Tippek
A hamis biztonságérzet akár gyermekéletet is követelhet
Szülőként az első hónapok rengeteg kérdéssel és még több aggodalommal járnak, függetlenül attól, hogy az első gyermek vagy kistesó érkezéséről van szó.
Így teljesen természetes, hogy a szülők megpróbálnak minden olyan szükséges eszközt beszerezni, amelyek segítségével kisbabájukat biztonságban tudhatják. Nagyon fontos, hogy a légzésfigyelő és a bébiőr is a „kezdőcsomag” része legyen, hiszen ezek a csecsemő életének megmentésében segíthetnek, azonban ehhez a szülők felkészültsége és lélekjelenléte is elengedhetetlen. A Pelenka.hu szakértői összegyűjtötték, hogy mire érdemes figyelni, és mit érdemes tudni ezekről a készülékekről.
Hogyan következik be a bölcsőhalál?
A SIDS (sudden infant death syndrome) vagy más nevén bölcsőhalál néhány hetes vagy hónapos csecsemőknél következhet be, akiket bármiféle előzetes betegség vagy tünet nélkül holtan találnak kiságyukban. A szindróma pontos okait még manapság is vitatja az orvostudomány, azonban kockázatot jelenthet, ha a baba koraszülött, ha alacsony a születési súlya, vagy ha újszülöttként gépi lélegeztetésre volt szüksége. Emellett a rossz szociális körülmények is rizikófaktort jelentenek. A statisztikák szerint az őszi és téli évszakok esti óráiban, kettő és négy hónap közötti csecsemőknél következik be legjellemzőbben a tragédia. Ez csak hazánkban évente 20-30 családot érint.
Mit tehetnek a szülők?
Többek között a WHO szakmai ajánlásában is az áll, hogy a bölcsőhalál előfordulását csökkenteni lehet a babák háton altatásával. A csecsemők ugyanis mélyebben alszanak hason fekve, ezért könnyebben kialakulhat a légzéskimaradás, különösen a fentebb említett hajlamosító tényezők mellett. Nagyon kell figyelni arra, hogy a szobában ne legyen túl meleg, a babát az alváshoz ne öltöztessük túl, és ne altassuk nagy paplan alatt, ami alá könnyen bekerülhet. Erre még jobban figyelni kell, ha a kicsi egy ágyban alszik a szülőkkel, amit a szakemberek szerint érdemes kerülni. A légzésfigyelő és a bébiőr vagy babamonitor figyel gyermekünkre, így az első hetekben megkönnyíti az összeszokás időszakát és a szülés utáni felépülést, hiszen nyugodtabban hagyhatjuk a kisbabát az ágyában a saját szobájában. Ez a nyugodt pihenés a kicsik számára is előnyös, hiszen, ha az édesanya nyugodt és többet tud pihenni, attól a baba is kiegyensúlyozottabb lesz.
Miért van szükség légzésfigyelőre és bébiőrre is?
Légzésfigyelő eszközökből megkülönböztetünk ágyban használható (érzékelőlapokkal ellátott) és pelenkára csíptethető verziót. A pelenkára csíptethető légzésfigyelő abban az esetben hasznos, ha nemcsak a kiságyban altatjuk a babánkat, hanem például a kertben, utazás során utazóágyban, vagy ha egyszerűen csak szeretnénk őt mindig ugyanúgy biztonságban tudni. Az ágyban használható légzésfigyelők között vannak egy és két érzékelőlapos típusok. Az egylapos verzió tökéletes egy újszülött, vagy kis súllyal, koraszülöttként világra jött csecsemő megfigyelésére, nagyjából fél éves koráig. A szakemberek az eszköz használatát egy éves korig javasolják, így, ha babánk nagyobb termetű, vagy szeretnénk a készüléket fél éves kora után is használni, érdemes a kétlapos típust választani, hiszen ez nagyobb területet „figyel” a kiságyban. Fontos tudni, hogy a légzésfigyelő a matrac alá kerül, így ez önmagában a babáról nem mutat mozgóképet, nem küld hangot a szülőknek, csupán a kisbaba légzését figyeli és riaszt, ha szükséges. A babák hangjának vagy kameraképének továbbítására a bébiőr nevű eszköz szolgál.
A bébiőr figyeli a hanghatásokat és a mozgást a babaszobában, így ezzel tudjuk észlelni, ha a baba ébredezik. Bébiőrből is számos típus létezik, van, ami csak hangot továbbít a szülőknél lévő egységre, és van olyan, ami képet és hangot is, így nem csak halljuk a kicsit, de rá is nézhetünk az éjszaka folyamán. Látjuk, ha esetleg be kell takarni, vagy nagyobb babák esetén, ha esetleg kimászik az ágyából. A hangot továbbító bébiőrnél választhatunk egyirányú verziót, ami a babaszobában keletkezett hangokat továbbítja a szülői egység felé, és olyat is, ami nemcsak a baba hangját továbbítja, hanem szülők is beszélhetnek a babához. Így amíg odaérünk a kiságy mellé, hangunkkal meg tudjuk őt nyugtatni.
Valóban segít a légzésfigyelő a bölcsőhalál megakadályozásában?
Légzésfigyelőt abban az esetben is érdemes beszerezni, ha az újszülött esetében nem állnak fent a korábban említett rizikótényezők, hiszen a szülők aggodalmát mindenképpen mérsékelheti az eszköz használata.
„Azonban nem szabad elfelejteni, hogy a szakemberek szerint a légzésfigyelő önmagában nem nyújt megoldást a bölcsőhalál ellen. Ugyanis, ha megtörténik a baj, tehát, ha a csecsemő 15-20 másodpercnél hosszabb ideig nem mozog vagy nem vesz levegőt, azt jelzi az érzékelő, azonban innentől kezdve a szülőknek kell beavatkozni” – hívja fel a figyelmet Kéninger Vivien a Pelenka.hu szakértője. „A légzésfigyelőt az éles bevetés előtt mindenképpen le kell tesztelni a baba nélkül, és vele együtt is. Utóbbi azért nagyon fontos, hogy kiderüljön, hogy az eszköz beállított érzékenysége valóban érzékeli-e a baba legkisebb mozdulatait is”
– tette hozzá Kéninger Vivien.
Mit kell tenni, amikor riaszt a légzésfigyelő?
A szülőknek fontos tudatosítaniuk magukban, hogy a légzésfigyelő eszközöknél történhet téves riasztás, azonban amint hangjelzést ad a jelzőberendezés, minden esetben azonnal ellenőrizni kell, hogy mi történt. Riasztás esetén le kell hajolnunk a kisbabával egy magasságba, és pár másodpercig megfigyelni, hogy mozog-e a mellkasa, tehát lélegzik-e. Ha úgy látjuk, hogy a légzésfigyelő valós riasztást adott, akkor egyrészt egyből hívnunk kell a mentőket, másrészt pedig meg kell próbálnunk segíteni a csecsemőn. Ahhoz, hogy ilyenkor tényleg segíteni tudjunk, a baba születése előtt ajánlott elvégezni egy újraélesztő tanfolyamot, ugyanis a kicsi felkapása és ébresztgetése ilyenkor nem elegendő. Nagyon sok múlik a lélekjelenléten, és azon, hogy valóban alkalmazni tudjuk-e a tanfolyamon tanultakat.
A légzésfigyelő és bébiőr használata tehát önmagában nem tudja megakadályozni a bölcsőhalált, azonban abban a segítségünkre lehet, hogy folyamatosan biztonságban tudjuk a gyermekünket, akkor is, amikor másik szobában van, és figyelmeztetést kapjunk, amikor baj van.
Tippek
A szemfüles szülők vagyonokat spórolhatnak az iskolakezdésen
Gyermekenként akár 320 ezer forintot meghaladó beiskolázási támogatással számolhatnak az egészségpénztári tagok, amit számos célra elkölthetnek, például tandíjra vagy elektronikai eszközökre. A pénztárba befizetett összeg után igénybe vehető 20 százalékos adó-visszatérítés pedig jövőre ismét rendelkezésre állhat majd – írja közleményében a Bank360 pénzügyi szakportál.
Gyermekenként 322 800 ezer forint beiskolázási támogatást vehetnek igénybe az önkéntes egészségpénztári tagok. A támogatás számos célra felhasználható, óvodás kortól kezdve az egyetemi évek végéig, illetve 25 éves korig. A pénztárba befizetett pénz nemcsak tanszerek megvásárlására, hanem más, a tanuláshoz kapcsolódó pénzügyi célokra is felhasználható. Többek között tandíj, kollégiumi díj vagy albérlet kifizetésére is fel lehet használni a támogatást, amelynek az összege 2026-ban maximum 322 800 forint, vagyis a 2026-os minimálbérnek megfelelő összeg gyermekenként – hívja fel a figyelmet közleményében a Bank360 pénzügyi szakportál.
Hogyan működik a beiskolázási támogatás?
A beiskolázási támogatást azok vehetik igénybe, akik tagjai valamelyik önkénkéntes egészségpénztárnak, és gyermek után családi pótlékra jogosultak. A tagok a pénztárba befizetett összegek után évente 20 százalékos személyi jövedelemadó-visszatérítést igényelhetnek, legfeljebb 150 000 forintig. A jogosult szülők így nemcsak az egészségügyi kiadások után tudják igénybe venni az adó-visszatérítést, hanem az iskolakezdéssel kapcsolatos költségek után is.
Egy gyermek után 322 800 forint költhető el a beiskolázásra, két gyermek esetén 645 600 forint és így tovább. Ez azt jelenti, hogy ha a gyermekek után a teljes összeget kihasználja a szülő, akkor a következő évben egy gyermek után 64 560 forint, két gyermek után 129 120 forint adóvisszatérítést kaphat az iskolakezdésre elköltött összegek után. Három gyermek után pedig akár a teljes, maximum 150 000 forintos visszatérítés elérhető. Ehhez éves szinten 750 000 forint befizetésére van szükség.
Minden életkorban segítséget nyújthat a beiskolázási támogatás
A beiskolázási támogatás akár már óvodás gyermekek számára is igénybe vehető – ekkor például ruházatra, taneszközök és tankönyvek megvásárlására fordítható. Általános és középiskolás gyermekek esetén az előbb felsoroltakon túl még sporteszközökre, hangszerre és kötelező olvasmányok beszerzésére is felhasználható a támogatási forma. A főiskolás és egyetemista hallgatók esetén pedig tandíjra, kollégiumi vagy albérleti díjra is fordítható a támogatás. A pénztári tagok emellett digitális taneszközök (pl. hordozható vagy asztali számítógép és tartozékai, monitor, nyomtató/másoló, szkenner, kivéve mobiltelefon) vásárlására is fordíthatják a pénztári megtakarításokat beiskolázáskor.
A támogatás egész évben igényelhető, az egészségpénztárhoz 120 napon belül szükséges elküldeni a számlát, amit a vásárlásnál állít ki a szolgáltató. Fontos, hogy számlát ne felejtsen el kérni a szülő, amikor tanszert vásárol, hiszen enélkül nem fogja tudni elszámolni a költségeket. A tankönyvekről, ruházatról vagy taneszközökről kiállított bizonylaton kötelezően szerepelnie kell a pénztártag nevének, címének, illetve a gyermek nevének is.
Az egészségpénztárral három fronton is lehet spórolni
Az egészségpénztáron keresztül a beiskolázási támogatás igénybevétele jelentős összeg megtakarításában segíthet, hiszen a következő évben a jóváírt visszatérítést ismét felhasználhatják a családok. A pénztári számlára feltöltött összeget emellett egészségügyi kiadásokra is elkölthetik, például gyógyszerekre, magánorvosi ellátásra vagy gyógyászati segédeszközökre. Ha pedig önsegélyező pénztárba is van lehetőség a pénzt gyűjteni, akkor akár a lakáshitel törlesztésben is segítséget nyújthat az egészségpénztári befizetés.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Tippek
Elfelejtetted, meddig parkolsz? Már a telefonod kezdőképernyőjén is láthatod
A K&H új funkcióval bővíti parkolási szolgáltatását, így az ügyfelek a folyamatban lévő parkolásukat már mobilbanki bejelentkezés nélkül is megtekinthetik és kezelhetik. A szolgáltatásnak 2026. április 30-ig több mint 43 ezer regisztrált felhasználója volt, akik összesen több mint 278 ezer sikeres parkolási tranzakciót hajtottak végre.
A K&H 2024-ben indította el parkolási szolgáltatását, amelyet tavaly az automatikus megújítás funkcióval bővített. A szolgáltatás a tervek szerint újabb fejlesztéssel egészül ki: az ügyfelek a folyamatban lévő parkolásukat a mobilbanki bejelentkezés nélkül, könnyen és gyorsan áttekinthetik és kezelhetik.
A kezdőképernyőn megjelenhetnek a futó, a hamarosan lejáró, az automatikusan megújuló és a beütemezett parkolások is. Az ügyfelek a felületen közvetlenül leállíthatják az aktív parkolásukat, amelyről push üzenetben kapnak visszaigazolást. Amennyiben a parkolás automatikus megújítással rendelkezik, annak leállításakor a megújítás is törlésre kerül.
„A parkolás tipikusan olyan mindennapi helyzet, amikor az ügyfelek egyszerű megoldásokat várnak el. Legyen szó egy rövid ügyintézésről, bevásárlásról vagy váratlan programváltozásról, fontos, hogy a parkolás állapota néhány pillantással ellenőrizhető legyen, és szükség esetén azonnal kezelhető maradjon. Az új funkcióval ezt tesszük még könnyebbé és gyorsabbá. A fejlesztés egyben újabb lépés a K&H mobilitási ökoszisztémájának bővítésében, amelynek célja, hogy ügyfeleink a mindennapi közlekedéshez kapcsolódó szolgáltatásokat is minél egyszerűbben érhessék el digitális felületeinken”
– mondta Lóska Gergely, a K&H informatikai és innovációs vezetője.
Azoknál a futó parkolásoknál, amelyekhez nem tartozik automatikus megújítás, az ügyfelek egyszeri megújítást is beállíthatnak a kezdőképernyőről. A szolgáltatás emellett támogatja a Live Activity megjelenítést is, amelynek segítségével a folyamatban lévő parkolás adatai a mobilbank alkalmazáson kívül is követhetők.
A funkció használata a felhasználó döntésén múlik: a parkolások kezdőképernyős vagy mobilbankon kívüli megjelenítése a K&H mobilbank alkalmazás beállításai között bármikor be- vagy kikapcsolható.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Tippek
A eufyMake E1 elhozza a professzionális UV-nyomtatást a kreatív alkotók és kisvállalkozások számára
Az Anker Innovations kreatív alkotóknak és kisvállalkozásoknak szánt márkája, a eufyMake bemutatja a eufyMake E1 UV-nyomtatót. A kompakt, asztali készülék professzionális minőségű nyomatok készítését teszi elérhetővé anélkül, hogy ipari méretű berendezésre lenne szükség. A több mint 300 különböző anyagot támogató rendszer új lehetőségeket kínál az egyedi, kis szériás termékek előállítására is.
A eufyMake E1 egy kompakt, asztali UV-nyomtató, amely professzionális minőségű, akár 1440 DPI felbontású nyomatokat és az Amass3D technológiának köszönhetően akár 5 mm magas, látványos 3D textúrákat készít. A ColorMaestro színkezelési technológia élénk, élethű és tartós színeket biztosít, miközben a készülék több mint 300 különböző anyagra – többek között fára, fémre, üvegre, kerámiára, akrilra, bőrre, textilre és vászonra – képes nyomtatni, akár 330 × 420 mm-es munkaterületen. Moduláris kialakításának köszönhetően sík- és rotációs nyomtatásra, valamint UV DTF matricák készítésére is bővíthető, az automatikus pozicionálást pedig kettős lézer, 8 megapixeles kamera és JetClean öntisztító rendszer segíti. A beépített AI-eszközök, a több mint 20 000 elérhető sablon és a csendes, 60 dB alatti működés ideális választássá teszik kreatív alkotók, kisvállalkozások és egyedi termékeket készítő felhasználók számára.
A kreativitást jövedelmező vállalkozássá alakítani pontos költségkövetéssel
Az UV-nyomtatásba beruházó kisvállalkozók és kreatív alkotók számára ugyanakkor nemcsak a nyomtatási minőség, hanem az egyes termékek előállításának tényleges költsége is kulcsfontosságú szempont. A eufyMake ezért olyan megoldásokat biztosít, amelyek segítenek pontosabban megbecsülni a gyártási költségeket, és átláthatóbbá teszik a személyre szabott termékek házon belüli előállítását.
A kis volumenű gyártással foglalkozó kreatív vállalkozások száma Európa-szerte növekszik. Az olyan platformok, mint az Etsy, az Allegro és a közösségi kereskedelmi csatornák, lehetővé tették, hogy több ezer alkotó közvetlenül a fogyasztóknak értékesítsen személyre szabott termékeket. Az Etsy legutóbbi felmérése szerint az Etsy-eladók 89%-a egyszemélyes vállalkozásként működik, míg 97%-uk otthonról végzi tevékenységét. Mindez jól mutatja az önálló alkotók térnyerését, akik egy személyben felelnek a tervezésért, a gyártásért és az értékesítésért. Forrás: Etsy Investor Relations – https://investors.etsy.com/
A jövedelmezőség egyik kulcsa a tintafelhasználás pontos ismerete. A eufyMake szoftveres felülete olyan paraméterek elemzésével segít megbecsülni az egyes nyomtatási feladatok tintaszükségletét, mint a nyomtatási méret, a fedettség és a nyomtatási rétegek száma. A várható tintafelhasználás – beleértve az egyes színek felhasználását is – megjelenítésével az alkotók pontosabban kiszámíthatják az egyes termékek tényleges gyártási költségét, és megalapozottabb árképzési döntéseket hozhatnak.
Több mint költségkontroll: új lehetőségek
Míg a költségek átláthatósága hatékonyabbá teszi a vállalkozások működését, az anyagok sokoldalúsága új lehetőségeket teremt a termékfejlesztésben. A hagyományos UV-nyomtatás elsősorban merev felületekre, például akrilra, fémre, üvegre és fára összpontosított. A rugalmas tintamegoldásoknak köszönhetően azonban az alkotók olyan alkalmazási területeket is felfedezhetnek, ahol a rugalmasság és a tartósság egyaránt fontos.
A kisvállalkozások számára – különösen azoknak, amelyek saját tervezési és gyártási folyamataikat is maguk kezelik – az UV-nyomtatás költséghatékony módot kínálhat egy személyre szabott termékekre épülő üzletág felépítéséhez. Az olyan kompakt, könnyen karbantartható rendszerek, mint a eufyMake E1, csökkentik a működés összetettségét, miközben lehetővé teszik az alkotók számára, hogy rugalmasan és fokozatosan bővíthető módon szervezzék meg gyártásukat.
Nyári kedvezmények
Az alkotók a szezonális kedvezmények és mennyiségi megtakarítások kihasználásával tovább javíthatják költséghatékonyságukat. A tudatos beszerzési döntések hozzájárulhatnak a kezdeti beruházás csökkentéséhez, és megkönnyíthetik a gyártási kapacitás fokozatos bővítését.
Az eufyMake nyári promóciójának keretében 2026. július 31-ig egyetlen tintapatron vagy tisztítópatron 24,99 euróért vásárolható meg az eredeti 42,99 euró helyett, míg a tintakészletek ára 299,99 helyett 209,99 euró a eufyMake európai webshopjában, amely Magyarországra is szállít.
A nyári akció idején nagyobb értékű vásárlások alkalmával további kedvezmények érhetők el:
- 2000 euró értékű vásárlás esetén – 120 euró kedvezmény
- 2500 euró értékű vásárlás esetén – 180 euró kedvezmény
- 3000 euró értékű vásárlás esetén – 300 euró kedvezmény
3500 euró értékű vásárlás esetén – 400 euró kedvezmény
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Okoseszközök2 hét ago
Akár a telefonunk is „hőgutát kaphat” a nyári hőségben
-
Mozgásban2 hét ago
Vezetési szokások Európában: ami Magyarországon természetes, külföldön félreérthető lehet
-
Okoseszközök2 hét ago
A Philips Monitors új USB-C dokkolóval és webkamerával ellátott modellekkel bővíti üzleti termékpalettáját
-
Gazdaság2 hét ago
Újra növekedési pályán Európa hőszivattyúpiaca, amely már több tízmillió háztartást véd az energiaárak ingadozásától
-
Ipar2 hét ago
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara az energiaválságos időszakban javaslatokat fogalmaz meg a vállalkozások számára
-
Gazdaság2 hét ago
Megállapodás született az IKEA és a KASZ között a munkatársak támogatásáról és a stabil működés biztosításáról
-
Ipar2 hét ago
Erős félévet zárt a Schneider Electric új Impact 2030 fenntarthatósági programja
-
Szórakozás2 hét ago
Riválisukat segítették a Kékszalagon: a René Raffica nyerte a KPMG Fair Play Díjat





