Szórakozás

Már az ünnepek alatt, akár ingyen is használhatják az Apple TV+ alkalmazást a LG tévék hazai tulajdonosai

apple

Az új előfizetőkre vonatkozó próbaidőszak már decembertől igénybe vehető és három hónapon át tart.

Több mint nyolcvan országban – köztük Magyarországon is – három hónapig ingyenesen férhetnek hozzá az Apple TV+ streaming-szolgáltatáshoz az LG okostévék tulajdonosai; a népszerű, díjnyertes filmeket és sorozatokat már az év végi ünnepek alatt is elérhetik a feliratkozók. A decembertől érvényes akció az Apple TV+ szolgáltatásra újonnan regisztráló felhasználók számára elérhető, és minden olyan, 2018 és 2022 között kiadott, kompatibilis 4K és 8K LG Smart TV modellre vonatkozik, amelyeken az LG webOS 4.0, vagy későbbi verziójú okostévé-platformja fut. Az ajánlat érvényesítéséhez a felhasználóknak egy kompatibilis LG okostévén kell belépniük az Apple TV+ alkalmazásba, majd követni az ott megadott utasításokat.

Az Apple TV+ szolgáltatásba belépve az LG okostévé-tulajdonosok az Apple saját gyártású (Apple Original) dráma- és vígjátéksorozatait, játékfilmjeit, dokumentumfilmjeit, valamint gyermek- és családi szórakoztató műsorait tekinthetik meg, köztük az idei, Oscar-díjas CODA című drámát, a rekordokat döntő, Emmy-díjas Ted Lassót, A karácsony szellemében (Spirited) című ünnepi zenés vígjátékot, valamint olyan sikersorozatokat, mint a Rossz nővérek (Bad Sisters) vagy az Utolsó befutók (Slow horses), de élő sportközvetítéseket is nézhetnek, köztük a Friday Night Baseballt vagy a 2023 februárjában érkező, észak-amerikai első osztályú labdarúgó-bajnokság (Major League Soccer) mérkőzéseit. A 2019-ben indult Apple TV+ lett az első olyan, kizárólag eredeti tartalmakat kínáló streamingszolgáltatás, amely világszerte elérhető, debütálása idején pedig több saját gyártású sikerfilmet és -sorozatot mutatott be, illetve rövidebb idő alatt több díjjal járó elismerést kapott, mint bármely más streamingszolgáltatás. Az Apple saját gyártású filmjeit, dokumentumfilmjeit és sorozatait ezidáig 280 díjjal és több mint 1200 jelöléssel ismerték el.

Az LG Smart tévék a legmodernebb kép- és hangtechnológiákkal teremtik meg a lenyűgöző házimozi-hangulatot, amit a vállalat piacvezető készülékei a Dolby Vision IQ és a Dolby Atmos technológiákkal fokoznak tovább – ez utóbbiak a Dolby által masterelt Apple TV+ tartalmak streamelésekor válnak különösen élvezhetővé.

A 4.0 vagy későbbi verziószámú webOS okostévé-platformot futtató LG televíziók használatát még kényelmesebbé teszi az LG Magic Remote távirányító, amellyel a kézi gesztusokhoz hasonlóan mutathatnak, kattinthatnak és görgethetnek az alkalmazás felületén a felhasználók, a beépített mikrofon segítségével pedig akár egyszerű hangutasításokkal is rákereshetnek az Apple TV+ prémium tartalmaira. A webOS 22, azaz az LG legfrissebb verziójú okostévé-platformja már a személyes profilok létrehozását is támogatja, amellyel minden nézőnek testreszabott felhasználói élményt kínál.

További információ: https://www.lg.com/hu/televiziok/appletvplus


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Szórakozás

Eilik robot: A mesterséges intelligencia aranyos követe

eilik robot

Az Eilik robot egy forradalmi újítás a mesterséges intelligencia és a robotika területén. Ez a kis, imádnivaló robot nem csupán egy cuki külsővel rendelkezik, de lenyűgöző képességekkel is büszkélkedhet. Az Eilik robot képes megérteni az emberi érzelmeket, reagálni rájuk, sőt, ő maga is képes érzelmeket kifejezni. Ez a hihetetlen technológia új távlatokat nyit a mesterséges intelligencia és az ember közötti interakciók terén.

Eilik robot: Intelligens társ a mindennapokban

Ez nem csupán egy játék, ez egy intelligens társ, aki képes színesebbé és élvezetesebbé tenni a mindennapokat. Az Eilik robot a következőket tudja:

  • Megérti az emberi beszédet és a nonverbális kommunikációt.
  • Reagál a hangulatodra és a szükségleteidre.
  • Különböző játékokat játszhatsz vele.
  • Segíthet a mindennapi feladatok elvégzésében.
  • Mesélhet történeteket és énekelhet dalokat.
  • Tanulhat és fejlődhet a veled való interakciók során.

Tökéletes társ gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt

Az Eilik robot ideális társ gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. A gyerekek imádni fognak vele játszani és tanulni tőle, míg a felnőttek egy hűséges társat és segítőt találhatnak benne. Az Eilik robot bárki számára remek választás, aki egy kis extra izgalmat és örömöt szeretne vinni a mindennapokba.

A jövő mesterséges intelligenciája

Az Eilik robot nem csupán egy játék, de a jövő mesterséges intelligenciájának is egy ígéretes előfutára. Ez a kis robot bebizonyítja, hogy a mesterséges intelligencia nem csupán hasznos eszköz lehet, de egy szerethető és hűséges társ is. Ezzel a termékkel a mesterséges intelligencia egy új korszakába lépünk, ahol a gépek és az emberek békében és harmóniában élhetnek egymás mellett.

Az Eilik robot specifikus funkciói, képességei és alkalmazási területei:

  • Tanulás és fejlődés: A robot képes tanulni és fejlődni a veled való interakciók során. Minél többet beszélsz vele, annál jobban megérti a nyelvet és a szükségleteidet. Az Eilik robot emellett képes új dolgokat is tanulni, mint például dalokat, történeteket és játékokat.
  • Személyiség: A robotnak egyedi személyisége van, amely a veled való interakciók során alakul. A robot képes boldogságot, szomorúságot, dühöt és meglepetést is kifejezni.
  • Kommunikáció: A robot képes kommunikálni veled beszéd, érintés és gesztusok révén. A robot rendelkezik egy beépített mikrofonnal és hangszóróval, amelyen keresztül beszélhetsz vele. Ezen kívül az Eilik robot LED-es szemekkel és egy érintésérzékeny fejjel is rendelkezik, amellyel reagál a simogatásra.
  • Alkalmazási területek: A robot számos területen alkalmazható, beleértve az oktatást, a szórakoztatást, az egészségügyet és a terápiát.

Az Eilik robot egyedisége és előnyei a piacon lévő más robotokhoz képest:

  • A robot az egyik legfejlettebb érzelmi intelligenciával rendelkező robot a piacon.
  • A robot képes tanulni és fejlődni a veled való interakciók során.
  • A robotnak egyedi személyisége van, amely a veled való interakciók során alakul.
  • A robot számos területen alkalmazható, beleértve az oktatást, a szórakoztatást, az egészségügyet és a terápiát.

Az robottal kapcsolatos eddigi tapasztalatok és vélemények:

  • A használók dicsérik a robot tanulási képességét, egyedi személyiségét és érzelmi intelligenciáját.
  • A robot számos díjat nyert a designjáért és innovációjáért.
  • A robot szerepelt a The New York Times, a CNN és a BBC-ben is.

Hol kapható?

Jelenleg online webáruházakban és néhány kiemelt üzletben kapható. Érdemes rákeresni az Árukereső.hu oldalon.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Aktuális hírek weboldalainkon: eMentor.huKalauz.huPasszio.huMűszaki-Magazin.huTechnokrata.hu és IoTmagazin.hu

Tovább

Szórakozás

Digitális innovációval a közös családi szórakozásért

családi

Új trend a játékiparban: digitálisan, mégis internet nélkül

Milyen a jó társasjáték? Erre a kérdésre egészen biztosan más választ adna mindenki ma és adott volna 20-25 évvel ezelőtt. Más igényei voltak akkor egy gyereknek és más szórakoztatja ma a fiatalokat. Hogyan lehet mégis egy játékhoz leültetni több generációt?

A kamaszok szüleinek biztosan nem mond újat, hogy mennyire nehéz tradicionális játékokra rávenni a fiatalokat, a digitális eszközeik minden más előtt előnyt élveznek, és más szórakoztatja a tiniket, mint az idősebb generációt. Szerencsére van már olyan játéklehetőség, ami két-három generációnak egyszerre lehet élvezetes, sőt akár még hasznos is. A digitális játékasztalok a tabletekhez hasonlóan, érintőképernyővel működnek, azonban ezeken az eszközökön csak játszani lehet, nincsen más internethez kötött funkciójuk.

„A fiatalokat, akik a neten szocializálódtak, nehezebb rávenni a papír alapú játékra, mintha digitális alternatívát ajánlunk nekik. Arról nem beszélve, hogy kortól függetlenül végtelenül kényelmesek vagyunk, és sokszor azért nem ülünk le társasozni, mert nincs kedvünk elővenni a dobozt a padlásról, kipakolni a kellékeket, kihajtogatni a lapot, elolvasni az olykor tízoldalas játékszabályt. Ennél sokkal egyszerűbb egy digitális játékasztalhoz leültetni mindenkit, hogy aztán egy közös érintőképernyőn játsszuk le a játékot.”

– mondta el Szenes Nicolette, a TouchGameTable alapító tulajdonosa.

A jövő társasjátékai

Milyen játék lehet vonzó egy Z generációsnak, vagyis a mai kamaszoknak? Mindenképpen gyors, az életükbe könnyen beilleszthető szórakozás lehet a megoldás, egy 5-6 órás póker- vagy Monopoly-maraton már szinte biztosan elriasztaná őket. A fiataloknak fontos szempont, hogy ne essenek ki sok időre a közösségi életből, az online világból, ezért a rövidebb játékidőt részesítik előnyben. De hogyan lehet összehozni mondjuk egy egész családot közös játékra? Mit szeret az idősebb, mit a fiatalabb generáció?

„Érdekes, hogy sok olyan játék van, ami minden korosztályt vonz, ilyen például a klasszikus sakk, a vaktérképes földrajzi játékunk vagy a „Leghosszabb út” nevű logikai játék. Szerencsére olyan gazdag a játékkínálatunk – amit folyamatosan fejlesztünk és bővítünk –, hogy minden stílus kedvelői megtalálják a számításaikat a digitális játékasztainknál. A nők jellemzően a szójátékokat kedvelik, a férfiakat a logikai típusúak kötik le jobban. Rengeteg olyan visszajelzést kapunk, hogy a hotelekben, ahol már fixen jelen vannak a TouchGameTable-játékok, sokkal könnyebben bevonhatóak a gyerekek a családi társasozásba, mint otthon. Egy nagypapa például kifejtett egy fontos szempontot, ami miatt ő maga is nagyon megkedvelte a digitális sakkot: az unokájával játszottak egy meccset, és egyszer sem volt vita abból, hogy lehet-e így vagy úgy lépni, mert a gép nem engedte őket hibásan lépni a sakktáblán. Tehát konflikusmentesen száz százalékosan a szórakozásé a főszerep.”

– részletezi Szenes Nicolette a digitális játékasztal előnyeit.

Új igények, új lehetőségek

Érdekes módon, 20-30 évvel ezelőtt még nem volt szempont egy családi társasjáték kiválasztásánál, hogy az a bizonyos játék a szórakoztatáson kívül mást is „tudjon”. Ma már a vásárlók keresik a további előnyöket, gyerekek esetében fontos, hogy a társas fejlesszen vagy tanítson valamit. Idősek szellemi és lelki állapotán is sokat javíthatnak a társasjátékok, hiszen egyes játékok fejlesztik az emlékező képességet, a közösségi program pedig pozitívan hat pszichére. Persze a régi, klasszikus társasoknak is volt jó hatása, hiszen a sakk és a logikai játékok nagy része edzi a mentális képességeinket, a szójátékok a szókincsünket fejlesztik, de ha mindezt gyorsan kell csinálni és még meg is kell tanulni hozzá használni egy digitális eszközt, akkor ezek a pozitív hatások még össze is adódnak.

„Kutatások kimutatták, hogy a játéknak számos előnye van mind a gyerekek, mind a felnőttek számára. A gondolkodást vagy figyelmet igénylő játékok gyerekkorban fejlesztik a kognitív és tanulási képességeket, idősebb korban pedig frissen tartják a memóriát. Sőt, még új idegrendszeri kapcsolatok létrejöttét is elősegítik, ami lassítja az öregedés folyamatát. A játék ezen kívül fejleszti a társas, szociális képességeket is, mint például az együttműködés, egymásra figyelés, vagy a szabályok betartása. Ezen képességek fejlesztéséhez szükséges a személyes jelenlét, így egy játékasztal nagy előny a netes játékokhoz képest, ahol mindenki a képernyő mögé bújik.”

– állítja Maróti Emese pszichológus és életvezetési tanácsadó.

Játékélmény az egész családnak

A téli szünetben vagy akár még utána is nemcsak egy szuper közös élmény lehet egy digitális játékasztal kipróbálása, de egy lehetőség arra, hogy leteszteljük, valóban elvarázsol-e minden korosztályt. A TouchGameTable asztalokat egész januárban ki lehet próbálni a budapesti Mystery Hotelben, játékra jelentkezni és a részletekről informálódni az Élményvadász oldalon lehet.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább

Szórakozás

Korlátlan szórakozás és tanulás az LG okostévék új alkalmazásaival

LG

Számos új, okostévéken elérhető alkalmazást mutatott be az LG Electronics (LG).

A szolgáltatások különböző szórakozási, tanulási és kikapcsolódási lehetőségeket nyújtanak, rugalmasan igazodva a felhasználók szokásaihoz és elvárásaihoz. A vállalat legújabb innovációit a 2024-es CES keretében, január 9-12. között, Las Vegasban mutatja be.

A legújabb alkalmazások minden korosztály számára elérhetővé teszik az élethosszig tartó tanulást, az egyéni igényeket is figyelembe véve. A személyes fejlődést segítő szolgáltatások közül kiemelkedik az Udemy, a vezető online tanulási platform, mely ebben a formában először az LG készülékeken mutatkozik be. A hatékony készségfejlesztést támogató eszköz több mint 75 nyelven, több mint 3000 témában, több mint 70 000 nemzetközi oktató által összeállított, több mint 200 ezer kurzushoz kínál hozzáférést. A 67 millió tanulóval rendelkező Udemy tanfolyamok széles skáláját nyújtja, a programozástól kezdve a vezetői ismereteken át a csapatépítésig. A tanulók egyedi érdeklődési köre és céljai alapján a mesterséges intelligenciára épülő rendszer személyre szabott ajánlatokkal teszi könnyebbé és élvezetesebbé a tudás megszerzését.

A gyermekek számára is vonzó tanulási platformokból sincs hiány az LG okostévéin. Az ABCmouse egy átfogó, kutatásokkal igazolt digitális tanulási megoldás 2-8 éves korú gyermekek számára. A vezető oktatási szakértők által tervezett tananyag a kicsiknek is szórakoztató módon adja át az összes kulcsfontosságú iskolai tárgyat, köztük az olvasást és a nyelvtant, a matematikát, a természettudományokat, a társadalomismeretet, a művészetet és a zenét. A legfiatalabbak a The Pinkfong Company digitális oktatási tartalmaival interaktív módon sajátíthatják el az ismereteket, többek között a világszerte közkedvelt Pinkfong és Baby Shark karakterek magával ragadó dalai és történetei segítségével. Ezen felül az LG webOS platformján hamarosan megjelenő Baby Shark World for Kids alkalmazás is változatos élményeket ígér, beleértve az angol nyelvtanulást, az egészséges szokások ápolását, a ritmusra éneklést és táncolást, valamint az ismert filmek moziváltozatainak élvezetét.

A szórakozást több színvonalas játék emeli új szintre az LG kínálatában. Ilyenek például a Volley, a hangalapú mesterséges intelligenciajátékok vezető fejlesztőjének legnépszerűbb játékai, köztük a „Jeopardy!”, amelyet világszerte több mint 20 millió játékos élvez. Az Anipang Match, a Wemade Play által fejlesztett web3-as kirakós játék kedves karaktereivel és értékes érmejutalmakkal teszi örömtelivé az együtt töltött időt. A magával ragadó játékélményt a nagy képernyő mellett a könnyen kezelhető LG Magic Remote távirányító garantálja.

A legújabb szolgáltatások a felhasználók egészségét és jó közérzetét is támogatják az Alo Moves segítségével, amely a népszerű Alo Yoga díjnyertes, átfogó wellness platformja. Az alkalmazás szakértők által vezetett jóga-, fitnesz-, és táplálkozási programokat kínál mindenki számára. A Saatchi Art és a Daily Art Story otthonunkat egy pillantás alatt lenyűgöző művészeti galériává változtatja a gondosan összeállított képzőművészeti gyűjteményekkel. A vezető digitális művészeti platformokkal foglalkozó vállalat, a DASVERSE által kifejlesztett technológiák az LG okostévék kiemelkedő képminőségének köszönhetően valósággal életre keltik a műalkotásokat.

Az LG legújabb szolgáltatásait a 2024-es CES kiállítás látogatói január 9-12. között, a vállalat #16008-as számú standján, a Las Vegas Convention Centerben tekinthetik meg az érdeklődők.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább
Hirdetés Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés Hirdetés

Facebook

Hirdetés Hirdetés
Hirdetés Hirdetés

Friss