Az egyetemista fiataloknak sokszor sok helyről kell összeszedniük azt a tudást, amivel majd képesek lesznek úgy kilépni a munkaerőpiacra, hogy kevés aggály legyen bennük.
Együttműködési megállapodást írt alá Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Prosperis Alba Kutatóközpont Kft. és az Óbudai Egyetem.
Új informatikai rendszert vezetett be 15 hazai egyetem.
Új arculat, új vezetés, modernizáció.
A digitális forradalom a pénzügyi szektort sem kerüli el, ezért a programozási (számítástechnikai) ismeretek a jövő pénzügyi szakemberei számára is elengedhetetlenek.
Egy kutatás szerint jelentős a lemorzsolódás az egyetemi alapképzésben: a hallgatók 40 százaléka egy adott ponton megszakítja tanulmányait – az okok egyelőre nem tisztázottak, de annyi...
2019. április 16-18. között az Óbudai Egyetem adott otthont a magyar műszaki felsőoktatás egyik jelentős, minden évben megrendezett hallgatói szakmai seregszemléjének, a XXV. Jubileumi Országos Ajtonyi...
Április 16-án rendezték meg a L’Oréal Brandstorm innovációs versenyének regionális fordulóját, ahol magyar, cseh, illetve szlovák felsőoktatási hallgatók mutatták be ötleteiket a zsűrinek
Fiatal egyetemisták csalnak mosolyt a kórházban fekvő gyerekek arcára a Vodafone Alapítvány segítségével
Megtervezik, amit használni akarnak: a munkahelyi ingázás, utasforgalom jelzés és követés, az okos irodaházak, a közüzemi adatok és a közösségépítés valamint az okos irodaházak témakörében jutottak...