Connect with us
Hirdetés

Szórakozás

Hatalmasat megy az elektromos gyermekautó

elektromos

A pedálos Moszkvics elektromos hajtású utóda a téli/őszi hónapokat leszámítva folyamatosan slágerterméknek számít az eMAG-nál a pandémia tavalyi kitörése óta.

Az elektromos gyerekautók közül a magyar rendőrautókra hasonlító verzió, a bébitaxik közül pedig egy lábbal hajtható Mercedes a legnépszerűbb.

Az eMAG.hu-n a pandémia kitörése után néhány héttel, tavaly ugrott meg először számottevően a gyermeknek tervezett elektromos kisautók forgalma a kijárási korlátozásokat követően. A vezethető minijárművek a jó idő beköszöntével idén is hasonlóan népszerűek a magyar vásárlók körében.

A gyerek-rendőrautó a legnépszerűbb

Az elektromos kisautók között megtalálható számos valódi márka (például Mercedes, BMW, Jeep, Volvo) hivatalosan licencelt változata. Jelenleg a legnépszerűbb elektromos kisautó az eMAG-on a 27 990 forintos Mappy Nitro Elektromos autó beépített mp3-lejátszóval és led-fényszórókkal, nyitható ajtókkal, de 200 ezer forint körül már háromszemélyes gyerekdzsipet, 350 ezer forint körüli összegért pedig X-osztályú Mercedes-Benz gyerekautó is elérhető.

Ezen kívül a magyar rendőrség és tűzoltóság szolgálati járműveinek festését viselő modellek is nagyon keresettek – ezek 50 ezer forint körüli árért érhetők el, belsejükben akár két gyermek is utazhat egyszerre. A kisautókat kizárólag felnőtt felügyelete mellett lehet használni, aki szükség esetén a csomag részét képező távirányítóval bármikor átveheti a minijármű vezetését, vagy leállíthatja azt. Egy tipikus gyermekautó 3-8 éves korig használható, nagyjából 30 kilogrammos tömegig.

Az átlag vásárló 25 ezer forintot költ elektromos kisautóra

Egy tipikus vásárló idén bruttó 25 ezer forint körüli összeget költött elektromos gyermekautóra az eMAG.hu-n, az eladott játékautók mintegy háromnegyedét közvetlenül az eMAG-tól, negyedét pedig Marketplace-es partnerkereskedőktől rendelték meg.

Az utóbbi egy év során tízezres nagyságrendben eladott gyermekautók csaknem mindegyikét  házhoz szállítással kérték, ami érthető, mert a kisautókat kartondobozba csomagolva, összeszerelést igénylő formában lehet megvenni, amely nagy, így kisebb autóval nem feltétlenül lehet hazavinni.

A termékkategória további sajátossága, hogy a legtöbb játékautót Pest megye mellett Borsod-Abaúj Zemplén megyéből és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből vásárolták az utóbbi egy évben. A budapesti rendelések száma viszont jóval alacsonyabb, a  főváros nem fért be az első tíz megyében. Ez érthető is, hiszen a városi környezetben, lakásban élők nehezebben tudnak otthon raktározni egy gyermekjárművet otthonukban, vidéken nyilván jóval egyszerűbb a játékautó vezetéséhez biztonságos terepet találni.

Ezek a legnépszerűbb lábbal hajtható járművek

Az eMAG-on eladott gyermekautók 97 százaléka elektromos hajtású, és csupán 3 százaléka pedálos, vagy egyéb módon lábbal hajtható. Ha viszont nem csak az autó kivitelű gyermekjárműveket vizsgáljuk, kirajzolódik, hogy továbbra is elég sokan vásárolnak olyan járművet (például bébitaxit, rollert, gokartot), amelyet a gyerekeknek saját erejükkel kell hajtaniuk: ezek részesedése csaknem 20 százalék az összes eladásból. A lábbal hajtós gyerekjárművek között a hangeffektusokra is képes rendőrmotor, illetve lábbal lökdöshető gyerek-Mercedes található a legnépszerűbb modellek között.

Szórakozás

VCT EMEA 2026: a Sony INZONE H9 II lesz a hivatalos fejhallgató

A Sony büszkén jelenti be, hogy partnerségre lépett a VALORANT Champions Tour (VCT) EMEA-val a 2026-os szezonra, amelynek keretében az INZONE H9 II a verseny hivatalos fejhallgatója lesz.

Az INZONE H9 II-t a VCT EMEA 1. és 2. szakaszának játékosai fogják használni, amely kiemelkedő viselési kényelmet biztosít a hosszabb játékmenetek során, miközben optimális hangszigetelést nyújt. A fejhallgató mikrofonja pontosan továbbítja a játékosok hangját, így biztosítva a tiszta hangzású kommunikációt a játék során. A rajongók minden mérkőzés közvetítésénél élvezhetik a kiváló hangminőséget.

A VCT EMEA a globális esport egyik legversenyképesebb regionális sorozata, amely a legjobb csapatokat hozza össze, hogy a legmagasabb szinten mérkőzzenek meg egymással.

Charlie Allen, a Riot Games EMEA kereskedelmi partnerségekért és üzletfejlesztésért felelős igazgatója így nyilatkozott:

„A Sony INZONE a nagy teljesítményű gamer eszközök iránti elkötelezettsége megfelel mind a professzionális játékosok, mind az otthon néző rajongók magas elvárásainak. Az INZONE H9 II-vel a játékosok megkapják a kényelmet és a teljesítményt, amire szükségük van a legjobb formájukban való versenyzéshez, miközben mi minden pillanatban tiszta hangzással közelebb hozzuk a rajongókat a játékhoz.”

Boaster, a Fnatic VALORANT csapat játékosa így nyilatkozott:

„Az elmúlt néhány évben hihetetlen élmény volt segíteni a SONY INZONE fejhallgatók fejlesztésében, és nagyon büszke vagyok arra, amit közösen létrehoztunk! Otthon minden nap használom, és most már a versenyeken is használhatom, számomra ez a tökéletes választás.”

További információ az INZONE H9 II-ről: https://www.sony.hu/gaming-gear/products/inzone-h9-ii


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Szórakozás

AGON PRO AG326UZD2: A 4K OLED gaming új generációja

Az AGON by AOC, a világ vezető gaming monitor márkája1 bemutatja az AGON PRO AG326UZD2 modellt, a márka eddigi legfejlettebb 32 hüvelykes (31,5 hüvelyk – 80 cm) 4K kijelzőjét. A 4. generációs QD-OLED panelen alapuló AG326UZD2 új távlatokat nyit meg az egy monitor által nyújtott teljesítmény terén, legyen szó versenyjátékról, konzoljátékról, tartalomkészítésről vagy filmnézésről.

Generáció ugrás a QD-OLED technológiában

Míg az AG326UD egy 31,5 hüvelykes, UHD felbontású QD-OLED-et mutatott be a játékosoknak, kivételes színpontossággal és 165 Hz-es képfrissítési sebességgel, az AG326UZD2 jelentős előrelépést képvisel. A 4. generációs QD-OLED technológiára való áttérés fényesebb, kifinomultabb panelt eredményez, akár 1000 nites csúcsfényerővel (3% APL), valamint továbbfejlesztett VESA DisplayHDR™ True Black 500 minősítéssel – az előd True Black 400 tanúsításához képest. A gyakorlatilag végtelen kontrasztaránnyal és a QD-OLED technológiának köszönhető tökéletes feketékkel kombinálva az eredmény lélegzetelállító HDR élmény, látványosan több részlettel a világos területeken és erőteljesebb képi hatással.

A képfrissítési ráta 165 Hz-ről 240 Hz-re nő, miközben megmarad a villámgyors, 0,03 ms GtG válaszidő, így az AG326UZD2 nemcsak látványos, hanem valóban versenyképes 4K gaming monitor is. Az Adaptive-Sync és a hivatalos NVIDIA G-SYNC kompatibilitás gondoskodik a sima, szakadásmentes játékmenetről bármilyen képkockasebesség mellett.

Színerőmű kreatív alkotók és filmrajongók számára

Az AG326UZD2 10 bites panelje 1,07 milliárd színt jelenít meg széles színtérrel: 99,7% DCI-P3, 140,7% sRGB és 96,9% Adobe RGB lefedettséggel. Legyen szó fotószerkesztésről, videó színkorrekcióról vagy filmnézésről, a színpontosság és a színmélység a professzionális monitorok szintjét hozza, miközben a gamerek által elvárt gyorsaságot és reakcióidőt is biztosítja.

Az új AntiReflection 3.0 bevonat csökkenti a zavaró tükröződéseket anélkül, hogy a matt kijelzőkre jellemző fátyolos hatást okozna, így megőrzi a QD-OLED panelek élénk és kontrasztos képminőségét. Ennek köszönhetően az AG326UZD2 egyaránt ideális világos nappalikba és sötét gaming környezetbe.

„Gamerként lenyűgöző látni, ahogy az OLED technológia ebbe az új generációba fejlődik. A 4K 240 Hz-cel, a DisplayHDR True Black 500-zal és a továbbfejlesztett Anti-Reflection 3.0-val az élmény élesebb, fényesebb és magával ragadóbb, mint valaha. Ehhez jön még a HDMI 2.1, a DisplayPort 2.1 és a KVM-mel ellátott USB-C, és máris egy valóban kivételes, mindenre felkészített monitort kapunk”

– mondta César Reyes Acosta, az AGON by AOC gaming termékmenedzsere.

Az összes platformra tervezve

Az AG326UZD2 modell igazi all-in-one kijelzőnek készült. A két HDMI 2.1 port támogatja a 4K 120 Hz-et PS5-ön és Xbox Series X vagy S konzolon, míg a DisplayPort 2.1 (UHBR 20) csatlakozás a teljes 4K 240 Hz-et teszi elérhetővé felsőkategóriás gaming PC-k számára. A 65 W teljesítményű USB-C port lehetővé teszi laptop csatlakoztatását és töltését egyetlen kábellel – ideális megoldás a nappali munkavégzés és az esti játék vagy szórakozás közötti váltáshoz.

A monitor USB hubként is működik két USB-A downstream porttal és egy USB-B upstream csatlakozással, míg a beépített KVM kapcsoló és a Multiview (PbP/PiP) funkciók lehetővé teszik két forrás egyidejű vezérlését és megjelenítését – praktikus például streamereknek másodlagos PC-vel, vagy szakembereknek, akik munkahelyi laptop és gaming PC között váltanak.

E-sportra kész kialakítás és ergonómia

Az AG326UZD2 az AGON PRO esport talpával érkezik: alacsony profilú, kompakt és stabil állvány, amely alkalmazkodik a versenyjátékosok különböző billentyűzet- és egérelrendezéseihez. Teljes ergonómiai állíthatóság biztosított: 150 mm-es magasságállítás, döntés (-5°/+23°), forgatás (±16°) és pivot (90° portré mód), valamint 100×100-as VESA kompatibilitás. A beépített 2×8 W-os hangszórók a hétköznapi multimédiás használatot is lefedik.

Az AOC G-Menu szoftver és a képernyőn megjelenő gaming funkciók – például a Frame Counter, a testreszabható Dynamic Dial Point célkereszt és a különböző Game Mode-ok – részletes vezérlést adnak a felhasználók kezébe.

Ahogyan minden AGON PRO OLED monitor, az AG326UZD2 is 3 éves garanciával érkezik, amely az OLED beégésére is kiterjed, biztosítva ezáltal a befektetés hosszú távú megtérülését.

Árak és elérhetőség

Az AGON PRO AG326UZD2 monitor 2026 júniusától lesz elérhető, €999 ajánlott fogyasztói áron.

Az értékesítési volumen tekintetében a 144 Hz+ gaming monitorok terén, IDC Research – Gaming Tracker Q1-Q4 2025


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Szórakozás

Ingyenes VW kiállítás az Allee-ban

Vajon mi a közös a hippikorszak VW Bogarában, a nyolcvanas évek ikonikus Golfjaiban és a jövő e-Golfjában? A technológia és design fejlődésének generációs történetét április 18-án ingyenes VW kiállítás mutatja be az Allee-ban a Teret adunk a generációknak programsorozat részeként.

Az Allee tavaszi programsorozata Teret adunk a generációknak címmel 2026. május 10-ig kiállításokkal, hangkvízzel, fotóautomatával, interaktív élményekkel és zenei programokkal mutatja be, miként inspirálják egymást a különböző generációk.

Április 18-án a bevásárlóközpont átriumában az autógyártás különböző korszakait idézik meg kiállított gyűjtői járművekkel.  A klasszikus VW Bogártól az első és második generációs Golfokon át egészen a modern eGolf VII.-ig, a válogatás közérthetően és látványosan mutatja be, hogyan változott az autó formája, technológiája és karaktere generációról generációra. A CheckEngine szakértői csapatának vezetésével 11 és 18 órakor az érdeklődők mélyebben is megismerkedhetnek a járművek történetével és generációs jelentésével.

Az Inspiráló generációk címmel május 10-ig az átriumban látható kiállítás pedig azt mutatja be, miként hatnak egymásra a különböző korok stílusai és innovációi. A múlt ikonikus tárgyai és a jelen kreatív nézőpontjai együtt mesélik el, hogyan formálják egymást a generációk, és születnek új ötletek a közös inspirációból.

A divat, a technológia, a szabadidő és a gasztronómia területein kirajzolódó párhuzamok rávilágítanak arra, hogy ami egykor innovációnak számított, ma már inspirációs forrásként tér vissza. A tér nemcsak szemlélődésre hív: az interaktív elemek – mint a generációs hangkvíz vagy a különböző korszakok és generációk vizuális világát- és lenyomatát megidéző fotóautomata és íriszfotózás – személyes élménnyé formálják a felismerést, hogy ízlésünk és identitásunk is több generáció lenyomata.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss