Tippek

Animációkon kelnek életre a gyerekek rajzai

logiscool

December 19-én zárult le a világ jelenleg legnagyobb gyerekeknek szóló számítógépes játékkarakter-tervező pályázata. A nemzetközi top 10 rajzot életre kelti a szervező Logiscool és beilleszti a saját számítógépes játék-univerzumába is.

A videójáték karakterek fejlesztése az egyik legvonzóbb munka lehetne a mai világban, ráadásul többnyire jól is fizetnek érte. Ennek ellenére mégis egy hiányszakmáról van szó. Különösen, ha a karakteranimációról beszélünk, azaz olyan különböző szakemberek együttes munkájáról, akik megtervezik az adott játékban szereplő figurákat és azok teljes mozgását. A szakemberek hiánya minden bizonnyal a képzéssel is összefügg. Bár külföldön egyre több helyen oktatnak karakteranimációt, Magyarországon a felsőoktatásban csak pár iskolában és néhány workshopon lehet ezt elsajátítani vagy a megfelelő grafikusi alapok megszerzése után a gyakorlatban megtanulni a szakmát egy-egy hazai vagy külföldi cégnél. Magyarországon is számos cég foglalkozik számítógépes és mobil játékok tervezésével nagynevű játékfejlesztő cégek alvállalkozóiként is, így ez a szakterület a kreatív hazai fiatalok számára itthon is nyitott karrierlehetőségeket kínál.

A több játékfejlesztő cég partnereként is működő DIGIC Pictures, magyarországi animációs stúdió, mely évek óta a 3D animációs – és filmes VFX világ élvonalában tevékenykedik, animációs részlegének igazgatója, Horváth Gábor kiemelte

„A 20 éves fennállásunk óta azt tapasztaljuk, hogy 3D animátorokból hiány van, egyértelműen hiányszakmának minősül”.

A megfelelő képzettségű animátorokat ők is gyakran házon belül képzik

a DIGIC-en belül igény szerint indítunk olyan kurzusokat, ahol a megfelelő szűrés után kiválasztjuk az általunk tehetségesnek ítélt olyan jelentkezőket, akik az alapokkal tisztában vannak. Ez a képzés elegendő arra, hogy bizonyos feladatokat a jelentkező el tudjon látni és kezdetét vegye egy hosszú utazás, amelynek a végén az illető teljes értékű animátorrá válhat.

Azért, hogy a számítógépes játékkarakter tervezés és animáció nagyobb figyelmet kapjon a fiatalok körében, a magyar alapítású, de immár öt kontinensen tevékenykedő élményalapú programozóiskola, a Logiscool 35 ország bevonásával hirdetett nemzetközi karakterrajzoló pályázatot gyerekeknek. Ez jelenleg a világ legnagyobb gyerekeknek szóló számítógépes játékkarakter tervező pályázata, amelyet 2019 óta évente hirdet meg a szervező. A legjobb rajzokat a pályázatot követően digitalizálják és animációk készülnek belőle, amelyeket a Logiscool saját diákoknak szóló felületei sztárjává tesz, és a programozás órákon készülő számítógépes játékok főszereplői lesznek.

A számítógépes játékkarakter tervező szakemberek hiányára mi is rálátunk, hiszen bizonyos értelemben a Logiscool maga is egy játékfejlesztő cég, csak éppen a fejlesztőink gyerekek. A képzések során ugyanis a programozás alapjait sokszor számítógépes játékok készítésével tanítjuk.

– emelte ki dr Breuer Anita, a szervező Logiscool ügyvezetője.

A gyerekek a Logiscoolnál kész háttereket és karaktereket kapnak, amelyekből programozás tudásuk segítségével megalkothatják a saját játékaikat. Ezek közé a grafikai elemek közé kerülnek be minden évben a nyertes rajzok, mint animációval digitálisan életre keltett karakterek. A pályázaton résztvevő gyermekek kézzel, változatos technikákkal készített rajzokat adhattak be, a beérkezett alkotásokat pedig eredetiségük, játékokban való használhatóságuk alapján értékeli a zsűri.

A pályázat több éve alatt számos nemzet gyermekei jutottak be a nemzetközi top 10-be alkotásaikkal, 2021-ben és 2020-ban például belga, kolumbiai, román, szerb, török, bolgár, svájci, német és magyar gyerekek is a legjobbak között voltak, idén pedig cseh, román, új-zélandi, svájci, ciprusi, spanyol, mexikói és magyar alkotások is a legjobbak között végeztek. (A korábbi években a pályázaton top 10 helyezést elért alkotások a linkre kattintva érhetőek el: https://www.logiscool.com/hu/drawing-contest-2022 .) Az előző évek nyertes rajzai szemléletesen példázzák a gyermeki kreativitást. A megvalósult animált karakterek között van popcorn ember, szörnyecskék, robotok, sőt egy kétlábú L billentyű is. Az idei pályázatra is több ezer munka érkezett, bizonyítva, hogy a gyerekek kifejezetten könnyen lelkesíthetőek, ha lehetőséget kapnak új figurák megálmodására. A szervező cég reméli, hogy a pályázat eredményeképpen a résztvevők közül sokan kedvet kapnak majd a karaktertervezéshez és számos más kreatív informatikai szakmához jövőbeni karrierválasztásukkor.

Facebook: https://www.facebook.com/logiscool.hungary

Web: www.logiscool.com


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tippek

Valami történik a Szabadság-szoborral – Figyeld az eget október 11-én!

Október második péntekén olyat láthatunk Budapesten, amire még nem volt példa: a város egyik, ha nem a legikonikusabb jelképe, a Szabadság-szobor életre kel a technológia segítségével.

Számos emblematikus épület és szobor alkotja Budapest látképét, mint az Országház, a Vajdahunyad vára vagy éppen a Budai Vár együttese. Az egyik ilyen jelentős látványosságot, a Gellért-hegyet ékesítő Szabadság-szobrot azonban július óta már csak lefedve, korlátok között láthatjuk. Most azonban a Yettel nagy dologra vállalkozik: október 11-én egy fergeteges drónshow keretében egy rövid időre kiszabadítja a Szabadság-szobrot a fogságából.

A főváros egyik legextrémebb drónshowja október 11-én 19:30-tól lesz látható. A megfigyelésre legalkalmasabb helyszín a Fővám tér, ahol zenei kísérettel lehet megtekinteni a különleges égi jelenséget.

További információ: https://www.facebook.com/events/564636142889360/?ref=newsfeed

Rossz idő esetén az eseményt október 13-án rendezik meg. 


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább

Tippek

Mérgező vegyszerek már az alsóneműkben is?

Sokkoló eredményeket hozott a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje

A Tudatos Vásárlók Egyesülete egyedülálló nemzetközi együttműködésben végzett tesztje veszélyes, hormonkárosító biszfenol vegyületeket mutatott ki az alsóneműkben. Minden harmadik bugyi anyaga tartalmaz mérgező vegyszert és minden tizedik az egészségre rendkívül káros mértékben. Az egyesület a biszfenolok teljes betiltásáért dolgozik, mivel az eredmények arra hívják fel a figyelmet, hogy a káros vegyi anyagok nem elhanyagolható mennyiségben vannak jelen a hétköznapi termékekben.

A Tudatos Vásárlók Egyesülete uniós szinten szeretné elérni, hogy a fogyasztási cikkekbe ne kerülhessenek mérgező anyagok. Az egyesület vezeti a ToxFree Life for All elnevezésű nemzetközi projektet, mely az egészségkárosító anyagok kockázatait csökkentené. Ilyen mérgező anyagok a biszfenolok.

A biszfenol vegyületcsalád az egyik legnagyobb mennyiségben gyártott vegyszer a világon. Leggyakrabban polikarbonát műanyagok és gyanták összetevőiként használják, de adalékanyagként is alkalmazzák, például színtartósítóként a textíliákban, ruhákban, alsóneműkben. A biszfenol A-ról számos kutatás bizonyította, hogy már egész alacsony dózisban is felboríthatja a hormonrendszer működését, károsíthatja mind a női, mind a férfi termékenységet. A hormonrendszeren keresztül befolyásolhatja a növekedést, a sejtregenerálódást, a magzati fejlődést, az energiaszintet, és olyan hormonális zavarokért felelős, mint a korai serdülés, az elhízás, emellett a fejlődő idegrendszerre is kockázatot jelent.

Az új típusú biszfenolok ugyanolyan veszélyesek

A biszfenolok kioldódása a műanyag edényekből, konyhai eszközökből, kulacsokból egyre inkább közismert a tudatos fogyasztók és a laikusok körében is. A biszfenol A-t (BPA) például már betiltották a nyugtákhoz használt hőpapírokban és a cumisüvegekben.

„A tiltás miatt a gyártók egyre növekvő mennyiségben új vegyi anyagokkal, egyéb típusú biszfenolokkal váltják ki a BPA-t, amelyek hasonlóan kockázatosak lehetnek az egészségre. Ilyen többek között a biszfenol S és a biszfenol F, amelyekre jelenleg nincsen tiltás, pedig ezekről is bebizonyosodott, hogy hormonkárosító hatásúak”

– mondja Dénes Júlia, a Tudatos Vásárlók Egyesületének vegyész szakembere.

Amellett, hogy a biszfenolokat leggyakrabban polimerek és gyanták összetevőjeként használják, adalékanyagként, méghozzá színrögzítőként alkalmazzák őket a textíliákban is. Világszerte a műszálas poliamid textilek 80%-a színtartósító kezelést kap és ugyanígy vegyi segédanyagokat használnak például a spandexhez és az elasztánhoz is. Ezek a színtartósító keverékek tartalmaznak biszfenol S-t és biszfenol F-et, melyek a termékekben maradványként elkerülhetetlenül jelen vannak.

A Tudatos Vásárlók Egyesülete ezért a biszfenol tartalom felmérésére vállalkozott alsóneműkben.

“Nagyon fontos, hogy legyenek friss és megbízható teszteredményeink az olyan termékek biszfenol tartalmáról, amelyekkel egész nap érintkezik a bőrünk, emiatt könnyen átkerülhetnek a szervezetünkbe a káros anyagok, és amelyekre jelenleg nem vonatkozik a biszfenol tartalom korlátozása”

– magyarázza a szakember.

“A választás azért esett az alsóneműkre, mert azt mindenki használja, ráadásul elég érzékeny és fontos felületen érintkezik a bőrünkkel, úgyhogy egyáltalán nem mindegy, hogy mi van az anyagában”

– meséli Dénes Júlia.

A tesztet egy akkreditált nemzetközi laboratóriumban végezték. Cél volt, hogy a termékeket a fogyasztók minél nagyobb csoportja számára teszteljék. Az egyedülálló nemzetközi összefogásban összesen 166-féle alsóneműt teszteltek, ezekből valamivel több mint 100 könnyen elérhető és kapható Magyarországon, de a többi is az a szomszédos országokban.

Sokkoló eredmények

Egy EU-s tanulmány 2020-ban azt állapította meg, hogy a textilekből származó biszfenol A-nak való kitettség jóval alacsonyabb, mint az étrendből származó mennyiség, és elhanyagolható hatású az akkor érvényben lévő egészségügyi határértékhez képest.

A ruhaneműkre egyelőre nem vonatkozik biszfenol tartalom korlátozás, a Tudatos Vásárlók Egyesülete viszont a friss eredmények alapján ezekre is kiterjesztené a szabályozást. Emellett már tanulmányok bizonyítják, hogy a biszfenol a ruházatból az izzadságba beoldódik, és nem fér kétség a bőrön keresztüli felszívódás lehetőségéhez sem.

A tesztelt alsóneműk egyharmada (30%), azaz minden harmadik bugyi tartalmazott biszfenolokat (BPA, BPS, BPF). Az összes minta 10%-a mutatott az emberi egészség védelmére meghatározott maximális mennyiséget bőven meghaladó biszfenol tartalmat, átlagosan 11 mg/kg biszfenolt (A maximális mennyiség 0,8 mg/kg!). A legmagasabb biszfenol koncentráció egyetlen mintában 301 mg/kg volt – ami a termék súlyának 0,03%-a!

A nőknek szánt termékek 17%-a nagy mennyiségű biszfenolt tartalmazott. Ezek az alsóneműk túlnyomórészt szintetikus anyagból készültek.

„Bár nők számára is kaphatók pamut termékek, a piackutatásunk szerint a női bugyik általában nagyobb része szintetikus anyagból készül. Ez nagyobb kockázatot jelent a biszfenolnak való kitettség szempontjából”

– mondja Dénes Júlia, a Tudatos Vásárlók Egyesületének vegyész szakembere.

A teszteredmények részletes bemutatása, a pontos anyagtípusok, a lány-, fiú-, női és férfi alsóneműk eredményeinek ismertetése itt olvasható.

Kerüljük a műszálat, válasszuk a pamutot!

A teszteredmények szerint a műszálas alsóneműk növelik a biszfenolnak való kitettség kockázatát. Érdekesség, hogy a gyártó vagy a vásárlás helye, illetve a szín nem számít. Ha üzletben vagy online vásárolunk, ugyanúgy van esély a mérgező biszfenolokkal találkozni: ismert márkák termékeiben is előfordulnak, de van olyan kínai üzletből származó termék, amiben viszont nem találtak. A tesztadatok alapján tehát megállapítható, hogy a származás nem, csak az anyagösszetétel számít, és a magas pamuttartalmú termékek nagyobb valószínűséggel nem tartalmaznak biszfenolokat.

Civilek a gyártók ellen – a ToxFree Life együttműködés

A ToxFree Life for All projektben magyarországi, szlovéniai, csehországi és osztrák fogyasztói szervezetek dolgoznak azon, csökkenjen a fogyasztók káros vegyi anyag kitettsége. Az öt partnerszervezet közösen tesztel, egyeztet döntéshozókkal, kampányokat indít és a fogyasztókat segítő oktatási programokat hoz létre. Az együttműködést a Tudatos Vásárlók Egyesülete kezdeményezte és vezeti.

Egy új vegyi anyag bevezetése a piacra akár 6 hónap alatt is megtörténhet. Ezzel szemben, ha ezek az anyagok károsnak bizonyulnak, betiltásuk átlagosan 20 évig tart. Ez az egyensúlytalanság az ipari innováció sebessége és a fogyasztóvédelem között fenntarthatatlan, és sürgősen foglalkozni kell vele. Elengedhetetlen, hogy a vegyi anyagok szabályozása felgyorsuljon és szigorodjon a fogyasztási cikkek teljes spektrumában.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább

Tippek

Bepörög az őszi szüretszezon – Okostelefonnal még a borozás is jobb

Októberrel együtt számos budapesti és vidéki fesztivál, ünnep és program veszi kezdetét, amik jelentős része a szürethez kötődik.

Ha kedveled a bort, vagy épp szeretsz kirándulni, akkor egy HONOR készülék – a megfelelő alkalmazásokkal –  tökéletes társ lehet ebben az időszakban is.

🍇 Borban az igazság  – Akár ellátogatsz egy eseményre, kirándulsz, vagy épp otthon ebédelsz vagy vacsorázol, egy jó bor kiváló választás lehet. A Vivino segítségével nem kell sommelier-nek lenned ahhoz, hogy tudd, mit kell választanod: hatalmas adatbázisa van, ráadásul címke alapján is rengeteg információt elárul egy-egy üvegről.

🍂 Kezdődhet az őszi turné – Ha nem tudod, hogy merre indulnál, akkor kiváló társ lehet a magyar fejlesztésű Bortúra. Az app megjeleníti a legjobb borprogramokat, és nemcsak tájékozódni lehet rajta, hanem foglalni is eseményeket. Ehhez például tökéletesen passzol a HONOR Magic V3, ugyanis hosszú akkumulátor üzemideje remek arra, hogy ne merüljön le még akkor sem, ha igazi borturistaként járod az országot, programról programra.

🍷 A jó házigazdákra – Lehet, hogy másokat hívnál magadhoz, hogy megkóstolják borgyűjteményedet. Ilyenkor a CellarTracker a kiváló partner, amivel egyrészt katalogizálhatod az évek során összeszedett palackjaidat, másrészt értékeléseket olvashatsz róluk, hogy vendégeidet ízléseiknek megfelelően kínálhasd.

📷 Örökítsd meg az emlékeket – Függetlenül attól, hogy hova látogatsz vagy hol fogyasztasz bort, érdemes megörökíteni emlékeidet. A HONOR Magic V3 ebben is a segítségedre lesz, ugyanis számos olyan funkcióval bír, amik megkönnyítik a fényképezést. 50MP-es kamerája bámulatos képeket készít, míg az AI segít abban, hogy mozgás közben is tisztán rögzíthess.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés Hirdetés

Facebook

Hirdetés Hirdetés
Hirdetés Hirdetés

Ajánljuk

Friss