Connect with us

Tippek

Így szabaduljunk meg a személyes adatokat tartalmazó iratoktól

iratmegsemmisítők

Mindannyiunk otthonában van egy fiók, ahol a hivatalos papírokat, szerződéseket és számlákat tároljuk, hiszen nem lehet tudni, hogy mikor lehet még rájuk szükség. Nem árt azonban néha egy nagytakarítást tartani, amely során átnézzük az évek során felhalmozódott stócokat.

Felmerülhet azonban a kérdés, hogy mit csináljunk a feleslegessé vált papírlapokkal, bankkártyákkal, hiszen semmiképpen sem tanácsos azokat a kukába dobni.

A személyes adatok védelme

Napjainkra egyre több szabályozás jelenik meg, amely a személyes adatok védelmére terjed ki, gondoljunk csak akár a 2018-ban bevezetett GDPR-ra. Ez a rendelet minden Európai Unió területén működő vállalkozás számára előírta, hogyan is kezelje a magánszemélyekre vonatkozó adatokat.

Az adataink védelme azonban nemcsak a cégek felelőssége, hanem a sajátunk is, hiszen fiókjainkban is számos személyes információt tartalmazó iratot tárolunk. Az Ápisznál kapható iratmegsemmisítők segítségével könnyedén, egy gombnyomással megszabadulhatunk ezektől a dokumentumoktól anélkül, hogy aggódnunk kellene a visszaélésektől.

Ezek az eszközök ugyanis néhány másodperc alatt pár milliméteres darabokra vágják a papírlapokat, lehetetlenné téve azt, hogy újra összeilleszthetők legyenek.

Milyen iratokat érdemes megsemmisíteni?

Alapvetően célszerű minden olyan dokumentumot ledarálni, amelyen bármilyen személyes információ megjelenik. Ide tartozik tehát minden olyan szerződés, számla, illetve bankszámlakivonat, amelyen rajta vannak az adataink.

Nem javasolt kukába dobni a lejárt okmányokat, bankkártyákat és hitelkártyákat sem. Bár ezek már elvesztették az érvényességüket, nem tudhatjuk, hogy rossz kezekbe kerülve vissza tudnak-e élni velük, így menjünk biztosra, és végleg semmisítsük meg őket!

A mai, modern iratmegsemmisítők már könnyűszerrel elpusztítják a plasztikkártyákat is, nem árt tehát tudni, hogy egy ilyen gép erre is alkalmas lehet.

Iratmegsemmisítés az irodában

Nemcsak otthon, hanem a munkánk során is kezünkbe akadhatnak olyan dokumentumok, amelyek érzékeny információkat is tartalmaznak. A legtöbb irodában már alapvető felszerelés az iratmegsemmisítő, azonban a mi feladatunk eldönteni, hogy mi kerüljön a gépbe, és mi a papírkosárba. Érdemes az irodai asztalunkat is rendszeresen átnézni, és megszabadulni azoktól a papíroktól, amelyekre már nincs szükségünk. Ha nem tudjuk megítélni, hogy az adott irat tartalmaz-e érzékeny információt, inkább menjünk biztosra, és semmisítsük meg.

Ezenfelül pedig célszerű arra is figyelni, hogy sose hagyjunk az asztalunkon őrizetlenül olyan dokumentumokat, amelyeken bizalmas adatok is szerepelhetnek. Egy irodában sokan megfordulhatnak, és kötelességünk megóvni minden információt az illetéktelen tekintetek elől.

Személyes adataink védelme kulcsfontosságú, az erről való gondoskodás pedig saját felelősségünk. Bár egyszerű a kukába dobni egy régi számlát, jól gondoljuk meg, hogy ezzel milyen adatokat adunk ki magunkról, hiszen az ördög nem alszik.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tippek

Adni Öröm! – Országos összefogás az iskolakezdéshez

Immár ötödik alkalommal hirdeti meg közös tanszergyűjtő akcióját a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország. A 2025. augusztus 21-től 24-ig között zajló Adni Öröm! kampány célja, hogy segítse a nehéz helyzetben élő családokat a szeptemberi tanévkezdés során, legyen szó akár közvetlen tárgyi adományról, akár pénzbeli felajánlásról, adománykártyák formájában.

„A nyugodt iskolakezdés olyan alapélmény, amely minden gyermeknek jár. Felelős vállalatként a feladatunk pedig az, hogy ebben segítséget nyújtsunk azoknak, akiknek ez nem magától értetődő. Ötödik éve dolgozunk együtt a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal ezen a fontos ügyön, és újra és újra meghatódva tapasztaljuk, milyen önzetlenül csatlakoznak a vásárlóink ehhez az akcióhoz. Idén is számítunk rájuk országszerte”

– mondta Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.

Romhányi Tamás, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kommunikációs vezetője kiemelte:

„A legszegényebb családok gyakran nem tudják előteremteni a legalapvetőbb tanszereket sem, így a gyermekek már az iskola első napján hátrányból indulnak. A SPAR Magyarországgal közös tanszergyűjtő akciónk lényege, hogy ezek a gyerekek méltó módon, teljes felszereléssel kezdhessék meg a tanévet. A felajánlott, új tanszerek nemcsak a tanulás eszközei, hanem a figyelem, a törődés és az esély szimbólumai is.”

Az akció személyes gyűjtési szakasza 2025. augusztus 21-e és 24-e között valósul meg. Ebben a négy napban a Magyar Máltai Szeretetszolgálat önkéntesei az ország összes INTERSPAR áruházában jelen lesznek, és várják azokat a vásárlókat, akik egy-egy tanszert vagy iskolakezdéshez kapcsolódó terméket adományként szeretnének megvásárolni és felajánlani a rászoruló gyerekek számára. Az adományokat közvetlenül a pénztárzóna után lehet átadni az önkénteseknek. A felajánlások célba juttatásában a Magyar Máltai Szeretetszolgálat országos hálózata működik közre: a csomagok célzottan jutnak el a megfelelő helyre.

Az adakozás másik formája az adománykártyák vásárlása. Ezek az 500, 1 500, 3 000, 5 000 és 10 000 forint értékű kártyák 2025. augusztus 1-je és 31-e között érhetőek el az INTERSPAR áruházakban. A vásárlásukból befolyt teljes összeget a Magyar Máltai Szeretetszolgálat új tanszerek beszerzésére fordítja, és azokat célzottan juttatja el a segítségre szoruló gyermekeknek.

A gyűjtés során beérkezett felajánlásokat – legyen szó tárgyi adományról vagy az adománykártyákból vásárolt iskolaszerekről – a Szeretetszolgálat munkatársai a szeptemberi tanévkezdésre eljuttatják a rászorulókhoz. Az iskolai felszereléseket gondosan összeállított csomagokban adják át, figyelembe véve a helyi közösségek szükségleteit és a gyermekek életkorát.

Az adománygyűjtés részletei és a résztvevő INTERSPAR áruházak elérhetőségei a www.adniorom.hu weboldalon érhetőek el.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Tippek

Elindult a nevezés a Hégető Honorka-díjra

Az elismerés idén 21. alkalommal hívja fel a figyelmet azokra a szerkesztőségekre és újságírókra, akik fontos társadalmi ügyeket dolgoznak fel videó, fotó vagy fotósorozat formájában.

A díj célja, hogy elismerje azokat az alkotásokat, amelyek érzékenyen, hitelesen és hatásosan mutatják be a társadalmat érintő problémákat, valamint az ezekre adott válaszokat és lehetséges megoldásokat.

Idén olyan anyagokkal lehet pályázni, amelyeket 2024. szeptember 1. és 2025. augusztus 31. között publikáltak televízióban vagy online felületeken. Nevezni videókkal, önálló fotókkal, vagy maximum 10 képből álló fotósorozattal lehet.

A pályázatok benyújtási határideje: 2025. szeptember 30., 12:00 óra

A díjat idén is több kategóriában ítéli oda a zsűri. Az előző évhez hasonlóan díjat kap a legjobb első pályázó is – ez a kategória azok előtt tiszteleg, akik először neveznek a Hégető Honorka-díjra, és munkájukkal kiemelkedő színvonalat képviselnek.

A Hégető Honorka-díj zsűrijének elnöke idén Weyer Balázs, újságíró. A zsűri tagjai: Mészáros Antónia, az UNICEF Magyarország ügyvezető igazgatója és Máté Krisztina, televíziós újságíró és producer. A fotó formájában érkező pályaműveket Keleti Éva, Kossuth- és Balázs Béla-díjas fotográfus és Mucsy Szilvia fotográfus, a Budapest FotóFesztivál társalapítója és igazgatója bírálja el.

A díj évek óta elkötelezett támogatója, a Yettel 2025-ben is különdíjat ajánl fel egy kivételes alkotásnak. A mobilszolgáltató nemcsak az újságírói munkát ismeri el, hanem a díjazott mű által bemutatott ügyet is támogatja, ezzel is kiemelve a sajtó szerepének fontosságát a jelentős társadalmi kérdésekben.

A Hégető Honorka-díjat 2003-ban alapították az RTL fiatalon, tragikus autóbalesetben elhunyt riporterének emlékére. Hégető Honorka munkásságát mély társadalmi érzékenység, az elesettek és kiszolgáltatottak iránti empátia jellemezte – értékrendje ma is mércét jelent a díj számára.

Pályázati feltételek:

  • Formátum: videó vagy fotó/fotósorozat
  • Terjedelem:
    • videó: minimum 5, maximum 30 perc
    • fotó:
      • egyéni kép: maximum 3 db/pályázó
      • fotósorozat: egy sorozat, mely minimum 8 – maximum 10 db képet tartalmaz
  • Publikálás ideje: 2024. szeptember 1. – 2025. augusztus 31.
  • A pályázatnak tartalmaznia kell:
    • a pályázó nevét, elérhetőségeit (telefonszám, e-mail cím)
    • a pályamű címét és rövid szinopszisát
    • a megjelenés helyét és időpontját

A pályaműveket kizárólag online, az alábbi oldalon lehet feltölteni: https://rtl.hu/hegetodij

A videós pályaműveket YouTube- vagy Vimeo-link formájában kell benyújtani.

Leadási határidő: 2025. szeptember 30., 12:00 óra

A pályázattal kapcsolatos kérdések esetén kereshető: hegetohonorkadij@gmail.com

A Hégető Honorka-díj támogatói: RTL Magyarország, Hégető-család, Yettel Magyarország Zrt.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Tippek

Idén is a budapesti PlayIT ad otthont a T-esports Championship döntőjének

Négy játék, Európa legjobb csapatai, 100 000 euró összdíjazás: indul a Deutsche Telekom által szervezett, negyedik T-esports Championship regisztrációja.

Immár negyedik alkalommal szervezi meg a Deutsche Telekom a T-esports Championship-et, amely idén szeptember 9-én indul, a döntőre pedig november 15-16-án kerül sor Budapesten, a Hungexpon.

Európa legjobb csapatai négy játékban: Counter-Strike 2-ben, League of Legends-ben, Brawl Stars-ban, és – az idei év újításaként – Rocket League-ben mérkőznek meg egymással. A bajnokság összdíjazása 100 000 euró. A regisztráció augusztus 13-án, szerdán indul a www.tesports.gg oldalon, a kvalifikációt követően pedig svájci rendszerben folytatódik a bajnokság. Az előző évektől eltérően idén mind a négy játéknak dedikált versenyhete lesz, ennek köszönhetően erősebb mezőnyre és fokozottabb versenyre számíthatunk. A mérkőzéseket az e-sport rajongók nemzetközi streamen is követhetik.

A tavalyi évben több mint 12 ezren regisztráltak a versenyre, a Telekom PlayIT Show-n megrendezett döntőre pedig a két nap alatt több mint 14 ezren látogattak ki. A nagy sikerre való tekintettel a szervező országok (Magyarország, Lengyelország, Horvátország, Észak-Macedónia és Montenegró) idén is úgy döntöttek, hogy Budapest ad otthont a döntőnek a Telekom PlayIT Show keretén belül, ahol dedikált gigaerős vezetékes hálózaton játszhatnak majd a döntősök.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss