Egészség

A jövő egészségügyének motorjai? Egyéni felelősség és digitalizáció

Egy világjárvány kellett ahhoz, hogy felgyorsuljanak olyan folyamatok az egészségügyben, amelyek hatékonyabbá és személyre szabottá teszik a 21. századi orvoslást.

A digitalizáció mellett sokkal nagyobb szerep hárul a jövőben az egyén felelősségére, emellett megjelenhetnek olyan módszerek, amelyek újraírják az egészségügy korábban kőbe vésett szabályait.

Már három évvel ezelőtt azt prognosztizálták a szakemberek, hogy a technika fejlődésével néhány éven belül robbanásszerű globális változás áll be az egészségügyben. Az elmúlt év bizonyította, mekkora lehetőségek rejlenek a technológia egyes vívmányaiban és már az sem törvényszerű, hogy a páciens és az orvos személyesen egyeztessen a panaszokról. A digitalizáció megkönnyíti és hatékonyabbá teszi, a robotika és a mesterséges intelligencia pedig személyre szabottá teszi a jövő egészségügyét. Magyarország bár sokat költött az elmúlt években egészségügyi fejlesztésekre – elég csak az EESZT-re gondolni, illetve a magán szektorban számos technikai újdonság jelent meg -, még számos feladat vár ránk a fejlesztések terén. Egy jól kidolgozott digitális stratégia egyes számítások szerint évi több százmilliárd forint forrást szabadíthatna fel az egészségügyben.

A beteg, mint a gyógyítás aktív résztvevője

A digitalizációra egyébként is nagy szüksége van az egészségügynek, különösen az öregedő társadalmakban, mint amilyen Magyarország is. Nagy a szakember hiány, egyre több a krónikus beteg. Hazánkban a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő adatai szerint 2.652.905 krónikus beteg él, a halálesetek 86%-a ilyen típusú betegségre vezethető vissza, és a 15 évnél idősebb magyarok 59%-a szenved orvos által megállapított tartós betegségben. A daganatos betegekre a NEAK évente 175,6 milliárd forintot, a szív- és érrendszeri kórban szenvedőkre évi 158,9 milliárdot költ.

„Az egészségügyi kapacitások végesek, elkerülhetetlen a betegek involválása, aktívabb szerepvállalása, éppen ezért a jövőben minél jobban be kell vonni a pácienseket a gyógyításba. Az egészségügy átalakulása megkívánja, hogy a betegek aktívabb szerepet vállaljanak saját maguk gyógyításában, ezáltal a beteg-orvos szerepkör nagyobb összemosódása valósulhat meg. Ennek érdekében minél több digitális lehetőséget és információs bázist kell elérhetővé tenni”

– tette hozzá Dr. Babai László, a Prima Medica Egészséghálózat alapító-igazgatója.

Ma az egészségügyi-, tudományos és szakmai információk, beleértve az orvosokkal kapcsolatos adatokat is mindenki számára hozzáférhetők: ma három betegből kettő először az internethez fordul, ha valamilyen egészségügyi problémával kapcsolatban információhoz szeretne jutni. Sajnos az online térben fellelhető egészségügyi információk nagy része ugyanakkor megbízhatatlan és gyakran félrevezeti a betegeket. A szolgáltatóknak éppen ezért elemi érdekük minél részletesebb információkkal ellátni a betegeket.

“A szakmaiság az orvoslás legfontosabb vezérelve, ezért folyamatosan kutatjuk a legújabb technológiákat és fejlesztéseket. Fontosnak tartom, hogy reflektáljunk az orvosaink igényeire, amikor javasolnak valamilyen egyedi eszközt, anyagot, eljárást, azt mi beszerezzük, kidolgozzuk, elindítjuk. Így indítottuk útjára például az allergénspecifikus immunterápiát dr. Balogh Katalinnal együttműködve, aki később a Magyar Allergológiai és Klinikai Immunológiai Társaság (MAKIT) Immunterápiás Szekciójának alapítója és elnöke is volt. Számos innovációt fel lehetne még sorolni, a legutóbbi fejlesztéseink közé tartozik a hétnapos EKG, az ergospirométer, a kapillármikroszkóp, vagy a multiplex allergia tesztek beszerzése is”

– összegezte az innováció jelentőségét Dr. Babai László.

AI: a jövő katalizátora

Az egészségügyben tapasztalható változások egyik fő katalizátora a mesterséges intelligencia lesz, ami ma már nem egy távoli, megfoghatatlan jelenség. A vezető startupok új gyógyszerek felfedezéséhez, a betegek távfelügyeletéhez, a betegadatok biztonságos továbbításához és az értékalapú ellátáshoz is használják az AI-t. Az Anyajegyszűrő Központban például már elérhető olyan eszköz, amely a teljes test feltérképezése mellett mesterséges intelligenciával segíti a rosszindulatú anyajegyek felismerését. Műtétek közben már egyre gyakoribb, hogy öntanuló beszédleíró szoftver segíti az orvosokat a dokumentálásban. Világszerte egyre több tanuló algoritmus klinikai tesztelését végzik. A mesterséges intelligencia várhatóan már a következő néhány évben forradalmasítja az orvostudományt és teljesen átalakítja az egészségügyet. Attól nem kell félni, hogy elveszi az orvosok megélhetését, de lényegesen megváltoztatja a tevékenységüket. Ugyanakkor ez a terület rendkívül költséges: az adatoknak a tárolása, illetve a technológia működtetéséhez szükséges, speciális szaktudást elsajátító személyzet bérköltsége jelentősen megemeli a kiadások mértékét.

“A mesterséges intelligencia leveheti az ismétlődő, monoton munkák terhét az egészségügyi dolgozók válláról, felgyorsítja a diagnosztikát, ezáltal több idő marad a megfelelő terápia kiválasztására, az empatikus kommunikációra és a koncentrált gyógyító munkára. Emellett szigorúan le kell fektetni a szabályokat, akár az állami-, akár a magán ellátásról beszélünk, hogy mely szereplőnek, mikor, mit és hogyan kell elvégeznie. A szabályozás és az egyértelmű minőségirányítási rendszer tiszta viszonyokat teremtene a hazai egészségügyben”

– tette hozzá dr. Babai László.

Egészség

A mozgás szerepe az egészség megőrzésében

mozgás szerepe egészség megőrzése
Kép forrása: Freepik

Lélegezz helyesen, foglalj állást a mozgásszegény életmód ellen, adj esélyt egy egészségesebb életnek! Bár a legtöbb ember tudja, hogy a testmozgás mennyire fontos szerepet játszik az egészség megőrzésében, mégis sokan halogatják. Miért fontos ezen változtatni?

Gyakran halljuk, hogy az egészséges élethez minden nap legalább 30 percet kell gyakorolnunk. A fizikai aktivitás az egészséges élet egyik legfontosabb eleme, mert a csont- és izomrendszerre gyakorolt fizikai előnyein túlmenően jó közérzetet is hoz magával. Erre hívja fel a figyelmet a MozgásKlinika életmód podcast is, elkerülve ezzel a mozgásszervi problémák kialakulását. Mégis sokan nem tesznek ellene semmit, inkább az ülő életmódot választják.

A mozgás fontossága az egészség megőrzésében

A fizikai aktivitás számos előnnyel jár mind fizikailag, mind szellemileg:

  • Mobilitás: egy kis mozgás jót tesz, ha egy bulin táncolsz, vagy otthon játszol a gyerekekkel. Ezért jó, ha az életedbe beépíted a mobilitást növelő tevékenységeket, mint például a fizikai gyakorlatok mellett a jóga, a pilates vagy a nyújtás.
  • Energia: a fizikai aktivitás jó lelki és testedző, és bár energiát fogyaszt, közben még több energiát termel.
  • Ellenállás: mit szólnál ahhoz, ha nem fáradnál el olyan gyorsan, amikor a busz után futsz munkába menet? Vagy tovább élsz, miközben alig jársz orvoshoz? Nos, a rendszeres fizikai aktivitás növeli az állóképességet, erősíti az immunrendszert, valamint erősíti a csontokat és izmokat.
  • Pszichológiai hatások: egy szó: dopamin. A fizikai aktivitás a dopamin fő forrása, amely serkenti a motivációt, a kreativitást, a koncentrációt, a figyelmet és az alvást. Arról nem is beszélve, hogy a fizikai aktivitás irigylésre méltó testet ad.

Az ülő életmód kockázatai

Ha az előnyök nem győznek meg az aktív életmódról, akkor felhívjuk a figyelmet az ülő életmóddal járó 5 leggyakoribb kockázatra!

1. Csökkent ízületi mobilitás és izomtömeg csökkenés

A hosszan tartó egy pozícióban való állás az ízületek merevségét és az izom hipotóniáját hozza magával. Így a mozgásszervi megbetegedések kockázata is nagyobb lesz.

2. Elhízottság

A mozgáshiány lelassítja a zsírégetést és a cukrok anyagcseréjét a szervezetben. Így gyorsabban rakódnak le, így a súlygyarapodás gyakran elhízáshoz vezethet. Az optimális testtömegindex 18,5-24,99 között van, ami ha felette van, akkor ideje felvenni a tornacipőt, és gyakorolni.

3. Csökkent vérkeringési sebesség

Az ülőmunka csökkenti a vérkeringés sebességét a szervezetben, valamint annak oxigénellátását, ami szív- és érrendszeri betegségekhez, például magas vérnyomáshoz vezethet.

4. Hormonális egyensúlyhiányok

A mindennapi testmozgás hiánya serkenti bizonyos hormonok szekrécióját és gátolja a hormonok működését, ami letargiát, koncentrációs hiányt és fokozott stresszt okoz.

5. Ágyéki porckorongsérv

Bizony, mindannyiunknak volt már legalább egyszer hátfájása életében. De ha továbbra is fennáll, akkor komoly a probléma. És az ülőmunka az egyik fő oka, amivel fel kell keresni egy szakembert, aki segít a mozgásszervi probléma, valamint a mozgásszegény életmód leküzdésében!


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább

Egészség

Modern technológia alkalmazása a levegő tisztaságának biztosítása érdekében

lpv légtisztító berendezések

A mai környezetünkben egyre magasabb a légszennyezettség mértéke, ez pedig számottevő hatással van az emberek egészségére. A levegőben a por és más légszennyezettséget okozó anyagok mellett az évszaktól függően magas lehet a pollenek koncentrációja is, emellett pedig a téli hónapokban azok a vírusok és baktériumok is elszaporodhatnak, melyek cseppfertőzés útján terjednek.

Látható, hogy a mindennapi környezetünkben milyen nagy szükség van arra, hogy korszerű légtisztító berendezések használatával a lehető legtisztább levegőt biztosítsuk a családunk, munkatársaink számára.

Hogyan segít ezen a legújabb technológia?

A szellőztetés során nem csupán friss levegővel telik meg a helyiség, hanem ezzel együtt bejön a füst, a por és más szennyezőanyagok is. A Trotec – LPV légtisztító berendezései segítségével azonban ezeknek a szennyeződéseknek egy nagy részét ki tudjuk szűrni, ezáltal jelentősen tisztább közegben tölthetjük a mindennapjainkat.

A legújabb technológia tehát beköltözött az otthonokba, a rendelőkbe, a kereskedelmi egységekbe, a munkahelyekre, ezzel biztosítva azt, hogy az emberek a lehető legegészségesebb környezetben tudjanak élni.

Milyen technológiát alkalmaznak ezek a levegőszűrők?

Egyes berendezések csupán 1-2-féle technológiát használnak, mások kombinálják a különféle szűrési, fertőtlenítési lehetőségeket. Általánosságban elmondható, hogy a készülék mérete már sejteti, hogy milyen eredményre számíthatunk a levegőtisztítás tekintetében, ugyanis egy nagyobb készülék nagy valószínűséggel sokkal hatékonyabb még akkor is, ha kevesebb technológiát alkalmaz. Egy pici berendezés hiába tűnik nagyon felszereltnek, ha mindezek csak alacsony hatásfokkal működnek benne.

Az ionizátor szerepe

Ez a technológia azon alapszik, hogy a készülék negatív ionok segítségével semlegesíti a zárt terek levegőjében lévő szennyeződéseket. Kiválóan használható a füst, a vegyi anyagok vagy a mikroorganizmusok ellen, de a kellemetlen szagokat is képes megszüntetni.

A HEPA-szűrő

A szűrő fizikailag távolítja el a szilárd részecskéket, szennyeződéseket. Maga a szűrő állhat több részből is, és sok esetben előszűrést is alkalmaznak. Alkalmas mikroorganizmusok, poratka, cigarettafüst kiszűrésére is.

Az aktív szén

Az aktív szén felülete képes megkötni a füstöt, a gázokat, a vegyi anyagokat, remekül működik illékony szerves vegyületek jelenlétében, de a konyhai szagok, más kellemetlen szagok ellen is hatékony.

Az ózon

Az ózon elpusztítja a mikroorganizmusokat semlegesíti a szagokat és a szerves vegyi anyagokat.

A levegőtisztítók alkalmazásával a környezetben lévő szennyezőanyagokat minimálisra lehet csökkenteni, mivel a készülékekben lévő erős ventilátorok beszívják a helyiség levegőjét és a szűrés-kezelés után tisztán juttatják vissza a szobába. Allergiások, kisgyermekek, idősek, háziállatokkal együtt élők számára igazi megkönnyebbülés lesz, hiszen a levegőben lévő por, állatszőr és pollen jelentős mértékben csökken.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább

Egészség

Hogyan változtatja meg az életünket egy jakuzzi?

jakuzzi

Túlzó gondolatnak tűnik, nem igaz? Pedig igencsak van benne ráció, hiszen számos kedvező hatása van annak, ha rendszeresen, napi szinten élvezzük a masszázsmedencében való fürdőzést.

Elképzelhetetlennek tűnik, hogy időt találjunk rá?

Valóban, kinek van ideje minden áldott nap elzarándokolni valahova, ahol elmerülhet a forró vízben? És mi a helyzet akkor, ha nem szeretnénk társaságot hozzá, inkább csak egyedül ejtőznénk egyet a finom hidromasszázs közben? Ebben az esetben érdemes megnézni a SpaTrend webáruház jakuzzi kínálatát, hiszen egyáltalán nem elérhetetlen ma már az, hogy egy kis wellnessélményt csempésszünk be az otthonunkba.

A HotSpring sorozat modelljei között olyan fantasztikus darabokat is fellelhetünk, mint amilyen az Envoy, aminek a belső kialakítása elképesztő kényelmet biztosít, és akár az egész család is kiélvezheti, ha mégis közös időtöltésnek szánnánk azt a napi fél órát. Magányosan nyugodtan kihasználhatjuk a fekvőpad komfortját is, ami még kellemesebbé tudja tenni az élményt.

A technológiai fejlesztésekben sincs hiány

Az elegáns külső igazi értékes belbeccsel társul ennél a masszázsmedencénél, amit többek között a technológiai innovációknak köszönhetünk. Ilyen a moto-massage DX befúvó, ami a gerinc melletti izmok ellazításához tökéletes, valamint a vízáramlással működtetett fúvókák, amik képesek utánozni a kézzel történő masszázst is azáltal, hogy le- és felfelé is mozognak.

A színes érintőképernyő, valamint a távirányító biztosítja, hogy mindig kényelmesen tudjuk szabályozni a medencét, a beépített LED-eknek hála pedig még a fényterápia sem marad el. Hogy ne maradjunk le azokról a műsorokról sem, amiket csak a fürdőzés ideje alatt tudnánk megnézni, választhatunk hozzá komplett szórakoztatórendszert, ami lehetővé teszi a tévézést és a zenehallgatást is.

Milyen pozitív hatásokat várhatunk?

A napi munka és az állandó rohanás időnként szó szerint kikészíti az embert, mégis sokszor hiába vagyunk hullafáradtak, nehezen megy az elalvás, hiszen tele vagyunk feszültséggel, gondolatokkal, és nem bírunk megszabadulni a stressztől. Ezzel szemben ha minden estét egy kis fürdőzéssel zárunk, máris sokat tettünk annak érdekében, hogy kiszabaduljunk a mókuskerékből.

A fáradt izmok, az egész nap tartó görnyedt, rossz testtartás, amit az irodában felveszünk, valamint a feszültség, ami itt is megjelenik, együttes erővel teszik túlságosan feszessé a testünket. Amennyiben naponta a jakuzziban megmasszíroztatjuk a tagjainkat, csökkenni kezd a merevség, oldódik a stressz, sőt, még az izomfájdalmak is enyhülni kezdenek, ahogy az ízületekben jelentkező kellemetlen érzésektől is megszabadulhatunk.

Egy ilyen élmény után felfrissülve térhetünk nyugovóra, és még az elalvás is sokkal jobban fog menni. Ha pedig nyugodtan, rendesen tudtunk pihenni, a következő napon már sokkal több energiánk lesz belevetni magunkat az élet kihívásaiba, és így sikeresebbé is válhatunk.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább
Hirdetés Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés Hirdetés

Facebook

Hirdetés Hirdetés
Hirdetés Hirdetés

Friss