Connect with us
Hirdetés

Zöld

Anna Daubner ruhákkal Magyarország ökológiai sokszínűségéért

Elkészültek Daubner Anna, budapesti divattervező a Samsunggal közös kollekciójának tervei, amelyeken több, hazánkban védett állat is megtalálható. A könnyed, nyárias öltözeteken a művész rajzai lesznek láthatók olyan védett fajokról, mint a vidra, a zöld acsa vagy éppen az apácalúd. Az alkotó célja, hogy a különleges motívumokkal felhívja a figyelmet az ökológiai sokszínűség és a Magyarországon előforduló természeti értékek védelmére. A hazai fajok védelméhez a ruhák megvásárlásával a divatrajongók is hozzájárulhatnak, a kollekciót megálmodó márkák pedig a Hortobágyi Madárpark – Madárkórház Alapítvány támogatásával segítik a jó ügyet.

A támogatói pólókból befolyó összeg mellett a Samsung 1.000.000 forinttal járul hozzá a Hortobágyi Madárpark – Madárkórház Alapítvány munkájához.

A Samsung és a fiatal magyar divattervező, Daubner Anna együttműködése a társadalom közös értékeire hívja fel a figyelmet. Az együttműködés során a dizájner a Galaxy S21 Ultra 5G készülékkel alkotta meg a kollekció darabjait, amely segítségével még könnyebben tudta kifejezni önmagát és megvalósítani a kreatív ötleteit. Az inspirációt azonban nem csak az Anna számára új technológia, hanem azok a jellegzetes magyarországi állatok is jelentették, amelyeket a ruhák mintájaként meg is rajzolt. A ruhák gyártása hamarosan elkezdődik, a művész szerint pedig igazán természetközeli, laza és nyárias darabokra számíthatnak a márka rajongói, amelyek ugyanakkor elegáns alkalmi öltözetek részét is képezhetik.

 „Nagyon élveztem, hogy olyan különleges állatokkal foglalkozhattam, mint a mogyorós pele, a hiúz, a vidra vagy épp a hermelin. Mindig szerettem az ország faunáját és fontos volt számomra, hogy a kollekció minden elemében a lehető legközelebb álljon a természethez – mondta el Daubner Anna. – Miközben a rajzokat és a mintákat készítettem, rengeteg mindent tanultam is, sok számomra meglepő újdonság is kiderült a mintán szereplő fajokról.”

A hermelint legtöbben talán Leonardo Da Vinci híres festményéről, a Hölgy hermelinnel című képről ismerik, sokan azonban nem tudják, hogy Magyarországon is előforduló, védett fajról van szó, amelyet 2021-ben az év emlősének választottak. Technikás, ügyes vadász, gyorsaságának köszönhetően akár nála nagyobb állatokat is zsákmányolhat. Szintén mozgékony ragadozó az elsősorban az Aggteleki Nemzeti Park területén előforduló hiúz. Hazánkban nagyon ritka fajnak számít, 2012-ben a vadon élő hiúzok száma 10 alatt volt, azonban 2015 óta folyamatosan növekszik az állomány.

Anna Daubner ökológiai kollekció

Anna Daubner ökológiai kollekció 2021

Az európai vidra egész kontinensünkön veszélyeztetett faj, több nyugat-európai országban és egyes jellemző élőhelyein ki is pusztult. Az ujjai közötti úszóhártya és áramvonalas teste is segíti a gyors úszásban, így igazi vízi akrobata. A régies nevén nemes kócsagként is ismert gázlómadár az egyik legnagyobb gémféle. Európában hazánk nagyobb tavainak közelében él az egyik legjelentősebb populáció, a nagy kócsag pedig a magyar természetvédelem címerállata és az öt forintos érméken is látható. A keleti rablópille magyar neve egyike a legszebb és legtalálóbb rovarneveknek, mely ragadozó életmódjára utal. Jól fejlett szárnyai gazdagon erezettek, fekete-sárga színűek, ezek a feltűnő színek pedig elsősorban a madarak megtévesztését szolgálják. Ezek a különleges fajok most a figyelem középpontjába kerülhetnek Daubner Anna ruhadarabjain.

A védett fajokat nem csak a minták inspirációjaként, hanem az értük rendszeresen dolgozó természetvédők támogatásával is segíti a két márka. „Fontos volt számunkra, hogy az együttműködéssel segítsük a hazai értékek megőrzését, ezért 1 millió forinttal járultunk hozzá a Hortobágyi Madárpark – Madárkórház Alapítvány munkájához, hogy a szervezet szakemberei számos vadon élő faj élőhelyét biztonságossá tehessék – mondta el Samu Zsófia, a Samsung Magyarország kommunikációs vezetője. – Nagy öröm számunkra, hogy egy ilyen szervezettel működhetünk együtt, illetve, hogy a Galaxy S21 kollekción keresztül a divatrajongóknak is megvan a lehetősége, hogy támogassák őket, hiszen Anna egy támogatói pólót is tervez, amelynek a megvásárlásával bárki segítheti további 1000 forinttal a Hortobágyi Madárpark – Madárkórház Alapítványt, akik nap mint nap tesznek a természeti értékek megóvásáért.”

Anna Daubner ökológiai kollekció Samsung együttműködés

Anna Daubner ökológiai kollekció 2021

Az Anna Daubner márka és a Samsung közös kollekcióját várhatóan júniusban ismerheti meg a közönség, az egyes darabok pedig a bemutatót követően lesznek megvásárolhatók. A készülő kollekcióról, a tervezési folyamatról és az inspirációt jelentő védett állatfajokról folyamatosan érkeznek a tartalmak Daubner Anna Instagram oldalára, a tervezéshez használt Galaxy S21 Ultra 5G okostelefonról pedig a www.samsung.com/hu/smartphones/galaxy-s21-ultra-5g/ weboldalon érhető el további információ.

Zöld

Kiszáradó Velencei-tó: nem vízhiány van, hanem alkalmazkodási válság

A Velencei-tó vízszintje történelmi mélypontra süllyedt, de a probléma túlmutat a vízhiányon.

Dr. Boromisza Zsombor, a MATE Tájvédelmi és Tájrehabilitációs Tanszékének egyetemi docense szerint a jelenlegi helyzet nem csupán egy természeti rendszer válságát, hanem a tó köré épült használati és fejlesztési modell korlátait is megmutatja. Az okleveles tájépítészmérnök, élővilágvédelmi és tájvédelmi szakértő arra hívja fel a figyelmet, hogy egy természeténél fogva változékony sekély tó jövője nem kizárólag a vízpótláson múlik, hanem azon is, képesek vagyunk-e a klímaváltozás korában a tóhasználatot és a tájkezelést a természeti adottságokhoz igazítani.

2026. június 20-án 19 órakor az agárdi vízmérce 52 centimétert mutatott, ami egy centiméterrel alatta van a 2022. szeptemberében mért, korábbi legkisebb vízállásnak (2022.09.23.). A nyári intenzív párolgási időszak azonban még előttünk áll, ezért számottevő csapadék és utánpótlás nélkül ez az új negatív rekord jó eséllyel rövid életű lesz. Ha a következő hónapokban az elmúlt száraz nyarakhoz hasonló, havi 6–8 centiméteres nettó vízszintcsökkenéssel számolunk, akkor ősz elejére akár 30 centiméter körüli vízállás is kialakulhat, tehát a „rekord” 20 cm-rel is megdőlhet. A látványos vízhiány miatt a közbeszéd elsősorban a kiszáradás, a vízpótlás és a turisztikai problémák körül forog, de a helyzet ennél jóval összetettebb.

A tó természetes működése ütközik a megszokott használattal

Dr. Boromisza Zsombor a Másfélfokon megjelent írásában arra emlékeztet, hogy a Velencei-tó természeténél fogva nem állandó vízszintű tó. Átlagos mélysége alig másfél méter, ezért különösen érzékenyen reagál a párolgásra és az időjárási szélsőségekre.

„Természetes vízforgalma alapján a Velencei-tó olyan rendszer, amelynek működéséhez a változékonyság, vízszintingadozás, szélsőséges években pedig akár az időszakos kiszáradás lehetősége is hozzátartozik”

­– írja.

A klímaváltozás miatt a kisvizes időszakok várhatóan gyakoribbá válnak, ezért a tó természetes dinamikájának megértése egyre fontosabb. Az egyre súlyosabb gondokat ugyanakkor nem önmagukban a tó jellegzetességei és a klímaváltozás hatásai okozzák, hanem az, hogy a Velencei-tó körül az elmúlt másfél évszázadban olyan vízgazdálkodási, partszabályozási és turisztikai fejlesztések valósultak meg, amelyek egy kiszámíthatóbb, állandóbb vízszintű üdülőtavat hoztak létre. A nyílt vízfelület, a strandok, a kikötők és a horgászhelyek sokak szemében a „normális” Velencei-tó képévé váltak. Emiatt az alacsony vízállás nemcsak természeti jelenségként, hanem társadalmi és gazdasági problémaként is jelentkezik.

Az alacsony vízállás ugyanakkor nem kizárólag veszteségekkel jár. Miközben valódi kockázatokat jelenthet a vízminőségre, a halállományra és az üdülési használatra, bizonyos természetes folyamatokat is felerősíthet. A 2021–2022-es alacsony vízállás idején bekövetkezett halpusztulásoknál például elsősorban nyílt vízi és idegenhonos halfajok érintettek, miközben a szabályozás előtti, mocsarasabb tókarakterhez jobban alkalmazkodó csuka esetében csak csekély pusztulást jeleztek. A mocsári növényzet terjedése, a természetes élőhelyek regenerációja, valamint több védett madárfaj kedvezőbb helyzete pedig azt mutatja, hogy a tó egyes részei ilyenkor közelebb kerülhetnek eredeti, természetközelibb állapotukhoz. Ezért nem pontos minden alacsony vízállást automatikusan ökológiai katasztrófaként értelmezni.

A vízpótlás önmagában nem oldja meg a problémát

A Velencei-tó jövőjéről szóló viták gyakran a vízpótlás körül forognak, ám ez önmagában nem jelent hosszú távú megoldást. Rövid távon szükség lehet vízgazdálkodási beavatkozásokra a legkritikusabb helyzetek kezelésére, de ha a cél kizárólag a korábban megszokott vízállás és tókép visszaállítása, akkor ugyanaz a probléma újra és újra előállhat.

A valódi megoldás az alkalmazkodás: a vízgyűjtő területeken – főként a talajban –  történő vízmegtartás erősítése, a parti élőhelyek helyreállítása, a partvédőművek felülvizsgálata, valamint olyan turisztikai és rekreációs fejlesztések, amelyek figyelembe veszik a tó természetes változékonyságát. A tó korábbi szerepét, amint Dr. Boromisza Zsombor fogalmaz „nem lehet egy optimálisnak tekintett, fix állapothoz erőltetni és a tó természetes működésétől függetlenül fenntartani.”

A Velencei-tó jövőjének kulcskérdése ezért nem pusztán az, honnan lehetne több vizet szerezni, hanem az, hogy képesek vagyunk-e a klímaváltozás korában egy természeténél fogva változékony tóhoz igazítani a használatunkat és a fejlesztési elképzeléseinket.

Teljes cikk a masfelfok.hu oldalán érhető el.

 


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Zöld

Nem elég a hőhullám, itt a nyári légszennyezés: az ózon

A napokban nemcsak a magas hőmérséklet visel meg minket, de Budapesten és az ország számos pontján emelkedni kezd a talajközeli ózon koncentrációjának szintje is. Miért gond ez? Hogy jöhet létre – és mit tehetünk mi?

Ezeket a kérdéseket járja körül Másfélfokon megjelent írásában Varga Judit, a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. levegőminőség-védelemmel foglalkozó munkatársa.

Akkor mégsem véd minket az ózon?

Oszlassunk el rögtön egy látszólagos ellentmondást. Az ózon kétarcú anyag, a sztratoszférában, 15-25 km magasságban található ózonréteg valóban véd minket. Az ózonpajzs létfontosságú a földi élethez, mivel megóvja a légkör alsóbb rétegeit a Napból érkező, extrém energiájú ultrarövid sugaraktól.

Más a helyzet azonban, ha az ózonszint a talaj közelében emelkedik meg.

Miért tartsunk a talajközeli ózontól?

Az ózon igen erőteljes oxidáló, szúrós szagú, mérgező gáz. (A kellemes, ózondús levegő félreértelmezett irodalmi fordulat!) Rendkívüli reakcióképessége miatt veszélyes az ökoszisztémákra és az emberi szervezetre. A magas ózonszint irritálhatja a légutakat és a szemet, csökkentheti a tüdőfunkciót, valamint súlyosbíthatja a meglévő légzőszervi betegségeket és asztmás tüneteket. Mivel a nyári kánikulában, akár hőhullámokkal együtt fordul elő, így különösen veszélyes lehet a szív- és érrendszeri, illetve légzőszervi betegséggel élők számára.

Az Európai Unióban a részecskeszennyezés után az ózon okozza a második legtöbb légszennyezéshez köthető idő előtti halálozást; 2023-ban becslések szerint 63 ezer ilyen haláleset kapcsolódott hozzá.

Az ózon nemcsak az emberekre, hanem a növényzetre is káros: lassíthatja a növekedést, terméskiesést okozhat, és hozzájárulhat az erdők pusztulásához. A sztómákon keresztül, azaz a növények levelén és lágy szárán található gázcserenyílásokon át jut be a növényekbe, melynek hatására a levél idő előtt öregszik, elszárad végül és lehull (levélnekrózis). 2022-ben az EU-ban csak a búzatermelésben 1,3 milliárd euró kárt okozott az ózonszennyezettség.

Na, de hogyan keletkezik egyáltalán?

Az ózon sajátossága, hogy nem közvetlenül kerül a levegőbe, hanem a légkörben keletkezik más szennyező anyagokból. Másodlagos szennyezőanyag.

Dióhéjban: a talajközeli ózon kialakulásához úgynevezett prekurzor anyagok – nitrogén-oxidok, szén-monoxid, metán és illékony szerves vegyületek – jelenléte, valamint erős napsugárzás és magasabb hőmérséklet szükséges. Keletkezésének komplex kémiáját napjainkban is vizsgálják. Jellemző, hogy a prekurzorok kibocsátásának helyétől akár ezer km távolságban alakulhat ki maga az ózonszennyezettség.

Szóval leginkább szélcsendes, napsütéses, forró nyári hétvégéken a kertvárosokban számíthatunk rá.

Érthető hát, hogy magas ózonkoncentráció elsősorban a nyári, napos időszakokban fordul elő. Az ózonszint jellemzően a délutáni órákban tetőzik, a napi maximum rendszerint 15 óra körül alakul ki.

Mivel a közlekedésből eredő nitrogén monoxid – megfelelő körülmények között – képes gyorsan elreagálni a légkörben lévő ózonnal, így a legmagasabb ózonszintek nem feltétlenül a nagyvárosok központjában jelentkeznek, ahol nagy a gépjárműforgalom; gyakran az agglomerációs és vidéki háttérterületek érintettebbek.

Megoldás – a prekurzorokat kell csökkenteni

Az ózonszennyezés csökkentése különösen nehéz, mert nincs olyan jelentős közvetlen kibocsátó forrás, amelynek korlátozásával önmagában megoldható lenne a probléma. Jelenleg ismert leghatékonyabb módja a prekurzor anyagok kibocsátásának összehangolt csökkentése.

A friss kibocsátási leltár is azt mutatja, hogy míg a nitrogén-oxidok fő kibocsátó forrása a közlekedés/szállítás, addig a nem-metán illékony szerves vegyületek (NMVOC) esetén már nem határozható meg kiugró forrás, egyenletesebben vesznek részt benne az érintett szektorok.

Nincs érdemi javulás, a klímaváltozás miatti erdőtüzek ronthatnak a helyzeten

Bár az ózon prekurzorainak kibocsátása az elmúlt években csökkent, az átlagos ózonszennyezettségben nem következett be érdemi javulás. Európában 2005 és 2023 között – a kibocsátások 35–50%-os csökkentése ellenére – az ózon háttérállomásokon mért éves átlagos koncentrációja még nőtt is (2%-kal), de az ózoncsúcsok is csak 9%-kal csökkentek.

Számíthatunk hát arra, hogy a nyári időszakban továbbra is előfordulhatnak a célértéket (akár a szmogriadó-küszöbértékeket is) meghaladó ózonkoncentrációk.

Az Iowai Egyetem friss kutatása ráadásul arra mutat rá, hogy a klímaváltozás miatt gyakoribbá váló erdőtüzek tovább nehezíthetik az ózonszennyezés visszaszorítását, mert ezek a természetes kibocsátások ellensúlyozhatják az emberi eredetű szennyezések csökkenését.

Hát akkor mit tegyünk?

Hogyan védekezzünk?

Szerencsére a kánikula, a hőség miatt alapból így járunk el, de íme, így védekezhetünk az ózonszennyezettség ellen:

  • Kora reggel vagy késő este menjünk ki a levegőre, a déli, délutáni órákban minél kevesebb időt töltsünk a szabadban
  • A kora reggeli vagy az éjszakai órákban szellőztessünk
  • Még egészségesen is kerüljük a fokozott légzéssel járó tevékenységeket a szabadban – a nehéz fizikai munkát vagy az aktív testmozgást
  • Erősítsük immunrendszerünket és igyunk sok folyadékot

Mit tehetünk a szennyezettség csökkentéséért?

  • Csökkenthetjük a károsanyag kibocsátásunkat például a gépjárműhasználat mellőzésével
  • Ne rakjunk tüzet, ne most bográcsozzunk, grillezzünk (akkor se, ha épp nem lenne tűzgyújtási tilalom)
  • Kerüljük a szerves oldószerek kibocsátásával járó tevékenységeket (pl. festés, mázolás esetén keressünk vízbázisú alternatívát)

Honnan tudjuk, mekkora az aktuális szennyezettség?


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Zöld

A Greenpeace nem ért egyet a korábban bejelentett tervek felülbírálásával

A Greenpeace szerint a nyugat-magyarországi azbesztszennyezés ügyében továbbra sem körvonalazódik a helyzet megnyugtató megoldása. Bár korábban a kormány a szombathelyi Oladi Plató teljes kármentesítését ígérte a rákkeltő azbesztet tartalmazó kőzúzaléktól, ám a mai Kormányinfón elhangzottak szerint ez mégsem történik meg.

A Greenpeace nem ért egyet a korábban bejelentett tervek felülbírálásával, emellett emlékezteti a kormányt, hogy az egészségügyi kockázat nem korlátozódik Szombathelyre. A szervezet egy átfogó, a teljes régióra kiterjedő és a veszélyes anyag végleges eltávolítását prioritásként kezelő terv létrehozását sürgeti.

A mai Kormányinfó egyik témája volt a nyugat-magyarországi azbesztszennyezés ügye. Az itt elhangzottak szerint az országosan elvégzett 667 mérésből korábban mindössze hat helyen mértek határérték feletti azbesztkoncentrációt,  és jelenleg nincs sehol határérték feletti azbesztszennyezés. Ezt az állítást egyelőre semmilyen publikus, szakmailag ellenőrizhető adattal nem támasztották alá. Sőt, a publikusan elérhető mérési eredmények szerint három helyszínből két helyen, Kőszegen és Sé községben jelentős határérték túllépés volt július elején. Kőszegen a mérési napon, a határértéket körülbelül 10-szeresen meghaladó volt az azbesztrostok mennyisége a levegőben, Sé községben pedig a határérték körülbelül kétszeresét mérték. A harmadik helyszínen az Oladi Platón valóban csak határérték közeli értéket mértek, ám egy esős időszak után történt a mérés, úgy, hogy a tehergépjármű forgalom ki volt éppen tiltva a területről. A Greenpeace ezért nyomatékosan sürgeti a mérések teljes dokumentációjának és a mérési pontoknak a mielőbbi nyilvánosságra hozatalát, mivel ahogy a szervezet által készített térképen is látható, a probléma az egész nyugat-magyarországi régiót érinti. 

A kormány múlt heti sajtótájékoztatóján még a szombathelyi Oladi Plató teljes kármentesítését ígérte, ám ehelyett a ma bejelentett tervek szerint a szennyezett útszakaszok leaszfaltozása jelentené a gyors megoldást. A Greenpeace korábban üdvözölte a kormány döntését, amely szerint az Oladi Platón felszedték volna az azbeszttel szennyezett kőzetet, és a szervezet újfent hangsúlyozza: bár teljesen érthető és kiemelten fontos szempont, hogy az érintett lakosság egészségét azonnal óvni kell a szálló portól, az azbesztes kőzúzalék leaszfaltozása szakmailag nem elfogadható eljárás.

Ez a lépés a Greenpeace szerint a problémát csupán elodázza és eltemeti: a későbbi, elkerülhetetlen feltakarítást rendkívül megnehezíti és megdrágítja, ráadásul minden későbbi közmű- vagy útépítési munkát fokozott kockázattá tesz, amit csak rendkívül körülményes és költséges védőintézkedések mellett lehet majd elvégezni. Az azbesztmentesítésben jártas  szakértők szerint az egyetlen hosszú távon is megnyugtató és biztonságos megoldás a veszélyes kőzetanyag mielőbbi, körültekintő, alapos és teljes feltakarítása – nemcsak az Oladi Platón, hanem minden érintett területen, ahol a terület későbbi bolygatása nem kizárható.

A Greenpeace szerint az elmúlt hetekben sok olyan önkormányzati döntés született, amely figyelmen kívül hagyta az azbeszttel szennyezett utak mellett élő családok hosszú távú érdekeit. A szombathelyi Oladi Platón az önkormányzat a Kormányhivatal méréseire hivatkozva úgy döntött, hogy újra ráengedi a teherforgalmat arra az útszakaszra, ahol a nehézgép-forgalom felkavarja a rákkeltő azbesztport. A döntést egy olyan méréssel indokolták, amely egy rendkívül csapadékos napot követően, tehergépjármű-forgalomtól elzárt időszakban történt. A Greenpeace hozzáteszi, hogy a sok csapadék torzítja a mérés eredményeit, korlátozva az azbesztrostok megjelenését a levegőben. A helyi lakóközösség tiltakozó nyílt levelében elfogadhatatlannak nevezte a teherforgalomról szóló döntést.

A zöldszervezet arra is felhívja a kormány figyelmét, hogy egy a Greenpeace számára készített jogi vélemény alapján a helyzet átfogó megoldására rendelkezésre állhatnak uniós források isEzek bevonásával a jogszabályoknak és az egészségügyi követelményeknek megfelelő végleges azbesztmentesítés költségei nem a magyar adófizetőket és a helyi önkormányzatokat terhelnék. A szervezet azt sürgeti, hogy a kormány a „szennyező fizet” elv Ausztriával szembeni érvényesítése mellett mérlegelje ezen uniós források mihamarabbi felhasználását.

 


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss