Tippek
Gyermekbarát klímahasználati megoldások
A klímaberendezések önmagukban nem okoznak egészségügyi problémákat a legkisebbeknél sem, azonban fontos betartani néhány alapszabályt, melyekkel elkerülhetjük az esetleges kellemetlen tüneteket.
A légkondicionáló berendezéseket az Egyesült Államokban kezdték el használni először, ám időben rájöttek, hogy a találmány a nem megfelelő használat mellett, sajnos többet árthat, mint használ. Még az optimálisnak hitt használat mellett is járhatunk el olykor nem kifejezetten praktikus módon, kiváltképp a speciális korcsoportok és egészségi állapotú felhasználók esetében. Az ő érdekükben számos tényezőt szükséges figyelembe venni, hogy biztosítsuk a kicsik kényelmét és egészségét.
Tegyünk meg mindent a kicsik egészségéért
„Minden esetben állítsuk a klímát mérsékelt hőmérsékletre, hogy elkerüljük a hirtelen hőmérsékletváltozásokat, amelyek irritálhatják a gyerekeket” – hívta fel a figyelmet a Gree légkondicionálók műszaki szakértője. „Használjunk olyan üzemmódot, mely lágyabb hűtést-fűtést biztosít. Emellett ügyeljünk a légterelők beállítására is, hogy a légáram ne irányuljon közvetlenül a helyiségben tartózkodókra, mivel ez megfázáshoz, ízületi gyulladáshoz vagy egyéb egészségügyi problémákhoz vezethet.” – állítja a világelső klímamárka szakembere.
Milyen gyakran célszerű tisztíttatni a klímát?
„A klímaberendezéseknél rendszeres ellenőrzésre és karbantartásra van szükség, hogy a levegő mindig tiszta és egészséges maradjon. Nem mellesleg a legtöbb esetben a gyártói garancia egyik feltétele is az évi 2 alkalom felülvizsgálat” – emelte ki a Gree szakértője. „A műveletet mindig a szezon előtt érmes elvégeztetni a hűtésre és fűtésre is használt berendezéseknél.”
A Gree profija megemlítette, hogy a légtechnikai berendezések tisztítását nem csak az otthonokban kell elvégezni, az autóklímáknál is elfordul, hogy a rendszeres tisztítás elmaradása egészségügyi problémákhoz vezet, különösen a légúti fertőzésekre érzékeny gyermekeknél. Válasszon olyan klímaberendezést, amely legalább HEPA szűrővel vagy akár annál nagyobb hatékonyságú szűrővel rendelkezik, hogy eltávolítsa a poratkákat, polleneket és egyéb allergéneket a levegőből. Párásító funkcióval ellátott klímák segíthetnek fenntartani a megfelelő páratartalmat, melyfontos a gyerekek légzőszervi egészségéhez. Ennek megoldásaként a Gree Magyarország hozta el hazánkba a légtisztítás forradalmi újítását, a Airow 3 légtisztító modult. Az eszköz magasoldalfali klímaberendezésekbe könnyedén elhelyezhető, láthatatlan védelmet nyújtva a felhasználók számára. Mind a klímaberendezés telepítéséhez, mind pedig a tisztításához keressünk szakembert a viszonteladó partnerhálózatból, aki igazoltan rendelkezik biztonságos üzemelést garantáló hatósági tanúsítványokkal.
Hány fokon egészséges?
„A nem megfelelő klímahasználat megbetegíthet akkor is, ha rendszeresen kitisztíttatjuk a berendezést, ezért fontos az elővigyázatosság” – figyelmeztetett a Gree légkondicionálók munkatársa. Ha betartjuk a legfontosabb óvintézkedéseket, kellemetlen betegségektől óvhatjuk meg gyermekeinket és magunkat:
Ne akkor kezdjük el hűteni a lakást vagy az autót, amikor már túlmelegedett, hanem korábban, fokozatosan érjük el a kívánt hőmérsékletet, a lehűtött lakótér nem ártalmas a kicsikre nézve, ugyanakkor, ha hirtelen csökkentjük a hőmérsékletet, az intenzív hűtésből adódó huzatban könnyebben megfázhatnak. Használjon olyan klímaberendezéseket, amelyek programozható időzítővel rendelkeznek, így előre beállíthatja a hőmérsékletet és az üzemidőt. Az intelligens klímák távolról is vezérelhetők, melyeket telefonról vagy más eszközről lehet irányítani, hogy mindig az ideális környezetet biztosítsa a gyerekek számára. A mesterséges intelligenciával ellátott berendezések pedig a felhasználói szokásokat alapul véve, öntanuló vezérléssel rendelkeznek.
Ne hűtsük le nagy hőségben 23-25 celsius fok alá a levegőt, mert a megfázás mellett a szervezetet sokként éri a hideg helyiségből kilépni a kinti forróságba.
A kisbabák a klimatizált helyiségben mindig viseljenek hosszú ujjú ruhát és zoknit, ha szükséges takarót is terítsünk rájuk! A klíma használatával a csecsemők érzékeny bőre kiszáradhat, ezért a megfelelő bőrápolásra is oda kell figyelni.
Hogyan válasszunk?
A Gree légkondicionálók szakértője fontosnak nevezte a klímaberendezések megfelelő kiválasztási szempontjait is. „Olyan készüléket érdemes vásárolni, amelyben akár extra funkciók is megtalálhatók, amelyek óvják az egészséget. Kisgyermekek mellett fontos szempont lehet, hogy a berendezés csendes üzemű legyen, a legmodernebb készülékek az ideális hőmérséklet biztosítása mellett a zajterhelés csökkentésre is hangsúlyt helyeznek. A gyerekbarát klímák extra csendes működéssel rendelkeznek, hogy ne zavarják a gyerekek alvását vagy pihenését. Olyan modelleket válasszon, amelyek kifejezetten alacsony zajszinttel működnek. A gyerekzár funkcióval ellátott klímák megelőzik, hogy a kicsik véletlenül megváltoztassák a beállításokat. Válasszunk olyan klímaberendezést, amely energiatakarékos és környezetbarát. Az energiahatékonyságot az energiacímkén találjuk, ezért az azon található kW/óra/szezon értéket szükséges górcső alá venni.
A szakértő az idei újítások közül kiemelte a piacon egyedülálló hővisszanyerős friss levegő modult. Ennek segítségével friss levegőt tudunk bejuttatni a hűtött vagy fűtött helyiségbe olyan módon, hogy az elhasznált levegő energiájával, többlet energia felhasználása nélkül, előfűtjük vagy előhűtjük a kinti levegőt. A tisztított, páramentesített levegő, pedig könnyebbséget jelenthet gyermekünk egészségének megóvásban.
A fenti tippek és intézkedések hozzájárulnak ahhoz, hogy a klíma használata kényelmes és biztonságos legyen az egész család számára, hosszú távon megőrizve egészségünket és komfortérzetünket.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Tippek
Ingyenes AI- és felhőképzést indít az AWS diákoknak
Magyar egyetemisták és főiskolások is csatlakozhatnak az Amazon Web Services (AWS) új Student Rewards programjához.
A 18 év feletti hallgatók több mint 900, mesterséges intelligenciával és felhőtechnológiával foglalkozó online képzéshez férhetnek hozzá ingyenesen, valamint AWS-krediteket és a szakmai minősítő vizsga díját fedező utalványt is szerezhetnek. A teljes csomag értéke hallgatónként elérheti az 579 dollárt.
Az AWS az AI- és felhőszakemberek iránti növekvő munkaerőpiaci keresletre reagálva indította el a Student Rewards programot. A hallgatók egy éven keresztül több mint 900 kurzushoz, gyakorlati feladathoz, workshophoz és szakmai minősítő vizsgára felkészítő tananyaghoz férhetnek hozzá. A képzésekhez előzetes felhőtechnológiai tapasztalat nem szükséges.
A program a tanulást közösségi aktivitással is összekapcsolja. A résztvevők feladatok teljesítésével és a Builder Center közösségében végzett aktivitással jelvényeket gyűjthetnek. Hét jelvény után 10 dollár értékű AWS-kredit, 14 jelvénynél további 20 dollár, 21 jelvény megszerzése után pedig 100 dollár értékű voucher jár az AWS Certified Cloud Practitioner vizsgához.
„Azt szeretnénk, hogy a diákok valódi projekteket építhessenek, ne csak elmélettel foglalkozzanak.”
– emelte ki a program kapcsán Kim Majerus, az AWS globális oktatásért felelős alelnöke. Hozzátette, hogy az AWS Student Builder Groups hallgatói közösségei már több mint 60 ország egyetemein működnek. Magyar hallgatók meglévő csoporthoz csatlakozhatnak, vagy saját közösséget is létrehozhatnak egyetemükön.
A Student Rewards az AWS szélesebb oktatási programjának része, amelynek keretében a vállalat több mint 500 millió dollárt különített el hallgatók képzésének támogatására világszerte. A programhoz az AWS Builder Center felületén lehet csatlakozni, a hallgatói státuszt a SheerID rendszerén keresztül kell igazolni.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Tippek
Vigyázzunk egymásra! Kampány a fiatalok biztonságáért
10+1 egyszerű, könnyen megjegyezhető tanács a fiataloknak – a kampányt ismert előadók és közéleti szereplők is támogatják.
Hogyan lehet a fiatalokkal úgy beszélni a biztonságról, hogy valóban figyeljenek rá? Mit tehet egy szülő, egy barát vagy egy fesztiválszervező, és hogyan vigyázhatnak egymásra maguk a fiatalok? Ezekre a kérdésekre keres választ a Weekend Event új, „Vigyázzunk egymásra!” című kezdeményezése, amely a STRAND Fesztiválon indult útjára.
A kampány középpontjában 10+1 rövid, egyszerű és a hétköznapokban is használható üzenet áll. A kezdeményezők célja nem az, hogy kioktassák a fiatalokat, hanem hogy olyan mondatokat adjanak a kezükbe, amelyek egy buliban, fesztiválon, hazafelé tartva vagy egy barát nehéz helyzetében is eszükbe juthatnak.
A kampány üzeneteit többek között Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Fekete Giorgio, gyuris, Kiss Tibi, Lil Frakk, Majka, Marics Peti, Marsalkó Dávid, Mehringer Marci, Rúzsa Magdi, Schoblocher Barbi, T. Danny, Miskovits Marci és Sebestyén Balázs narrálta. A rövid, közösségi média kompatibilis videók és grafikák elsőként a STRAND Fesztivál felületein jelennek meg, de a kezdeményezők hosszú távon szeretnék, ha egyre több ismert és civil szereplő is csatlakozna hozzá.
„Szülőként mindannyiunkat megráznak azok a hírek, amelyekben kamaszok vagy fiatal felnőttek kerülnek bajba. Ilyenkor óhatatlanul felmerül a kérdés: tudunk-e nekik valóban használható tanácsot adni? És egyáltalán hogyan beszéljünk velük ezekről a helyzetekről úgy, hogy annak valódi hatása legyen?”
– mondta Lobenwein Norbert, a kezdeményezés vezetője.
„Ezért hívtunk össze olyan szakembereket és barátokat, akik különböző területekről érkeznek, de mindannyian fontosnak tartják ezt a kérdést. Nem kioktatni akartunk, hanem megérteni a helyzeteket, és olyan egyszerű mondatokat megfogalmazni, amelyek tényleg működhetnek a mindennapokban. Az egyik legfontosabb felismerésünk az volt, hogy a fiatalok sokszor elsősorban egymásra számíthatnak. Egy barát veszi észre elsőként, ha valami nincs rendben, ő tud közbelépni, segítséget kérni, vagy egyszerűen csak ott maradni a másik mellett. Innen jött a kampány címe is: Vigyázzunk egymásra!”
10+1 mondat, amit érdemes észben tartani
- Kapcsold be a lokátorod. A haverjaid így mindig tudják, merre vagy.
- Nemet mondani menő. Nem gyengeség.
- Ha vezetsz, soha ne igyál. Egy korty is megváltoztathat mindent.
- Ha nem figyeltél az italodra, inkább kérj egy újat.
- Alkohol mellé víz. Buli előtt kaja. Holnap hálás leszel.
- Ha balhé van, ne nyerd meg. Hagyd ott.
- Feltöltött telefon = kisebb para. Power bank? Még jobb.
- Ne maradj egyedül. A legnagyobb biztonság egy jó barát.
- Legyen valaki, akit bármikor felhívhatsz. Ez nem ciki.
- Ha valaki kellemetlen, nem tartozol neki semmivel. Sétálj el.
+1. Figyelj a többiekre is.
Ha valami nem oké, ne hagyd egyedül a másikat.
A „Vigyázzunk egymásra!” üzeneteivel elsőként a STRAND Fesztivál közösségimédia-felületein találkozhatnak a fiatalok, a fesztivál területén pedig többek között a koncertek közötti időszakban, a nagyszínpadok kivetítőin jelennek meg. A kezdeményezés azonban nem ér véget a fesztivál kapuinál. A kampányhoz készült grafikai anyagok szabadon letölthetők és díjmentesen használhatók, így azokat fesztiválok, klubok, iskolák, közösségek és magánszemélyek is megoszthatják, illetve saját felületeikhez igazíthatják.
A kampány mögött nincs szponzor vagy reklámozó, és nem is kereskedelmi kezdeményezésnek szánják. A kidolgozásában Filippov Gábor, Fülöp Zoltán, Gém Péter, Geszti Péter, Mészáros Antónia, Miskovits Márton, Ördög Nóra, Prokopp Dóra, Semjén Nóra, Takács Ákos és Till Attila vett részt. A kezdeményezők célja, hogy a kampány idővel minél több közösséghez eljusson, és a 10+1 üzenet ne csak plakátokon, fesztiválok kivetítőin vagy a közösségi médiában jelenjen meg, hanem valódi kapaszkodót jelentsen a hétköznapokban is. A lényeg, hogy ezek a mondatok minél több fiatalhoz eljussanak, és lehetőleg akkor is eszükbe jussanak, amikor valóban szükség van rájuk.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Tippek
Hol lehet olcsó tolóajtós szekrényt venni online? – üzletek, árak és szolgáltatások összehasonlítása
Röviden: aki kedvező árú tolóajtós szekrényt keres online, annak érdemes ugyanazon igénylista alapján összevetnie a Belini, az IKEA, a Mömax és a JYSK kínálatát. Nincs minden helyzetben egyetlen legjobb márka. A döntést a pontos méret, a csomag tartalma, az online elérhetőség, a szállítás díja és az összeszerelés munkája együtt határozza meg. A termékoldalon látható ár ezért csak a teljes költség egyik része.
Rövid válasz: hol érdemes kezdeni a keresést?
A „tolóajtós szekrény” keresésre választ adó Belini-oldal jó kiindulópont lehet annak, aki kész összeállítást vagy közvetlen online vásárlást keres. Az IKEA erőssége a sokféle modul és a tervezhetőség, a Mömax széles lakberendezési választékkal ad összehasonlítási alapot, a JYSK pedig különálló bútoroknál, ágyaknál, asztaloknál és kiegészítőknél lehet praktikus. A korrekt összevetéshez mindegyik üzletnél ugyanazt a teljes kosarat kell beárazni.
Belini, IKEA, Mömax és JYSK: eltérő vásárlási modellek
A Belini azoknak lehet érdekes, akik kész szetteket szeretnének online kiválasztani, és nem akarnak minden elemet külön megtervezni. Az IKEA moduláris rendszere nagyobb alakíthatóságot ad, de figyelni kell az összes szükséges alkatrészre. A Mömax több helyiséghez kínál bútorokat és kiegészítőket, míg a JYSK gyakran egy-egy konkrét bútordarab vagy matrac összehasonlításánál hasznos. A készlet, a szállítás és a szolgáltatások településenként változhatnak, ezért ezeket rendelés előtt ellenőrizni kell.
Tolóajtós szekrény: szélesség, mélység és belső elrendezés
A tolóajtós szekrénynél a teljes külső méret mellett ellenőrizni kell a hasznos belső mélységet, a polcok és ruharudak számát, valamint a padló egyenetlenségét. A tolóajtó kis helyen előnyös, mert nem igényel nyitási teret, de a sín pontos beállítása alapvető. Nagy bútornál a csomagok mérete, a lépcsőház és az összeszerelés helyigénye is döntő tényező.
A valódi ár több tételből áll
A termék ára mellé hozzá kell adni a nélkülözhetetlen kiegészítőket, a szállítást, az emeletre juttatást és szükség esetén a szerelőt. Egy olcsóbb alapcsomag drágábbá válhat, ha fontos elemek hiányoznak belőle. Célszerű táblázatban rögzíteni, hogy az egyes ajánlatok pontosan mit tartalmaznak, majd a végösszeget összehasonlítani.
Online rendelés és szállítás
Fizetés előtt meg kell nézni a csomagok számát, méretét és tömegét, valamint azt, hogy a futár meddig viszi a terméket. Lift nélküli házban az emeletre szállítás külön költséget vagy szervezést jelenthet. A készleten lévő és a rendelésre érkező termékek határideje eltérhet. A pontos díjat és időpontot mindig az adott irányítószámra kell ellenőrizni.
Összeszerelés saját kezűleg vagy szakemberrel?
Az önálló összeszerelés csökkentheti a kiadást, ha van elegendő idő, megfelelő szerszám és tapasztalat. Nagy szekrény, konyha vagy falra rögzített elem esetén azonban a pontatlan szerelés biztonsági és használati problémát okozhat. Érdemes előre elolvasni a szerelési útmutatót, és ha szakemberre van szükség, az ő díját is beépíteni a költségvetésbe.
Egyszerű döntési sorrend
Mérd fel a helyiséget, készíts funkciólistát, majd állíts össze legalább három teljes ajánlatot. Hasonlítsd össze az anyagokat, a garanciát, a visszaküldés feltételeit, a szállítást és a szerelést. A Belini, az IKEA, a Mömax és a JYSK különböző igényekre ad választ; a jó döntés az, amelyik a kívánt funkciót kiszámítható teljes költséggel biztosítja.
Összegzés
A kedvező ár nem egyetlen márkanévből következik, hanem a teljes ajánlatból. A kész szett, a moduláris rendszer, a helyi áruház és az online kiszállítás más-más előnyt jelent. Az aktuális árakat, készletet és szolgáltatási feltételeket közvetlenül a rendelés előtt kell ellenőrizni, mert ezek idővel változhatnak.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Ipar2 hét ago
Ipari 3D nyomtatás versenykörnyezetben
-
Gazdaság2 hét ago
Még mindig vannak 8%-os betéti kamatok a piacon
-
Gazdaság2 hét ago
Elindult a SMARTTABLE ENERGY energetikai platform
-
Gazdaság2 hét ago
Autót a tévék mellől: új korszak jöhet a magyar autókereskedelemben
-
Gazdaság1 hét ago
Ilyen sem volt még: már naponta kétezer személyi kölcsönt szórnak ki a bankok
-
Szórakozás1 hét ago
Kiderült, mennyi mindent jelenthet: itt az első országos mémkutatás
-
Zöld7 nap ago
Kiszáradó Velencei-tó: nem vízhiány van, hanem alkalmazkodási válság
-
Okoseszközök1 hét ago
A rezsiről már nem csak télen érdemes beszélni






