Tippek

Mit tehetünk, ha megállít minket a rendőr?

rendőr

A legtöbbünkkel valószínűleg előfordult már, hogy megállította a rendőr közúti ellenőrzés miatt. Ilyenkor az már önmagában is stresszes és ijesztő lelhet, ha kiállítanak bennünket a forgalomból, még akkor is, ha tudjuk, hogy nem követtünk el semmilyen szabálytalanságot.

Emellett nem feltétlenül vagyunk tisztában az igazoltatással kapcsolatos jogainkkal sem. Emiatt a rendőri intézkedés során sok autós kényelmetlenül érzi magát, így nem biztos, hogy megfelelően tudja kezelni a helyzetet. A flottakezelésben piacvezető LeasePlan ezért segítségképp összegyűjtötte az igazoltatással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

A közúti ellenőrzés menete

A közúti közlekedés szabályairól szóló rendelet értelmében a rendőr lámpavillogással, kézjellel, tárcsával, hangszóróval és a járműve tetején lévő fényhídon megjelenő felirattal is jelezheti a megállítási szándékát a megkülönböztető fényjelzést használó gépkocsiból, illetve motorkerékpárról. Civil járőrautó esetén a mobil megkülönböztető fényjelzés mellett hangosbeszélőn ad utasítást, vagy a jármű mellé érve tárcsával jelez a megállásra. Ezt követően a járművezetőnek az első biztonságos lehetőségnél meg kell állnia. Aki ezt nem teszi meg, az 5000 és 150 000 forint közötti helyszíni bírságra vagy feljelentésre számíthat, menekülés esetén pedig közigazgatási vagy büntetőeljárás is indítható ellene.

A rendőr azzal kezdi az intézkedést, hogy felszólít személyazonosságunk igazolására. Ezt megtehetjük személyazonosító igazolvánnyal, útlevéllel vagy jogosítvánnyal, de ez utóbbit mindenképpen elkéri, hogy ellenőrizze az érvényességét. Ezenkívül be kell mutatni a forgalmi engedélyt, továbbá a járőr ellenőrizheti az autónk műszaki vizsgájának érvényességét, illetve annak biztonságos közlekedésre való alkalmasságát is. Az érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás meglétét elektronikus úton ellenőrzik, így erre vonatkozóan belföldön nem kötelező magunknál tartani semmilyen dokumentumot, kivéve, ha az nem szerepel a járműnyilvántartásban. Fontos, hogy adataink igazolását nem tagadhatjuk meg, különben a rendőrnek joga van feltartóztatni és előállítani minket, de csak addig, amíg meg nem győződik a személyazonosságunkról.

Jogkövető állampolgárként alapvető teendőnk az intézkedés során, hogy maradéktalanul együttműködjünk az intézkedő rendőrrel, megfelelően kommunikáljunk és segítsük, illetve gyorsítsuk a munkáját azzal, hogy végrehajtjuk az utasításait. Fontos, hogy mindig csak azt tegyük, amire a rendőr megkér bennünket, és ne tegyünk hirtelen, félreérthető mozdulatokat.

A mi állampolgári kötelezettségeink mellett a rendőrnek is be kell tartania a közúti ellenőrzésre vonatkozó előírásokat. Köteles viselnie az azonosító jelvényét, amelyen szerepel az azonosítási száma, és szóban is közölnie kell ezt az adatot, illetve a nevét, a szolgálati helyét, továbbá az intézkedés tényét és célját.

Miért igazoltathat a rendőr?

Igazoltatni nem lehet indok nélkül. Ha szabálytalanságot követtünk el, akkor egyértelmű az intézkedés oka. Ha viszont nem értjük, miért pont minket állítanak meg, valószínűleg csak egy átlagos közúti ellenőrzés történik, amikor véletlenszerűen intik le az autókat. Vannak olyan esetek is, amikor a gyerekülés vagy a biztonsági öv használatát vagy az alkoholfogyasztást ellenőrzik. Jó tudni, hogy a rendőr átvizsgálhatja az autónkat, a csomagunkat és a ruhánkat is, amennyiben azt egy bűncselekmény vagy szabálysértés gyanúja szükségessé teszi, de akár fokozott ellenőrzés keretében is megteheti. Erre azonban csak valóban indokolt esetben kerülhet sor. Emellett a járőr az adatainkat is rögzítheti, akkor is, ha nem szab ki büntetést, csak figyelmeztetést.

Ugyanakkor, ha betartjuk a közlekedési szabályokat, ittas állapotban nem vezetünk semmilyen járművet, becsatoljuk a biztonsági övet és nem mobiltelefonálunk vezetés közben, minimálisra csökkenthetjük az igazoltatás esélyét. Ha azonban mégis pont minket intenek le, akkor az eljárás során igyekezzünk végig megőrizni a nyugalmunkat, és a helyszínen soha ne tagadjuk meg az intézkedést, ne vonjuk kétségbe annak jogszerűségét. Ha panaszt szeretnénk tenni, akkor az eljárás után nyújtsuk be az azt végző rendőrségnél vagy az alapvető jogok biztosánál.

Tippek

Ha Windows 7-en használod a Chrome-ot, akkor most örülni fogsz!

windows 7

Nem kell bizonyítani sem a Windows, sem a Chrome népszerűségét.

Az előbbinél a Windows 7 is megfontolandó piaci részesedéssel bír (még mindig), így nem is olyan meglepő, hogy a Google ismét módosított egy dátumot e rendszer használói számára.

Bár a Microsoft – érthetően – minden eszközzel a Windows 11-et nyomatja, még mindig sokan vannak, akik megmaradtak a WIN7-nél, ráadásul számukra a közvetlen frissítés sem lesz elérhető. Úgy tűnik, a Google is a szívén viseli ezen felhasználók sorsát, így már tavaly januárban bejelentette, hogy 2021. július 15-ig támogatni fogja a Chrome böngésző Windows 7-re írt változatát. Amikor pedig elérkezett ez a határidő, újabb gesztust tett (egyébként a világjárvány miatt): 2022. január 15-ig hosszabbított.

Ez a határidő már elég közel van, azonban most fellélegezhetnek a WIN7-et használók. A Google újabb egy évet adott nekik, a Windows 7 rendszeren futó Chrome támogatása legkorábban 2023. január 15-én fejeződik be. Az még nem teljesen világos, hogy a Google milyen szintű támogatást biztosít a Chrome számára Windows 7 alatt, mindenesetre elég nagy a valószínűsége, hogy hiba- és biztonsági javításokról és nem új funkciókról van szó.

Azt sem árt tudni, hogy a Microsoft hivatalosan már 2020. január 14-én megszüntette a Windows 7 Home kiadás támogatását. A vállalkozások és a vállalati ügyfelek előfizethetnek az Extended Security Updates (ESU) szolgáltatásra, amely akár három évre is feloldja a biztonsági frissítéseket a WIN7 rendszerű eszközökön. A Microsoft viszont azt is bejelentette, hogy legfeljebb 2023 januárjáig hosszabbítja meg ezt a támogatást.

Forrás: HVG

Tovább

Tippek

A szülők több mint fele szabályozza, hogy gyermeke mivel játszhat

cyber monday

Tízből kilenc szülő használ valamilyen szoftveres megoldást a videójátékozás korlátozására.

Az év egyik legforgalmasabb ünnepi bevásárló-időszakában, a Black Friday és Cyber Monday keretezte napokban hatalmas akciókkal készülnek a videójáték-gyártók-, forgalmazók és online kereskedők, hiszen a szórakoztató elektronikai termékek, és ezen belül a videójátékok még mindig a slágertermékek közé tartoznak[. A kereslet és a forgalom is ugrásszerűen nő[ ezekben a hetekben, és gyermekek ezrei kezdik el szüleiket nyaggatni jellemzően valamilyen újabb versenyzős, stratégiai vagy „lövöldözős” játékért.

A magyar szülők fele semlegesen áll a videójátékozáshoz, lát benne jót és rosszat is, kétharmaduk szerint pedig a videójátékozásban gondtalanul el lehet merülni. A gyermekük játékfüggőségétől ugyan valamelyest tartanak, ugyanakkor jó lehetőséget látnak benne a stressz levezetésére, és a reflexek fejlesztésére. Több mint 60 százalékuk egyáltalán nem gondolja úgy, hogy veszélyes tevékenység lenne, de azért több mint felük szabályozza, hogy gyermeke milyen videójátékot vásárolhat, mire költhet játékon belül, és hogy mennyit játszhat – derült ki a szülők attitűdjét vizsgáló Good Gamer kutatás folytatásából, amit a Generali a Biztonságért Alapítvány (GABA) megbízásából korábban az eNet készített.

A Good Gamer kutatás korábban már felmérte a magyar gyerekek videójátékozási szokásait, melyből kiderült többek között, hogy a 6-18 éves magyar gyerekek háromnegyede játszik videójátékkal, közülük minden negyedik naponta egyszer, minden nyolcadik viszont naponta többször is ezzel tölti az idejét. A videójátékozó gyerekek átlagosan hetente 8 órát, azaz egy teljes munkanapot fordítanak erre a hobbira.

A kutatás ugyanakkor kitért a szüleik videójátékozással kapcsolatos attitűdjeire és félelmeire is. Az online kérdőívet több mint 800 szülő töltötte ki.

A szülők többsége szerint nem veszélyes

A kutatás eredményei azt mutatják, hogy általában – nem csak a gyerekekre fókuszálva – a szülők fele semlegesen áll a videójátékozáshoz, lát benne jót és rosszat is, de nem billen egyik oldal felé sem. A saját gyerekére vonatkozóan pedig a szülők 61 százaléka egyáltalán nem gondolja úgy, hogy a videójátékozás veszélyes tevékenység lenne gyermeke számára, és mindössze minden ötödik (21%) szülő ért egyet teljes mértékben azzal, hogy ez a típusú hobbi pusztán időpocskolás. A legtöbb szülő (65%) egyetért abban, hogy a játékban gondtalanul el lehet merülni, és a válaszadók több mint fele jó lehetőséget is lát benne a stressz levezetésére és a reflexek fejlesztésére. Azok a szülők, akik maguk is játszanak, pozitívabban állnak gyermekük hobbijához, 60 százalékuk viszont úgy gondolja, hogy a videójátékozás függőséget okoz.

Szoros a kontroll

Annak ellenére, hogy a magyar szülők többsége különösen nagyobb veszélyt nem lát a videójátékozásban, több mint 50%-ukszabályozza, hogy gyermeke milyen videójátékot vásárol, mire költhet játékon belül, és hogy mennyit játszik. Ez a szülői kontroll a kisebb gyerekek esetében gyakoribb, míg a 17-18 éves kamaszoknál már lazább. A szülői érdeklődés, a gyerekkel a videójátékról való beszélgetés és a letöltött alkalmazások figyelése a legtöbbek által alkalmazott ellenőrzési metódus, míg a szülők fele engedélykéréshez köti a videójátékozást.

A Good Gamer kutatás talán egyik meglepő eredménye, mely egyben fejlett digitális hozzáértést is feltételez, hogy tízből kilenc szülő saját bevallása szerint használ valamilyen szoftveres megoldást is a videójátékozás szabályozására: az alkalmazások blokkolása a leggyakoribb, de tartalomszűrést és a biztonságos keresőfunkciót is tízből négy szülő alkalmazza.

TOP aggodalmak: személyes adatok, mozgáshiány, vírusok, függőség

A játékkal kapcsolatos aggodalmak a szülők felét érintik: a személyes adatok védelme és a mozgáshiány miatt a 10-16 éveseket féltik leginkább a szülők, míg a számítógépes vírusok, a játékfüggőség és a helyadatokkal való visszaélés minden korosztály esetében a szülők körülbelül harmadát aggasztja.

Emellett a szülők negyede tart a videójátékozás során esetlegesen előforduló bullying (online zaklatás) miatt. Ehhez a témához kapcsolódóan fontos tanácsok is elhangzottak a Generali a Biztonságért Alapítvány támogatásával létrejött GoodGamer.hu oldalon indult podcastekben.

Tovább

Tippek

Kiadták a legrosszabb jelszavak listáját

legrosszabb

Megint itt az év azon időszaka, amikor láthatjuk, hogy mennyit fejlődtek – vagy nem fejlődtek a netezők tudatosság terén.

A NordVPN jelszókezelője, a NordPass közzétette éves listáját arról, hogy mik voltak a netre kiszivárgott, legtöbbször használt, azaz legrosszabb jelszavak 2021-ben. Az összeállításhoz idén is több millió jelszót vizsgáltak át a szakértők, ebből rendszerint 200-at választanak ki.

Idén már lehet szűkíteni országokra, így az is kiderült, hogy a magyarok mely rossz jelszavakat választják leginkább – a listán van „macika”, „zolika”, „tomika”, na ezeket például mindenképp javasolt kerülni.

Sajnos ismét kiderült, hogy a könnyen kitalálható, nagyon gyenge védelmet adó kódsorok továbbra is rendkívül népszerűek. Ezek azért számítanak rossznak, mert a feltörésükhöz egy másodpercnél kevesebb kell a fejlett eszköztárral támadó kiberbűnözőknek.

Olyan nagy meglepetések persze nincsenek, de épp ezért elkeserítő a seregszemle: zsinórban már a nyolcadik éve tartja vezető helyét az „123456”, míg a második helyre a kicsit hosszabb, de nem kevésbé együgyű „123456789” került. A „qwerty” a tavalyi 12. helyről feljött a negyedik helyre.

A legrosszabb jelszavak globális top 20-as listája:

  1. 123456
  2. 123456789
  3. 12345
  4. qwerty
  5. password
  6. 12345678
  7. 111111
  8. 123123
  9. 1234567890
  10. 1234567
  11. qwerty123
  12. 000000
  13. 1q2w3e
  14. aa12345678
  15. abc123
  16. password1
  17. 1234
  18. qwertyuiop
  19. 123321
  20. password123

A legrosszabb jelszavak 20-as magyar listája:

  1. 123456
  2. 12345
  3. 123456789
  4. qwerty
  5. 12345678
  6. jelszo
  7. password
  8. 1234567
  9. attila
  10. 1234
  11. asdasd
  12. szerelem
  13. samsung
  14. mmklub
  15. qwertz
  16. 666666
  17. lacika
  18. tomika
  19. macika
  20. zolika

Forrás: 24.hu

Tovább
Hirdetés Hirdetés
Hirdetés Hirdetés

Friss