Okoseszközök
Nagyobb kedvvel engedik el nyaralni a gyereket, ha elérhető
Így befolyásolja-e gyerekek elengedését az okoseszközökön való elérhetőségük megteremtése, nagyon népszerűek a digitális témák a nyári táborokban.
A VAKÁCIÓ MAJDNEM FELÉT OTTHON, SZERVEZETT PROGRAM NÉLKÜL TÖLTIK IDÉN NYÁRON A GYEREKEK
– derül ki a Yettel és az Explora közös, reprezentatív kutatásából (2022. 05), amelyet 5–11 éves gyerekek körében végeztek. A felmérésből az is kiderült, hogy a mai szülők engedik-e egyedül otthon maradni iskolás gyermeküket a nyári szünetben, illetve milyen arányban döntenek a napközis és az ottalvós táborok esetében
Öt hét program nélkül
A nyári szünet 11 hetéből átlagosan hat telik el úgy, hogy családi kirándulás, nagyszülőknél töltött idő, táborok vagy egyéb programok színesítik. Öt hetet azonban külön elfoglaltság nélkül töltenek a diákok – az említett felmérés alapján az 5–7 évesek közül csak minden nyolcadiknak engedik meg a szülei, hogy egyedül elmenjen valahová, illetve felügyelet nélkül otthon maradjon, míg a 8–9 évesek már felének, a 10–11 évesek háromnegyedének engedik meg, hogy időnként elmenjenek rövid időre (pl. biciklizni, barátokkal találkozni).
ÚGY TŰNIK, VIDÉKEN ENGEDÉKENYEBBEK A SZÜLŐK, MIVEL OTT AZ 5–11 ÉVES GYEREKEKNEK A FELE ÉLVEZ EBBEN SZABADSÁGOT, MÍG A BUDAPESTIEK KÖZÜL CSAK MINDEN HARMADIK.
A kutatás szerint a szülők engedékenyebbek akkor, ha valamilyen eszközön (például telefonon, okosórán) elérhetik a gyermekeiket, és minél idősebb egy gyerek, annál valószínűbb, hogy okoseszközzel rendelkezik.
Így táboroznak ma
A táborozásra is kitért a kutatás: napközis táborokba az 5–11 éves gyerekek közel felét, míg többnapos ottalvós táborokba mindössze 15%-ukat íratják be. A választható tematikák közül a sport- és edzőtáborok a legnépszerűbbek (37%), ezeket követik a kaland- és élménytáborok (29%), a képzeletbeli dobogó harmadik fokán pedig a kreatív táborok állnak. De mi a helyzet a digitális szekciókat előtérbe helyező táborokkal?
Van, ahol ez a legkeresettebb témakör
A felmérés szerint az 5–11 évesek mindössze 7%-át íratják be digitális témával kapcsolatos táborba, ezzel ez a témakör a kevésbé népszerűek között foglal helyet. Előfordul azonban olyan, többféle tematikát kínáló tábor, ahol a legnépszerűbb szekciók pont idetartoznak: ilyenek a PEOPLE TEAM (PT) nyári táborai, amelyek július utolsó hetében és augusztus első felében valósulnak meg, de a gamer- és a dróntáborai egyik turnusára sem lehet már jelentkezni. Sőt, a kecskeméti új generációs táborok első két turnusára ottalvósként egyáltalán nem fogadnak regisztrációt, kizárólag bejárósként jöhetnek a 7–17 éves gyerekek.
A 17-FÉLE TÉMÁVAL KÉSZÜLŐ TÁBOROK KÖZÖTT TALÁLHATÓ A FELSOROLTAKON KÍVÜL PROGRAMOZÓTÁBOR, ROBOTIKATÁBOR, ILLETVE EGY IDEI ÚJDONSÁG, A 3D KONSTRUKTŐRÖK TÁBORA IS, AMELYEK SORÁN MINDEN ESETBEN HASZNOS ÉS GYAKORLATKÖZPONTÚ ISMERETEKKEL LÁTJÁK EL A JELENTKEZŐKET.
Egy ilyen helyen, ahol a kínálat egy része a legújabb technológiákra és a kütyükre épül, természetesen a mobil- vagy okosóra-használatot sem tiltják meg. Palotás Attila „Ater”, a PT táborvezetője a kutatás eredményeit kommentálva elárulta, hogy habár náluk ezt is szabad, azért nem viszik túlzásba a kütyüzést a gyerekek, mivel napközben a választott tematika szerinti foglalkozásokon élik ki alkotókedvüket, délutánonként és esténként pedig annyi program közül választhatnak, hogy nem mindig jut eszébe a gyerekeknek maguktól felhívni a szüleiket: ez azt jelzi, hogy jól érzik magukat, de természetesen a szervezők is tudják, hogy fontos a helyzetjelentés, erre időnként ők is figyelmeztetik a diákokat.
MIVEL A PT IDÉN 32 ÉVE TÁBOROZTAT, GYAKRAN ELŐFORDUL, HOGY A MOSTANI ANYUKÁK/APUKÁK MAGUK IS PT-SEK VOLTAK, EZÉRT TUDJÁK, MIRE SZÁMÍTHATNAK
– őket is elengedték több napra annak idején a szüleik, így most ők is ezt teszik. Ater megfigyelése alapján a táboraikba jelentkező gyerekek többségét szabadon nevelik, ami valószínűleg arra vezethető vissza, hogy a szülők gyerekkorukban maguk is nagyobb szabadságot kaptak, tehát nem véletlenül telik be hamarabb az ottalvós keretük. Ide kattintva lehet jelentkezni a PT-be.
Forrás: ORIGO
Okoseszközök
Indul a Real-Time Text, vagyis a valós idejű szöveg a Telekom hálózatán belül
Június 28-tól új funkció, az RTT, azaz a Real-Time Text (valós idejű szöveg) jelenhet meg készüléktől függően mobiltelefonunkon a hívások közben.
A Real-Time Text (valós idejű szöveg) egy kommunikációs technológia, mely lehetővé teszi, hogy telefonhívás közben a gépelt szöveg azonnal megjelenjen a hívásban résztvevők kijelzőjén anélkül, hogy külön alkalmazást használnának, vagy a chat funkcióknál megszokott küldés gombra kellene kattintani a gépelést követően. A technológia készüléken történő megjelenítése mobilgyártónként eltérő, és a megoldás egyelőre a Telekomos hívószámok között használható.
Real-Time Text, azaz valós idejű szöveg funkciót indít június 28-án a Magyar Telekom ügyfelei számára. A mobilhívások közben aktív technológia lényege, hogy a hívó és a hívott fél között valós idejű szövegátvitel történhet – vagyis a szöveges üzenet, amit az egyik fél begépel mobilkészülékén, a másik félnél azonnal megjelenik anélkül, hogy chatre kellene váltani, és az ott megszokott küldés gombra kellene kattintani. Az RTT használatához nem kell külön alkalmazást letölteni, és internet előfizetés nélkül is működik. Ez a megoldás nagy segítség lehet speciális élethelyzetekben, illetve az akadálymentesség megteremtésében – ha például egy időpontfoglalásra csak telefonszám elérhető, de valaki beszédében akadályozott vagy hallássérüléssel éli mindennapjait.
A Real-Time Text funkciónál a hang és a gépelés egyszerre lehet jelen, ráadásul valós időben. A szolgáltatást extra költségek nélkül vehetik igénybe a Magyar Telekom ügyfelei és egyelőre csak a Telekomos hívószámok között elérhető. A Real-Time Text (RTT) funkció különböző mobilkészülékeken eltérő módokon jelenik meg: mindig látható lesz az RTT gomb Apple és TPhone telefonok esetében; hívás közben látható a Honor mobiloknál; és alapértelmezetten kikapcsolt állapotban van, de bekapcsolható a Samsung készülékek esetében. Xiaomi, TCL, Pixel és Lenovo mobiloknál a funkció egyelőre nem látható.
A Real-Time Text Android és iOS operációs rendszerek estében különböző módokon használható.
Egyes készülékeken automatikusan megjelenik majd a készülék szoftverének frissítését követően, máshol először be kell kapcsolni a funkciót. A használatra is több lehetőség van: RTT-n keresztül is lehet hívást kezdeményezni, vagy hanghívás közben is át lehet váltani erre a funkcióra, illetve vissza is lehet váltani hanghívásra. A megoldás a digitális akadálymentesítési szabályozás eleme, mely egyelőre a Telekom hálózatán, a vállalat ügyfelei között elérhető, amíg a többi szolgáltató el nem indul ugyanezen szolgáltatással. A technológia alkalmazásához arra van szükség, hogy a hívó és a hívott fél készüléke is alkalmas legyen az RTT használatára, aktiválva legyen a funkció, és mindkét félnél rendelkezésre álljon minimum 4G lefedettség vagy Wifi hálózat. Az RTT aktiválásának pontos módját az alábbi linken érik el az ügyfelek: https://www.telekom.hu/lakossagi/ugyintezes/keszulekbeallitasok/valos-ideju-szoveg-rtt
A Telekom törekszik az olyan megoldások kidolgozására és megvalósítására, amelyekkel fogyatékossággal élő ügyfelek számára is teljeskörű hozzáférhetőséget biztosíthat szolgáltatási szegmenseiben. Az inkluzivitás jegyében 2023 szeptembere óta a vállalat kijelölt üzleteiben és telefonos ügyfélszolgálatán jelnyelvi tolmácsszolgáltatás vehető igénybe a siket és hallássárült ügyfelek számára, a televíziós és online reklámjait pedig minden alkalommal felirattal látja el. Emellett idén nyárra speciális matricákkal jelöli meg országszerte több mint 80 üzletének kirakatát, megkülönböztetve az üvegfelületeket, az ajtókat, valamint fix felületeket, hogy a vak és gyengénlátó ügyfelek számára is biztonságosan és könnyen megközelíthetőek legyenek az üzletek.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Okoseszközök
Mit tud manapság egy érintőceruza?
Olyan korban élünk, ahol rohamléptekben fejlődik minden. Különösen a digitális világban, új szoftverek, hardverek, új technológiák. Okoskütyük tömkelege, amelyek segítségével kialakíthatjuk úgy a lakóterünket, hogy már hazafelé útközben az ottlétünk nélkül kellemes klímát teremtsen a légkondi, behúzódjanak a függönyök, elinduljon egy mosás, és akár lefőjön a kávénk is. Távolról dolgozunk, tabletről, telefonról. Ha valamilyen eszközről dolgozunk egy táblázatban, lehet bármily kecses is az ujjunk, rémálom lehet apróbb rubrikákba tapogatni, ha meg kinagyítjuk megfelelő méretűre, akkor nem látjuk át.
Bár sok esetben az érintőképernyők ujjbeggyel is könnyen vezérelhetők, az érintőceruza precíziót, gyorsaságot és természetesebb kezelést tesz lehetővé. Az olyan tevékenységek során, ahol fontos a részletgazdag irányítás (például rajzolás, jegyzetelés vagy képszerkesztés), az érintőceruza elengedhetetlen eszközzé válik. Ezt persze csak akkor tudjuk meg, ha kipróbáljuk, viszont onnantól kezdve felkészülhetünk a „függőségre”, az ujjlenyomatoktól hemzsegő kijelzőt pedig gyorsan elfelejthetjük!
Történeti visszatekintés
Az első érintőceruzák már a ’90-es évek PDA eszközeinél is megjelentek, de akkor még csupán egyszerű műanyag vagy gumivégű pálcák voltak. Ezek az eszközök nem rendelkeztek semmilyen érzékenységgel vagy elektronikával. Az igazi áttörés a 2010-es években történt az Apple Pencil, a Microsoft Surface Pen és a Wacom fejlett érintőceruzáinak megjelenésével. Ezek az újgenerációs eszközök már támogatják a nyomásérzékenységet, döntésérzékelést, sőt egyes modellek beépített gombokat, Bluetooth kapcsolatot és akár vezeték nélküli töltést is kínálnak.
Az érintőceruzák típusai
– Passzív (kapacitív) ceruzák: Nem tartalmaznak elektronikát. Egyszerű gumivégű pálcák, amelyek az ujjunk elektromos vezetőképességét utánozzák. Pontatlanabbak, de olcsóbbak, és nem igényelnek töltést.
– Aktív ceruzák: Ezek rendelkeznek belső elektronikával, kommunikálnak az eszközzel. Támogatják a nyomásérzékenységet, a gesztusokat és a programozható gombokat.
– Bluetooth stylusok: Képesek adatokat küldeni az eszköznek (például gombnyomás, színválasztás), valamint egyesek akár radírként is működnek a ceruza másik végén.
Főbb használati területei
Professzionális munkaeszköz
A digitális grafikusok, építészek, formatervezők és mérnökök számára az érintőceruza nélkülözhetetlen. A nyomásérzékenységnek és döntésszög-felismerésnek köszönhetően valósághű vonásokat lehet húzni, árnyékolni, színezni, mintha papíron dolgoznánk.
Oktatás és jegyzetelés
A diákok és tanárok egyaránt hasznát veszik digitális jegyzeteléshez. Az érintőceruza gyorsabbá és hatékonyabbá teszi a jegyzetelést, különösen matematikai képletek vagy rajzok esetén, ahol az ujjbegy nem elég pontos.
Kreatív munkák és hobbik
Digitális festészet, képregény készítés, kalligráfia, zeneszerkesztés – az érintőceruza új dimenziókat nyit meg. Egyes modellek még haptikus visszajelzést is adnak, ami imitálja a papíron való írás vagy rajzolás érzetét.
Dokumentumkezelés, irodai jellegű munkák
Az üzleti világban is egyre gyakoribb az érintőceruza használata: dokumentumok aláírására, PDF-ek annotálására, prezentációk vázlatának elkészítésére ideális eszköz.
Egy modern érintőceruza (típusától függően) számos extrával van már felvértezve, igazi kis varázspálca. Vásárlás előtt mindenképpen fogalmazzuk meg magunkban, hogy milyen célra szeretnénk használni, és milyen funkciókra van szükségünk. Az alábbi felsorolásban éppen ezért tételesen összeszedtük a főbb funkciókat, amelyek kényelmesebbé, gyorsabbá, precízebbé tehetik a munkavégzést (és persze, a hobbizást).
Nyomásérzékenység (Pressure Sensitivity): A modern stylusok több ezer szintű nyomásérzékenységet támogatnak (például 2048, 4096 vagy akár 8192 szint). Lehetővé teszi, hogy különböző erősségű vonalakat húzzunk – hasonlóan a ceruza vagy ecset használatához.
Döntésszög-érzékelés (Tilt Detection): Érzékeli, ha ferdén tartjuk a ceruzát. Hasznos árnyékoláskor, ecsetvonásoknál vagy kalligráfiánál.
Palm Rejection (tenyér-érintés kizárása): A ceruza együttműködik a digitális eszközzel, hogy figyelmen kívül hagyja a tenyerünket, amikor az képernyőre helyezzük. Kényelmes írást és rajzolást tesz lehetővé, mintha papíron dolgoznánk.
Programozható gomb(ok): Egy vagy több gomb a ceruzán, amelyet testreszabhatunk: például radírozás, eszközváltás, visszavonás, jobb klikk. Különösen hasznos grafikus szoftverekben (Photoshop, Procreate, OneNote).
Radír funkció: Egyes érintőceruzák másik vége radírként is funkcionál (például Surface Pen). Egyszerűen átfordítjuk, és radírozhatunk vele – pont, mint egy hagyományos ceruzánál.
Bluetooth kapcsolat: Lehetővé teszi az extra funkciókat: például gombnyomásra képernyőkép készítése, alkalmazásváltás, szinkronizálás.
Haptikus visszajelzés: Finom rezgést ad vissza rajzolás vagy írás közben, ezzel szimulálva a valódi papír-ceruza érzetet.
Vezeték nélküli töltés/mágneses rögzítés: Az újabb ceruzák mágnesesen csatlakoztathatók a táblagép oldalához (például iPad és Apple Pencil 2), ahol automatikusan töltődnek.
Cserélhető hegyek: Különféle hegyvariációk különféle célokra.
Állapotjelző LED: Megjelenítheti a töltöttségi szintet, a további eszközökkel való kapcsolatot.
Választáskor célszerű egy picit az igényeink „fölé” rakni a lécet, ugyanis az elsőre feleslegesnek tűnő extrákról nagyon gyorsan kiderül, hogy mennyire praktikusak és szükségesek!
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Okoseszközök
A Sony LinkBuds Fit mostantól rózsaszínben is kapható
A Sony bejelentette, hogy a LinkBuds Fit mostantól stílusos, új, márványmintás rózsaszín változatban is kapható – ez a színárnyalat tökéletes azok számára, akik a lágy és természetes tónusú rózsaszínt vegyítve, kifinomultan szeretnének kitűnni egyedi stílusukkal.
A rózsaszín árnyalatú és elegáns alaptónusú LinkBuds Fit Pink új módját kínálja a stílusod kiegészítésének és kiemelésének, így a rózsaszín LinkBuds Fit a hangzásjavító divat alapdarabjává válik! Ráadásul nemcsak a töltőtok fedelén, hanem a fülhallgatókon is egyedi márványmintával rendelkezik.
Az egyediség és a fenntarthatóság jegyében készült márványminta újrahasznosított PET (polietilén-tereftalát) műanyag palackokból készült. Ez az első alkalom, hogy a Sony Truly Wireless vezeték nélküli fülhallgatói újrahasznosított PET palackból származó műanyagot tartalmaznak: az összes felhasznált műanyag mintegy 20%-a újrahasznosított anyag.
A LinkBuds Fit fülhallgató 2024 októberében került piacra, kiváló minőségű Ambient Sound módot és zajszűrést biztosít, így a fülhallgató automatikusan alkalmazkodik a környezethez, csökkentve a felesleges zajokat, akár edzőtermi edzésen, akár a napi ingázás során. Emellett a LinkBuds Fit fülhallgatóhoz választható Air Fitting Supporters (illeszkedést segítő elemek) és többféle színben kapható tok révén még inkább személyre szabhatod stílusod.
A termékcsalád 2025 júniusától bővül a rózsaszín LinkBuds Fittel, a fekete, fehér, zöld és lila modellek mellett.
További információkért a következő weboldalra: https://www.sony.hu/headphones/products/linkbuds-fit
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Szórakozás1 hét ago
A Balaton Park Circuit készen áll a MotoGP-re és a World Superbike-ra
-
Ipar7 nap ago
Rangos elismerést kapott a Hankook a dunaújvárosi Semmelweis-napi ünnepségen
-
Gazdaság2 hét ago
Bitget – Ez lesz az új Revolut?
-
Tippek2 hét ago
Fókuszban a pénzügyi biztonság: így védi ügyfeleit a K&H a digitális térben
-
Gazdaság2 hét ago
Határok nélkül: új szintre lépett a verseny a magyar e-kereskedelemben
-
Okoseszközök7 nap ago
Indul a Real-Time Text, vagyis a valós idejű szöveg a Telekom hálózatán belül
-
Gazdaság2 hét ago
Erősítené magyar viszonteladói hálózatát az Apple
-
Ipar2 hét ago
Hidrogénnel a jövőbe: a Messer technológiája zöldíti Észak-Rajna-Vesztfália közösségi közlekedését