Zöld
Több mint 4000 diák jelentkezett a Lenovo Magyarország és a WWF Magyarország közös edukációs programjára
A VR Expedíció nagy sikert aratott a diákok körében
Óriási volt az érdeklődés a Lenovo Magyarország és a WWF Magyarország közös, ingyenesen elérhető digitális környezeti nevelési programja, a VR Expedíció kapcsán. Az interaktív program a digitális technológia legmodernebb eszközeit használva ismerteti meg a diákokkal Magyarország érintetlen természeti szépségeit. A programra 2021 novembere óta lehetett jelentkezni, a lehetőség pedig olyan népszerű, hogy a tervezett 4 000 fős keret mindössze néhány nap alatt betelt.
A WWF For Children környezeti nevelési programsorozat évek óta létezik, a 3×45 perces interaktív foglakozások során a WWF Magyarország önkéntesei hívják fel a diákok figyelmét a környezetvédelem fontosságára és hazánk természeti értékeire. A Lenovo ThinkReality eszközein keresztül pedig a diákok most az iskolateremből egyenesen az érintetlen hazai erdőkbe vagy akár az afrikai szavannákra léphetnek ki. Az ingyenesen elérhető programra bármelyik középiskolai oktatási intézmény jelentkezhet, a szükséges eszközöket és a technológia használatát segítő szakembereket a Lenovo Magyarország és a WWF Magyarország biztosítja az iskolák számára.
„Az iskolai környezeti nevelés kiemelten fontos, hiszen a mostani középiskolásokból néhány éven belül azok a vállalati vezetők lesznek, akik majd a bolygónk jövője szempontjából meghatározó döntéseket hozzák”
– mondta el Patkó Dóra, a WWF Magyarország környezeti nevelési szakértője.
„A Lenovoval együttműködve, a digitális eszközöket bevonva új távlatok nyíltak az edukációs programjaink előtt, és sokkal könnyebben tudjuk megszólítani is a gyerekeket.”
A Lenovo a Smarter Technology for All – Okos eszközök mindenkinek szlogenjét szerette volna gyakorlatba ültetni a WWF Magyarországgal közös program keretében, ötvözve a vállalat számára fontos fenntarthatósági szempontokkal, amelyek kiemelten fontosak a Lenovo számára: a vállalat 5 éves tervében szerepel többek között, hogy globális üzleti tevékenységük villamosenergia-ellátásának 90 százalékát megújuló erőforrásokból biztosítsa, továbbá 1 millió tonnával csökkentse ellátási láncának üvegházhatásúgáz-kibocsátását.
„A Lenovo az elmúlt több mint 10 évben számos olyan vállalást határozott meg, amely a fenntarthatóbb működéshez járul hozzá”
– mondta el Lukács Anita, a Lenovo Magyarország ügyvezető igazgatója.
„Természetesen amikor a jövőre gondolunk, akkor gondolnunk kell annak a korosztálynak az oktatására is, akikre a bolygónkat hagyjuk majd. Ez a generáció nagyon fogékony az okoseszközök használatára, így azt gondolom, hogy a VR Expedícióval a Lenovo eszközei a vállalat edukációs és fenntarthatósági törekvéseit egyaránt támogatják.”
A Lenovo eszközein keresztül azok a diákok is meg tudnak ismerkedni az ország természeti kincseivel, akiknek egyébként nem lenne lehetősége eljutni ezekre a helyekre.
„A digitális eszközöknek fontos és hasznos szerepe lehet az oktatásban, ha megfelelően használják őket.”
– mondta el Rózsa Gábor, a Belügyminisztérium Digitális Módszertani és Fejlesztési Osztályának osztályvezetője.
„A technológia segít felkelteni a gyerekek érdeklődését, sokkal közelebb hozza számukra az információkat, mintha csak könyvből olvasnák, vagy hallanák azokat, a vizuális élmény pedig átélhetőbbé és könnyebben memorizálhatóvá teszi az ismereteket. A VR Expedíció keretében a szakmaiságról a programba bevont szakemberek gondoskodnak, a virtuális valóságnak köszönhetően pedig a diákok a gondosan összeállított tananyagot sokkal nyitottabban fogadják.”
A VR szemüvegekben rejlő potenciált jelzi, hogy a program első és második etapja is betelt, de várhatóan a későbbiekben még többeknek nyílik majd lehetősége a VR által nyújtott speciális tanulási eszközöket alkalmazni, ezért érdemes figyelni a WWF Magyarország weboldalát.
A VR Expedíció edukációs programról az alábbi videóból tudhat meg többet.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Zöld
A Greenpeace nem ért egyet a korábban bejelentett tervek felülbírálásával
A Greenpeace szerint a nyugat-magyarországi azbesztszennyezés ügyében továbbra sem körvonalazódik a helyzet megnyugtató megoldása. Bár korábban a kormány a szombathelyi Oladi Plató teljes kármentesítését ígérte a rákkeltő azbesztet tartalmazó kőzúzaléktól, ám a mai Kormányinfón elhangzottak szerint ez mégsem történik meg.
A Greenpeace nem ért egyet a korábban bejelentett tervek felülbírálásával, emellett emlékezteti a kormányt, hogy az egészségügyi kockázat nem korlátozódik Szombathelyre. A szervezet egy átfogó, a teljes régióra kiterjedő és a veszélyes anyag végleges eltávolítását prioritásként kezelő terv létrehozását sürgeti.
A mai Kormányinfó egyik témája volt a nyugat-magyarországi azbesztszennyezés ügye. Az itt elhangzottak szerint az országosan elvégzett 667 mérésből korábban mindössze hat helyen mértek határérték feletti azbesztkoncentrációt, és jelenleg nincs sehol határérték feletti azbesztszennyezés. Ezt az állítást egyelőre semmilyen publikus, szakmailag ellenőrizhető adattal nem támasztották alá. Sőt, a publikusan elérhető mérési eredmények szerint három helyszínből két helyen, Kőszegen és Sé községben jelentős határérték túllépés volt július elején. Kőszegen a mérési napon, a határértéket körülbelül 10-szeresen meghaladó volt az azbesztrostok mennyisége a levegőben, Sé községben pedig a határérték körülbelül kétszeresét mérték. A harmadik helyszínen az Oladi Platón valóban csak határérték közeli értéket mértek, ám egy esős időszak után történt a mérés, úgy, hogy a tehergépjármű forgalom ki volt éppen tiltva a területről. A Greenpeace ezért nyomatékosan sürgeti a mérések teljes dokumentációjának és a mérési pontoknak a mielőbbi nyilvánosságra hozatalát, mivel ahogy a szervezet által készített térképen is látható, a probléma az egész nyugat-magyarországi régiót érinti.
A kormány múlt heti sajtótájékoztatóján még a szombathelyi Oladi Plató teljes kármentesítését ígérte, ám ehelyett a ma bejelentett tervek szerint a szennyezett útszakaszok leaszfaltozása jelentené a gyors megoldást. A Greenpeace korábban üdvözölte a kormány döntését, amely szerint az Oladi Platón felszedték volna az azbeszttel szennyezett kőzetet, és a szervezet újfent hangsúlyozza: bár teljesen érthető és kiemelten fontos szempont, hogy az érintett lakosság egészségét azonnal óvni kell a szálló portól, az azbesztes kőzúzalék leaszfaltozása szakmailag nem elfogadható eljárás.
Ez a lépés a Greenpeace szerint a problémát csupán elodázza és eltemeti: a későbbi, elkerülhetetlen feltakarítást rendkívül megnehezíti és megdrágítja, ráadásul minden későbbi közmű- vagy útépítési munkát fokozott kockázattá tesz, amit csak rendkívül körülményes és költséges védőintézkedések mellett lehet majd elvégezni. Az azbesztmentesítésben jártas szakértők szerint az egyetlen hosszú távon is megnyugtató és biztonságos megoldás a veszélyes kőzetanyag mielőbbi, körültekintő, alapos és teljes feltakarítása – nemcsak az Oladi Platón, hanem minden érintett területen, ahol a terület későbbi bolygatása nem kizárható.
A Greenpeace szerint az elmúlt hetekben sok olyan önkormányzati döntés született, amely figyelmen kívül hagyta az azbeszttel szennyezett utak mellett élő családok hosszú távú érdekeit. A szombathelyi Oladi Platón az önkormányzat a Kormányhivatal méréseire hivatkozva úgy döntött, hogy újra ráengedi a teherforgalmat arra az útszakaszra, ahol a nehézgép-forgalom felkavarja a rákkeltő azbesztport. A döntést egy olyan méréssel indokolták, amely egy rendkívül csapadékos napot követően, tehergépjármű-forgalomtól elzárt időszakban történt. A Greenpeace hozzáteszi, hogy a sok csapadék torzítja a mérés eredményeit, korlátozva az azbesztrostok megjelenését a levegőben. A helyi lakóközösség tiltakozó nyílt levelében elfogadhatatlannak nevezte a teherforgalomról szóló döntést.
A zöldszervezet arra is felhívja a kormány figyelmét, hogy egy a Greenpeace számára készített jogi vélemény alapján a helyzet átfogó megoldására rendelkezésre állhatnak uniós források is. Ezek bevonásával a jogszabályoknak és az egészségügyi követelményeknek megfelelő végleges azbesztmentesítés költségei nem a magyar adófizetőket és a helyi önkormányzatokat terhelnék. A szervezet azt sürgeti, hogy a kormány a „szennyező fizet” elv Ausztriával szembeni érvényesítése mellett mérlegelje ezen uniós források mihamarabbi felhasználását.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Zöld
Kevesebb antibiotikum és környezetterhelés, kisebb járványkockázat: ezért számít az állatjólét
A magasabb állatjóléti követelményekkel szemben gyakran az az ellenérv hangzik el, hogy a tágasabb férőhely, a több mozgás és a hosszabb nevelési idő növeli az állattenyésztés takarmány- és területigényét. Berezvai Zombor, a Budapesti Corvinus Egyetem docense szerint ez azonban csak a mérleg egyik oldala.
A zsúfolt, nagyüzemi tartás nagyobb antibiotikum-felhasználással, koncentrált trágyaterheléssel és a fertőző betegségek gyorsabb terjedésével is együtt járhat. Ha ezeket a következményeket is figyelembe vesszük, az állatok jóléte már nem a fenntarthatóság ellenfelének, hanem bizonyos esetekben annak egyik feltételének látszik.
Első pillantásra hatékonynak tűnhet, ha minél kisebb területen, minél gyorsabban nevelnek fel minél több állatot. Az intenzív rendszer azonban nemcsak húst, tejet vagy tojást állít elő nagy koncentrációban, hanem ugyanígy sűríti az antibiotikumok használatát, a keletkező trágyát és a járványkockázatot is. Ha ezeket a következményeket is beleszámítjuk, már korántsem egyértelmű, hogy a gyengébb állatjólét jelenti a fenntarthatóbb megoldást.
A magyarok többsége szigorúbb szabályokat támogat
Az étkezés 2024-ben egy átlagos uniós állampolgár környezeti terhelésének közel feléért felelt, az állati eredetű termékeknek, különösen a húsnak pedig kiemelkedő szerepük volt ebben. Az állattenyésztés ugyanakkor az egyik legsúlyosabb állatjóléti problémát is jelenti.
Ezt érzékelteti egy ezerfős brit kutatás is, amelyben kilenc, széles körben alkalmazott állattartási gyakorlatról kérdezték meg az embereket. A vizsgált eljárások között szerepelt a hím naposcsibék élve ledarálása, az újszülött malacok fogainak eltávolítása, valamint a sertések olyan szűk ketrecekben tartása, amelyekben megfordulni sem tudnak. A megkérdezettek mind a kilenc gyakorlatot elsöprő arányban elfogadhatatlannak minősítették, ami jelentős különbséget jelez a társadalmi elvárások és az állattenyésztésben ma is alkalmazott eljárások között.
Egy 2025-ös, ugyancsak ezerfős magyar közvélemény-kutatásban a válaszadók 56 százaléka támogatta a fajspecifikus uniós előírásokat, 75 százalékuk javítaná a brojlercsirkék életkörülményeit, 77 százalékuk pedig az EU-n kívülről behozott állati termékeknél is megkövetelné az uniós tartási szabályokat. A társadalmi elvárás tehát egyértelmű: az állatjóléti normák megújítására, szigorú ellenőrzésére és betartatására van szükség. Egy demokratikus társadalomban pedig erre reagálnia kell a politikai döntéshozóknak.
A nagyüzemi tartás három rejtett költsége
Világszerte az antibiotikumok mintegy 70 százalékát a nagyipari állattenyésztésben használják fel. Ez hozzájárulhat az antimikrobiális rezisztencia kialakulásához, vagyis ahhoz, hogy a baktériumok ellenállóvá váljanak az emberi gyógyításban is nélkülözhetetlen gyógyszerekkel szemben. Egy idézett kutatás szerint az ágazat antibiotikum-felhasználása 2010 és 2030 között 67 százalékkal nőhet. A lassabban növő, egészségesebb csirkefajták ugyanakkor kevesebb antibiotikumot igényelnek, miközben lényegesen kevesebbet is szenvednek.
A nagy állatlétszámú telepeken a trágya is erőforrásból környezeti teherré válhat. Erjedése metánt bocsát ki, túlzott kijuttatása pedig szennyezheti a talajt és a vizeket, miközben kórokozókat és antibiotikum-maradványokat juttathat a környezetbe. Magyarországon is mindennapi probléma a nagy mennyiségű trágya elhelyezése; 2024-ben például Budaörstől a Hajógyári-szigetig érzékelhető bűzterhelést okozott a mezőgazdasági területekre kijuttatott baromfitrágya.
A zsúfoltság a fertőzések terjedésének is kedvez. Az Európai Unióban 2026 márciusa és májusa között 2,4 millió tojótyúkot érintett a madárinfluenza, de az állatoknak mindössze 0,17 százaléka rendelkezett szabadtéri hozzáféréssel, miközben az uniós tojótyúkok 23 százaléka él szabad tartásban vagy ökológiai rendszerben. Ez arra utal, hogy elsősorban nem a vadmadarakkal való érintkezés, hanem a zárt, nagy létszámú állományok sérülékenysége a meghatározó.
A nagyobb állatjólét a fenntarthatóság része
A nagyüzemi telepek
„nemcsak húst, tejet vagy tojást állítanak elő nagy koncentrációban. Ugyanígy koncentrálják az antibiotikumok használatát, a keletkező trágyát és az állatbetegségek terjedésének kockázatát is”
– írja Berezvai Zombor a Másfélfokon megjelent cikkében.
A szabadabb, az állatok természetes viselkedésének nagyobb teret engedő tartás csökkentheti az antibiotikum-felhasználást és a trágyaterhelés koncentrációját, miközben ellenállóbbá teheti az állományokat a betegségekkel szemben. A magasabb állatjólét nem minden környezeti mutatót javít automatikusan, de a rendszerek összehasonlításakor a terület- és takarmányigény mellett az egészségügyi, járványügyi és környezeti károkat is számításba kell venni.
Forrás: masfelfok.hu
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Zöld
Jöhetnek a papírpalackok
Radikális karbonlábnyom-csökkentést hozhat az ipari méretű papírpalack-gyártás.
A globális bor-, szesz- és élelmiszeripar egyre nagyobb nyomás alatt áll, ami a csomagolást illeti. Az üveggyártás akár 1500°C-os, jellemzően fosszilis energiával fűtött kemencéket igényel, az elmúlt évek energiaválságai, költségemelkedése és alapanyag-hiánya azonban erősen sújtotta ezt az iparágat.
Ezzel párhuzamosan, számos piacon szigorodnak a kiterjesztett gyártói felelősségi (EPR) szabályok, amelyek szerint a vállalatoknak fizetniük kell csomagolásuk környezeti hatásaiért; – a nehéz anyagok, mint az üveg, ebben a rendszerben az egyik legköltségesebb kategóriának számítanak.
Továbbá a kiskereskedők és a vásárlók is egyre jobban odafigyelnek arra, hogy egy-egy termék milyen karbonlábnyommal kerül a polcokra. Az alkoholtartalmú italok márpedig a bolti csomagolások összes környezeti hatásának mintegy harmadáért felelősek, döntően az üvegpalackok miatt. A fiatal Z és Y generációk ezeket ráadásul egyre inkább a klímavédelmi tétlenség jelképének, nem pedig minőségi jegynek tekintik, ezért a csomagolás a márkák látványos eszköze lehet a klímatudatosság kommunikálására is.
Könnyű, környezetbarát és ipari méretekben gyártható
Erre a kihívásra ad megoldást a brit Frugalpac. A vállalat száz százalékban újrahasznosított kartonpapírból készülő Frugal Bottle palackjai jelenleg az egyetlen kereskedelmi forgalomban kapható papírpalackok a piacon. Ez a csomagolás az átlagos, majdnem fél kilós 750 ml-es palack súlyát 100 gramm alá csökkenti, miközben 76 százalékkal alacsonyabb a víz-, és 84 százalékkal kisebb a karbonlábnyoma egy-egy terméknek.
A cég első gépeivel 2020 óta már 4 millió ilyen papírpalack készült, amelyek közel 1400 tonna szén-dioxid-kibocsátás megtakarítását tették lehetővé. A berendezés új generációját pedig már úgy tervezték, hogy kiküszöbölje a globális sorozatgyártás eddigi akadályait is: elődeinél gyorsabb, skálázhatóbb és megbízhatóbb megoldást nyújt.
Az új gépsor a korábbi kapacitás több mint ötszörösével üzemel, és évente mintegy 14 millió papírpalack előállítására képes. Ennek a rendszernek a központi technológiai platformját, az automatizálási architektúrát, a hajtásokat és az adatátláthatósági rendszereket a Siemens szállította.
A papírpalackba csomagolt borok, szeszes italok és olajok már több áruházlánc polcain megtalálhatóak Nagy-Britanniában és Németországban, valamint az Egyesült Államokban és Kanadában is. Egyes partnerek a saját telephelyükön végzik a papírpalackok gyártását, így az üres üvegpalackok szállításából eredő karbonkibocsátás is megspórolható.
A technológia július közepén, Manchesterben, a Transform 2026 konferencián is megtekinthető lesz.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Mozgásban2 hét ago
A Forma–1-es Magyar Nagydíjon mutatja be motorsport- és járműipari tevékenységét a Széchenyi István Egyetem
-
Okoseszközök2 hét ago
Samsung Galaxy Watch Ultra2 és Watch9: Egészségügyi társak a csuklón
-
Gazdaság2 hét ago
A személyi kölcsönök forradalma: ami 20 éve elképzelhetetlen volt, ma természetes
-
Tippek2 hét ago
A eufyMake E1 elhozza a professzionális UV-nyomtatást a kreatív alkotók és kisvállalkozások számára
-
Szórakozás2 hét ago
A TCL gratulál a spanyol válogatottnak a történelmi bajnoki győzelemhez
-
Gazdaság2 hét ago
Stratégiai akvizícióval erősít Magyarországon a Promise Group az AI-korszakban
-
Gazdaság2 hét ago
Három trend, amely 2026-ban teljesen átírja a kriptopiacot
-
Zöld2 hét ago
A Greenpeace nem ért egyet a korábban bejelentett tervek felülbírálásával






