Zöld
Teljes termékkategóriából vonja ki a PET palackot a XIXO
Február 1-től a XIXO szénsavas italait kizárólag 100%-ban és végtelenszer újrahasznosítható aludobozba csomagolja a HELL ENERGY Magyarország Kft., ami egyúttal azt jelenti, hogy a gyártó ebben a termékcsoportban teljesen megszünteti a PET palackos kiszerelést.
A vállalat ezen lépése környezetvédelmi és fenntarthatósági szempontból is példamutató: ma hazánkban a szénsavas üdítők nagy része műanyag palackban kerül a boltok polcaira, és a csomagolás legnagyobb része szemétként végzi, ami köztudottan egyike a Földünket leginkább szennyező és veszélyeztető tevékenységnek.
A XIXO gyártója, a HELL ENERGY Magyarország Kft. egyike azon magyarországi vállalatoknak, ahol a fenntarthatóság nemcsak elméleti szinten része a vállalati filozófiának, hanem egyben stratégia épül rá és az valódi tettekben mutatkozik meg. A HELL csoport éppen ezért immáron garantáltan legalább 75% újrahasznosított alumíniumból készült italdobozokba tölti a termékeit, ahogy tavalyi bejelentésükben előrevetítették. Az alumínium beszállítóval 2020. július 21-én megkötött szerződés értelmében a HELL csoport a világon az első italgyártó, aki garantáltan a legmagasabb újrahasznosított tartalommal bíró alumíniumot használja csomagolóanyagként február 1-től valamennyi italdoboza esetében. A fogyasztók ma már joggal várhatják el a legnagyobb piaci szereplőktől, hogy felelősségtudatos döntéseikkel óvják a bolygót, és példát mutassanak más vállalatok számára is. A prémium minőségű Hydro CIRCAL75 alkalmazása fenntarthatósági szempontból az egész iparág számára mérföldkő, és egyben jó alternatív megoldás az elfogadhatatlan mértékűre duzzadt műanyagszennyezés megállításához.
A cégcsoport hosszú távú fenntarthatósági fejlődési programjának köszönhetően folyamatosan növelte portfóliójában az aludobozos termékek arányát, így tavaly már termékeinek 95%-a alumínium dobozban került forgalomba. A cég azt is vállalta, hogy 2025-ig 1%-ra csökkenti a PET palackok használatát, aki ígéretet betartva, újabb lépésként a műanyag palackos szénsavas italok gyártását leállította.
„A globális szinten is a legnagyobb termékcsoportnál, a szénsavas üdítőitalok kategóriájában szüntetjük meg mai naptól a PET palackok használatát, hiszen mi valóban betartjuk ígéreteinket! Vállaltuk, hogy a PET palackos kiszerelések arányát 5 százalékról 1 százalék alá csökkentjük, és most újabb lépést tettünk ezen célunk elérésében. A környezetvédelmi hatások mellett az sem elhanyagolható, hogy a 250ml-es aludoboz egy pohárnyi mennyiségnek felel meg, ez éppen annyi, amennyit egy alkalommal el tudunk fogyasztani, így a PET palackokkal szemben ez a kiszerelés nem sarkall túlfogyasztásra sem.”
– jelentette ki Vecsei Márton, a XIXO márkavezetője.
A PET-tel szemben az alumínium italdobozok – megfelelő gyűjtés és kezelés mellett – végtelenszer és teljes mértékben, minőségvesztés nélkül újrahasznosíthatók. Hulladékanyagként is a legértékesebbek az összes csomagolás közül, így visszagyűjtésük és újrahasznosításuk is a legkönnyebben, legnagyobb arányban megoldott. A valaha kibocsátott alumínium mintegy 75 százaléka jelenleg is forgalomban van, a hatékony körforgásnak köszönhetően 60 nappal azután, hogy a fogyasztó a szelektív hulladék tárolóba dobta, ismételten alumíniumdoboz készülhet belőle. Ezzel szemben a műanyag hulladék legnagyobb része több száz évig veszélyezteti az élővilágot. Az Ellen MacArthur Alapítvány kutatásai alapján az évente előállított 78 millió tonna műanyag csomagolás mindössze 2%-a kerül egy „zárt körben” újrahasznosításra.
„A XIXO töretlenül dolgozik a fenntarthatósági programjának megvalósításában, amely nem képzelhető el fogyasztóink közreműködése nélkül. A 2020-as esztendőben szervezett újrahasznosításra ösztönző promóció keretében, vásárlóink segítségével nagyságrendileg négyszázezer aludobozt gyűjtöttünk vissza.”
– tette hozzá végezetül Vecsei Márton, a XIXO márka vezetője.
Zöld
Jöhetnek a papírpalackok
Radikális karbonlábnyom-csökkentést hozhat az ipari méretű papírpalack-gyártás.
A globális bor-, szesz- és élelmiszeripar egyre nagyobb nyomás alatt áll, ami a csomagolást illeti. Az üveggyártás akár 1500°C-os, jellemzően fosszilis energiával fűtött kemencéket igényel, az elmúlt évek energiaválságai, költségemelkedése és alapanyag-hiánya azonban erősen sújtotta ezt az iparágat.
Ezzel párhuzamosan, számos piacon szigorodnak a kiterjesztett gyártói felelősségi (EPR) szabályok, amelyek szerint a vállalatoknak fizetniük kell csomagolásuk környezeti hatásaiért; – a nehéz anyagok, mint az üveg, ebben a rendszerben az egyik legköltségesebb kategóriának számítanak.
Továbbá a kiskereskedők és a vásárlók is egyre jobban odafigyelnek arra, hogy egy-egy termék milyen karbonlábnyommal kerül a polcokra. Az alkoholtartalmú italok márpedig a bolti csomagolások összes környezeti hatásának mintegy harmadáért felelősek, döntően az üvegpalackok miatt. A fiatal Z és Y generációk ezeket ráadásul egyre inkább a klímavédelmi tétlenség jelképének, nem pedig minőségi jegynek tekintik, ezért a csomagolás a márkák látványos eszköze lehet a klímatudatosság kommunikálására is.
Könnyű, környezetbarát és ipari méretekben gyártható
Erre a kihívásra ad megoldást a brit Frugalpac. A vállalat száz százalékban újrahasznosított kartonpapírból készülő Frugal Bottle palackjai jelenleg az egyetlen kereskedelmi forgalomban kapható papírpalackok a piacon. Ez a csomagolás az átlagos, majdnem fél kilós 750 ml-es palack súlyát 100 gramm alá csökkenti, miközben 76 százalékkal alacsonyabb a víz-, és 84 százalékkal kisebb a karbonlábnyoma egy-egy terméknek.
A cég első gépeivel 2020 óta már 4 millió ilyen papírpalack készült, amelyek közel 1400 tonna szén-dioxid-kibocsátás megtakarítását tették lehetővé. A berendezés új generációját pedig már úgy tervezték, hogy kiküszöbölje a globális sorozatgyártás eddigi akadályait is: elődeinél gyorsabb, skálázhatóbb és megbízhatóbb megoldást nyújt.
Az új gépsor a korábbi kapacitás több mint ötszörösével üzemel, és évente mintegy 14 millió papírpalack előállítására képes. Ennek a rendszernek a központi technológiai platformját, az automatizálási architektúrát, a hajtásokat és az adatátláthatósági rendszereket a Siemens szállította.
A papírpalackba csomagolt borok, szeszes italok és olajok már több áruházlánc polcain megtalálhatóak Nagy-Britanniában és Németországban, valamint az Egyesült Államokban és Kanadában is. Egyes partnerek a saját telephelyükön végzik a papírpalackok gyártását, így az üres üvegpalackok szállításából eredő karbonkibocsátás is megspórolható.
A technológia július közepén, Manchesterben, a Transform 2026 konferencián is megtekinthető lesz.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Zöld
Valós idejű egyedfelismerés a természetvédelem szolgálatában
Új fejlesztés teszi lehetővé az állatok azonosítását drónokról is. Gyors, pontos és terepi alkalmazásra is alkalmas egyedfelismerő algoritmust fejlesztettek az ELTE biofizikusai.
Az MTA–ELTE „Lendület” Kollektív Viselkedés Kutatócsoport, a Max-Planck Kutatóintézet és a Stuttgarti Egyetem együttműködésében született RAPID rendszer képes valós időben azonosítani mintázott állatok egyedeit akár drónokról is. Az új módszer jelentős előrelépést jelent az egyedi viselkedés vizsgálata és a természetvédelmi monitorozás területén.
Az állatok egyedi azonosítása kulcsfontosságú feladat az ökológia és a viselkedéskutatás területén, ugyanakkor a terepi megfigyelések során hosszú ideig csak szakértők manuális munkájára lehetett támaszkodni. A mesterséges intelligencia és a számítógépes látás fejlődésével azonban lehetővé vált, hogy ezt a feladatot automatizált rendszerek végezzék el. A jelenlegi megoldások többsége ugyan nagy pontosságot ér el, de gyakran nem alkalmas valós idejű működésre vagy terepi, korlátozott kapacitású eszközökön való alkalmazásra. Erre a kihívásra ad választ a RAPID (Real-time Animal Pattern re-Identification on edge Devices) nevű új algoritmus, amelyet Zábó András és Nagy Máté, az MTA–ELTE „Lendület” Kollektív Viselkedés Kutatócsoport munkatársai, valamint Aamir Ahmad, a Max Planck Intézet és a Stuttgarti Egyetem kutatója fejlesztett.
A RAPID különlegessége, hogy képes valós időben működni: egy hagyományos számítógépen másodpercenként 40–60, míg kisebb, beágyazott eszközökön – például drónokon – akár 10 egyed azonosítására is képes. Ez azt jelenti, hogy a rendszer nemcsak utólagos képfeldolgozásra használható, hanem valós időben történő megfigyelések során is, például autonóm drónrendszerek részeként.
Az algoritmus működésének alapja a mintázott állatok egyedi megjelenése: a zebrák csíkjai, a zsiráfok foltjai vagy a jaguárok mintázatai egyedenként különböznek, hasonlóan az emberi ujjlenyomatokhoz. A RAPID ezeket a vizuális jellegzetességeket elemzi, és egy korábban felépített adatbázishoz hasonlítja, így azonosítja az adott egyedet.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Zöld
Kiderült, hogyan lennének energiahatékonyabbak a vállalkozások
Hatékonyabb gépek, intelligens világítás és termosztátok – ezek a leggyakoribb lépések az energiafogyasztás csökkentésére a Schneider Electric felmérésében részt vevő vállalkozások körében. A kutatásból kiderült az is, hogy a relatív többségük a szigetelést tartja a leghasznosabb energiahatékonysági fejlesztésnek, ugyanakkor ötödük már teljeskörű energetikai korszerűsítést valósított meg az épületeinél az elmúlt öt évben.
A Schneider Electric, a világ egyik vezető energiatechnológiai vállalata felmérésében részt vevő hazai vállalkozások több mint kétharmada jelezte, hogy az energiafogyasztásuk csökkentése érdekében lecserélték a gépeiket hatékonyabb berendezésekre és a jövőben is ilyenek beszerzését tervezik. Közel kétharmaduk pedig intelligens világítás és intelligens termosztátok telepítésével mérsékelte fogyasztását, a válaszadók 56 százaléka pedig a benti hőmérséklet csökkentésével. A stratégiai gondolkodás terjedésére utal, hogy a kutatásban részt vevő vállalkozások közel negyede számolt be arról, hogy energiamenedzsment, vagy épületfelügyeleti rendszert is telepített.
Ezek az eredmények is mutatják, hogy az energiafogyasztás és a hozzá kapcsolódó költségek kezelése egyre több cég számára kiemelt fontosságú feladat. Ez érthető is, ugyanis egy jelentősebb áramár-emelkedés a válaszadók közel kétharmadát sodorná nehéz helyzetbe, míg 8 százalékuk esetében már egy kisebb mértékű drágulás is sokat rontana a helyzeten.
Hatalmas előnyt jelent az épületek okosítása
Az energiahatékonysági beruházások közül a relatív többség (48 százalék) a szigetelést tartja a leghasznosabbnak. A fűtési rendszerek cseréjét, a nyílászárók cseréjét, illetve energiamenedzsment rendszer telepítését egyaránt 12 százalék jelölte meg a leghasznosabb lépésként, míg a hatékonyabb gépek beszerzése és épületfelügyeleti rendszer alkalmazása 8-8 százalék számára jelenti a legcélszerűbb megoldást.
Az energiahatékonyság beruházás megvalósító cégek a szigetelésben bíztak leginkább, a felmérésben részt vevők 56 százalékánál történt ez meg.
„Érdemes tisztában lenni azzal, hogy az épületek okosításával szinte ugyanakkora energiamegtakarítás érhető el, mint a szigeteléssel, viszont érezhetően alacsonyabb költségen. A növekvő tudatosságot jelzi, hogy a felmérésünkben részt vevők közel negyede teljeskörű energetikai korszerűsítést valósított meg. Emellett a vállalkozások ötöde új épületfelügyeleti vagy energiamenedzsment rendszert vezetett be és ugyanekkora azok aránya is, ahol a teljes épületgépészet felújítása megtörtént az elmúlt öt évben”
– mondta el Géczy Áron a Schneider Electric marketing igazgatója.
A magas költségek és a hosszú megtérülési idő a fő akadályok
A legnagyobb kihívásnak a magas költségeket (48 százalék), illetve a túl hosszú megtérülési időt (32 százalék) tartják a kutatásban részt vevő vállalkozások az energiahatékonysági projektek kapcsán. A megfelelő partner vagy kivitelező megtalálása 16 százalék szerint jelenti a legnagyobb akadályt, 4 százalék pedig a leginkább megfelelő megoldás kiválasztásához szükséges szakértelem cégen belüli hiányát emelte ki. Ennek fényében kevésbé meglepő, hogy a kutatás során a válaszadók 40 százaléka jelezte, hogy az elmúlt öt évben nem valósított meg semmilyen energiahatékonysági fejlesztést.
„Bár jól láthatóan foglalkoztatja a vállalkozásokat az energiafogyasztásuk és az áramköltségek alakulása, egyelőre több tényező is akadályozza, hogy valóban tartós eredményeket hozó fejlesztéseket valósítsanak meg. Pedig a gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy nagyon komoly előnyökkel jár egy ilyen beruházás. Egy hazai kiskereskedelmi láncnál például azt tapasztaltuk, hogy csak a mérés 30 százalék körüli energiamegtakarítást tud előidézni. A Schneider Electric arra is gondolt, hogy az eszközök és megoldások mellett tanácsadással is támogassa a hazai vállalkozásokat. Az EcoConsult energiaauditunk abban segít, hogy a létesítmények energiahatékonyabban, megbízhatóbban és költséghatékonyabban működjenek. A szolgáltatás révén jelentős, akár 30 százalékos energiamegtakarítás érhető el, 2-3 év alatt megtérülő beruházással”
– tette hozzá Géczy Áron.
Már a tervezésnél is energiahatékonyságra és fenntarthatóságra kell törekedni
A Schneider Electric kutatásában rákérdezett arra is, hogy milyen szempontoknak kellene érvényesülniük az új ipari és kereskedelmi ingatlanok tervezésénél. A válaszadók ebben az esetben is több opciót is megjelölhettek, amelyek közül a fenntarthatóság és energiahatékonyság bizonyult a legnépszerűbbnek (84 százalék), míg a fejlett energiamenedzsment és épületfelügyeleti megoldások alkalmazását a felmérésben részt vevők közel kétharmada emelte ki. Az energiabiztonság 44 százaléknál szerepelt a fő tervezési szempontok között, a kényelem és dizájn pedig alig több mint a válaszadók tizedénél.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Gazdaság2 hét ago
Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM
-
Egészség2 hét ago
Mit (t)egyek, hogy jól (l)egyek? – Egészséges étkezés a táplálkozási trendek bűvkörében
-
Okoseszközök2 hét ago
Így alakul a jövő: hét éves a Galaxy kihajtható innovációja
-
Egészség2 hét ago
Hűs menedék vagy látszatmegoldás? – Az irodai munkavégzés láthatatlan nyári veszélyei
-
Gazdaság2 hét ago
Szintet lép a hálózati kapacitás kihasználása – összefogott a Schneider Electric és a Kraken
-
Ipar2 hét ago
Ellenállóbb áramhálózati működés
-
Ipar2 hét ago
24 milliárd forint értékben érkezett kérelem a Kamara mellett működő Teljesítésigazolási Szakértői Szervhez a második negyedévben
-
Tippek1 hét ago
Guruló szabadság: így közlekedjünk bérelt autóval a nyaralás alatt







