Okoseszközök
Élet egy okos házban – Fibaro beszámoló
A Fibaro Smart Home egy könnyen integrálható, intelligens otthonautomatizálási rendszer, amely az úgynevezett „z-wave” technológiával biztosítja a központ és a vezérelt eszközök közötti vezeték nélküli kapcsolatot. Termékeik minősége és megjelenése alapján a leginnovatívabb gyártók között vannak a házautomatizálás piacon.
Cikkemben a saját tapasztalataimon keresztül mutatom be a Fibaro által kínált lehetőségeket és megpróbálok segítséget nyújtani azoknak, akik okosotthon beruházásban gondolkodnak.
A 2000-es évek elején, mikor házunkat terveztük, merült fel bennem a gondolat, hogy jó lenne egy házautomatizálási rendszer. Az USA-ban már több évtizedes múltra tekint vissza az ilyen rendszerek használata – a legtöbbet az X10-es rendszerről olvastam – de Európában még csak akkoriban kezdték el felkapni ezeket a termékeket. Sok kisebb céggel és technológiával találkoztam, de kevés volt köztük az olyan, amelyik esztétikus megjelenésű, modern technológiára támaszkodó és más rendszerekkel is kompatibilis eszközöket gyártott volna.
Felállítottam magamnak egy szempontrendszert, amit alapul vettem a későbbi kiválasztás során:
Mire kell figyelni a házautomatizálási rendszer vásárlásakor?
Számtalan intelligens okosotthon rendszert lehet megvásárolni, a legegyszerűbbektől a rendkívül komplexekig. A termékpaletta mellett a szolgáltatások között is nehéz eligazodni, amelyet a sok pár betűs szabvány még inkább megnehezít.
Nézzük, hogy melyek a legfontosabb szempontok, amelyeket figyelembe kell venni egy okosotthon rendszer beszerzése előtt:
Eszköz támogatás: Egyes intelligens rendszerek vezérlői csak kevés eszközt támogatnak, rendszerint csak az adott gyártó által forgalmazottat. Fontosnak találom a harmadik féltől származó, népszerűbb eszközökkel és technológiákkal való kompatibilitás támogatását, mint például: Amazon Alexa, Google Assistant, Apple HomeKit.
Bővítés esetén fontos ellenőrizni, hogy a már meglévő eszközökkel kompatibilis-e a megvásárolni kívánt okosotthon rendszer.
IFTTT támogatás: a rendszerek többsége támogatja az IFTTT-t (If This Then That That). Ennek jelentése: „ha ez, akkor az”, és arra utal, hogy a különböző webes és mobilos szolgáltatásokat és eseményeket kapcsolhatunk össze egymással feltételes logika mentén, azaz ha az egyik esemény megtörténik, vagyis a feltétel teljesül, akkor annak eredményeképpen egy általunk meghatározott másik esemény is lezajlik. A segítségével például egy ház összes lámpája kéken kezd világítani, ha az intelligens otthoni rendszer betörést érzékel.
Vezetékes vagy vezeték nélküli kapcsolat: Sok intelligens otthoni rendszer kizárólag vezetékes kapcsolattal tud csatlakozni a routerhez. Ez korlátozza az elhelyezését, ráadásul külön ethernet kábelre is szükség van a csatlakozáshoz. A legjobb, ha a rendszer vezeték nélkül is tud kommunikálni, ezáltal több lehetőség nyílik az elhelyezésére.
A vezetékes kontra vezeték nélküli kapcsolat vonatkozik az eszközök vezérlésére is. A vezetékes kapcsolat megbízhatóbb, de ebben az esetben a hagyományoshoz képest extra kábelezésre van szükség, ami az utólagos beépítést megnehezíti. Vezeték nélküli kapcsolat esetén kábelezés nélkül tudnak a rendszerben lévő eszközök egymással kommunikálni.
Érzékelő tartomány: Abban az esetben, ha nagyobb lakással/házzal rendelkezik valaki, akkor különösen figyelni kell arra a tartományra, melyet az intelligens otthoni rendszer elosztói képesek lefedni. Ezek az elosztók a legtöbb esetben számos csatlakozási lehetőséget kínálnak, mint például a Bluetooth és a Wi-Fi. A vezeték nélküli routerekhez hasonlóan ezeket a kapcsolatokat befolyásolja az adott eszköz elhelyezkedése és a jelerősség. Mindenképpen szánj időt arra, hogy ellenőrizd, hogy az érzékelők és a harmadik féltől származó eszközök megfelelően tudnak működni otthonodban.
Biztonsági energiaforrás: Abban az esetben, ha elmegy az áram a rendszernek nem szabad összeomolnia, hiszen adott esetben szinte minden eszközt (riasztó, lámpák, stb) az okosotthon rendszer vezérel. Az ilyen problémák elhárítására rendelkeznie kell egy akkumulátorral, amely ideiglenesen a hálózati erőforrás helyére lép és biztosítja a rendszer folyamatos és zavartalan működését.
Megfelelő mobil app: Több mint valószínű, hogy az intelligens otthoni rendszert telefonról, vagy táblagépről fogod a legtöbb esetben vezérelni. Ezért elengedhetetlen, hogy legyen mobil app, és az megfelelő felhasználói élményt (angolul UX design) biztosítson, és könnyen használható legyen. A felhasználói élmény alatt elsősorban a gyors betöltődést, az eszközök csoportosítását, a rendszer állapotainak hatékony visszajelzését értem.
Esztétikum: Számos gyártónak vannak nagyon megbízható, könnyen használható eszközei, amelyek külalakjukat tekintve nem sokban különböznek a barkács áruházakban megvásárolható távirányítható dugaljaktól. Az ember elvárja, hogy ha egy profi rendszert vásárol, akkor ha már nem lehet elrejteni bizonyos modulokat szem elől, akkor legalább szépek, esztétikusak legyenek.
Utólagos kiépítés lehetősége: Az okosotthon rendszereket sok esetben nem az építkezéskor, hanem utólag vásároljuk meg. Ilyenkor fontos, hogy a régebbi hagyományos „buta” dugaljak és kapcsolók valamilyen megoldással, plusz vezetékezés nélkül felokosíthatók legyenek. Senki nem szívesen vési és kábelezi át a házat, dobja ki a kapcsolókat egy új rendszer bevezetése miatt.
Miért a Fibaro?
Ahogy a cikk címéből is kiderül, végül a Fibaro mellett tettem le a voksom. A vezeték nélküli kommunikáció, az utólagos kiépítés lehetősége a falba süllyeszthető modulok révén, a z-wave technológia több más gyártóval való kompatibilitása és legfőképpen eszközeik esztétikus megjelenése alapján nem volt kétség, hogy őket választom.
A z-wave nem mai technológia, ezért elég sokat kutakodtam a megbízhatóságát illetően. Egy nagyobb épületben akár a szintek közötti vasbeton födém is annyira leronthatja a jel erősséget, hogy megszakad a kapcsolat két eszköz között. Később kiderült, hogy az előzetes aggodalmaim alaptalanok voltak, a kezdeti kevés eszközzel felszerelt rendszerben sem tapasztaltam megbízhatósági problémákat. És mivel a Fibaro eszközök mindegyike nem csak jel fogadó, hanem továbbítóként is működik, ezért minél több eszközöd van, annál megbízhatóbb a hálózat.
Időközben megjelent a z-wave plus szabvány, amely a jel erősség területén is javulást hozott és az újabb generációs Fibaro eszközök már támogatják a használatát. Légy óvatos a vásárlással, mert ha nagy leértékelést látok, akkor az sokszor annak köszönhető, hogy egy eszköz régebbi generációs, kifutó termékeink próbálnak meg túladni a forgalmazók.
A Fibaro-nak kétfajta központi egysége van (gateway), amely a teljes rendszer működtetéséért felelős, de emellett szinte minden házautomatizálást érintő területen vannak már saját eszközeik, amelyek nagyon design-osak, esztétikusak és emellett pedig maximális kompatibilitást biztosítanak a központi egységgel.
Mikor a saját rendszeremet felépítettem, a Fibaro-nak még csak világítás vezérlője, egy nyitásérzékelője, egy vízszivárgás érzékelője és még néhány egyszerűbb vezérlője volt. Azóta folyamatosan innoválnak és évről évre új eszközökkel jelennek meg. A legizgalmasabbak közülük a
- teljesen úgy egységes megjelenésű kapcsoló és dugalj család
- radiátor vezérlő
- mozgás érzékelő
- kapucsengő
- nyomógomb
Érdemes megnézni a weboldalukat és egyértelművé válik, hogy valóban nagyon mutatós és innovatív termékpalettájuk van és saját gyártásból szinte minden igényt ki tudnak szolgálni. Egyedül egy kültéri hőmérséklet/mozgás érzékelőt és egy kamera családot hiányolok a kínálatból.
Beszerzés
Ahogy említettem a Fibaro kétfajta vezérlő egységet (gateway) forgalmaz, ezek jelentik a rendszer központját, így az eszköz beszerzés is ezek közül az egyik megvásárlásával indul. A két egység (Home Center 2 és Home Center Light) között minimális teljesítménybeli és pár olyan extra szolgáltatásbeli különbség van, amely alapján nekem a kisebb és lényegesen olcsóbb Home Center Light-ra esett a választásom. Ez is képes 230 vezérelt egységet kiszolgálni, így biztos, hogy hosszú távon megfelelő lesz az igényeimnek.
Mivel első körben nem akartam nagyobb költségekbe verni magam, míg nincsenek tapasztalataim a működéssel kapcsolatban, ezért egy Wall plug nevezetű okos dugaljból vásároltam hármat. Ezt az eszközt csak bedugod egy hagyományos konnektorba és onnantól kezdve vezérelni tudsz bármilyen eszközt, amelyet hozzá csatlakoztatsz.
Telepítés
Miután megérkezett a Home Center Lite és a három Wall plug, a doboz felbontása után átnéztem a mellékelt felhasználói kézikönyvet. Csatlakoztattam a hálózati és tápkábelt, bekapcsoltam a készüléket és elkezdtem a konfigurációt. A router automatikusan hozzárendel egy IP címet a Home Center Lite-hoz.
Ha meg szeretném tudni, milyen IP címet kapott a készülék, a Fibaro Finder desktop alkalmazás pillanatokon belül megjeleníti, hogy a lokális hálózaton milyen IP címet kapott az eszköz és ez alapján egy böngészőből már el tudom érni a webes felületét.
Az egyszerűen kezelhető és könnyen áttekinthető felhasználói kezelőfelületnek és a Quick Setup Guide-nak köszönhetően az első lépések nagyon egyszerűek és mindössze 15-20 percen belül használatba tudtam venni az első három eszközömet.
Mivel nem vagyok informatikus, ezért egy olyan házautomatizálási rendszerre vágytam, amelynek használata könnyen beállítható, nincs szükség programozásra, kódolásra ahhoz, hogy az egyszerűbb napi rutinokat le tudjam futtatni.
A Fibaro ebben maximális partnernek bizonyult, a desktop alkalmazásuk esztétikus, jól tagolt, gyorsan töltődik be és könnyen használható. Zárójelben jegyzem meg, hogy még mindig sok rendszer ott bukik el, hogy látszólag informatikusoknak készül, a kezelőfelületükön nehéz kiigazodni, ami az átlag felhasználót percek alatt elrettenti.
A mobil alkalmazásukról már nem tudok ennyire pozitívan beszélni. A mobil appjuk, amely Androidra és iOS-re is letölthető pár hónapja kapott egy teljes új felületet, ezzel valamelyes növekedett a felhasználói élmény, de a használata nálam ott elbukik, hogy ha otthon vagyok és gyorsan fel szeretnék kapcsolni egy lámpát, akkor az app betöltődése fájdalmasan hosszú ideig tart. Az a 10-15 másodperc, mire betöltődik egyszerűen túl sok, ennyi idő alatt felállok és odamegyek inkább a kapcsolóhoz.
Erre a problémára szerencsére több alternatív megoldás is van. Az egyik egy tablet használata, amelyen ha folyamatosan fut az alkalmazás, akkor mindig azonnal kéznél van. A másik alternatíva, ami nemcsak nekem, de a családom többi tagjának is bejött, az a hangvezérlés. A Fibaro már kompatibilis a legnépszerűbb okoshangszórókkal, ami azt jelenti, hogy a nappaliba elhelyezett Google Home-nak csak annyit mondok, „Hey Google, turn off living room lights” és máris lekapcsolja a nappali világítást. Ennél egyszerűbb és gyorsabb módját nem igazán tudom elképzelni az okosotthon rendszer használatának.
A telepítés árnyoldalai
A Fibaro termék telepítési leírások és videók alapján valóban gyerekjátéknak tűnik egy hagyományos kapcsoló mögötti Switch bekötése. Négy csavarral kiszeded a régi dugaljt vagy kapcsolót, két vezetéket áthidalsz, a megfelelő bemenetekbe kötöd őket és már készen is van.
A valóságban ez sajnos korántsem ennyire egyszerű, különösen egy keresztkapcsoló vagy váltó kapcsoló vagy csillár kapcsoló esetében. Ha nincsenek villanyszerelési ismereteid, mindenképpen szakembert javaslok a bekötéshez. Ne csodálkozz, ha a villanyszerelőd ferde szemmel néz a kapcsoló mögé szerelhető modulra. Elképzelhető, hogy Fibaro beszerelésben jártas szakemberre lesz szükséged.
Mindennapos tapasztalatok
Szerencsére a bekötéssel kapcsolatos villanyszerelési problémák csak egyszer jelentenek gondot, egy idő után el is felejted, hogy a régi kapcsolók mögött okos kis kütyük figyelik és vezérlik a világítást és egyéb eszközeidet.
Akármilyen alaposan is tervezi meg az ember otthona világítását, számtalan olyan aprónak tűnő kellemetlen helyzet van, amelyet egy házautomatizálási rendszerrel végtelenül egyszerű megoldani.
Nagyon kényelmes, hogy sötétedéskor automatikusan felkapcsolódnak bizonyos lámpák a lakásban és a kertben, majd napfelkeltekor automatikusan le is kapcsolódnak. A kényelem mellett növeli a biztonság érzetünket azzal, hogy nem egy sötét lakásba lépünk be esténként. (A rendszer tudja, hogy melyik hónapban mikor kel és nyugszik a nap, így az ezekhez kötött események valóban akkor indulnak el, mikor sötétedik vagy világosodik.)
Nagy biztonságot nyújt az ágy végébe szerelt nyomógomb, amely pánik kapcsolóként funkcionál és egy nyomásra minden lámpát felkapcsol. Jó tudni, hogy ha gond van, akkor egy ilyen megoldással akár távolról egy riasztás esetén is cselekedni tudunk.
Nagyon jól jön, hogy pár mozdulattal össze tudok vonni bizonyos eszközök működését. Például ha felkapcsolom a terasz világítást, akkor az automatikusan felkapcsolja a kerti világítást is.
Karácsonykor már nem kell folyton fel-le kapcsolgatni az utólagosan elhelyezett világításokat, mert egy Wall Plug segítségével ezt a feladatot könnyen automatizálni tudom.
A radiátor vezérlő segítségével egyszerűen tudom az egyes szobák hőmérsékletét szabályozni, nincs többet túl hideg vagy túl meleg helyiség.
A füst- CO- és vízszivárgás-érzékelővel távolról is biztonságban tudom a házat, ha valami gond van, akkor azonnal értesítést kapok.
Onnantól kezdve, hogy a korábbi eszközeik okosítva lettek, tulajdonképpen csak a fantázia szab határt a lehetőségeknek.
A mindennapok során könnyű megszokni a kényelmet és sokszor csak akkor figyelünk fel arra, hogy milyen házautomatizálás nélkül élni, mikor nem működik. Ilyen az utóbbi években talán háromszor-négyszer fordult csak elő. Egy központ meghibásodásunk volt, amelyet garancia időn túl is gyorsan és ingyenesen megoldott a gyártó. És két-három olyan leállásunk volt, amelynek során újra kellett indítani a központot és ezzel orvosoltuk is a problémát.
Összefoglalás
Úgy érzem jó döntést hoztam a Fibaro házautomatizálási rendszer beszerzésével. A telepítéssel kapcsolatos kellemetlenségek áthidalása után a rendszer évek óta szinte észrevétlenül működik és nagyban hozzájárul otthonunk komfortjához és biztonságához.
A teljes mindenre kiterjedő vezérlés megvásárlása továbbra sem olcsó mulatság, ezért első körben érdemes megfontolni, hogy költség-hatékonyság oldalon mely területek automatizálásával jár legjobban az ember és utána lépésről lépésre haladni a fejlesztésben.
Szerző: Tusnádi István
You may like
-
Az LG megnyitja a ThinQ API-t az okosotthonok fejlődése érdekében
-
Az ABB bemutatja OneTouch okosotthon-termékét
-
Hány éves kortól járhat egyedül iskolába a gyerek?
-
Bortárolás mesterfokon – akár csak egy igazi borospincében
-
Hűsölj okosan a Samsung klímamegoldásaival!
-
iRobot Roomba Combo J9+ teszt: tökéletes robotporszívó minden helyzetre
Okoseszközök
Új fejezet a Galaxy AI fejlesztéseinek történetében
A Samsung új szintre emeli a mobilélményeket a Galaxy eszközök mesterséges intelligenciával támogatott személyre szabhatóságával.
Az adatvédelemre épülő One UI 7 szoftverfrissítés és az új Now Bar funkció a hatékonyság mellett könnyebben kezelhető mindennapokat is ígér. Az AI-alapú újítások pedig úgy segíthetnek a felhasználóknak, hogy közben megőrzik a személyes adataik biztonságát.
Kevesebb stressz és több szabadidő? Képzeljük el, hogy a segítség automatikusan érkezik, anélkül, hogy kérnünk kellene. A mobil AI korában arra koncentrálni, ami igazán számít nem álom, hanem valóság, amely hamarosan a Galaxy ökoszisztémában is elérhetővé válik.
A Samsung néhány héttel ezelőtt tette elérhetővé a One UI 7 bétaverzióját. Az AI-integrált operációs rendszerrel a vállalat egy új korszakot nyitott meg: az AI platform egyedülálló személyre szabási lehetőségekkel növeli a felhasználók mobilélményét.
A vállalat szemléletmódja az AI személyre szabása terén – az első AI telefon bevezetésétől kezdve, a készülékeken belüli mesterséges intelligencia folyamatos fejlesztéséig – az, hogy ne kössön kompromisszumot az adatvédelem kérdésében. A cél, hogy a felhasználók kihasználhassák az AI mobil előnyeit, amely alaposan ismeri az igényeiket és támogatja őket. Olyan készülékekre van szükségük, amelyek életstílusukhoz igazodnak, növelik hatékonyságukat és segítenek megküzdeni a mindennapi akadályokkal, mindezt a személyes adatokkal való visszaélés veszélye nélkül.
Fejlesztések az adatvédelem érdekében
A Galaxy S széria következő okostelefonjai megjelenését megelőlegezve a Samsung nemcsak több személyre szabási lehetőséget, hanem nagyobb biztonságot is kínál a Galaxy-felhasználóknak. A vállalat ennek érdekében hozta létre a Personal Data Engine-t, egy olyan erőteljes adatvédelmi fejlesztést, amely biztosítja a személyes adatok készülékeken és alkalmazásokon átívelő védelmét.
A személyre vonatkozó adatokat a Knox Vault által kezelt titkosítási kulcs védi gondosan egy biztonságos tárhelyen. Ez ugyanaz a megbízható felület, amelyet az okostelefonon tárolt legbizalmasabb információk, például a biometrikus adatok védelmére használnak. A kiterjedt védelem érdekében a posztkvantum-kriptográfia a jövőben is biztosítja az adatok biztonságát a növekvő kvantumszámítási fenyegetésekkel szemben.
Now Bar
A Samsung még több egyedi mobilélményt kínál a Galaxy-val. A One UI 7 egyik legmeghatározóbb eleme a Now Bar, amely újraértelmezi a személyre szabhatóságot azáltal, hogy a mindennapi műveleteket és a leggyakrabban használt alkalmazásokat egyszerűen illeszti a zárolt képernyőhöz. Ezáltal egy olyan felület jön létre, ahol a felhasználó egy helyen vezérelheti a szórakozását, lemérheti egyéni csúcsidejét az edzésen, útvonaltervet kaphat a következő találkozójához, vagy idegen nyelveken kommunikálhat.
Az új fejlesztések sokoldalú élményekhez biztosítanak hozzáférést. A telefon pedig nem csupán értesítéseket küldhet a tulajdonosának, hanem az életstílusát is támogathatja. Például, ha koreai Szöulból a kaliforniai San Joséba tartó utazáshoz csomagol, a telefon készülődés közben felajánlja, hogy a gyorsabb hozzáférés érdekében hozzon létre egy mappát a legfontosabb alkalmazásokkal. A készülék értesítést küldhet, ha ideje elindulnia a reptérre, hogy ne késse le járatát. Emellett összeállít egy utazási lejátszási listát, hogy megalapozza a hangulatot a hosszú repülőútra. Az időjárás-előrejelzést egyetlen mozdulattal elérheti, nem kell interneten keresgélnie vagy különböző alkalmazásokat megnéznie. A telefon képes az utazás szinte bármely pillanatát megörökíteni, és segít újra átélni a legfontosabb történéseket.
A Galaxy AI akár egész nap tájékoztathatja, személyre szabott, megvalósítható tippekkel és ajánlásokkal ösztönözheti a felhasználót. Újszerű személyre szabás és megbízható adatvédelem. Ez a Galaxy AI fejlesztésének következő lépcsőfoka.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Okoseszközök
Karácsonyi klasszikusok új köntösben
A mesterséges intelligencia új életre keltheti a kedvenc karácsonyi filmjeinket.
A Samsung okostévéken elérhető AI alapú funkciók most a régi klasszikusokat még részletgazdagabbá és tisztábbá varázsolhatják, hogy a jól ismert ünnepi történeteket rendkívüli minőségben élvezhessük.
Az ünnepek közeledtével előkerülnek azok a filmklasszikusok, amelyek megidézik számunkra az igazi karácsonyi hangulatot, ezért évről-évre szívesen újranézzük őket. De mi lenne, ha idén nemcsak a nosztalgiának adnánk teret, hanem a régi kedvenceinket egy új, izgalmas szemszögből ismernénk meg?
A Samsung TV-k 8K AI Felskálázás Pro funkciója a tartalmakat 8K minőséghez közelítő részletességgel és tisztasággal jelenítheti meg, így kedvenc karácsonyi filmjeink minden részletét kiemelkedő minőségben élvezhetjük, a ragyogóan csillogó égősoroktól, a hópihékig. Az intelligens technológia folyamatosan javítja a felbontást, így minden jelenet kristálytiszta és részletgazdag lehet. Nemcsak a képminőségen javíthatunk, hanem az akciók is élvezetesebbek lehetnek: az AI Mozgásjavító Pro funkciónak köszönhetően a gyors jelenetek – például a pórul járt betörők találkozása a szellemes csapdákkal – most tisztábban és simábban jelenhetnek meg.
Az AI-alapú Relumino mód egy vizuális segéd, amely dinamikusan kiemeli a képernyőn megjelenő elemek kontúrjait, a kontrasztot és a színeket, így a tartalmak tisztábbá válhatnak, ezzel javítva a láthatóságon, így senkinek sem kell kimaradni a közös filmnézésből, együtt varázsolhatják el a karácsonyi kalandok az egész családot.
Az AI hangtechnológiának köszönhetően az új Adaptív hangerőszabályozás Pro funkció kiemeli az emberi beszédet a háttérzajból, így minden szó tisztán és érthetően hallható, míg az Adaptív hangzás Pro technológia intelligensen igazítja a hangot a tartalomhoz és a szoba akusztikájához, így garantálva a valósághű, részletgazdag hangzásvilágot, amely minden jelenetet még magával ragadóbbá tesz.
A Samsung AI alapú funkciói nem csupán a képernyőt, hanem az egész ünnepi hangulatot is új életre kelthetik, így, a technológia és a klasszikus filmek tökéletes harmóniájával, idén a karácsony valódi varázsát élhetjük át – még részletgazdagabban, még tisztábban, mint valaha, így biztosítva az élményt, amit még a Grincs sem lophat el.
A Samsung tévékkel és funkciókkal kapcsolatos további információ a Samsung weboldalán érhető el.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Okoseszközök
Az LG megnyitja a ThinQ API-t az okosotthonok fejlődése érdekében
Az LG Electronics (LG) teljesen nyílttá tette LG ThinQ elnevezésű okosotthon-platformjának alkalmazásprogramozási felületét, így a fejlesztők mostantól könnyen alakíthatnak ki egyedi ökoszisztémákat az LG készülékeivel.
Az LG elindította a Smart Solution API fejlesztői weboldalt (smartsolution.developer.lge.com), amellyel hivatalosan is nyílttá tette az LG ThinQ alkalmazásprogramozási felületetét. Az API egyfajta digitális csatlakozóként működik, amely lehetővé teszi a különböző szoftverek számára, hogy egymás funkcióihoz zökkenőmentesen hozzáférhessenek. A nyílt API ezáltal lehetőséget biztosít a fejlesztők számára, hogy az LG mesterségesintelligencia-alapú készülékeinek különféle funkcióit beépítsék saját alkalmazásaikba vagy rendszereikbe, ezzel továbbfejlesztve szolgáltatásaikat.
Az LG ThinQ API két kategóriára oszlik: a ThinQ API az egyéni felhasználóknak, míg a ThinQ Business API a vállalati partnereknek szól. A ThinQ API lehetővé teszi az otthonokban vagy épületekben telepített LG-eszközök távvezérlését, valamint megkönnyíti a különböző platformokkal való integrációt.
Az egyéni felhasználók számára a ThinQ API lehetővé teszi az LG ThinQ alkalmazásban regisztrált, mesterséges intelligenciát alkalmazó készülékek vezérlését és felügyeletét különböző okosotthon-platformokról. A ThinQ API használatával bárki könnyedén létrehozhat egy személyre szabott okosotthont, amely illeszkedik életstílusához.. A Home Assistant globális okosotthon-platform felhasználói például már 26 féle mesterséges intelligencia alapú LG készüléket, köztük hűtőszekrényeket és mosógépeket is csatlakoztathatnak és vezérelhetnek meglévő okosotthon környezetükben. A Home Assistant egy nyílt, közösségi platform, amelynek világszerte mintegy egymillió felhasználója van. A közösség együtt fejleszt különböző okosotthon-funkciókat, például eszközautomatizálást, vagy különböző funkciók bővítését.
Az LG felvásárolta az Athom nevű, kiterjedt IoT-eszközcsatlakozási lehetőségeiről ismert, okosotthon-rendszereket fejlesztő vállalatot, hogy ezáltal felgyorsítsa a külső termékek és szolgáltatások integrálását saját ThinQ platformjába. Az Athom Homey nevű okosotthon-hubja jelenleg több mint 50 000 különböző készülék összekapcsolására képes. A társaság alkalmazásboltja mintegy 1000 applikációt tartalmaz, amelyek olyan globális márkák termékeit és szolgáltatásait kapcsolják össze és vezérlik, mint például a Philips vagy az Aqara. Az LG célja, hogy az Athom kiterjedt nyílt ökoszisztémáját és az IoT-eszközök csatlakoztathatóságát integrálja saját ThinQ On AI hub okosotthon-rendszerébe. A társaság tervei szerint ezáltal egy olyan mesterségesintelligencia-alapú okosotthon jöhet létre, amiben a generatív AI jobban megérti az ügyfelek igényeit és optimális megoldásokat kínálhat.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Népszerű
A HONOR Magic V3 és V2 a minimalista divat legjobb barátai
10 panasz, amit elkerülhetsz, ha mozogsz a munkahelyeden
Robotokkal segíti a hatékonyabb oktatást a Yettel
A SkyShowtime és a Magyar Telekom prémium szórakoztatást kínál a magyar nézőknek
Számos innovációs díjjal ismerték el az LG-t a CES 2025 bírái
Újfajta motorindítót hoz a Siemens
Ez lett a legdrágább Casio karóra, ami hazánkban eddig valaha forgalomba került
Melody of Europe: Szimfónia született Európa mobilhálózati adataiból
A tartalom az új státuszszimbólum
80 százalékkal csökkentett teljes károsanyag-kibocsátás
Technokrata.hu
Ezek voltak a leginspirálóbb üzleti könyvek 2024-ben
Miller Dávid: Felemelő, ha tudunk segíteni
Az Európai Innovációs és Technológiai Intézet új innovációs képviseletet nyitott Magyarországon
A magyar átlagnál drágábban vásárolnak ingatlant a külföldiek
MI-összegzés: 2024 – az év, amikor elkezdett helyettünk dönteni a mesterséges intelligencia
Ezek az ajándékok kerülnek a karácsonyfa alá
A Honda megerősítette, hogy 2026 elején érkezik a Prelude Európába
ViewSonic M1X hordozható projektor a tökéletes útitárs a valódi szabadságot kedvelőknek
Cégek csatlakozását várják a Nemzeti Faültetés Napjához
Most érlelődnek az újévi karrierfogadalmak
Műszaki-Magazin.hu
Ezek az ajándékok kerülnek a karácsonyfa alá
Rakománytípusok a logisztikában
Jelentős beruházással pörgeti fel az adatközponti megoldások gyártását a Schneider Electric
Kollaboratív robotok és az új generációs végeffektorok
A körforgásos gazdaságra fókuszál az SZTNH új, kkv-kat támogató kiadványa
A biogáz jövője a mi jövőnk is
Találjuk fel a jövőt – Gábor Dénes-díj 2024
Intralogisztika és digitalizáció – Logisztikai Évkönyv 2025
ViewSonic M1X hordozható projektor a tökéletes útitárs
Cégek csatlakozását várják a Nemzeti Faültetés Napjához
Ajánljuk
Friss
-
Gazdaság2 hét ago
Idén még megspórolható a szocho a TBSZ-nél
-
Okoseszközök2 hét ago
A hétköznapi élet lenyűgöző pillanatait mutatják be a legjobb idei mobilfotók
-
Okoseszközök2 hét ago
Újabb magyar siker a szuperszámítógépes világban
-
Tippek2 hét ago
Így vásárolunk idén karácsonyra: a magyarok 47%-a praktikus ajándékokra esküszik
-
Mozgásban2 hét ago
Amit a Black Friday utáni és a karácsony előtti csomagszállításról tudni érdemes
-
Ipar2 hét ago
AI-alapú hálózati biztonsági asszisztenst indított a Zyxel
-
Gazdaság1 hét ago
Több évre kiszámítható bankolást ígér az alapszámla
-
Gazdaság2 hét ago
Az év talán legvagányabb kollaborációját indította el a Billingo