Connect with us
Hirdetés

Tippek

26. Év Menedzsere Díjátadó Gála 2020

A Menedzserek Országos Szövetsége március 7-én, immáron 26. alkalommal rendezte meg az Év Menedzsere Díjátadó Gáláját.

Idén a Budapest Marriott Hotel felújított teljes rendezvényszintjével adott otthont a nagyszabású eseménynek, amelyen hét kategóriában díjazták 2019 legkiválóbb menedzsereit. Szirmák Botond a Menedzserszövetség leköszönő elnöke a Gálán adta át hivatalosan az elnöki posztot utódjának, Kapitány Istvánnak, a Shell globális kiskereskedelmi alelnökének.

A Menedzserszövetség idén 26. alkalommal adta át az Év Menedzsere díjat, 21. alkalommal az Év Fiatal Menedzsere díjat, 5. alkalommal az Életműdíjat, 3. alkalommal, a Volkswagennel közös Kék Innovációs Különdíjat. Az eseményen 2. alkalommal került átadásra a Menedzserek a Társadalomért Különdíj, idén a D.A.S. Jogvédelmi Biztosító támogatásával.

Első alkalommal, de hagyományteremtő céllal két újabb díj is kiadásra került: a női vezetők kiemelt támogatójaként a Magyar Vállalatvezetők Üzleti Közössége (MVÜK Zrt.) – a női vezetők piaci pozíciójának erősítését célul kitűző stratégiai programjának részeként – adta át az Év Női Menedzsere 2019 Különdíjat, továbbá a Jövő Menedzsere 2019 Különdíj is itt kerül átadásra, mellyel a Szövetség az általa elindított mentor programot kívánja erősíteni, és a figyelmet felhívni a jövő vezetői támogatásának fontosságára.

  • Az Év Menedzsere 2019 Díj kitüntetettje Várkonyi Viktor, Tervezési Divízió vezérigazgató, Nemetschek Csoport. A díjat Szirmák Botond a Menedzserszövetség leköszönő elnöke, a Provident Pénzügyi Zrt vezérigazgatója adta át.
  • Az Év Fiatal Menedzsere 2019 Díj kitüntetettje Ratatics Péter, ügyvezető igazgató, MOL Magyarország és MOL-csoport Fogyasztói Szolgáltatások divízió. A díjat Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár úr adta át.
  • Az Év Menedzsere 2019 Életműdíj kitüntetettje Kürti Sándor, a Kürt Zrt. elnöke, tulajdonosa. A díjat átadta Dr. Beck György, a Menedzserszövetség Jelölő Bizottságának elnöke, 2016 év Életműdíj kitüntetettje.
  • A Menedzserek a Társadalomért 2019 Különdíj kitüntetettje Czakó Borbála, HBLF elnök, EY stratégiai tanácsadó. A díjat átadta Szabó György, a D.A.S. Jogvédelmi Biztosító vezérigazgatója.
  • A Menedzserszövetség és a Volkswagen Kék Innovációs különdíjasa 2019-ben Ifj.Chikán Attila, vezérigazgató, ALTEO Nyrt. Ifj. Chikán Attila külföldi utazása miatt az eseményen nem tudott részt venni, ezért video üzenettel köszöntötte a vendégeket és a díjat helyette Kovács Domonkos, az ALTEO M&A és Tőkepiacok vezérigazgató-helyettese vette át. A díjat átadta Dalnoki Balázs, a Volkswagen márkaigazgatója.
  • Az Év Női Menedzsere 2019 Díj kitüntetettje Dr. Békefi Veronika, N-U-R Travel ügyvezető igazgatója. A Díjat az MVÜK Zrt. vezérigazgató tulajdonosa, Horváth János adta át.
  • A Jövő Menedzsere 2019 Díj kitüntetettje Suppan Márton, a PEAK alapítója, a www.fintech.hu alapító főszerkesztője. A díjat Kapitány István, a Menedzserszövetség új elnöke, 2018 Év Menedzsere, a Shell globális kiskereskedelmi alelnöke adta át.

A hét kategóriában a Menedzserszövetség partner szervezetei (Amcham, Brit Kamara, Joint Venture Szövetség, MVÜK, FIVOSZ), a Jelölő Bizottság elnöke (dr. Beck György) és tagjai (Kapitány István, Fekete István, Jaksity György, Liptay Gabriella), valamint a szövetség elnöksége és ügyvezetése jelölhettek. Ezt követően a Jelölő Bizottság kategóriánként 3 jelöltet tárt a Menedzserszövetség elnöksége elé, akik 2020. február 6-án, titkos szavazással választották ki a díjazottakat minden kategóriában.

A díjátadót követően került sor a Menedzserszövetség új elnökének, Kapitány Istvánnak a hivatalos bemutatására.

Kapitány Istvánt, a Shell globális kiskereskedelmi alelnökét a Menedzserek Országos Szövetségének rendkívüli tisztújító közgyűlése 2020. január 20-án 100%-os szavazati aránnyal választotta meg a szervezet új elnökének. Az újonnan megválasztott elnök mandátuma március 8-án kezdődik, és három évre szól.

„Büszke vagyok arra, hogy az elmúlt 5 évben segíthettem a Menedzserszövetség munkáját.  Dolgos időszak van mögöttünk. Sokat tettünk azért, hogy láthatóbbak legyünk, hogy a programjainkat minél szélesebb körben megismerjék a menedzserek. Új tagokat toboroztunk, új programokat indítottunk útjára, megújítottuk a szövetség arculatát és az ügyvezetés operatív működését is.  A kezdetekben két díjat adtunk át, ma már hetet. Nagyot léptünk előre terveink, céljaink megvalósításában, lendületet adtunk a Menedzserszövetségnek, de van még feladat szép számmal. Örülök, hogy István veszi át a Menedzserszövetség elnöki pozícióját, vezetői tapasztalata, globális látásmódja, nemzetközi kapcsolatai sokat segíthetnek a továbblépésben.”

– mondta el Szirmák Botond, a Menedzserszövetség leköszönő elnöke, a Provident Pénzügyi Zrt. vezérigazgatója.

„Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a Menedzserszövetség közgyűlése a szervezet elnökévé választott. A Menedzserszövetség lendületbe jött Botond elnöksége alatt, ezt a lendületet szeretném fenntartani, és ha lehetséges még tovább fokozni a jövőben. Szívügyem, hogy segíteni tudjam a magyar menedzserek szakmai fejlődését, hogy még nagyobb számban váljanak meghatározó szereplőivé a magyarországi, regionális és nemzetközi üzleti életnek. Magyarországról indult a karrierem ezért természetes, hogy szeretném 30 éves nemzetközi üzleti tapasztalatomat megosztani a tehetséges magyar menedzserekkel. Célom, hogy számos magyarországi csúcsvezetőt is megnyerjek a céljaink támogatásához, többek között arra, hogy minél több feltörekvő magyar menedzsert tudjunk hatékonyan mentorálni és támogatni. Célom az is, hogy a magyarországi és európai társszervezetekkel minél hatékonyabb együttműködést alakítsunk ki a menedzserek társadalmi szerepvállalásának erősítése érdekében.”

– egészítette ki Kapitány István a Menedzserek Országos Szövetségének új elnöke.

A Díjátadó Gála háziasszonya Bombera Krisztina volt. Az idei évben a gála jótékonysági tombolasorsolásának kedvezményezettje az Együtt az Autistákért Alapítvány lett. A Gálán befolyó teljes tombolabevétel az Alapítványnak került felajánlásra.

Tippek

Elfelejtetted, meddig parkolsz? Már a telefonod kezdőképernyőjén is láthatod

A K&H új funkcióval bővíti parkolási szolgáltatását, így az ügyfelek a folyamatban lévő parkolásukat már mobilbanki bejelentkezés nélkül is megtekinthetik és kezelhetik. A szolgáltatásnak 2026. április 30-ig több mint 43 ezer regisztrált felhasználója volt, akik összesen több mint 278 ezer sikeres parkolási tranzakciót hajtottak végre.

A K&H 2024-ben indította el parkolási szolgáltatását, amelyet tavaly az automatikus megújítás funkcióval bővített. A szolgáltatás a tervek szerint újabb fejlesztéssel egészül ki: az ügyfelek a folyamatban lévő parkolásukat a mobilbanki bejelentkezés nélkül, könnyen és gyorsan áttekinthetik és kezelhetik.

A kezdőképernyőn megjelenhetnek a futó, a hamarosan lejáró, az automatikusan megújuló és a beütemezett parkolások is. Az ügyfelek a felületen közvetlenül leállíthatják az aktív parkolásukat, amelyről push üzenetben kapnak visszaigazolást. Amennyiben a parkolás automatikus megújítással rendelkezik, annak leállításakor a megújítás is törlésre kerül.

„A parkolás tipikusan olyan mindennapi helyzet, amikor az ügyfelek egyszerű megoldásokat várnak el. Legyen szó egy rövid ügyintézésről, bevásárlásról vagy váratlan programváltozásról, fontos, hogy a parkolás állapota néhány pillantással ellenőrizhető legyen, és szükség esetén azonnal kezelhető maradjon. Az új funkcióval ezt tesszük még könnyebbé és gyorsabbá. A fejlesztés egyben újabb lépés a K&H mobilitási ökoszisztémájának bővítésében, amelynek célja, hogy ügyfeleink a mindennapi közlekedéshez kapcsolódó szolgáltatásokat is minél egyszerűbben érhessék el digitális felületeinken”

– mondta Lóska Gergely, a K&H informatikai és innovációs vezetője.

Azoknál a futó parkolásoknál, amelyekhez nem tartozik automatikus megújítás, az ügyfelek egyszeri megújítást is beállíthatnak a kezdőképernyőről. A szolgáltatás emellett támogatja a Live Activity megjelenítést is, amelynek segítségével a folyamatban lévő parkolás adatai a mobilbank alkalmazáson kívül is követhetők.

A funkció használata a felhasználó döntésén múlik: a parkolások kezdőképernyős vagy mobilbankon kívüli megjelenítése a K&H mobilbank alkalmazás beállításai között bármikor be- vagy kikapcsolható.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Tippek

A eufyMake E1 elhozza a professzionális UV-nyomtatást a kreatív alkotók és kisvállalkozások számára

Az Anker Innovations kreatív alkotóknak és kisvállalkozásoknak szánt márkája, a eufyMake bemutatja a eufyMake E1 UV-nyomtatót. A kompakt, asztali készülék professzionális minőségű nyomatok készítését teszi elérhetővé anélkül, hogy ipari méretű berendezésre lenne szükség. A több mint 300 különböző anyagot támogató rendszer új lehetőségeket kínál az egyedi, kis szériás termékek előállítására is.

A eufyMake E1 egy kompakt, asztali UV-nyomtató, amely professzionális minőségű, akár 1440 DPI felbontású nyomatokat és az Amass3D technológiának köszönhetően akár 5 mm magas, látványos 3D textúrákat készít. A ColorMaestro színkezelési technológia élénk, élethű és tartós színeket biztosít, miközben a készülék több mint 300 különböző anyagra – többek között fára, fémre, üvegre, kerámiára, akrilra, bőrre, textilre és vászonra – képes nyomtatni, akár 330 × 420 mm-es munkaterületen. Moduláris kialakításának köszönhetően sík- és rotációs nyomtatásra, valamint UV DTF matricák készítésére is bővíthető, az automatikus pozicionálást pedig kettős lézer, 8 megapixeles kamera és JetClean öntisztító rendszer segíti. A beépített AI-eszközök, a több mint 20 000 elérhető sablon és a csendes, 60 dB alatti működés ideális választássá teszik kreatív alkotók, kisvállalkozások és egyedi termékeket készítő felhasználók számára.

A kreativitást jövedelmező vállalkozássá alakítani pontos költségkövetéssel

Az UV-nyomtatásba beruházó kisvállalkozók és kreatív alkotók számára ugyanakkor nemcsak a nyomtatási minőség, hanem az egyes termékek előállításának tényleges költsége is kulcsfontosságú szempont. A eufyMake ezért olyan megoldásokat biztosít, amelyek segítenek pontosabban megbecsülni a gyártási költségeket, és átláthatóbbá teszik a személyre szabott termékek házon belüli előállítását.

A kis volumenű gyártással foglalkozó kreatív vállalkozások száma Európa-szerte növekszik. Az olyan platformok, mint az Etsy, az Allegro és a közösségi kereskedelmi csatornák, lehetővé tették, hogy több ezer alkotó közvetlenül a fogyasztóknak értékesítsen személyre szabott termékeket. Az Etsy legutóbbi felmérése szerint az Etsy-eladók 89%-a egyszemélyes vállalkozásként működik, míg 97%-uk otthonról végzi tevékenységét. Mindez jól mutatja az önálló alkotók térnyerését, akik egy személyben felelnek a tervezésért, a gyártásért és az értékesítésért. Forrás: Etsy Investor Relations – https://investors.etsy.com/

A jövedelmezőség egyik kulcsa a tintafelhasználás pontos ismerete. A eufyMake szoftveres felülete olyan paraméterek elemzésével segít megbecsülni az egyes nyomtatási feladatok tintaszükségletét, mint a nyomtatási méret, a fedettség és a nyomtatási rétegek száma. A várható tintafelhasználás – beleértve az egyes színek felhasználását is – megjelenítésével az alkotók pontosabban kiszámíthatják az egyes termékek tényleges gyártási költségét, és megalapozottabb árképzési döntéseket hozhatnak.

Több mint költségkontroll: új lehetőségek

Míg a költségek átláthatósága hatékonyabbá teszi a vállalkozások működését, az anyagok sokoldalúsága új lehetőségeket teremt a termékfejlesztésben. A hagyományos UV-nyomtatás elsősorban merev felületekre, például akrilra, fémre, üvegre és fára összpontosított. A rugalmas tintamegoldásoknak köszönhetően azonban az alkotók olyan alkalmazási területeket is felfedezhetnek, ahol a rugalmasság és a tartósság egyaránt fontos.

A kisvállalkozások számára – különösen azoknak, amelyek saját tervezési és gyártási folyamataikat is maguk kezelik – az UV-nyomtatás költséghatékony módot kínálhat egy személyre szabott termékekre épülő üzletág felépítéséhez. Az olyan kompakt, könnyen karbantartható rendszerek, mint a eufyMake E1, csökkentik a működés összetettségét, miközben lehetővé teszik az alkotók számára, hogy rugalmasan és fokozatosan bővíthető módon szervezzék meg gyártásukat.

Nyári kedvezmények

Az alkotók a szezonális kedvezmények és mennyiségi megtakarítások kihasználásával tovább javíthatják költséghatékonyságukat. A tudatos beszerzési döntések hozzájárulhatnak a kezdeti beruházás csökkentéséhez, és megkönnyíthetik a gyártási kapacitás fokozatos bővítését.

Az eufyMake nyári promóciójának keretében 2026. július 31-ig egyetlen tintapatron vagy tisztítópatron 24,99 euróért vásárolható meg az eredeti 42,99 euró helyett, míg a tintakészletek ára 299,99 helyett 209,99 euró a eufyMake európai webshopjában, amely Magyarországra is szállít.

A nyári akció idején nagyobb értékű vásárlások alkalmával további kedvezmények érhetők el:

  • 2000 euró értékű vásárlás esetén – 120 euró kedvezmény
  • 2500 euró értékű vásárlás esetén – 180 euró kedvezmény
  • 3000 euró értékű vásárlás esetén – 300 euró kedvezmény

3500 euró értékű vásárlás esetén – 400 euró kedvezmény


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Tippek

A Rakuten Viber alkalmazáson belüli eSIM-szolgáltatást vezet be Magyarországon

A Rakuten Viber bejelentette, hogy elindította alkalmazáson belüli utazási eSIM-szolgáltatását, amely kedvező árú és azonnali mobilkapcsolatot biztosít az utazók számára. A szolgáltatás mostantól Magyarországon is elérhető, így a Viber-felhasználók közvetlenül az alkalmazásban vásárolhatnak kizárólag adatforgalmat tartalmazó roamingcsomagokat nemzetközi utazásaikhoz. 

A szolgáltatás a Rakuten Mobile mesterséges intelligenciával támogatott, felhőalapú eSIM-platformjára épül, amely már bizonyított a nagyszabású integrált utazási megoldások terén.

A nemzetközi utazások gyakran magas roamingköltségekkel járnak, emellett sok esetben helyi fizikai SIM-kártya vásárlását és cseréjét is megkövetelik. Az eSIM-ek – vagyis a készülékbe épített digitális SIM-kártyák – kényelmesebb és rugalmasabb megoldást kínálnak. Segítségükkel a felhasználók azonnal kiválaszthatnak és aktiválhatnak egy mobilcsomagot, illetve szolgáltatót válthatnak fizikai SIM-kártya használata nélkül. Mivel az eSIM-támogatás ma már a legtöbb modern készülékben elérhető, a globális utazási eSIM-piac bevételei az előrejelzések szerint 2025 és 2030 között 380%-kal növekednek.

A Viber eSIM aktiválása néhány egyszerű lépésből áll:

  1. Az eSIM áruház megnyitása közvetlenül a Viber alkalmazásból: az eSIM menüpont a Viber „Továbbiak” képernyőjén érhető el, külön alkalmazás telepítése nélkül.
  2. Csomag kiválasztása: a felhasználók több száz úti célra elérhető adatcsomag közül választhatnak, utazási igényeiknek megfelelően.
  3. Biztonságos vásárlás: a fizetés az alkalmazásba integrált fizetési megoldásokkal történik. A Viber saját spam- és csalásmegelőző rendszereit használja, valamint a Stripe csalás elleni technológiáját is integrálja a biztonságos tranzakciók érdekében.
  4. Az eSIM telepítése: a képernyőn megjelenő útmutató segítségével az eSIM gyorsan telepíthető „Quick Install” linken keresztül, QR-kód beolvasásával vagy manuális adatmegadással.
  5. Aktiválás és csatlakozás: a telepítést követően elegendő aktiválni az eSIM-et, és a felhasználó máris élvezheti a zökkenőmentes nemzetközi adatkapcsolatot fizikai SIM-kártya cseréje nélkül.

Az új funkció fontos mérföldkő a Viber szuperappá válását célzó törekvésekben: egyetlen alkalmazásban teszi elérhetővé a mindennapi élethez szükséges szolgáltatásokat, egyszerűbbé téve a felhasználói élményt és támogatva a globális kapcsolódást. A közvetlenül a Viberben elérhető eSIM-csomagokkal a felhasználók az alkalmazáson belül vásárolhatják meg, telepíthetik és aktiválhatják mobilcsomagjukat. A nemzetközi vezetékes és mobilhívásokat kedvező áron biztosító Viber Out szolgáltatással együtt a Viber egyetlen platformon kínálja a kapcsolattartáshoz szükséges megoldásokat külföldi tartózkodás során is.

Az együttműködés egyúttal mintát kínál az utazási, fintech és telekommunikációs szektor szereplői számára is, akik termékportfóliójuk bővítésére és új bevételi források kialakítására törekednek. A mobilkapcsolat közvetlen beépítésével a felhasználói élménybe a vállalatok hagyományos távközlési működés nélkül is képesek utazási fókuszú digitális szolgáltatásokat bevezetni. Ez jól tükrözi a Rakuten azon törekvését is, hogy a mobilkapcsolatot a hagyományos mobilszolgáltatókon túl a digitális platformokra is kiterjessze.

„Az eSIM integrálása a Viberbe jelentős mérföldkő számunkra. Jól mutatja a Rakuten ökoszisztéma erejét és elkötelezettségünket egy valódi szuperapp felépítése mellett. Korábban már olyan szolgáltatásokat vezettünk be, mint az üzleti fiókok, a Viber Dating vagy a Viber Pay, az eSIM pedig újabb fontos kapcsolódási lehetőséggel bővíti ezt a kínálatot. Ez a fejlesztés tovább erősíti a Vibert mint olyan platformot, amely a felhasználók legkülönfélébb igényeit képes kiszolgálni. Az üzenetküldő alkalmazásból fokozatosan a mindennapi élet hasznos eszközévé válunk, egyszerűbbé és megfizethetőbbé téve a nemzetközi utazásokat. A Rakuten Mobile technológiájának köszönhetően felhasználóink külföldön is könnyedén elérhetik a Vibert, és megbízhatóan kapcsolatban maradhatnak”

 – mondta Nadav Melnick, a Rakuten Viber termékigazgatója (CPO).

„Büszkék vagyunk arra, hogy a Rakuten Viber partnereként hozzájárulhatunk a vállalat szuperapp-víziójának megvalósításához. A Rakuten Mobile eSIM-platformjára és mobilszolgáltatói tapasztalatára építve lehetővé tesszük, hogy a Rakuten Viber zökkenőmentesen integrálja az utazási eSIM-et és a globális mobilkapcsolatot saját ökoszisztémájába. A kedvező árú, nemzetközileg elérhető mobilkapcsolattal lebontjuk az akadályokat, és biztosítjuk, hogy az utazás közbeni kapcsolattartás ne luxus, hanem mindenki számára könnyen elérhető és megfizethető szolgáltatás legyen”

– tette hozzá Tarek Zeid, a Rakuten Mobile nemzetközi nagykereskedelmi üzletágának vezető alelnöke.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss