Gazdaság
A Gyermelyi az ABB technológiája segítségével a kelet-közép-európai régió meghatározó tésztagyártójává vált
A Gyermelyi Vállalatcsoport hazánk vezető tésztagyártója, egyik meghatározó élelmiszeripari vállalkozása.
A Gyermelyi Zrt. 2018-ban 7,2 milliárd forintos beruházással egy új tésztagyárat épített, amellyel a gyár kapacitása évi 70 000 tonnára duplázódott.
Az új üzem mellett felépült egy 11 600 raklap befogadására alkalmas automata magasraktár is, amelyet teljes mértékben az ABB technológiájával automatizáltak. A tésztagyártó ezzel a kelet-közép-európai régió meghatározó tésztagyártó központjává vált.
A Gyermelyi Vállalatcsoportnál 1971-ben indult el a tésztagyártás. A Gyermelyi tészta termékek eddig is egy 2006-ban átadott high-tech üzemben készültek. Az elmúlt évek piaci bővülésének köszönhetően azonban a beépített kapacitás kihasználtsága elérte az akkori üzemméret határát. A magyar és az exportpiacokon való növekedés dinamikájának fenntartása érdekében szükségessé vált a kapacitás bővítése, így a meglévő üzem mellé egy azzal megegyező méretű új tésztagyár és raktárbázis épült meg.
A beruházás az új, automata magasraktár építésével indult, ezzel a meglévő raktárkapacitás megduplázódott: az új raktárban a 8200 rakathelyből több mint 3000 rakathely duplaraklap tárolására is alkalmas, az apróáru gépsor 4000 kg/óra, a szálasáru gépsor 3500 kg/óra kapacitású.
Az ABB egy nagy teljesítményű automatizált válogató- és palettázó rendszert tervezett és telepített a teljesen emberi munkaerő nélkül működő raktárba. Az elkészült termékek a gyártóterületről liftek segítségével feljutnak a csarnok mentén végig futó szállítószalag pályákra. A projekt megvalósítása során közel 280 méter pályát telepítettek. Külön vonalon haladnak a zsákos termékek és a kartondobozos termékek. Gyártás során egyidejűleg többféle terméket sorolhatnak a pályákra, amelyeket áthaladnak a gyártócsarnokból a raktár területére. Itt kamerás ellenőrzés segítségével a rendszer felismeri az érkező terméket és a HMI-n kiválasztott robotos palettázó cellába tereli egy automata szortírozó rendszer.
A robotos palettázó rendszer összesen öt robotból áll, melyből kettő kartonos termék palettázására alkalmas robot, kettő zsákos termék palettázására alkalmas és egy robot szolgálja ki raklappal a palettázó robotokat.
A kartonos termékek palettázása cellánként kettő különböző termék egyidejű palettázására képes, a zsákos rendszerek 1-1 típus kezelésére alkalmasak. A robotok egyedi megfogókkal rendelkeznek, ezeken szervóhajtások biztosítják a termékekhez szükséges méretek és távolságok beállítását. A teljes rendszer tervezésekor elsődleges szempont volt a lehető legnagyobb rugalmasság, ugyanis a sokféle termék jelentősen eltérő méretű dobozokba és zsákokba van csomagolva és a rendszernek a legkisebb és legnagyobb termékeket is kezelnie kell.
A gyors és hatékony palettázáshoz szükség van az üres raklapok ellátásának automatizálására is. Ezt egy 21 méter hosszú lineáris pályán mozgó raklapkiszolgáló segítségével oldottuk meg. Ez a robot eljut mind a négy palettázó robot munkaterületéhez és folyamatos raklapellátás biztosít. Minden cellához tartoznak puffer raklaphelyek is, hogy a kisebb hiba esetén se álljon le a folyamat. A rendszer képes EUR és CHEP raklap kezelésére is, ezeket a robot felvételkor színellenőrzővel újból ellenőriz és egy mozgó raklaptárba helyezi a robotkar mellé. Ezt követően a raklapok és a robot együtt mozog a lineáris pályán ahhoz a palettázó cellához, amely jelezte a rendszernek, hogy új üres raklapra lesz szüksége.
A beruházás során a legmodernebb technológiát építették be a gyártó-és a csomagolóvonalak tekintetében egyaránt. Az ABB technológia bevezetésével a Gyermelyi áttért egy teljesen automatizált rendszerre és rugalmas termékkezelésre, amely felhasználóbarát, ember-gép-interfésszel rendelkező (HMI) ipari robotokra épül. Ez a technológia lerövidíti a gyártási folyamatot, és egy eddig nem használt, előremutató megoldást hozott a magyar élelmiszeriparba.
A fejlesztést követően a két tésztagyár kapacitása 70 000 tonna/év, mely meghaladja a teljes magyarországi piac méretét, a Gyermelyi ezzel a kelet-közép-európai régió meghatározó tésztagyártó központjává vált.
„Ismerjük saját piacunk változatosságát, így flexibilis megoldásokat kerestünk az új palettázó üzem kialakításakor. Döntésünk meghozatalakor természetesen a rendszer műszaki paraméterein túlmenően fontos szerepet játszott az, hogy az ABB-nek jelentős tapasztalata van a raklapozás területén. Mérnökei és konstruktőr partnerei kellő szaktudással rendelkeznek, illetőleg nagyon lényeges szempont volt részünkről a magyarországi szervizháttér”
– mondta el Pósfai Csaba, a Gyermelyi gyárigazgatója.
A Gyermelyi Vállalatcsoport sikerének titka, hogy a megtermelt eredmény nagy részét az alkalmazott technológia és minőségirányítási rendszer állandó fejlesztésére fordítja. A cégcsoport 2010 óta több mint 26 milliárd Ft-ot fordított beruházásokra. A tésztaértékesítés az elmúlt években dinamikusan bővült, az idén várhatóan 36 000 tonna tésztát fog értékesíteni a vállalat, melynek 30 %-a az országhatárokon túl, zömében az Európai Unióban talál gazdára.
Az ABB újdonságairól további érdekes cikkeket talál a Műszaki Magazin oldalán.
Gazdaság
Az extrém hőség ellenére is Európa élén a magyar csemegekukorica
Magyarország továbbra is Európa csemegekukorica-nagyhatalma, de egyre nehezebb megőrizni vezető szerepét. Az aszály, a növekvő költségek és a csökkenő jövedelmezőség ellenére a csemegekukorica továbbra is kiszámítható termelési lehetőséget jelenthet a hazai gazdálkodóknak.
A Syngenta szerint a magyar ágazat jövőjének kulcsa az öntözés fejlesztése, a szélsőséges időjárást jól viselő fajták használata és a termelési hatékonyság növelése lehet.
Magyarország továbbra is vezető szerepet tölt be az európai csemegekukorica-termesztésben, miközben az ágazatnak egyszerre kell alkalmazkodnia a szélsőségesebb időjáráshoz, az emelkedő költségekhez és a nyomott értékesítési árakhoz. A hazai termőterület az elmúlt években mintegy 35 ezer hektárról 25 ezer hektárra csökkent, az öntözött területek aránya ugyanakkor növekedett.
A Syngenta szakértői szerint öntözött körülmények között a növény továbbra is stabil és viszonylag kiszámítható bevételi forrást jelenthet a gazdálkodóknak. A magyar csemegekukorica jelentős része konzervként vagy gyorsfagyasztott termékként kerül a hazai és a nemzetközi piacokra. Magyarország európai elsőségét Franciaország és Lengyelország követi. Franciaország stabilan magas termésátlagokkal, jó minőségű alapanyaggal és kedvező költségszinttel versenyez, míg a lengyel termőterület korábbi gyors növekedése az elmúlt években megtorpant. Világszinten az Egyesült Államok, Kína és Thaiföld számít a legnagyobb termelőnek.
„A csemegekukorica a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar egyik meghatározó terméke. Hazánk továbbra is Európa legfontosabb termelője, ugyanakkor ennek a pozíciónak a megőrzése egyre komolyabb alkalmazkodást igényel. A gazdálkodóknak növekvő termelési költségekkel, kiszámíthatatlan csapadékkal és szélsőséges hőmérsékletekkel kell szembenézniük, miközben a feldolgozóiparban is erős árverseny alakult ki. A jövőben azok a termelési rendszerek lehetnek sikeresek, amelyek stabil hozamot, jó minőséget és hatékony feldolgozhatóságot biztosítanak”
– mondta Fóris Balázs értékesítési vezető.
Az aszály lett az egyik legnagyobb kockázat
Az elmúlt öt év eredményei jól mutatják, mennyire kiszolgáltatott az ágazat az időjárásnak és a piaci változásoknak. A 2022-es rendkívüli aszály alacsony termést eredményezett, míg 2023-ban kiemelkedő hozamok és magas felvásárlási árak jellemezték a szezont. A nagyobb mennyiség és a magasabb alapanyagár ugyanakkor jelentős, magas költséggel előállított készleteket eredményezett a feldolgozóknál. Ennek hatása még később is érzékelhető volt a konzerv- és fagyasztott termékek piacán. 2024-ben és 2025-ben a hozamok már a tervek közelében alakultak, de alacsonyabb felvásárlási árak mellett. Az ágazatban ezért egyszerre csökken a termelők és a feldolgozók nyeresége, miközben növekszik a termesztéshez szükséges befektetés és a vállalt kockázat. Az öntözés például egyre kevésbé tekinthető választható technológiai elemnek, sokkal inkább a biztonságos termesztés egyik alapfeltételévé válik.
A csemegekukorica kedveli a nyári meleget, az extrém hőség azonban már káros lehet. A hosszú csapadékmentes időszakok, a száraz levegő és a rendkívül magas hőmérséklet együttesen olyan stresszt okozhatnak a növénynek, amely csökkenti a termés mennyiségét és minőségét. Az öntözés nélküli területek különösen veszélyeztetettek.
A vásárlók elvárásai is egyre magasabbak
A fogyasztók számára a csemegekukorica esetében elsősorban az íz, a szín, a szemek külleme és az egyenletes minőség érzékelhető. A háttérben ugyanakkor ennél jóval összetettebb követelményrendszer áll. A termelőknek és a feldolgozóknak olyan alapanyagot kell előállítaniuk, amely egységes minőségű, hatékonyan feldolgozható, GMO-mentes, és megfelel a növényvédőszer-maradványokra vonatkozó szigorú előírásoknak. A kereskedelmi partnerek sok esetben a jogszabályi határértékeknél is alacsonyabb szermaradványszintet várnak el. A feldolgozóipar számára egyre fontosabb az úgynevezett szemkihozatal is. Ez közérthetően azt jelenti, hogy egy betakarított kukoricacsőből mennyi valóban hasznosítható, jó minőségű kukoricaszem nyerhető ki. Minél magasabb ez az arány, annál kevesebb melléktermék keletkezik, és annál gazdaságosabban állítható elő a konzerv- vagy gyorsfagyasztott termék.
Már nem elegendő, ha egy fajta csak sokat terem
A modern csemegekukorica-fajtákkal szemben ma már több, egymással párhuzamos elvárás fogalmazódik meg. Fontos a magas és stabil terméshozam, a jó feldolgozhatóság, a betegségekkel szembeni ellenálló képesség, valamint az, hogy a növény a szárazságot és a hőstresszt is minél jobban viselje. A betegségek közül jelentős kockázatot jelenthet a kukorica törpüléses mozaikvírusa, szakmai nevén MDMV. A fertőzés gyengítheti a növényeket, visszafoghatja a fejlődésüket és terméscsökkenést okozhat. A védekezés egyik legbiztosabb módja a betegséggel szemben ellenálló hibridek használata.
A kártevők többsége megfelelő termesztéstechnológiával és növényvédelemmel kezelhető, a szélsőséges időjárási helyzetek azonban ezek előfordulását és kártételét is befolyásolhatják. A Syngenta nemesítési programjának célja ezért olyan robusztus csemegekukorica-hibridek előállítása, amelyek eltérő termőhelyeken is megbízhatóan teljesítenek, több betegséggel szemben ellenállóak, és kedvezőtlenebb időjárási körülmények között is stabil termést adnak. A nemzetközi vállalat portfóliójában a középkorai érésű GSS5649 és a fő érési időszakba tartozó GSS6924 több éven keresztül stabil eredményeket mutatott stresszes körülmények között is. A Syngenta 2026-ban mutatja be a GSS8871 jelű, középérésű, vírusrezisztens hibridet, amely a tervek szerint 2027-től kerülhet kereskedelmi forgalomba.
A vetőmagtól a termőföld feltérképezéséig
A Syngenta a hazai termelők számára nemcsak a magyarországi körülményekre kiválasztott vetőmagokat biztosítja, hanem szaktanácsadással, növényvédelmi technológiákkal és precíziós gazdálkodási megoldásokkal is támogatja a termesztést. Ezek közé tartozik az Interra® Scan talajfeltérképezési technológia, amely részletes képet adhat a termőföld eltérő tulajdonságairól. Segítségével a gazdálkodók pontosabban tervezhetik meg a tápanyag-utánpótlást és más termesztési beavatkozásokat, így a termőföld különböző részei az adottságaiknak megfelelő kezelést kaphatnak. A pontosabb tervezés különösen fontos egy olyan kultúránál, amelynek termesztési költsége magas, és amelynél az időjárás, az öntözés és a betakarítás megfelelő időzítése alapvetően befolyásolja a gazdaságosságot.
Hatékonyabb termesztéssel őrizhető meg az európai vezető szerep
A Syngenta bizakodó a magyar csemegekukorica-ágazat jövőjét illetően. A vállalat szerint Magyarország kedvező termelési tapasztalata, feldolgozóipari háttere és szakmai tudása továbbra is erős alapot jelent. A versenyképesség megőrzéséhez azonban egyre nagyobb szükség lesz az öntözés fejlesztésére, a szélsőséges körülményekhez jól alkalmazkodó hibridekre, a precízebb termesztési megoldásokra, valamint a termelők és a feldolgozók szoros együttműködésére. A következő évek egyik legfontosabb kérdése az lehet, hogy az ágazat képes-e úgy javítani a hatékonyságát és a termésbiztonságát, hogy közben megőrzi a magyar csemegekukorica fogyasztók által elvárt ízét és minőségét.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Rekordhőség, rekordkockázat: a klímaváltozás már a vállalatok működését is átírja
A kormány augusztus 1-jén módosította a villamosenergia-ellátási válsághelyzet kezelésének szabályait, ami jól mutatja, hogy az energiaellátást érintő kockázatok kezelése egyre nagyobb figyelmet kap szabályozói oldalról is.
A rekordalacsony dunai vízállás, a hőhullámok és az aszály egyértelművé teszik, hogy a klímaváltozás már nem jövőbeli forgatókönyv: kézzelfogható üzleti kockázat, amely a hazai energiaellátástól a szabályozási környezeten át a napi működésig egyre több területet érint. A vállalatok számára ezért a fizikai klímakockázatok kezelése már nem csak a szabályozói elvárásokat érintő fenntarthatósági kérdés, hanem a működésbiztonság és a versenyképesség alapvető feltétele – figyelmeztet a KPMG.
Az elmúlt időszak szélsőséges időjárási eseményei jól mutatják, hogy a klímaváltozás hatásai már érezhetők a gazdaságban. A tartós hőség, a csapadékhiány és az alacsony dunai vízállás nemcsak környezeti problémát jelent, hanem egyre inkább hatással van Magyarország energiaellátására és a vállalatok működésére is. Erről szól a 2026. augusztus 1-jén kihirdetett kormányrendelet[1] is, amely a villamosenergia-ellátási válsághelyzet kezelésének szabályait módosítja és gyorsabb és kiszámíthatóbb reagálást tesz lehetővé az energiaellátást veszélyeztető helyzetekben.
A most elfogadott szabályozás azt jelzi, hogy a döntéshozók is számolnak azzal, hogy a jövőben gyakrabban fordulhatnak elő olyan helyzetek, amikor az energiaellátás biztonsága rendkívüli intézkedéseket igényel. A rendelet megszületése megmutatja azt is, hogy a klímaváltozás következményei olyan mértékben vannak jelen, hogy már a gazdasági és szabályozási környezetet is aktívan alakítják.
„A fizikai klímakockázat ma már nem fenntarthatósági melléktéma, hanem pénzügyi és működési kockázat, amelyet a felelős vállalatirányításnak ugyanolyan komolysággal kell kezelnie, mint egy hitelkockázatot vagy egy geopolitikai ellátási zavart. Hatással lehet a működési költségekre, az ellátási láncokra, az eszközállomány értékére és végső soron a vállalat pénzügyi teljesítményére is. Azok a vállalatok, amelyek eddig csak a szabályozói megfelelés szempontjából foglalkoztak ezekkel a kockázatokkal, most azt tapasztalják, hogy a változásokra hetek, sőt akár napok alatt kell reagálniuk”
– hangsúlyozza Wieder Gergő, a KPMG kockázatkezelési, szabályozási és ESG tanácsadási szolgáltatások igazgatója.
A szélsőséges időjárási hatások ráadásul ritkán jelentkeznek önmagukban. A tartós hőség és a csapadékhiány egyszerre csökkentheti a rendelkezésre álló vízkészleteket, növelheti az energiaigényt és terhelheti az energiaellátási rendszereket, miközben a mezőgazdasági termelésre és az ellátási láncokra is hatással van. Ezek a folyamatok egymást erősítve jelenhetnek meg, ezért a vállalatoknak ma már nem elszigetelt kockázatokban, hanem összetett forgatókönyvekben érdemes gondolkodniuk, amelyekben egy hőhullám, vízhiány vagy energiaellátási zavar egyszerre is jelentkezhet.
A kockázatok időtávja is jelentősen átalakult az elmúlt években. A Copernicus Climate Change Service és a Meteorológiai Világszervezet adatai szerint Európa ma a világ leggyorsabban melegedő kontinense, a felmelegedés üteme az elmúlt három évtizedben megközelítőleg kétszerese volt a globális átlagnak. Ennek következtében azok a fizikai klímakockázatok, amelyek korábban távoli, hosszú távú forgatókönyvként szerepeltek a vállalati tervezésben, ma már akut és krónikus formában egyaránt megjelennek a mindennapi működésben. Ezek következtében a termeléskiesés, az ellátási láncok zavarai, a magasabb energiaköltségek vagy akár a működést érintő hatósági beavatkozások már rövid távon is valós üzleti kockázatot jelenthetnek, amely tényezők stratégiai figyelmet igényelnek.
A vállalatok számára ezért egyre kevésbé az a kérdés, hogy érintheti-e őket a klímaváltozás, hanem az, hogy mennyire felkészülten reagálnak rá.
[1] A villamosenergia-rendszer jelentős zavara és a villamosenergia-ellátási válsághelyzet esetén szükséges intézkedésekről szóló kormányrendelet, 280/2016. (IX. 21.) Korm. rendelet módosításáról rendelkező 118/2026. (VIII. 1.) Korm. rendelet.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Véget ért az IT-bérrobbanás: a következő verseny már nem a fizetésekről szól
A magyar IT munkaerőpiac új szakaszba lépett. A Bluebird International Zrt. 2026-os IT Salary Guide-ja szerint lezárult az elmúlt évek intenzív bérnövekedési időszaka: a legtöbb IT pozícióban a bérek stagnálnak, miközben csak néhány, továbbra is hiányszakmának számító területen figyelhető meg érdemi emelkedés.
A vállalat több mint 3000 valós béradat, 12 hónap piaci tapasztalata, AI-támogatott adatfeldolgozás és szakértői validáció alapján készítette el idei elemzését.
„A 2021–2023 közötti időszakot rendkívül feszes munkaerőpiac jellemezte: a vállalatok sok esetben egymással versenyeztek a tapasztalt IT szakemberekért, ami gyors bérnövekedést eredményezett. Az elmúlt másfél-két évben azonban a gazdasági környezet jelentősen megváltozott. A visszafogottabb beruházások, a bizonytalan nemzetközi üzleti környezet, valamint a számos vállalatnál tapasztalható hiring freeze-ek és szervezeti racionalizálások mérsékelték a munkaerőpiaci nyomást. Ez nem jelenti azt, hogy könnyű IT szakembert találni, de a korábban általános licitháborúk ma már jóval ritkábbak, miközben bizonyos hiányszakmákban továbbra is intenzív a verseny.”
– mondta Lakovich Nándor, a Bluebird International Zrt. account Management és Delivery csapatának vezetője.
A bérstagnálás nem érint minden területet
A Bluebird IT Salary Guide alapján a klasszikus fejlesztői területeken – például Java, JavaScript, .NET, Python vagy Full Stack – az elmúlt évben nem volt számottevő bérnövekedés. Ezzel szemben az SAP szakértők, az architekt szerepkörök, valamint a cloud, DevOps és cybersecurity területeken továbbra is erős a kereslet, amit a szűk szakemberkínálat is fenntart.
A vezetői munkaerőpiac is átalakul
A vezetői pozíciók esetében szintén visszafogottabb piac rajzolódik ki. A Bluebird IT Salary Guide stagnáló vezetői bérsávjai összhangban állnak azzal a piaci tapasztalattal, hogy az elmúlt időszakban számos vállalat szervezeti racionalizálást hajtott végre: új vezetők felvétele helyett sok esetben belső átszervezéssel, a feladatkörök újraelosztásával működtek tovább a szervezetek.
Az AI nem bérrobbanást, hanem vezetői dilemmákat hozott
Bár a mesterséges intelligencia ma meghatározó téma a vállalatok életében, a Bluebird IT Salary Guide adatai alapján ez egyelőre nem járt együtt általános IT-bérrobbanással. A Machine Learning és AI szakemberek továbbra is a magasabban fizetett kategóriák közé tartoznak, de a piac nem önmagában az AI-ismeretet árazza.
„A legtöbb vállalat számára ma már nem az a kérdés, hogy megjelenik-e az AI a működésében, hanem az, hogy ez milyen hatással lesz a szervezetére és a szükséges kompetenciákra. Mely feladatokat érdemes automatizálni? Milyen tudás marad stratégiai érték? Milyen csapatot érdemes felépíteni vagy megtartani? Ezek ma már nem technológiai, hanem vezetői kérdések. Tapasztalataink szerint azok a szervezetek hozzák meg a legjobb döntéseket, amelyek a technológiai lehetőségeket az üzleti céljaikkal és a szükséges kompetenciákkal együtt vizsgálják.”
– mondta Réfi Veronika, a Bluebird International Zrt. tulajdonosa és vezérigazgatója.
A következő verseny már a kompetenciastratégiáról szól
A Bluebird szerint az IT munkaerőpiac következő időszakának legfontosabb kérdése már nem kizárólag az lesz, hogy egy vállalat mennyit fizet egy szakembernek, hanem hogy képes-e előre felmérni, milyen kompetenciákra lesz szüksége a következő években.
„Az AI fejlődésével párhuzamosan a toborzási döntések egyre szorosabban kapcsolódnak a szervezeti és üzleti stratégiához: nemcsak azt kell eldönteni, kit érdemes felvenni, hanem azt is, mely képességeket kell házon belül fejleszteni, mely területeken érdemes új szerepköröket kialakítani, és hol teremthet valódi versenyelőnyt az emberi szakértelem a technológia mellett.”
– tette hozzá Réfi Veronika.
A Bluebird IT Salary Guide letölthető innen: bluebird.hu/it-fizetesek
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Tippek2 hét ago
A eufyMake E1 elhozza a professzionális UV-nyomtatást a kreatív alkotók és kisvállalkozások számára
-
Gazdaság2 hét ago
Három trend, amely 2026-ban teljesen átírja a kriptopiacot
-
Gazdaság2 hét ago
Stratégiai akvizícióval erősít Magyarországon a Promise Group az AI-korszakban
-
Zöld2 hét ago
A Greenpeace nem ért egyet a korábban bejelentett tervek felülbírálásával
-
Okoseszközök2 hét ago
A képernyőidő csak a kezdet: így változnak a családok digitális szokásai
-
Ipar2 hét ago
Az LG Electronics 600 kW-os hűtőfolyadék-elosztó egysége NVIDIA tanúsítást szerzett
-
Ipar2 hét ago
Fogyasztóvédelmi jogi tanácsadást indított a Kamara a vállalkozásoknak
-
Okoseszközök2 hét ago
K&H: Kate már időpontot is foglal








