amely kibontakoztathatja a benne rejlő teljesítményt. Többek között erről is szó esett a gárda idei rollout rendezvényén, ahol bemutatták új autójukat.

Az eseményen Sven Richter, az Audi Hungaria járműfejlesztés részlegének igazgatója köszöntőjében hangsúlyozta, az Arrabona Racing Team a legjobb utánpótlásképző műhely, amellyel cégük együttműködik.

„Kollégáink között több mint 24 korábbi ART-tag van. Ez mindennél jobban bizonyítja, hogy a gyakorlatorientált szemlélet sikeres. Azáltal tanultok, hogy csináljátok. Olyan tudást szereztek, amit aztán az iparban közvetlenül fel tudtok használni”

– húzta alá.

Sven Richter szerint a mérnökképzés fontossága mellett az Audit és az ART-t összeköti a motorsport iránti szenvedély is. (Fotó: Adorján András/Széchenyi István Egyetem)

Az Audi Hungaria támogatása mellett a Széchenyi István Egyetem a másik tartópillére a csapatnak. Az intézmény nevében dr. Tóth-Nagy Csaba, a Járműhajtás-technológia és Teljesítményelektronika Tanszék docense üdvözölte a jelenlévőket.

„A sikerhez sok minden szükséges: pénzügyi támogatás, műhely, alaptudás, a korábbi tagok tapasztalata és sok-sok munka. Az kell, hogy az életetek egyik szakaszát rászánjátok erre a versenyre, ez legyen az első a listátokon. Akik ma itt álltok, ti tervezitek a jövő mobilitását. Ti lesztek a magyar mérnöki tudás nagykövetei”

– fordult a hallgatókhoz.

„Egy ember nem tud egy Formula Student-járművet megépíteni. Ehhez ötven-hatvan ember munkája kell. Ezt hívják csapatnak” – emlékeztetett dr. Tóth-Nagy Csaba, a Járműhajtás-technológia és Teljesítményelektronika Tanszék docense. (Fotó: Adorján András/Széchenyi István Egyetem)

Vojnits Gergely, az ART csapatvezetője a csapat idei céljait tekintve elmondta, a dinamikus versenyszámokban (amikor az autó a pályán van) szeretnének a legjobb tíz közé kerülni, a statikus versenyszámokban (amikor a csapat prezentál) pedig dobogós helyezésre pályáznak.

„Hogy ehhez mi szükséges? Legalább 250 tesztkilométer, 190 kilogrammnál könnyebb autó és az, hogy 3,8 másodperc alatt gyorsuljunk 100 kilométer/órás sebességre. Ezeket mind teljesítettük, úgyhogy bizakodóak vagyunk”

– jelentette ki.

Vojnits Gergely, az ART csapatvezetője elmondta, hogy rekordlétszámot ért el csapatuk ebben az évben, 65 fő dolgozott az autón. (Fotó: Adorján András/Széchenyi István Egyetem)

Az autó műszaki részleteit kerekasztal-beszélgetés során ismerhette meg a közönség.

„Az autó 180 kilogramm, 190 lóerős, 128 kilométer/órás végsebességet ér el, és 3 másodperc alatt gyorsul 100 kilométer/órára”

– sorolta az ART_13 legfontosabb paramétereit Frech Mátyás műszaki vezető, aki szerint elsődleges cél idén a jármű megbízhatóságának növelése volt, amelyet minden eddiginél több teszteléssel értek el. Emellett ahol csak lehetett, egyszerűsítettek a tavalyi koncepción.

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői: Kun János moderátor, Frech Mátyás, Czetin Balázs és Frazon Péter. (Fotó: Adorján András/Széchenyi István Egyetem)

Jól mutatja a csapat tudásbázisának gyarapodását, hogy egyre több innovatív technológiát és professzionális megoldást használnak az autó tervezésekor és építésekor – engedett bepillantást a kulisszák mögé Czetin Balázs járműdinamikai részlegvezető.

„Rátaláltunk egy videóra, ahol a legendás, 1988-as McLaren MP-4/4-es Forma–1-es autó mérnökei mutatják be a kocsi minden részletét. Azt a felfüggesztést, amit akkor Sennáéknál alkalmaztak, mi nagyjából 70 százalékosan be tudtuk építeni az autónk futóművébe”

– mutatott rá.

Az idei év talán legnagyobb fejlesztése az anyagtechnológia oldalán jelentkezett. Karbon-kompozitból készül ugyanis a jármű számos komponense, melyeket a hallgatók gyakran saját kezűleg gyártanak le – tipikusan a karosszéria tartozékait. Ebben idén szintet léptek: a világ kutatói élvonala által bemutatott ötvözeteket építettek be az autóba.

„Meglátogattuk a párizsi kompozit expót, amely az egyik legnagyobb ilyen témájú rendezvény a világon. Sok technológiával megismerkedtünk, és rengeteg vállalattal kerültünk kapcsolatba. Végül egészen Rómáig mentünk alapanyagokért, amelyekből a karosszéria különböző elemei készültek”

– jegyezte meg Frazon Péter kompozit részlegvezető.

Az ART idén a magyar felkészülési verseny, az FS Easter mellett a horvát FS Alpe Adria, valamint a csapat történetében először a barcelonai FS Spain futamon vesz majd részt.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Mozgásban

A bérelt e-rollerek viszik a prímet a rolleres károkozásokban

Néhány év alatt a városi közlekedés egyik leglátványosabban terjedő eszközévé vált az elektromos roller. Az Allianz Hungária kutatása[1] szerint már a 18 és 69 év közötti magyar internetezők 8 százaléka használ ilyen kétkerekűt, miközben a fiatalok és a budapestiek körében ennél is népszerűbb ez a közlekedési forma. 2024. július 16-tól kötelező felelősségbiztosítást kell kötni azokra az eszközökre, amelyek tervezett végsebessége meghaladja a 25 km/h-t, a 25 kg-ot elérő saját tömegű eszközök esetében pedig már azokra is, amelyek legalább 14 km/h-val képesek haladni.

Károk felelős nélkül: gyakori, hogy nem azonosítható az okozó

Noha az Allianz Hungária kárrendezési tapasztalatai arról árulkodnak, hogy a rolleres károk aránya továbbra is alacsony az összes káreseményen belül, a kategórián belül jól kivehető mintázatok rajzolódnak ki. Az nem meglepő, hogy a bejelentett esetek többsége Budapesthez köthető, az talán már annál inkább, hogy a károk döntő része parkoló autókban keletkezik, közlekedő járművekben kisebb arányban okoznak sérülést.

A leggyakoribb hibának az elsőbbség meg nem adása számít a rolleres baleseteknél a biztosító adatai alapján, ezt követi az oldalirányú ütközés, valamint a rosszul leparkolt vagy feldőlő roller által okozott kár.

A legmeghökkentőbb adat azonban egyértelműen az, hogy minden ötödik esetben a károkozó ismeretlen marad és a vizsgált károk 89 százalékát bérelt e-rollerekkel okozzák. Utóbbi egyértelműen arra utal, hogy a közlekedők sokan kevésbé óvatosak azokkal az eszközökkel, amelyek nincsenek a saját tulajdonukban, hanem csak átmeneti időre bérlik őket. Az Allianz Hungária szakemberei gyakran futnak bele abba a problémába, hogy a károkozók nincsenek tisztában a teendőikkel baleset esetén – azzal együtt sem, hogy a bérbeadó cégek erről előzetesen tájékoztatják őket.

A szabályok ismerete mellett a felelősségbiztosítás is kulcstényező

A biztosító már említett felmérése szerint a kockázatos szokások sem ritkák: az alternatív közlekedési eszközöket használók 13 százaléka alkoholfogyasztás után is használja a járművét, és ez az arány az elektromos rolleresek körében még magasabb. Ráadásul  az elektromos rolleresek jelentős része még mindig fejvédő nélkül pattan két kerékre, ez pedig a traumatológiai esetekben is rendre megmutatkozik.

Az Országos Mentőszolgálat adatai szerint idén január 1-jétől május 22-ig 745 felnőtt és 449 gyermek sérült meg elektromos rolleres balesetben. Különösen a gyermekeknél nagy az emelkedés, mert a tavalyi év azonos időszakában náluk még 257 volt ez a szám (felnőtteknél 603).[2]

Bár az Allianzhoz bejelentett káresetek között a személyi sérüléssel járó esetek aránya alacsony, ezek következményei jellemzően jóval súlyosabbak, és a kártérítési igények akár tízmilliós nagyságrendet is elérhetnek. Eközben az esetek túlnyomó többségében – mintegy 95 százalékban – járművekben keletkezik kár, ahol az egyes károk összege jellemzően néhány tízezer forinttól a több milliós nagyságrendig terjed.

Az áldatlan állapotok miatt is elsőrendű, hogy a döntéshozók azt mérlegelik: külön szabálycsomag érkezhet a közeljövőben az elektromos rollerekre, akár a KRESZ beharangozott teljes reformja előtt.[3] A balesetek számának csökkentéséhez és a biztonságosabb közlekedéshez egyértelműbb szabályokra van szükség.

„A realitásokhoz igazodó szabályozás kiemelten fontos, a vitás esetek rendezéséhez azonban a felelősséget is tisztázni kell, ehhez pedig ezeknek az eszközöknek megfelelő biztosítási háttérrel is rendelkezniük kell”

– szögezi le Borbély Krisztián, az Allianz Hungária Zrt. kárrendezési igazgatóságának vezetője. A szakember szerint ezekre a mikromobilitási eszközökre is az általános szabály érvényes: a szabályok ismerete, a józan közlekedés, a körültekintés és a megfelelő biztosítás megléte együtt csökkentheti igazán a kockázatokat.

[1] Az Allianz Hungária 2025 szeptemberében készített „Vezetésbiztonság, 2025” online kérdőíves felmérésében 1200 fő (18-69 éves magyar internetező) vett részt. A minta reprezentatív az alapsokaságra: nem, életkor, iskolai végzettség, településtípus és régió szerint.

[2] Forrás: https://www.portfolio.hu/gazdasag/20260601/uj-szomoru-trendet-mutatnak-az-e-rolleres-balesetek-minden-eddiginel-tragikusabb-honapok-elott-allunk-840518

[3] Forrás: https://telex.hu/belfold/2026/06/02/vitezy-david-roller-szabalyzas-kresz


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss