Connect with us

Tippek

Jelentkezz: Itt egy fejlesztői verseny, ahol nem csak a fejlesztés számít

A Tech Embassy szervezésében idén újra megrendezik a ChaosStack versenyt, mely a fiatal fejlesztőket teszi próbára, 10 különleges feladaton keresztül.

A versenyen a fiatalok valós tesztproblémákon dolgoznak csapatban, ami által betekintést nyerhetnek a valós üzleti és IT szférába.

A ChaosStack egy egyedi fejlesztői verseny, ugyanis nem specializálódik egyik programnyelvre sem, sokkal inkább a készségek és a gondolkodásmód számít. A 10 kihívás változatos ismereteket és hatékony problémamegoldó készséget igényel.

„Miután számos hackathonon és fejlesztői versenyen vettünk részt, rájöttünk, hogy Magyarországon nincs olyan programozói verseny, ahol a résztvevőknek igazán lehetőségük lenne kipróbálni magukat egyszerre több területen. Szerettünk volna egy olyan rendezvényt létrehozni, ahol a junior programozók valódi üzleti feltételek mellett versenyezhetnek és ismerkedhetnek. Így született meg a ChaosStack, ami az egyik legnépszerűbb versenyünk lett az elmúlt 4 évben.”

– mesélte Gedai Bence a versenyt szervező Tech Embassy vezetője.

A versenyen tehát nem feltétlenül az lesz a legsikeresebb, aki a legtöbb kódnyelvet ismeri, sokkal inkább az a csapat nyerhet, akik egyszerűen, sztereotipikusan fogalmazva nem csak kockák.

Érkezzen hát egy 4+1 pontos ajánló a sikerhez, mely nem csak a verseny résztvevőinek, hanem a már piacon lévő személyeknek is hasznos kompetenciafejlesztési terület lehet!

  1. Problémamegoldó képesség

Mivel a versenyen és való életben is számos kihívás ér minket nap mint nap, szükséges, hogy elsajátítsuk a „thinking out of the box” készséget, azaz, hogy ne csak a definiált lehetőségeinken belül gondolkodjunk.

  1. Csapatmunka

Elengedhetetlen és mindent meghatározó. A csapaton belüli kommunikáció, feladatmegosztás, ha nem működik még a legtehetségesebb, legnagyobb tudású szakemberek is elvérezhetnek.

  1. Optimalizálási készség

Stresszhelyzetben nem a tökéletes megoldásra van szükség, hanem a rendelkezésre álló információ, idő és erőforrás alapján a legideálisabbra.

  1. Priorizálás

Fontos, hogy amikor gyorsan kell sok feladatot megoldanunk tudjuk, hogy a különböző nehézségű challengek közül a csapatunk melyik tagjához, melyik illik. Hogyan tudunk a lehető legjobban és leggyorsabban dolgozni.

    +1. Programozói tudás

Nem csalás, nem ámítás, egy fejlesztői versenyen a sokszínű és széles körű programozói tudás tud a csúcsra repíteni egy csapatot, de ha a fenti pontok bármelyike kiesik könnyen háttérbe szorulhat a szaktudás.

A ChaosStacket idén szeptember 28-án rendezik meg a Nokia székházban, ahol a szervezők az egész napos kihívás mellé egy szabadulószobával is készülnek, hogy kikapcsolhassanak kicsit a versenyzők. A versenyen 8 olyan márka is képviselteti magát egy-egy feladattal, akik a fiatal fejlesztőknek jövőbeli potenciális munkahely is lehet.

További információ:

https://hungary.chaosstack.com/faq

Tippek

Országos összefogásra hív a SPAR

Idén immár ötödik alkalommal szervezi meg a SPAR Magyarország és az Országos Állatvédőrség Alapítvány közös, „Mancs a bajban!” névre hallgató állateledel-gyűjtő akcióját.

A kezdeményezés célja, hogy a menhelyeken élő, gazdára váró állatok jobb ellátásban részesüljenek, és az őket gondozó szervezetek anyagi terheit csökkentsék – mindezt a vásárlók önzetlen segítségével.

Az idei gyűjtés 2025. május 10–11-én, szombaton és vasárnap zajlik az ország valamennyi INTERSPAR áruházában, naponta 10 és 16 óra között. A kampányban több mint harminc civil állatvédő szervezet vesz részt, akik az áruházak előterében kialakított gyűjtőpontoknál várják az adományokat.

Az akció során az állatvédők száraztápot, konzervet, nedves eledelt, jutalomfalatokat, felszereléseket és tisztítószereket gyűjtenek a menhelyeken élő kutyák és macskák támogatására. A vásárlók a kasszazónák után adhatják át felajánlásaikat az önkénteseknek. Mivel minden szervezet saját igényei alapján határozza meg, mire van épp szüksége, ezért érdemes a helyszínen érdeklődni – ez segíti a célzott és igazán hasznos adományozást. A „Mancs a bajban!” kampány egyik legfontosabb üzenete, hogy a legkisebb adomány is számít. Egy csomag száraztáp vagy egy konzerv is sokat jelenthet egy menhelyi állat számára.

„A SPAR hosszú évek óta támogatja az Országos Állatvédőrség Alapítvány koordinációja mellett az állateledel-gyűjtéseket, mert hiszünk abban, hogy egy felelős kiskereskedelmi vállalatnak nemcsak a vásárlóit, hanem a közösség egészét, benne a legkiszolgáltatottabbakat – így az állatokat is – támogatnia kell. Összefogásra buzdítunk évről évre, s külön öröm, hogy vásárlóink jól érzékelhető elkötelezettséggel álltak és állnak mellénk ebben az ügyben is”

– mondta Maczelka Márk, a SPAR kommunikációs vezetője.

A SPAR-ban gyűjtött adományok egy-egy állatvédő szervezet élelmezési költségeinek akár a felét is fedezhetik. Ez hatalmas könnyebbség számukra, hiszen az így megtakarított összegeket más, létfontosságú célokra – például kennelek építésére, orvosi kezelésekre vagy szállítóeszközök beszerzésére – tudják fordítani.

Az akcióban résztvevő szervezetek és áruházak listája a www.sparafenntarthatojovoert.hu/mancsabajban weboldalon érhető el.

A SPAR és INTERSPAR üzletek vásárlói a mostani akció mellett egész évben hónapról-hónapra találkozhatnak az állatvédő civil szervezetekkel és munkájukat állateledel-adománnyal támogathatják. A gyűjtések helyszínéről és időpontjáról a SPAR erre a célra létrehozott online felületén júniustól ismét lehet tájékozódni: www.sparafenntarthatojovoert.hu/mancsabajban

A közleményhez csatolt képeket gyors regisztráció után nagyobb felbontásban is elérheti a SPAR Médiatárban, a https://mediatar.spar.hu/ oldalon. A felületen lehetősége nyílik a SPAR további publikus képeit is letölteni. A képek felhasználásakor kérjük, hogy a spar.hu fotókreditet használja.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Tippek

Itt a SPAR QUICK & EASY: konténerbolt, ami megváltoztatja, amit a vásárlásról gondoltál

Van élet a stadionbüfén túl! A SPAR idén tavasszal nemcsak szurkol, hanem jelen is van a sporteseményeken  – ezúttal egy modern, innovatív konténerbolt formájában.

A Red Bull Four 2 Score mini-foci bajnokságon debütál a SPAR QUICK & EASY üzletkoncepció, ami nem más, mint egy „plug & play” konténerüzlet: leemeli a daru a szállító járműről, és áramra csatlakoztatva már működik is.

Magyarországon is útjára indul a Red Bull Four 2 Score bajnokság, amely egyedülálló, gyors tempójú szabályrendszerével forradalmasítja a kispályás labdarúgást. A rendezvénysorozat különlegessége, hogy a hazai fordulók során egy Szoboszlai Dominik által kiválasztott csapat is pályára lép, miközben a SPAR vadonatúj, SPAR QUICK & EASY mobilüzletével gondoskodik a döntőre látogatók ellátásáról.

A tavaszi tornán a nézők és játékosok öt helyszínen – Győrben, Szegeden, Debrecenben, Székesfehérváron és Budapesten – élhetik át a bajnokság pulzáló hangulatát. A SPAR QUICK & EASY mobilüzlet például a 2025. május 31-én megrendezésre kerülő budapesti döntőn is jelen lesz: a 16 négyzetméteres üzlettér és a hozzá tartozó helyszíni raktárkonténer igazi kis miniszupermarketet alkot, amelyet darus trailer szállít egyik helyszínről a másikra. Ez a „plug & play” rendszer lehetővé teszi, hogy a SPAR üzlet leemelés után, áramra csatlakoztatva azonnal működésbe is lépjen.

A vásárlók egy kasszával és kiszolgáló kollégával találkoznak majd. A választék kifejezetten az esemény jellegéhez igazodik: a gyorsan fogyasztható, ready-to-go termékek – mint a friss szendvicsek, kész saláták, kávék – mellett snackek, üdítők is megtalálhatóak lesznek. A látogatók 80–100 féle termék közül válogathatnak majd, amelyek között egészségtudatos alternatívák – például magas fehérjetartalmú élelmiszerek, bio és mentes snackek – is helyet kapnak.

„A SPAR számára kiemelten fontos, hogy aktív szerepet vállaljon a sport és az egészséges életmód népszerűsítésében. A Red Bull Four 2 Score bajnokság egyszerre inspirálja a fiatalokat mozgásra, közösségi élményekre és kitartásra. Ezért örömmel csatlakoztunk partnerként a rendezvénysorozathoz, és támogatjuk a szurkolókat vadonatúj üzletkoncepciónkkal” – mondta Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.

A SPAR nem csupán mobilüzletével lesz jelen az eseményen: saját márkás sátorral is készül, ahol a kilátogatók a szerencsekerékkel SPAR termékeket és menő márkás ajándékokat nyerhetnek. Ráadásul a házi selejtezők után két SPAR-os csapat is indul a székesfehérvári és a budapesti fordulókon, így a pályán is képviselik az aktív, közösségi szemléletet.

A döntőt – melyen a Liverpool sztárja, Szoboszlai Dominik is ott lesz – 2025. május 31-én rendezik meg Budapesten, ahol eldől, ki képviseli Magyarországot a világdöntőn.

A selejtezők időpontjai:

  • 2025. május 3. – Szeged
  • 2025. május 10. – Debrecen
  • 2025. május 17. – Székesfehérvár
  • 2025. május 24. – Budapest

További információk a Red Bull Four 2 Score bajnokságáról a következő linken érhetőek el: https://www.redbull.com/hu-hu/events/four-2-score-hungary

A SPAR QUICK & EASY mobilüzlet nemcsak a sportesemények világában bizonyítja sokoldalúságát. 2025. május 2. és 3. között a konténerüzlet kitelepül a Magyar Streamer Bajnokságra is, amely a legnagyobb hazai szervezésű, tartalomgyártók és CS2 játékosok részvételével zajló meghívásos e-sport esemény. A közel 3.000 látogatót vonzó rendezvényen való részvétellel a SPAR innovatív módon kapcsolódik a digitális generációkhoz, és bizonyítja, hogy a SPAR a QUICK & EASY mobilüzlet megoldással képes követni az aktuális fogyasztói trendeket. Az egységben minden adott lesz a feltöltődéshez – friss szendvicsek, hűsítő italok és egészséges harapnivalók várják a játékosokat és a látogatókat.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Tippek

A hosszú hétvégén már több helyen is strandolhatunk

Itt a május 1-i hosszú hétvége, az idő nyáriasnak igérkezik, az országban több mint 20 településen megnyílnak az első strandmedencék.

Még sokan emlékeznek, hogy május 1-én  szinte minden strand üzembe helyezte medencéit  függetlenül attól, milyen volt az időjárás. Ma inkább az időjárás, és ezzel összefüggésben a várható látogatószám befolyásolja a nyitás dátumát.

Idén ebből a szempontból a jelek szerint kedvezően alakul az időjárás, mert ahogy a termalfurdo.hu gyűjtéséből kiderül, a május 1-i hétvégén több fürdő is megnyitja a strandját, illetve a szezonálisan üzemelő medencéit.

A nagyobb fürdőkben, ahol sok szabadtéri strand- és élménymedence, esetleg több részleg található jellemzően több lépcsőben történik a nyitás.

Az ország legnagyobb fürdője, a hajdúszoboszlói Hungarospa szabadtéri része 3 külön zónából áll. Ezek közül május 1-én a strandot nyitják meg, ez azonban – immár hagyományosan – igazi ünnep lesz. Este ugyanis ingyenes rendezvénnyel, sztárfellépőkkel köszöntik a strandszezon kezdetét. Az Aquapark viszont csak később, június 14-én, a Prémium Zóna pedig június 18-án nyílik meg.

Budapest talán legnépszerűbb strandja a margitszigeti Palatinus már a húsvéti hétvégére megnyitotta az ún. Margaréta medencét. Kültéren úszhatunk is hiszen mind a tanmedence, mind az úszómedence üzemel. Május 17-én nyit a kültéri gyerekmedence és az élménymedence, 31-én a strandmedence és két termálmedence. Június 14-től kapcsol teljes fokozatra a fürdő, ekkortól érhető el a hullámmedence és a csúszdák.

Zalakaroson, ahogy azt a korábbi években már megszokhattuk, a szabadtéri medencék nyitása folyamatos. A Gyógy- és Termálvilágban a  Gyógykert már április 17-től nyitva van, az egyik strandmedence és a sportmedence pedig május 1-től használható.
A szabadtéri gyermekvilág és a családi csúszdapark május 16-án nyílnak meg, végül a hullámmedence és egy további strandmedence június 20-tól lesznek nyitva.

Mórahalmon a szabadtéri gyerekmedence és a kültéri csúszdás medence használható már április 18 óta, a rendezvénymedencéjük azonban csak május 30-tól üzemel.

Bükfürdőn is a fokozatos nyitás mellett döntöttek idén. A szezonálisan üzemelő medencék közül jelenleg a négy évszak medencék, az aquafitness medence és a Maci pancsoló üzemel.
Május 17-én tervezik megnyitni a tanmedencét (kis úszót) és a szív medencét, a strand többi medencéjének és a csúszdáknak a nyitása később várható.

Az Egri Termálfürdőben 6 szabadtéri medence van nyitva jelenleg, köztük természetesen az egész évben üzemelő szabadtéri termálmedencék. A gyerekmedence, a pancsoló és a csúszda várhatóan csak júniusban nyitnak.

Kaposváron a Virágfürdőben a kültéri élménymedencék vannak nyitva április 28. óta, a strand többi részét júniusban nyitják meg.

Szegeden 3 strand közül is választhatunk május elsején, hiszen a Napfényfürdő Aquapolis mellett a Partfürdő és a Szíksósfürdői Strand is nyitva lesz.

Szolnokon, Békéscsabán és Debrecenben nyitnak a strandok május 1-én. A hajdú-bihari székhelyen azonban egyelőre csak kisebbik strandot, a Kerekestelepit látogathatjuk, az Aquaticum strandjára május 23-ig kell várnunk.

Vannak olyan fürdők is, ahol szabadtéren főleg vagy kizárólag termál-, illetve gyógyvizes medencéket találunk, és ezek egész évben nyitva tartanak. Sokan szeretik a nyíregyházi Aquarius Fürdőt is az élményelemekkel felszerelt szabadtéri gyógymedencéje miatt, de Egerszalókon a Salirisban is csak a gyerekmedence működik szezonálisan, a többi szabadtéri medencét egész évben élvezhetjük. A Hévízi Tófürdő is látogatható egész évben természetesen.

Idén nem pünkösdkor várható a nagy nyitási hullám 

Strandnyitás szempontjából az utóbbi években elmondhattuk, hogy a pünkösd az új május 1., ugyanis a legtöbb fürdő erre a hosszú hétvégére nyitotta meg a strandmedencéit. Idén pünkösd későre, június 8-9-re esik, valószínűleg ennek köszönhető, hogy ezt a hétvégét eddig még egyetlen fürdő sem jelölte meg a nyitás időpontjaként

A gyereknap definíciószerűen május végére esik, ez idén is igazodási pont. Több strand – például a Harkányi Gyógyfürdő vagy a fent már említett Aquaticum –  is erre a hétvégére időzíti a nyitást.

A budapesti strandok közül a Paskál, a Csillaghegyi és a Pesterzsébeti május 31-én, a Római csak június 15-én nyit.

Sok fürdő egyelőre csak hozzávetőleges időpontot adott meg, mint május vége vagy június közepe, és többen kiemelték azt is, hogy az esetleges hűvösebb időjárás felülírhatja a terveket. A nyári szünet első napjára azonban idén is biztosan teljes gőzzel beindul majd a strandszezon és minden strandmedence és csúszda használható lesz.

Arról, hogy melyik strand mikor nyit, a termalfurdo.hu-n található egy részletes lista, illetve interaktív térkép.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Friss