Connect with us
Hirdetés

Mozgásban

Erősítés az automatizálás terén

FOTÓ: COPYRIGHT MAGAZINO

A Jungheinrich megvásárolja a Magazino robotikai vállalat valamennyi részvényét az alapítóktól és korábbi társtulajdonosoktól.

A hamburgi székhelyű Jungheinrich, az intralogisztika úttörője 2023. augusztusában teljes egészében felvásárolta a müncheni székhelyű, robotikára specializálódott Magazino céget. A Jungheinrich a 2020 óta meglévő és 2022-ben 21,7 százalékra emelt részesedése mellett az alapítók, valamint a korábbi társtulajdonosok, köztük a Cellcom, a Fiege Logistik és a Körber összes részvényét is megszerzi. A tranzakció a héten történt aláírással azonnal hatályba lépett. A felek megállapodtak abban, hogy a vételárat nem hozzák nyilvánosságra. A Magazino a Jungheinrichen belül önálló vállalatként fog tovább növekedni, elsősorban a csoport világméretű értékesítési és szervizhálózatát használva. A vállalatot továbbra is a két társalapító, Frederik Brantner és Lukas Zanger, valamint Dr. Moritz Tenorth fogja vezetni.

A Jungheinrich számára a Magazino teljes átvétele egy újabb, stratégiailag fontos lépés az automatizálási szakértelem megerősítése felé. A 2014-ben alapított Magazino mintegy 130 embert foglalkoztat, és Európa egyik legnagyobb fejlesztőcsapatával rendelkezik a mobil robotika területén. A vállalat olyan hatékony technológiai platformot kínál, amely lehetővé teszi a logisztikai robotok üzemeltetését akár vegyes ember-gép környezetben is. A robotok így képesek intelligensen navigálni a raktárban, és célzottan megfogni és elszállítani a szükséges tárgyakat. A Magazino rendszerét és robotjait már használják különböző ipari ügyfelek, online kiskereskedők és logisztikai szolgáltatók raktáraiban. Az összetett logisztikai környezetben működő robotok vezérlőszoftvere már a Jungheinrich EAEa típusú robotrendszerébe is integrálva van. Az EAEa egy teljesen automatizált raklapszállító targonca, amelyet először az idei LogiMAT intralogisztikai szakvásáron mutattak be.

A Jungheinrich számára az egyesülés ideális kiegészítést nyújt az automatizált és autonóm targoncák üzletágában. A jövőben a Magazino szoftver- és fejlesztési szakértelme még erőteljesebben beépül a Jungheinrich termékfejlesztésébe. A Magazino hozzáférést kap a Jungheinrich nemzetközi értékesítési és szervizhálózatához, és az intralogisztika széles termék- és megoldásportfóliójának részévé válik. Ugyanakkor a Magazino márkanév megmarad, és a vállalat továbbra is együttműködik külső integrációs partnerekkel és ügyfelekkel.

“Több éve szorosan együttműködünk a Magazino-val, jól ismerjük egymást, és egyenrangú félként beszélünk. A kémia egyszerűen passzol. Most megtesszük a következő logikus lépést az együttműködésünkben, és teljes egészében felvásároljuk a Magazino-t”

– nyilatkozta Dr. Lars Brzoska, a Jungheinrich igazgatótanácsának elnöke.

“A Magazino egy sikeres vállalat, nagyon jó menedzsmenttel és a piac legjobb szakértőivel. Kiemelkedő szoftveres kompetenciákkal rendelkezik, és olyan megoldásokat fejlesztett ki, amelyek képesek maradandó nyomot hagyni az intralogisztika jövőjében. A csoportban ezeket a kompetenciákat arra fogjuk használni, hogy közösen mozdítsuk elő az innovatív automatizálási és robotikai megoldások további fejlesztését.”

Frederik Brantner, a Magazino vezérigazgatója és társalapítója:

“A raktárak automatizálása iránti igény folyamatosan növekszik. A robotok irányításával ebben az összetett környezetben egyedülálló szakértelmet alakítottunk ki, amelyet tovább szeretnénk bővíteni. Szeretnénk megköszönni korábbi befektetőinknek a belénk vetett bizalmat és a sokéves sikeres együttműködést. Eddig is támogattak minket stratégiailag és anyagilag, és jelentősen hozzájárultak vállalkozásunk további fejlődéséhez. Így velünk együtt megalapozták a Magazino sikertörténetének következő fejezetét. A Jungheinrich céggel együtt tovább fogjuk bővíteni technológiai vezető szerepünket az intralogisztika területén, és nemzetközi szinten is terjeszkedni fogunk.”

www.jungheinrich.hu


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Mozgásban

35 éves a Magyar Suzuki – esztergomi sikertörténet

Jelentős mérföldkőhöz ért a Magyar Suzuki Zrt: az esztergomi vállalatot 35 évvel ezelőtt alapították és tették le a gyár alapkövét. A Suzuki Csoport egyetlen európai üzemében az évtizedek során hét ikonikus modell készült, miközben a vállalat az ország egyik meghatározó gazdasági szereplőjévé vált.

Ötven év kihagyás után éledt újjá a magyarországi személygépjármű-gyártás, amikor 1991-ben a Suzuki Motor Corporation, a magyar kormány, az Itochu és a Világbank megalakította a Magyar Suzukit. A japánok egy világszínvonalú, teljeskörű gyártási tevékenységet alkalmazó gyárat hoztak létre Magyarországon. A vállalat 1992-ben a Suzuki Swiftek sorozatgyártásával kezdte meg a termelést. Az itt készülő autók immár bárki számára elérhetővé váltak. A magyarok hamar megszerették a Suzukikat, ahogy nevezték, a „mi autónkat”. 35 év alatt összesen hétféle modell, a Swiften túl Wagon R+, Ignis, SX4, Splash, SX4 S-CROSS és Vitara készült Esztergomban. 2024-ben már a 4 milliomodik Suzuki modell gördült le a magyar gyártósorról. A fenntartható autózást előtérbe helyezve 2020 óta, az európai piacokra a Magyar Suzuki már csak hibrid meghajtással értékesít modelleket. Jelenleg Esztergomban Vitara és S-CROSS modellek készülnek. A gyártóvállalat stabil, megbízható, minőségi beszállítói hálózattal dolgozik. Számos magyarországi partnerével a sorozatgyártás indulása óta működik együtt.

Magas szakmai kompetencia és tudás

A Magyar Suzuki meghatározó szereplő a járműipari gyártói piacon termelőerejét, munkáltatói státusát tekintve. Folyamatosan fejleszti üzemét, amely a digitalizációt, a hatékonyságnövelést, a jelenlegi kapacitás maximális kihasználását, a jövőbeli igények rugalmas kiszolgálását, valamint a karbonsemleges működés elérését támogatja. A Suzuki a kezdetektől összesen több mint 2 milliárd eurót fektetett be Magyarországon.

Esztergomban 35 év alatt magas szintű kompetenciákat és tudást halmoztak fel, elsősorban a mérnöki-, a logisztikai- és az IT területeken.

Stabil gazdasági szereplő Magyarországon

Az ország egyik vezető iparvállalataként árbevétele alapján rendre az ország TOP20 nagyvállalata között végez. Partnereinek, beszállítóinak, valamint 78 tagú országos márkakereskedői hálózatának köszönhetően mintegy 10.000 munkavállaló megélhetéséhez járul hozzá. Az Esztergomban gyártott és az importált Suzuki-modellek idehaza a legnépszerűbb autók közé tartoznak a magán- és flottavásárlók körében.  A vállalat az évtizedek során összesen 22 alkalommal végzett a magyarországi új személyautó értékesítési lista élén. A hazai piacra és a világ több mint 100 országába exportált autók gyártásán kívül a társaság importált Suzuki személyautók, motorkerékpárok és hajómotorok értékesítésével is foglalkozik.

Fenntartható jövő

Igazodva az anyavállalat törekvéseihez – a Suzuki 2050-re szeretné elérni a karbonsemlegességet gyártás és modellek tekintetében világszerte – a Magyar Suzuki kiemelt figyelmet fordít a fenntartható működésre és termelésre, melyet saját napelempark és hőszivattyúk támogatnak.

Felelős vállalatként és együttműködő partnerként a Magyar Suzuki alapítása óta hosszú távú, értékteremtő helyi és országos kezdeményezésekben vesz részt a társadalom, a környezet és a gazdaság támogatása érdekében. Kiemelt figyelmet fordít a helyi oktatási-, kulturális- és sportélet, illetve országos szinten a közlekedésbiztonság támogatására.

Megbecsült kollégák, lojális együttműködések

Gondoskodó munkaadóként tiszteli és megbecsüli minden kollégáját, munkavállalói pedig lojálisak: dolgozóinak több mint fele legalább 10 éve, 25-en a kezdetek óta, 35 éve erősítik a közösséget. A régió egyik legnagyobb foglalkoztatójaként kiemelt figyelmet fordít a jövő generációjának felkarolására. Az új technológiák, a digitalizáció és a folyamatosan változó igények kihívásaihoz csatlakozva nagy hangsúlyt fektet a jövő szakembereinek képzésére. A Suzuki Akadémia keretein belül egy olyan jövőbemutató képzési ernyőprogramot hoztak létre, amely tudásmegosztást jelent vállalaton és cégcsoporton belül, reagál a munkaerőpiaci kihívásokra és hidat képez generációk, illetve kutúrák között. Hozzájárul a stabil cégműködéshez és termeléshez, illetve a megfelelő munkaerő megtalálásához és megtartásához. A program részeként működő Karbantartó Akadémia a szakmai alapok megerősítéséhez, a Globális Tehetségmenedzsment Program a tudáshálózat építéséhez járul hozzá, míg a Vezetői Akadémia pedig az erős, stabil vezetői bázist segíti. A 2023-ben elindult duális képzésen a Suzuki Oktatási Centrumban már 37 diák tanul. Az eddig végzett diákok fele pedig a Magyar Suzukinál helyezkedett el.

„35 év – Minden autó egy történet”

A Magyar Suzuki Zrt. az évforduló alkalmából országos kampányt indít, amely részeként szeretné megmutatni, hogy a vállalat hogyan lett az ország egyik meghatározó vállalata és egyben a vásárlók egyik legbiztosabb döntése. Pályázatot hirdet „35 év – Minden autó egy történet” címmel. Olyan történeteket vár, amelyekből kiderül, hogy a márka miként játszott fontos szerepet a magyarok életében. Az esztergomi gyártóvállalat olyan személyes történeteket keres amelyek bemutatják, mit jelentett a vásárlóknak, a járműtulajdonosoknak, családoknak, baráti közösségeknek a Suzuki és hogyan vált életük meghatározó szereplőjévé. A pályázók szabadon elmesélhetik élményeiket, vagy bármilyen megható, humoros, inspiráló pillanatot, amely nélkül más lenne az életük. A pályázatok benyújtásáról, formai követelményéről és díjazásáról, illetve a nyertes pályamunkák felhasználásáról további információkat a https://www.suzuki.hu/corporate/hu/35-eves-a-suzuki oldalon találhatnak az érdeklődők.

 

 


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Mozgásban

Nagy Roland gokartversenyző az Aston Martin F1-es csapat akadémiájának tagja lett

Az Aston Martin Aramco Formula One Team Driver Academy tagja lett Nagy Roland gokartversenyző, akinek sportszakmai pályafutását január óta a kétszeres F1-es világbajnok Fernando Alonso menedzsmentje, az A14 irányítja. A mostani szezonban a 13 éves tehetség a spanyol DPK Racingben versenyez. Roland az első magyar autóversenyző, aki már gokartosként tagja lett egy F1-es istálló akadémiájának.

 „Ennél jobban nem is kezdődhetett volna számomra ez az év. Hatalmas öröm és egyben nagy büszkeség nekem, hogy az Aston Martin Aramco Driver Academy tagja lettem. Igyekszem élni ezzel a lehetőséggel és megpróbálom a lehető legtöbbet kihozni ebből az együttműködésből”

– nyilatkozta a szlovákiai Galántán született, de magyar színekben versenyző Nagy, aki a tavalyi évhez hasonlóan idén is részt vesz az OKJ kategóriában a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) által szervezett világ- és Európa-bajnokságon, az egyéb nemzetközi viadalokat szervező WSK eseményein, illetve a Champions of the Future versenysorozat fordulóin is.

 „Az akadémia világosan kijelölt utat kínál a legmagasabb szintű versenyzés felé, támogatva a pilótákat a pályán és azon kívül is.  Segíti őket a fejlődésben, a tanulásban és a növekedésben, miközben biztosítja a siker eléréséhez szükséges lehetőségeket. A program a hosszú távú partneri kapcsolatok kiépítésére és a legtehetségesebb fiatal versenyzők aktív felkutatására összpontosít az autósport minden szintjén”

– olvasható az Aston Martin Aramco Formula One Team Academy által csütörtökön kiadott hivatalos közleményben.

 „Stratégiánk lényeges része az utánpótláskorú tehetségek bevonása, Roland pedig kiváló példája annak a kaliberű ifjú versenyzőnek, akit szívesen látunk a programunkban. Lenyűgöző potenciált mutatott a nemzetközi porondon, erős teljesítményt nyújtva olyan kategóriákban, ahol szoros a verseny. Hihetetlenül fontos, hogy már a pályafutásának korai szakaszában hozzájárulhassunk egy pilóta fejlődéséhez, mert ez teszi lehetővé a számunkra, hogy segítsünk formálni a fejlődésüket mind a pályán, mind pedig azon kívül”

– mondta Nuno Pinto, az akadémia sportigazgatója.

A közlemény szerint az akadémia személyre szabott versenytechnikai tanácsadással, szimulátoros munkával, fizikai edzéssel, médiatréningekkel és a versenyhétvégéken való részvétellel segíti a pilótáit. Az akadémia küldetése, hogy együttműködésben a DPK Racinggel, valamint Fernando Alonso nemzetközi kapcsolataira és gokartos szakértelmére építve a karrierjük legkorábbi szakaszától támogassa a feltörekvő versenyzőket.

„Büszkék vagyunk rá, hogy Roland, aki az első gokartos az általunk menedzselt versenyzők közül, csatlakozott az Aston Martin Aramco Forma-1es istálló akadémiájához. Ez a pillanat jelentős mérföldkő a pályafutásában, számunkra pedig megtiszteltetés, hogy támogathatjuk őt ezen az úton. Roland elkötelezett, szenvedélyes és erős munkamorállal rendelkező versenyző, csakúgy, mint az A14 menedzsment összes többi pilótája. Ezek az alapvető értékek kulcsfontosságúak a hosszú és sikeres autósport-karrier felépítésében”

– kommentálta a bejelentést az A14 menedzsment.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Mozgásban

A Hankook vezeti az Auto Bild gyártói rangsorát

A Hankook prémium gumiabroncs-gyártó kiemelkedő eredményt ért el az Auto Bild legfrissebb gyártói ranglistáján. Az új Hankook Ventus evo két tesztgyőzelmének köszönhetően a Hankook az első helyen végzett a nyári gumiabroncsok kategóriájában. A négyévszakos gumiabroncsok kategóriájában pedig a Hankook a Kinergy modellsorozat négy dobogós helyezésével összesítésben a harmadik helyet szerezte meg.

Két tesztgyőzelem az új Ventus evo-nak – első hely a nyári gumiabroncsok között

Az új Ventus evo bemutatásával lenyűgöző rajtot vett a Hankook a jelenlegi abroncsszezonban. Az új prémium nyári gumiabroncs két független Auto Bild teszten is az első helyet szerezte meg.

„Két tesztgyőzelemmel a Hankook új Ventus evo modellje tökéletes bemutatkozást produkált”

– írja az Auto Bild. A nyárigumi-gyártók összesített rangsorában a Hankook az egyetlen, amely kettős győzelmet aratott, és egy versenytársával megosztva szerezte meg az első helyet.

Négy dobogós helyezés a Kinergy termékcsaládnak – harmadik hely a négy évszakos gumiabroncsok kategóriájában

A Hankook a négyévszakos gumiabroncsok szegmensében is erős teljesítményt mutatott: a Kinergy modellsorozat négy különböző teszten is kiváló, konzisztens teljesítményt nyújtott, és ezzel a Hankook számára a gyártói rangsorban az összesített harmadik helyet szerezte meg. Az elismerések igazolják a Hankook magas minőségét. A különböző gumiabroncs-modellek valamennyi releváns tesztkategóriában következetesen kiváló teljesítményt nyújtottak – a nedves fékteljesítménytől a száraz kezelhetőségen át egészen a négyévszakos abroncsok téli tulajdonságaiig. Az új Ventus evo két tesztgyőzelme rávilágít arra, hogy ez a gumiabroncs mennyire jól illeszkedik a prémium szegmensbe, míg a Kinergy modellsorozat tartósan magas teljesítménye négy független négyévszakos gumiabroncs-teszten azt mutatja, hogy ebben a szegmensben a Hankook a legmegbízhatóbb gyártók közé tartozik.

Háttér: Az Auto Bild legjobb gyártóinak rangsora

Az Auto Bild gyártói rangsora egy adott szezonban elvégzett összes gumiabroncs-teszt eredményét összesíti, és pontozásos rendszer alapján értékeli a gyártókat: Tesztgyőzelem: 6 pont; Példás: 5 pont; Jó: 3 pont; Kielégítő: 2 pont; Feltételesen ajánlott: 1 pont. Ökológiai bajnok: 1 extra pont; Zöld gumiabroncs: 2 extra pont. A 2025/2026-os szezonban az Auto Bild összesen 67 nyári és 61 négyévszakos gumiabroncsot tesztelt.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss