Tippek
A magyar üzletek majdnem felében nem tartják a távolságot
A maszkviselésben már az élvonalban vagyunk, de a személyzet és a vevők között is probléma a távolság megtartása
A magyar boltokban az európai átlagnál jobban ügyelnek a maszkviselésre, ugyanakkor majdnem az üzletek felében a vevők és az eladók sem tartják be a kötelező távolságot – derült ki a próbavásárlásokkal foglalkozó MSPA Europe/Africa 15 országot érintő friss felméréséből.
Az európai szintű kutatás keretén belül októberben és novemberben több mint 5.800 üzletet, köztük 103 magyar helyszínt mértek fel összesen 15 országban az MSPA (Mystery Shopping Professionals Association) tagvállalatok szakemberei. A legkülönfélébb iparágakban működő (pl. szupermarketek, benzinkutak, drogériák) üzletekbe betérő próbavásárlók az országokban aktuálisan hatályban lévő korlátozásokat szem előtt tartva figyelték a kézfertőtlenítők számát, a figyelmeztető jelzéseket, a védőfelszereléseket és maszkokat, valamint a távolságtartás gyakorlati megvalósulását. A kutatásban résztvevőknek ezek után nyilatkozniuk kellett arról, hogy az adott üzletben mennyire érezték magukat biztonságban, és milyen valószínűséggel térnének oda vissza a tapasztalt kiszolgálás alapján.
Minden tizedik üzletben alapvető hiányosságokat találtak
A felmérés eredményét illetően kettős eredmény született: habár a maszkviselést a legtöbb országban egyre szigorúbban veszik, és összességében jól teljesítettek benne a vevők és az eladók is, ez a távolságtartásról már egyáltalán nem mondható el. Fontos eredmény az is, hogy a próbavásárlók az üzletek 10%-ában nem érezték biztonságban magukat a vásárlási folyamat során, azaz 10-ből 1 üzletben találtak olyan alapvető hiányosságot, amivel már veszélyeztetve érezték egészségüket.
„A járványügyi intézkedések csak akkor működhetnek megfelelően, ha az üzletek is kiemelt figyelnek szentelnek betartatásukra. Ez nemcsak törvényi kötelesség, hanem üzleti érdek is, hiszen mindent meg kell tenni azért, hogy a vásárlók biztonságban érezzék magukat.”
– mondta Mózes István, az ügyfélkiszolgálás magyar piacán közel húsz éve működő ClientFirst Consulting ügyvezetője, a kutatást végző szervezet igazgatója.
Maszkviselésben hozzuk az európai átlagot, de távolságtartásban csak kullogunk
A magyar eredményeket tekintve a kézfertőtlenítők kihelyezését 10%-ban tartották problémának, vagyis a felmérésben szereplő minden tizedik üzletnél hiányzott. A dolgozói védelem 12%-os mutatója is fejlesztendő, de ebben például jobban teljesítünk az európai átlagnál (14%). A maszkviselésben kifejezetten jól szerepeltünk, hiszen szemben az európai 25%-kal, ahol minden negyedik üzletben találtak hiányosságokat, nálunk ez csak a boltok 14%-ára mondható el.
A távolságtartást tekintve azonban korántsem ilyen kedvező a helyzet: amíg az összes felmért országot tekintve csak az üzletek 22%-ában probléma, hogy a személyzet nem tartja a távolságot, addig Magyarországon ez a mutató 43%-ra tehető. Az adat tehát azt mutatja, hogy az üzletek majdnem felében megfigyelhető szabálytalanság ezen a téren, ami szoros összefüggésben van azzal is, hogy a vásárlók között szinte ugyanilyen, 44%-os eredmény jött ki.
„Ha a dolgozók rossz példát mutatnak, és ők sem veszik komolyan a másfél méteres korlátozást, akkor ezt az ügyfelekkel sem tudják betartatni, és ez komoly veszélyekkel jár. Aki erre nem figyel, az nemcsak a hatósági büntetést kockáztatja, hanem azt is, hogy elveszíti vásárlói bizalmát és ezzel a hosszútávú fennmaradási esélyeit csökkenti.”
– mondta Mózes István. Hozzátette:
„Ha a másik oldalról nézzük, a szabályok betartása ugyan kötelesség, de egyben lehetőség is. Hiszen aki ebben jól teljesít, az megtartja ügyfeleit, és megerősödve fog kijönni a válságból”.
A kutatás végző MSPA Europe/Africa ajánlásaiban kifejezte, hogy az üzletek előtt a legfőbb feladat most a dolgozók munkakörülményeinek biztosítása, a kollégák megfelelő oktatása, valamint a helyszínek rendszeres fertőtlenítése és a biztonsági protokollok betartása.
Tippek
A szemfüles szülők vagyonokat spórolhatnak az iskolakezdésen
Gyermekenként akár 320 ezer forintot meghaladó beiskolázási támogatással számolhatnak az egészségpénztári tagok, amit számos célra elkölthetnek, például tandíjra vagy elektronikai eszközökre. A pénztárba befizetett összeg után igénybe vehető 20 százalékos adó-visszatérítés pedig jövőre ismét rendelkezésre állhat majd – írja közleményében a Bank360 pénzügyi szakportál.
Gyermekenként 322 800 ezer forint beiskolázási támogatást vehetnek igénybe az önkéntes egészségpénztári tagok. A támogatás számos célra felhasználható, óvodás kortól kezdve az egyetemi évek végéig, illetve 25 éves korig. A pénztárba befizetett pénz nemcsak tanszerek megvásárlására, hanem más, a tanuláshoz kapcsolódó pénzügyi célokra is felhasználható. Többek között tandíj, kollégiumi díj vagy albérlet kifizetésére is fel lehet használni a támogatást, amelynek az összege 2026-ban maximum 322 800 forint, vagyis a 2026-os minimálbérnek megfelelő összeg gyermekenként – hívja fel a figyelmet közleményében a Bank360 pénzügyi szakportál.
Hogyan működik a beiskolázási támogatás?
A beiskolázási támogatást azok vehetik igénybe, akik tagjai valamelyik önkénkéntes egészségpénztárnak, és gyermek után családi pótlékra jogosultak. A tagok a pénztárba befizetett összegek után évente 20 százalékos személyi jövedelemadó-visszatérítést igényelhetnek, legfeljebb 150 000 forintig. A jogosult szülők így nemcsak az egészségügyi kiadások után tudják igénybe venni az adó-visszatérítést, hanem az iskolakezdéssel kapcsolatos költségek után is.
Egy gyermek után 322 800 forint költhető el a beiskolázásra, két gyermek esetén 645 600 forint és így tovább. Ez azt jelenti, hogy ha a gyermekek után a teljes összeget kihasználja a szülő, akkor a következő évben egy gyermek után 64 560 forint, két gyermek után 129 120 forint adóvisszatérítést kaphat az iskolakezdésre elköltött összegek után. Három gyermek után pedig akár a teljes, maximum 150 000 forintos visszatérítés elérhető. Ehhez éves szinten 750 000 forint befizetésére van szükség.
Minden életkorban segítséget nyújthat a beiskolázási támogatás
A beiskolázási támogatás akár már óvodás gyermekek számára is igénybe vehető – ekkor például ruházatra, taneszközök és tankönyvek megvásárlására fordítható. Általános és középiskolás gyermekek esetén az előbb felsoroltakon túl még sporteszközökre, hangszerre és kötelező olvasmányok beszerzésére is felhasználható a támogatási forma. A főiskolás és egyetemista hallgatók esetén pedig tandíjra, kollégiumi vagy albérleti díjra is fordítható a támogatás. A pénztári tagok emellett digitális taneszközök (pl. hordozható vagy asztali számítógép és tartozékai, monitor, nyomtató/másoló, szkenner, kivéve mobiltelefon) vásárlására is fordíthatják a pénztári megtakarításokat beiskolázáskor.
A támogatás egész évben igényelhető, az egészségpénztárhoz 120 napon belül szükséges elküldeni a számlát, amit a vásárlásnál állít ki a szolgáltató. Fontos, hogy számlát ne felejtsen el kérni a szülő, amikor tanszert vásárol, hiszen enélkül nem fogja tudni elszámolni a költségeket. A tankönyvekről, ruházatról vagy taneszközökről kiállított bizonylaton kötelezően szerepelnie kell a pénztártag nevének, címének, illetve a gyermek nevének is.
Az egészségpénztárral három fronton is lehet spórolni
Az egészségpénztáron keresztül a beiskolázási támogatás igénybevétele jelentős összeg megtakarításában segíthet, hiszen a következő évben a jóváírt visszatérítést ismét felhasználhatják a családok. A pénztári számlára feltöltött összeget emellett egészségügyi kiadásokra is elkölthetik, például gyógyszerekre, magánorvosi ellátásra vagy gyógyászati segédeszközökre. Ha pedig önsegélyező pénztárba is van lehetőség a pénzt gyűjteni, akkor akár a lakáshitel törlesztésben is segítséget nyújthat az egészségpénztári befizetés.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Tippek
Elfelejtetted, meddig parkolsz? Már a telefonod kezdőképernyőjén is láthatod
A K&H új funkcióval bővíti parkolási szolgáltatását, így az ügyfelek a folyamatban lévő parkolásukat már mobilbanki bejelentkezés nélkül is megtekinthetik és kezelhetik. A szolgáltatásnak 2026. április 30-ig több mint 43 ezer regisztrált felhasználója volt, akik összesen több mint 278 ezer sikeres parkolási tranzakciót hajtottak végre.
A K&H 2024-ben indította el parkolási szolgáltatását, amelyet tavaly az automatikus megújítás funkcióval bővített. A szolgáltatás a tervek szerint újabb fejlesztéssel egészül ki: az ügyfelek a folyamatban lévő parkolásukat a mobilbanki bejelentkezés nélkül, könnyen és gyorsan áttekinthetik és kezelhetik.
A kezdőképernyőn megjelenhetnek a futó, a hamarosan lejáró, az automatikusan megújuló és a beütemezett parkolások is. Az ügyfelek a felületen közvetlenül leállíthatják az aktív parkolásukat, amelyről push üzenetben kapnak visszaigazolást. Amennyiben a parkolás automatikus megújítással rendelkezik, annak leállításakor a megújítás is törlésre kerül.
„A parkolás tipikusan olyan mindennapi helyzet, amikor az ügyfelek egyszerű megoldásokat várnak el. Legyen szó egy rövid ügyintézésről, bevásárlásról vagy váratlan programváltozásról, fontos, hogy a parkolás állapota néhány pillantással ellenőrizhető legyen, és szükség esetén azonnal kezelhető maradjon. Az új funkcióval ezt tesszük még könnyebbé és gyorsabbá. A fejlesztés egyben újabb lépés a K&H mobilitási ökoszisztémájának bővítésében, amelynek célja, hogy ügyfeleink a mindennapi közlekedéshez kapcsolódó szolgáltatásokat is minél egyszerűbben érhessék el digitális felületeinken”
– mondta Lóska Gergely, a K&H informatikai és innovációs vezetője.
Azoknál a futó parkolásoknál, amelyekhez nem tartozik automatikus megújítás, az ügyfelek egyszeri megújítást is beállíthatnak a kezdőképernyőről. A szolgáltatás emellett támogatja a Live Activity megjelenítést is, amelynek segítségével a folyamatban lévő parkolás adatai a mobilbank alkalmazáson kívül is követhetők.
A funkció használata a felhasználó döntésén múlik: a parkolások kezdőképernyős vagy mobilbankon kívüli megjelenítése a K&H mobilbank alkalmazás beállításai között bármikor be- vagy kikapcsolható.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Tippek
A eufyMake E1 elhozza a professzionális UV-nyomtatást a kreatív alkotók és kisvállalkozások számára
Az Anker Innovations kreatív alkotóknak és kisvállalkozásoknak szánt márkája, a eufyMake bemutatja a eufyMake E1 UV-nyomtatót. A kompakt, asztali készülék professzionális minőségű nyomatok készítését teszi elérhetővé anélkül, hogy ipari méretű berendezésre lenne szükség. A több mint 300 különböző anyagot támogató rendszer új lehetőségeket kínál az egyedi, kis szériás termékek előállítására is.
A eufyMake E1 egy kompakt, asztali UV-nyomtató, amely professzionális minőségű, akár 1440 DPI felbontású nyomatokat és az Amass3D technológiának köszönhetően akár 5 mm magas, látványos 3D textúrákat készít. A ColorMaestro színkezelési technológia élénk, élethű és tartós színeket biztosít, miközben a készülék több mint 300 különböző anyagra – többek között fára, fémre, üvegre, kerámiára, akrilra, bőrre, textilre és vászonra – képes nyomtatni, akár 330 × 420 mm-es munkaterületen. Moduláris kialakításának köszönhetően sík- és rotációs nyomtatásra, valamint UV DTF matricák készítésére is bővíthető, az automatikus pozicionálást pedig kettős lézer, 8 megapixeles kamera és JetClean öntisztító rendszer segíti. A beépített AI-eszközök, a több mint 20 000 elérhető sablon és a csendes, 60 dB alatti működés ideális választássá teszik kreatív alkotók, kisvállalkozások és egyedi termékeket készítő felhasználók számára.
A kreativitást jövedelmező vállalkozássá alakítani pontos költségkövetéssel
Az UV-nyomtatásba beruházó kisvállalkozók és kreatív alkotók számára ugyanakkor nemcsak a nyomtatási minőség, hanem az egyes termékek előállításának tényleges költsége is kulcsfontosságú szempont. A eufyMake ezért olyan megoldásokat biztosít, amelyek segítenek pontosabban megbecsülni a gyártási költségeket, és átláthatóbbá teszik a személyre szabott termékek házon belüli előállítását.
A kis volumenű gyártással foglalkozó kreatív vállalkozások száma Európa-szerte növekszik. Az olyan platformok, mint az Etsy, az Allegro és a közösségi kereskedelmi csatornák, lehetővé tették, hogy több ezer alkotó közvetlenül a fogyasztóknak értékesítsen személyre szabott termékeket. Az Etsy legutóbbi felmérése szerint az Etsy-eladók 89%-a egyszemélyes vállalkozásként működik, míg 97%-uk otthonról végzi tevékenységét. Mindez jól mutatja az önálló alkotók térnyerését, akik egy személyben felelnek a tervezésért, a gyártásért és az értékesítésért. Forrás: Etsy Investor Relations – https://investors.etsy.com/
A jövedelmezőség egyik kulcsa a tintafelhasználás pontos ismerete. A eufyMake szoftveres felülete olyan paraméterek elemzésével segít megbecsülni az egyes nyomtatási feladatok tintaszükségletét, mint a nyomtatási méret, a fedettség és a nyomtatási rétegek száma. A várható tintafelhasználás – beleértve az egyes színek felhasználását is – megjelenítésével az alkotók pontosabban kiszámíthatják az egyes termékek tényleges gyártási költségét, és megalapozottabb árképzési döntéseket hozhatnak.
Több mint költségkontroll: új lehetőségek
Míg a költségek átláthatósága hatékonyabbá teszi a vállalkozások működését, az anyagok sokoldalúsága új lehetőségeket teremt a termékfejlesztésben. A hagyományos UV-nyomtatás elsősorban merev felületekre, például akrilra, fémre, üvegre és fára összpontosított. A rugalmas tintamegoldásoknak köszönhetően azonban az alkotók olyan alkalmazási területeket is felfedezhetnek, ahol a rugalmasság és a tartósság egyaránt fontos.
A kisvállalkozások számára – különösen azoknak, amelyek saját tervezési és gyártási folyamataikat is maguk kezelik – az UV-nyomtatás költséghatékony módot kínálhat egy személyre szabott termékekre épülő üzletág felépítéséhez. Az olyan kompakt, könnyen karbantartható rendszerek, mint a eufyMake E1, csökkentik a működés összetettségét, miközben lehetővé teszik az alkotók számára, hogy rugalmasan és fokozatosan bővíthető módon szervezzék meg gyártásukat.
Nyári kedvezmények
Az alkotók a szezonális kedvezmények és mennyiségi megtakarítások kihasználásával tovább javíthatják költséghatékonyságukat. A tudatos beszerzési döntések hozzájárulhatnak a kezdeti beruházás csökkentéséhez, és megkönnyíthetik a gyártási kapacitás fokozatos bővítését.
Az eufyMake nyári promóciójának keretében 2026. július 31-ig egyetlen tintapatron vagy tisztítópatron 24,99 euróért vásárolható meg az eredeti 42,99 euró helyett, míg a tintakészletek ára 299,99 helyett 209,99 euró a eufyMake európai webshopjában, amely Magyarországra is szállít.
A nyári akció idején nagyobb értékű vásárlások alkalmával további kedvezmények érhetők el:
- 2000 euró értékű vásárlás esetén – 120 euró kedvezmény
- 2500 euró értékű vásárlás esetén – 180 euró kedvezmény
- 3000 euró értékű vásárlás esetén – 300 euró kedvezmény
3500 euró értékű vásárlás esetén – 400 euró kedvezmény
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Okoseszközök2 hét ago
K&H: Kate már időpontot is foglal
-
Ipar2 hét ago
Fogyasztóvédelmi jogi tanácsadást indított a Kamara a vállalkozásoknak
-
Okoseszközök2 hét ago
Akár a telefonunk is „hőgutát kaphat” a nyári hőségben
-
Mozgásban2 hét ago
Vezetési szokások Európában: ami Magyarországon természetes, külföldön félreérthető lehet
-
Okoseszközök2 hét ago
A Philips Monitors új USB-C dokkolóval és webkamerával ellátott modellekkel bővíti üzleti termékpalettáját
-
Gazdaság2 hét ago
Újra növekedési pályán Európa hőszivattyúpiaca, amely már több tízmillió háztartást véd az energiaárak ingadozásától
-
Ipar1 hét ago
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara az energiaválságos időszakban javaslatokat fogalmaz meg a vállalkozások számára
-
Gazdaság1 hét ago
Megállapodás született az IKEA és a KASZ között a munkatársak támogatásáról és a stabil működés biztosításáról









