Mozgásban
Ezekre figyeljünk, ha autópályán közlekedünk
Elindult a szabadságolások és a nyaralások időszaka, így egyre több járművel találkozhatunk az autópályákon, főleg a népszerű nyaralóhelyek környékén.
Az autópályán való vezetésről megoszlanak a vélemények: egyesek unalmasnak találják, hiszen sok esetben még a sebességváltóhoz sem kell hozzányúlni, mások szerint kifejezetten veszélyes a hazánkban akár 130 km/órás sebességhatár miatt. Az ALD | LeasePlan flottakezelő most megosztja az ilyen útszakaszokra érvényes szabályokat, illetve etikettet, melyek ismeretében még magabiztosabban érezhetjük magunkat a volán mögött, és mások biztonságáról is gondoskodhatunk.
Az autópályán történő közlekedés sok sofőr számára egyszerűbbnek tűnik, mint a városi vezetés, mivel kevesebb a váratlan helyzet, ugyanakkor az autópályákon magasabb az átlagsebesség, vagyis jóval rövidebb időn belül kell a vezetőnek reagálnia. A legtöbb statisztikát alapul véve a halálos kimenetelű autóbalesetek mintegy 10 százaléka autópályán történik, ezért különösen fontos odafigyelni az érvényes szabályokra, és betartani azokat. Emellett nem árt, ha a díjfizetés terén sem ér minket meglepetés például a magyar vagy a szlovák autópálya matrica használata során. Az ALD | LeasePlan szakemberei erre készítenek fel az alábbi jó tanácsokkal.
220 alatt
A legtöbb veszély a nem megfelelően megválasztott sebességből ered, ezért törekedjünk az alábbiakra:
- Figyeljünk a sebességkorlátozásra: Tartsuk be az adott szakaszra érvényes sebességhatárt még akkor is, ha nincs nagy forgalom. A száguldozást nemcsak a pénztárcánk vagy a jogosítványunk bánhatja, hanem az autónk és saját testünk épsége is múlhat rajta, nem beszélve az utasokéról.
- Vegyük fel a tempót: Az adott maximális sebességhez képest egyes járművek gyorsabban, míg mások lassabban haladnak. A biztonság érdekében azonban fontos lépést tartani a forgalommal, hogy ne okozzunk feleslegesen torlódást. Válasszuk az autónk sebességének megfelelő sávot, és legyünk együttműködőek a többi vezetővel.
- Csináljunk nagy (sebességű) felhajtást: Amikor felhajtunk az autópályára, igyekezzünk minél hamarabb felgyorsulni a megfelelő sebességre, így a többi sofőrt nem kényszerítjük hirtelen manőverre, például lassításra, gyorsításra vagy sávváltásra.
Sávokba sorolva
Leggyakrabban talán éppen a sávváltások és a sávválasztások miatt bosszankodunk az autópályán, ezek ugyanis nemcsak kényelmetlenséget, hanem balesetet is okozhatnak, ha nem körültekintően, illetve nem az autó sebességéhez illeszkedően járnak el a sofőrök.
- Előzzük meg a szabálytalan előzést: Autópályán a legbelső sáv előzésre szolgál, itt tehát ne tartózkodjunk huzamosabb ideig. Amint végrehajtottuk a manővert, térjünk vissza a külső sávba. Ugyanígy kerüljük a jobbra-balra előzgetést, mert ezzel megijeszthetünk más vezetőket, ami a többi közlekedőt is veszélybe sodorhatja.
- Tartsunk jobbra: Válasszuk mindig az autó aktuális sebességének megfelelő sávot, és ne haladjunk tartósan a belső sávban, ha a szélső sáv is üres.
- Csak indokolt esetben használjuk a leállósávot: A leállósáv nem a dugó kikerülésére van, a KRESZ egyértelműen szabályozza, hogy milyen esetekben lehet használni. Ezek közé tartozik a továbbhaladást akadályozó műszaki meghibásodás, illetve annak elhárítása, a mozgásképtelen jármű elszállítása, a forgalomellenőrzés, az útfenntartás vagy a forgalmi sávokban folyamatosan haladó járművek közé besorolni kívánó járművek esete. Komoly büntetést reszkíroz az, aki a leállósávban szabálytalanul tartózkodik, illetve közlekedik.
Figyelem, felkészülés, figyelmesség
Ne csak a potenciális büntetéseket, illetve a szabályok követését tartsuk szem előtt, amikor autópályán közlekedünk. A többi autósra való odafigyelés éppoly fontos a kényelmes és biztonságos körülmények megteremtéséhez.
- Előzzünk előzékenyen: Előzés előtt mindig alaposan nézzünk körül, és győződjünk meg arról, hogy elég hely áll rendelkezésünkre, a nagy sebesség miatt ugyanis jelentősen megnő a reakcióidő és a féktáv. Akkor is kerüljük a hirtelen mozdulatokat és sávváltást, ha egy lassabb jármű halad előttünk. Ha nem biztonságos a megelőzése, inkább lassítsunk le, és várjuk meg a megfelelő pillanatot.
- Legyünk engedékenyek az újonnan jövőkkel: Ha felhajtó közelébe érünk, és úgy látjuk, hogy nagy a bejövő forgalom, próbáljunk óvatosan a belső sávba sorolni, szabad utat adni ezzel a besorolóknak.
- Ne halogassuk a lehajtást: Készüljünk fel időben a lehajtásra és a kisorolásra, ne veszélyeztessünk másokat, illetve magunkat az utolsó pillanatban elvégzett váratlan sávváltással. Ha túl későn eszméltünk fel a kijárat közeledtére, inkább menjünk tovább, és válasszuk a következő kihajtót a visszafordulásra.
- Látszódjunk, de ne villogjunk: A KRESZ egyrészt előírja a tompított fényszóró használatát autópályán, másrészt a nagy sebesség miatt egyébként is előnyös a használata, mivel a többi sofőr így hamarabb észreveszi az érkező járművet, bármilyen is legyen az időjárási körülmény. A fényszóró villogtatását azonban kerüljük. Magyarországon ugyan nem büntetik a levillogást, ennek ellenére nagyon illetlen és zavaró viselkedés az előttünk haladó sebességnövelésének ösztönzésére. A kevésbé rutinos vezetőket akár meg is ijesztheti, leszorítással kombinálva pedig életveszélyes is lehet.
Ragadós szokás
Nevével ellentétben a magyarországi autópályamatrica-rendszer teljes mértékben elektronikus, ahogy a díjellenőrzés is, tehát rendszámleolvasó kamerák segítségével tudják megállapítani, hogy az adott rendszámra váltottak-e úthasználati jogosultságot. Ettől függetlenül a díjfizetés kötelező, a visszaigazolást pedig javasolt az érvényesség végét követően további 2 évig megőrizni.
Ha elfelejtettünk matricát venni, vagy csak véletlenül hajtottunk fel a fizetős útra, az első adandó alkalommal pótoljuk a mulasztást. Erre a felhajtástól számítva 60 percünk van, mivel a matrica érvényessége a vásárlást megelőző 60. percben kezdődik. Rendszámonként egyébként naponta csak egy büntetést szabhatnak ki az autónkra, függetlenül attól, hogy hányszor ellenőriztek bennünket. Ez jó hír abban az esetben, ha esetleg továbbra sem tudatosulna bennünk, hogy fizetős útszakaszon közlekedünk.
Előfordulhat, hogy van ugyan matricánk, de nem felel meg járművünk díjkategóriájának, lejárt vagy még el sem kezdődött az érvényessége, nem az adott vármegyére érvényes, vagy a rajta lévő rendszám nem egyezik meg autónk rendszámával. Az ilyen esetek megelőzésére a vásárlás során mindig ellenőrizzük a visszaigazoló szelvényen lévő adatokat.
Ha véletlenül alacsonyabb gépjárműkategóriára érvényes matricát vettük, akkor csak a pótdíjkülönbözetet kell megfizetnünk. Magasabb kategória esetén pedig nincs büntetés. Amennyiben téves rendszám szerepel a matricánkon, maximum 3 karakter eltérésig – eljárási díj ellenében – kérhetjük a matricán szereplő rendszám módosítását. Erre az érvényességi idő kezdetétől vagy a hibás rendszám miatt kiszabott felszólítás kézhezvételétől számított 60 napon belül van lehetőségünk. A megyei matricák csak az adott vármegyére, illetve a határos vármegyék irányába eső első csomópontig érvényesek. Ezeken kívüli díjköteles utak használata büntetést von maga után. A problémák orvoslásának, valamint a büntetések lekérdezésének ügyében a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. ügyfélszolgálatához fordulhatunk.
Külföldi utazás előtt előzetesen járjunk utána a helyi szabályoknak, így sem a KRESZ-előírások, sem pedig a díjfizetési kötelezettségek nem érhetnek minket váratlanul.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Mozgásban
A Kia EV2 felkerült a 2027-es Év Autója díj döntőseinek listájára
A Kia EV2 hivatalosan is bekerült a 2027-es Év Autója díj hét döntőse közé. A B-szegmensbe tartozó elektromos SUV-t Európa vezető autóipari újságíróiból álló, független zsűri választotta ki.
Az EV2 jelölésével a Kia sorozatban hatodik alkalommal jutott be az Év Autója díj döntőjébe, ezzel az első ázsiai autógyártóvá vált, amelynek ez sikerült. A sorozat 2022-ben az EV6-tal kezdődött, amely első dél-koreai modellként nyerte el az elismerést. A mostani jelöléssel az EV2 a márka kilencedik olyan modellje, amely bekerült az autóipar egyik legrangosabb díjának döntőjébe. Ez a kivételesen tartós szakmai elismerés jól tükrözi a Kia modellkínálatának megújulását és annak következetes fejlődését, különösen a kifejezetten elektromos hajtásra fejlesztett járművek egyre bővülő választékában.
A legújabb jelölés egyúttal az Electric-Global Modular Platform (E-GMP) padlólemezre épülő Kia-modellek elismerésének folytatása is. Mindez kiemeli a platform fejlett technológiai megoldásait és sokoldalúságát, valamint azt, hogy a Kia képes elektromosautó-fejlesztési tapasztalatait különböző járműkategóriákban is kamatoztatni, igazodva a vásárlói igényekhez.
„Nagy örömünkre szolgál, hogy az EV2 bekerült az Év Autója díj döntősei közé, így a Kia sorozatban hatodik alkalommal képviselteti magát a fináléban”
– nyilatkozta Soohang Chang, a Kia Europe elnök-vezérigazgatója.
„Az EV2-vel a kifejezetten elektromos modelljeinkben alkalmazott technológiát és az általuk kínált élményt egy olyan kompakt SUV-ban tesszük elérhetővé, amelyet az európai vásárlók mindennapi igényeihez igazítottunk. Ez a jelölés jelentős elismerése az elektromos mobilitás terén elért eredményeinknek.”
A 2027-es Év Autója díj győzteséről a zsűri további értékelését és a végső szavazást követően döntenek. Az eredményt 2027. január 8-án, a Brüsszeli Autószalonon hirdetik ki.
A Kia Év Autója-díjas múltja
A Kia és az Év Autója díj kapcsolata 2008-ig nyúlik vissza, amikor a Kia cee’d első modellként jutott be a márka kínálatából a döntőbe. Azóta a Kia folyamatosan erősítette pozícióját a versenyben, amelynek csúcspontját 2022-ben az EV6 győzelme jelentette. Ezzel az EV6 lett az első koreai autó, amely elnyerte az európai Év Autója címet.
A történelmi áttörést további négy, egymást követő döntős szereplés követte. 2023-ban a Niro, 2024-ben az EV9, 2025-ben pedig az EV3 jutott be a fináléba. Az EV3 a második helyen végzett, és akkor a Kia modelljei közül a legmagasabb pontszámot érte el. A sorozatot 2026-ban az Európában gyártott EV4 folytatta, amely szintén döntős lett.
Az EV2 most ezt a lendületet viszi tovább a 2027-es versenyben. Ezzel a Kia sorozatban hatodik alkalommal képviselteti magát az Év Autója díj döntőjében, egyúttal jól szemléltetve a márka elektromos modellkínálatának sokszínűségét és szélességét.
A Kia EV2 bemutatása
A 2026-os Brüsszeli Autószalonon bemutatott EV2 a Kia legkisebb, kifejezetten elektromos hajtásra tervezett SUV-ja, egyben a márka elektromos modellkínálatának belépőmodellje. Európában, az európai vásárlók igényeit szem előtt tartva fejlesztették ki. Tágas és sokoldalúan alakítható utasteret, fejlett konnektivitási megoldásokat és olyan elektromos technológiákat kínál, amelyek korábban jellemzően a nagyobb járműkategóriák sajátjai voltak. Az EV2 így a Kia formatervezési, technológiai és elektromosautó-fejlesztési tapasztalatainak legjavát egyesíti a márka eddigi legkedvezőbb árú, dedikált elektromos modelljében.
Az EV2 a Kia második teljesen elektromos modellje, amely a vállalat szlovákiai, zsolnai gyárában készül, az EV4 Hatchback után. A kizárólag az európai piacra gyártott modell jól példázza a Kia regionális fejlesztés és gyártás iránti elkötelezettségét, miközben a márka már bizonyított elektromosautó-technológiáját a vásárlók szélesebb köre számára teszi elérhetővé.
Az EV2 kétféle akkumulátorral készül: a Standard Range változat 42,2 kWh-s, míg a Long Range kivitel 61,0 kWh-s akkumulátort kap. A WLTP mérési ciklus szerinti hatótávolságuk rendre akár 317, illetve 453 kilométer. A hatótávolság és a sokoldalúság mellett a modellcsalád minden változata alapfelszereltségként ötcsillagos Euro NCAP biztonsági minősítést kínál. A vásárlók többféle felszereltségi szint és kivitel közül választhatnak, köztük a karakteres GT-Line és a formatervezésében különleges Black-Line változatokból. Egyes piacokon négy- és ötüléses konfiguráció is elérhető.
Az EV2 európai fejlesztése során a kényelem és a kifinomult menetkomfort is kiemelt szerepet kapott. A zaj-, rezgés- és vibrációcsökkentő (NVH) csomagot kifejezetten az európai utakhoz és vezetési körülményekhez igazították. A megoldások között akusztikus abroncsok, hangszigetelt üvegezés és célzott zajszigetelés is szerepel, amelyek együttesen mérséklik a gördülési, szél- és a hajtásláncból származó magas frekvenciájú zajokat. Mindez csendes és kiegyensúlyozott utastéri környezetet biztosít a Kia belépőszintű elektromos modelljében is.
Független teszt igazolja a valós hatótávolságot
Az EV2 megbízható, valós körülmények között nyújtott teljesítményét a NAF El Prix tesztjei is igazolták. A norvég autóklub (NAF) évente kétszer – nyári és téli kiadásban – megrendezett hatótávolság-tesztje a világ legnagyobb független, valós körülmények között végzett elektromosautó-hatótávvizsgálata.
A nyári teszten a Standard Range változat 325 kilométert tett meg, ami több mint öt százalékkal haladta meg a hivatalos WLTP-értéket. A Long Range GT-Line prototípus 428 kilométeres hatótávolságot ért el, túlszárnyalva a 418 kilométeres célértéket.
A téli teszten a Long Range GT-Line prototípus még mínusz 21 Celsius-fokos hőmérséklet mellett is 310,6 kilométert tett meg. Az eredmények együttesen azt mutatják, hogy az EV2 változatos európai időjárási és útviszonyok között is következetes és megbízható teljesítményt nyújt.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Mozgásban
Elektrifikáció a vállalati mobilitásban: hogyan fogj hozzá?
Az elektromos átállás a vállalati szférában is felgyorsult: az ESG-megfelelés és a pénzügyi racionalitás egyaránt ebbe az irányba tereli a piaci szereplőket. Átgondolt zöldáram-beszerzés és megfelelően méretezett infrastrukturális háttér nélkül az e-flotta könnyen költségcsapdává válhat – a sikeres elektrifikáció kulcsa nem önmagában az autó, hanem a mögötte álló, jól szervezett technológiai háttér.
Járműválasztás és a töltési infrastruktúra kialakítása
A flottaelektrifikáció első és legfontosabb lépése a járművek valós használati mintázatának feltérképezése, hiszen a különböző munkakörök és feladatok gyökeresen eltérő töltési stratégiát igényelnek. A városi környezetben üzemelő, döntően rövid távokat teljesítő járművek – mint a céges pool-autók, a helyi szolgáltatók vagy a városon belüli futárok – napi futásteljesítménye ritkán haladja meg a 30–100 kilométert. Ezen a területen a kisebb vagy közepes akkumulátorkapacitású modellek jelentik a legésszerűbb választást. Töltési igényüket tökéletesen kiszolgálja a munkaidő alatti vagy az éjszakai kíméletes, váltóáramú (AC) töltés. Az irodai infrastruktúra szempontjából ez a legköltséghatékonyabb szegmens: a 7,4–22 kW teljesítményű AC töltőpontok kiépítése nagyságrendekkel olcsóbb, és lényegesen kisebb mértékben terheli a telephely elektromos hálózatát.
Ezzel szemben a területi képviselőknél, a regionális feladatokat ellátó kollégáknál vagy a cégvezetőknél a nagy hatótáv és a nagyobb akkumulátorkapacitás az alapkövetelmény. Ennél a profilnál két alapeleme van a töltési stratégiának: a több száz kilométeres utat megtevő járművek napközbeni gyorstöltését a nyilvános egyenáramú (DC) villámtöltő hálózatok biztosítják, míg az irodában töltött órák alatt esetükben is elegendő a megszokott AC töltés.
Intelligens energiagazdálkodás a telephelyen
A vállalati telephelyek belső villamos hálózatának legnagyobb kihívása a rendelkezésre álló elektromos kapacitás végessége. Az okos töltési megoldások lényege az iparági szabványokra – jellemzően az OCPP (Open Charge Point Protocol) szabványra – épülő, adatalapú vezérlés. A professzionális töltőállomás-kezelő (CPMS) szoftverek folyamatosan nyomon követik a hálózat állapotát és a töltési teljesítményt, és aktívan beavatkoznak a folyamatokba a költségcsökkentés érdekében.
A vállalati (B2B) energiaszerződések esetében a villamosenergia-díj mellett a lekötött teljesítménydíj és a csúcsidőszaki hálózathasználati díj jelenti a legnagyobb terhet. Erre a kihívásra kínál megoldást a dinamikus terhelésmenedzsment (DLM) és a csúcslefejezés (peak shaving) technológiája. A DLM szoftveresen elosztja a meglévő szabad kapacitást a töltők között, és automatikusan visszaszabályozza a járművek töltési teljesítményét, ha a telephely alapműködése (például a gyártósorok vagy a klímaberendezések felpörgése) miatt a fogyasztás megközelítené a szerződésben meghatározott teljesítményhatárt.
Bár a DLM elhalaszthatja vagy csökkentheti a drága hálózatfejlesztési igényeket, fontos tisztázni, hogy energiát nem termel. Ha a telephely szabad kapacitása kritikusan alacsony, a szoftveres vezérlés nem elegendő, hiszen a járművek egyszerűen nem töltődnek fel a kívánt időablakon belül. A transzformátorbővítés és a költséges hálózatfejlesztés valódi, fizikai alternatíváját ma a helyi akkumulátoros energiatároló rendszerek (BESS) és a telephelyi naperőművek (PV) integrációja jelenti. Ezek segítségével csúcsidőszakban is hatékonyabban kezelhető a flotta hirtelen jelentkező, megnövekedett energiaigénye.
Otthoni töltés: a láthatatlan szűk keresztmetszet
Míg a telephelyi infrastruktúra kiépítése alapvetően mérnöki feladat, az elektromos flották üzemeltetésének egyik legnagyobb kihívása a munkavállalók otthoni töltésének adminisztrációja. A céges járművek otthoni áramfelvételének megtérítése ugyanis komoly jogszabályi és adózási kihívást jelent, hiszen pontosan el kell különíteni egymástól a háztartási fogyasztást és a céges autó töltésére használt energiát.
Ennek megoldására a piacon már elérhetők a MID-hitelesített árammérővel felszerelt okostöltők, amelyek a CPMS szoftverekkel kommunikálva automatikus és átlátható riportokat generálnak. Egy jól felépített rendszer mentesíti a vállalatot a bizonylatok kézi feldolgozásától, és biztosítja, hogy a munkavállalói költségtérítés adózási szempontból is támadhatatlan maradjon.
Mi határozza meg a pontos költségeket? A TCO-szemlélet
Az elektromos autók teljes birtoklási költsége (TCO) gyökeresen eltérő logikát követ, mint a hagyományos járműveké. A mechanikai kopóalkatrészek hiánya miatt a fizikai szervizigény és annak költsége lényegesen alacsonyabb; a karbantartás fókusza átkerül az abroncsok és fékek ellenőrzésére, valamint az akkumulátor egészségi állapotának szoftveres diagnosztikájára. A TCO érdemi egyenletét a megtett kilométerek mellett a saját és a nyilvános töltés aránya, a telephelyi áram ára és a másodpiaci maradványértékek alakulása határozza meg. Ebben a környezetben a flottakezelő feladata a klasszikus szervizszervezés helyett az infrastruktúra és az energiagazdálkodás együttes optimalizálása.
Úton a jövő felé
A modern elektromos flottakezelés nem pusztán autók beszerzéséből és fali töltők felszereléséből áll, hanem egy olyan adatalapú rendszert jelent, amely egyesíti a telephelyi infrastruktúrát, az energiagazdálkodást és a szoftveres vezérlést. Azok a vállalatok, amelyek felismerik, hogy az átállás kulcsa a technológiai infrastruktúra és a felhasználói profilok pontos összehangolása, nemcsak a környezeti céljaikat érhetik el, hanem hosszú távon jelentős versenyelőnyre és kiszámíthatóbb üzemeltetési költségekre is szert tehetnek.
Bízd magad a szakértőkre!
A százszázalékosan magyar tulajdonú Schiller Flotta Kft. több évtizedes tapasztalattal segíti a hazai kkv-k és nagyvállalatok mobilitását: a járműbérlésen túl a teljes vállalati mobilitási stratégia kialakításában is partner. Csapatuk széles körű tapasztalattal rendelkezik a különféle modellek üzemeltetésében, alaposan ismerik a hazai infrastruktúra sajátosságait, illetve a piac meghatározó elektromos modelljeinek jellemző szervizigényeit.
Ha az elektromos átállás stratégiai megtervezésén és a vállalkozásod számára ideális e-járművek kiválasztásán gondolkodsz, a Schiller Flotta szakértői pontosan tudják, mely modellekkel érdemes elindítanod a modernizációt.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Mozgásban
Második életciklus, mérhető előnyök: körforgásos gazdálkodás az intralogisztikában
A fenntarthatóság az intralogisztikában egyre kevésbé kizárólag környezetvédelmi kérdés. A nyersanyagárak, az ellátási kockázatok, a szigorodó szabályozás és az üzemeltetési költségek egyaránt arra ösztönzik a vállalatokat, hogy termékeik teljes életciklusában gondolkodjanak. A professzionálisan felújított targoncák példája azt mutatja, hogy a körforgásos gazdaság megfelelő üzleti modellel műszaki és gazdasági szempontból is működőképes lehet.
A Jungheinrich megközelítésében ezért a fenntartható raktár nem pusztán alacsonyabb kibocsátást jelent. A jövő intralogisztikája egyszerre hatékony, körforgásos és biztonságos: optimálisan használja ki a teret és az erőforrásokat, takarékosan bánik az anyagokkal és az energiával, ösztönzi az újrafelhasználást és a hulladék csökkentését, miközben védi a munkavállalókat és az árukat. A vállalat termékeit és szolgáltatásait ennek a három pillérnek a mentén fejleszti, hogy ügyfeleit ne csak a szabályozási elvárások teljesítésében, hanem a jövő raktárának kialakításában is támogassa.
A hagyományos, lineáris gazdasági modellben a nyersanyag kitermelését a gyártás, a használat, majd a termék hulladékká válása követi. A körforgásos gazdálkodás ezzel szemben arra törekszik, hogy a termékeket, alkatrészeket és alapanyagokat a lehető leghosszabb ideig használatban tartsa. Ennek eszköze lehet a javítás, az újrafelhasználás, az ipari újragyártás és végső lépésként az anyagok újrahasznosítása.
Az intralogisztikában mindez különösen nagy jelentőséggel bír. A targoncák és más anyagmozgató berendezések jelentős mennyiségű acélt, rezet, elektronikai alkatrészt és akkumulátor-alapanyagot tartalmaznak. Egy megfelelően megtervezett és karbantartott ipari jármű azonban első használati időszakának lezárása után sem feltétlenül éri el műszaki életciklusa végét.
Több mint használtgép-felújítás
A professzionális felújítás nem azonos egy használt gép egyszerű javításával vagy esztétikai rendbetételével. Szabványosított ipari folyamatról van szó, amelynek során a járművet átfogóan megvizsgálják, részben vagy teljesen szétszerelik, az alkatrészeket megtisztítják és minősítik, majd a biztonsági szempontból meghatározó, illetve elhasználódott elemeket felújítják vagy kicserélik.
Az ismételt összeszerelést, a műszaki ellenőrzéseket és a funkcionális teszteket követően a targonca újabb életciklusban állhat munkába. Ehhez azonban már az eredeti termékfejlesztés során figyelembe kell venni a javíthatóságot, a cserélhető alkatrészeket és az alkalmazott anyagok szétválaszthatóságát.
A Jungheinrich az ipari anyagmozgató eszközök felújítására több különböző minőségi kategóriát alkalmaz. Az Economy és az ötcsillagos JUNGSTARS felújítási szintek eltérő ügyféligényeket fednek le, miközben mindkét folyamat alapja az ellenőrzött műszaki állapot és a biztonságos további üzemeltetés.
A vállalat klipphauseni, Drezda közelében működő használtgép-központjában 2026 júliusában készült el a 100 000. felújított targonca. „A 100 000. felújított targonca különleges mérföldkő vállalatunk számára, egyúttal munkatársaink szakértelmének és elkötelezettségének kézzelfogható bizonyítéka” – hangsúlyozta Tino Alban, a klipphauseni használtgép-felújító központ üzemvezetője.
„A Jungheinrich targoncáinak tartós minősége teszi lehetővé, hogy az ipari járműveket egy újabb életciklusban is biztonságosan és gazdaságosan lehessen üzemeltetni.”
Akár 80 százalékkal kisebb karbonlábnyom
A járművek életciklusának meghosszabbítása azért jelentős, mert egy targonca környezeti terhelésének számottevő része már az alapanyagok kitermelése és az új jármű előállítása során keletkezik. Ha a vázszerkezet, az ellensúly, a hajtásrendszer és más főegységek tovább használhatók, lényegesen kevesebb új nyersanyagra és gyártási energiára van szükség.
A Jungheinrich adatai szerint egy targonca professzionális újragyártása az új jármű előállításához képest akár 80 százalékkal alacsonyabb CO₂e-kibocsátással járhat. A folyamat során felhasznált erőforrások körforgási aránya megközelíti a 99 százalékot: ennek legnagyobb része közvetlenül újrafelhasználható, kisebb hányada pedig anyagában újrahasznosítható.
A körforgásos gazdálkodás mint üzleti modell
A körforgásos gazdaság csak akkor válhat széles körben alkalmazhatóvá, ha nem kizárólag környezetvédelmi programként, hanem gazdaságilag is életképes üzleti modellként működik. Az intralogisztikában ennek egyik alapfeltétele a gépek tervezhető visszaáramlása.
A Jungheinrich ezt több, egymásra épülő megoldással támogatja. A tartós bérleti modellek és a gyártói visszavétel tervezhetővé teszik a gépek visszaáramlását; a professzionális felújítás meghosszabbítja a targoncák használati idejét; a magas újrahasználati és újrahasznosítási arány csökkenti az új nyersanyagok iránti igényt; az akkumulátorok másodlagos életciklusának kialakítása pedig az energiatároló rendszerek értékét is hosszabb ideig tarthatja körforgásban. A cél minden esetben ugyanaz: az értékes erőforrások lehető leghosszabb ideig történő megőrzése, ami környezeti és gazdasági szempontból egyaránt érdeke az ügyfeleknek.
Ebben fontos szerepet töltenek be a tartós bérleti konstrukciók, a flottakezelési megoldások és a gyártói visszavételi rendszerek. A bérleti időszak végén visszaérkező targoncák ismert üzemeltetési háttérrel és dokumentált szerviztörténettel kerülhetnek a felújítóüzemekbe. A kiszámítható gépállomány lehetővé teszi az újragyártási kapacitások tervezését, a szükséges alkatrészek biztosítását és a szabványosított munkafolyamatok kialakítását.
A Jungheinrich felújító üzeme 2006 óta működik. A telephely gyártási területe mára meghaladja a 13 500 négyzetmétert, a felújítási folyamatokban pedig mintegy 200 munkatárs vesz részt. A vállalat emellett a romániai Ploiești-ben is működtet hasonló központot. Az ipari háttér és a megfelelő volumen teszi lehetővé, hogy az újragyártás ne egyedi projekt, hanem a vállalat mindennapi működésének része legyen.
Ellátásbiztonság és kockázatkezelés
A körforgásos modellek üzleti jelentőségét az elmúlt évek ellátási zavarai és nyersanyagpiaci ingadozásai is felértékelték. A második és akár harmadik életciklusra alkalmas berendezések csökkenthetik az új alapanyagoktól és a hosszú, globális beszállítói láncoktól való függőséget.
„A fenntartható raktár számunkra nem pusztán alacsonyabb kibocsátást jelent. A cél az, hogy ügyfeleink a teret, az energiát és az anyagokat hatékonyabban használják, az értékes erőforrásokat pedig minél tovább körforgásban tartsák. A körforgásos megoldások ezért nemcsak környezetvédelmi szempontból fontosak: gazdasági értéket is teremtenek, és hozzájárulnak a kiszámíthatóbb, biztonságosabb működéshez” – mondta Horváth Zoltán, a Jungheinrich Hungária Kft. ügyvezető igazgatója.
A felújított gépek emellett olyan beruházási alternatívát kínálhatnak, amely alacsonyabb beszerzési költség mellett biztosít ellenőrzött műszaki állapotot és gyártói hátteret. Ez különösen azoknál a vállalatoknál lehet fontos, amelyeknek növelniük kell anyagmozgatási kapacitásukat, de nem minden alkalmazási területen indokolt új gép beszerzése.
A fenntartható működés ugyanakkor nem merül ki a használt járművek felújításában. A Jungheinrich teljes körű megközelítése az újrahasznosított és alacsonyabb környezeti terhelésű alapanyagok használatától az erőforrás-hatékony gyártáson és energiaellátáson át a termékek üzemeltetéséig, visszavételéig és életciklusuk végi kezeléséig terjed. A fenntarthatóság ökológiai és gazdasági dimenziói mellett a társadalmi szempontok is fontosak: az új technológiák és innovációk alkalmazása során a munkavállalók, az áruk, a raktári infrastruktúra és az adatok biztonsága is alapvető követelmény.
www.jungheinrich.hu/fenntarthatosag
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Okoseszközök2 hét ago
Üzleti életre szabva: zökkenőmentes mobilitás és hatékonyság a HONOR Magic V6-tal
-
Ipar2 hét ago
A hulladék energetikai hasznosítása jelenti a jövőt
-
Gazdaság2 hét ago
Kutatás: ötből négy ipari szereplő szakemberhiánnyal küzd, mégsem örül mindenki az AI térnyerésének
-
Ipar2 hét ago
Jelentős fenntarthatósági eredményekről számolt be a Schneider Electric a harmadik negyedévben
-
Gazdaság2 hét ago
A Schneider Electric az INTREN-t választotta digitális ügynökségi partnerének
-
Gazdaság2 hét ago
Új funkciókkal bővült a KAPTÁR, a kamarai KAPacitás megosztó adatTÁR
-
Gazdaság2 hét ago
Magyarország továbbra is Európa kevésbé átlátható használtautó-piacai közé tartozik
-
Gazdaság2 hét ago
Idén is keresik az Év Női Logisztikusát – továbbra is kevés nő dolgozik az ágazatban








