Connect with us

Mozgásban

A Hankook Ventus S1 evo Z gumiabronccsal szereli fel nagy teljesítményű M5-ös szedánját a BMW

A Hankook prémium gumiabroncsgyártó eredeti felszerelésként szállítja az új BMW M5-ös modellhez a speciálisan erre a célra kifejlesztett Ventus S1 evo Z UUHP (ultra ultra-nagy teljesítményű) gumiabroncsot.

A nagy teljesítményű szedán hetedik generációja különösen összetett gumiabroncs-beállítást követelt. A BMW M GmbH luxusmodell – 40 éves fennállása óta először – elektromos rendszerrel rendelkezik, emiatt a gumiabroncsoknak különleges igényeknek kell megfelelniük. lyen követelmény többek között a PHEV (plug-in hibrid) modell könnyed kezelhetőségét biztosító nagy teherbírás. Másfelől fontos volt a kiváló tapadás, hogy a V8-as motor, az 535 kW/727 LE teljesítmény, valamint az 1000 netwonméteres maximális rendszernyomatékot is kontrolláltan továbbítsa az útra.

Ugyanakkor a Hankook mérnökeinek figyelembe kellett venniük a BMW M5 legmeghatározóbb jellemzőjét, és kifejezetten arra hangolni a Ventus S1 evo Z gumiabroncsot, hogy gyors és pontos reakcióképességet biztosítson a kanyarokban a közutakon és a versenypályán egyaránt. Eredmény:  285/40 ZR20 az első tengelyen és 295/35 ZR21 a hátsó tengelyen. Az eltérő méretű abroncsok ideális kombinációt adnak a reaktív kanyarodáshoz, tökéletes átvitelt a kanyarodási erőkhöz és az M modellekre jellemző vezetési dinamikákhoz. Ugyanakkor az alacsony gördülési ellenállással a fejlesztőknek sikerült hozzájárulniuk a mérsékelt üzemanyag- és energiafogyasztáshoz. Mint minden olyan gumiabroncs, amelyet kifejezetten a BMW M modellekhez vagy BMW járművekhez való eredeti felszerelésként ismernek el, ezek is ☆ címkével vannak ellátva az oldalukon – ehhez a gyártó szigorú feltételeket ír elő. A Ventus S1 evo Z gumiabroncsokat a Hankoook európai üzeme gyártja Magyarországon.

„Büszkék vagyunk arra, hogy a BMW M-mel szoros együttműködésben tökéletes abroncsot fejlesztettünk ki egy olyan legendás járműhöz, mint az M5”

– mondta Klaus Krause, a Hankook hannoveri műszaki központjának alelnöke és európai vezetője.

“Egyértelmű célunk volt, hogy a nagy teljesítményű szedán egyedi menetdinamikáját anélkül adjuk át az útra, hogy a gördülési ellenállás terén kompromisszumokra kényszerülnénk. Ezt háromévnyi fejlesztés alatt sikerült elérnünk.”

Ventus S1 evo Z: Nagy teherbírású gumiabroncs egyedi futófelülettel a tökéletes kormányozhatóság érdekében

A kizárólag a BMW M modellekhez tervezett gumiabroncsoknak a legmagasabb elvárásoknak kell megfelelniük minden vezetési tulajdonság tekintetében, legyen szó kormányozhatóságról, gördülési ellenállásról vagy hosszútávú teljesítményről a teljes életciklus során. Annak érdekében, hogy az új BMW M5 esetében az M modellek jól ismert jellemzőit tökéletesen át lehessen ültetni az útra, az első lépés a Ventus S1 evo Z gumiabroncs nagy teherbírással való felszerelése volt, hogy a szedán kiváló kormányozhatóságát még sportos vezetési stílus esetén is biztosítsa. Az új futófelület rendkívül nagy méretű tapadófelülettel és átalakított lineáris barázdákkal rendelkezik, amelyek segítik a gyors visszajelzést a kormánymozdulatokra, még akkor is, ha a járművet versenypályán tesztelik. A széles futófelületi blokkok támogatják az agilis vezetési stílust.

Emellett a BMW M5-höz készült Ventus S1 evo Z megerősített aramid hibrid övvel látták el, amely tovább fokozza a teljesítményt, különösen a száraz utakon. Ez nagy sebességnél megakadályozza a gumiabroncs – centrifugális erők miatti – nem kívánt deformálódását, a sebességindex (Y) pedig jelzi, hogy az abroncs 300 km/h feletti végsebességre is alkalmas. A méretstabil aramidszálak továbbá minimalizálják a futófelület oldalirányú erők okozta deformációját irányváltáskor, ami elősegíti a mindenkori neutrális kezelhetőséget és irányíthatóságot.

A BMW M5 kiemelkedő teljesítménye ellenére, még akkor is, ha a versenypályán a határait feszegetik, a Hankook Ventus S1 evo Z fejlesztői a mindennapi vezetés során is a maximális kényelemre összpontosítottak. Ennek köszönhetően még a hosszú, mérsékelt sebességű autóutak is pihentető kikapcsolódást nyújtanak. Emellett sikerült a gumiabroncs kiváló menetdinamikáját kombinálni az alacsony gördülési ellenállással.

Egyedi anyagkeverék az egyedi teljesítményért

A kifejezetten a BMW M5-höz tervezett Ventus S1 evo Z futófelületéhez egyedileg tervezett anyagkeveréket használtak, amelyet pontosan a nagy teljesítményű szedán jellemzőire szabtak, a különböző nagy teljesítményű gyanták hozzáadása pedig optimális tapadást biztosít széles hőmérsékleti skálán. Emellett az egymással összekapcsolt, szerves töltőanyagokból álló innovatív struktúra a teljes menetidő alatt egyenletesen stabil teljesítményt biztosít.

Kompromisszummentes tesztelés – AI által támogatott virtuális térben és versenypályán

A Ventus S1 evo Z fejlesztése során a Hankook mérnökei AI által támogatott algoritmusokat is használtak a kívánt kezelhetőség elérése érdekében. A fő szempont az optimális erőelosztás volt a gumiabroncs futófelületén a nagy igénybevételt jelentő kanyarodási manőverek során. Az AI előrejelzések a Hankook számtalan abroncstesztből származó átfogó adathalmazán alapulnak.

A kellemes vezetési élmény, a biztonság és a kanyarodási dinamika ideális elegyének meghatározásához számtalan kört tettek meg a Nürburgring Nordschleife pályán, valamint az egyedülálló nagy sebességű pályán Nardóban.

iON i*cept téli gumiabroncsok a biztonságos vezetésért a télen

A téli időszakban is mindig biztonságos, élvezetes vezetés érdekében a Hankook iON i*cept prémium téli gumiabroncs a nagyteljesítményű szedánhoz is megrendelhető. Az eredetileg tisztán elektromos autókhoz kifejlesztett téli gumiabroncs tökéletesen illeszkedik a plug-in hibrid teljesítményjellemzőihez, és a kiváló téli tulajdonságokat jelző 3PMSF jelöléssel rendelkezik. A nyári gumiabroncsokhoz hasonlóan a téli gumiabroncsok oldalfalán is megtalálható a ☆ jelzés, amely azt jelzi, hogy az abroncsot jóváhagyták eredeti felszerelésként a BMW M és a BMW járművekhez.

A kizárólag a BMW M GmbH-járművekhez tervezett gumiabroncsoknak nemcsak ideális kezelhetőségi tulajdonságokkal kell rendelkezniük téli útviszonyok között, hanem száraz és nedves úton is közvetíteniük kell a nagy teljesítményű szedánok összetéveszthetetlen menetdinamikáját. A BMW M5-höz készült Hankook iON i*cept ezért a hagyományos téli gumiabroncsokhoz képest szilárdabb futófelületi keverékkel rendelkezik. Emellett az egyedülálló iON futófelületi kialakítás segít biztosítani a magas forgatónyomaték biztonságos átvitelét az útra minden körülmények között.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Booking.com
 

Mozgásban

Molnár Martin Forma–1-es hétvégén bizonyított Silverstone-ban

Molnár Martin életében először állt rajthoz Forma–1-es versenyhétvégén, a Brit Nagydíj helyszínéül szolgáló Silverstone-ban pedig megcsillogtatta képességeit.

A magyar versenyző mindkét Forma–4-es betétfutamon remek előzésekkel vétette észre magát, az időmérő edzésen elért 3. helyezésével pedig a tempója felől sem hagyott kétséget.

A bajnokságba nem számított bele, mégis kiemelten fontos hétvége várt a brit F4 mezőnyének nagy részére Silverstone-ban, a Forma–1-es Brit Nagydíj helyszínén, ahol a történelem során először esett meg, hogy a három FIA-szintű utánpótlás-széria, azaz az F2, az F3 és az F4 egyazon hétvégén versenyezzen az F1-gyel.

Az összetett második helyén álló Molnár Martin úgy vágott neki a küzdelemnek, hogy szeretné kiélvezni az egyedülálló lehetőséget, ami maximálisan sikerült is neki. A Virtuosi Racing magyar pilótája a szombati időmérő edzésen a 3. legjobb időt érte el, a második legjobb körök rangsorában pedig 9. lett, így az első futamot – ezen a hétvégén a megszokott három helyett csak két, 25 perces versenyt rendeztek – utóbbi pozícióból kezdhette.

Amit pedig a Max Verstappen csodaszámba menő pole pozícióját hozó F1-es időmérő edzés után rendezett viadalon mutatott a késő délutáni időpont ellenére szép számban a lelátókon maradó silverstone-i közönségnek, azt alighanem még jó ideig megemlegeti majd az autósportot nemcsak imádó, de értő angliai szurkolósereg. Martin agresszív volt; hol a füvet súrolta a kerekeivel, máskor félig a bukótérbe lógva passzírozta be magát a riválisa mellé; a Stowe-kanyarban előzött kívül és belül is, egyszer pedig az emlékezetes Verstappen–Hamilton csattanást hozó Copse-ban fordult el a határon táncolva az egyik ellenfele külső oldalán és vette át a pozíciót. Noha a rajthelyéből adódóan a dobogós helyezések sorsába nem tudott beleszólni, a közvetítés nagy részében az ő megmozdulásait láthattuk. Végül a 7. helyen intették le.

A dobogós remények így a második futamra maradtak, ám ezeket szerte foszlatta az a három rajthelyes büntetés, amit a Hungarian Motorsport Academy (HMA) versenyzője a szombati verseny után az Ella Lloyd-dal történt összeérésért kapott. Azt azonban a 6. pozícióból indulva is sikerült megmutatnia, hogy a küzdőszelleme vasárnapra is töretlen maradt: rögtön a rajtnál javított egy pozíciót, majd miután visszaelőzték, újabb három nagyszerű előzést bemutatva, többek között bajnoki riválisát, Fionn McLaughlint is lehagyva a 4. helyig kapaszkodott fel, ám ez olyan sokat kivett a gumijaiból, hogy innen már nem volt feljebb. Végül az 5. helyen ért célba.

„Még szinte jobb is, hogy így alakult a hétvége, és mindkét futamon hátrébb kellett rajtolnom és többet tudtam csatázni. Összességében nagyon jó hétvége volt, jó volt ilyen sok néző előtt versenyezni, remek volt a hangulat, sikerült kiélveznem minden pillanatát. Különleges élményt jelentett az is, hogy a Forma–1-es bokszutcából indulhattunk: a Virtuosi Racing a Ferrari garázsa előtti területet kapta meg, így az autóból oldalra pillantva Lewis Hamilton autóját láttam, mielőtt kihajtottam a pályára. Ezek mind olyan élmények, amelyekből motivációt tudok meríteni a folytatásra. Most jön egy kis szünet, de az edzéssel természetesen nem állok le és a versenyzéstől sem szakadok el teljesen, mert a jövő héten gokartban fogok coacholni. Július végén pedig Zandvoortban, az egyik kedvenc pályámon megy tovább a bajnoki küzdelem”

– összegzett Martin.

A 16 esztendős versenyző véleményét osztotta Kiss Pál Tamás, a Motorsport Talent Management (MOTAM) sportszakmai vezetője is, aki szintén úgy vélte, fontosabb az eredménynél az, amit a pályán láttunk a magyar versenyzőtől.

„Azzal, hogy ekkorákat csatázott és elképesztően látványos előzéseket mutatott be, sokkal inkább meg tudta mutatni a tudását, mintha jobb pozícióban egyedül autózott volna és nem történt volna vele semmi. Martin egy ilyen komoly, nagy presztízsű versenyen megmutatta, hogy mire képes a pályán.”

Őry Tamás, a MOTAM ügyvezető igazgatója összességében sikeresnek értékelte a Brit Nagydíj hétvégéjét, és elárulta, hogy a háttérben is fontos munka zajlott.

„Sikeres hétvégén vagyunk túl. Nagyon pici hiányérzet van bennem az elmaradt dobogó miatt, ami nyilvánvalóan a három rajthelyes büntetés számlájára írható, de ezeket a helyzeteket is meg kell tanulnunk kezelni, még ha nem is értünk egyet a döntéssel. Focinyelven szólva adható volt, még ha mi nem is adtuk volna meg. Ahogy haladunk előre Martinnal, egyre több nehézséggel fogunk találkozni, amiket meg kell tanulnunk kezelni”

– kezdte értékelését Őry Tamás.

„Azt nézve, hogy mit adott nekünk ez a hétvége, Martin beleszagolt abba, hogy milyen az a közeg, ahova tartozni szeretne, és el is mondta, hogy ide vissza szeretne jönni. Mi azon dolgozunk, hogy ez megvalósulhasson. Martin az eredménytől függetlenül bebizonyította, hogy versenyképes. Minden versenyzőben valamilyen különleges képességet keresnek a csapatok, Martin szombati futamának második felében végrehajtott elképesztő előzései pedig megmutatták, hogy van benne kiválóság, van benne valami, ami biztosan nincs meg mindenkiben. Számomra ez ennek a hétvégének az egyik legnagyobb eredménye, mert ez a néhány perc nagyon felemelő volt mind a szakmának, mind Martin hazai szurkolóinak.”

„Emellett volt néhány tárgyalásunk, mert ahogy haladunk előre, úgy kell egyre korábban döntést hoznunk Martin jövőjéről. Most az előttünk álló egy-két évnek a szakmai programját rakjuk össze, és nyár végéig valószínűleg tudni fogjuk, hogy merre megyünk tovább. Ebből a szempontból is hasznos volt ez a hétvége a számunkra. Most következik három hét szünet, amelyben Martin picit tud mással foglalkozni, edzeni, készülni, hogy aztán megkezdje a szezon második felét, aminek célja, hogy megküzdjön a brit bajnoki címért.”

A silverstone-i hétvége első futamát ITT, a másodikat ITT lehet visszanézni.

A brit F4-es bajnokság következő fordulóját július 26-án és 27-én rendezik a hollandiai Zandvoortban.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Mozgásban

A Forma–1-es Brit Nagydíjon versenyez Molnár Martin a hétvégén

Eljött a nagy pillanat, Molnár Martin a hétvégén életében először lép pályára Forma–1-es versenyhétvégén, hiszen a 16 esztendős sportoló is tagja lesz a Silverstone-ban a Brit Nagydíj betétsorozataként szereplő Forma–4-es mezőnynek. A brit F4-es bajnokság összetettjének második helyén álló pilóta nyerni szeretne a világ legnagyobb autósportos színpadján, de mindenekelőtt élvezni akarja a történelmi hétvégét.

Soha nem volt még olyan, hogy mind a három fő, FIA által felügyelt nevelőszéria, azaz a Forma–2, a Forma–3 és a Forma–4 ugyanazon a hétvégén, a Forma–1 betétsorozataként szerepeljen. Történelmi hétvégére kerül tehát sor a hétvégi Brit Nagydíjon, amelyen versenyzőként Molnár Martin is ott lesz. A Virtuosi Racing pilótája a brit F4 idei szezonjának felénél az összetett második helyén áll, az idény első felében pedig magyar autósport-történelmet írva megszerezte első győzelmét és pole pozcióját a sorozatban.

Noha a Forma–1-es Brit Nagydíj F4-es mezőnyét a brit bajnokság csapatai alkotják, több, erre a fordulóra szerződtetett fiatallal kiegészülve a megszokottnál nagyobb lesz a létszám. A magas színvonalra garancia, hogy a brit sorozatban versenyzők közül 20-an is autóba ülnek, a pontverseny első 12 helyezettje közül pedig mindenki ott lesz.

„Mondani sem kell, hogy ez egy igazi mérföldkő mindenkinek, aki részt vesz a brit Forma–4-es bajnokságban. Régóta dolgozunk azon, hogy lehetőségünk legyen a Forma–1 egyik betétsorozataként részt venni a Brit Nagydíjon, és örömmel tölt el minket, hogy képesek voltunk megvalósítani ezt. Büszkék vagyunk rá, hogy mi számítunk az első lépcsőfoknak a Forma–1 felé vezető úton, a versenyzőinknek pedig egyszerre lesz különleges és inspiráló, hogy ugyanazon a hétvégén láthatják a potenciálisan előttük álló karrierutat, amelyen ők is versenyeznek” – nyilatkozta az Autosportnak Eve Lake-Grange, a brit F4-es bajnokság menedzsere az előttünk álló hétvégéről, amelyen korántsem volt magától értetődő Martin részvétele.

„Mivel ez egy Forma–1-es hétvége, a díjszabása is ehhez igazodik, nem az F4-hez. Először is meg kellett győzni a főtámogatónkat, a One Magyarország Zrt.-t, hogy álljon mellénk ebben a kivételes lehetőségben. Ezúton is szeretném megköszönni nekik, hogy lehetővé tették mindezt – mondta Őry Tamás, a Martin pályafutását 2021 óta segítő Motorsport Talent Management (MOTAM) ügyvezető igazgatója. – Egy Forma–1-es hétvégén hatalmas nézői és médiaérdeklődés mellett tudják megmutatni magukat a fiatal pilóták, és egy jó eredménnyel hirtelen fel lehet tűnni olyasvalakinek a radarján, ahol addig nem. Jutalomjátéknak tekintjük ezt a hétvégét, de titkon bízunk benne, hogy Martin továbbra is kiváló formában lesz és futamot tud nyerni.”

„Szeretném, ha örömversenyként fogná fel ezt az egészet, ahol nem kell a pontokat számolgatni és lehet felszabadultan versenyezni – jelölte ki a fő szempontot Kiss Pál Tamás, a MOTAM sportszakmai vezetője. – Martin fejlődésének szempontjából is fontos, hogy itt lehet, hiszen minden autóban töltött plusz kilométer további tapasztalatot jelent, és ha kihagyná ezt a hétvégét, hátrányba kerülne a fő versenytársaival szemben.”

Martin az idén már másodszor versenyez Silverstone-ban, hiszen a brit F4-es szezon második fordulóját is itt rendezték, ráadásul akkor is a Forma–1 által használt Grand Prix-nyomvonalon köröztek a pilóták. A magyar versenyző a tempója alapján a pole pozícióra is eséllyel pályázott, végül pedig a 3. helyet szerezte meg az időmérőn, amit egy 3. és egy 2. helyre váltott a versenyeken, az utolsó futamon pedig a leggyorsabb kör is az övé lett.

„A csapattal úgy köszöntünk el az előző hétvége után az Oulton Parkban, hogy a következő verseny nem számít bele a bajnokságba, úgyhogy csak menjünk oda és élvezzük. Az lesz a cél, hogy hozzuk ki a legtöbbet a lehetőségeinkből, miközben minden pillanatát kiélvezzük annak, hogy Forma–1-es hétvégén szerepelhetünk” – tekintett előre Martin.

A hétvége menetrendje némileg eltérő lesz a megszokottól, hiszen kettő helyett csak egy szabadedzés áll majd a versenyzők rendelkezésére, három helyett pedig csak két, ugyanakkor valamivel hosszabb, 25 perces versenyt rendeznek.

A MOTAM és a Forma–1-es hétvégék közvetítésének magyarországi jogtulajdonosa nem tudott megegyezni a közvetítésről, Martin futamai így a tévénézők számára csak a Sky Sports csatorna előfizetésével lesznek elérhetők, az interneten azonban a megszokottak szerint a brit F4 YouTube-csatornáján, illetve ezúttal F1 TV-előfizetéssel rendelkezők számára is követhetők lesznek az események, utóbbi ráadásul a szabadedzéstől kezdve az időmérőn át a két futamig minden eseményt közvetít.

A hévége eredményei ITT lesznek elérhetők.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Mozgásban

Egyedül a vízben – de nem magányosan

Hogyan segít a közösség ereje? Rakonczay Gábor osztja meg tapasztalatait.

Az úszás nemcsak fizikailag igényel felkészültséget, hanem mentálisan is próbára tesz; Rakonczay Gábor többszörös világrekorder, extrém sportoló szerint ez leginkább a hosszabb távokon jelenthet kihívást. Ekkor az ember egyedül halad a vízben, nincsenek külső visszajelzések, taps vagy biztatás – csak az egyenletes mozgás, a légzés ritmusa és a kitartás számít. A 43. LIDL Balaton-átúszás kiemelt partnereként a Yettel mobilhálózata idén abban is segít, hogy az átúszás közben is elérjen hozzánk szeretteink szurkolása.

A napokban telt be a 43. LIDL Balaton-átúszás mindhárom mezőnye, így idén is több mint tízezren vágnak bele az ikonikus kihívásba. De hogyan lehet egy több órán át tartó sportteljesítményt akár amatőr sportolóként is teljesíteni?

Rakonczay Gábor szerint a nehézséget sok esetben nem csak a fizikai akadályok jelentik.

A hosszútávú kihívásoknál jön el a legnagyobb magány. Amikor elfogy az erő, és nem tudsz fókuszálni, akkor tudatosan kell visszahoznod magad a jelenbe. Ilyenkor érdemes emlékeztetni magad: miért vagy itt? Miért készültél hónapok óta erre a napra?”

 – fogalmaz Gábor.

Az extrémsportoló nevéhez olyan kihívások fűződnek, amelyek szó szerint emberfeletti kitartást követelnek. Egyedül evezett át az Atlanti-óceánon, teljesítette a Déli-sark expedíciót, és megjárta a Föld legkietlenebb vidékeit – olyan helyeken, ahol a magány nemcsak lelkiállapot, hanem túlélési tényező is lehet.

75 napig teljesen egyedül lenni az Atlanti-óceánon úgy, hogy 2-3 ezer kilométerre van a legközelebbi szárazföld – ott a magány szinte tapintható.”

– meséli Gábor a számára eddigi legmagányosabb élményéről.

A holtpontokon való túljutásban akkor nekem nagyon sokat segített, hogy tudtam, közel százezren szurkolnak”

– tette hozzá Rakonczay.

Gábor szerint a nehézség mindig csak átmeneti, de az eredmény velünk marad.  Úgy gondolja, hogy minden kihívásban eljön az a pont, ahol már nem a test, hanem az elme visz tovább. És ha sikerül helytállni, az olyan tapasztalat, ami örökre velünk marad – nemcsak sportolóként, hanem emberként is.

Szurkolás, ami elér a Balaton közepéig

És hogy az elménk hogyan tud segíteni? A közelgő Balaton-átúszás[1] alkalmából készített kutatás[2] arra is rávilágított, hogy a magányos úszás során ki-ki máshogyan tartja fent a mentális fókuszt. A válaszadók 53%-a a megtett távolságot vagy a köröket számolja, 49% a technikájára és a légzésére koncentrál. Mások egyszerűen csak kikapcsolódnak, és átadják magukat a mozgás élményének.

A kutatás válaszadóinak 80%-a alapvetően saját magát motiválja a Balaton-átúszás teljesítésére, de a támogatásnak komoly szerepe van a felkészülésben és az élmény feldolgozásában is. A felmérés szerint a legfőbb szurkolók a családtagok és a barátok; tízből három úszót a családtagjai, kettőt a barátai bátorítanak, hogy belevágjanak a kihívásba. A célba érés után is elsőként a párjuknak (40%), szüleiknek vagy gyermekeiknek (31%) mesélnének róla – míg minden tizedik résztvevő a partra érkezve már a közösségi médiában osztaná meg a sikerét.

Pontosan erre a támogató erőre épít idén egy különleges aktivitás, a Yettel Hajrá Hajó, amely a Balaton közepén is igazi közösségi élménnyé varázsolja az úszást. A digitális aktivitás a vízen is összeköti a szurkolókat a versenyzőkkel; lényege, hogy bárki küldhet szurkolói üzenetet az úszóknak – akár a partról, akár az ország más pontjáról. Ezeket a mobilszolgáltató szélsebes hálózatán keresztül a Balaton közepére juttatja el, oda, ahol a leginkább szükség van rájuk. A magyar tenger közepén, a táv felénél egy óriási LED-falon jelennek meg az üzenetek, amelyeket egy AI-hang fel is olvas, így a sportolók a vízben haladva is hallhatják: nincsenek egyedül, rengetegen szurkolnak nekik.

A beérkező buzdításokat az első blokk indulásától egészen az utolsó célba érkezéséig folyamatosan továbbítják, így egész nap biztathatjuk a kihívást teljesítőket. A helyszínen, a Yettel Hajrá Zónában lehet üzenetet küldeni, pihenni, telefont tölteni, illetve kivetítőn követni, mi hangzik el a Balaton közepén. Üzenetküldésre bárkinek van lehetősége, a hajrauszok.yettel.hu oldalon, akár már mostantól – így bárki részese lehet az élménynek.

Így készül Rakonczay Gábor a Balaton-átúszásra

Üzenetküldés és részletek: https://hajrauszok.yettel.hu


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Booking.com
 
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement Booking.com
 

Friss