Okoseszközök
Megduplázódott a hívás- és SMS-forgalom a Balaton-átúszáskor
Ahogy nyáron az M7-es autópályán gyakoribb a sűrű forgalom, és a vendéglátás számára is csúcsszezont jelent ez az időszak a Balaton térségében, úgy a mobilhálózat kihasználtsága is kiugró ezekben a hónapokban: augusztusban pörög a legtöbb mobiladat, ezen belül is a legnagyobb forgalmat Siófokon bonyolítják.
A Balaton-átúszás idején elsősorban a hanghívások és a szöveges üzenetek száma emelkedik meg egy hasonló nyári naphoz képest, a tavalyi eseményhez viszonyítva pedig idén közel ötször annyi SMS-t küldtek el a célban, Balatonbogláron – derül ki a Yettel friss balatoni mobilforgalmi elemzéséből.
Kétszer annyi hívás és SMS a Balaton-átúszás idején
A várakozásoknak megfelelően nyáron megugrik a mobilhasználat a Balaton környéki településeken. Adatforgalomban Siófok a bajnok, de egy-egy tömegrendezvény képes kiemelkedő eredményeket hozni más helyszíneken is, például az egyik legnagyobb sportesemény, a Balaton-átúszás idején Révfülöpön és Balatonbogláron.
A tavalyi Balaton-átúszáshoz képest míg a hívásforgalom mind az induló- és célállomáson hasonló volt, az SMS és adatforgalom látványosan megugrott. Balatonbogláron, a célban idén közel ötször annyi SMS-t küldtek el, mint tavaly és az adatforgalom 63%-kal növekedett; Révfülöpön, a rajt helyszínén pedig több mint kétszer annyi SMS-t küldtek és 19%-kal nőtt az adatforgalom.
A Yettel elemzése alapján a felhasználók jelentősen többet telefonáltak és SMS-eztek, mint a verseny előtti vasárnap (2024. július 14.). Révfülöpön 93%-kal, Balatonbogláron pedig 77%-kal több híváspercet jelentett ez a versenynapon. Míg SMS-ből közel kétszer annyit küldtek mindkét helyszínen, mint az azt megelőző hétvégén, Balatonbogláron 46%-kal nőtt az adatforgalom, az induló állomáson viszont az előző vasárnaphoz hasonló eredmény született – feltételezhetően a verseny kapcsán inkább telefonon vagy SMS-ben beszéltek egymással a résztvevők és a nekik szurkoló szeretteik.
A szezonalitás egy átlagos téli naphoz képest viszonyítva is szembetűnő: a két településen a Balaton-átúszás napján (2024. július 21-én) 2x-4x annyi ideig telefonáltak, mint egy átlagos januári napon (2024. január 15.), az elküldött SMS mennyiség 4x-7x, az adatmennyiség pedig 3x-2x.
Teljes Balaton: szöveges június, beszédes július, adatgazdag augusztus
A mobilforgalmi adatokat vizsgálva a 16 legnagyobb Balaton-parti településen az látszik, hogy a teljes tavalyi szezonban az adatforgalmat tekintve 5 millió gigabájtot forgalmaztak a mobiltársaság ügyfelei, a csúcsot pedig az augusztus hozta közel 2 millió GB-tal. A beszélt percek számában a rekordhónap a július volt, míg SMS-ből éppen júniusban küldték a legtöbbet a szolgáltató ügyfelei, több mint 20%-kal többet, mint augusztusban.
Érdekesség, hogy a vizsgált települések közül a legkisebb forgalmat mindhárom mutatót tekintve Révfülöpön, a legnagyobbat pedig Siófokon mérték: az elemzett hónapokban az utóbbi városban bonyolódott a 16 település hangforgalmának (22-24%), SMS-forgalmának (20-26%), és adatforgalmának (29-35%) több mint ötöde. A Yettel ügyfelei a szolgáltató folyamatosan bővülő 5G-hálózatán a Balaton környékén is számos üdülőhelyen elérhetik a szupergyors 5G-szolgáltatást.
Kiemelt mobilhálózati minőség a Balaton-átúszás idején
Vasárnap rendezték meg 42. alkalommal a LIDL Balaton-átúszást. A Yettel egész évben fejleszti Balaton-környéki hálózatát, a verseny idején pedig kiemelt készültséggel biztosította a megfelelő mobilhálózatot, hogy mindenki azonnal elérhesse szeretteit, amint teljesítette a versenytávot. A szolgáltató a Balaton-átúszáson egyéb kényelmi szolgáltatásokkal is segített: a révfülöpi és a balatonboglári oldalon is 5G MobilPontokkal készült, ahol a biztosított telefonokról a versenyzők indulás előtt és a táv teljesítése után egyből fel tudták hívni családtagjaikat, barátaikat.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Okoseszközök
Megérkeztek a Yettel HiperNet optikai internetcsomagok
A Yettel újabb jelentős lépést tesz a konvergens szolgáltatóvá válás útján: elindítja vezetékes optikai internet szolgáltatását, amely hatékonyan egészíti ki a meglévő, mobilhálózatra épülő OtthonNet ajánlatát. A két technológia együtt a magyar háztartások több mint 90 százaléka számára teszi elérhetővé a szélessávú internetszolgáltatást, lehetővé téve, hogy az ügyfelek az igényeiknek leginkább megfelelő megoldást válasszák.
Mobilfókuszú szolgáltatóként a Yettel az elmúlt években az 5G-alapú OtthonNet szolgáltatásával bizonyította, hogy a vezeték nélküli technológia is képes a vezetékes internethez mérhető, akár gigabites sebességű megoldásokat nyújtani. Ugyanakkor a különböző műszaki megoldások eltérő felhasználási szokásokhoz és igényekhez illeszkednek, és a mobilalapú, illetve a vezetékes internet egyaránt sajátos előnyöket kínál. Az ügyféligények teljes körű kiszolgálásának leghatékonyabb módja a két megoldás együttes biztosítása.
A Yettel a vezetékes net területen a Yettel HiperNet szolgáltatással lép piacra, amely optikai hálózaton akár gigabites sebességet kínál. A HiperNet csomag része a jelenleg legkorszerűbb WiFi 7 router, amely a korábbi WiFi szabványokhoz képest nagyobb sebességet, stabilabb kapcsolatot és jobb teljesítményt biztosít akkor is, ha egyszerre több eszköz csatlakozik a hálózathoz (laptop, telefon, biztonsági kamera, tablet, okostévé stb.). A Yettel alkalmazás-alapú törekvéseihez igazodva a szolgáltatás legkényelmesebben a Yettel alkalmazásban rendelhető meg, ahol az ügyfelek néhány lépésben, teljesen digitális folyamat során juthatnak a szolgáltatáshoz, emellett a Yettel országos üzlethálózatának bármely kirendeltségén kezdeményezhető a megrendelés. A HiperNet két különböző sebességű csomagban érhető el, és az előfizetés beépíthető a Yettel Full kedvezményprogramba is, amellyel az ügyfelek több Yettel szolgáltatás használata esetén jelentős kedvezményben részesülhetnek.
„Ez a lépés egyértelműen mutatja a Yettel átalakulását: a hagyományos mobil távközlési szolgáltatóból olyan digitális szolgáltatóvá válunk, amely többféle technológia kínálatával rugalmasan alkalmazkodik az ügyféligényekhez. Hisszük, hogy nincs egy, minden helyzetre tökéletes megoldás, ezért kínálunk alternatívát, és célunk, hogy a Yettel valódi, jövőálló digitális partnerré váljon az ügyfelek számára”
– mondta Igor Prerovsky, a Yettel Magyarország vezérigazgatója.
Egy cég, két technológia az eltérő igényekre
A vezetékes és a mobilalapú otthoni internet-technológiák különböző felhasználói igényeket szolgálnak ki: míg az 5G-alapú OtthonNet legfontosabb előnye a gyors, azonnali beüzemelés szerelési munkák nélkül, valamint az országon belüli hordozhatóság (akár nyaralóba), addig a HiperNet vezetékes optikai kapcsolata egyenletesebb sávszélességet és alacsonyabb késleltetést biztosít, ami például ideálissá teszi online játékokhoz vagy olyan háztartások számára, ahol egyszerre több eszközön történik intenzív adatforgalom. Az új otthoni internetre váltó ügyfelek számára a Yettel személyre szabott támogatást nyújt, hogy az igényeik és felhasználási szokásaik alapján megtalálják az ideális szolgáltatást.
További információ: www.yettel.hu/otthoni-internet
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Okoseszközök
Már a mobilodról is irányíthatod a teljes kertedet!
Az okosotthonok ma már a kertekre is kiterjednek – automatizálva az öntözéstől kezdve a világításon át a kültéri medencéig vagy jacuzziig. Az intelligens megoldások egyszerűbbé és környezetbarátabbá teszik a kertgondozást, emellett kényelmi szempontból is jelentős előrelépést jelentenek.
Irányítsd appal az öntözést!
Az öntözés automatizálása az egyik legnépszerűbb funkció, amikor a kültéri okosításról van szó, hiszen ez az a terület, ahol a legtöbb manuális munkát takaríthatod meg. Nem mindegy azonban, hogyan állsz neki a rendszer kiépítésének. Sokan beleesnek abba a hibába, hogy minden egyes eszközhöz – legyen az a kerti világítás, a kapunyitó vagy éppen az öntözőrendszer – külön-külön applikációt telepítenek a telefonjukra. Ez hamar digitális káoszhoz vezet, és éppen a technológia fő előnyét, az egyszerűséget öli meg.
A valódi kényelmet az integrált platformok hozzák el, ahol egyetlen egységesített felületen láthatod és kezelheted az összes kerti funkciót. Ha központi applikációt használsz több különálló szoftver helyett, elkerülheted a programok közötti folyamatos ugrálást, és sokkal átláthatóbbá válik a vezérlés. Egy ilyen rendszerben az eszközök képesek egymással kommunikálni: például a locsolórendszer csak akkor lép működésbe, ha a robotfűnyíró már dokkolt, vagy a kerti lámpák fényereje automatikusan csökken, amikor az öntözés megkezdődik. A központosított irányítás a kényelmen túl az eszközök közötti szinergia és a könnyű kezelhetőség záloga is. Bár az egy ponton összefutó folyamatok miatt érdemes stabil, professzionális hálózati hátteret kiépíteni, a beállítások finomhangolása és a frissítések így sokkal gyorsabbak, mintha különálló megoldásokkal bajlódnál.
Egyszerűsíti a relaxációt
A manapság egyre népszerűbb kinti szaunák és jacuzzik vezérlése is nagyságrendekkel egyszerűbbé válik, ha egy alkalmazáson keresztül történik. A megfelelő biztonsági rendszerekkel (például a szabványok által előírt szauna-ajtóérzékelőkkel) kiegészítve akár már a munkahelyedről is elindíthatod a szauna vagy a kültéri masszázsmedence felfűtését, így mire hazaérsz, a rendszer már az üzemi hőmérsékleten vár. A hőfok mellett a szivattyúk intenzitását és a fényeket is kényelmesen vezérelheted a telefonodról.
Hogyan tisztítsd a rendszereket?
A medencék vizének tisztántartása sokáig a kerttulajdonosok egyik legnagyobb kihívása volt: folyamatosan méréseket kellett végezni, illetve manuálisan kellett vegyszerezni. A digitális technológiák azonban itt is előrelépést hoztak, hiszen az automatikus öntisztítás és a szenzoros felügyelet drasztikusan lecsökkenti a felhasználói beavatkozás igényét.
A precíziós digitális szenzorok a nap 24 órájában figyelik a pH-szintet és az ORP-értéket (redoxpotenciált), utóbbiból tűpontosan következtetve a fertőtlenítőszerek hatékonyságára, miközben az adatokat valós időben továbbítják a központi egységnek. Ha a rendszer bármilyen eltérést észlel az optimálistól, az automatizált vegyszeradagolók pontosan annyi hatóanyagot engednek a vízbe, amennyi az egyensúly helyreállításához szükséges. A modern rendszerek gyakran egészítik ki a vegyszeres kezelést UV-C fertőtlenítéssel vagy ózongenerátorokkal is, amelyek hatékonyan semlegesítik a kórokozókat, és jelentősen csökkentik a szükséges klór vagy bróm mennyiségét. Ezzel együtt bár az intelligens felügyelet drasztikusan lecsökkenti a teendőket, a maximális higiénia érdekében a rendszeres manuális ellenőrzés és a szűrők tisztítása továbbra is elengedhetetlen.
Segít az energiatakarékosságban is
Az okos megoldások bevezetése hosszú távon jelentős megtakarítást eredményezhet. A digitális felügyelettel elkerülhető a felesleges pazarlás, legyen szó vízről vagy elektromos áramról – az intelligens algoritmusok képesek arra, hogy a rendszereket mindig a legmagasabb hatékonysági fokon üzemeltessék.
A távvezérlés és az automatizáció az alábbi területeken eredményez mérhető költségmegtakarítást:
- Intelligens öntözési ciklusok: A talajnedvesség-érzékelők és az online időjárás-előrejelzések alapján a rendszer csak akkor locsol, ha szükséges. Ha eső várható, az automatika törli az ütemezést, amivel rengeteg vizet takaríthatsz meg.
- Ütemezett fűtés és keringetés: A nagy teljesítményű gépészeti elemek üzemideje okosan összehangolható. A keringetést végző szivattyúk a víz tisztaságához szükséges minimális ciklusokban futnak, míg a medencefűtés – a víz nagy hőtehetetlenségét figyelembe véve – a leginkább költséghatékony időszakokra (például a napelemes termelési csúcsokra vagy a magasabb nappali hőmérsékletre) ütemezhető, elkerülve a felesleges áramfogyasztást.
- Okos világításkezelés: A fényérzékelőkkel és mozgásérzékelőkkel kombinált LED-rendszerek csak sötétedés után, és csak azokon a területeken világítanak, ahol éppen tartózkodsz, minimalizálva az üzemidőt.
- Precíz vegyszerhasználat: Az automatizált adagolás révén nem használsz el több ápolószert a szükségesnél, ami nemcsak a kiadásaidat csökkenti, hanem a környezeti terhelést is mérsékli.
Az ilyen szintű kontroll révén a fenntartási költségek jelentősen mérsékelhetők, miközben a kerti gépészet élettartama is meghosszabbodik az optimalizált terhelésnek köszönhetően.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Okoseszközök
Így alakul a jövő: hét éves a Galaxy kihajtható innovációja
Amikor a Samsung Electronics 2019-ben bemutatta az eredeti Galaxy Foldot, nem csupán egy új okostelefont hozott létre. A vállalat a mobilélmények teljesen új kategóriáját alkotta meg. A képernyő összecsukásával és a hagyományos tervezési elvek elhagyásával a Samsung az egész iparágat arra inspirálta, hogy újragondolják, mire is képes egy mobilkészülék.
Mára ez az innovatív szemlélet gazdag örökséggé érett, amely egy teljes szegmenst meghatározó technológiákat foglal magába. A 2019 óta eltelt években világszerte felhasználók milliói számára nyert új értelmet a kapcsolattartás, a munka és az önkifejezés.
Folyamatos fejlesztések, évről évre
A különleges koncepciótól a széles körben elterjedt termékig vezető út évről évre kitartó innovációt igényelt. Az első bemutatkozást követően a Samsung gyorsan kibővítette kihajthatókészülékeinek kínálatát a Galaxy Z Flip sorozat bevezetésével, amely a nosztalgikus, zsebben hordozható, kagylós kialakítást hozta vissza a modern hétköznapokba. Minden egyes következő generáció tovább feszegette a technológia határait:
- Tartósság: Az olyan mérföldkőnek számító műszaki fejlesztések, mint az Ultra Thin Glass (UTG), felváltották a kezdeti polimer alapú kijelzőket, így prémium minőséget és felhasználói élményt nyújtottak, miközben jelentősen megnövelték a készülékek élettartamát.
- Ellenálló a mindennapokban: A Samsung bevezette az IPX8 vízállóságot a kihajtható készülékekbe, bizonyítva, hogy a különleges kialakítás nem jelenti a mindennapi tartósság feláldozását.
- Forma és a funkció találkozása: A fejlesztések csúcspontja a Flex zsanér lett, egy olyan mérnöki remekmű, amely a készülékeket vékonyabbá, elegánsabbá és ergonomikusabbá tette, mint valaha.
A kihajtható innováció új fejezete
Ami 2019-ben merész kísérletként indult, az mára egy teljesen új, kihajtható eszközökből álló szektorrá bővült. A fejlődés azonban még korántsem ért véget. A Samsung mélyen elkötelezett az innovációk megosztása és új, egyedülálló formatervek létrehozása mellett, így a vállalat a jövőbe tekint.
2026 nyarán egyre izgatottabb várakozás előzi meg a következő generációs Galaxy újítások bemutatását. A Samsung hagyományaihoz hűen továbbra is a kihajtható technológia és a formavilág újabb szintjének megalkotásán dolgozik – ahogyan azt az elmúlt hét évben is tette.
A kihajtható készülékekről és a vállalat legújabb bejelentéseiről további információ a www.samsung.com/hu/news/ weboldalon érhető el.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Gazdaság2 hét ago
Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM
-
Egészség2 hét ago
Mit (t)egyek, hogy jól (l)egyek? – Egészséges étkezés a táplálkozási trendek bűvkörében
-
Okoseszközök2 hét ago
Így alakul a jövő: hét éves a Galaxy kihajtható innovációja
-
Egészség2 hét ago
Hűs menedék vagy látszatmegoldás? – Az irodai munkavégzés láthatatlan nyári veszélyei
-
Gazdaság2 hét ago
Szintet lép a hálózati kapacitás kihasználása – összefogott a Schneider Electric és a Kraken
-
Ipar2 hét ago
Ellenállóbb áramhálózati működés
-
Ipar2 hét ago
24 milliárd forint értékben érkezett kérelem a Kamara mellett működő Teljesítésigazolási Szakértői Szervhez a második negyedévben
-
Tippek1 hét ago
Guruló szabadság: így közlekedjünk bérelt autóval a nyaralás alatt





