Mozgásban

Megújul a carVertical Magyarországon

carvertical

Részletesebb információkkal bővítette járműtörténeti adatszolgáltatását a hazánkban is működő litván cég.

A carVertical 2022-es felmérése szerint felhasználóik többsége úgy gondolja, hogy szolgáltatása leginkább a professzionális autóvásárlóknak, autós szakiknak vagy a műszaki dolgokban jártas fogyasztóknak szól, pedig az autótörténeti jelentések legalább annyira hasznosak a hétköznapi autóvásárlók vagy eladók számára is. A felhasználók szélesebb körének támogatása érdekében a carVertical mostantól teljesen megújul a régióban, így Magyarországon is, nemcsak új megjelenéssel, de kártörténeti jelentéseiben való számos változtatással is támogatva felhasználóit.

2022-ben a carVertical átfogó felmérést végzett ügyfelei igényeiről és motivációiról.

„Megkérdeztük, miért használják a járműtörténeti jelentéseket, mit tartanak hasznosnak szolgáltatásunkban, hogyan látják országuk használtautó-piacát, és hogyan vásárolnak használt autót”

– mondja Rokas Medonis, a carVertical vezérigazgatója.

A felmérés szerint hazánkban a járművezetők 76%-a tudja, mi az az alvázszám, és az autóvásárlás során, az üzletkötés előtt ellenőrizte már a kinézett autó előtörténetét. Sok vevő azonban továbbra is a szerencsében bízik, amikor használt járművet vásárol. Mivel a magyarok 43 százaléka maximum 3000 eurót költ autóra, egy rossz üzlet esetén jelentős veszteségeket kockáztat.

Az országok közötti felhasználói különbségekbe való betekintés mellett az eredmények arra is utaltak, hogy a legtöbben a járműtörténeti jelentéseket továbbra is főként az autóguruk és gépjárműszakértők számára nyújtott szolgáltatásnak tekintik.

„Mint kiderült, számos felhasználónk jól ért a technológiához és a járművekhez, és bár kedveljük az autórajongó közösségünket, a carVertical egyik fontos küldetése az, hogy a használt járművek piacát azon hétköznapi autósok számára is biztonságossá és vonzóvá tegye, akiket esetleg nem érdekelnek az autók műszaki szempontjai”

– magyarázza Rokas Medonis.

A vállalat hangsúlyozza, hogy a jármű előéletének ellenőrzése nem csak az autóvásárlók számára fontos, hanem hasznos lehet a gépkocsijukat karbantartani igyekvő tulajdonosok és eladók számára is. A carVertical ezért folyamatosan újít, eszközöket fejleszt és új funkciókat vezet be, hogy a járműadatok világát mindenki számára elérhetővé tegye.

Az új logó, színek és a felhasználókat segítő hasznos márkakarakterek mellett a carVertical újratervezte fő szolgáltatását, a járműtörténeti jelentést, amely a weboldalon és a megújult alkalmazáson keresztül lesz elérhető.

A carVertical működésének kezdete óta Magyarország mindig is az egyik vezető piac volt a vállalat számára. Az országban 9-ből 1 autó tekert órás, így a kártörténeti jelentés értékes eszköz a csalók elleni küzdelemben.

„Ahhoz, hogy átláthatóbbá tegyük a magyarországi használtautó-piacot, szélesebb közönséget kell megszólítanunk, nem csak a profi hozzáértőket és a gépjárművek rajongóit. Ezért továbbfejlesztettük megjelenésünket, és jelentős frissítéseket vezettünk be az alkalmazásunkban és a jelentésünkben”

– mondja Medonis.

Az új járműtörténeti jelentést az alapoktól kezdve fejlesztették ki, mostantól átláthatóbb és könnyebben érthető megjelenítésben a hétköznapi felhasználók számára is. Az új jelentés többek között részletesebb, rendszerezettebb és mélyebb magyarázatot tartalmaz a kárfelvételi adatokról, valamint tippeket, tájékoztató grafikákat és tanácsokat is magában foglal.

„Szeretnénk a jelentést vizuálisabb élménnyé tenni, segítve a felhasználókat az őket érdeklő járművekkel kapcsolatos gyorsabb döntések meghozatalában. Az új dizájn ezen kívül segít abban is, hogy a jövőben új típusú információkat biztosítsunk a felhasználók részére”

– állítja Medonis.

Az új jelentéshez és alkalmazáshoz megújult blog is érkezik, amely hasznos tippeket, szakértői tartalmat, infografikákat és videós ajánlókat kínál.

Ezek a változtatások még a tapasztalatlan felhasználóknak is segítenek abban, hogy jó járműveket vásároljanak, megfelelően karbantartsák vagy épp előnyös áron eladják azokat.

A carVertical legfőbb küldetése az átláthatóság, és a jelen változások bevezetése egy újabb lépés ebbe az irányba. A vállalat vezérigazgatója szerint azonban még mindig hosszú út áll előttünk.

„A járműtörténeti jelentések fontosak, de nem elegendőek. Javítani kell a piacon lévő járművek minőségén, ami először is a megfelelő karbantartásról szóló edukációt jelenti. Másrészt új utakat kell találni és új eszközöket kell kiépíteni annak érdekében, hogy az autóipari adatok pontosak legyenek és megfelelően működjenek. Fontos piaci szereplőként minden innovációnkkal arra törekszünk, hogy utat nyissunk az átláthatóság felé, amely mindannyiunk közös érdeke”

– mondja Medonis.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Mozgásban

A magyar nők több mint fele rendszeresen vásárol webshopokból, legnagyobb arányban élelmiszert

nők

A nők online vásárlási szokásait és szállítási elvárásait vizsgálta a DODO.

Havi és heti szinten is legtöbbször élelmiszert rendelnek Magyarországon a nők internetes vásárlásaik során, de a ruházati, gyógyászati vagy épp drogériás termékek online beszerzése is kifejezetten népszerű körükben. A kisállattartáshoz kapcsolódó cikkek esetén azonban közel kétharmaduk továbbra is a személyes vásárlást preferálja, az aznapi kiszállításra specializálódott, utolsó kilométeres városi logisztikai szolgáltatásokat kínáló DODO legfrissebb, reprezentatív magyarországi kutatása alapján.

A reprezentatív kutatásban részt vevő nők több mint fele rendszeresen él az online rendelés lehetőségével. A válaszadók több mint harmada havonta többször vásárol élelmiszert webshopokból, közel negyedük pedig rendszeresen az interneten keresztül szerzi be a különböző divatcikkeket. Hasonló népszerűségnek örvend a gyógyszerek és étrend-kiegészítők, valamint a kozmetikai és drogériás termékek házhoz szállítása. A különböző termékkategóriákban a női vevők mindössze 1-3 százaléka vásárol hetente többször online, az élelmiszert kivéve, amely közel 20 százalékos arányával kiemelkedik a többi terméktípus közül. Lakberendezési és kertfelszerelési tárgyakat, valamint elektronikai eszközöket 5 nőből 1 vásárol negyedévente legalább egyszer online, míg sportfelszerelést csak fele ennyien. Amit azonban a női vevők legnagyobb százaléka továbbra is személyesen szeret megvenni, az a kisállatfelszerelés és állateledel – több mint fele nyilatkozott ugyanis úgy, hogy szinte sosem vásárol online ilyen termékeket.

A női vevők számára a szállítás gyorsasága döntő tényező lehet a webáruház kiválasztása során

A megfelelő minőségen és a kedvező árakon túl, online vásárláskor a nők háromnegyede kifejezetten fontosnak tartja a gyors kiszállítást – közel harmaduk 2000 forintot meghaladó plusz díjat is hajlandó lenne ezért kifizetni -, de csupán 38 százalékuk elégedett a kézbesítés jelenlegi sebességével. Az élelmiszerek házhoz szállításakor 3 nőből 1 azt várná el, hogy 90 percen belül megkapja a megrendelt árut, az online ruházati, drogériai, elektronikai és sportfelszerelés-rendelés esetén azonban ez az elvárás némiképp módosul, 2-3 napon belül vagy gyorsabban szeretnék megkapni a megvásárolt terméket.

A tavalyi évben a nők közel fele legalább egy alkalommal szakította meg az online vásárlást, mert nem talált a kézbesítési lehetőségek között elég gyors szállítást, és az elmúlt évben több mint negyedük azért nem vásárolt újra egy webáruházban, mert túl hosszúnak érezte a korábbi kiszállítást. A kézbesítési idő mellett, 10-ből 8 nő fontosnak tartja, hogy a rendelése leadásakor ki tudja választani az általa preferált szállítási lehetőséget – a legnépszerűbb az otthonra vagy a munkahelyre kért kézbesítés, illetve a csomagpont. A nők kétharmada továbbá azt is hangsúlyosnak tartja, hogy az általuk kiválasztott időintervallumon belül kapják meg a megrendelésüket, tehát az időablakos-kiszállítás kiszámíthatóságát szeretnék élvezni.

Az aznapi kiszállításra specializálódott nemzetközi okoslogisztikai vállalat, a DODO kutatása alapján kijelenthető, hogy a Magyarországon élő nők többsége rendszeresen rendel webáruházakból – a legnépszerűbb kategória egyértelműen az élelmiszer-, és komoly vásárlást befolyásoló tényezőnek tartják a kiszállítás gyorsaságát és azt, hogy mennyire igazodik a saját napirendjükhöz, tehát az online rendeléskor az elérhető kényelmi funkciókat is figyelembe veszik.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább

Mozgásban

Villámtöltő-forradalom: Így változik meg Magyarország közlekedése az EU döntése alapján

Villámtöltő

A 2023 júliusában az EU által elfogadott Alternatív Üzemanyagok Infrastruktúrájáról szóló Rendelet (AFIR) konkrét, 2025-re illetve 2030-ra teljesítendő kiépítési célokat tűz ki a közlekedési ágazat szereplői számára.

Az új jogszabály célja az közlekedés karbonlábnyomának drasztikus csökkentése Európa-szerte. Rendelkezik többek közt a nyilvános töltőkapacitás kvantum-ugrásszerű bővítéséről a városokban és az autópályák mentén is. De mit is jelentenek ezek a fejlesztések a gyakorlatban?

2025-re a transzeurópai közlekedési hálózat (angol rövidítése: TEN-T) fő folyosói mentén 60 kilométerenként kell telepíteni olyan villámtöltő pontokat, amelyek a személy- és kisteherautókat töltőpontonként legalább 150 kW elektromos töltéssel képesek ellátni; az elektromos buszokat és tehergépjárműveket pedig legalább 350 kW töltéssel.

Ez hazai vonatkozásban úgy fordítható, hogy összesen több mint 1440 kilométernyi magyar úthálózat mentén nyílnak hamarosan új, hipererős töltőpontok a villanyautósok részére. A telepítési határidő 2025 a TEN-T hálózat törzs-útvonalaira, és 2030 a teljes infrastruktúrára nézve.

Az új rendelet kitér az elektromos töltőknél történő fizetésre is: az új villámtöltőknek kötelezően fel kell tudniuk dolgozni a fizetési kártyás vagy érintésmentes fizetési módokat is.

„Az EU fenti intézkedései segítenek a környezetvédelmi és gazdaságossági célok elérésében, de a kivitelezéshez innovatív megoldásokra van szükség. Itt jön képbe a Zerova, a holland vállalat, mely magyar forgalmazójával együtt szállít olyan fejlett technológiákat, amelyek lehetővé teszik a hipererős elektromos töltőállomások hatékony és fenntartható telepítését

– mondja Széles Tamás, a Zerova-t forgalmazó villámgyors.hu projektvezetője.

„A Zerova jövőbemutató fejlesztéseinek köszönhetően már most, 2023-ban elérhetőek a magyar piacon olyan villámtöltők, amelyek megbízhatóan képesek akár a 360 kW teljesítmény leadására is. A beépített fizetési funkcióról is tudjuk, hogy üzembiztosan működik, hiszen jelenleg is Magyarország több pontján használják az a villanyautósok”

Az EU új rendeletei, a Zerova és a villámgyors.hu megoldásai együttesen járulnak hozzá az elektromos közlekedés forradalmi változásához Magyarországon is.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább

Mozgásban

A Dachser tizenkét újabb városra terjeszti ki károsanyag-kibocsátásmentes szállítását Európában

dachser

2025 végére megduplázódik, azaz 24-re nő azon városok száma, amelyeket a Dachser károsanyag-kibocsátásmentes kiszállítással szolgál ki.

A Dachser jelentősen kiterjeszti a nem hűtött gyűjtőszállítmányok emissziómentes kiszállítását bizonyos belvárosi területekre. A logisztikai szolgáltató 2025 végére további tizenkét európai városban tervezi elindítani a DACHSER Emission-Free Delivery, azaz károsanyag-kibocsátásmentes szolgáltatását: Amszterdam, Barcelona, Dublin, Hamburg, Köln, London, Malaga, Rotterdam, Stockholm, Toulouse, Varsó és Bécs szerepelnek a listán. Ezen kívül a vállalat bővíti a már meglévő kibocsátásmentes szállítási területét Párizsban.

„Azt az ambiciózus célt tűztük ki magunk elé, hogy 2025 végére megduplázzuk a DACHSER Emission-Free Delivery kiszállítással kiszolgált városok számát”

– mondta Alexander Tonn, a Dachser Road Logistics igazgatója.

„Hálózatunkban dolgozó telephelyeink rendkívül motiváltak, hogy eleget tegyenek ügyfeleink fenntarthatóbb városi szállítások iránti igényének. Célunkat az elektromos kisteherautók térnyerésére és az európai töltőinfrastruktúra bővülésének gyorsulására alapoztuk.”

DACHSER Emission-free Delivery: A 12-ből 24 lesz

Moduláris rendszerének köszönhetően a DACHSER Emission-Free Delivery elméletileg bármelyik európai városban alkalmazható megoldás. A szolgáltatás már tizenkét meghatározott belvárosi területen érhető el, nevezetesen Berlinben, Koppenhágában, Dortmundban, Freiburgban, Madridban, Münchenben, Oslóban, Párizsban, Portóban, Prágában, Strasbourgban és Stuttgartban. Az újabb tizenkét belvárosi területet 2025 végéig adják hozzá az első kör résztvevőihez. A Dachser fióktelepek a helyi igényekhez igazodó moduláris rendszer alkalmazásával elektromos furgonokat és kisteherautókat, valamint elektromos teherbicikliket használnak. A kerékpárokat kifejezetten gyűjtőszállítmányok és raklapos áruk szállítására tervezték. A helyszín egyedi adottságaitól függően ez a koncepció magában foglalja a városközpontok közelében található, mikrócsomópontoknak (microhub) nevezett kis tranzitterminálok használatát is. Ilyen esetekben a teherbiciklik a mikrócsomóponttól indulnak útnak, és a forgalmas gyalogos övezetekbe szállítják az árukat. Az elektromos teherautók pedig a mikrócsomópontokat látják el áruval, vagy a kerékpáros szállításhoz túl nagy, illetve túl nehéz csomagok és raklapok esetében az árut közvetlenül a címzettekhez szállítják.

„Földrajz, társadalmi szerkezet, közigazgatás: minden városnak megvan a maga egyedi profilja, amelyet figyelembe veszünk a károsanyag-kibocsátásmentes szállítási terület megtervezésekor és megvalósításakor”

– magyarázza Tara Li, a DACHSER Emission-Free Delivery projektvezetője.

„Ugyanakkor a tizenkét európai városban szerzett tapasztalatunkra támaszkodva azonosíthatjuk a szinergiákat és az optimalizálási lehetőségeket.”

Pozitív hatások a környezetre és a járművezetőkre

A Dachser károsanyag-kibocsátásmentes belvárosi kiszállításai hozzájárulnak a levegőminőség javításához és a közlekedési zaj csökkentéséhez. Mivel az elektromos teherautók és teherbiciklik nem bocsátanak ki légszennyező anyagokat, ezért jelentős szerepet játszanak a levegő tisztán tartásában. A Dachser kizárólag megújuló erőforrásokból előállított villamosenergiát vásárol a flotta feltöltéséhez. Ezáltal az utolsó mérföldre vonatkozó üvegházhatású gázkibocsátás nullára csökken. Emellett nagymértékben mérséklődik a zajkibocsátás, miközben a teherbiciklik használatával csökkennek a teherautók által okozott torlódások. Az elektromos járművek a sofőrök számára is pozitív változást hoznak, ők ugyanis  a vezetőfülkében már nincsenek kitéve a motor rezgésének.

 A hosszú távú klímavédelmi stratégia része

A DACHSER Emission-Free Delivery koncepciója összhangban áll a logisztikai szolgáltató hosszú távú klímavédelmi stratégiájával. A fenntartható üzleti fejlődés előmozdításával, a folyamat- és energiahatékonyságra, az innovációra és a felelősségvállalásra való összpontosítással a családi tulajdonban lévő vállalat ügyfeleivel és partnereivel együtt a fenntartható logisztika útját egyengetik.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább
Hirdetés Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés Hirdetés

Facebook

Hirdetés Hirdetés
Hirdetés Hirdetés

Friss