Connect with us
Hirdetés

Szórakozás

Gisèle Vienne, a világszerte elismert francia koreográfus Budapestre látogat – EXTRA LIFE a Trafóban!

Május 7-én és 8-án a Trafó Kortárs Művészetek Házában a budapesti közönség előtt is bemutatásra kerül Gisèle Vienne EXTRA LIFE című előadása.

Vienne a kortárs európai színház egyik legkiemelkedőbb alkotója – meghívása óriási hiánypótlás, eddig egyetlen alkalommal, 17 évvel ezelőtt volt látható budapesti színpadon. A darabban Adèle Haenel, Cannes-ban is díjazott színésznő is szerepel, akit a hazai közönség többek között a Portré a lángoló fiatal lányról című filmből ismerhet. 

Az EXTRA LIFE egy intim történetet mesél el testek, zene és fény hipnotikusan pontos összhangjában. Vienne mestere az immerzív vizuális téralkotásnak: fotóit és installációit olyan múzeumok állítják ki, mint a New York-i Whitney Museum of American Art, a párizsi Centre Pompidou, vagy a genfi Centre d’Art Contemporain, míg előadásait olyan neves fesztiválok tűzik műsorra, mint a bécsi Wiener Festwochen vagy az Avignoni Fesztivál.

A cselekmény két testvér húsz év utáni újratalálkozását meséli el egy esti buli végén, akik azóta nem beszéltek egymással, hogy egy trauma tönkretette a gyerekkori szoros kapcsolatukat. Rádöbbennek, hogy lehetne másképp, Gisèle Vienne pedig elemeire szedve tárja elénk ennek a felismerésnek az egyszerre összekapcsolódó ezer arcát: a múltat, az emlékbetöréseket, a jelent, jövő előérzetét és a gyógyuláshoz szükséges képzelőerőt.

Az EXTRA LIFE egy lehetséges új élet ígérete, amelyben nemcsak a kimondás, a megosztás, hanem a feldolgozás és a gyógyulás is lehetségessé válik. A színpadon tárgyal olyan kérdéseket, amelyek a mai magyar társadalmi-politikai helyzetben, például a gyermekvédelemben kimondottan aktuális jelentőséggel bírnak.

Az előadók táncosok és színészek egyben, akiken keresztül az érzéki tapasztalás gondolatokká és szavakká formálódik. Adèle Haenel 2018 óta Gisèle Vienne egyik meghatározó alkotótársa, Katia Petrowick és Theo Livesey táncos hátterűek, akik számos neves koreográfussal és rendezővel dolgoztak együtt, mielőtt csatlakoztak Vienne társulatához. Hármuk előadását hangsúlyozza Caterina Barbieri zenéje, Adrien Michel hangtervezése és Yves Godin lélegzetelállító immerzív lézerfény-színpada.

A francia-osztrák koreográfus és rendező, Gisèle Vienne filozófiát és bábművészetet tanult. Erősen hagyatkozik a zene és a látvány hatására kérlelhetetlen, megindító előadásainál.Az elmúlt húsz évben munkái turnéztak Európában, Ázsiában és Amerikában. Ezek közül a leghíresebbek a Showroomdummies #1, #2, #3, #4 (2001-2020), I Apologize (2004), Kindertotenlieder (2007), Jerk (2008), This is how you will disappear (2010), LAST SPRING: A Prequel (2011), The Ventriloquists Convention (2015), Crowd (2017), L’Étang (2021) és az EXTRA LIFE (2023). 2021-ben megrendezte a Jerk, 2024-ben pedig a Kerstin Kraus című filmet.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Szórakozás

Kreatív technológia: a digitális élmény, amire a közönség vágyik

A kreatív technológia egyre meghatározóbb szerepet tölt be azokban az iparágakban, ahol a közönség magával ragadó és emlékezetes élményekre vágyik. Legyen szó márkaépítésről, edukációról vagy szórakoztatásról, a cél ma már nem pusztán az információátadás, hanem a bevonás és az élményszerzés.

Harc a figyelemért

A digitális korban, ahol a közönség figyelméért zajlik a legnagyobb harc, azok a márkák és szolgáltatók szerezhetnek versenyelőnyt, amelyek képesek integrálni az élményalapú megoldásokat. Az immerzív és interaktív installációk, vetítések és szenzorvezérelt rendszerek lehetőséget kínálnak arra, hogy a látogatók ne csak szemlélői, hanem aktív résztvevői legyenek egy-egy eseménynek.

Az elmúlt években egyértelműen kirajzolódik az a trend, hogy a korábban passzív fogyasztók aktív résztvevőkké válnak, és a valódi kapcsolódást, az érzelmi bevonódást, valamint a személyes élményt keresik kedvenc márkáiknál és szolgáltatóiknál.

Special Effects: az élményalapú technológiák szakértője

Erre a trendre reagálva bővítette tevékenységi körét a több mint négy évtizedes múlttal rendelkező rendezvényprodukciós vállalat, a Special Effects Zrt., amely a közelmúltban mutatta be kreatív technológiai üzletágát a Digital Canvas: Art Meets Technology eseményen egy széles szakmai közönségnek.

“A kreatív technológia alkalmazási lehetőségei rendkívül szélesek: egy fine dining eseménytől kezdve egy márkaaktiváción, konferencián vagy múzeumon át szinte bármilyen tér és rendezvény új szintre emelhető” – mondta Szegő Tamás, az üzletág igazgatója. “A digitális és fizikai elemek ötvözésével olyan környezetet teremthetünk, amely nemcsak a helyszínen hatásos, hanem az elégedett közönségnek hála, gyakran a közösségi médiában is tovább él.”

Azoké a jövő, akik képesek megújulni

Nemzetközileg is elismert audiovizuális szolgáltatóként a Special Effects megalapozott szakmai tudással állította össze kreatív technológiai portfólióját, amelyet folyamatosan bővít és fejleszt.

A technológia fejlődése ugyanakkor folyamatos kihívást is jelent: ami ma újdonságnak számít, néhány éven belül alapelvárás lehet. Ezért azok a piaci szereplők maradhatnak versenyben, akik képesek folyamatosan megújulni és előre gondolkodni.

A cég  a jövőben egy innovációs és tréningközpont megnyitását tervezi, amely egyszerre szolgál majd showroomként és fejlesztési térként. A cél, hogy a technológiai kivitelezésen túl stratégiai és kreatív partnerként is hozzájáruljanak ügyfeleik sikeréhez.

Kreatív fenntarthatóság

Fenntarthatóság szempontjából is egyre fontosabb szerepet kapnak az innovatív, digitális megoldások, amelyek sok esetben kiválthatják a hagyományos, egyszer használatos díszleteket és nyomtatott elemeket” – egészítette ki Szegő Tamás.

A fenntarthatóság a Special Effects vállalati filozófiájának is az egyik alappillére. Azt vallják, hogy kreatív megközelítéssel a legtöbb iparágban lehetséges zöldebb intézkedéseket bevezetni.

Ahol a Special Effects már bizonyított

A cég évente közel 3000 rendezvényt valósít meg világszerte, az exkluzív boutique eseményektől a komplex, nagyléptékű konferenciákig.

A vállalat referenciái között olyan nagyszabású projektek szerepelnek, mint a 4000 négyzetméteren megvalósított Álmok Álmodói 20 interaktív kiállítás, az Expo 2020 Dubai díjnyertes Magyar Pavilonja, valamint számos hazai és nemzetközi immerzív tér és kiállítás.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Szórakozás

Áprilisban kivirágzik az újcirkusz a Nehru parton és a Trafóban!

Harmadik alkalommal rendezi meg a MUCH Cirkuszfesztivált a Trafó a OneTwoMany Collective újcirkusz társulattal közösen – magyar, régiós és nemzetközi újcirkuszi előadásokkal beltéren és kültéren.

A harmadik MUCH-on április 12. és 18. között felvonulnak nemzetközi, régiós és hazai előadások, szakmai platformja összeköti a visegrádi országok szakértőit, a workshopjai inspirációt kínálnak a fiatal művészeknek. A fesztivál záróeseménye és egyben szerelemgyereke a MUCH More Showcase. Egy verseny, ami a térségbeli feltörekvő művészeknek ad megmutatkozási, illetve továbbfejlesztési lehetőséget, mivel számos magyar cirkuszi szervezet díját el lehet nyerni, a fődíj pedig az egyéves More mentorprogram.

Az idei highlightok között van a brazil Diana Salles személyes története a tranzíciójáról, a cseh Eliška Brtnická csapatának látványos vas rudai, az ír Darragh McLoughlin okos dramaturgiája egy partvis nyéllel és egy tévével, és a magyar OneTwoMany Kollektíva új, geodómra készülő köztéri performansza a Nehru parton. A Fesztivált idén Showcase zárja, egy régiós cirkuszi szemle sok rövid formával, feltörekvő művészekkel, nemzetközi zsűrivel, és többek között közönségdíjjal is.

Minek ez a cirkusz?

Az újcirkusz az a kortárs műfaj, ami nem elitista. Egyszerre tudja előképzettség nélkül élvezni öreg és fiatal, egyetemista és tetőfedő. Csatornája a cirkuszi trükk, a mutatvány, de célja a megszólítás és társadalmi, esztétikai vagy személyes üzenetek közvetítése. Ez a remek eszköz Nyugat-Európában virágzik, de a mi régiónkban is egyre többen művelik. A MUCH Cirkuszfesztivál célja, hogy hidakat építsen a kortárs műfajok és az újcirkusz közé  Kelet-Európában, kedvet, forrást és eszközöket teremtsen a hazai művészeknek, illetve szélesebb közönség számára nyújtson minőségi programot.

Programok:

ÁPRILIS 12. VASÁRNAP

MUCH Fesztivál- és eredményváró délután a Duna-parton. Gyerekkel, kutyával, a szomszéddal, ingyen.

17:00 OneTwoMany Collective (HU/DE): Don’t Forget To Breathe – köztéri performansz, munkabemutató (20’) – külső helyszín: Nehru part
17:30 Cie Circographie (FR): Hidegvér kávézó (Au Café Des Nonchalants) (30’) – köztéri performansz – külső helyszín: Nehru part

ÁPRILIS 16. CSÜTÖRTÖK

A fesztivál-nyitásra felvonulnak frissen bemutatott magyar produkciók, majd egy gyönyörű nő elmeséli, hogy megölt egy gyönyörű férfit.

16.00 Darragh McLoughlin (IE): Az előadás mechanikája (120’) – workshop – Stúdió
19:00 MUCH Megnyitó-gála (Ylzé: Same, Cie Fenfire: STICK – A cirkusz szövete, Grotesque Gymnastics: Felfeszítve) (30’) – Nagyterem
20:00 Diana Salles (BR/FR): Delusional – I killed a man (60’) – Nagyterem
21:00 Az előadás után beszélgetés Diana Salles-szal – Előtér

ÁPRILIS 17. PÉNTEK

Egy bot a legegyszerűbb dolog a világon, mégis néha átveszi az irányítást, máskor meg egyensúlyba hoz. A MUCH második napja a botok napja.

10.00 Diana Salles (BR/FR) silk workshop (120’) – külső helyszín: INspirál
12.00 Vojta Stolbenko (CZ): Poi Masterclass (120’) – workshop – küldő helyszín: Inspirál
17:00 Visegrádi barátok – régiós együttműködések (90’) – kerekasztal-beszélgetés – Előtér
19:00 Darragh McLoughlin (IE): Stickman (45’) – Nagyterem
20:00 Somló Dávid (HU): Egy bot finom egyensúlyozása (20’) – intervenció – Előtér
20:30 Eliška Brtnická (CZ): Thin Skin (60’) – Nagyterem
21:30 Az előadás után beszélgetés az alkotókkal, Eliška Brtnickával és Darragh McLoughlinnal – Előtér

INspirál → Trafó

Részletek további részletek itt érhetők el!

 


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Szórakozás

50 éves a Stúdió: jubileumi gyűléssel és különleges rádióadással ünnepelt a Széchenyi-egyetem hallgatói szervezete

1975-ben alakult, és azóta is folytatólagosan működik a Kollégiumi Stúdió, a Széchenyi István Egyetem legrégebb óta fennálló hallgatói szervezete. Az ötvenedik születésnapot nemcsak nagyszabású találkozóval ünnepelték, hanem a fél évszázados jubileumhoz illeszkedő különleges műsorral is. Újra felcsendült a jól ismert szignál, ezúttal azonban már a kollégium falain túl is: egy napig Győr teljes területén fogható volt az adás.

1974-ben költözött be az első győri évfolyam a Széchenyi István Egyetem jogelődje, a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola (KTMF) campusára. Mindössze egy év kellett, hogy hallgatói kezdeményezés nyomán létrejöjjön az intézmény első öntevékeny köre, a Kollégiumi Stúdió, amely a ’80-as évekre már fix műsorrenddel és szerkesztőgárdával rendelkezett. Ők ébresztették a kollégistákat, ők foglalták össze a híreket, és tőlük lehetett hallani a legújabb slágereket. A későbbiekben a technika fejlődése, majd az internet megjelenése fokozatosan okafogyottá tette a rádió működését, ám a Stúdió nem szűnt meg, csak átalakult: ma elsősorban rendezvények hangosításával és zeneszolgáltatással foglalkozik.

„Amikor mi stúdióztunk a nyolcvanas években, nem volt YouTube, de még CD sem. Mikor hallgathatott valaki zenét? Ha a Stúdió lejátszotta a belső rádióban vagy a bulikon. Egy videómagnó fél Zsiguli árába került, átlagember számára elérhetetlen volt, miközben mi a stúdióban videót vágtunk, az audio stúdióban profi eszközöket használtunk. Elképesztő technikai felszereltségünk volt a hétköznapok színvonalához képest”

– emlékezett vissza Adorján Tibor, a jubileumi találkozó főszervezője. Nem véletlen, hogy a BMC Rádiónak, Győr első kereskedelmi rádiójának induló technikusi gárdája mind a főiskola stúdiós műhelyéből került ki.

Adorján Tibor, az esemény főszervezője, a Kollégiumi Stúdió alumniközösségének motorja. (Fotó: Adorján András/Széchenyi István Egyetem)

„Az adótól a vevőig tartó lánc szinte minden szegmensére képzett szakembereket a főiskola. Egy dolog hiányzott a képzési palettáról, a műsorkészítő. A Stúdió ezt az űrt töltötte be. Ez olyan jó iskola volt, hogy sokan végül a médiában vagy a rendezvényiparban futottak be sikeres karriert”

– tette hozzá Adorján Tibor.

Stúdiósnak lenni persze nemcsak privilégium volt, hanem identitás is. Olyan összetartó közösség kovácsolódott össze, amelynek tagjai a mai napig tartják a kapcsolatot. Mindezt ernyőként összefogja a KTMF Stúdió Alapítvány, amelynek célja, hogy megőrizze a stúdiós hagyományokat és támogassa a szervezetet. Az alapítvány segítségével hozták tető alá az ötvenéves jubileumi rendezvényt is, melynek csúcspontja a stúdiós gyűlés volt. Az otthont adó intézmény képviseletében Lőrincz Gergő, az egyetem szolgáltatási és brandigazgatója köszöntötte az egybegyűlteket.

„Az egyetem szeretne jó alumniközösséget építeni, erre pedig a Stúdiónál jobb példát nem is találhatnánk. Élő kollektíva jött létre itt, generációkon átívelően, amely óriási érték számunkra. Voltak technológiai változások és szervezeti átalakulások, de a szervezet megmaradt, sőt utánpótlással is rendelkezik”

– jelentette ki az igazgató.

Kuti József, az egyetem legendás oktatója, a Kollégiumi Stúdió örök patrónusa és tiszteletbeli tagja aláhúzta: az elmúlt fél évszázadban a szervezet „a vasbetonig beépült” a főiskola, majd az egyetem szövetébe.

„Ez a társaság azért tudott fennmaradni, mert mindig voltak, akik bekapcsolódtak. Mióta létezik ez az intézmény, mindig volt stúdiós, és ma is van. Mint a láncjáték, amely ötven éve nem szakad meg”

– fogalmazott.

„A Kollégiumi Stúdió jelentősen gazdagította a főiskola életét” – mondta Kuti József. (Fotó: Adorján András/Széchenyi István Egyetem)

A jubileum alkalmából az egykori stúdiósok újra műsort készítettek a 91.5 MHz-es frekvencián, amelyet Győrben és környékén lehetett hallgatni. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság ugyanis engedélyt adott, hogy Rádió 150 néven egy napig adást sugározzanak. A név egy dupla évfordulónak állított emléket: a magyar rádiós műsorszórás századik és a Kollégiumi Stúdió ötvenedik születésnapjára utal.

„Annak idején nagy álmunk volt, hogy ne csak a kollégium falain belül legyünk hallhatóak, hanem az éter hullámain is. Most, 2026-ban végre ez is megvalósult”

– tudtuk meg a rádióműsor szellemi szerzőjétől, Adorján Tibortól.

„A kollégium egyik társalgójában felépítettünk egy ad hoc stúdiót, és a találkozó keretében műsort készítettünk. Igazi örömstúdiózás volt ez, visszazökkentünk a régi időkbe, és nagyon élveztük. A visszajelzések alapján a hallgatóink is”

– zárta szavait az ötletgazda.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss