Connect with us

Ipar

Magasabb fokozatba kapcsol a Cafe Frei

frei

Hamarosan okosgyárra válik a Café Frei szécsényi üzeme, melybe két csomagológépet szállít a Raab-Prog Kft.

A Siemens technológiáját felhasználva az új berendezések olyan kommunikációval rendelkeznek, amelyek révén magasabb szintű központi irányítás és adatgyűjtés válik megvalósíthatóvá.

frei

Nagy Ferenctől, a Raab-Prog Kft. cégvezetőjétől megtudtuk, hogy az egyik csomagológép a Cafe Frei új termékét, az ízesített őrölt kávé csomagolását végzi, a másik a jelenleg is polcokon található kapszulás kávé automata csomagolására hivatott. Az új gépekkel a Café Frei szécsényi üzemében olyan okosgyár fog megvalósulni, amelyben a teljes kávégyártás folyamata nyomon követhető és szabályozható a kávé őrlésétől a készre csomagolt termékekig.

Milyen szerepet töltenek be az új gépek a Cafe Frei értékláncában?

N.F.: A Café Frei hazánk legnagyobb kávéházlánca. A hazai piac mellett több más országban is jelen vannak. A cég üzletfilozófiája, hogy csúcsminőségű termékeket kínáljon a vásárlóinak verhetetlen áron. A Cafe Frei ár-érték arányban kíván elsőszámú szereplő lenni, valamint kiemelten fontosan tartja a lelkiismeretes kereskedelem mellett megvalósuló kávéüzletet.

A koncepció sikerességét mutatja, hogy termékeik a saját és franchise kávézókon túl számos üzletlánc polcán megtalálhatóak. Azért, hogy a növekvő igényeket ki tudják elégíteni, hatékonyan kell növelniük a termelésüket: a jelenlegi manufakturális termelést fokozatosan felváltja az automata gépek által támogatott termelés. Szécsényben végzik a világ számos pontjára menő kávékapszulák gyártását. Ebben segít a Raab-Prog.

Milyen Siemens megoldások támogatják a gép működését?

N.F.: A fél év alatt megvalósult projektben a megrendelő szakembereivel közösen határoztuk meg a folyamatokat és technológiákat. A gépek vezérlését olyan Siemens megoldások végzik, mint a CPU 1215C vezérlés, KTP700-as kijelző, és G120C frekvenciaváltókat használtunk a motorhajtásokhoz. Cégünk két gépet szállít a Café Frei számára. Az ízesített őrölt kávé csomagoló gép ciklusideje 2 másodperc, tehát 30 db-ot képes percenkét csomagolni. A kapszulás kávé csomagoló gép ciklusideje 6 másodperc, teljes kamerás ellenőrzéssel és selejt eltávolítással, azaz 10 db dobozt csomagol le percenként. Ebből kiszámolható, hogy műszakonként jelentős mennyiségű kapszulát lesz képes feldolgozni a berendezés. De a mennyiség nem akadály, az előbbi technológia révén  magasabb szintű központi irányítás és adatgyűjtés valósítható meg.

Milyen kihívások voltak a gép megépítésében?

N.F.: Az egyik kihívás a gépek mérete volt. Kiemelném a kapszula csomagoló berendezést, mert annak egy aránylag kis hely áll rendelkezésre, így egy kompakt gépet kellett tervezni, ami elfér a megadott helyen és még megfelelően hozzáférhető is. Élelmiszeripari termékek lévén nagy hangsúlyt fektettünk a gépalkatrészek könnyű karbantartására és takarítására.

Mit lehet tudni a Raab-Prog-ról, mi a cég főbb erőssége?

N.F.: A Raab-Prog projektjeibe szinte csak Siemens eszközöket építünk be azok megbízhatósága, elérhetősége miatt. Sok esetben már a vevők is Siemens termékek használatát írják elő. Programozó, gépész és villamos kollégáink is több éves nemzetközi tapasztalattal rendelkeznek Siemens termékek terén, így nem volt kérdés, hogy a Café Frei projektjeibe is a Siemens Zrt. által biztosított eszközöket használunk.

Cégünk a technológiai problémák megoldására specializálódott. Profilunk az automatizálás, manipulátorok, robottechnika, komplett gyártósorok és rendszerintegrálás. Erősségünk a magas szakmai tudás és a rugalmasság. Gyorsan tudunk reagálni ajánlatkérésekre, gyorsan tudunk dönteni és képzett munkatársaink megtalálják a lehető legjobb műszaki megoldásokat a vevői igényekre. Nagy tapasztalatunk van mind kis kézi-/automata állomások, mind akár egész csarnokot betöltő gépsorok kivitelezésében is. Jelentős referenciákkal bírunk az autóipar területén is.

Ipar

Hogyan számítja a gyűjtőjáratokon feladott áruk díját a Dachser?

A szállítmány fuvardíját az áru tömege és térfogata egyaránt befolyásolja.

A méltányos árképzés biztosítása érdekében a logisztikai szolgáltatók a gyűjtőáruk fuvardíjának meghatározásához különféle kalkulációkat végeznek. Az elsőre bonyolultnak és összetettnek tűnő módszer mögött a kölcsönös előnyök elve áll: a Dachsernél használt csereszekrények optimális kihasználása mellett a legkedvezőbb fuvardíj biztosítása az ügyfelek számára.

A gyűjtőszállítás során alkalmazott számítás figyelembe veszi az áruk valós tömegét, valamint az általuk elfoglalt területet vagy térfogatot. A térfogat vagy terület tömegegységre történő átváltásával határozható meg a volumetrikus tömeg. Mindezt egy szemléletes példán keresztül mutatjuk be: hasonlítsunk össze például egy 24 tonnás ólomtömböt, amely tömegét tekintve elfoglalja egy pótkocsi teljes szállítási kapacitását, de mellette minimális fizikai helyet fed le. Míg 33 raklapnyi polifoam térfogatát tekintve megtölti a pótkocsit, de a tömege nagyon kicsi. A gyűjtőszállításban használt tömegszámítás lényege, hogy ennek a két különböző árutípusnak a fuvardíját egy közös elszámolási módszertan alapján határozzuk meg. Könnyű belátni, hogy ha csak a tömeg alapján számolnánk, akkor az ólomtömb szállítása sokkal többe kerülne. A térfogat alapján viszont a polifoamért fizetnénk többet. Ezt az aránytalanságot és különbséget hidalja át a számítás.

A mindennapi életben persze a Dachser ritkán szállít 24 tonnás ólomdarabokat vagy ipari mennyiségű polifoamot, de raklaponként 1000 kilogrammos küldemények jócskán akadnak, mint ahogyan pehelykönnyű papírtörlők is.

A fogalmak tisztázása

A szállítmányozás és logisztika világában dolgozók számára az elszámolási tömeg, annak számítása és a hozzá kapcsolódó egyéb fogalmak mindennaposak, azonban mások számára ezek a fogalmak új és érdekes információkat tartalmazhatnak. Éppen ezért nézzük át a leggyakoribbakat!

Az elszámolási tömeg lehet az áru tényleges tömege, vagy lehet számított tömeg is – a méret alapján. A szállítási költség meghatározása során azt veszik figyelembe, hogy melyik ismérv szerint foglalja le jobban a küldemény a jármű szállítási kapacitását és ennek megfelelően a magasabb számot alkalmazzák.

Az áru jellemzőitől függően az elszámolási tömeget a következő módszerek valamelyikével határozzák meg:

  • Köbméter (m3): Hossz * szélesség * magasság méterben. Dobozok és egymásra rakható, halmozható raklapok esetében volumetrikus tömeg alapján határozzák meg az elszámolási tömeget. A Dachser-nél rendszeresített csereszekrények speciális gerendák behelyezésével kétszintessé tehetők, így a teljes magasságukban megtölthetők áruval akkor is, ha a küldemény egyébként nem halmozható. Ez a megoldás optimális helykihasználással jár és biztonságosabb – mivel a küldemények fizikailag nem érintkeznek. Legnagyobb előnye pedig, hogy kedvezőbb fuvardíjat jelenthet az ügyfeleknek: a Dachser-nél ennek a megoldásnak köszönhetően 4 EUR-raklap helyigényig nem kell kifizetni a raklapok feletti üres rakfelületet, még a nem halmozható áruk esetében sem.
  • Ládaméter (LM): Az egymásra nem rakodható áruk esetében a számítás alapja az áru által a pótkocsiban elfoglalt alapterület. A ládaméter segítségével történő elszámolási tömeg számításának ökölszabálya: az áru hossza * szélessége méterben, osztva 2,4-gyel. És ha valakit érdekel, hogy miért pont 2,4 a váltószám, a válasz itt is nagyon egyszerű: a pótkocsi szélessége 2,4 méter. A Dachser itt is alkalmazza az ügyfelek irányába a speciális elszámolási kedvezményét, miszerint a raklapok alapterülete alapján számolt helyigényt csak 4 EUR raklap alapterület felett érvényesíti, ami kedvező a megbízó számára.
  • Raklaphely: speciális megállapodás alapján lehet a számítás alapja a raklapok által elfoglalt terület.

Az elszámolásitömeg-váltószám egy olyan érték, amelyet a szállítmány fizikai kiterjedésének elszámolási tömegre történő átszámításához használnak. Ráadásul ez a tényező szállítmányozó vállalatonként eltérő is lehet, ezt ugyanis a szolgáltatók saját maguk határozzák meg. Az elszámolásitömeg-váltószám meghatározásakor figyelembe veszik a rakodási kapacitást, mint például a jármű hosszúságát és a maximális tömeget. Dachser Tudástár sorozatunk következő részében áttekintjük, hogy milyen váltószámmal dolgoznak jellemzően a logisztikai vállalatok, és ez a gyakorlatban milyen hatással van a fuvardíjakra.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Ipar

Csökkentené a használt villanyautók akkumulátorkockázatait a DEKRA

DEKRA Digital Trust Service

A fenntarthatóság biztosítása az idén 100 éves vállalat egyik mottója

Idén ünnepli alapítása 100. évfordulóját a világ egyik legnagyobb független szakértői szervezete, a Magyarországon is több mint három évtizede jelen lévő DEKRA. Az 5 kontinens mintegy 60 országában 48 ezer főt foglalkoztató vállalat a minap közölt, friss pénzügyi adatai szerint csaknem 5%-kal növelni tudta bevételeit. Ehhez a cég nemzetközi vezetői által is kiemelt módon hozzájárultak a hazai DEKRA bővülő tevékenységei, melyeket egy keddi, budapesti sajtótájékoztatón ismertettek a helyi vezetők. Az eseményen elhangzott, a változó világgal, a szigorodó előírásokkal és a vállalati szektor növekvő nyitottságával összhangban a cég minden eddiginél nagyobb hangsúlyt helyez a fenntarthatóság és a munkahelyi biztonság javítása érdekében végzett szakértői feladataira.

A DEKRA – amely Platina minősítést kapott az EcoVadis fenntarthatósági értékelésében, ezzel a világ fenntarthatósági szempontból vizsgált vállalatainak legjobb 1%-ába tartozik – 2024-ben 4,29 milliárd eurós globális bevételt produkált, ami éves alapon 4,7%-os növekedést jelent. A Magyarországot is magába foglaló CEE&ME (Közép- és Kelet-Európa, illetve a Közel-Kelet) régió valamivel dinamikusabban, 5,2%-kal bővült tavaly. A vállalat a most közzétett jelentésében külön kiemelte Magyarországot, ahol többek közt a digitális megoldások, az ipari vizsgálatok és a képzési tevékenység révén értek el jelentős fejlődést.

A vállalat javuló eredményeiben nagy szerepet játszik, hogy mára a globálisan előtérbe kerülő fenntarthatóság terén is nagy tapasztalattal és tudással rendelkezik. A DEKRA 1925-ös alapítása óta a járművizsgálatok első számú szakértője a világon (csak 2024-ben 32 millió járműellenőrzést végeztek), ezt a szerepet pedig a helyi károsanyag-kibocsátás mentes közlekedés térnyerésével is megtartja. Az elektromos gépkocsik további terjedésében és különösen a használtpiac megbízhatóságában kulcsfontosságú lehet a DEKRA egyedülálló gyorstesztje, amely lehetővé teszi, hogy a villanyautók akkumulátorának állapota műhelykörülmények nélkül, egy mindössze 15 perces teszt, illetve próbaút során felmérhető legyen.

A fentiekkel párhuzamosan a hazai DEKRA is egyre többféle módon támogatja hazánk fenntarthatósági céljait és a környezettudatosság terén előrelépni kívánó cégeket. „A DEKRA égisze alatt működik az idehaza egyedülálló, de a világon is a legelismertebbek közé tartozó, független DEKRA TIC Kft. VEIKI-VNL vizsgálólaboratórium, amely a villamosipar aktuális kihívásaihoz igazodva a napelemparkok és szélturbinák transzformátorainak melegedésével kapcsolatos kérdésekkel, vagy épp az akkumulátoros energiatárolók kapacitásának és hatásfokának helyszíni mérésével is foglalkozik. A DEKRA számít Magyarország egyik legnagyobb felnőttképző szervezetének is, melynek eddig is széles oktatási portfóliója mára fenntarthatósági menedzsereknek szóló képzéssel is bővült. A hazai DEKRA egyik legújabb küldetéseként pedig szakértőink a vállalatok biztonsági kultúráját javító tanácsadással is foglalkoznak, így az ESG-kritériumok szempontjából szintén kulcsfontosságú módon nemcsak tisztább, hanem biztonságosabb jövő létrehozásán dolgoznak” – avatott be a vállalat fenntarthatósági fókuszú magyarországi működésébe Kurucsó Zsolt, a DEKRA ügyvezetője.

A vállalatvezetők tájékoztatása szerint a DEKRA a jubileumi évében, a világgazdasági kihívások ellenére is bízik egy újabb, 5% környéki növekedésben, melynek fő hajtóereje a fenntarthatóság érdekében végzett szakértői tevékenység lehet. Mindez összhangban van a vállalat magyarországi céljaival is, melyek elérésében segíthet, hogy a mostani sajtóeseményen elhangzottak szerint a hazai vállalati szféra is egyre nyitottabbá válik a környezettudatosság előmozdítására.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Ipar

Phoenix Contact: Új ügyvezetői korszak indul!

Duzs Tamás, Phoenix Contact Kft, ügyvezető

Duplán megújult az ügyvezetői pozíció a 101 éves német Phoenix Contactnál!

A csatlakozástechnika, az elektronika és az automatizálás területén működő, tavaly 7 milliárd Forint árbevételű magyar Phoenix Contact Kft. élére, a céget indító ügyvezető nyugdíjba vonulása miatt januárban új ügyvezető érkezett Duzs Tamás személyében.

Duzs Tamás több mint 20 éves B2B ipari termékek területén szerzett ügyvezetői, pénzügyi és értékesítési vezetői szakmai tapasztalattal érkezett a magyar ipari elektronika piacán már több, mint harminc éve jól ismert piaci szereplőként jelen lévő Phoenix Contact élére.

Duzs Tamás: „Szerencsésnek érzem magam, mert egy olyan jövőbe mutató technológiákkal foglalkozó, innovatív cég vezetésével bíztak meg, amely márka ugyan világszerte több, mint 60 országban van jelen – ezáltal egyszerre globális szereplő-, de a mai napig családi tulajdonú vállalatként cégkultúrájában fontos alapelvnek tekinti a családi értékek megőrzését dolgozói és partnerei felé is.”

Duzs Tamás, Phoenix Contact Kft, ügyvezető

A Phoenix Contact évek óta hitvallásként megfogalmazott „Empowering the All Electric Society” küldetése, hogy segítse az egész társadalom részéről jelentkező és dinamikusan növekvő energia igény környezetkímélő és olcsó megoldásokkal történő kielégítését.

E cél érdeklében olyan megoldásokat fejleszt, gyárt és értékesít, melyek segítségével hozzájárul a mindenki számára olcsón, korlátlan mennyiségben rendelkezésre álló, zöld forrásból származó és fentartható módon előállított villamos energia elve (AES) megvalósulásához.

A magyar ügyvezetőváltással szinte egyidőben a német anyavállalatnál is szintén nyugdíjazás miatt új CEO került kinevezésre Dirk Görlitzer személyében, aki a hagyományokat megtartva új, friss, dinamikus szemléletet hozott. Célja, hogy az eddig a termékekben megjelenő erős műszaki megkülönböztetés mellett egy még inkább ügyfél központú gondolkodásmódot és egy ehhez igazodó hatékony egységes szervezeti felépítést hozzon létre.

D.T.: „Célom, hogy az eddig is sikeresen fejlődő magyar csapatban a jelenleg frissülő központi vállalti kultúrát és gondolkodásmódot erősítsem. Vezetőként elsősorban az jelent inspirációt, ha a kollégáimmal sikereket, kimagasló eredményeket érünk el egy csapatként. Fantasztikus élmény látni, ahogy a közös munka során a csapattagok fejlődnek, bővülnek ismereteik, megvalósítják álmaikat és elérik egyéni céljaikat. Szenvedélyem a győzelem és örömmel tapasztalom, hogy kollégáim szintén sikerre éhesen járják az ügyfeleket és viszik el számukra termékeinket, megoldásainkat, így lehet minden lehetőséget sikerre váltani és ezáltal a vállalat eredményességét javítani.”

D.T.: „A jelenlegi piaci környezet elég bizonytalan, sok a változó tényező és rövid távon nem számíthatunk jelentős javulásra. Ebben helyzetben elsődleges célunk a piaci részesedés növelése azáltal, hogy növeljük jelenlétünket a piacon, és azokra a piaci szegmensekre koncentrálunk, amelyek kevésbé kitettek a jelenleg zajló gazdasági kihívásoknak.”

Phoenix Contact a piaci jelenlétének növelését a létszám bővítésével és a belső hatékonyság fokozott javításával kívánja elérni. Ezen belül jó lehetőségeket látnak az ügyfélkapcsolatok fejlesztésében, az ügyfélfelmérések alapján fontos tényezőként szereplő és évek óta fókuszban lévő ügyfélkiszolgálás színvonalának további emelésében, ügyfélre szabott megoldások kialakításában is.

D.T.: „Korábbi éveimben erős rutint szereztem a nehéz piaci körülmények között történő működésben, fő hangsúlyt helyezve a stratégiai tervezésre és az üzleti alapokon történő munkavégzésre. Így számomra a nehézségben a kíhívás, az erősebb motiváció, hogy a céljaink megvalósításához a meglévő, jó képességű és elkötelezett csapattagok egyéni fejlesztése mellett, tenni akaró, dinamikus, friss gondolatokkal rendelkező, vállalkozó szellemű embereket vonzzunk a Phoenix Contact csapatába.”


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Friss