Tippek
Június 30-án lejár két fontos vállalati határidő
Két fontos határidő jár le június 30-án, a GINOP pályázatok beadása és a NIS2 bejelentés kapcsán is fontos odafigyelni a cégeknek.
Az Európai Unió hálózat- és információbiztonságról szóló irányelv alapján kidolgozott (NIS2) a Kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről szóló törvény szerint eddig a dátumig minden érintett szervezetnek be kell jelentkeznie (ez egyelőre csak nyilvántartásba vételt jelent) a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) rendszerébe. A GINOP pályázat keretében pedig a cégek összességében 15 milliárd forint értékű képzési támogatásra pályázhatnak, így a piaci ár töredékéért fejleszthetik munkavállalóik digitális kompetenciáit.
Hosszú ideje május 31. a cégek legfontosabb dátuma, hiszen ez a nap pénzügyi beszámolók benyújtásának végső határideje. Idén azonban a vállalatokra, vállalkozásokra néhány nap múlva két témában is újabb fontos határidő vár, ráadásul az egyik elmulasztása éppen olyan komoly következményekkel járhat az érintett cégekre nézve, mint a késedelmes adóbevallás.
Minden, információbiztonság szempontjából kiemelten kockázatos vagy kockázatos kategóriába tartozó vállalatnak 2024. június 30-ig fel kell mérnie, hogy a Kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről szóló 2023. évi XXIII. törvény hatálya alá esik-e, érintett-e, illetve melyik kockázati csoportba tartozik, ki kell jelölnie az elektronikus információs rendszerek biztonságáért felelő személyt, és be kell jelentkeznie a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) rendszerébe. A statisztikai adatok alapján ma hazánkban közel 3.000 vállalat esik a NIS2 megfelelés hatálya alá.
Fontos kiemelni, hogy a határidő betartásáért, a nyilvántartásba vételi kérelem benyújtásáért az érintett vállalkozások első számú vezetői személy szerint felelősek, és ezt a felelősséget nem ruházhatják át másra. A határidő elmulasztása bírságot von maga után, már a regisztráció elmulasztása is hatósági szankciókkal járhat, amely a regisztrációs díj sokszorosa is lehet.
A másik június 30-i határidő a GINOP pályázatok benyújtására vonatkozik, amely jelentős előnyhöz juttatja a hazai cégeket, ráadásul potenciálisan közel 40.000 hazai cég jogosult az uniós forrás felhasználására. A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) Plusz 3.2.1 segíti alvállalkozásokat munkavállalóik képzésében, ezáltal hozzájárul a munkavállalók kompetenciáinak fejlesztéséhez és a cégek hatékonyságának növeléséhez. A GINOP-Plusz-3.2.1-21 vissza nem térítendő képzési támogatásának elnyerésével 50-100%-ban finanszírozható a képzési költség, ezen felül a képzés miatt kieső munkaórákra bértámogatás is igényelhető a cég nagyságától és a képzéseken részt vevő munkavállalók számától függően.
„A magyar kis és középvállalkozások, valamint a hazai lakosság kibervédelmének erősítése kiemelt feladat a mesterséges intelligencia által felpörgetett digitális fejlődés során. Az informatikai képzésnek ezért az egyik meghatározó területe a kiberbiztonság, amelyen nemcsak oktatunk és kutatunk, hanem a vállalkozások és a lakosság részére tájékoztatást is nyújtunk. Ennek keretében kidolgoztunk a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságával együttműködésben egy online tájékoztató és felkészítő anyagot is, mely a https://nis2.gde.hu oldalon található.” – mondta el Dr. Dietz Ferenc, a Gábor Dénes Egyetem elnöke, majd hozzátette: „A GINOP pályázatok kapcsán is tudunk segítséget nyújtani a cégeknek, hiszen a vállalatok sikeréhez elengedhetetlen a munkavállalók kompetenciáinak folyamatos fejlesztése. Ennek leghatékonyabb eszköze a – most vissza nem térítendő támogatással is elvégezhető – mikrotanúsítványt adó rövid egyetemi képzések rendszere, erről a https://gde.hu/ginop linken található részletes információ.”
A NIS2 regisztrációt viszonylag rövid idő alatt el lehet végezni, de amennyiben a vállalkozás részt szeretne venni a GINOP pályázaton, annak adminisztrációs feladataira, a pályázati anyag összeállítására 8-10 munkanappal érdemes számolni.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Tippek
Első telefon, első előfizetés: hogyan segíthetjük a gyerek biztonságos belépését a mobilvilágba?
Az iskola- vagy új tanévkezdés sok családban egy új mérföldkő időszaka is: egyre több gyermek ekkor kapja meg első mobiltelefonját vagy első saját mobil-előfizetését.
Az Ipsos KIDCOMM 2026[1] kutatása szerint Magyarországon átlagosan 9 éves korban érkezik meg az első telefon, és a készülék kiválasztásáról az esetek 70 százalékában a szülő dönt.
A mobiltelefon hasznos és szórakoztató funkcióin túl egy kisiskolás szülő – és gyermeke – számára a kapcsolattartás és a biztonságérzet eszköze. A friss kutatás szerint a szülők legfontosabb motivációja, hogy gyermekük szükség esetén elérhető legyen (69%), illetve vészhelyzetben segítséget tudjon kérni (59%). Ugyanakkor az első telefon a digitális önállósodás egyik első lépcsőfoka is. Éppen ezért fontos, hogy a gyerekek fokozatosan, a szülők támogatásával és megfelelő szabályok mellett lépjenek be a mobilvilágba.
Miért jó a gyereknek?
Az első telefon – elsősorban a szülő biztonságérzetének biztosítása révén – előmozdíthatja, hogy a gyermek önállóbban mozoghasson az iskolába járás, különórák vagy baráti programok során, miközben bármikor kapcsolatban maradhat a családjával. Ugyanakkor a kutatás szerint a gyerekek a telefonjukat leggyakrabban játékra (62%), fotózásra és videózásra (50%), üzenetküldésre (48%), valamint videónézésre (46%) használják. Ezeket a tevékenységeket legcélszerűbb, ha már az első készüléktől kezdődően a szükséges szülői kontroll mellett végzik a gyerekek.
A mobil ugyanakkor felelősséget is tanít: a készülék használata, töltése, megóvása és az online viselkedés mind olyan készségek, amelyeket a gyerekek fokozatosan sajátíthatnak el. A szülő jelenléte és támogatása felkészítheti a mobilozás ismert kockázatainak – például a kéretlen hívások, SMS fogadása, elnyúló képernyőidő stb – biztonságos kezelésére is.
Miért jó a szülőnek?
Az első előfizetés a szülők számára elsősorban nyugalmat jelent. Tudják, hogy gyermekük szükség esetén elérhető, és segítséget tud kérni, ha váratlan helyzet adódik. A digitális jelenlét ugyanakkor tudatosságot is igényel: a kutatás rámutat, hogy a szülők gyakran jelentősen alábecsülik a gyerekek online aktivitását, például a YouTube, a Messenger vagy a TikTok használatát. Ezért egyre fontosabb szerepet kapnak a szülői kontrollt támogató megoldások. Ma már a szülők ötöde valamilyen technikai eszközzel is segíti a szabályok betartását, miközben továbbra is kulcsszerepe van a felkészültségnek és a rendszeres beszélgetéseknek. A Yettel ProSuli programja a szülőket is segíti, hogy felmérhessék ismereteiket a tudatos internethasználat témájában, az erről szóló kvíz IDE kattintva érhető el.
Első SIM-kártyának sokszor a feltöltőkártya a legjobb választás
Az első telefonhoz gyakran az első SIM-kártya is társul. Ebben az élethelyzetben sok család számára a feltöltőkártyás konstrukció lehet az ideális belépési pont.
A feltöltőkártya előnyei:
- alacsony belépési költség,
- könnyen kontrollálható költés, előre meghatározható havi keret,
- nincs hűségidő vagy hosszú távú elköteleződés,
- időszakos igényekhez könnyedén alakítható szolgáltatások,
- fokozatos tanulási lehetőség a mobilhasználat és akár a digitális pénzügyek terén,
- a gyermek megtanulhatja tudatosan beosztani mobilkeretét.
Ahogy a gyerekek idősebbek lesznek, és egyre intenzívebben használják készüléküket, egy családi előfizetéshez kapcsolódó havidíjas konstrukció is jó választás lehet.
A kutatás szerint 12-14 éves korra jelentősen nő a saját okostelefont használó gyerekek aránya, ezért sok család számára ez az a pont, amikor már érdemes lehet a feltöltőkártyáról számlás előfizetésre váltani.
A számlás előfizetések előnyei egy gyerek számára – ami jellemzően a család többi, meglévő előfizetéséhez kapcsolódik:
- egy számlán kezelhető akár az egész család,
- a Yettelnél a FULL kedvezmények több előfizetés hozzáadásával tovább növelhetők,
- nem szükséges egyenleg-feltöltési vagy lejárati dátumokat fejben tartani,
- egyes csomagokban nagyobb vagy akár korlátlan adatkeret érhető el,
- a család minden tagja ugyanazon szolgáltatói kedvezményekből részesülhet.
A telefon önmagában nem elég: a szülő szerepe kulcsfontosságú
A digitális eszköz átadása mellett legalább ilyen fontos a gyerekek felkészítése. A Yettel ProSuli és TudatosNet programjainak szemlélete szerint a gyermekeknek nemcsak a technológia használatát kell megtanulniuk, hanem az online tér szabályait is.
Az első telefon átadása remek alkalom arra is, hogy közösen beszélgessünk többek között:
- az udvarias telefonálás alapjairól,
- arról, mikor illik és mikor nem illik telefont használni,
- a személyes adatok védelméről,
- az ismeretlenekkel való online kapcsolatfelvétel kockázatairól,
- a képernyőidő tudatos kezeléséről,
- a készülék fizikai védelméről és felelősségteljes használatáról.
Összefoglalva: 5+1 tipp első telefonos gyerekek szüleinek
- Kezdjenek közös szabályokkal! Beszéljék meg, mikor és mennyit használható a telefon.
- Az első időszakban válasszanak egyszerű, kontrollálható konstrukciót. A feltöltőkártya segít a költségek kézben tartásában.
- Állítsanak be alapvető biztonsági funkciókat! Képernyőidő, helymegosztás, tartalomszűrés.
- Beszéljenek az online viselkedésről! A digitális udvariasság ugyanolyan fontos, mint a személyes.
- Tanítsák meg a gyermeket felelősséget vállalni a készülékért! Tok, jelkód, rendszeres töltés és biztonságos használat.
+1. Maradjanak kíváncsiak, hogy milyen élményeket szerez a gyerek a telefonján keresztül, és biztassák, hogy ha kérdése van, ossza meg bátran!
[1] Az Ipsos KidComm kutatás több, mint másfél évtizede vizsgálja a 8-14 éves gyermekek médiahasználatát, érdeklődését és életmódját. A szindikált kutatás célja, hogy átfogó és összehasonlítható képet nyújtson a gyerekek médiavilágáról, valamint a különböző kommunikációs csatornák és platformok szerepéről. A 2026-os adatfelvétel 2026. május 28. és június 15. között zajlott online, az Ipsos válaszadói paneljén, országosan reprezentatív, 1059 fős mintán. A kutatásban a gyermekek és szüleik közösen vettek részt egy legfeljebb 25 perces kérdőív kitöltésével, amelyben a gyermekek és a szülők dedikált kérdésblokkokban válaszoltak a rájuk vonatkozó kérdésekre. A felmérés a hagyományos és digitális médiahasználat mellett idén első alkalommal a mesterséges intelligenciával kapcsolatos attitűdöket és használati szokásokat is vizsgálta.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Tippek
Praktikus tanácsok autósoknak, szülőknek és tömegközlekedéssel utazóknak
A nyári szünidő vége és a szeptemberi iskolakezdés gyökeresen megváltoztatja a közúti forgalom ritmusát.
A reggeli csúcsforgalomban jelentősen megnő az autók és a gyalogosok száma, miközben a szünetről visszatérő gyerekek figyelmetlenebbek a megszokottnál. A Hankook szakértői arra hívják fel a figyelmet, hogy tudatos autózással, felkészült közlekedéssel és a megfelelő felszereltséggel megelőzhetők a veszélyes helyzetek, legyen szó személyautóról vagy tömegközlekedésről.
Változó forgalom, lassabb tempó: erre figyeljünk autóval az iskolák környékén
A szeptemberi iskolakezdés első heteiben a megszokottnál is nagyobb türelemre és odafigyelésre van szükség. Az iskolák, óvodák és kijelölt gyalogos-átkelőhelyek környékén a gyerekek reakciói kiszámíthatatlanabbak lehetnek, hirtelen léphetnek le a járdáról vagy a parkoló autók közül. A Hankook szakértői hangsúlyozzák, hogy a sebesség 50 km/h-ról 30 km/h-ra történő csökkentése az iskolai zónákban a felére rövidítheti a reakció- és fékutat, ami egy váratlan helyzetben életmentő lehet.
A megnövekedett gyalogosforgalomban fontos a járművek, azon belül az abroncsok kifogástalan műszaki állapota. A kopott gumik nedves vagy vizes úton akár több méterrel is növelhetik a féktávolságot, ezért a barázdamélység és nyomás rendszeres ellenőrzése nemcsak a biztonság, de a pontos irányíthatóság alapfeltétele is. Emellett a kulturált és biztonságos megállásra is ügyelni kell: az iskola előtti kettős parkolás vagy a zebrák előtti megállás súlyosan takarja a kilátást mind a többi autós, mind a gyerekek elől, ezért a szülőknek csak a kijelölt parkolóhelyen javasolt kitenniük a diákokat.
Önállóan a suliba: tanácsok a tömegközlekedést használóknak
Sok gyermek szeptembertől kezd el önállóan iskolába járni. A szülők fontos feladata, hogy felkészítsék őket a tömegközlekedés során előforduló leggyakoribb veszélyforrásokra. A leggyakoribb veszélyforrás az, amikor a gyermek a megállóban az autóbusz előtt vagy mögött szeretne átkelni az úttesten. Fontos megtanítani, hogy várják meg, amíg a járat elindul, és csak utána keljenek át – az erre kijelölt helyen. A sűrű városi forgalom miatt hirtelen fékezések is előfordulhatnak, így lényeges szabály az is, hogy felszállás után a gyerekek azonnal foglaljanak helyet, vagy stabilan kapaszkodjanak meg.
Biztonságos utazás a városi buszokon is: prémium abroncsok a tömegközlekedésben
Kevesen tudják, de a tömegközlekedési eszközök biztonsága és menetstabilitása mögött is komoly technológia áll. A városi autóbuszok napi több ezer utast szállítanak, miközben a folyamatos megállások, indulások és a padkázások rendkívüli igénybevételt jelentenek a gumiabroncsok számára. Ezeknek a gyártása igazi kihívás, ahol a legmodernebb technológiák jelentik a megoldást. A Hankook által alkalmazott 3D fémnyomtatás lehetővé teszi komplex öntőformák gyártását, akár másodlagos megmunkálás nélkül is. Ez lerövidíti a gyártási időt, és fejlettebb futófelület-mintázatok kialakítására ad lehetőséget. Ez különösen fontos a városi buszokra szánt gumik esetében, amelyeknek ötvözniük kell a tartósságot, a tapadást és a hőelvezetést.
A Hankook kiemelt figyelmet fordít a tömegközlekedés biztonságára is: a kifejezetten városi autóbuszokra tervezett, megerősített oldalfalú és magas nedves-tapadású prémium buszabroncsok – mint például a Hankook SmartCity széria – számtalan hazai és európai flottában, például számos helyi buszjáraton is gondoskodnak a mindennapi utasbiztonságról.
„A buszokon hosszú távon nagy segítség lehet a Hidden Groove koncepciónk, amely egymás fölé elrendezett futófelületi rétegekre utal, önregeneráló lamellás szerkezettel. Ahogy a felső réteg kopik, egy második, mélyebb lamellás réteg kerül a felszínre, így a mintázat jelentősebb kopás után is látható marad. Ez segít a gumiabroncsnak abban, hogy hosszabb élettartam alatt is megőrizze a főbb teljesítményjellemzőit és alapvető funkcióit.”
– mondta el Kaliba Róbert, a Hankook tehergépjármű-abroncs termékvonal magyarországi értékesítési vezetője.
A prémium gumiabroncsok kiváló fékhatása és stabilitása hozzájárul ahhoz, hogy a gyerekek és felnőttek a kora őszi napokon is biztonságban érkezzenek meg az iskolába és a munkahelyre.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Tippek
Ingyenes AI- és felhőképzést indít az AWS diákoknak
Magyar egyetemisták és főiskolások is csatlakozhatnak az Amazon Web Services (AWS) új Student Rewards programjához.
A 18 év feletti hallgatók több mint 900, mesterséges intelligenciával és felhőtechnológiával foglalkozó online képzéshez férhetnek hozzá ingyenesen, valamint AWS-krediteket és a szakmai minősítő vizsga díját fedező utalványt is szerezhetnek. A teljes csomag értéke hallgatónként elérheti az 579 dollárt.
Az AWS az AI- és felhőszakemberek iránti növekvő munkaerőpiaci keresletre reagálva indította el a Student Rewards programot. A hallgatók egy éven keresztül több mint 900 kurzushoz, gyakorlati feladathoz, workshophoz és szakmai minősítő vizsgára felkészítő tananyaghoz férhetnek hozzá. A képzésekhez előzetes felhőtechnológiai tapasztalat nem szükséges.
A program a tanulást közösségi aktivitással is összekapcsolja. A résztvevők feladatok teljesítésével és a Builder Center közösségében végzett aktivitással jelvényeket gyűjthetnek. Hét jelvény után 10 dollár értékű AWS-kredit, 14 jelvénynél további 20 dollár, 21 jelvény megszerzése után pedig 100 dollár értékű voucher jár az AWS Certified Cloud Practitioner vizsgához.
„Azt szeretnénk, hogy a diákok valódi projekteket építhessenek, ne csak elmélettel foglalkozzanak.”
– emelte ki a program kapcsán Kim Majerus, az AWS globális oktatásért felelős alelnöke. Hozzátette, hogy az AWS Student Builder Groups hallgatói közösségei már több mint 60 ország egyetemein működnek. Magyar hallgatók meglévő csoporthoz csatlakozhatnak, vagy saját közösséget is létrehozhatnak egyetemükön.
A Student Rewards az AWS szélesebb oktatási programjának része, amelynek keretében a vállalat több mint 500 millió dollárt különített el hallgatók képzésének támogatására világszerte. A programhoz az AWS Builder Center felületén lehet csatlakozni, a hallgatói státuszt a SheerID rendszerén keresztül kell igazolni.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Gazdaság2 hét ago
Autót a tévék mellől: új korszak jöhet a magyar autókereskedelemben
-
Gazdaság2 hét ago
Ilyen sem volt még: már naponta kétezer személyi kölcsönt szórnak ki a bankok
-
Szórakozás2 hét ago
Kiderült, mennyi mindent jelenthet: itt az első országos mémkutatás
-
Zöld1 hét ago
Kiszáradó Velencei-tó: nem vízhiány van, hanem alkalmazkodási válság
-
Okoseszközök2 hét ago
A rezsiről már nem csak télen érdemes beszélni
-
Ipar2 hét ago
Az LG electronics megkezdte 5G-alapú intelligens telematikai megoldásának tömeggyártását
-
Gazdaság2 hét ago
Újabb magyar szakember kapott régiós feladatot a Schneider Electricnél
-
Gazdaság2 hét ago
A magyarok közel fele akciókkal spórol nyáron a Viber felmérése szerint






