Connect with us
Hirdetés

Gazdaság

A járvány árnyékában: így valósulhat meg a körforgásos gazdaság Magyarországon

„Egy közelmúltban megjelent tanulmány javaslatot tesz a körforgásos gazdaság hatékony bevezetésére az uniós célszámoktól elmaradó V4 országokban, melynek elkerülhetetlenségét most mindenki a saját bőrén érezheti. – A járvány egyértelműen megmutatta, milyen hatásai lehetnek a klímaváltozásnak, ha nem vesszük komolyan, ugyanis a mostani drasztikus lépésekhez hasonlóakat csak a körgazdaságra való átállás előzheti meg”

– mondta el a projektben hazánkat képviselő Humusz Szövetség elnöke, Urbán Csilla.

Az International Visegrad Fund támogatásból valósult meg a „Körforgásos Gazdaság Csomag visegrádi országokban történő hatékony bevezetésére tett javaslatok” c. tanulmány, amely végigveszi a hulladékos keretirányelvek és célszámok jelenlegi teljesülését a V4 országaiban, a fejlesztendő területeket, jó gyakorlatokat, és nem utolsó sorban javaslatokat tesz a csomag végrehajtására vonatkozóan – olvasható a Humusz Szövetség honlapján.

Bűn a biológiailag lebomló hulladékot a szeméttelepre vinni

A tanulmányt összefoglaló cikkből kiderül, hogy hulladéklerakási járulék növelésével egyszerűen lehetne ösztönözni a vegyeshulladék előválogatását. Természetesen ehhez elengedhetetlen, hogy a lakosság számára biztosítva legyen a szelektív hulladékgyűjtéshez a lehetőség. Ennek az egyik legfontosabb szegmense a biológiailag lebomló szemét helyes kezelése, magyarán a komposztálás, amivel a lakossági hulladék harmadát tudnánk természetesen kezelni. A Humusz Szövetség többször rávilágított, ahogyan online kvízében is, hogy ezzel nem csak jót teszünk a Földnek, hanem a lakóközösségek a szemétszállításon is spórolhatnak.

„Itt a kormányoknak gondoskodniuk kell arról, hogy 2023-ig biztosítsák a háztartások számára a külön gyűjtést, ahogy azt a körforgásos gazdaság csomag előírja”

– emlékeztet az írás arra, hogy hamarosan újabb gyűjtőknek kell megjelennie országszerte.

Jól irányzott adók és a betétdíjak segíthetik a körgazdaság irányába történő elmozdulást

A cikk több példát is említ, hogy az adóterhek átszabásával hogyan lehetne ösztönözni a szelektív gyűjtést, példaként a hulladéklerakók és a szemétégetők, illetve az elsődleges nyersanyagok megadóztatását hozzák. Természetesen ez csak úgy működik, ha az újrahasznosítható anyagok gyűjtése nem lesz drágább, illetve az ezekből készült termékek ára sem változik. Külön kiemelik, hogy az egyutas italos csomagolásoknál, mint a PET-palack és az alumínium doboz, érdemes bevezetni a betétdíjat, de mint kiderül, ezeknél is szerencsésebb, ha újra tölthető, visszaváltható üveget használunk.

A körgazdaság bevezetésével elkerülhetőek lehetnének a drasztikus lépések

„A legfontosabb üzenete a járványhelyzetnek, hogy bár azt gondoljuk, van időnk, és a klímaváltozás hatásainak észlelése még jóval odébb van, a valóság az, hogy sosem tudjuk, mikor és milyen intenzitással fog lecsapni egy újabb katasztrófa. De az biztos, hogy akkor nincs mese, kénytelenek vagyunk egyik napról a másikra drasztikus változtatásokat, intézkedéseket meghozni, ami a társadalomra és a gazdaságra is katasztrofális hatással van. A körforgásos gazdaság intézkedéseinek célja, hogy mihamarabb, de fokozatosan álljunk át fenntarthatóbb rendszerekre, amelyek figyelembe veszik a környezet, a társadalom és a gazdaság érdekeit is”

– mondta el Urbán Csilla.

Az átállás segíti a helyi gazdaságokat

„A körforgásos gazdaság másik nagy erénye, hogy sok olyan megoldást is tartalmaz, amelyek a helyi gazdaságot, így a rezilienciát erősítik. Gondoljunk csak az újrafeldolgozásra. A világ eddig a kínai és egyéb ázsiai piacokra épült, a legtöbb hasznosítható hulladékot oda küldték, egészen addig, amíg ezek az országok nemet mondtak. Ez megrengette hulladékgazdálkodást és a másodlagos nyersanyagpiacot, amire megoldás lenne, ha lokálisan vagy regionális szinten egyre több feldolgozó-kapacitás épülne ki. Ahogy a természetben is a sokféleség segíti elő az ökológiai rendszerek fennmaradását nagyobb katasztrófák esetén is, így a gazdasági és társadalmi modellekben is nagyobb diverzitásra lenne szükség. A körforgásos gazdaság rengeteg olyan példát ad, amit a helyi igényeknek megfelelően lehet adaptálni.”

– zárta gondolatát a Humusz Szövetség elnöke.

Gazdaság

A Time Lock Encryption új korszakot nyit

tle time lock encryption adatvédelem
kép: Freepik

Forradalom a bizalom nélküli adatvédelemben

A digitális ökoszisztémák egyik legnagyobb, de sokszor alulértékelt kockázata, hogy az adatok titkossága a gyakorlatban mindig emberekbe és szervezetekbe vetett bizalmon nyugszik. Az elektronikus közbeszerzési rendszerek, zárt ajánlattételek, kutatási együttműködések vagy pénzügyi tranzakciók során jellemzően feltételezzük, hogy senki nem él vissza a hozzáféréssel – miközben erre sem technikai, sem kriptográfiai garancia nincs.

A Time Lock Encryption (TLE) ezt a logikát írja át: a bizalom helyére matematikailag igazolható, időzített titkosítási modell lép, ahol egy elosztott, blokklánc-alapú kulcskezelés biztosítja, hogy az adatok a kijelölt időpontig valóban hozzáférhetetlenek maradjanak. Ez nem egy újabb biztonsági réteg, hanem szemléletváltás: a “higgy nekem” helyét átveszi a “bizonyítsd be kriptográfiailag”.

A „bizalmon alapuló titkosság” zsákutcája

Az elektronikus közbeszerzések és adatbiztonsági folyamatok egyik legnagyobb kihívása mindig is az volt, hogy kiben bízhatunk meg valójában. Legyen szó ajánlatok titkosításáról, érzékeny üzleti dokumentumok védelméről vagy nemzetközi kutatási adatok kezeléséről, a jelenlegi rendszerek alapvetően a „bizalmon alapuló titkosság” elvén működnek.

A probléma ezzel az, hogy a bizalom:

  • nem mérhető,
  • nem ellenőrizhető
  • és ha valaki visszaél vele, sokszor nyom nélkül teheti.

A Time Lock Encryption (TLE) egy olyan, blokklánc-alapú kriptográfiai megoldás, amely ezt a problémát alapjaiban oldja meg azzal, hogy teljesen kizárja a harmadik félbe vetett bizalom szükségességét.

A TLE matematikailag garantálja, hogy egyetlen résztvevő – legyen az ajánlatkérő, ajánlattevő, fejlesztő vagy szolgáltató – sem férhet hozzá az adatokhoz a kijelölt időpont előtt.

A Professzionál Zrt. által fejlesztett TLE egy szabadalom alatt álló, elosztott kulcskezelési és titkosítási architektúra, amely az időzített titkosítás elvén működik.

Ez azt jelenti, hogy az adatok egy előre meghatározott időpontig matematikailag hozzáférhetetlenek, majd a határidő elérésekor automatikusan feloldódnak.

A folyamat minden lépése a felhasználó kezében van:

  • a dokumentum titkosítása kliens oldalon történik,
  • a rendszer a visszafejtési kulcsot több részre bontja,
  • és ezeket a kulcsrészleteket a blokklánc hálózat csomópontjai között osztja szét.

A kulcsok időzített dekódolását a blokklánc mapperei végzik el, így a dokumentum csak a beállított nyitási időpontban válik hozzáférhetővé. A feloldás automatikus, a TLE pedig hash ellenőrzéssel igazolja, hogy a dokumentum a feltöltés óta semmilyen módosításon nem esett át.

Ezzel a módszerrel megszűnik az úgynevezett „uncontrollable confidentiality”: az a helyzet, amikor egy harmadik fél – akár jó szándékkal is – hozzáférhet az adatokhoz a felhasználó tudta nélkül.

Bizalom nélkül, mégis ellenőrizhetően – a TLE technológiai alapjai

A technológia egyik legfontosabb sajátossága, hogy a működéséhez nincs szükség központi szereplőre. A TLE – hasonlóan a blokklánchoz – úgynevezett „trustless”, vagyis bizalommentes rendszer, amelyben a folyamat tisztaságát nem egy külső szolgáltató ígérete, hanem:

  • a hálózat demokratikus működése, és
  • a mögötte álló matematikai protokoll biztosítja.

Minden titkosítási és kommunikációs művelet a felhasználó gépén történik, a kulcskezelés és a dekódolás a blokkláncon zajlik, teljes átláthatósággal. Ez kizárja a manipulációt vagy az idő előtti hozzáférést.

A rendszer emellett szolgáltatási platformként is működik, így könnyen integrálható a már meglévő e-procurement rendszerekbe. A token alapú hozzáférés egyszerű és biztonságos megoldást kínál, a TLE kliensalkalmazás pedig webes, asztali és mobil verzióban is elérhető.

A felhasználó számára ez annyit jelent, hogy bárhonnan és bármikor biztonságosan végezheti a titkosítási és dekódolási műveleteket, a háttérben minden automatizáltan és ellenőrizhetően zajlik.

 Az informatikai vezetők számára a TLE legnagyobb értéke, hogy

teljes adatbiztonságot kínál emberi beavatkozás nélkül.

 Matematikailag bizonyított, hogy az adatokhoz senki sem férhet hozzá a meghatározott időpont előtt, ezáltal a korrupció és a visszaélés lehetősége gyakorlatilag megszűnik.

A hash alapú integritás-ellenőrzés bármikor bizonyíthatóvá teszi, hogy a megnyitott dokumentum azonos az eredeti, beküldött verzióval. A rendszer fejlesztése az uniós adatbiztonsági és tender integritási szabványokhoz igazodik, minden titkosítási és dekódolási folyamat auditálható és API-n keresztül könnyedén illeszthető a meglévő vállalati infrastruktúrába – anélkül, hogy radikális átalakítást igényelne.

Közbeszerzésen túl: új felhasználási terek és szemléletváltás

A technológia ugyanakkor nemcsak a közbeszerzésekben alkalmazható. A TLE az elektronikus ajánlatkezelés mellett olyan területeken is komoly előrelépést jelenthet, ahol az időzített adatfeloldás kulcsfontosságú.

Ilyenek például:

  • zárt aukciók, ahol elengedhetetlen, hogy a licitek a megnyitásig teljes titokban maradjanak,
  • klinikai kutatások, ahol a korai adat- vagy eredményszivárgás komoly torzításokat okozhat,
  • pénzügyi és részvénypiaci tranzakciók, ahol meg kell akadályozni a belső információk jogosulatlan felhasználását,
  • elektronikus szavazási rendszerek, ahol biztosítani kell, hogy a szavazatok a kijelölt időpontig rejtve maradjanak, így a folyamat átlátható és visszaellenőrizhető marad.

A digitális korszak egyik legfontosabb kérdése, hogy miben bízhatunk, ha nem ismerjük a másik felet. A TLE erre ad egyértelmű választ: a biztonságot nem ígéretek, hanem kriptográfiai bizonyítékok garantálják.

Ez a technológia lehetővé teszi, hogy szervezetek, kormányzati szereplők és vállalatok függetlenül, átláthatóan és ellenőrizhetően működjenek együtt.

 A TLE nem csupán egy innovatív technológiai megoldás, hanem egy olyan új szemlélet az adatbiztonságban: amely a bizalmat matematikai bizonyíthatósággal váltja fel, ezzel pedig új korszakot nyit a digitális biztonság történetében.

A cikk a Professzionál Zrt. támogatásával készült.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Generációk és percepciók: másért szeretik az irodai munkát az eltérő generációkhoz tartozók

Az iO Partners 2025 nyarán végzett online kutatása szerint a különböző korosztályok eltérően látják az ideális irodai munkafeltételeket, ami bizonyos mértékű véleménykülönbséget jelez közöttük.

Noha minden generáció mást tart a hatékony munkavégzés kulcsának, az irodai jelenlét mindhárom korosztály tagjai számára továbbra is értéket képvisel – csak épp teljesen eltérő okok miatt.

A hazai szellemi dolgozók körében vizsgálta az irodisták munkahelyi környezetének jellemzőit az iO Partners 2025 júniusában 500 fős mintán végzett kvantitatív online kutatása. A felmérés jól kirajzolódó generációs eltéréseket mutatott az irodai munkakörnyezet megítélésében, és összességében arra hívta fel a figyelmet, hogy a valódi kérdés nem az, szükség van-e irodára, hanem az, ki, miért és milyen formában tartja azt nélkülözhetetlennek.

Home office vagy iroda?

A kutatás alapján a magyar nagyvárosi irodisták közel fele (52%) dolgozik valamilyen rendszerességgel otthonról. Az arányokban ugyanakkor markáns különbségek mutatkoznak: az Y generáció (30–45 évesek) körében a legmagasabb a heti legalább három napot home office-ban dolgozók aránya (41%), szemben az X generációra (45–60 évesek) jellemző 27%-kal.

Az idősebbek közel kétharmada (64%) egyáltalán nem, vagy csak nagyon indokolt esetben dolgozik otthonról (ez az arány a Y-oknál 43, a Z-knél 42%), miközben a legfiatalabb, 20-30 éves munkavállalókra a heti 1-2 nap otthoni munka a legjellemzőbb: ez 35 százalékukra igaz.

Hol terem a hatékonyság?

A kutatásban résztvevők 39 százaléka a home-office-t tartotta hatékonyabbnak, míg 20 százalék az irodát, de a korosztályok között itt is érdekes mintázat rajzolódik ki. Az X generációban a legmagasabb azok aránya, akik az irodai munkát tartják eredményesebbnek, míg az otthonról elvégzett munkát az Y generáció tagjai érzik a leginkább hatékonynak. A legifjabb munkavállalók csaknem fele (46%) ugyanakkor akként foglalt állást, hogy mindkét munkatér hasonlóan hatékony.

Milyen a vonzó iroda?

Az talán nem meglepő, hogy a Z generáció digitális bennszülöttként magabiztosan dolgozik távolról, ám a kutatás érdekes tanulsága az, hogy számukra különösen fontos előny a társaság és a munkatársak közelsége, ha az irodában végzett munkáról van szó. Preferenciáik tekintetében kiderült, hogy szívesen dolgoznak modern, közösségi terekben, értékelik az ergonomikus berendezést és a nyitott, együttműködést ösztönző irodai környezetet. A fejlesztések közül a telefonfülkék és a csendes zónák bevezetését támogatják leginkább.

Az Y generáció számára az ideális iroda tekintetében a legfontosabb tényező a jó lokáció és a megközelíthetőség. Ez egyébként a teljes vizsgált mintára igaz, de az Y generáció képviselte legmagasabb arányban (74%) ezt a véleményt. Ők azok, akik az otthoni munkát tartják a leginkább hatékonynak, ugyanakkor az irodát a munka-magánélet egyensúly megteremtésének eszközeként is látják. Az irodai dizájn és a vizuális környezet – beleértve a műalkotásokat és dekorációkat – pozitív hatását is ők értékelik legmagasabban. Sokuk számára az iroda olyan tér, ahol rendezettebben, fókuszáltabban tudnak dolgozni.

Az X generáció tagjai a legkonzervatívabb irodahasználók: 48 százalékuk soha nem dolgozik otthonról. Ők tartják leginkább hatékonynak az irodába való bejárást, elsősorban a napi rutin és a struktúra megtartása miatt. Jóllehet az ideális iroda jellemzői közül náluk is a jó elhelyezkedés és a rövidebb utazási idő a leginkább kiemelt, az újfajta irodai terek vagy fejlesztések kevésbé hatnak rájuk ösztönzőleg.

 Lehet hatékony és szerethető az iroda?

Bár a kutatás jól kirajzolja a generációk közötti különbségeket, az eredményekből az is kiderül, hogy minden korosztály számára kialakítható motiváló, inspiráló és a hatékonyságot növelő irodai környezet.

Az iO Partners szakértői szerint a munkatér ma már nemcsak funkcionális kérdés, hanem stratégiai eszköz: a megfelelő környezet nemcsak a meglévő munkatársak elégedettségét és produktivitását növeli, hanem az új tehetségek bevonzásában is versenyelőnyt jelent. Az a vállalat, amely ezekhez az igényekhez tud alkalmazkodni, nemcsak elégedettebb, hanem lojális, elkötelezett dolgozókat is nyer.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

A gazdálkodók igényeit kiszolgáló meteorológiai állomással lép piacra a Széchenyi István Egyetem

Innovatív meteorológiai állomást fejlesztettek a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karán, amelyet a napokban szakmai partnereknek, viszonteladóknak, gazdálkodóknak mutattak be.

Az Unisense névre keresztelt műszer a legmodernebb technológia segítségével pontos adatokat biztosít a mezőgazdasági termelőknek, támogatva a hatékonyság növelését és a kockázatok minimalizálását. Forgalmazása januárban elkezdődhet.

A Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karán kifejlesztett meteorológiai állomás egyaránt szolgálja a kutatás és a gazdálkodók igényeit, hozzájárulva a pontosabb, adatalapú döntések meghozatalához – hangzott el az innováció bemutatóján, amelyet az intézmény mosonmagyaróvári Smart Farm Tangazdaságában tartottak nemrégiben. Az egyetem szakmai partnerei, leendő viszonteladók, gazdálkodók a program során részletesen megismerhették a fejlesztés sajátosságait, funkcióit és az értékesítésre szánt piaci konstrukciót.

 

Dr. Tóth Tamás kutatóprofesszor, a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karának dékánja az intézmény interdiszciplináris előnyére hívta fel a figyelmet. (Fotó: Adorján András/Széchenyi István Egyetem)

Az eseményen dr. Tóth Tamás dékán kiemelte, a precíziós gazdálkodással kapcsolatos kutatások mintegy harminc évre nyúlnak vissza a karon. Ez alapozta meg a Bioműszaki és Precíziós Technológiai Tanszék létrehozását, amely igazi szakmai műhelyként működik. Felhívta a figyelmet a Széchenyi István Egyetem interdiszciplináris szemléletére, amely ebben a fejlesztésben is megmutatkozik, hiszen a tanszék munkatársai mellett többek között a Digitális Fejlesztési Központ szakemberei és az egyetem hasznosítóvállalkozása, az Uni Inno Zrt. is fontos szerepet vállalt a projektben.

„Az intézmény fókuszában álló területek, mint a precíziós mezőgazdaság, a digitalizáció, az adatértékelés és a mesterséges intelligencia egyszerre jelennek meg az innovációban” – hangsúlyozta.

Dr. Teschner Gergely egyetemi docens elmondta, 2019 óta alkalmaznak különböző IoT-szenzorhálózatokat a karon, és az évek során rengeteg tapasztalatot szereztek az adatelemzésben. Ez alapozta meg a saját fejlesztési tevékenységet.

„Másfél éve fogalmazódott meg bennünk annak a meteorológiai állomásnak az ötlete, amely egyszerre kínál minden olyan funkciót, amelyekre a gazdálkodóknak szükségük van. A különböző szenzorok segítségével a műszer többek között a talajnedvességet és a talajhőmérsékletet, a szélirányt és a szélsebességet, a napsugárzás intenzitását, a levegő hőmérsékletét és páratartalmát, valamint a légnyomást, és a levélfelületi nedvességet is méri”

– sorolta.

A gazdálkodókat segítő, élenjáró technológiákat alkalmazó fejlesztésről dr. Teschner Gergely egyetemi docens számolt be. (Fotó: Adorján András/Széchenyi István Egyetem)

Hozzátette, az eszközön különböző adatküldési periódusokat lehet beállítani, és 15 perces periódus esetén teljes sötétségben is nyolc napig üzemképes az akkumulátor, amelynek feltöltéséhez nyári időszakban három óra szükséges. Az Unisense belső memóriája 40 adatküldési ciklus adatait tudja eltárolni, aminek akkor van jelentősége, ha az elküldött adatot valamilyen okból a szerver nem fogadta.

Az előadásból kiderült, a szoftveres hátteret az egyetem Digitális Fejlesztési Központja biztosította. A felhasználói felületet úgy alakították ki, hogy a gazdák egy közösséget alkotva meg tudják nézni egymás adatait. Ez egyrészt költséghatékonysági szempontból fontos, másrészt pedig még komplexebb képet ad az időjárási viszonyokról a mezőgazdasági termelők számára. Az adatok webes és mobilalkalmazáson keresztül is elérhetők: a rendszer előzményeket kezel, hibajelzéseket küld, és a közeljövőben növényvédelmi előrejelzésekkel is kiegészül.

Az értékesítésben kulcsszerepet kap az Uni Inno Zrt. Mint elhangzott, jelenleg havi harminc állomás gyártására van kapacitás, és az első megrendeléseket várhatóan január közepére teljesítik. A piaci értékesítésre három csomagot alakítottak ki a szenzorfelszereltségtől függően, amelyek ára 380 és 550 ezer forint között változik.

Dr. Teschner Gergely összegzésképp elmondta: azért érdemes az Unisense mellett dönteni, mert a fejlesztés stabil egyetemi háttérrel rendelkezik, a gyártás és a terméktámogatás is hazai, ezért a szerviz és alkatrészellátottság is biztosított. Mindemellett kiemelte a jó ár-érték arányt, valamint azt, hogy a termék fejlesztése a jövőben is folytatódik, így a platform további funkciókkal bővül. Az innovációról további részletek itt olvashatók.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss