Connect with us
Hirdetés

Szórakozás

Ilyen lesz a Star Wars Jedi: Survivor és az is kiderült, mikor jelenik meg

star wars

Star Wars Jedi: Survivor Steam-oldala az EA hivatalos bejelentése előtt élesedett, megerősítve a korábbi pletykákat a márciusi megjelenésről.

Bennfentesek hónapok óta azt állították, hogy a Star Wars Jedi: Survivor valamikor 2023 márciusában fog megjelenni, ezt a megjelenési időszakot az EA-től Andrew Wilson is megerősítette egy múlt havi beszámolóban. Ezután Tom Henderson megszólaltatott olyan forrásokat, akik szerint a Jedi Survivor az idei The Game Awards-on kap hivatalos bejelentést, a várható trailer és a megjelenési dátum pedig a prezentáció 30. percében érkezik.

Na, hát ma ott tartunk hogy rövid időre a Jedi Survivor Steam oldala már élesben is elérhetővé vált. A Steamen feltüntetett megjelenési dátum szerint a játék 2023. március 16-án érkezik. A Deluxe Editionhöz több előrendelői cuccot is adnak, köztük egy Han-Solo-szerű „Scoundrel” ruhát, a Rugged BD-1 kozmetikumot és Han DL-44 Blaster skinjét. Van még a Rebel Hero ruha is, amely úgy tűnik, Luke Skywalker kinézete alapján készült, beleértve egy R2-D2 BD-1 skint és egyedi fénykardot. A Standard Editiont előrendelve megkapod a Hermit (Remete) kozmetikai készletet, amelyet egyértelműen a közelmúltbeli Obi-Wan-sorozat ihletett.

Forrás: PCGURU


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Szórakozás

Az LG Electronics bejelentette az „LG Gaming Portalhoz tervezve” kontroller-tanúsítási programot

Az LG és a Razer a CES 2026-on mutatják be a világ első ultraalacsony késleltetésű Bluetooth-kontrollerét, amely új mércét állít a felhőalapú játékteljesítményben.

Az LG Electronics (LG) és a Razer™ – a gamerek körében világszerte vezető lifestyle márka – a CES® 2026-on mutatta be az LG okostévékhez készült új Razer Wolverine V3 Bluetooth® kontrollert. Az eszköz az első tanúsított kontroller az újonnan bevezetett „LG Gaming Portalhoz tervezve” (Designed for LG Gaming Portal) tanúsítási programban, egyúttal pedig a világ leggyorsabb gaming kontrollere.

A felhőalapú játékok teljesítményében komoly ugrást hozó új kontroller a világon elsőként alkalmaz rendkívül alacsony késleltetéssel rendelkező Bluetooth-kapcsolatot, integrált TV-vezérlést és professzionális funkciókat a zökkenőmentes, vezeték nélküli játékélmény érdekében az LG webOS-szel rendelkező televíziókon. A kontroller 3 ms alatti válaszidővel rendelkezik.

Az „LG Gaming Portalhoz tervezve” (Designed for LG Gaming Portal) az LG frissen indított tanúsítási programja, amelynek célja az optimális játékélmény megteremtése a gaming eszközöket – például kontrollereket – használó játékosok számára. Ezt pedig kisebb késleltetési idővel, stabilabb kapcsolódással és fejlettebb kompatibilitással éri el.

Az LG televíziókat gaming szempontból is a legjobbak között tartják számon: a vállalat válogatott 2025-ös OLED TV-modelljei* a világon elsőként támogatják a csúcskategóriás 4K 120 Hz HDR felhőalapú játékot a GeForce Now-on keresztül.

„Büszkén mutatjuk be a Wolverine V3 Bluetooth-t, az első LG Gaming Portal által tanúsított kontrollert”

– mondja Chris Jo, az LG média és szórakoztatóelektronikai megoldások üzletágának webOS platformért felelős vezetője.

„Az új kontroller lehetővé teszi a játékosok számára, hogy a gyors reakcióidőt és a határozott irányítást kihasználva lépést tudjanak tartani a pörgős akcióval és nagy győzelmeket arathassanak az LG Gaming Portalon keresztül.”

A CES 2026 látogatói megtekinthetik a kontroller bemutatóját a The Preview, valamint az LG és a Razer standjainál is. Naprakész információkért az LG CES-en tett bejelentéseiről látogasson el a vállalat hivatalos weboldalára vagy az LG Global YouTube-csatornára.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Szórakozás

Világjáró gyerekdalok – az Eszterhéj Műhely első, családoknak szóló lemeze

Morvaországtól a Kárpát-medencén át a Balkánig – a Világjáró Gyerekdalok című lemez Kelet-Közép-Európa zenei világán kalauzolja át a családokat.

A vadiúj album egy különleges koncerten mutatkozik be január 24-én, a Magyar Zene Házában.

A lemezen szereplő dalok összeállításakor az volt a cél, hogy ne csupán a gyerekek, hanem az egész család örömét lelje a zenében, a felnőttek számára is izgalmas élmény legyen meghallgatni a játékos dalösszeállításokat. Az elmúlt öt évben több határontúli magyar közösségben is megfordult az Eszterhéj Műhely, Karát Eszter énekes és Fekete Krisztián zenész (cimbalom, citera, brácsa): Kárpátalján, Felvidéken és a prágai magyar diaszpórában is tevékenykedtek Petőfi, majd Kőrösi ösztöndíjasokként.

„A külföldön szerzett tapasztalataink a zenénkben is megmutatkozik: például a szomszédos szláv népek zenéjével is ekkor kerültünk közelebbi kapcsolatba. A magyar népzene és táncházmozgalom világából érkezve nagyon izgalmas volt számunkra felfedezni konkrét dallampárhuzamokat a cseh és a magyar folklórban.”

– vallja magáról a páros –

„Legfőbb inspirációnk természetesen a Kárpát-medence népeinek zenéje, amely az elmúlt évszázadokban organikusan élt együtt és hatott egymásra. Felfedeztük például az archaikus klezmer muzsikát az erdélyi népzenében, vagy a többszólamú éneklést a magyar és a szlovák asszonyok énekében, sírültünk szerb koló-ra, ellestük a szájbőgőzés tudományát cigányzenészektől… Ezek a tapasztalatok mind-mind érlelték bennünk azt a zenei világot, amelyet a dalainkban közvetítünk. Rajongunk a kelet-közép-európai régió népeinek zenéjéért, számunkra ez jelenti az otthonos, ismerős zenei közeget, nem kizárólag a magyar népzene.” 

Ez a zenei világ találkozott a pedagógiával a Világjáró gyerekdalok című lemezünkön, melynek központi hangszere a térségben népszerű cimbalom, amely a kultúrák közötti kapcsolatot szimbolizálja. Az album célja, hogy közelebb hozza a gyerekekhez a világzenét, hogy az ne csak a felnőtteké legyen. Az Eszterhéj csapata szinte darabjaira szedte a gyerekdalokat, és úgy kísérletezett, játszott velük az egyes összeállítások megkomponálásakor, mint ahogyan egy kisgyermek játszik, épít, felfedez. A dalok autentikus zenei tálalásban szólalnak meg, rengeteg nyelvi és zenei játékkal fűszerezve, abszolút gyermekközpontú módon. A lemez zenei rendezője nem más, mint Balogh Kálmán Kossuth-díjas cimbalomművész.

Érdekességek a Világjáró Gyermekdalok lemezről:

Táncol a jegenyefa – görög gyermekdalok

Weöres Sándor magyar szövegeivel és eredeti nyelven is megszólalnak a dalok ebben az összeállításban. Varga Veronika énekesnő, a balkán és görög zene avatott előadója segített, hogy hitelesen szólaljon meg az összeállítás. Veronika vokál szólamot is énekel a felvételen. Krisztián a cimbalmon pedig a görög santouri hangzását idézi meg.

Morva csalimese

A vokális többszólamúság a lemez védjegye, ennek egyik ékes példája a Morva csalimese, amelyen a Cheeky világzenei kamarakórus működött közre. A szláv Morena a szalmából készült kiszebáb neve. Morena a telet, a betegséget, a böjtöt személyesítette meg, megsemmisítése a böjti időszak lezárását, a betegségek és a tél elűzését szimbolizálta. A lemezen szereplő dalösszeállításban a „Volt egyszer egy ember…” kezdetű magyar csalimesét állítottuk párhuzamba a szláv többszólamú dalokkal.

Tik, lúd, libabegy – cigány gyermekdalok

A cigány népzene különleges helyet foglal el a szívünkben. A lemezen szerettük volna a lehető legautentikusabban előadni a dalokat, ezért a kanna-ének-vokál szólamkiosztás mellett döntöttünk. Nagy örömünkre Daróczi Ágnes szövegeit és gyűjtését felhasználhattuk a felvételhez, amelynek eredményeként egy nagyon játékos, roma-gasztrofolk összeállítás született. A Tik, lúd, libabegy című dalunkban a finom ételeké a főszerep – pikánsan, színesen tálalva, akárcsak a hagyományos roma kultúrában!

A lemezen továbbá a következő népek dalai szólalnak meg magyarul és eredeti nyelven, hangzásban: szerb, román, jiddis.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Szórakozás

Minden eddiginél többet neteztek és streameltek az év utolsó hónapjában

Jelentősen meghaladta a Magyar Telekom decemberi vezetékes- és mobilinternet forgalma az előző év azonos időszakát.

A növekedést a Magenta Moments kalendárium kedvezményei, a korlátlan mobilnet-ajánlatok és a november végén meghirdetett 3 hónapos díjmentes Disney+ előfizetés is fokozták. Az ünnepi időszakon kívül az év során több kiemelkedő gaming- és sportesemény, valamint új sorozatévad is hozzájárult a forgalmi csúcsokhoz.

 A Magyar Telekom ügyfelei 2025 decemberében minden eddiginél aktívabban neteztek és streameltek. A vezetékes internetforgalom mintegy negyedével, a mobilinternet-forgalom pedig az előző évhez képest mintegy 18%-kal emelkedett az év utolsó hónapjában, különösen az ünnepi időszakban. A növekedéshez hozzájárultak a Magenta Moments kalendárium napi meglepetései – köztük korlátlan adatforgalom, díjmentes hívások, készülékkedvezmények –, valamint a november végén meghirdetett három hónapos díjmentes Disney+ előfizetés, amely tovább bővítette az elérhető legnépszerűbb streamingplatformok sorát a Telekom kínálatában. A Telekom ügyfelei így már több mint egy tucat streamingplatformot is igénybe vehetnek egy helyen, egyszerű ügyintézéssel. Ezek az év végével egyre népszerűbbek: december közepétől a szabadságolások megkezdésével tartósan magas szinten maradt a streaming platformok felől érkező forgalom.

„Az idei ünnepi időszakban a digitális tuning mellett az emberi kapcsolatok is középpontba kerültek – a Magenta Moments kalendárium kedvezményei és a Disney+ bevezetése mind azt szolgálták, hogy ügyfeleink minőségi időt tölthessenek együtt. Büszkék vagyunk arra, hogy termékeink és szolgáltatásaink ma már digitális élményként a közös ünneplés fontos részei”

– hangsúlyozta Pereszlényi Zoltán, a Magyar Telekom kereskedelmi vezérigazgató-helyettese.

Az ünnepi időszakon kívül is akadtak olyan időszakok az év során, amikor egy-egy esemény miatt jelentősen megugrott a szolgáltatások igénybevétele:

  • Streaming terén jelentős ugrást hozott a várva várt Stranger Things 5. évadának megjelenése: a premier hetében a Netflix felől érkező vezetékes adatforgalom közel negyedével nőtt egy átlagos héthez képest, a karácsonykor bemutatott újabb részek forgalma pedig a korábbi csúcsokhoz viszonyítva is közel 50%-os növekedést eredményezett.
  • Vezetékes internet esetében idén is az online játékok megjelenése és frissítése, különösen a november 1-jén rendezett Fortnite Live event generált kiugró adatforgalmat, továbbá a Fortnite az év végén is hódított: a december 18-i Winterfestbe is sokan bekapcsolódtak.
  • A TV szolgáltatás esetében a magyar fociválogatott világbajnoki selejtezői – a Portugália (szeptember 9.) és Írország (november 16.) elleni mérkőzések – okozták a legnagyobb forgalmakat, emellett a Forma–1 közvetítései, különösen a szezonzáró futam, szintén kiemelt népszerűségnek örvendtek.

További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss