Connect with us

Mozgásban

Szárnyal a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata, az Arrabona Racing Team

A győri Széchenyi István Egyetem Formula Student versenysorozatban szereplő hallgatói versenycsapata, a fennállásának tizedik évét ünneplő Arrabona Racing Team augusztus első hétvégéjén megnyerte a zalaegerszegi ZalaZone-on megrendezett FS Eastet, egy héttel korábban pedig harmadik helyen végzett az ausztriai versenyen.

A szintén széchenyis hallgatókból álló SZEngine a jármű motorjának fejlesztésével járult hozzá a nemzetközi sikerekhez.

A Formula Student világszerte nagy népszerűségnek örvendő oktatási célú versenysorozat, amelyben a csapatok a maguk által megépített versenyautókkal vesznek részt. A hallgatók ezáltal a gyakorlatban csiszolhatják a tanultakat, éles helyzetben fejleszthetik mérnöki tudásukat. A Széchenyi István Egyetemről két csapat, a járművet fejlesztő Arrabona Racing Team (ART) és a sorozathoz optimalizált motort szállító SZEngine is évek óta résztvevője a versenyeknek.

A 2022-es nemzetközi sikerek után a tavalyi a fejlesztés éve volt az ART-nál. Ennek során a Széchenyi István Egyetem idén tízéves hallgatói csapata a konstrukciót és a formát megtartotta, a változtatásoknál a megbízhatóság növelését és a súlycsökkentést helyezte előtérbe, és sok alkatrészt újratervezett. Az ART_11 névre keresztelt idei autót is az intézmény motorfejlesztő hallgatói gárdája, a SZEngine által alkotott motor működteti.

A befektetett munka már az idei nyár első megmérettetésén megtérült, hiszen a Formula Student Ausztria verseny győri szempontból nagyszerű eredményekkel zárult. Az összesített harmadik hely mellett az autocross versenyszámban is a dobogó harmadik fokára álhatott az ART. Az endurance versenyszámban járművük hiba nélkül megtette a 22 km-es versenytávot a spielbergi pályán, méghozzá kiemelkedően jó fogyasztással, így a hatékonysági verseny második helyezését is begyűjtötték. A csapat a statikus versenyszámokban is szépen teljesített, a mérnöki tervezés kategória döntőjében a negyedik helyezést szerezte meg.

„Az elmúlt évben elvégzett jelentős fejlesztések jól sikerültek, hiszen nagyon erős nemzetközi mezőnyben, a Formula Student sorozat egyik legrangosabb állomásán értünk el dobogós helyezést. A legnagyobb csatában a spanyol Valenciai Műszaki Egyetemmel, az olasz Modenai Egyetemmel és a görög Thesszáliai Egyetemmel voltunk”

– fogalmazott Bariska Szilárd, az ART csapatvezetője. Hozzátette, a Formula Student East előtt – felhasználva az ausztriai verseny tapasztalatait – megtörtént a jármű finomhangolása, így nagy reményekkel vágtak bele az újabb megmérettetésbe.

A magyarországi verseny a győri csapat számára hazai közegben zajlott, hiszen a ZalaZone-on működik az egyetem zalaegerszegi innovációs parkja, az ART pedig ezen a pályán végezte tesztjeit. A Széchenyi-egyetem hallgatói még az ausztriai szereplést is túlszárnyalták: a statikus számok közül a költség és gyártás (cost and manufacturing) kategóriában második, a mérnöki tervezésben (engineering design) harmadik, míg a dinamikus számok esetében a kanyarodási készség (skidpad) és a gyorsulás (acceleration) kategóriában szintén harmadik, a hatékonyság (efficiency), az időmérő (autocross) és hosszú távú (endurance) kategóriákban pedig első helyezést szereztek. Mindez azt jelenti, hogy összetettben megnyerték az FS Eastet.

„Nagy büszkeség ez számunkra, és kitűnő visszaigazolás, hogy érdemes ennyi energiát belefektetni. Köszönünk minden támogatást, amelyet az egyetemtől és partnereinktől kaptunk. Nem ülünk a babérjainkon, mert már készülünk a szezon utolsó versenyére, amelyet Horvátországban, a Bugatti tesztpályáján rendeznek. Mindent átnézünk az autón, kicseréljük rajta, ami elkopott, utána pedig tesztelünk. Szeretnénk az augusztus végi futamon is győzni, de legalább dobogóra állni”

– fogalmazott Bariska Szilárd. A végzős járműmérnök hallgató kiemelte, a Formula Studentben való szereplés az egyetemen megszerzett tudást olyan gyakorlati tapasztalatokkal egészíti ki, amely felbecsülhetetlen értékű későbbi pályájukra nézve. A versenyek ráadásul kitűnő lehetőséget adnak a nemzetközi kapcsolatépítésre, a külföldi egyetemek hallgatóival való együttműködésre, amely tovább szélesíti szakmai látókörüket.

„Gratulálok a csapatnak az elért eredményekhez. Az egyetem oktatóinak elismerését is tolmácsolom, hiszen kiemelkedőnek tartjuk a hallgatók teljesítményét, akik nemcsak az előadásokon, laborokban gyarapítják tudásukat, hanem versenyautót fejlesztenek és a legkiválóbb egyetemekkel vetik össze komplex tudásukat. Mindezt olyan magas szinten teszik, amellyel a nemzetközi versenyeken rendre a legjobbak között szerepelnek”

– fogalmazott az eredménnyel kapcsolatban dr. Szauter Ferenc a győri intézmény Járműipari Kutatóközpontjának vezetője. Hozzátette, a Széchenyi István Egyetem naprakész, gyakorlati tudással rendelkező mérnököket képez, a hallgatói csapatokban való munka pedig olyan készségeket fejleszt, amelyek segítségével a fiatalok a nemzetközi piacon is keresett szakemberekké válhatnak.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Mozgásban

Hankook Smart Work AM11+: Új gumiabroncs hulladékgazdálkodási vállalatok számára

A Hankook prémium gumiabroncsgyártó bemutatta új teherabroncsát, a Smart Work AM11+-t, amelyet helyi és regionális fuvarozásra fejlesztettek.

Az új modellt kifejezetten olyan, nagy igénybevételű utakra tervezték, amelyek gyakori megállásokkal, újraindulásokkal járnak, valamint fokozott strapabírást követelnek meg, mint például a hulladékgazdálkodási szektor, ahol a járművek abroncsai gyakran érintkeznek a járdaszegélyekkel.

Ezt szem előtt tartva a Hankook Smart Work AM11+ egyik legfontosabb jellemzője a beépített kopásvédelemmel és speciális jelzőkkel ellátott megerősített oldalfal. Ez az újítás hatékony védelmet nyújt a járdaszegélyekkel való érintkezésnél, és megkönnyíti a kopás ellenőrzését is. A gumiabroncs oldalán található három kopásjelző gyors ellenőrzést tesz lehetővé, elősegítve a biztonságot a mindennapi használat során.

A Hankook Smart Work AM11+ szeptembertől lesz elérhető 315/80 R22.5 méretben.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Mozgásban

Skóciában tör győzelemre a hétvégén Molnár Martin

A brit F4 idei hetedik versenyhétvégéje következik, a helyszín Knockhill.

A Forma–1-es Magyar Nagydíjon tett kitérő és egy Brands Hatch-ben rendezett teszt után Molnár Martin a hétvégén azon a pályán tér vissza a versenyzéshez, ahol már tavaly, Forma–4-es újoncévében is remekül szerepelt.

A hétvégén Skóciában vendégeskedik a brit Forma–4 mezőnye. A Dunfermline városától 10 km-re északra fekvő, mindössze 2 km hosszú Knockhill versenypálya 1974-ben, bárányfarm helyén épült, és bár nem rendelkezik olyan gazdag és régre visszanyúló történelemmel, mint a brit F4 legtöbb helyszíne, Skócia nemzeti motorsport központjaként és az ország egyetlen FIA-licenccel rendelkező pályájaként így is kiemelt helyet foglal el a brit motorsport térképén.

És Molnár Martin pályafutásában is, hiszen a Virtuosi Racing pilótája tavaly ezen a helyszínen állhatott fel életében először az összetett dobogó második fokára, egyben itt végzett először egy hétvégén belül kétszer is a legjobb háromban. A magyar versenyző az összetett második helyéről várja a szezon hetedik hétvégéjét, és bízik benne, hogy a tavalyi remek szereplés után az idén már a győzelem is összejöhet.

„Szerintem gyorsak leszünk, mert ez a pálya tavaly is feküdt nekünk. Nem könnyű jó kört összerakni itt, néhány helyen kicsit ugratunk is, a kulcs pedig a precizitás. Aki itt pontosan tud vezetni, az ebből profitálni fog. Tavaly sikerült jól ráéreznem a ritmusra, jó az alapbeállításunk is, úgyhogy bizakodó vagyok. Sajnos az első versenyen a Zandvoortból áthozott három helyes rajtbüntetés meg fogja nehezíteni a dolgomat, de ez van, remélhetőleg a harmadik futamra sikerül jó rajthelyet szereznem és a győzelemért csatázhatok”

– tekintett előre Martin.

A Hungarian Motrosport Academy (HMA) versenyzője számára sűrű volt a háromhetes szünet, amelyben kilátogatott a Forma–1-es Magyar Nagydíjra, ahol találkozott a Virtuosi Racing Forma–2-es testvéristállójának, az Invicta Racingnek a tagjaival. A jubileumi 40. magyarországi F1-es futamot a Hungaroringen azonban már nem tudta megnézni, mert sietnie kellett a reptérre, hogy Angliában pattanjon autóba.

„Brands Hatch-ben teszteltünk a múlt hét elején és nagyon jól sikerült, miközben nem tudtunk annyi kört megtenni, amennyit szerettünk volna, mert rengetegszer kellett piros zászlóval megszakítani a körözést. Viszont amikor mentünk, akkor jó tempót autóztunk, az utolsó etapban pedig a miénk lett a legjobb idő, mert akkor végre tudtam futni egy tiszta kört. Ami a valódi szünnapokat illeti, azokon igyekeztem kikapcsolni és kicsit eltávolodni a versenyzéstől.”

Martin hátránya 28,5 pont az összetettben az éllovas Fionn McLaughlin mögött, ami a hátralevő négy hétvége, azaz összesen 12 futam alatt egyáltalán nem ledolgozhatatlan, ő azonban nem számolgat.

„Őszintén szólva nem szoktam nézegetni a tabellát. Én csak minden hétvégén a legjobbamat igyekszem nyújtani, és remélem, hogy a szezon végén ez elég lesz a bajnoki címhez. Másra amúgy sincs ráhatásom. Mivel az idei szezon eddigi részében azokon a pályákon is jól szerepeltünk, amelyeken tavaly kevésbé, bízom benne, hogy azokon a még hátralevő helyszíneken, amelyeken tavaly kifejezetten erősek voltunk, most még jobbak leszünk.”

A knockhill-i versenyhétvége menetrendje magyar idő szerint:

Szombat
10:00 – 10:25: Időmérő edzés
14:40 – 15:00: 1. futam

Vasárnap
11:35 – 11:55: 2. futam
16:55 – 17:20: 3. futam


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Mozgásban

Budapestre érkezett a LEGO® F1 pilótaparádé egyik sztárja

A 2025-ös Formula 1® Magyar Nagydíj közeledtével a LEGO Csoport és a Formula 1 egyedülálló installációval készül az Allee Bevásárlóközpontban, július 25. és augusztus 5. között.

A látogatók most testközelből csodálhatják meg azt az életnagyságú LEGO® F1 autót, amely nemcsak méretében és részletgazdagságában lenyűgöző, hanem valódi versenypályás múltja miatt is figyelemre méltó.

A LEGO® Mercedes-AMG F1® W15 autó közel 400 000 LEGO kockából épült, több mint 1500 kg-ot nyom, és akár 20 km/h-s sebességgel is képes haladni. A LEGO Csoport csehországi Kladnóban található gyárában készült építményen 26 LEGO tervező, mérnök és építő dolgozott. A modell szinte teljesen megegyezik egy valódi 2024 Mercedes-AMG Petronas Forma–1-es autó méretével, és olyan részleteket is tartalmaz, mint a szponzorlogók vagy az eredeti Pirelli gumik. Az autó működő motorral rendelkezik, George Russell és Andrea Kimi Antonelli vezették a 2025-ös Formula 1 Miami Nagydíj hivatalos pilótaparádéján. A különleges verseny után a LEGO Mercedes-AMG Petronas F1 autót megőrizték az eredeti, verseny utáni állapotában, és most először látható Magyarországon.

A Miami Nagydíj pilótaparádéja több szempontból is mérföldkő volt a LEGO Csoport számára: először fordult elő, hogy egyszerre több megépített és vezethető, életnagyságú LEGO autó vonult fel a versenypályán, amelyek mindegyike egy-egy F1-es istállót képvisel, és a csapatok pilótái vezették.

A LEGO Csoportnál mindig keressük az új lehetőségeket arra, hogy hogyan tudjuk izgalmas módokon ötvözni a kreativitást és a mérnöki gondolkodást

– mondta Oláh Péter, a LEGO Hungária marketingigazgatója.

Ezzel a budapesti installációval valami különlegeset szerettünk volna nyújtani a hazai LEGO és Forma–1 rajongóknak – egy egyedi élményt, amely fokozza az izgalmakat a Magyar Nagydíj előtt.

A 2025-ös Formula 1 Magyar Nagydíjat megelőzően július 25-27. között, illetve a versenyhétvégén augusztus 1-3. között különleges, ingyenes programokkal várják a látogatókat az Alleeban. Az érdeklődők megépíthetik saját versenyautójukat LEGO elemekből, majd az elkészült járgányokat egy rámpás versenypályán próbálhatják ki. A vezetés szerelmesei egy ügyességi pályán irányíthatják a kis méretű LEGO F1 versenyautókat, ahol pontosságra és finom mozdulatokra lesz szükség. A gyorsaságé lesz a főszerep a reflexjátéknál, ahol bárki próbára teheti a reakcióidejét – akárcsak egy igazi F1-es pilóta. Emellett egy mini kiállításon is megcsodálhatók lesznek a LEGO F1 készletek, ahol a LEGO® Speed Champions, LEGO® City, valamint a legkisebbeknek készült LEGO DUPLO sorozat darabjai is helyet kapnak.

A program ingyenes és mindenki számára elérhető július 25. és augusztus 5. között az Allee Bevásárlóközpont földszintjén. A rendezvény célja, hogy a 2025-ös Formula 1® Magyar Nagydíjhoz kapcsolódóan interaktív élményt nyújtson a LEGO rajongóknak és az autósport szerelmeseinek egyaránt.

A LEGO Csoport és a Forma–1 2025-ben indított partnersége egyedülálló módon ötvözi a kreatív építés élményét a Forma-1 iránti rajongással, valamint a családokhoz is közelebb hozza a sport izgalmas világát. Az együttműködés nemcsak az innovációt, a technológiát és a mérnöki gondolkodást népszerűsíti, hanem egyúttal inspirálja a fiatalabb generációt, és szórakoztató élményt nyújt minden korosztály számára.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss