Szórakozás

A Cooler Master gamer kapszula minden geek álma

cooler master

A tajvani Cooler Master mostanában nagyon belelendült a gamer termékekbe: csak néhány napja leplezték le a high-tech rezgőmotorokkal felszerelt széküket, most pedig valami annál is extrémebbel kontráztak rá saját magukra.

A legújabb dobásuk az Orb X Game Pod, ami egy minden földi jóval felszerelt kapszula az elvonulásra vágyó játékosok számára.

A 2.1-es hangrendszerrel és RGB -világítással érkező, tojásforma kuckó több ponton is állítható motoros fotele maximális kényelmet biztosít, a látványt pedig akár három 27 hüvelykes, vagy egyetlen 49 hüvelykes monitoron is élvezhetjük. Hogy az összkép letisztult maradjon, a Cooler Master egy rejtett rekeszt alakított ki a PC, vagy a konzol tárolására a kapszula hátsó részében.

A feketében és fehérben is piacra kerülő termék valamelyest hasonlít az Acer korábban bemutatott, Thronos Air nevű állomására, ám a CM megoldása jóval zártabb, futurisztikusabb hatást kelt. Az Orb X egyelőre nem kapott hivatalos árat és megjelenési dátumot, de a gyártó szóvivője a Tom’s Hardvare-nek úgy nyilatkozott, hogy valamikor december környékén lehet esedékes a rajt, 12-14 000 dolláros árcédulával.

Forrás: PCWorld

Szórakozás

Bemutatták a Call Of Duty – Vanguard multiplayer verzióját

call of duty

Elkezdett körvonalazódni, hogy mire számíthatunk az idén érkező, a második világháborúba visszatérő Call of Duty epizódtól.

Hivatalosan is leleplezte a Sledgehammer Games az idén érkező Call of Duty epizód, a Vanguard többjátékos módját. A bemutató alatt olyan újdonságokat is megmutattak a fejlesztők, mint például a tactical destruction, ami egy népszerű FPS mechanikáját ülteti át a CoD világába.

Alább olvashattok minden fontos információt, amire fény derült az esemény alatt.

Pályák

A sorozat történetében a Vanguard az első olyan epizód, ami 20 pályával fog elrajtolni, amik közül mindegyik elérhető lesz az összes platformon, minden játékosnak. Ezek közül 16 az általános multiplayerhez, míg a maradék négy a korábban elérhető tesztből ismert Champion Hillhez készült.

Új játékmód

A Sledgehammer csavart egyet a Hardpoint módon. A Patrol játékmódban ugyanazok a szabályok lesznek, mint elődjében, annyi különbséggel, hogy mostantól az elfoglalandó pont folyamatosan mozgásban marad.

Tactical destruction

Az új mechanika leginkább a Rainbow Six: Siege-ből lehet ismerős. A tactical destruction a Vanguardban lehetővé teszi, hogy egyes pályaelemeket szétromboljuk, hatékonyságunkra azonban kihatással lesz, hogy milyen anyag alkotja azokat és milyen kaliberű fegyverrel próbálkozunk. Ennek köszönhetően alaposan megváltozhat az eddig megszokott gameplay, hiszen jelentősen lecsökkenhet a könnyen biztosítható pozíciók száma, ami még pörgősebb meccseket eredményezhet.

Blindfire

A blindfire szintén egy olyan funkció, ami korábban még nem szerepelt egy Call of Duty játékban sem. Az új mechanika lehetővé teszi, hogy fedezék mögül tüzeljünk, cserébe viszont jóval pontatlanabb lesz a célzásunk.

Nem lesznek frakciók

Éles váltás a korábbi epizódokhoz képest, hogy a Vanguard csapatalapú módjaiban a játékosok által készített fiktív karakterekből alkotják majd hadviselő felek seregeit.

Az új rendszernek köszönhetően választhatunk majd, hogy “milyen intenzitású meccset szeretnénk játszani. Az opciók a következők lesznek:

  • Tactical: Ez a klasszikus 6v6 élményt nyújtja majd.
  • Assault: Kiegyensúlyozott játékmód, amelyben nem lesz folyamatosan darálás, mégis sok célpontot választhatunk majd. A bétában a játékosszám 20 48 fő között lesz.
  • Blitz: A legpörgősebb élmény, ahol valószínűleg sosem lesz időnk az összes töltényünket ellőni.

Így változik a fegyverek testreszabása

A Gunsmith módban mostantól nem korlátozzák, hogy hány kiegészítőt aggatunk a fegyvereinkre, ezért egyes puskákra akár tízet is elbírnak majd. A fejlesztők szerint így több ezer variáció születhet, azonban elmondták, hogy nagyon odafigyelnek az egyensúlyra, vagyis ezek a szabályok később még változhatnak.

Mindenki klántag

Az egész Vanguardot átöleli majd egy klánrendszer, ami konzoltól, generációtól és platformtól függetlenül köti majd össze a játékosokat. Az együtt elért eredményeket, emblémákat és még a battle pass tartalmait is minden csapattag megkapja majd.

Miben nyújt többet PC-n?

A konzolos verziókkal szemben a PC-s kiadásra nem vonatkozik fps-korlát, a billentyűzetkiosztást tetszőlegesen átszabhatjuk, de ugyanígy megváltoztathatjuk a kép mozgását befolyásoló értékeket és a szövegek olvashatóságát is. A fejlesztők állítólag sokat dolgoztak azon, hogy a Vanguardban az input lag is alacsonyabb legyen mint korábban, így reméljük ezzel már nem lesz gond a Vanguardban.

Forrás: Gamestar

Tovább

Szórakozás

Kis méretben is elkészítették Jeff Bezos űrhajóját

jeff bezos

A rakétamodelleket készítő Estes nem mindennapi termékkel állt elő: a Blue Origin New Shepard rakétájának kicsinyített másával, ami 1:66 méretarányt követ.

Ezzel utazott az űrbe július 20-án, az Apollo-11 holdraszállásának 52. évfordulóján Jeff Bezos, az Amazon-birodalom alapítója.

A szerkezet egy az egyben valósághű mása a rakétának, ami azt jelenti, hogy az alakja is olyan, mint egy pénisz – ezzel a hasonlattal rendszerint előjönnek az internezők mémeken és kommenteken keresztül. A YouTube-ra felkerült bemutatóvideó alatt is elkerülhetetlenül felbukkantak az olyan megjegyzések, mint: „a nővérem fiókjában is van már egy ilyen” – szúrta ki a Gizmodo.

A modell képes repülni is, igaz nem az űrig, csak 121 méter magasságig. A kezdők számára kezelhető, szükséges kiegészítőket tartalmazó csomagot az Estes weboldaláról lehet előrendelni 110 dollárért, ami körülbelül nettó 32 ezer forint.

Forrás 24.hu

Tovább

Szórakozás

Itt az új Call Of Duty brutálisan látványos trailerje

call of duty

Egyjátékos módot is kínál a második világháborús Vanguard.

Idén ősszel sem felejt el újabb részt kiadni a Call of Duty játéksorozatából az Activision, a Vanguard alcímű felvonás fejlesztését a Sledgehammer Games vezeti. A 2021-es évjáratú epizód egyjátékos kampánnyal is rendelkezik, négy különböző fronton harcoló karaktert alakítanak majd benne a játékosok, akiknek Hitler halálát követően meg kell akadályozniuk az utódjának felemelkedését. Ebből sejthetően az idei rész története teljesen fiktív, alternatív valóságban bontakozik ki a cselekménye.

Az időnként felettébb abszurd és hatásvadász jeleneteket felvonultató, bombasztikus bemutatkozó trailer alapján a Call of Duty: Vanguard nem fog meglepetést vagy csalódást okozni a széria kedvelői számára. A többjátékos részében húsz térkép lesz elérhető a megjelenésekor, visszatér a népszerű zombimód, az új Champion Hill battle royale játékmódban pedig nyolc csapat küzdhet egymással.

Tovább
Hirdetés Hirdetés
Hirdetés Hirdetés

Friss