Okoseszközök
A generatív mesterséges intelligencia használata
Kína világelső a generatív mesterséges intelligencia (generatív MI) alkalmazásában a Coleman Parkes Research Ltd. globális felmérése alapján.
A SAS vállalat megbízásából készített kutatás megállapítja, hogy a kínai üzleti döntéshozók szerint vállalataik 83%-a használja a technológiát. Ez az arány az Egyesült Királyságban 70%, az Egyesült Államokban 65%, Ausztráliában 63%. Az USA vállalatok ugyanakkor 24%-kal vezetnek a kiforrottság és a generatív MI alapú technológiák teljes körű bevezetése tekintetében, szemben a kínai 19%-kal és az egyesült királyságbeli 11%-kal.
Az MI és a generatív MI globális gazdasági hatása becslések szerint évente 2,6–4,4 billió dollár többletbevételt hozhat a felhasználási esetek teljes skáláján.
A gazdasági következményeket figyelembe véve a SAS és a kutatást végző vállalat 1600 döntéshozót kérdezett meg a legfontosabb globális piacokon. A válaszadók számos iparágban dolgoznak, beleértve a bankszektort, a biztosítást, az állami szektort, az élettudományokat, az egészségügyet, a távközlést, a feldolgozóipart, a kiskereskedelmet, az energia- és közműszolgáltatást, valamint a szakmai szolgáltatásokat. A felmérésben szereplő legkisebb vállalatok 500–999 főt, a legnagyobbak 10 000+ főt foglalkoztatnak.
„Bármely új technológiával kapcsolatban érvényes, hogy a vállalatoknak át kell lépniük egy felfedezési fázison, amely elválasztja a felfokozott elvárásokat a valóságtól, hogy megértsék a valós vállalati megvalósítások összetettségét. A generatív MI-vel elértük ezt a pillanatot”
– állapította meg Bryan Harris, a SAS ügyvezető alelnöke és technológiai igazgatója.
„A felfokozott elvárások csúcspontján túl mostantól a generatív MI célirányos alkalmazása és a megismételhető, megbízható üzleti eredmények elérése a tét.”
A generatív MI teljes körű használata és a vállalati folyamatokba való beépítése tekintetében Észak-Amerika részesedése 20%, az Ázsia-csendes -óceáni térségé 10%, Latin-Amerikáé 8%, Európáé 7%.
A következő régiók vezettek be a generatív MI használatára vonatkozó szabályozást: Ázsia–csendes-óceáni térség: 71%, Észak-Amerika: 63%, Európa: 59%, Latin-Amerika: 52%.
Az Ázsia–csendes-óceáni térség vállalatainak 94%-a rendelkezik dedikált költségvetéssel a jövő évi generatív MI fejlesztések finanszírozására. Európában ez az arány 91%, Észak-Amerikában 89% és Latin-Amerikában 84%.
Az adatok iparági szegmensekre bontva azt mutatják, hogy a banki és a biztosítási szektor számos mutató tekintetében vezet a mesterséges intelligencia napi üzleti műveletekbe történő beépítése terén. A bankszektorban ennek aránya 17%, a távközlésben 15%, a biztosítások területén 11%, az élettudományokban, a szakmai szolgáltatások területén egyaránt 11%, a kiskereskedelemben 10%, az állami szektorban és az egészségügyben csak 9%, míg a feldolgozóiparban 7% valamint az energia és közműszolgáltatásokban 6%.
A következő iparágak jelezték, hogy máris napi szinten és milyen mértékben használják a generatív MI-t:
a távközlésben 29%, a kiskereskedelemben 27%, a bankszektorban 23%, a szakmai szolgáltatások területén 23%, a biztosítások szektorában 22%, az élettudományok területén 19%, az egészségügyben 17%, az energia és a közműszolgáltatásokban 17%, a feldolgozóiparban 16%, az állami szektorban pedig 13%.
Arra kérdésre, hogy mely szervezeti egységek használják, vagy tervezik használni a generatív MI-t, a válaszok megoszlása a következő volt: értékesítés 86%, marketing 85%, információtechnológia 81%, pénzügy 75%, termelés 75%.
A globális felmérés adatai szerint a generatív MI rutinszerű alkalmazásával kapcsolatban a vállalatok előtt álló kihívások listáján az első helyen a világos stratégia hiánya áll.
A felmérésre válaszoló vezetők mindössze 9%-a nyilatkozott úgy, hogy rendkívül tájékozott a generatív mesterséges intelligencia vállalati bevezetésével kapcsolatban. Azon válaszadók közül, akiknek a vállalata már teljes mértékben bevezette a generatív MI-t, csak 25% nyilatkozott úgy, hogy rendkívül jól ismeri a vállalata stratégiáját a generatív MI bevezetésére vonatkozóan. Még a technológiai beruházási döntésekért felelős vezetők sem ismerik kellőképpen az MI-t – azoknál a szervezeteknél sem, amelyek az elfogadási görbe előtt járnak.
Tízből kilenc vezető technológiai döntéshozó összességében elismeri, hogy nem érti teljesen a generatív MI-t és annak az üzleti folyamatokra gyakorolt potenciális hatását. A technológiai vezetők mindössze 36%-a állítja, hogy teljesen képben van.
Ennek ellenére a legtöbb szervezet (75%) azt állítja, hogy a következő pénzügyi évben az MI-be való befektetésre elkülönített költségvetést tervez készíteni.
A SAS legfrissebb híreit kövesse a @SASsoftwareNews oldalát az X-en/Twitteren!
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Okoseszközök
Érkezik Magyarországra az LG vezeték nélküli csúcstévéje, az LG OLED evo M5
Az LG Electronics (LG) bejelentette, hogy világszerte megkezdi legújabb vezeték nélküli OLED TV-szériájának értékesítését.
Az LG OLED evo M5 televízió az LG fejlett valódi vezeték nélküli (True Wireless) technológiáját, illetve a G5 OLED televízió képminőségét és falra simuló kialakítását ötvözi, ezzel pedig kábelmentesen értelmezi újra az otthoni szórakozás élményét.
Az M5 új mércét állít fel a prémium kategóriás vezeték nélküli otthoni szórakoztatás terén. A True Wireless technológia lényege, hogy nincs szükség kábeles kapcsolatra a televízió és a hozzá csatlakoztatott külső készülékek között, köszönhetően az LG saját fejlesztésű, veszteségmentes vezeték nélküli videó- és hangátviteli megoldásának, a Zero Connect Box-nak. Az M5 szakadozásmentes, gördülékeny 4K felbontású képmegjelenítést garantál akár 144 Hz-es képfrissítési rátával és alacsony bemeneti késleltetéssel, azaz a vezetékes kapcsolatnak megfelelő teljesítménnyel büszkélkedhet.
Az M5 kiemelkedő minőségű vezeték nélküli kapcsolatot garantál a bemeneti forrással még a profi játékosok számára is, akiknek különösen fontos a rendkívül gyors válaszidő. Az LG OLED evo sorozat örökségére építve az M széria tagjai is kompatibilisek mind az NVIDIA G-SYNC®, mind az AMD FreeSync™ Premium technológiával, így folyamatos és akadozásmentes játékélményt nyújtanak még gyors tempójú és nagyfelbontású (4K és akár 144Hz) akciójelenetek közben is. Az Intertek is igazolta az M5 által kínált rendkívül gyors, kevesebb mint 0,1 ms-os válaszidejű, pontos, éles és folyamatos játékélményt.
Az M5 tökéletes választást jelent azok számára, akik a prémium játékélmény mellett rendezettebb környezetre is vágynak. A hagyományos tévék hátulján több port található a gyakran használt HDMI-eszközök, például játékkonzolok csatlakoztatásához, így a nézőknek oda kell sétálniuk a készülékhez, hogy bekapcsolják az eszközöket vagy bemenetet váltsanak. Az M5 esetében azonban ezek a portok a Zero Connect Box-on találhatók, így például a konzolokat könnyen elérhető helyre – egy közeli polcra, szekrénybe vagy a kanapé mellé – helyezhetik a felhasználók, a tévé és a szórakoztató eszközök között pedig nincs szükség kábelekre.
Az M5 a házimozi-rajongók számára is kiváló választás, mivel támogatja a Dolby Atmos, Dolby Vision és Filmmaker® Mode technológiákat, így pontosan olyan térbeli hangzással és olyan képi világgal szólalhatnak és jelenhetnek meg a tartalmak, amilyet a rendezők eredetileg elképzeltek. A második generációs α (Alpha) 11 AI processzorral működő készülék az AI Picture Pro segítségével nagyobb színmélységet és részletgazdagságot, az AI Sound Pro pedig magával ragadó 11.1.2 csatornás hangzást kínál. Az LG továbbfejlesztett Brightness Booster Ultimate technológiája a hagyományos OLED modellekhez képest akár háromszorosára is képes növelni a képernyő fényerejét. A televíziók ráadásul automatikusan módosítják a környezeti fényviszonyokhoz mérten a képernyőbeállításokat is. Az M5 megkapta az UL Solutions „Tökéletes Fekete” és „Tökéletes Szín” tanúsítványait, valamint az Intertek 100 százalékos színhűségre és 100 százalékos színmennyiségre vonatkozó tanúsítványait is. A TÜV Rheinland „Tökéletes” minősítése szintén bizonyítja, hogy az M5 még erős nappali fény mellett is képes megőrizni a kép tisztaságát.
Falra simuló kialakításával és kábelmentes megoldásával az LG OLED evo M5 magával ragadó szórakozási élményt nyújt, a vezetékes kapcsolat során megszokott, kompromisszumok nélküli teljesítménnyel.
„Az LG 12 éve vezeti a globális OLED TV piacot, a vezeték nélküli televíziózás terén betöltött szintén vezető szerepünkkel pedig az otthoni szórakozás új korszakát nyitjuk meg”
– mondta Park Hyoung-sei, az LG Média és szórakoztatóelektronika üzletágának elnöke.
„Az OLED evo M5 jól példázza az innováció és a csúcsminőségű otthoni szórakozás iránti elkötelezettségünket.”
Az LG OLED evo M5 világszerte 97, 83, 77 és 65 hüvelykes képernyőméretekben kerül forgalomba. Magyarországon a 65 hüvelykes modellt vásárolhatják meg hamarosan az érdeklődők, amely már most megtekinthető az LG hazai bemutatótermében. A televízióiról további részletek a vállalat angol nyelvű weboldalán olvashatók.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Okoseszközök
A Kingston új formátummal bővíti NV3 PCIe 4.0 NVMe SSD-i választékát
A Kingston Digital Europe Co LLP, a memóriatermékek és technológiai megoldások vezető nemzetközi gyártójának, a Kingston Technology Company, Inc.-nek a flash memóriákra specializálódott társvállalata, a mai napon bejelentette, hogy a korábbi 2280-as modell mellett bevezetett egy új formátumot azon felhasználók számára, akik nagy sebességű, alacsony fogyasztású NVMe-tárhelybővítést szeretnének kompatibilis laptopokhoz és kézi játékkonzolokhoz. Ez a NV3 PCIe 4.0 NVMe M.2 2230 SSD.
A Kingston NV3 PCIe 4.0 NVMe 2230 egy kis méretű, egyoldalas M.2 2230-as (22 x 30 mm) kialakítású SSD, amely a korlátozott tárhellyel rendelkező rendszereknek kínál akár 2 TB-os2 tárhelybővítést. A Gen 4×4 NVMe-vezérlővel felszerelt NV3 2230 akár 6000/5000 MB/s3 olvasási/írási sebességre képes. A használatával kialakított rendszerek sokkal jobban reagálnak, és képesek különböző méretű terhelések kezelésére.
„Örömünkre szolgál, hogy új taggal bővíthetjük NV3 2230 SSD-ink családját, lehetővé téve a felhasználók számára, hogy a készülékek képességeinek javítása mellett a felhasználói élmény tekintetében is szintet léphessenek, legyen szó akár munkáról, akár játékról”
– mondta Tony Hollingsbee, a Kingston EMEA-régiójának SSD-üzletért felelős vezetője, majd hozzátette:
„Az NV3 2230-at a sebesség és a megbízhatóság jellemzi, így egyaránt ideális mindazon alkotók és játékosok számára, akik készen állnak a jobb teljesítményre.”
Az NV3 2230 SSD 500 GB-tól 2 TB-ig terjedő kapacitásban biztosít tárhelyet számos alkalmazás, fájl, játék és egyebek számára. Az NV3-hoz 1 éves, ingyenes Acronis® True Image for Kingston szoftver, valamint a Kingston SSD Manager alkalmazás is jár, amely lehetővé teszi a felhasználók számára a meghajtóállapot és a lemezhasználat figyelését, a meghajtó firmware-jének frissítését és az adatok biztonságos törlését.
További információkért látogass el a kingston.com címre.
Az NV3 PCIe 4.0 NVMe 2230 SSD jellemzői és műszaki adatai:
- Formátum: 2 2230
- Interfész: PCIe 4.0 x4 NVMe
- Kapacitás: 500 GB, 1 TB, 2 TB
- Szekvenciális olvasás/írás:
- 500 GB – 5000/3000 MB/s
- 1 TB – 6000/4000 MB/s
- 2 TB – 6000/5000 MB/s
- NAND: 3D
- Tartósság (írt bájtok összesen):
- 500 GB – 160 TB
- 1 TB – 320 TB
- 2 TB – 640 TB
- Tárolási hőmérséklet: –40 °C ~ 85 °C
- Működési hőmérséklet: 0 °C ~ 70 °C
- Méret: 22 mm x 30 mm x 2,3 mm
- Súly:
- 500 GB – 2,6 g
- 1 TB és 2 TB – 2,8 g
- Üzemen kívüli rezgés: 20 G (20–1000 Hz)
- MTBF: 2 000 000 óra
- Garancia/támogatás: Korlátozott 5 éves garancia ingyenes műszaki támogatással
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Okoseszközök
A magyar önkormányzatok is hamarosan új ügyfélszolgálatot kapnak
Több száz hazai önkormányzat kaphat hamarosan új, AI alapú ügyfélszolgálati munkatársat.
Az új „kollégák” 0-24 órában elérhetők e-mailen és telefonon, 5 másodpercen belül válaszolnak, minden nyelven beszélnek, és miközben olcsóbbak, komoly terheket vesznek le a hivatalban dolgozók válláról.
Világszerte rohamosan terjed az ügyfélszolgálati munka AI alapú kiszolgálása, a felhasználói visszajelzések alapján pedig a válaszok, valamint a kiszolgálás minősége és tempója ezzel lényegesen emelkedett.
„A megfelelően felkészített, önkormányzati AI operátor semmilyen módon nem keverhető össze a már megszokott chatbotokkal”
‒ ismertette az újdonságot Czinger Erik, okos kommunikációs önkormányzati rendszereket üzemeltető Munipolis magyarországi vezetője. Az itthon is több száz önkormányzat által használt rendszer és a fejlesztés Csehországból indult, és alapos kutatás előzte meg. Ennek eredménye szerint az önkormányzatok mintegy 63%-a nem tudja időben megválaszolni a lakosok összes kérdését, ráadásul ezeknek 87%-a olyan információ, amelyet az érdeklődő akár önállóan is megtalálhatna a település honlapján vagy más nyilvános forrásból. Az hivatalban dolgozók a kisebb településeken így átlagosan nagyjából havi két munkanapot (17,3 órát) töltenek el ilyen rutinkérdések megválaszolásával, míg a 10 ezer főnél népesebb városok esetében a válaszadásra fordított idő havi értéke akár több százezer Ft is lehet.
Ehhez képest a most fejlesztett és rohamosan terjedő alkalmazás mindössze néhány tízezer Ft havonta, jellemzően 2-3 hét alatt feltanítható, a lakossági visszajelzések alapján pedig 10 pontból 9,4-et ért el, ami összevethető vagy jobb, mint a korábbi, élőerős megoldások.
Az AI olyan összetett kérdéseket is értelmez és megválaszol, mint pl. „Mennyit kell fizetnem a kutya után, ha 65 éves vagyok és lakótelepi lakásban élek?”, „Miért vágták ki a fát a főtéren?” „Hogy kell beíratni a gyereket az óvodába?” stb. Mindezt filippínó, angol, lényegében bármilyen nyelven, e-mail-ben és „élő” szóban, telefonon is.
Az AI képes az ügyet továbbítani a hivatal megfelelő munkatársához is, miközben nem zavarja a rossz kiejtés vagy helyesírás, és az azonosított sürgős/veszélyes eseteket továbbítja a megfelelő helyre, pl. a rendőrséghez.
Az alkalmazás különösen hasznos nyáron, amikor az eleve létszámhiánnyal küszködő önkormányzatok kapacitásait a szabadságolások tovább szűkítik. A rendszer a hivatali alkalmazottak mentális jólétéhez is hozzájárul. Az leterhelt munkatársaknak megkönnyebbülés, ha nem kell sokadjára válaszolniuk ugyanarra a kérdésre, vagy ha a betelefonáló nem rajtuk, hanem a mindig udvarias AI-n vezeti le az ingerültségét. Csehországban már minden 5. önkormányzat használ valamilyen AI segítséget az ügyfélszolgálati munkához, 5%-uk pedig már egészen összetett ügyintézési feladatokra is használja ezeket ‒ sikerrel.
„A mesterséges intelligencia hatása az önkormányzatok esetében azonnal érzékelhető: az AI hivatalnok olyan feladatokat old meg egy szempillantás alatt, amelyek korábban órákat vagy napokat vettek igénybe. Azonnal működőképes, illeszkedik a település kommunikációs stílusához, és minden válasszal tovább fejlődik”
– tette hozzá a Munipolis hazai vezetője.
Várakozások szerint a rendszer Csehországban öt éven belül lefedi az önkormányzatok és lakosság közötti kommunikáció 80%-át, különösen, hogy a használatához semmilyen különleges informatikai megoldás, vagy szaktudás nem kell.
A Munipolis azt is vizsgálta, hogy a települési hivatalok mit tartanak a legnagyobb előnynek az AI hivatalnokokkal kapcsolatban. Az első helyen toronymagasan az időmegtakarítás végzett (89%) – vagyis az, hogy az alkalmazottak fontosabb feladatokra koncentrálhatnak. Ezt követte az a képesség, hogy munkaidőn kívül is, a nap 24 órájában tud válaszolni (85%).
További előny, hogy a megoldás rendszerezetten gyűjti és vizualizálja, milyen témákkal kapcsolatban érkezik kérdés, mely információk nem világosak, és mik a leginkább problémás ügyek, így a település pontosabb képet kap a helyi lakosok valós igényeiről. Ezek alapján hatékonyabban tervezhet kommunikációt, fejlesztéseket és közszolgáltatásokat.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Szórakozás2 hét ago
A Balaton Park Circuit készen áll a MotoGP-re és a World Superbike-ra
-
Ipar2 hét ago
Rangos elismerést kapott a Hankook a dunaújvárosi Semmelweis-napi ünnepségen
-
Okoseszközök2 hét ago
Indul a Real-Time Text, vagyis a valós idejű szöveg a Telekom hálózatán belül
-
Gazdaság7 nap ago
70 ezres drágulás egy hónap alatt, és más érdekességek a KSH és Használtautó.hu első közös statisztikájából
-
Mozgásban6 nap ago
A Forma–1-es Brit Nagydíjon versenyez Molnár Martin a hétvégén
-
Gazdaság1 hét ago
TIME100: a Huawei a világ legbefolyásosabb vállalatai között
-
Okoseszközök2 hét ago
Mit tud manapság egy érintőceruza?
-
Gazdaság2 hét ago
Másodpercek alatt csap le a mesterséges intelligencia